Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-21 / 44. szám

Tardi Gábor:

A birtok

Csorba Győző:

Gonoszkodik a test

Gonoszkodik a vén test: handabandáival szemem fülem figyelmét magára kanyarítja

óránkint és naponkint tesz fel kérdéseket az okot és a célt és az értelmet kutatja

gonoszkodik a vén test: pórázra vett kutyák tálkáját hajkurássza gondolataim körbe

növök egy-Iényegessé ki tengely és közép és csúcs és mag s egyéb mást bagatellizálok

négymilliárddal együtt rám is kiosztatott e szörnyű csoda-század szégyene dicsősége

egyetlen rögdarabról se mondhatok le még élek: birtokolnom kell az egész világot

egyetlen rögdarabról se mondhatok le még élek: mind a világért rajtam a felelősség

mi történik a földben a vizek mélyein a föld alatt s mi az elérhető egekben

erősen érdekeljen és szóljak is bele (cipőm ruhám ügyébe legbenső dolgaimba)

gonoszkodik a vén test: nyűgös kényes hiú szeretne bőröm börtön-falaiba bezárni

de régi jó szokása szerint nem tűri a

lélek s nagy mozgolódással ki-kivág tömlöcéből

Országhegyi Károly:

Téli éjjel a balatonfüredi sz'ivkórház előcsarnokában

Nappal zsongó márványcsarnok éjjelente néma zsarnok, magához vonz üresen.

Tátott szájú ősi szörny ez! Elnyeli az érkezőket, csak éles kard nyit kaput.

Szív ha dobban jó eredmény. Jégszorítás eleresztvén hajó törzsét -oly nagyon.

Most e csöndes márványesarnok mégis ad egy apró sanszot Néhány sort még írhatok.

Ám e sor, e néhány mondat fehér lapon úgy landolhat mint sirály a tó jegén.

Mint sirály ha élet-harcot saját vére ellen harcol, rabolva a falatot.

így kellene! Végső percet érezni ha toliam percent, minden leírt szó előtt.

Petri Csathó Ferenc:

Dal

Pentatóniából

elvettelek ötödnapra szobánkat a bánat lakja házunkat Kelemen rakja fel

csináltunk harsogó kölyköt csinált nekünk hosszú böjtöt kenyerünknek szalonna felel

eső esik telik árok öt ujjú fán varjú károg öt sebünkből vér szivárog el

Szeles József:

Első vonal

ujjlenyomat a térképen nem is értem mikor értem ide a minden gyönyörtől áldott minden szenvedéstől terhes medencébe végiggondolom újra felirat mosolyog a peronon: , Közép-Európa!

I A tanya, ahogy az öreg nevezte,

— ---------- a birtok, a földút mell

ett terült el. és sarló alakban kiserdő ölelte körül. Az egykor, fehérre meszeft, s az idők során a szürke különböző árnyalataiba fordult vályogház, oldalában a pajtával, mint üszkösödö végtaggal, enyhe lejtésű dombon állt, csaknem a fák tövében,

Viktor immár fél éve élt a birtokon, mióta Etelkát, az .öreg lassanként klima^korba kerülő lányát feleségül vette. Eleinte félt a távolságtól, mely elválasztotta új otthonát a várostól, ahol azidáig élt, mégpedig nem is akárhogyan — munka után sörözés a barátokkal, esténként vacsora a zenés étteremben, hétvégeken hajnalig tartó mulatozás a bárban —, de aztán kölcsönkért ötezer forintot az öregtől, és vásárolt magának egy mopedet. Azzal járt dolgozni.

Délutánonként miután hazaérkezett a munkából, napszítta nyugágyát, egyetlen hozományát az árnyékba húzta, s ott szundikált, olvasgatott, vagy éppen elnézte az öreget, amint fáradságot nem kímélve hajladozik a konyhakertiben.

Az öreg egy szót sem szólt, csak a hóna alatt pillogott hátra súlyosakat, azt is csak akkor, amikor már nagyon fáradtnak érezte magát.

Esténként azonban, mikor körbeülték a konyhaasztalt, s előkerült a demizson, szívét mindannyiszor melegség járta át: a fiatalember éppen olyan sűrűn emelgette a poharat, mint jómaga, és a dalolászásban sem maradt el mögötte, a nótákat is ugyanúgy ismerte, ha nem jobban ...

Az egyik este már vacsora után voltak, Etelka a dézsa mellett állt, és azzal a néma, megadó alázattal mosta az edényeket, ami csak a vidéken nevelkedett, feleségnek született nőszemélyek sajátja. Viktor félretolta a poharát, áthajolt az asztalon, s. megragadta az öreg karját.

— Kérnék valamit... — kezdte, látszólag bizonytalanul. — Persze, csak ha nem bántom meg vele.

— No? — emelte tekintetét a fiatalemberre az öreg; a petróleum- lámpa lángja sárgára színezte a mozdulatlan, sima arcot; csupán a szemek mozogtak nyugtalanul.

— Engedje meg, hogy papának szólítsam! — vágta ki Viktor, -r Tudja, én nem ismertem az apámat, még fényképen sem láttam, és ha magára nézek, valami furcsa, megmagyarázhatatlan bizsergés szalad at rajtam...

— Szólítson, ahogy a nyelvére jön ... — mondta az öreg, s zavarában köhintelt néhányat, majd a szájához emelte a poharát.

Egy darabig csöndesen iszogattak, azután Viktor megresz^lte a torkát:

— Sok gond lehet ezzel a birtokkal ...

— Gond az van elég.

Viktor nagy levegőt vett, felsőtestével egészen az asztal fölé hajolt, úgy pislantott a papára, aki egyenes derékkal ült a széken.

— Az elöljáróságon — folytatta —, a tanácsnál.

— Igaz.

— Ng látja, papa! — mosolyodott

Szokoly Tamás:

Csak a tél volt

költözni délre madarakkal? nem nézni! — ne nézzek hátra? repüljek föl magam elől szárnyak alól pislogni világra? csókoljak vasat? imádjak csöndet? bűvöljem a vakságot? költözzek ki bőröm alól perzselő homokba?

— látod:

földrengést szelet habosodást csillaghullást kíyáníam vért bukni virágra hóra várni a görcsre

— én vártam bújtam pirosból kékbe kékből a sárgába voltam tavasz nyár ősz

de a tél csak a tél volt a drága

igazi otthonom

ott tudtam ragyogni

ott tudtam szikrázni

fojtva félve fázva

s bújtam kékből pirosba

földből a fűbe

fűből a Madárba.

el Viktor. — Ha maga is úgy látja jónak, mi levesszük a gondot a válláról. Már sokat beszéltünk erről Etelkával. — Oldalról az' asz- szonyra pislantott: karján felgyűrte a blúzt, a fehér hús kidagadt a szűk vászon mellett; mintha egy óriási márványtömbből faragta volna egy szobrász, de mielőtt a munka elkészült, félbehagyta. — Higgye el, mi a legjobbat akarjuk magának.

Az öreg arra gondolt, hogy a fiataloknak igazuk lehet Ezentúl legalább nem az ő nevére küldözgetik azokat a rossebb papírokat. És így talán a veje is többet törődik a birtokkal: Eddig úgysem végzett itt semmit, amit munkának lehet nevezni ...

| A nap végén, amikor a derni_____ zson mar kettőjük között állt az asztalon, Etelka söprűt vett a kezébe, s cirkálni kezdett vele a döngölt agyagpadlón. Viktor bávatagon nézte.

A fiatalember egyszerre felugrott az asztal mellől, és elordította magát.

— No ... — csodálkozott rá az öreg. — Beléd állt a zsába, fiam?

— Egy bogár! — fakadt ki Viktor, és heves mozdulatokkal vakarózni kezdett. — Itt mászik a lábszáramon.

— Bogár, az lehet — mondta az öreg, azzal eltaposta a lehullott rovart. — Nem kell tartanod tőlük, ártalmatlanok.

— Undorító! — kiáltotta a fiatalember. és kiköpött.

— Meg lehet szokni — vont vállat az öreg.

Az asszony kifordult a konyhából. Viktor szó nélkül felállt, és követte.

Etelka a kétszemélyes diófa ágyon ült, hátát a támlának vetette. Rózsaszín hálóing volt rajta, hasán a hús alkarnyi kötegeltben terjeszkedett a nejlon alatt.

— Már nem tart soká — mondta Viktor.

— Micsoda? — kérdezte értetlen szemmel az asszony.

— Az áldatlan állapot. Hamarosan megváltozik az életünk.

— Miért, mi lesz?

— Eladom a birtokot.

Etelka rémülten meredt a férjére.

— A papa* soha nem egyezik bele...

— Nem is kell, hogy beleegyezzen — válaszolt ingerülten Viktor.

— Ez az én... — Nyelt egyet. — Ez a mi ügyünk.

A fején keresztül lehúzta magáról az inget, leheveredett az ágyra. Az asszony hozzábújt.

— Szép lakást veszünk — mondta Viktor.

— Fürdőszoba lesz benne? — kérdezte az asszony suttogva.

— Még fürdőkád is ... — nevetett fel Viktor.

Etelka szorította a férfit, miközben görcsösen összezárta a szemét.

— Soha nem egyezik bele... — ismételgette. — Soha ....

Másnap délelőtt Etelka nem ismert rá a férjére: az .öreg ruháit viselte, széles, barna kalapot, foltozott zakót, kopott kordbársony nadrágot. A konyhakert közepén állt, és egy idegen férfival beszélgetett.

A férfi negyvenévesnek látszott, kockás inget, s kopott farmernadrágot hordott. Divatos napszemüvegét a kezében lóbálta, azzal mutogatott.

— És hátul? — kérdezte. — Az erdő széléig terjed’

— Még azon is túl! — vágta rá Viktor. — Szép nagy birtok ez. Csöndes. Itt nincs autódudálás, fékcsikorgás. Ez itt a mennyország.

A férfi hümmögött.

— És a föld! — kiáltotta Viktor. Lehajolt, összekapart egy fél maréknyi homokot. — A föld meg olyan, mintha olajjal öntözték volna. Megterem ebben minden.

A férfi tekintete a kukoricás felé révedt: megpillantotta az öreget, amint görnyedt háttal egyengeti a sorokat.

— Az ott kicsoda? — kérdezte.

— Az emberem — legyintett Viktor. — Jóravaló parasztember, szorgalmas, egy rossz szavam se lehet rá.

A férfi még egyszer körbefordult a birtokon.

— És mi lenne az ára?

— Meg fogunk egyezni — mondta gyorsan Viktor. — Én biztos vagyok benne...

I u papa! — állt az öreg elé a

___________fiatalember —, elkezdjük vágni a csapást a civilizált életforma felé!

— Miket hordasz itt össze-vissza?

— egyenesedett ki az öreg, s megtámaszkodott a kapára.

— Sikerült nyélbeütnöm egy minőségi cserét — magyarázta Viktor.

— Mifenét csereberéltél el? — értetlenkedett az öreg.

— Eladtam a birtokot, ha így jobban tetszik! — vágta ki a fiatalember.

Az öreg megremegett. Csontos koponyája a néhány szál hajjal szürke volt, akár az aszfalt, mélynek hasa- dékán száradóíélben lévő fűszálakat kócol a szél. Barázdált arca fény lett; az izzadságcseppek lassan kiléptek medrükből, s elárasztották a bőrét.

— Ha eladtad, hát eladtad — mondta ki nehézkesén az öreg.’

Viktor ábrázatán ellazultak az idegszálák.

— Jól van, papa, örülök, hogy belátja: ez a helyes út. — Egy kicsit hallgatott. — Van még egy dolog, amit meg kell beszélnünk... A kedvébe akartam járni, hát elintéztem, hogy itt maradhasson a földje mellett; egy városi lakásban úgysem érezné jól magát. Még dolgozhat is, ugyanúgy, mint eddig. Csak egy bizonyos részt kell adni a terményből az új tulajdonosnak, a szállásért cserébe. — Beszéde felgyorsult, hangja kemény lett. — A pajtában fog lakni, tehát ebben sem lesz változás. Megértettük egy- , mást?

— Megértettük — motyogta az • öreg.

— Hétvégeken majd meglátogatjuk.

— Az jó lesz ...

Az öreg még állt ott egy darabig, aztán befordult a pajtába.

£sak a legszükségesebb holmikat akarták magukkal vinni; kihordták a házból, feltornyozták az ajtó elé. Várták a teherautót.

— Mégiscsak el kéne búcsúzni a papától — pillantott a pajta felé Etelka.

— Majd az utolsó pillanatban beköszönünk — mondta Viktor. — Nem akarok cirkuszt.

Megérkezett a teherautó; felpakoltak. Viktor a sofőr mellé ült, Etelka, mivel fgltetto az üvegtárgyakat, felmászott a platóra.

Már járt a motor, amikor eszébe jutott a papa. Leugrott, megszapo- rázta lépteit a pajta felé.

j Az ajtóban megtorpant: a papa-------------------teste kopott nadrágszíjon függött a gerendáról, cipője fél méterrel a föld felett körözött a levegőben. .'

E

lőször némán nézte, majd nyüszíteni kezdett, végül már tüdőből ordított. Aztán megfordult, kirohant a szabadba segítségért.

A teherautó lassan beleveszett a távoli porfelhőbe.

Farsang

\