Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-25 / 47. szám
6 1987. FEBRUÁR 25., SZERDA Jogi tanácsok Mikor láss* esz özvegyi haszonélvezet? • Be- ieientkezésÉ kötelezettség i A láthatás kikényszeríthető # Földhivatali határozat kiegészítése # Szülési szabadság He bántsd a virágokat! Gyilkosság az üvegháskan A közmondás szerint aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. A történtek azonban ellentmondanak ennek a népi bölcsességnek. Szigetszenímiklóson múlt év november 1-jén egy férfi virágott lopott, egy másik pedig, akinek őriznie kellett volna a növényeket, megölte őt. • Férjem tavaly meghalt, s végrendeletében mindenét a nővérére hagyta. Úgy tudom, a házastársat minden esetben megilleti a haszonélvezet. Igazam van-e? — kérdezi S. F\- né Dunaharasztiból. Általános szabály, hogy az örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem 6 örököl. Ezt nevezik özvegyi jognak, mely minden külön intézkedés nélkül, mint törvényes öröklési jog érvényesül. A törvényes öröklési jogokat, így az özvegyi haszonelvezeti jogot is korlátozhatja, befolyásolhatja az örökhagyó végakarata. Végrendeletével ugyanis az örökhagyó a törvényes örököst a hagyatékból kizárhatja (ami azt jelenti, hogy a törvényes örökös csak a köteles részre, azaz az egyébként neki járó rész felére lesz jogosult), sőt, rendelkezhet úgy, hogy még a haszonélvezetet is megvonja. Ebben az esetben a túlélő házastárs köteles része csak a haszonélvezet korlátozott mértéke lehet, másra nem tarthat igényt. Ha viszont — mint olvasónk esetében is — az örökhagyó vagyonát végrendelettel harmadik személyre hagyja, s vele együtt élő házastársa haszonélvezetéről nem rendelkezik, a túlélő házastársat haszonélvezeti jog nem illeti meg, hanem köteles részként törvényes örökrészének felére tarthat igényt. (t Egyik rokonomat hónapokkal ezelőtt befogadtam lakásomba. Már régen itt lakik, mégsem intézi ideiglenes bejelentkezését — írja H. A. váci olvasónk. Ideiglenes lakcímnek minősül és így bejelentési kötelezettség alá esik minden olyan helyiség, ahol az állampolgár — állandó lakóhelyének fenntartása mejlett — munka, tanulás, üdülés, gyógykezelés, átmeneti jellegű elköltözés, látogatás vagy egyéb ok miatt 30 napnál tovább tartózkodik. Az ideiglenes lakcímet a lakóhelyre történő beköltözést követő harminc napon belül, a lakcím megszüntetését a kiköltözéskor, de legkésőbb az ezt követő negyvennyolc órán belül kell bejelenteni a helyi tanács igazgatási feladatokat ellátó szakigazgatási szervénél. A szállásadó kötelessége, hogy a szakigazgatási szervet értesítse, ha az általa befogadott személy a bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget. Ha a lakcímnek vagy megváltoztatásának bejelentése nem történt meg, vagy nem a tényleges állapotnak megfelelően történt, a szak- igazgatási szervek határidő megszabásával kötelezik a felet a bejelentés teljesítésére. Aki a lakcímbejelentésre előírt rendelkezéseknek nem tesz eleget, 3000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. • Jogerős határozatom van a gyámhatóságtól, mely kislányom láthatását szabályozza. Volt feleségem ennek ellenére egy percre sem enged a gyermek közelébe. Megteheti ezt büntetlenül? — kérdezi P. G. vasad! olvasónk. A láthatást a gyámhatóság úgy szabályozza, hogy annak gyakorlása a kiskorú nevelését, értelmi, erkölcsi és érzelEgyik este a ráckevei Kalmár-tanyáról egy fiatal nő munkából hazafelé tartott. Kun László (gúnyneve Bam- bó) 29 éves többszörösen büntetett ráckevei alkalmi munkás és barátja, Sztojka Simon a gyanútlanul kerékpárját toló asszonyt közrefogták, üt- légelni kezdték, majd durván a közeli bokros részre hurcolták, ahol ökölcsapások közepette Kun megerőszakolta. Az asszony segélykiáltására egy fiatalkorú a helyszínre érkezett, de elzavarták. Kun élettársa, Kozák Ermi fejlődését, tanulmányi előmenetelét, valamint a közösségi életben való részvételét ne veszélyeztesse, illetve ne akadályozza. Ha e határozatnak a kötelezett nem tesz eleget, a másik szülő bejelentése alapján a gyámhatóság írásban figyelmezteti magatartásának következményére. Ennek eredménytelensége esetén az államigazgatási eljárás szabályai szerint intézkedik határozatának végrehajtásáról. Ennek során többek között pénzbírságot szabhat ki (maximum 10 000 forintig), vagy akár a rendőrség közreműködésével kényszerítheti ki a határozatban foglaltak teljesítését. Súlyosabb esetben, különösen, ha az előbbi intézkedéseket meghiúsítja, vagy azoknak nem tesz eleget a kötelezett, vagy ha a gyermeket bizonyíthatóan a másik szülő ellen neveli, a gyámhatóság a gyermek elhelyezésének megváltoztatása iránt pert indíthat. Olvasónknak tanácsoljuk, hogy mindezek ismeretében nyugodt körülmények között próbáljon megegyezni volt feleségével, hiszen az ismertetett kényszer- intézkedések, esetleges pereskedés áldozata elsősorban gyermekük lesz. • K. P.-né bedolgozónak 1977-ben meghalt az édesapja. Olvasónk testvérével együtt egy családi házat örökölt utána. Az ingatlant most el akarják adni és meglepetten tapasztalta, hogy a nyilvántartásba csak a nővére öröklését vezették be. Mit kell tennem, hogy én is tulajdonos legyek? — kérdezi. Semmit, hiszen már az édesapja halálának a pillanatában tulajdonossá vált. Ettől az időtől gyakorolhatta a- tulajdonos jogait és viselhette a kötelességeit. Ezen nem változtat az sem, hogy az ingatlan-nyilvántartás mást mutat. Ennek azonban az a célja, hogy az ingatlanokhoz fűződő jogok és törvényes érdekek védelmében a valóságos állapotoknak megfelelően az ingatlanok adatait, az ahhoz kapcsolódó jogokat és jogi szempontból jelentős tényeket igazolja. Ennek érdekében haladéktalanul intézkedjen a bejegyzés helyesbítésére. A kérelmet a határozatot hozó földhivatalhoz nyújtsa be és kérje a bejegyzés alapjául szolgáló határozat kiegészítését. A beadványhoz mellékelje az állítását igazoló okiratokat. A hatóság mindezek alapján újabb határozatot hoz és egyidejűleg a hiányzó bejegyzést pótolni kell. Az újabb határozatot mind a kérelmezőnek, mind azoknak kézbesítik, akik az eredeti határozatot megkapták. Ha a kérelmet elutasítják, erről csak a kérelmező kap értesítést. Az eset arra szolgáljon tanulságul olvasóinknak, hogy ha az ingatlanaink adataiban változás történik, nem árt személyesen is meggyőződni a bejegyzések tartalmáról. • V. G.-né kősói lakos ever- meket vár. Arról érdeklődik, mikor mehet szülési szabadságra és erre az időre hogyan kapja a táppénzt. A terhes, iilletve a szülő zsebet másnap felkereste a fiút, és megfenyegette, hogy ha a látottakat elmondja, végeznek vele. A szemtanú először kihallgatásakor azt vallotta, hogy nem látott semmit, de két nap múlva __ önként jelentkezett a rendőrségen és lelkiismeretfurdalására hivatkozva, részletes vallomást tett. A Ráckevei Bíróság dr. Dobi Imre büntetőtanácsa, Kun és társán kívül Kozák Erzsébetet is felelősségre vonja bűnpártolásért. Asztalos Imre nőt 24 heti szülési szabadság illeti meg. Ebből 4 hetet a szülés várható időpontja előtt kell kiadni. Ezt az időpontot az az orvos állapíthatja meg, aki az anyát terhesállományba veszi. A szülési szabadság idejére az anyát terhességi gyermekágyi segély illeti meg akkor, ha a szülést megelőző két éven belül 180 napon át biztosított volt, és a biztosítás tartama vagy ennek megszűnésétől számított 42 napon belül szül. Megállapítható a terhességi gyermekágyi segély ezenfelül akkor is, ha a szülés 42. napon túl következett be, de az anyának táppénzt vágj' baleseti táppénzt folyósítanak. Ez a jogosultság nemcsak a táppénz fizetésének időtartama alatt, hanem az ezt követő 23. napig megilleti a szülő nőt. A terhességi gyermekágyi segély a napi átlagkereset teljes összege, ha a szülő nő a szülést megelőző két éven belül 270 napon át biztosított volt. ha ennél kevesebb a biztosítási idő, 65 százalék jár az anvának. A teljes ösz- szeg meghatározása gyakran félreértést okoz. mert a jogosultak úgy vélik, hogy őket a szülés előtti átlagkereset illeti meg. Ezzel szemben a jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy ebben az esetben a táppénzre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. Tehát a szülési szabadságot megelőző naptári évben a nyugdíjjárulékkal, általános jövedelemadóval csökkentett keresetet figyelembe véve kell az összeget megállapítani. Dr. Sinlta Imre J Olvasóink részére min- ^ den csütörtökön 17—19 óra ^ között ingyenes jogi ta- ^ náesadást tartunk Bu- í dapest Vili., Biaha Lujza í tér 3. szám alatt, a leve- leikre pedig folyamatosan £ válaszolunk. V A házadúról szóié eredeti z rendelet több mint húszéves, í ezért vált szükségessé, hogy ^ a jelenlegi viszonyoknak job- ^ ban megfelelő adózási formát 4 vezessenek be. A rendelkezés y célja, hogy 2 vagyonosabbak y. többet fizessenek. A jog- y szabály eleve figyelembe ve- 7 szí a lakás nagyságát, a la- ^ kők számát és az ingatlan (la- ^ kás) értékét is, amikor a fi- ^ zíetendő összeget meghatároz- z za. A lakás fekvése, luxus- z jellege lehet adóuiövelő ténVe- 7 ző, de például ha rossz öve- 7 zetben van (gyáríeleptilés stb.), ^ akkor az adó nagymértékben ** csökkenthető. Méltányosság Nézzük az alaprendelkezést: adóköteles a magánszemélyek tulajdonában álló lakás. A magánszemély tulajdonában álló lakásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a lakásépítő és fenntartó szövetkezet tulajdonában lévő lakásra is, ha arra a szövetkezet tagját az állandó használat illeti, meg. Ha a magántulajdonban lévő lakásnak haszonélvezője van, akkor az adót a haszonélvező terhére kell megállapítani. Közös tulajdonú lakás esetén á tulajdonostársakat egyetemleges adófizetési kötelezettség terheli. Mentes a házadó alól: az a lakás, amelynek adómentességét nemzetközi szerződés állapítja meg, vagy amelynek adómentessége viszonosságon alapul; adómentes a komfort nélküli és a szükséglakás; és ami nagy tömegeket érint: mentes a házadó alól az egy- és kétlakásos épületben a száz négyzetméternél, a többlakásos épületben pedig a nyolcvan négyzetméternél nem nagyobb lakás. Szociálpolitikai szempontok A megdöbbentő bűnügy előzménye az volt, hogy múlt év. októberében egy sziget- szentmildósi bolgárkertész külföldre utazott, és ezért a munkák felügyeletével alkalmazottai közül az ötveneszten- dős Németh Zoltánt bízta meg. Huszonöt ütés A férfi november 1-jén délután arra figyelt fel, hogy alkalmazott-társa az üvegházban levagdossa a kála virágokat. Felelősségre vonta ezért, ám a másik nem haliMa délután tartja alakuló ülését a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottságának családvédelmi tanácsa. A társadalmi szervezet országos tanácsa 1984 óta szorgalmazza már, hogy területi szinten, a helyi népfrontbizottságoknál is létrejöjjenek a családok védelméért felelős csoportok. A most életre hívott tanács e munkát az eddig megszokottól eltérő módon, más oldalról közelíti meg. Olyan területekre akarnak koncentrálni, amelyekre ma még kevés figyelmet fordítanak megyénkben, komplex családgondozással foglalkoznak majd. Az alakuló ülésen — amelyen részt vesz a Vöröskereszt és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának képviselője is — elsőként az 1937. évi munkaprogramot állítják csésze. Ezután dr. Ajtay András, a kerepestarcsai kórház ideg- gyógyásza tart előadást az ifjúság körében jelentkező bevalósulnak meg abban a ren- deikezésben, ha a családtagok száma akkora, hogy a lakás területe fejenként a 25 négyzetmétert nem haladja meg, nem kell adót fizetni. Kérdés: mi lesz azokkal az idős emberekkel, akik valamikor ugyan nagy családban éltek, de magukra maradtak a nagy lakásban. A nagy értékhez nem . feltétlenül párosul nagy jövedelem. Az adókivetésre jogosult tanács velük szemben is gyakorolhatja a méltányosságot. Akik korábban házadó- mentesságben részesültek, azok továbbra is élvezik ezt a kedvezményt az eredeti lejáratig. Akik viszont a használatba vételi engedélyt az új jogszabály hatályba lépése, 1987. január 1. után kapják meg, rövidebb ideig élhetnek a kedvezménnyel. Az 1987. január hó 1. napját követően kiadott használatbavételi, illetőleg végleges fennmaradási engedély alapján használatba vett lakás az engedély keltét követő év első napjától számított tíz évig adómentes, feltéve, hogy nem haladja meg a szokásos mértékű lakás nagyságát. Szokásoson itt öröklakás esetében 180, illetve családi ház, ikerház esetében 200 négyzetméteres lakásnagyságot értünk. Csak ha szabályos Építtetők figyelmébe ajánljuk azt a körülményt, hogy az engedély nélkül használatba vett lakások adókötelezettsége a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik, vagyis a szabálytalankodók elesnek a 10 éves adómentességtől. gatott rá, a virágokon kívül több fej káposztát is leszedett, majd a táskájába rakva elment. Az esti órákban az erősen ittas férfi ismét megjelent a bolgárkertész házának udvarán. Ekkor Németh Zoltán kérdőre vonta és azt akarta megtudni tőle, hogy kinek adta el az elvitt virágokat. Emiatt összeszólalkoztak, majd a munkaíelügyelő többször pofonütötte beosztottját. Ezt követően otthagyta őt és az üvegházakhoz ment. A felpofozott férfi felkelt a földről, követte Németh Zoltánt és tovább veszekedtek. A munkafelügyelő úgy gondolta, hogy társa meg akarja őt ütíg.y kialakuló veszélyhelyzetekről. — A kormány felkérésére a közelmúltban neves szakemberekből — szociológusokból, jogászokból, orvosokból — ál-' ló csoport készített országos felmérést a társadalmi beilleszkedési zavarokról — mondja dr. Ajtay András —, ezt az anyagot tavaly könyv alakjában is megjelentették.' A vizsgálatok szerint e problémának négy fő iránya létezik: az öngyilkosság, az alkoholizmus, a pszichikai zavarok és a veszélyeztetettség kérdése. Előadásomban a felmérés alapján megfogalmazott következtetéseimet szeretném vázolni, A megjelölt beSleSS- kedési zavarok meghatározzák a családvédelem fő feladatait is. A mi dolgunk az, hogy megállapítsuk, ezeken belül mit tudunk tenni a megyében, s így alakítsuk ki tevékenységi körünket, programunkat. Az adó alapja a lakás alap területe. Ennek megállapítása során — mint már említettük — az adóhatóság a lakás 80, illetőleg 100 négyzetmétert meghaladó alapterületét figyelmen kívül hagyja, ha a lakásban állandó bejelentés alapján együttlakó közeli hozzátartozókat is beleszámítva a lákás egy főre számított területe nem több 25 négyzetméternél. Ha az egy főre jutó terület a 25 négyzetmétert meghaladja, az adó alapja ez a többlet rész. (Műemlékvédelem alatt álló lakások esetében, ennek a felét kell csak számítani.) Más tarifa A jogszabályban megtalálható a táblázat is, amely szerint kell fizetni az alapadót. Városokban és községekben más tarifa szerint kell fizetni. Megtalálhatjuk az adó- csökkentő és növelő tényezőket. Kimondja a jogszabály, hogy a házadó évi mértéke háromszáz forintnál kevesebb nem lehet. Nem lényegtelen, hogy a tulajdonost a lakás, illetőleg az azt magában foglaló épület felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén — a pénzügyminiszter által megállapított feltételekkel — adókedvezmény illeti meg. Feltételezhetően sokan szeretnék a jogszabályt elolvasni, ezért itt közöljük, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1986. évi 23. számú törvényerejű randelete a házadóról a 42. számú (1936. október 2.) Magyar Közlönyben jelent meg. Dr. Kertész Éva ni, ököllel nagy erővel annak arcába sújtott, majd amikor az ettől az ütéstől a földre zuhant, tovább ütötte és rúgta. Amikor az ittas férfi már meg sem tudott mozdulni, a házba vitte és lefektette. Kis idő múlva észrevette, hogy a szerencsétlen ember rendellenesen lélegzik. Ekkor értesítette a mentőket, akik kórházba szállították. Néhány nappal később azonban sérüléseibe belehalt. . Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint az áldozat testét legalább huszonöt ütés érte; ezek során agysérülést, különböző csonttöréseket és zúzódásokat szenvedett. Ezek okozták a halálát. k Negyven szál 5sá*a Németh Zoltán kihallgatásakor azzal védekezett, hogy nem akarta munkatársát megölni, csak azért ütötte, hogy megtudja, kinek adta el a virágokat, melyeket szeretett volna visszavásárolrU. — Először szépen figyelmeztettem őt — vallotta —, azt mondtam neki, hogy ne bántsd a virágokat! Tudom, hogy 60 szál kála volt ott, megszámoltam a hagymákat, amikor elültettük. Negyven szálat levágott, és négy fej káposztát is leszedett. Két táskával vitte a terményeket. Elhatároztam, hogy _ kiverem belőle, hová vitte és kinek adta! Én voltam felelős az egész üvegházért. Az igazságügyi elmeorvosszakértői vélemény szerint Németh Zoltán enyhe fokú szellemi hanyatlásban szenved, mely teljesen képtelenné ugyan nem tette, de enyhe fokban. korlátozta abban, hogy cselekményének a következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. Főleg a munkájával kapcsolatos témakör érdekli, és a szokásos konvenciókat kissé túlzottan is tiszteli. A Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat Németh Zoltán ellen, akinek bűnügyét rövidesen tárgyalja a Pest Megyei Bíróság. Gál Judit TÍZ NAP RINDIimi A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosított, egységes szerkezeibe foglalt szövege a Magyar Közlöny 1987. évi 5. számában jelent meg. A hazánk és Jugoszlávia közötti, tudományos, kutatási és kulturális egyezményt az 1987. évi 3-as törvényerejű rendelettel hirdették ki. Az Ifjúsági Egyesület az Alkoholizmus Ellen törvényességi felügyeletét az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke gyakorolja a Minisztertanács 1014/1937. (II. 17.) számú határozata alapján. Egyes minisztertanácsi határozatokat módosított a Minisztertanács 1015/1987. (II. 17.) számú határozatában. A jogi szakvizsgák díját módosította az igazságügyi miniszter 1/1987. (II. 17.) IM rendelete. A robbanóanyag-ipari biztonsági szabályzatot tette közzé az ipari miniszter 2/1987. (IX. 17.) IPM számú rendeletével. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szól a pénzügyminiszter 6/ 1987. (II. 17.) PM számú rendelete. A jogszabályok a Magyar Közlöny 1987. évi 6. számából ismerhetők meg. A településfejlesztés, a fenntartást segítő társadalmi munka továbbfejlesztéséről a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának 7001/1937. (TKI) számú együttes irányelvét- a Tanácsok Közlönye 1987. évi 1. száma tartalmazza. Jelentkezett a szemtanú A bokorba karcolták illeszkedési zavarokról, és az M. L. Szociálpolitikai szempontok Jó tudni a házadéról Öngyilkosság, alkoholizmus Családwédelsns takács