Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-12 / 36. szám

Száz éve született Csáth Géza A szenvedély ördögi körében É lete Rimbaud-t, életműve sokszor Baudelaire-t jut­tatja eszembe. Legelőször is Baudelaire félelmetes mon­datát a Paradis artificiels-ből: Aki egy méreghez fordul, hogy segítségével gondolkodhassék, az hamarosan egyetlen gondo­latra sem lesz képes a méreg segítsége nélkül — írta Csáth Géza emlékét idézve Illés End­re. Indulása kétségkívül a kö­lyök Rimbaud-éhoz hasonlít­ható; tehetsége egyetlen hatal­mas lobbanással gyulladt föl már kora ifjúságában. Mind­össze tizennégy éves, amikor első zenekritikái megjelennek a Bácskai Hírlapban. És húsz­esztendős, amikor megírja a magyar novellairodalom egyik nagyszerű remekét, a mély lé- lekiátásról tanúskodó Anya­gyilkosságot. A múzsák serege közül egy­szerre három is megkörnyéke­zi. Nagyszerűen hegedül, re­mekül fest, kitűnően ír. Ott van a századforduló legérté­kesebb fiataljai, a többi kö­zött nagybátyja, az egy évvei idősebb Kosztolányi Dezső ol­dalán. Tárcái, novellái, zene­kritikái sorra látnak napvilá­got a Budapesti Naplóban, a Világban, majd a meginduló Nyugatban. A Magyar Színház két mű­vét is bemutatja, a Hamvazó­szerdát és a Janikát. Novellái­nak kötetei pedig mindenkép- ■ pen az újkori magyar próza egyik igen jelentékeny, ki­emelkedő vonulata. Nyugtalan lobogású tehetsé­ge később sem szakít a mú­zsákkal, de mindennapi hiva­tásul az orvosi pályát választ­ja. Az élet értelmét kívánja kutatni, előbb sebészkéssel, majd az elmeorvos szigorúan pontos elemzőkészségével. Rendkívüli egyénisége ezen a téren is hamarosan megmu­tatkozik. Megjelenik első or­vosi könyve az elmebetegsé­gekről, és ahogy Kosztolányi írja: Szakemberek dicsérték kristálytiszta kórrajzait, ösz­tönös orvosi sugallatait. T ragédiájának döbbeneté annál megrendítőbb. Élete még jóval a teljes kibon­takozás előtt, végzetesen meg­torpant. A sors bekerítette. Amilyen ragyogóan indult, me­részen emelkedett, olyan gyor­san be is süppedt ez a fénylő élet — írta róla Illés Endre. Ö, az orvos, aki pontosan elő­re láthatta a következménye­ket, huszonkét éves korában Kacaj. Egy egész lapszem­lére való írás jelent meg a közelmúltban Noéi Cowardról, az angol színháztörténet egyik mindentudójáról, aki éppen úgy írt darabokat, mint aho­gyan azok eljátszásában, meg­rendezésében is jeleskedett. A hajdan oly népszerű gyermek- színész az 1920-as évek dere­kán ért fel pályafutásának ze­nitjére, amikor is főképp víg­játékokban és revükben bizo­nyította sokoldalúságát, mu- tatványosi tehetségét. Azt ugyan nem silabizálhat- tuk ki egyik méltatásából sem, hogy ismerte-e, s ha igen, mennyire a mi Molnár Ferencünket, de aki csupán azt a Földi kacaj című játé­kát látta, amelyet most. va­sárnap pergettek le a képer­nyőn, az is fogadni merne rá, hogy valami tudomása biztosan lehetett a polgári vígjátékszerzés Duna-parti mágusáról. Áz a csűrés-csavarás ugyanis, ahogyan ez a brit aktor ön­maga mását az egyik kebel­től a másikig dirigálja, s aho­gyan majd. belepusztítja a hőn áhított agyon foglalkoztatásba nos, ez az egész jelenetfolyam éppen olyan, mint amilyene­ket A testőr meg A hattyú szerzője vetegetett papírra Azazhogy mégsem egé­szen olyan! Emlékezzünk ép­pen az imént említett testőrös remeklésre, amelyben ugyan­csak színészek és színházbará­tok adják-veszik a szót, szi- porkáztatják a szellemet. Hát először szúrta bőre alá a mor- fiumos fecskendő tűjét. Egy átvirrasztott éjszakával a há­ta megett, melyeket kétségek és rémlátta hiedelmek között töltött el, tudatosan eljegyez­te magát a halállal. Tudatosan és előtte sokáig fontolgatva. Egy esztendővel előtte, Egy idegorvos naplójá­ból című megrázó esszéjében vetette papírra: A lét esszen­ciája olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadok alatt kapnak — egy órát. Aki ebbe belenyug­szik, az belenyugodott abba, hogy meghaljon, mielőtt meg­született. Aki azonban való­ban emberré tud lenni, és szá­mot vetett magával, mint mél­tóságához illik, az raboljon magának mindennap tizen­négy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generáció­nak nyolcezer éves életével. De számítsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esz­tendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül kétmillió évet jelent. Föltéve, ha az ópium­szívást, mint kifejlett^ erős fér­fi kezded, és nagy gondot for­dítasz testi épséged fönntar­tására, melyet legjobb ügyes orvosra bízni, tíz esztendeig elélhetsz. Mindent tudott, saját sorsát is előre megjövendölte. Való­ban tíz esztendőn át birkó­zott, hogy mámor fejedelem mindennapos asztaltársa le­gyen. Vad szenvedéllyel ke­reste a kielégülést és szánan­dó szűküléssel menekült a csömör egyre táguló köreiből, ö, ki egykor Pucciniról oly nagyszerű értekezést írt; ő, aki elsőként figyelt föl Bar­tók, Kodály, Weiner Leó mu­zsikájára, mindinkább a té­bollyá terebélyesedő mámor mágikus áldozata lett. Vajon meg lehetett volna-e valamiképpen menteni? — kérdezte önmagától is Koszto­lányi. — Alig hiszem — tűnő­dött el róla —, a fizikai elkü­lönítés, a szer föl tétlen meg­vonása csak a testi épségét mozdította volna elő... de semmi esetre se lelki betegsé­ge kifejlődését, melyet a mor­fium eltakart pár évig a maga forró és sűrű ködfátyolával. A múló évek során a tragi­kus végkifejlet egyre nyo­masztóbban vetítette előre ár­nyékát. Kétségbeesett, öniga­zoló sorok tanúskodnak, hogy ez a nagy, ritka szép elme már a földön bejárta a pokol leg­sötétebb bugyrait. A morfium a feleségnek meg a férjnek — s velük együtt a többiek­nek — ezt az álruhás félté­kenykedését aligha lehetne ha­marabb befejezni, mint aho­gyan az véget ér. Míg ellen­ben ez a Földi kacaj... Hát ennek a megkurtítása, elsze- gése aligha okozott volna gon­dot Málnay Levente rendező­nek. Ha csak egy picit is vastagabban fog az átdolgozói ceruzája, bizony hosszú per­cekkel és így több untató je­lenettel lett volna rövidebb Garry Essendine, Liz, Monica és a többiek véget érni nem akaró csevegése. Noéi Coward mint darabíró tehát éppen azt az ívet nem feszítette ki, amely a szituációkat biztosan tartja, és a történés rendjét megregulázza. Ö inkább — el­lentétben Molnár Ferenccel — csak az ötleteire hagyatkozva toldozgatott, s egy közepesen jő poénért odabiggyesztett még egy egész pótlást. Egy ilyen odébb-odébb lök- dösótt eseménysorban nyilván a színészek sem tudnak olyas­mit produkálni, mint tette azt a Vígszínház legendás előadá­sában Ruttkai Éva és Darvas Iván, a megkísértett színész­nőnek meg a két alakban megjelenő férjnek az alakító­ja. Sinkovits Imre és partner­női, valamint kevesebb számú partnerei jobb híján mindig csak arra a bejövetelre, jelen­létre összpontosíthattak, ami­nek előadása éppen dolguk volt. Ha nem is kabarézták el ezt a jaj de nagyon hosszú másfél órát, azért komoly ködfelhőjében tántorogva al­vajáróként gyógyította bete­geit. Testén nem volt egy fil- lérnyi hely, melyet fői ne tépett volna az oltótű. A dráma végső eseményei filmszerűen peregtek. Megszökött a szanató­riumból, feleségét két revol­verlövéssel megölte, maga föl­vágta ereit, mérget nyelt. A gyors közbeavatkozás meg­mentette. Lábadozott, amikor gyalog, kórházi ruhában meg­indult Bácskából a fővárosba. A demarkációs vonalon föl­tartóztatták. A nála lévő mé­reg ez elkalommal gyorsan ha­tott, az országúton érte utol a halál, mellyel tíz esztendővel korábban kelt frigyre. Szombathelyi Ervin Ide kívánkozik még: me­gyénkben az elsők között ala­kította meg — még tavaly októberben — az ifjúsági ta­nácsot a Pedagógusok Szak- szervezete, s létrejöttek a kör­zeti tanácsok, a helyi tagoza­tok is. Most ugyancsak az élen járva — már elkészült mun- ikatervének első feladatát tel­jesítve — tartott tájékoztatót a fent említett ügyről, a fia­talok helyzetét firtató felmé­rés eredményeiről az ifjúsági tanács vezetőségének tagja, Czeba Katalin és vezetője, An­tal Zsuzsa. — Csökken a fiatal kollé­gák közéleti aktivitása, mi le­het ennek a magyarázata? — kérdezte a testület egyik tag­ja, Papp János szigetszent- mártoni iskolaigazgató. S nem véletlenül tette fel ezt a kér­dést, hiszen, mint a felmé­résből kiderült, az 5082 har­mincöt évesnél fiatalabb ok­tató, nevelő és technikai dol­gozó közül . csupán 1107 a KISZ-tag, s az egyéb politikai szervezeteknek, mozgalmak­nak még ennél is kisebb kö­rükben a szervezettsége. Ta­lán ezért is várnak oly sokat erőfeszítésükbe került, hogy — szakmai szóval mondva — ne ripizzenek. (Sinkovits egyik-másik fintora, színpa­diasán nekilendített gesztusa pompásan bizonyította a csá­bítást.) Azért persze rosszabb es­ténk ne legyen! És tehetség­telenebb szerzők se pusztítsák a kéziratpapírt... PijISÍÜSt. Míg a föntebb em­legetett vígjáték visszhangja meglehetősen nagyot zengett, Hegedűs Géza mindentudó írónknak a Pipafüstben című sorozatát mintha észre sem vették volna. Pedig ez a rész­ben szépirodalmi, részben mű­velődéstörténeti múltba nézés igazán megérdemli mind a fi­gyelmet, mind a dicséretet. Hosszú heteken át ismertette ez ugyanis a régi és a kevés­bé régi Pest szórakoztatóipa­rának, könnyedebb fajsúlyú művészetének a regényét, mégpedig úgy, hogy a köz­vetlen előadás mellé dramati­zált betéteket is kaptunk. Fekete Katalin szerkesztő­rendező és Szabó Márta be­szélgetőtárs jóvoltából szá­mos időközben elfeledett szö­vegíró, kabarészerző, a köny- nyedebb műfajokba kiránduló félklasszikus alakja rajzoló­dott elénk — olyanoké, aki­ket illetlenség is, méltatlan­ság is odadobni a múlandó­ságnak. Ilyesféleképpen lehet elkép­zelni a televízióban a hasznos szórakoztatást! Akácz László Művelt Nép A vállalat tervei Űjabb boltokat nyit az idén, tovább bővíti budaörsi tankönyvraktárát, s könyv­készleteinek nyilvántartására folytatja számítógépes háló­zatának kiépítését a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. A készletek nyilvántartá­sára, az ügyviteli munkák egyszerűsítésére a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat is számítógépeket üzemeltet. A két-három megye ellátá­sáért felelős központi boltok a kistelepülések könyvrende­léseit is számítógépen össze­sítik, s a kért kötetek így három nap alatt, de legfel­jebb egy hét múlva eljuthat­nak a vásárlókhoz. A vidéki boltok kiszolgálására heten­ként két úgynevezett túrajá­rat indul. a szakszervezettől, melynek — az adatok alapján — majd­nem 90 százalékuk tagja. Nos, a kettő — az aktivitás csökkenése s a mozgalom iránti várakozás — összefügg. Ennek illusztrálására hadd idézzük a beszámoló néhány mondatát: „A fiatal oktatás­ügyi dolgozók helyzete nem túl lelkesítő. A romló gazda­sági helyzetben egyre nehe­zebb megélhetést biztosít a pedagóguspálya, és fokozot­tan nehéz a pályakezdés ... Az alapvető szükségleteken túli, dpy feitoészüiteéfiükifcóL- társa­dalmi - helyzetükből adódó szakmai, kulturális és egyéb igényeik kielégítésére — ala­csony fizetésük miatt — fia­taljainknak aiig-alig van le­hetőségük ... Sokan plusz­munkát vállalnak, emiatt a pihenésre, önművelésre, felké­szülésre, feltöltődésre jutó idő minimálissá válik... Az el­végzett munka mennyiségét és minőségét nem tükrözik a dicséretek, az esetleges kitün­tetések sem ... Tevékenysé­güket éppen csak tudomásul veszik, ritkán ismerik el, s ez a többség lelkesedését hamar elsorvasztja.. Kétségtelenül kemény sza­vak ezes, s igaz az is, hogy nem csupán a nevelésben dol­gozó fiatalok gondjatt, hanem az egész szakmáét tükrözik. Ahogyan a felmérés többi megailapítása: sokuknak meg­oldatlan a lakáshelyzete — szolgálati szobák, albérletek lakói, vagy szüleikkel élnek —, sérelmezik a kevés üdülé­si lehetőséget, a nagyobb uta­zási kedvezményt hiányolják, s már-már megmosolyogni va­lónak tartják a legfeljebb 40 forintos tulóradíjat. Elisme­rik: e kevés tapasztalatú, de jól felkészült rétegből elegen­dően kerülnek vezető posztra, zömmel segítik az intézmé­nyekben — a patronálással is — pályakezdésüket, a szakkép­zetlenek diplomaszerzését, s ahol az iskola érdeke úgy kí­vánja, akár a második okle­vélért való tanulást is. Ám nemcsak a szavak, a tények is „kemények” olykor. Ahogyan elhangzott: gyakori a fiatalok körében a pályael­hagyás, s ennek fő motívuma, hogy másutt vonzóbb, mert több a jövedelem, nagyobb a presztízs. A mostani tanácskozáson a kérdések, vélemények sora — nyolcán is felszólaltak — je­lezte: a szakszervezet nagy figyelemmel fordult a fiataljai felé, gondjaikat a sajátjának érzi, s megoldásukért — aho­gyan Oberczán Józsefné, a budaörsi gimnázium tanára és Nádasné Pribék Rozália, a szakszervezet Pest megyei tit­kára is megfogalmazta — ér­demien, nemzedéki határokat nem ismerve kíván kiállni. V. G. P, WBm Tv- FI G YE LjÓJiM ... - * — 1 J-Jl - ILI"""~r " * A helyzetük nem túl lelkesítő... Munkában az ifitagozat Nemcsak a pedagógus, hanem tanítványai • a szülők közérzetére is hatással van az: mennyire elégedett helyzetével, mennyire szentelheti az oktatásra, nevelésre, önképzésre ideiét az iskola, az óvoda, a ne­velőotthon dolgozója. Ezért is ügyeimet érdemel, hogy tegnap a Pe­dagógusok Szakszervezete Pest Megyei Bizottságának ülésén a fiatal oktatásügyi dolgozók helyzetéről tárgyaltak — a gazdálkodás, a to­vábbképzés és a személyi kérdések témái mellett. Szállodai szoba finrin'ii ~ nirniTMiwi fimnnir ••• tassfr- ■' -■r •<ííí&:#4& >x v 'ftglfólttfflt-? ■Heti filmtegyzetb Jelenet a Szállodai szoba című fűmből Ha beleshetünk embertár­saink életének intim vagy csak általában nem a nyil­vánosság elé szánt mozzana­taiba, az mindig megnyugta­tó. Megnyugtató, mert arra gondolunk: na, ez a szegény bolond, jól megjárta, most kifigyeljük. És míg erre gon­dolunk, nyugodtak vagyunk, mivel a mi életünkbe ugye nem les bele senki. Manapság azonban min­denféle rejtett kamerák, gom­bostűfej méretű mikrofonok, távirányított lehallgatókészü­lékek és más finomságok korában senki sem igen le­het túlságosan biztos afelől, hogy nem lesnek bele az éle­tébe. Ez történhet szórakoz­tató szándékkal — lásd az utóbbi hónapok két filmjét is, amelyben a rejtett kamera a különböző trükkökkel át­ejtett embereket leste meg —, történhet drámai törté­net keretében, amint azt minden jobb politikai kri­miben láthatjuk. Ez a belekukucskálós mód­szer persze, mint annyi ha­sonló, újnak tűnő ötlet, elég régi. Már Le Sage Sánta ördöge, 1707-ben, magával vitte Don Cleophást, hogy le­emelve Madrid háztetőit, be­pillantsanak a teípk alatt élők életébe. ^ Ma már ekkora', erőfeszí­tésre nincs szükség. Elegen­dő egy rejtett amatőr kame­rát elhelyezni valahol, s máris felvehetjük magát a spontán életet, megleshetjük embertársaink legmeghittebb pillanatait. Hogy ez így, ma­gában, nyersen, valamiféle művészet lesz-e vagy csak képrögzítés, az eldöntendő kérdés. Mindenesetre a népszerű, nálunk is sok filmjével sze­repelt olasz filmrendező, Ma­rio Monicelli (legutóbb Vas­kos tréfa című filmjét ját­szották mozijaink) úgy lát­ja, ez a kukucskálás érdemes téma lehet egy filmhez. A beleskelödés helyszínéül egy szállodai szobát választ —■' illetve választanak filmje fia­tal amatőr filmesei. Ebben a szobában helyeznek el egy rejtett kamerát, s a felvett anyagot egy az egyben kész filmnek tekintve, házalnak a tekercsekkel. Egy vén, dör­zsölt, link és pénztelen film­producerhez esnek be szinté véletlenül, aki aztán „rend­be rakja” a nyersanyagot, mert átszerkeszt jeleneteke}, más hangot vág; az egyes képsorok alá, újraforgattál mozzanatokat a felkutatott eredeti szereplőkkel stb. stb. — szóval filmet csinál a te­kercsekből. , ' A Szállodai szoba ugyani* miközben jópofán elszóra­koztat, mert képsoraiban höl a finom vagy nem is finom pikantéria, a meglesett, ki­hallgatott emberek mindig hatásos komikuma, az olcsó erotika meg a túltupírozott szenvedélyek ügyesen keverfc- kavárt halmaza jelenik meg, ráadásül elég jó (olykor ' ki­váló) színészek játéka segítsé­gével, elszalaszt egy mélyebb, magvasabb lehetőséget |tt van ez a kis keresztmet&Tet egy nagyvárosi társadalomról, itt van ez a szinte korlátlah válogatási, hangsúlyozási le­hetőséget teremtő., téma, és ebből csak egy meglehetősem ■sablonos ötletekkel élő víg,- játékra futja. Sziporkákat kapunk, ihletet szikrák nél­kül. Színészi bravúráriákat igazi alakítások nélkül. A fe­lület ■ kellemes csillogását a felület mögötti igazi élet megismertetése nélkül. film fő sztorijának szaft Flannina—Fausto epizód is (a fiúnál idősebb lány azért szakít szerelmesével, mert nem akarja lekötni, inkább hozzámegy egy nem szeretett férfihoz, de aztán' az epizód újraforgatása közben mégis a szerelmét választja), noha al­kalmat adna mélyebb ábrázo­lásra, megelégszik a ragyogó Monica Vitti immár sokad­szor látható humorérzékének kiaknázásával, az őszinte em- béri dráma megmutatása he­lyett az érzelgősséggel. Monicelli szívesen játszatja néhány kedvenc színészét szinte minden filmjében. Most is a Brancaleone ármádiája óta kegyében álló Vittorio Gassman, s a Lány a pisz­tollyal óta szintén kedvenc Monica Vitti'a sztárok; előb­bi a vén róka zugfilmproöü- cer, utóbbi Flannina hálás szerepében. Nagyon jó a ráa- gyár szinkronjuk: Bodrogi Gyuta és Hámori Ildikó kom- geniális hangalakítást nyújt. Annie Gyermekmusical — nagy­jából arról a tájról eredve, ahonnan a Mary Poppins, vagy a nálunk most oly nép­szerűvé lett Oliver! Csak éppen más a megkö­zelítési módja, mert tipiku­san amerikai sztoriról, ame­rikai mentalitás szerinti cse­lekményről és figurákról van szó. A Twist Olivérhez hason­lóan árvaházi gondozott kis Annie az 1930-as évek Ame­rikájában él. És ő is reméli, hogy — egy törött, ócska me­dalion segítségével — megta­lálja majd a szüleit, amint Oliver is reménykedik, hogy egyszer csak kiderül: ő nem is olyan igazi-igazi árva. Per­sze Annie szülei sem élnek már — és Annie is odakerül egy gazdag, sőt milliomos úrhoz, aki természetesen megszereti, és aki (szintén természetesen) roppant Jó­indulatú és kedves. No per­sze Annie sorsát — miként Olivérét.— egy sor rossz em­ber keseríti, de aztán, egy nagy üldözési jelenet végen, minden jóra fordul, amint az egy gyermekmusicalhez il­lik. Szóval: a jó öreg Dickens megható Oliver-történetét kapjuk, de Oliver ezúttal lány, s Annie a neve. És mi­vel sikerült égy kedves, szep­lős, bátor, jópofa kislányt — a neve: Aileen Quinn — ta­lálni Annié szerepére, s mi­vel a jóságos Warbucks urat Albert Finney játssza, a fil­met meg a kiváló mesterem­ben, John Huston rendezte, s jó a zene és nagyszerű a film fényképezése, minden együtt van a sikerhez. Profi munka, a szó jó értelmében. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents