Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-16 / 39. szám

Történelmi játszóház Hol van a híres fekete sereg? Az járt jól ezen a szombat íélelőttön, aki jóval a kez­dés előtt érkezett. A nagyte­remben ugyanis a gyerekek percek alatt körbeülték a hat hosszú munkaasztalt. — Százra számítottunk, de úgy látszik, ma többén lesz­nek — állapította meg Tur- csányiné Késik Gabriella, a Magyar Nemzeti Múzeum közművelődési osztályának munkatársa. — Éppen tíz esztendeje ve­zette be a múzeum a gye­rekfoglalkozásokat, négy esz­tendeje pedig a történelmi játszóházi programokat. Miért változtattak a programon? — A régmúlt idők történel­me távol áll az embertől — válaszolta Turcsányiné Késik Gabriella. — Sikeresebb, ma­radandóbb, ha a diák nem­csak hall róla. hanem látja is, sőt elkészítheti az eredeti tárgyak másolatát. Ezek mögé már könnyebb odaképzelni az embert, s így teljesebb képet adhatunk az adott korról. A tárgyakat itt most tablókra ragasztott fényképek képvi­selik. Az ajtóval szemben ékeske­dett Mátyás király és Beatrix királyné fotója. A szombati játszóház segítségével ugyanis a résztvevők farsangi bálon vehettek részt az uralkodópár udvarában. A mulatságot azonban komoly előkészületek előzték meg. Egy-egy munka­asztalnál szakavatott népmű­velő. pedagógus, bábos irányí­tásával gyöngyös hajpántok, Mátyás-pajzsok, rostélyos si­sakok, farsangi álarcok ké­szültek. A korabeli „építő­mesterek” pedig tornyos bás­tyát alkottak papírból, mint­egy ajándékként a fenségnek. Ezeket a programokat hosszú távra terveztük — folytatta a múzeum munka­társa. ■■— -Áttekintettük a 'ma­gyar történelmet, s a nagyobb fordulópontokhoz, események­hez készítettünk vázlatot, ki­ragadva azt a résztémát, ami az adott időben a legérdeke­sebb volt. A honfoglalással kezdtük. Ebben a korban az Amíg készül a bábfigura, Mátyás koráról mesél a gyerekek­nek Mészáros Emőke, a Színházi Intézet bábtárának vezetője így, a földön jobban hozzá lehet férni a pajzsokhoz életmódot tartottuk jellem­zőnek, ezért ezt mutattuk be a játszóház keretében. — Szívesen átadják tapasz­talataikat, a tematikáikat má­soknak? — Olyannyira, hogy két év­vel ezelőtt először meghirdet­tük a nyári módszertani tá­bort népművelőknek, pedagó­gusoknak, akik alkalmasnak érezték magukat arra, hogy az ott tanultak alapján kidol­gozzák az egyes programokat. Már az első esztendőben vol­tak Pest megyei résztvevők: Tápiószeléröl. Százhalombattá­ról, Ceglédről. Többször ren­deztünk jtászóházat Vácon, s tavaly már onnan is jelent­keztek. A táborok haszna, hatása a legmarkánsabban ta­lán Cegléden mutatkozik meg. mert mindkét esztendőben jöt­tek onnan, s úgy tűnik, hogy összeáll egy önállóan dolgozó kis csoport. — Hány emberre van szük­ség egy játszóház megrende­zéséhez?- -i .Ji-Jú ij, — Legalább tízre. Mi is szívesen elmentünk bárhová, de most már egyszerűen nem győzzük! Adni tudunk viszont kész játszóház-témavázlatot, amit mindenki saját szája íze szerint alakíthat, módosíthat. Van, aki bal kézzel, de annál nagyobb buzgalommal rajzolja az álarcot Tervezzük, hogy fotókat is az érdeklődők rendelkezésére bo­csátunk. Ám akiknek lehető­ségük van, inkább maguk ké­szítsék el ezeket. Most dolgo­zunk egy kötet összeállításán, amely a teljes játszóházi programot, a tárgyak vázlat­rajzát, szövegvázlatot és ta­nácsokat tartalmaz majd. Re­méljük, rövidesen megjele­nik ... Közben befejeződtek a báli előkészületek, megérkezett az udvarmester — korhű jelmez­ben. Körülnézett: hol a fekete sereg, merre vannak az ud­varhölgyek és a többiek? Il­ledelmes bemutatkozásra, s az uralkodó köszöntésére taní­totta mindannyiukat, a tánc­mester pedig a korhű tánc lé­péseire. Majd megszólalt a ze­ne, s megkezdődött a mulat­ság ... Ami a múzeum munkatár­sainak kemény munka, az a résztvevőknek talán egy élet­re szóló élmény. Mert megis­merik. megszeretik a tör­ténelmet — s talán a mú­zeumba járást is —. ahol ezt játszva lehet tanulni. Vennes Aranka Nos, jó lesz a maszk? Próbál­juk fel! Veres Péter könyve fakszimile kiadásban Az Alföld parasztsága A múlt hónapban emlékeztünk Veres Péter születésének kilencve­nedik évfordulójára. Ebből az alkatomból jelentette meg a Kossuth Kiadó az író első kötetét. A könyv szociológiai és szépírói indíték­kal íródott a két világháború között, s megjelenése után sikerkönyv lett. A kritika, az olvasók egyaránt elismeréssel nyilatkoztak róla. A kötetet 1939-ben kétszer is újbói kiadták, majd a felszabadulá­sig még háromszor jelent meg. Mindennek ellenére aligha van már eredeti kötet a könyvtarak és a családok birtokában. A mostani szöveghű, eredeti formában való megjelentetése tehát nemcsak az író emléke előtt tisztelgés, hanem olvasói Igényt is kielégít. Bizo­nyára a könyvritkaságokat gyűjtők és Veres Péter Írásaiért rajon­gók szívesen veszik az újabb kiadást. Hiteles dokumentum A könyv az alföldi paraszt­ság harmincas évekbeli kilá­tástalan jövőjének hiteles do­kumentuma, még akkor is, ha ez a mű a dunántúli egykés, pusztuló parasztsággal szem­ben a helytálló parasztság társadalmát kívánta bemu­tatni, s a köztük lejátszódó folyamatokat akarta érzékel­tetni. Az író saját életén ke­resztül közvetlenül érzékeltet­te osztályos sorstársainak, a parasztságnak társadalmi hely­zetét. Könyvében ennek elle­nére nem a parasztság nyo­morúságos mindennapjait do­kumentálta, hanem az ezt elő­idéző okok feltárására tett kí­sérletet — sikerrel. Értékét felismerték annak idején az írók, kritikusok. Né meth László ösztönözte Veres Pétert az írásra, segítette hoz zá, hogy kiadják művét. Bá­lint György örömmel üdvö­zölte a megjelenését, nagyra értékelte Braun Róbert, Ta­kács József és más írók is. A viszonylag kis terjedelmű könyvet ma is élvezettel veszi kézbe az olvasó. Megkapó, hogy Veres Péter milyen szak­szerűen, belső átéléssel írta meg művét, hogyan tudta meg­rázó erővel érzékeltetni, be­mutatni ennek a tájnak és né­pének akkori viszonyait, kö­rülményeit. öt részre oszlik a kötet. A táj és a nép bemuta­tása után az Alföldön élő pa­rasztság kultúrájával és erköl­csével foglalkozik. Elemzését az alföldi parasztság jövőjével zárja, és úgy látja, hogy ha a jövőt, „pozitív, haladó érte­lembe vesszük, úgy az alföldi parasztságnak, mint ilyennek, jövője nincs.” Nyíltan meg­mondotta, leírta: ha társadal- mirendszer-változás — felsza­badulás — nem következik be: elpusztul. Egyéni rálátás Korabeli táncokra tanítja a gyerekeket Kató Sándor tánc- | mester. (Vimola Károly felvételei; i ■ ............­........ M ái. Az alatt a nyolc év alatt, ami Juhász István Máz című darabjának színrevite- le és televíziós megjelenése között eltelt, igencsak meg­változott a munkaerőpiac mind Miskolcon, ahol először hangzottak fel a szóban for­gó színmű mondatai, mind pe­dig Budapesten, ahol a kame­rák előtt végszavazták el ezt a festékgyári rémálmot. Ak­kor ugyanis — és még több évig, fél évtizedig —, amikor a szerző Fakó Menyhért ki­nevezési hercehurcáját jelene­tekbe gyömöszölte, még igen­csak tág lehetőségek nyíltak meg a hajdani vándormada­rak utódai előtt, míg újabban, legújabban éppen nem az a jelszó, hogy mindenki oda sze­gődik el, ahova akar. Sőt! A gazdaság szerkezetének a módosulása tehát nem kissé megbillentette ennek a szatí- rizáló játéknak az egyensú­lyát: kilúgozott belőle egy többször emlegetett érvet. Ez a körülmény azonban a ki­sebbik baj. A nagyobb szép- tani, esztétikai, vagyis olyan malőr, ami kizárólagosan a szerzőn, illetőleg Radó Gyula dramaturgon múlott. Ez a bi­bi pedig nem más, mint hogy ez a hetvenperces hajcihő egyszerre akart hagyományos vígjáték és emelkedettebb, ma­gasabb régiókban szenten- ciázó groteszkuma lenni an­nak a tévhitnek, hogy min­denki azon a poszton a leg­jobb, ahova a felső hatalmak kinevezik. Szinte valamennyi csűrés- csavarás ezt a kettős bélyeget viselte magán — vagyis, hogy stílusosan fogalmazzunk: ez a flekk éktelenkedett rajta. Te­hát, amikor elkezdték a mon­dókát, úgy hihette az előfize­tő, hogy a jól ismert szalon­vígjátékok egyik üzemi válto­zatának társaságában múlat­hatja majd el a kiszabott időt. Poén hullott poénra, t üstén kedés követett okvetet- lenkedést. Ám egyszer csak jobban kellett hegyezni a fü­leket, mert gondolkodtatóbb kiszólások pufogtak, s már régen nem csupán a festék- gyártó cég direktora handa- b and ázott, hanem a kis cézár élt és uralkodott a maga ké­pére és hasonlatosságára át­gyúrt — sokíelől és sok hely­ről ismerős — birodalmán. Ám aztán megint elcsattant egy szaftosabb bemondás, és a groteszk szelleme kihunyt; el­enyészett a kabarézás híg la­tyakjában. Ráadásul a színészek sem izzadtak annyit ezért a válto­zatért, mint amennyit verej­tékezhettek volna. Mondták a magukét úgy, ahogyan óriási rutinjukból kitellett. Különö­sen Csapovicz, a helyi tiran- nus alakítója, Haumann Pé­ter rakott rá egy-egy nagyla­páttal többet a manírtarta- lékokból, s tűnt egyszer-más- szor nehezen elviselhetően túl- pörgetettnek. De a többiek — kivéve a most is mérték­tartóan bugyutáskodó Szirtes Adámot — sem mentek a szomszédba hangfogóért, gesz­tusfékekért, hanem úgy gur- guláztak, csapoltak, mintha csak a szerencsére eltanácsolt Telepódium valamelyik elő­adására szerződtették volna őket. Töredékek. Budapest fel- szabadulásának 42. évforduló­ja alkalmából mutatták be azt a Töredékek című riport­műsort, amelyhez foghatóan szép televíziós vers — műfa­ja szerint: elégia — mostaná­ban nemigen párásította be a tekinteteket. Ez az egyórá­nyi nyomozás a Szabadság című lap egykori hirdetései után ugyanis annyi eltervez- hetetlen, megszervezhetetlen perccsodával ajándékozta meg előbb Almási Tamás forgatókönyvíró-rendezőt és kis csapatát, majd most a né­zőt, hogy ehhez hasonló me­mento talán még egyszer sem idézte az óvilágot és tisztel­gett az 1945. február 13-án a Duna partjára is elérkezett újnak. Hány és hány seb sza­kadt fel, amíg ezek a tiszte­lettudó és végre nem erősza­kosan az ajtóknak rontó fia­talok a hirdetők elillant és a legtöbb esetben már fellelhe­tetlen nyomába eredtek! Hány és hány nénike, bácsi ka, re­ményteli nagylány köddé vált alakja idéződött meg a ránga­tózó szájakon! A befejezés azzal a légós pincében szüle­tett, s időközben számiítógé- pező üzemmérnökké csepere­dett ifjú apával, a frontváltás pillanatában szülő anyával, fölemelően és biztatóan hir­dette a mindenkori újrakez­dés lehetőségét és szépségét. Nem lehet mást mondani: ez a Töredékek maga volt a te­levíziós poézis! Akácz László Tudjuk: Veres Péternek igaza lett. Az alföldi paraszt­ság pusztulását csakis a fel- szabadulás akadályozta meg. Ugyanis az új körülmények kedvezően hatottak életére, munkásságára. A földreform, majd a szövetkezetesítés le­hetővé tette, hogy azok a tu­lajdonságok, amelyekről Ve­res Péter írt, kibontakozhat­tak. s mára már megelégedet­ten éL dolgozik, az alföldi pa­rasztság, s egyben az új haza, a szocialista társadalom meg­becsült rétege. Visszatérve a könyv tartal­mára, megírásának körülmé­nyeire. tudnunk kell, hogy Ve­res a börtönben írta, minden segédanyag nélkül, alig egy hónap alatt. Nem használt tu­dományos szakmunkákat, nem hivatkozott statisztikákra, le­véltári forrásokra és egyéb dokumentumokra, viszont az egyéni rálátása és belső hevü­lete pótolta a tudományos tá­jékozottságot. Remekművet al­kotott így is. A megjelenés idejétől eltelt fél évszázad semmit nem veszített fényé­ből, ragyogó stílusából, fegyel­mezett, szikár mondatszer­kesztéséből. Olvasmánynak, szociográfiai tanulmánynak is egyaránt hiteles, jó mű a Ve­res Péteré. Dicséretes vállalkozás Csak dicsérni lehet a Kos­suth Kiadót, hogy vállalkozott arra, hogy évente három-négy kötet könyvet kiad azokból a kötetekből, amelyek a felsza­badulás előtt jelentek meg és a magyarság sorskérdéseivel foglalkoztak. Ezek közé tarto­zik Veres Péter első műve is. A fakszimile kiadásban meg­jelent kötet megtartotta ere­deti formáját. Ahogyan az Üj Magyar Könyvtár első kötete­ként annak idején, 1936-ban megjelent. A címlapot Buday György készítette. A kis met­szet gémeskútja és mögötte látható tanya, a határból a falu házai közé kígyózó út nemcsak a kötet címével, ha­nem tartalmával is összhang­ban volt. A borító és a tipográfia Székffy Gyula munkája. A be­vezetőt Tóth Pál Péter írta, aki nemcsak bemutatja a könyvet, hanem leírja újra- megjeleriésének történetét, megindokolja, hogy most miért adták újra ki eredeti formájában. Gáli Sándor Szentendre is beleszól Kedd este kerül képernyőre az a műsor, melyet a múlt hé­ten forgattak többek között Szentendrén is. A televízió Dél­alföldi magazinja a reflexológiáról elterjedt kuruzslásokról az orvosi szakvéleményekig próbál igazságot keresni. Képün­kön dr. Orbán Andor nyugdíjas szentendrei körzeti orvos mondja el véleményét a talpmasszázsról Kővár Gyula ripor­ternek. Az operatőr: Balogh László. (Erdősi Ágnes felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents