Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-16 / 39. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM 1987. FEBRUAR 17., KEDD Nektárország kiválóságai Kiteljesedik a törekvő akarat A kristálytiszta palackok fényesen suhannak a vég­telenített bakelitszeleteken. A könyökszerü hajlat után egymásra koccannak, remegve toporognak, mint türel­metlen gyereksereg. Egy pillanat múlva lódul a sor, és a tenyérnyi fémkorongokon felszökkenve röpke kerin- gőt jár a csillogó „társaság”. Körtenektár zubog a fél­literes edények torkába, s amikor már-már kifutni ké­szül, könnyedén kifordulnak a töltő alól, és telten, sár­gán ragyogva osonnak tova. A BASIC-nyeívet tanulják A szakembereknek maholnap nélkülözhetetlen segítőtársa lesz korunk csodája, a számítógép. A fiataloknak tehát idejében fel kell készülniük komputcrismeretből. Városunk általános és középiskoláiban a technikaórákon barátkoznak a diákok jövendő munkaeszközükkel. Az Arany János Gimnáziumban nyolc gép áll rendelkezésre gyakorolni, mondani sem kell, va­lamennyit maximálisan kihasználják. Képünk Mari László ta­nár óráján készült, aki az első évfolyam tanulóit vezeti be a BASIC-nyelv rejtelmeibe. (Varga Irén felvétele) Megtérül a ráfordítás Műszakonként 50—55 ezer üveg lejti el nap mint nap e furcsa táncot. Egyszer birs-, másszor őszibarack- vagy ép­pen vérpiros paradicsomitalt önt beléjük a NAGEMA gép­sor termetes töltőgépe. A köz­kedvelt- rostos üdítőitaloknak az idén is széles választékát ígérik a konzervgyár léüzemé­nek munkásai. Vagy tízfé­le finom szomjoltóra számít­hatnak a kánikulai nyárban tikkadók, s örömhír számukra az is, hogy az elmúlt évhez képest másfélszeresére akar­ják növelni a körösi ivólevek mennyiségét. Ez némi re­ményt ad arra, hogy a legádá­zabb melegben is megtalálja majd boltok polcain ki-ki ked­venc italát. Ekkora feladatot nem lehet a nyár elejéig halogatni. Immár január első napjai óta folya­matosan dolgozik a töltővo­nal, de így is alig-alig sikerül naprakészen kielégíteni a ke­reskedelem egyre növekvő igényeit. Mi lesz később? Szorítja a cipő a dzsemgyár­tókat is, ám szívesen viselik e kellemetlenséget, hiszen eb­ből tudják, hogy az ő termé­keik iránt is fokozódik az ér­deklődés. Sokféle gyümölcs­ből főzött lekvárjaikról túlzás nélkül mondhatjuk, messze földön híresek, azoknak, idén már mintegy 80 százalékát a külországokban, jelentős há­nyadát a tőkés piacon érté­kesítik. Dzsemfronton ez a ki­törés nagy teljesítménynek számít, igazi minőségi mun-, kát sejtet, amit most már na­ponta következetesen bizonyí­tani kell. Az utóbbi néhány év alatt jelentős fejlődésen ment át a vállalat eme száz személyt foglalkoztató üzeme. Modern gépekkel gyarapodott az esz­közállomány, amit többek kö­zött az imént bemutatott nagy teljesítményű töltősor is rep­rezentál. Az almalévonalon mikroprocesszoros vezérlésű Bucher prések, új Filtrox szű­rő, és Schmidt sűrítő garan­tálja ezentúl a kitűnő lékiho- zatalt, a sűrítmény kiváló mi­nőségét. Nem kevesebb mint 27 ezer tonna almát dolgoztak fel ezeken a berendezéseken tavaly. Üzemi szinten pedig 13,1 százalékkal nőtt a ter­melés, és közel 36 százalék­kal az értékesítés pénzben ki­fejezett szintje. Lám, mire képes a techni­ka — mondhatnánk, ám mit érnének az okos gépek, ha nem lenne mellettük olyan lelkiismeretes, hozzáértő szak­embergárda, mint az itteniek. Nem mintha másutt a gyár­ban ritkaság lenne a jó szak­ember, de meg kell hagyni, a mintegy félszáz szakmunkás, technikus komoly termelőerőt képvisel. Tavaly mintegy ötöd­résszel nőtt az egy dolgozóra eső termékmennyiség. Nánási Tibor üzemvezető legszívesebben minden mun­katársának kezébe nyomna egyet-egyet abból az oklevél­ből, amely a tavalyi munka­versenyben elért — s a fenti jellemzőkkel alátámasztott — eredményt hirdeti Ámbár, fölösleges lenne, hiszen az ön­elszámoló egységek versengé­sében szerzett magas vállalati kitüntetés, a Kiváló Üzem cím így is, úgy is mindenkié. A vele járó sommás pénzjutal­mat is szépen megosztották, kinek-kinek munkája szerint. Persze a jók közül is ki­emelkedőket mégiscsak ne­héz szó nélkül hagyni. A Ki­váló Brigád címet elért Ha­ladás, az aranykoszorús Sallai Imre és Arany János brigá­dok tagjai nemcsak a terme­lésben, de a társadalmi mun­kában is babért babérra arat­tak a vállalatnál, és kint a vá­rosban egyaránt. Diószegi Csa- báné a dzsem-, Soós Sándor az almasűrítmény-vonalon tűnt ki most is, aztán Takács István, a mindenre „használ­ható” technikus, Tényi Al- bertné, a lévonal dolgozója is azok közé tartozik, akik a legtöbbet tettek a kollektíva asztalára. Ahogy mondani szokás, a kitüntetés kötelez. Az idén 15 ezer tonna termék elkészíté­sét tervezik, és a 400 ezer fo­rintos megtakarítást szeretnék megháromszorozni. Bátor cé­lok, főleg az utóbbi, de hogy ne maradjon felőle csipetnyi aggály se, az üzemvezető meg­magyarázza : — Azt nem mondhatjuk, hogy eredményeink nagyon kimagasodnának a többi üzem teljesítménye közül. Viszont gazdálkodásunk minden jel­A kislány morcosán vette hátéra a táskát. Nem akart iskolába menni, hát hisztizett. A könyörgés sem hatott, a vigasztalás sem, ezért anyukája haragosan otthagy­ta és büntetésképpen nem szólt többet hozzá. A durcás gyerek ezt nem vette zokon. A saját mérgével volt elfoglalva. Gyű­lölte az iskolát. Otthon persze soha nem mondta, miért. Szomorúan indult el. Anyu­kája utána nézett és amikor látta, hogy befordul a sarkon, megnyugodott. A kislány las­san bandukolt, bele-belerúgva az útjába kerülő kövekbe. Űt- közben találkozott néhány osz­tálytársával, akik a gúnynevét kiabálták: Pulykatojás, majd elszaladtak. Ehhez' már hozzászokott. Beérve a suliba leült az első padba és várta a tanító nénit, akit nagyon szeretett, mert mindig megvédte őt. Már sok­szor meg akarták verni, de a tanító néni sohasem engedte. Az óra — mint mindig — gyorsan eltelt. A szünetben oda akart menni osztálytársai­hoz játszani, de azok a szo­kott módon elzavarták. Tudta előre, hogy ezt teszik, mégis minden szünetben újra pró­bálkozott. bízva abban, hogy egyszer végre odaengedik. Mi­vel újra elküldték, fogta a lemzöjét stabilan és szinten tudtuk tartani, s úgy vélem, a 86-os- év sikerei e kiegyen­súlyozott tempónak köszönhe­tőek. További műszaki fej­lesztésre kerül sor, gépesítjük az üvegek ki- és berakását, de főként az anyag- és energia- gazdálkodás az a terület, ahol még a gyarapodás tartalékai rejlenek. Az elmúlt másfél hónapban már számszerűen is kimutatható, hogy a célok megvalósítása felé tart az üzem ... így látja az üzemvezető, de vajon mi a véleménye annak, aki a vonal mellett teszi dol­gát? Mondjuk, a töltőgép ke­zelője, Nagy Albertné (képün­kön). — Ne kérdezze tőlem, mik azok a konkrét felada­tok, amiket év végéig meg kell oldania az üzemnek, mert őszintén szólva leg­feljebb csak körvonalaz­ni tudnám. De gondolom, nem is ez a lényeg. Lehet a feladat bármekkora, annak a sorsa mindig itt, a gépek mel­lett dől el, az egyéni munka szerint. Az összefogást, a jó munkatársi szellemet tartom tehát én is elsődlegesnek. Ha az egyes emberek tudnak és akarnak jól, jobban dolgozni, akkor már nem nehéz őket úgy összehangolni, hogy a kö­zös cselekvésben maradékta­lanul kiteljesedjen kinek-ki­nek a személyisége, törekvő akarata... labdáját és elment hátra, a gondnok néni lakásának falá­hoz játszani. Passzolgatta a labdát a fal­hoz és számolta, hányszor bír­ja elkapni úgy, hogy nem ej­ti le. Egyszer csak mint derült égből a villámcsapás egy foci csapódott be a közvetlen falon levő egyetlen ablak közepébe. Az üveg összetört. Egy srác odarohant, felkapta a focit és elrohant onnan. A kislány csak állt., labdája a kezében, fel sem fogta, mi történt. A gondnok néni ebben a pózban találta, amikor a ház másik ol­dala felől a csörrenésre elö- csoszogott. Alaposan letolta szegénykét, összesepertette vele az üveg­cserepeket és hiába bizonygat­ta a lány, hogy ártatlan, már vitte is a tanító nénihez, aki elhűlve hallgatta a történte­ket. A néni támadásaira a kis­lány kétségbeesve elmondta az igazat, ám a többi gyerek állította, hogy hazudik. Ad­digra a focit is eltüntették, mintha soha ott sem lett vol­na. A tanító néni sokszor kérte, vallja be, majd elvesztve tü­A kocsányos és kocsányta- lan tölgy kiszámíthatatlanul szeszélyes makktermésének szabályozására dolgoztak ki eljárást az Erdészeti Tudomá­nyos Intézet sárvári kísérleti állomásán. Ennek lényege, hogy a különféle kártevők és kórokozók elleni vegyszeres védekezéssel, valamint stimu­lálószerek, növényi hormo­nok kijuttatásával minden év­ben a kellő mennyiségű makk- termésre késztethetők a töl­gyesek. Csaknem hatvan hazai kon­zerv- és hűtőipari vállalat részére gyártanak az idén különféle berendezéseket a debreceni Mórnál Vas- és Gumiipari Kisszövetkezetben. A Mórnál szakemberei főként olyan berendezésekre specia­lizálták a gyártást, amilyene­ket hazánkban másutt nem állítanak elő, de keresettek a tartósítóiparban. Tavaly tizenötmillió, az idén már húszmillió forint érté­kű. korábban csak tőkés or­szágokból beszerezhető gépet készítettek, illetve készítenek. A kisszövetkezet gyárt­mányfejlesztői szoros kapcso­latot alakítottak ki a meg­rendelő vállalatok szakembe­reivel, így az igényekhez ru­galmasan alkalmazkodva, min­dig a feldolgozóiparnak leg­inkább megfelelő berendezés­sel jelennek meg a piacon. Ezek között szinte két egy­forma sem akad, mivel a gyá­rak különleges igényeit is tel­jesítik. Jelenlegi „sikergépük” a borsó és a bab tisztítására használt berendezés s a sa­ját szabadalom alapján gyár­tott konzervipari vákuumzáró gép. Rozsdamentes acélból — korszerű argon-védőgázos he­réimét, dühösen elkérte a kis­lány ellenőrzőjét, hogy beírja a „méltó” büntetést. Azt is mondta, hogy nem szereti töb­bé, amiért hazudott neki és nem érdekli az sem. ha bán­tani akarják. A kislány sírva fakadt, szeplős arcán csorogtak a könnyek. Látván, hogy a szi­gorú tanító néni ennek elle­nére sem hisz neki, sőt még kiabál vele, fogta a táskáját és elkezdett rohanni hazafelé, Érezte, hogy valakinek el kell mondania mindent. Olyanva­lakinek, aki hisz is neki biz­tosan, aki minden bajban meg tudja vigasztalni. Szaladt az utcán, ahogy csak a lába bír­ta. Otthon beesett az ajtón, édesanyja ölébe temette arcát és mivel eszébe jutott, hogy reggel is haraggal váltak el, csak ezt tudta kérdezni: — Te azért ugye szeretsz? Még ha hisztis is vagyok? Anyukája nem értette, mi történt, csak magához ölelte a kislány fejét: — Hát persze! Én mindig szeretlek. Hargitai Bernadett A hazai erdészek évente mintegy 400 tonna makkot igényelnek a csemetenevelés­hez, a kitermelt erdők újrate­lepítéséhez. A sárvári kutatók által kidolgozott eljárással azt a mennyiséget a legszebb, leg­értékesebb tulajdonságokat hordozó tölgyesekben termel­tetik meg, s a jobb genetikai tulajdonságokat hordozó sza­porítóanyag előnyei révén bő­ven megtérülnek a ráfordítá­sok. gesztésű technológiával — készül Debrecenben a Duna­keszi Hűtőház új brokkoli­feldolgozó vonala, a Moson­magyaróvári Konzervgyárnak pedig egy kisüveges töltőgépet nagyobb méretű üvegek és dobozok töltésére is alkalmas berendezéssé alakítanak át. Ilyen még nem volt Nagy­kőrösön! Egy délután három, nemzeti bajnoksági kosárlab­da-mérkőzésre került sor váro­sunkban, a Petőfi iskolai tor­nacsarnokban. NB I-ES FÉRFIAK Ganz-MÁVAG (Budapest)— Nk. Kgy. Kinizsi 87-86 (44-35). Nagykőrösiek: Szirmai (12), Bútor (6). Karagits (28), Simon S. (10), dr. Salgó (14); csere: Kovács ( 8), Ábrahám I. (2), Horváth (6). Igen fontos mér­kőzés volt, mert a két azonos pontszámú csapat közül csak a győztesnek maradhatott esé­lye a B-csoport negyedik he­lyének elérésére és majd a végső 7—14. helyekért játsza­ni. Négyszáz néző előtt nagy lendülettel és akaraterővel, jó közbejátszásokkal és tempó­dobásokkal kezdtek a csapa­tok. Az 5. percben 13-12-t, a 10-ben 21-21-et mutatott az eredményjelző készülék. Az ellenfél védőjátéka javult, a helyiek több dobása balszeren­csésen leperdült a gyűrűről, s mivel nem értek időben vissza védekezni, ezt a patinás múltú kosaras vendégek II pontos vezetéssel kihasználták. Szünet után az ellenfél igye­kezett 30 másodpercig kiját­szani a labdát. A kinizsisek ekkor nagyszerű küzdőszel­lemmel nyolc perc alatt há­rompontosra ledolgozták hát­rányukat. Elég volt 2 eladott labda, amit kihasználtak a fő­városiak ezután. Óriási szur­kolás közben fokozatosan fel­jöttek a hazaiak. Az utolsó két perc nagyon izgalmas, fej fej melletti volt. 25 másod­perccel a vége előtt az ellen­fél, 5-tel a vége előtt mi ve­zettünk 1 ponttal. A győztesnek ítélt kosár nagy hangzavarban a mérkő­zés végét jelző dudaszó alatt esett. (Az időmérő szerint időn túl* az egyik játékvezető mondása szerint időben esett a győztes dobás.) Mivel a sza­Tisztségviselők fogadónapjai A városi tanács vezetőinek is módosul az ügyfélfogadási rendje. A tanácselnök hétfő délután, a tanácselnök-helyet­tes szerdán délelőtt, a végre­hajtó bizottság titkára szerda délután fogadja az állampol­gárokat. Országos bemutató Február 23-án, az országos továbbképzési napon, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak­iskolában is pedagógusok gyűlnek össze. Az ország élel­miszeripari szakiskoláiban ta­nító tanárok Horváth Margit szaktanácsadó óráját kísérik majd figyelemmel, amelyet az I élelmiszer-vizsgálat tantárgy­ból tart. Áram alatt A Démász Nagykőrösi üzem- igazgatósága értesíti a lakos­ságot, hogy Nagykőrösön, a Temetőhegyen Pesti Albertné és négy társa zártkertjeinek villamosítására a temető mel­lett kisfeszültségű hálózatbő­vítést végzett. Az új létesítményt az áram- szolgáltató vállalat 1987. feb­ruár 18-tól feszültség alá he­lyezi. Ettől az időponttól az új lé­tesítmény érintése és megkö­zelítése életveszélyes és tilos! Mozi A nagyteremben Ne vedd el tőlem a napot! Színes francia film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben Teliholdas éjszakák. Színes francia film (Kortárs Film­klub). Fél 6-kor. ★ A kecskeméti Kamaraszín­házban este 7 órakor: A vágy villamosa. Bérletszünet. A szolnoki Szigligeti Szín­házban este 7 órakor: Csárdás­királynő. bály szerint a dudaszó kezde­tekor — és nem az ideje alatt — van vége a mérkőzésnek, a Kinizsi óvott. Ganz-MÁVAG ifi—Nk. Kgy. Kinizsi ifi 104-97 (46-54). Nk.: Horváth (13), Simon S. (23), Karagits (31), Pásztor (20), Módra (10). A színvonalas ta­lálkozón a 11. perctől az utol­só 4-ig a helyiek vezettek, de a hajrában az ifi kupa orszá­gos hatodik helyezettje felül­kerekedett. NB II-ES NŐK Belkereskedelmi Főiskola (Bp.)—Nk. Kgy. Kinizsi 81-51 (44-27). Nk.: Szappanos (8), Straub (2). Pankotai (13), Ko­máromi (3), Józsa (13); csere: Mészáros, Kosa (11), Józanná (1). Ebben az osztályban a középcsoport 14 csapatának egyik legfiatalabb átlagéletko­rú gárdája a körösieké, s szin­te minden ellenfelük jóval ta­pasztaltabb. A középmezőny­ben levő pestiek a 9. percben már 16-2-re vezettek. Ezután dobták első mezőnykosarukat a hazaiak, majd letámadásos taktikával feljöttek. A vendé­gek pontosabban dobtak és erőszakosabban védekeztek. A Kinizsi a mezőnyben jól helyt­állt, de elég nagy hibaszáza­lékkal dobott kosárra. A többi eredmény alakulá­sával NB I-es férfi csapatunk a nyolcadik helyre csúszott a táblázaton, s így nagyon meg keli küzdeni a kiesés elkerü­léséért, a sok azonos tudású csapat között. KEDDEN Kosárlabda. Kerekegyháza: K. isk.—Nk. Kgy. Kinizsi, ba­rátságos úttörő fiú mérkőzés. S. Z. Zsemberi u. eleién levő üzle­temben zöldség- és gyümölcsfé­lék, házi tészták gazdag válasz­tékával. várom kedves vásárlói­mat. Savanyükáposzta, szódavíz, mindig friss tojás is kapható. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap; Miklay Jenő (Varga Irén felvétele) Pulykatojás Ami a leginkább megfelel —Sporthírek— Drámai mérkőzés—óvással \

Next

/
Thumbnails
Contents