Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-05 / 30. szám

1987. FEBRUÁR 5., CSÜTÖRTÖK 5 Lézerszínház Rekordok éve Újra felizzanak a lézer­csövek, villogni kezdenek a komputerek jelzőfényei. A Lézerszínház ma este kezdi meg idei előadássorozatát a népligeti Planetáriumban. Holnap, pénteken este mutatják be 225. alkalom­mal az „Egy óra Mike Old­field” című lézerfényjáté­kot. De a rekordok sora hosszú, hiszen ebben az év­ben lesz a 300. „Lézsroti- ka”, a 250. „Lézer-rock”, de már a legfrissebb műsor, a „Pink Floyd” is az 50. elő­adásához közelít. A Lézerszínházat működ­tető Multimedia Stúdió — a Műszaki Egyetem KlSZ-bi- zottságának művészeti mű­helye — az előző évhez ha­sonló módon, idén is ren­dez bemutatókat a budapes­ti Planetáriumon kívül itt­hon és külföldön egyaránt. A legfejlettebb technikát igénylő előadások iránt ma már több európai planetá­rium is érdeklődik. Március 7-én mutatják be legújabb műsorukat, az „Egy óra”-sorozat következő darabját. Újabb és újabb komputergrafikák készül­nek, „élednek” a számító­gépprogramok, a fény nyel­vére íródnak át a ma már klasszikus Led Zeppelin­dallamok. Kismonográfia — érdi kiadásban Himnusz a természetről — képen Életművének töredékkiállításán köszönthetjük megyei képzőmű­vészeti életünk nesztorát, Szepes Gyulát. Életművet említettem, holott még korántsem teljes, hiszen a kiállított képek legtöbbjének kelte­zése az alkotó dinamizmusról tanúskodik. Töredékkiállítást emlí­tettem, hiszen Szepes Gyula életműve oly gazdag, hogy egyidejűleg több azonos rangú kiállítás megrendezésére is vállalkozhatna. Hogy mégis mi az, ami összegzésre késztet, azt festményei hordozzák ma­gukon. Egyéniségét ismerve nem a megfáradt, megcsontosodott ön­ismétlőt fogja be szemünk, hanem a fölöslegek nyűgétől fölszaba­dult, önmagát megújító mestert. Születésnapi köszöntő És most újabb alkalom kí­nálkozik . köszöntésére. Az Érdi Városi Tanács — mint­egy viszonozva Szepes Gyula elmúlt évben tett fölajáinlá- sát egy jövendő képtár alapí­tásához — kiadta a festő életművét összefoglaló kismo­nográfiát. írója Losonci Mik­lós — a megye képzőművé­szeti életének alapos ismerője, ■a lap állandó szerzője — azonban többre vállalkozott, mint csupán egy kisebb kö­zösségben kijelölni Szepes helyét. Országos áramlatokat idéz, egyetemes értékeket vo­nultat föl. Mindezt nem azzal a szándékkal, hogy meg nem értett zseniként, velük azonos rangra emelje Szepes Gyulát, hanem azzal a törekvéssel, amellyel fölhívhatja a figyel­met Szepes értékeire. A len­Mezőgazdasági könyvhónap • • Otven téma, íélszáz mű Minden eddiginél több mű­vet jelentetnek meg a kiadók a februári,' sorrendben 30. me­zőgazdasági könyhónapra. Ki­lenc kiadó félszáz műve lát napvilágot, összesen 780 ezer példányban. A nagyobb példányszám azzal is összefügg, hogy a társ­kiadók — így például a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, il­letve a Népszava Lap- és Könyvikiadó — is szívesen vál- Mkoznaik a mezőgazdasági ter­meléshez kapcsolódó újdonsá­gok megjelentetésére. A könyv­hónap megnyitóünnepségét február 6-án az Állatorvostu­dományi Egyetemen tartják, ezt követően országszerte több mint ezer rendezvényre kerül sor. Szakíró-olvasó találkozók egész sorát szervezik a vidé­ki könyvtárakban, oktatási és tudományos intézményekben, mezőgazdasági nagyüzemek­ben, a Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat könyvesboltjai­ban és az áfész-boltokban. A Mezőgazdasági Kiadó harminc művel készül az al­kalomra. A korábbinál többet adnak kii az agrártermelés bio­lógiai alapjait, a minőségjaví­tás módszereit, a gazdaságos termelési eljárásokat és a bio­technológiai kutatások ered­ményeit elemző könyvekből. Februárban jelentetik meg a búzatermesztés kézikönyvét és azt a tanulmánykötetet, amely a mezőgazdasági termelésben a költség és a haszon összefüg­géseit taglalja. Régen várják Máté Péter-emlékest „Zene nélkül mit érek én?” Máié Péterre, a népszerű énekesre emlékeznek pálya­társai az Országos Rendező Iroda műsoros estjén, amelyet február 16-án, délután fél hat­kor és este kilenckor tartanak az Erkel Színházban. A prog­ramban Soltész Rezső és Ba­logh Ferenc előadásában hall­ható egy-egy, a fiatalon el­hunyt énekeshez írott dal. Fel­lép még Csongrádi Kata, Ihász Gábor, Farkas Bálint, Katona Klári, Komár László, Koós János, Lukács Sándor, Fóka Éva, Sztevanovity Zorán, Vi­kidéi Gyula és Zalatnay Sa­rolta. Közreműködik Varga El­vira és a Penta Balett, kísér a Stúdió 11 Dobsa Sándor veze­tésével. A műsort Vágó Ist­ván vezeti. már a kertészek a zöldségfaj­tákat bemutató könyvet, a gyümölcstermesztők pedig a tárolással kapcsolatos munka kiadását fogadják bizonyára örömmel. A nagyüzemi állat­tartóiknak szánja a kiadó a kocatartásról és a malacneve­lésről írt munkát. Újdonság lesz a környezetszennyeződést jelző élőlényekről szóló könyv. A Közgazdasági és Jogi Könyv­kiadó három kötete közül elemző igényű az élelmiszer­gazdaság versenyképességéről írott mű. A Móra Kiadó»már megjelentette a Kína kerti vi­rágai című könyvet. Több munka foglalkozik a talajerő-gazdálkodás, a gépesí­tés, a munkavédelem és a kis­termelés kérdéseivel. A bio­technológiáról öt füzetet ad­nak lei februárban, s így már a biofüzetnsorozat huszadik fü­zete lát napvilágot. dületes írás minden sora ar­ról tanúskodik, hogy Loson­ci Szepes híve, s igyekszik pótolni azt, amiről eddig meg­feledkeztünk. s amire most a kiadói gesztus alkalmat adott. A kismonográfia címlapján mai magyar művészet olvas­ható, és ez esetünkben há­romnegyed század munkássá­gát öleli fel. De a nyolcvan­ötödik évében járó mesteren nem látszanak a múló évek nyomai. Ilyennek láthatták őt szüléink, nagyszüleink is, ahogy fején a félrecsapott sapkával, hóna alatt a festő- állvánnyal kiment a Molnár­hegyre, a Kálváriára, a Du- na-partra — s talán azt is hozzátették: bár kissé boga­ras ... Otthon a szülőföldön És mégis mi az, ami csak őrá jellemző, miközben meg­örökítette a színek tobzódá­sát? Mert láthattunk már akárhány Duna-partot, akár­hány erdőt, Szepes Gyula tud valamit abból — és azt úgy —, ami csak keveseknek ada­tott meg. Nem szemfényvesz­tő, aki elhiteti velünk azt, amit csinál, azt, amit lát. Még csak bizonygatni sem akarja. Az, ami munkáinak láttán mégis felötlik, irigylésre mél­tó: otthon van szülőföldjén és ez túlmutat azon az egysze­rű adminisztratív adaton, hogy Érden is született. A ké­pek címei pedig csak a botla dozót segítik, hiszen az ősz pompájában is születnek tün­döklő fények, fakadnak rü­gyek. Szót vált ő a fákkal, ott, ahol a folyó hullámai a parttal feleselnek, ahol a szél kacérkodik a virágokkal levelekkel. És a festő minde­mellett — a szándékosság megfogalmazása nélkül érték­örökítő munkát is végzett. Mert Érd lankáiról hová tűntek azok az őszibaracko­sok, amelyekről negyedszáza­da még legendák keringtek, és hol vannak a meggyfák, az érdi bőtermők? És már a köhá/nyás sem ugyanaz ... Sze­pes képei ezáltal már a hely^ történetet is gazdagítják. Természet és cél Himnusz a természetről, ol vashatjuk Losonci Miklós.írá­sában. De Szepes Gyula mást is tud, és e más apró rész­letei teszik egésszé életművét, amelynek biztos kalauza a most megjelent kismonográfia színes borítóval és 16 fekete- fehér képpel. A kiállítás pe­dig — amely a hónap végéig látható Érden a művelődési központban — bizonyíték ar­ra, hogy a látás olyan birto­kosa a festő, amely magába foglalja nemcsak a természe­tet, de a célt is, mintegy vá laszt adva a hívó szóra. Harmat Béla Állatorvos-tudományi jubileum Kétszáz éves egyetem Idén ünnepli fennállásának 200. évfordulóját az Állator­vostudományi Egyetem. A ju­bileumra május 25. és 27. kö­zött ünnepi rendezvénysoro­zattal emlékezik az Universi­tas: egyetemi tanácsüléseken elevenítik fel az intézmény két évszázados történetét és fej­lődését, kiemelkedő profesz- szorainak munkásságát; ha­zai és nemzetközi tudományos üléseket, kerekasztal-beszélge- téseket tartanak. Ez alkalom­ból különböző kiállításokon mutatják be a gyógyszerek, s az állatorvosgyógyászati esz­közök fejlődését, s tárlatot ál lítanak össze a régi és az újabb szakkönyvekből. Az év­fordulóra színvonalas kiadvá­nyokat készítenek: az Állator­vostudományi Egyetem nagy­nevű tanárainak és előadóinak életrajzát tartalmazó bibliog­ráfia, valamint a Magyar ál­latorvosi érmék, plakettek és jelvények című könyv mellett februárban lát napvilágot a hazai állatorvostudományi fel­sőoktatás történetét áttekintő kötet. MaglSZier. Olykor az ember — mármint az, aki hosszabb ideje és a véleménymondás feladatával megbízva nézi a televízió műsorát — nem hisz a szemének. Látja ugyan, mi villog ot-t a képernyő négy­szögében, de ennél jobban meg akarja érteni az éppen soron lévő mutatvány mene­tét, s szinte kiguvadt pupil­lákkal figyeli a színészek ágá- lását, annál kevésbé bizonyos benne:1 tényleg az egymásra következő jelenetekben kava­rog valami kibogozhatatlan zűrzavar! s nem a túldolgoz­tatott agy mondogatja fel a szolgálatot? Ilyenkor az az or­vosság, hogy meg kell várni, mit mondanak mások arra a képes-hangos rejtvényre, s ha azokban a kinyomtatott kom­mentárokban is a kérdőjelek tucatjai sorakoznak, nos, ak­kor egy kissé meg lehet nyu­godni: talán mégsem a vevő­ben, hanem az adóban volt a hiba. Legutóbb Az ördögmagisz­ter című tévéfilm kapcsán kellett alkalmazni ezt a két­ségkívül késedelmesnek mond­ható, de egyáltalán nem ha­szontalan gyakorlatot. Annál is inkább, mivel ehhez a Kár­páti Péter írta és Sólyom András rendezte látomáshoz semmiféle puskát nem mellé­kelt a műsorújság, s a ké­sői besorolása is azt jelezte: itt valami kísérletről, ínyen­ceknek szóló spektákulumról — egyszóval valamiféle elme­tornáztató cselekménysorról van szó. Újból és újból visszaidézve tehát a bő egyórányi lángo­lást, báli kavargást és inkvi- zíciós kegyetlenséget, vala­mint gondosan áttanulmányoz­va a szinte egységesen eluta­sító véleményeket, így utó­lag sem lehet mást mondani erre a XVIII. század eleji bo­szorkányperes hajcihőre, hogy ez volt maga a nagy tévedés. Elsősorban is dramaturgiai kudarc, hiszen minden hi­bája a megszerkeszteüenség- ből, tehát abból fakadt, hogy az ifjú szövetkezők nem dön­tötték el, mit is akarnak. A legkézenfekvőbb nyilván az lett volna, hogy abba az 1728-as szegedi boszorkány­égetésbe kapaszkodnak bele, és abból kerekítenek ki egy történelmien valóságos kor­képet. Ez a tényszerűség azonban aligha volt ínyükre a mesemondóknak, mert ők tapasztalhatólag az elkápráz- tatást'és az elborzasztást te­kintették elsőrendű feladatuk- .nak. Ezért Rósa Dániel ’uram figurája köré — de sokkal inkább mellé — olyan kalan­dokat rendeltek, amelyekben hol maga a pokolbeli ördög kísért, hol meg a tilos sze­relem izzik igen magas hőfo­kon. S ha tényleg ennyire sú- lya-nincs, rangja-nincs pró­bálkozás volt ez Az ördögma­giszter, akkor miért érdemel még így, utólagosan is ennyi szót? Nos, egyszerűen azért, hogy aki szintén magában ke­reste a hibát, s vélte úgy egy ideig, hogy ő volt az, aki nem tudott fellendülni e mű szép tani magasába, megnyugod hasson: a király volt mezte­len. És azért is, hogy elsír hassuk: ha már olyan lapo­sak a Szabadság téri szerkesz­tőségek és dramaturgiák búk szái, hát akkor arra adjanak pénzt, ami egy ici-picit job­ban megérdemli. Ez a hókusz pókusz nem érdemelte meg... Kalendárium. Az elégedet­lenkedést folytatva; a megújí­tott Kalendárium sorsáért szintén aggódnunk kell. Hiá­ba bővült az adásideje és megint csak hiába jelentkezik gyakrabban, gazdái annyi mindent és mindenkit csúfol­nak bele, hogy az a kelleté­nél többnek mutatkozik. Míg korábban az ismeretterjesz­tésnek szinte mindenhez értő nagymestere, dr. Juhász Ár­pád célirányos egyszerűséggel közelített meg időszerű té­mákat, addig most ő, a legfel­készültebb és a legoldottabban szóló dirigens éppen csak je­len van, s helyette modoros stílusú kolléganői próbálnak meg jelesre felelni — és fe­leltetni — a testi meg a lel­ki egészség szaktantárgyaiból. Legutóbb ráadásul a szívin­farktusba kapaszkodtak bele, amit Czeizel Endre kitűnő so­rozatában ennél sokkal, de sokkal jobban elemez. Szívzűr kapcsán — szinkronzavar. Akácz László bHuti FILMTEGYZBTB Ne vedd el tőlem a napot! A balfácánok — Michel Blanc és Gerard Lanvin — a Ne vedd el tőlem a napot! című francia filmben A rokonszenves balfácánok kalandjai mindig kelendőék a filmvásznon. Vannak, akik e kalandokat szériában állítják elő — lásd Pierre Richard filmjeit. Nincs ebben semmi elítélen­dő. Valljuk be, köztünk, hét­köznapi emberek között bi­zony jóval több a balfácán, mint a szuperhős. Több a Pierre Richard, mint a Bel­mondo. És bár jóleső dolog Belmondo s egy montreáli bankrablás zseniális bohócá­nak a helyébe képzelnünk magunkat, míg a filmet néz­zük, legalább olyan jó átélni a hozzánk nem kevésbé kö­zel álló kakaskodó kakasfogók felsüléseit, mulatságos, olykor már-már abszurd kalandjait is. A néző mindig behelyette­síti egy kicsit magát is a filmsztoriba s a hősök alak­jába. Erre alapítja hatásmecha­nizmusát az új francia film­komédia is. Magyar címe, azon túl, hogy nehézkes és hosszú, még nagyon félrein­formáló is. A jeles filmszí­nész, Michel Blanc által írt és rendezett (és „főszerepeit") film eredeti címe ugyanis — a film egyik dalának címe és refrénje — így hangzik: Marche a l’ombre, azaz ha megfelelő magyar zsargont akarunk használni: Menj a francba! És itt tulajdonképpen erről van szó. Denis, a film kétbal­kezes hőse (őt játssza Michel Blanc), és valamivel kevésbé balkezes, de a nagy ötletei­vel mindig felsülő társa, Fran­cois (Gerard Lanvin) ugyan­is a különböző francia váro­sokban — Marseille-ben, Pá­rizsban — való hányódásai során gyakran részesül e nem túl kedves felszólításban: — Menj a francba! És még gyakxabban mondják egymás­nak is. A magyar cím meg olyasmire enged asszociálni, mintha valaki a strandon na­pozna, s az eléje állónak szól­na: — Ne vedd el tőlem a napot!... No de a film lényege még­sem ez a rossz címmagyarítás, hanem az, hogy a két haver kalandjai a francia jelen oly kevéssé ismert (legalábbis fil­mekből kevéssé ismert) színte­reire vezetnek, mint a csőla­kók, a színes bőrűek, a mun­kanélküliek, a fél alvilág, a nyomornegyedek világa. Ez a világ néha mulatságos, néha (gyakrabban) kegyetlen és ko­misz. Ebben a világban még a nem balfácánoknak sem könnyű az élet. Itt minden napért, minden fillérért, min­den falatért meg kell harcol­ni, ügyességgel vagy ököllel. És bár a' film egyáltalán nem szociológiai vagy társa­dalomkritikái szándékú, s, el­sősorban szórakoztatni akar, gördülékeny sztorival, jó ze­nével, jó színészekkel, csinos lányokkal táplálva szemünket és fülünket, a figurák és a történet olyan környezetben mozognak, hogy akarva-aka- ratlan egy kis társadalmi lát­leletet is kapunk. Fekete nyíl Meglehetősen sajátos vállal­kozás ez a szovjet film. Alap­anyagul a nálunk is népszerű, múlt századi angol író, Robert Louis Stevenson (A kineses sziget szerzője) egyik regényét használták fel a film készítői. A regény — angol címe The Black Arrow — Angliában játszódik a XV. században, a nevezetes rózsák háborúja idején, amikor a York és a Lancaster családok verseng­tek az ország trónjáért. (A Shalcespeare-királydrámák ko­ra ez, különösen a 111. Richar­de). Bonyolult történelmi idő­szak, még az angolok számára is nehezen áttekinthető. Ste­venson regénye talán ezért sem a „nagypolitika” esemé­nyeire és alakjaira koncentrál, hanem inkább arra figyel, mi­képp befolyásolja a kisembe­rek életét, sorsát, szerelmét, boldogságát vagy boldogtalan­ságát a vörös és fehér rózsa háborúja. A regény cselekmé­nye széles ívű, romantikus, hősei pedig a romantika ka­landos történetábrázolásához igazodó figurák. A szovjet film — melyet Szergej Taraszov, (az Ivanhoe rendezője) írt és rendezett — megtartja a mese kalandossá­gát, megtartja a fő figurákat s a romantikát, de egy kicsit már a jelenből pillant vissza erre a mozgalmas, olykor za­varos történelmi időszakra. Nem a brit história króniká­jának pontos fiimi visszaadá­sára törekszik, nem történe­lemórára készült szemléltető oktatófilmről van szó, hanem olyan alkotásról, melyben a rokonszenves fiatal főhős, Dick Shelton kalandjai állnak ugyan a középpontban, s ter­mészetesen a film végén az övé lesz a szép Joanna keze — de azért'nagyon kegyetlen, gyilkosságokkal; árulásokkal, gonosz cselekkel teli út vezet eddig a szép végkifejletig. S ebből a szempontból a Fekete nyíl nem kizárólagos angol történet.*' A XV. században másfelé sem voltak szelídeb- bek a dolgok. Taraszov eré­nye, hogy erre is vet egy éles fénykévét. Ugyanakkor jól te­remti meg az illúziót keltő történeti-történelmi hátte­ret, a színhelyek, a jelmezek, a kellékek gondosan váloga­tottak, és jók a színészek is. És ami szintén nem mellékes: a film tömör, feszes, cselek­ménye pergő. Az asszony és az idegen A II. világháború alatt ját­szódó tragikus szerelmi törté­net Leonhard Frank elbeszélé­se alapján készült. Rendezője cs írója az NDK-beli Rainer Simon. Különös háromszögről van itt szó. Kari megszökik a hadifogolytáborból, s meg­keresi azt a nőt, Annát, aki­ről fogolytársa, Richard any- nyit mesélt neki. Anna befo­gadja Karit, de hamarosan megérkezik a férj, Richard is. És az asszony végül Karllal megy el. De ennél a korpor történetnél érdekesebb az, ahogyan a rendező a háború végi helyzeteket elénk állítja, a nagy prés szorításában ver­gődő embereket ábrázolja. A film két éve megosztott Arany Medve-díjat (a fődíjat) nyert a nyugat-berlini filmfesztivá­lon. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents