Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-25 / 47. szám
4 1987. FEBRUÁR 25., SZERDA Népi ellenőrök a művelődési házban Matróna a királykisasszony Tegnap Gurdon Károly elnök irányításával ülést tartott a Budaörsi Népi Ellenőrzési Bizottság és Jacső István előterjesztésében megtárgyalta a kisközségek közművelődéséről szóló jelentést. Semmi új felismerést nem' mutat, mégis nagyon lehangoló az a kép, amelyet a budaörsi népi ellenőrök öt kistelepülés közművelődési helyzetéről felvázoltak. Lehangoló már csak azért is, mert a szakirodalom szerint az országos átlagnak felel meg, s elég baj, hogy ilyen az országos átlag. A művelődési házak elhanyagolt állapota, berendezéseinek szegényessége kiáltó ellentétben van a környékükön lévő családi házak küllemével, sokszor fényűző berendezésével. A' budajenői művelődési ház hajdan kocsma volt, a tinnyei népháznak épült több mint fél évszázaddal ezelőtt, Sóskúton a jelenlegi funkciójára készült ugyan az épület, de falai között a népművelők évente cserélődtek. s tavaly például kizárólag diszkó helyszínéül szolgált. adná. Nagy kérdés, hogy eredményes lesz-e egyszer majd a népművelőnek a hivatalos helyeken tett javaslata: vegyék meg ezt az épületet és állami tulajdonként gondozzák. Helyi könyvtárak Ráfizetéses műszak Bizony nincsenek irigylésre méltó helyzetben azok a mű- velődésiház-vezetők, akik az alig fűtött, omladozó vakolatú, még televíziós készülékkel sem rendelkező kultúrottho- nokba igyekeznek becsalogatni azokat a helybeli fiatalokat, akiknek jó része otthon videomagnóval, számítógéppel, s a szórakozás sok más korszerű kellékével rendelkezik. S ezeknek a sokszor háládat- lan szerepre vállalkozó népművelőknek havi egy-kétezer forint a honoráriuma a művelődési ház vezetéséért. Ha műsort rendeznek, az szinte mindig ráfizetéses. Közönséget vonzó művészeket nem hívhatnak meg, mert azok gázsiját nem tudják megfizetni. Középszerű vagy ismeretlen előadók iránt viszont olyan csekély az érdeklődés, hogy a kiadások felét már eleve veszteségnek lehet tekinteni. Tinnyén például egy ismert, de nem élvonalbeli színész irodalmi estje kétezer forintba került, bevételként viszont csak ezer forint jött össze. De még a magyarnóta-estre is ráfizettek háromezer forintot. Budajenőn a gyerekek szórakoztatására egy fővárosi együttes mesejátékot adott elő úgy, hogy a királykisasszony szerepét egy matróna alakította, minden elhitető erő nélkül. Ugyancsak Budajenőn mondták el a tanácsi vezetők, hogy a lakosság 30 éven felüli részét a művelődési ház programja nem érdekli, mint ahogy a községben lakó tucatnyi értelmiségi is közönyös a művelődési házzal szemben. Az értelmiségiek mentalitására jellemző esetként említették, hogy a művelődési házban rendezett, gyerekeknek szánt ingyenes zenés műsorra a pedagógusok mindössze 23 tanulót vittek el a 165-ből. A népművelőknek tehát igencsak kicsi a játékterük. Bevételi forrásuk szinte csak a bálok rendezésére korlátozódik. A tanácsok és a helyi gazdasági egységek anyagi támogatása eddig sem volt nagy, most viszont egyre bizonytalanabbá válik. A mostoha körülmények miatt sokszorosan kell hát legalább erkölcsileg elismerni a jó kezdeményezéseket. így például a Budajenőn évről évre megrendezett nemzetiségi találkozókat. amelyek a szolid ■ gazdasági haszon mellett a nemzetiségi kultúra ápolását is szolgálják. Vagy Tinnyén a település múltjára vonatkozó történeti, néprajzi és geodéziai emlékek összegyűjtését, s belőlük múzeum alakítását. Ebben a községben élt négy éven át — éppen a művelődési házzal szemben lévő épületben — Kossuth Lajos. Tulajdonosa ezt az épületet elA kisközségek életében fontos szerepet töltenek be a helyi könyvtárak. Budajenőn is, Tinnyén is sokat olvas a lakosság, Sóskúton viszont a könyvtáros gyakori cserélődése miatt lecsökkent a könyvtárlátogatók száma. Ez utóbbi könyvtárban tavaly. volt először ellenőrzés és az októberi leltár háromszáz könyv (tizenháromezer forint) hiányát mutatta ki. A közművelődésről szólva említést kell tenni a filmvetítésekről is. Látszólag legjobb a helyzet Sóskúton, ahol a Pest Megyei Moziüzemi Vállalat üzemeltet egy 95 személyt befogadó mozit, amelyben hetenként három alkalommal van vetítés. Budajenőn, Tinnyén és Pusztazámo- ron hetente csak egy nap, de akkor két filmet mutatnak be: egyet a gyerekeknek és egyet a felnőtteknek. A sóskútiak mégis elégedetlenkednek, mert náluk általában már „lefutott”, a többség számára érdektelen filmeket mutatnak be, míg a többi községben az úgynevezett „ván- dorvetítök” jóvoltából sokszor a budapesti premiermozikat megelőzve láthatja a legújabb filmeket a lakosság. Természetesen a helyzetfeltárás akkor ér valamit, ha az előrelépéshez is megvannak az elképzelések. A művelődési házak anyagi eszközei annyira szűkösek, hogy a jelenlegi körülmények között alig-alig javíthatnak berendezéseiken. Hogy a kevés pénz milyen bajt okozhat, azt mutatja a budajenői művelődési ház esete is. A gamesz által elvégzett felújítási munkák bizony rosszul sikerültek: a nagyterem padlóborítása nagyon hézagos; elfelejtettek kéménylyukat kiképezni, ezért a díszburkolatot fel kell törni; rossz a felújított elektromos- vezeték-hálózat. Mikor a tanács mindezt kifogásolta, a gamesztől ilyen választ kapott: „kis pénzért kis nóta jár”. Adókedvezmény Olyan pénzügyi rendeletre lenne hát szükség, mondják a népi ellenőrök, hogy akik művelődési célú középületen dolgoznak, munkájuk után adó- kedvezményben részesüljenek, s így érdekeltebbé váljanak ebben a tevékenységben. Műveltség nélkül hosszú távon eredményes gazdasági munka sem lehetséges. Ezért nyugtalanító a kisközségek közművelődési helyzete jelenleg. Cseri Sándor Bébiétkezőkhöz Kedves, ízléses A konzervnyitótól a kitűzőig mintegy harmincféle termék készül a Dukát Műanyag- és Papíripari Kisszövetkezetben. A legújabb cikkük a csecsemők étkeztetésénél használatos alátét, amelyből az idén 30 ezer garnitúra készül Dunakeszin. Felvételünkön Mező Jánosné a szita alól szedi ki a négyféle változatban készülő ízléses és praktikus, PVC- re nyomott népszerű mesealakokkal, állatfigurákkal benépesített térítőkét (Hancsovszki János felvétele.) A statisztika létrafokán ácsorognak ; Utoljára adják be a pályázatot Tizenöt éven át nagyobb gondok nélkül együtt A nagykátai , Telefongyár Mihály Dénes szocialista brigádjának gondja nem egyedi. Pest megye, sőt az ország bármely nagyobb ipari üzemében találhatunk hasonló akadályokkal küszködő kollektívákat. Sajnos! A brigád jócskán a kamaszkorba lépett, amely kor — tizenöt éve alakultak — e mozgalomban már elég tiszteletre méltónak számít. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy a Mihály Dénes szocialista brigád az eltelt tizenöt év alatt töretlenül haladt fölfelé a mozgalom elismerési fokozatainak ranglétráján, azaz a felsőbb fokokon már toporogtak néhány esztendőt, de erről majd később. — Azt mondják, a huszonegy nyerő szám — mondja némi iróniával Molnár Péter- né brigádvezető. — Mi eny- nyien vagyunk. Hivatalosan nem minősülünk komplexbrigádnak, bár az összetétel vegyes, a termelési osztály termelésirányítóin kívül brigádunk tagjai a csomagolok, illetve a gépkocsivezetők is. A szokásos brigádkitüntetéseket 1972 óta sorra elnyertük, az aranykoszorút eddig hétszer kaptuk meg. Egyszer pedig kimagasló kulturális munkánkért ipari minisztériumi kitüntetést kaptunk. Beszélgetésünkből kiderül, hogy az aranyjelvény eléréséért már igen magas követelményeket kell teljesíteni mind gazdasági, mind művelődési területen. Az aranykoszorúval járó fejenkénti ki- lencszáz forint így már igazán erkölcsi elismerésnek tűnik, az egész éves többlet- munkával szembeállítva. Ám a Mihály Dénes brigád ezt a pénzt sem osztja szét a tagok között. — Ha differenciáltan adnánk ki, csak sértődés lenne belőle — magyarázza a döntésük okát a brigádvezető. — Ezért inkább egyben hagyjuk és alkalmas időben többnapos kirándulást szervezünk ebből az összegből. Rendkívül nagy közösségkovácsoló erő egy- egy ilyen túra. Sokfelé eljutottunk már az országban Szegedtől Győrig, Pápáig. A közös élmények meghatározóak a hétköznapokban is. Igaz, ránk általában is jellemző, hogy nemcsak kollégák, hanem jó barátok vagyunk. Talán ez a titka, hogy tizenöt éven át nagyobb gondok nélkül tudtunk együtt dolgozni. Szinte nem volt olyan vetélkedő, amelyen ne lettünk volna ott, s nemcsak az indulók, hanem a helyezettek között is. Akár politikai, irodalmi, zenei vagy éppen rejtvényfejtő versenyről volt szó. Eddig négyszer adták be pályázatukat A Vállalat Kiváló Brigádja cím elnyeréséért. Már maga a pályamű elkészítése is díjazandó teljesítmény, a 30—40 oldalas anyagot hathét példányban írják meg, ám hogy hova kerülnek ezek az iratok, arról a kollektívák már vajmi keveset tudnak. — Idén még elkészítjük a pályázatot, ha semmiképpen nem tudom róla lebeszélni az osztályvezetőnket — fakad ki Málnámé keserűen. — De ez lesz az utolsó. Éveken át komolyan bíztunk abban, hogy munkánk alapján érdemesnek tartanak A Vállalat Kiváló Brigádja címre. Ám csalódnunk kellett. Kudarcunk oka nyilvánvaló: az a baj, hogy nem fizikai, termelőmunkát végző kollektíva vagyunk. Hiába papolunk évek óta a brigádmozgalom megújításáról, a statisztikai szemlélet kőnél keményebben áll ellent minden jobbítási törekvésnek. Kétségtelen, hogy a Mihály Dénes brigád tagjai nem végeznek termelőmunkát, ám rajtuk múlik, hogy dolgoznak, vagy munka nélkül állnak a műhelyekben. Három- százalékos selejt még megengedhető a munkapad mellett, ha azonban a termelésirányítók termelnek ennyi selejtet, akkor esetleg három hétig áll anyaghiány miatt kétszáz munkás. A legkisebb selejtböl is összejöhet náluk háromnégyszáz órányi állásidő. — Év elején jeleztük a budapesti központnak, hogy szeretnénk felhívást intézni a Telefongyár valamennyi szocialista | brigádjához; szervezzenek külön munkaversenyt, tegyenek felajánlásokat a nagy októberi szocialista forradalom közelgő hetvenedik évfordulója alkalmából. Közölték, ezt már más brigád javasolta. Nem először történik meg velünk ilyesmi, bár a felhívások rendszerint még sokáig váratnak magukra. Amíg nem férünk be a statisztikákba, addig mi mindig csak a másodikok leszünk. Hogy ez a kedvünket szegj? Na nem, erről azért nincs szó. Amit a brigádmozgalom révén nyertünk — őszinte barátságokat, szép élményeket —, azt nem vehetik el tőlünk. Az a miénk. Móza Katalin A portás vigyázott a gyerekekre átszervezés egy hét alatt? Egy munka mindig annyira terjed ki, hogy kitöltse az elvégzésére felhasználható időt — alkot ja meg tiirvénj’ét Parkinson professzor nálunk is jól ismert, több kiadást megért könyvében. Megállapításai, bár szatirikusak, komoly figyelmeztetést jelentenek, s ma, amikor központi jogszabályok születnek a munkaidőalap védelmében, aktuálisabbak, mint valaha. A Minisztertanács Tanácsig Hivatala elnökének irányelvei egyebek között tartalmazzák a tanácsi munka gyorsítását is. Ezt szolgálja számos más követelmény sorában, hogy kibővítették az ügyfélszolgálat feladatkörét. Késett a Magyar Közlény — Mennyiben változik ennek szellemében az iroda munkája a Budaörsi Tanácson? — kérdeztem dr. Ug- róczky Máriát, a városi tanács vb-titkárát. — Egyrészt a jelenlegi egyről négyre emelnénk a létszámot, másrészt a mostani felvilágosítást és néhány helyben elintézhető, egyszerű ügy helyett kizárólag az iroda foglalkozna negyven ügytípussal. Ezenkívül továbbra is nyújtana olyan szolgáltatásokat, amelyeket már most ellátunk. Nem azért, mert a kötelességünk, hanem mert szerintem, amit megtehetünk az állampolgárért, azt tegyük meg. Sokan idetelefonálnak például, hogy nagy-e a sár a hegyen, kijöjjenekre a telkükre. A mi segítségünket kérik, ha eltörött a vízvezeték, vagy budapesti szolgálta- tóválllalatok telefonszáma iránt érdeklődnek. — Mikortól tervezik az „új iroda” beindítását? — Mindenütt a végrehajtó bizottság jogkörébe tartozik meghatározni, milyen rendszerben és hogyan szervezi meé a tanács a hosszabbított félfogadást. Nálunk a napokban ült össze a vb, így a rendelkezéseket március 1-jé- nél hamarabb nem tudjuk végrehajtani. A fővárosban viszont csak április elsejétől. Méltánytalannak tartom, ami ebben az ügyben a helyi tanácsokkal megesett; mostanában többször is előfordult, hogy a ránk vonatkozó döntésekről csak a sajtóból értesültünk. Ez esetben is csak a lapokból derült ki, hogy valami készülőben van. Hiába hívtuk kétségbeesetten a megyei tanácsot, ott sem tudtak semmiről. Aztán január 21-én leküldték hozzánk egy üres tervezeti példányt, még száma sem volt. Végül január 26-án — feljegyeztem a dátumot! — kaptuk meg azt a Magyar Közlönyt, amelyben megjelent az az MTTH- rendelet, melyet február 1-jé- től kellene alkalmaznunk, ráadásul úgy, hogy bevezetése testületi döntésen múlik. Nem az intézkedés, hanem maga a közlés módja ellen tiltakozunk. Jó ürügyül szolgálhat — Az ügyfélszolgálati tevékenységet az egyik passzus szerint az arra alkalmas dolgozó erkölcsi és anyagi érdekeltségének megteremtésével is segíteni kell. — Ez a másik gond: az Munkában a termelésirányítók. Rajtuk múlik elsősorban, hogy dolgoznak vagy anyaghiány miatt állnak a munkások. (Erdősi Ágnes felvétele.) intézkedés újabb terheket rótt a közigazgatás dolgozóira, anélkül, hogy ezért az anyagi ellenszolgáltatás alapját központilag megteremtette volna. Az államigazgatás és igazságszolgáltatás dolgozóinak munkaviszonyáról szóló külön jogszabály érte'mében túlórát nem fizethetünk, egyedül az anyakönyvvezető kaphat a hét végi esketésekért 30 forintot. A munkatársak csak csúsztathatnak, illetve a vezetők még ezt sem tehetik. Az apparátust kell úgy megszerveznünk, hogy a ledolgozott időért a szabadnapokat ki tudjuk adni. — Itt, Budaörsön hogyan alakul tehát a módosított ügyintézés ? — A hétfőt meghagyjuk hosszabbított napnak, ehhez július elseje óta már hozzászoktak Pest megyében. A másik alkalom a szerda lesz, amikor este fél hétig tartunk nyitva. Ettől nálunk nem érdemes eltérni, csak olyan helyeken, mint például Cegléd, ahol kedd a heti piacnap, s a tanács a vonzáskörzet ügyeit akkor tudja a legésszerűbben intézni. Mi azt tervezzük, hogy az apparátus munkaidejét nem változtatjuk meg, a heti kétszeri hosszabbított félfogadási időben és szombaton az ügyfélszolgálati iroda áll majd a budaörsiek rendelkezésére. — Önöknél milyen nagy a forgalom hétfő esténként? — Nálunk ez nem okoz gondot, érezzük, hogy szükség van rá, mert mindig sokan felkeresnek. Budaörsről ugyanis több ezren járnak Pestre dolgozni, és mire onnan hazaérnek, már fél hat van. A szombati félfogadás sikerében viszont nem hiszek. Szerintem ennek csak az üdülőterületeken van létjogosultsága, és ott is csak a nyaralási szezonban. Az utóbbi hónapokban összesen két ember fordult hozzánk hét végén. A félfogadási időn túl viszont rengeteg ügyfél járkál a folyosókon, és fel vannak háborodva, ha nincsen bent az illetékes kolléga, mert mondjuk, éppen vidékre ment. Most azt is meg fogjuk oldani, hogy az apparátus nyugodtan dolgozhasson: a földszinten, a jelenlegi iktató helyén alakítjuk ki maid az ügyfélszolgálati irodát. Sokan amúgy is fölöslegesen keresik fel a tanácsot, csak felvilágosítást kérnek, amit telefonon is megtehetnének, vagy elkérik magukat a munkahelyről azzal az ürüggyel, hogy a tanácson van dolguk. Azután beugranak hozzánk, megkérdeznek valamit és utána nyugodtan elmennek például a fodrászhoz. Az idősebbek pedig, bár ők is jól tudják, hogy nem tudunk segíteni, gyakran itt panaszolják el a bánatukat. Ahol nfítes nagymama.. — Az államigazgatás az elnőiesedett pályák közé tartozik. Az esetenkénti ügyfélfogadás ezért is gondot okoz. Mi történik hétfőnként az itt dolgozó anyukák gyerekeivel? — Kezdetben az egyik hivatali dolgozó összegyűjtötte és idehozta őket, és a portás vigyázott rájuk, amíg anyuka dolgozott. Időközben a családok idomultak az intézkedéshez, és próbálták a helyzetet valahogyan a férj, a nagyszülők segítségével megoldani. Bár hetente kétszer és ráadásul szombaton is, erre azért már nem lehet alapozni. Főleg ott, ahol nincs nagymama. Más megoldás nincs, mint az ügyfélszolgálati iroda. ide pedig azokat a munkatársakat kell megkeresnünk, akik vállalni tudják az állandó, rugalmas alkalmazkodást. És a tanácson, sajnos, ők vannak a legkevesebben. Mörk Leonóra
