Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-07 / 5. szám
Energiatakarékossal) Á Tungsram Rt.-ben újfajta izzólámpák és fénycsövek sorozatgyártását kezdték meg, »melyek kevesebb áramot fogyasztanak;, mint a korábbi típusok. A lakások világítására két új fényforráscsaláddal jelent meg a vállalat. Az egyik az úgynevezett kompakt fénycső, amelyiknek fényhasznosítása ötször nagyobb, mint a hagyományos fénycsöveké. A másik új lámpa a halogén, hidegtükrös izzó, amely kétszeres fényerőt ad a régebbi izzókhoz képest. Ezt a lámpát speciális kivitelű tükör veszi körül. A fényt egy irányba sugározza és a keletkező hőt a légtérbe kiengedve, csökkenti a hőértéket. Az irodahelyiségek megvilágítására új, 26 milliméter átmérőjű fénycsöveket készítenek a Tungsramban, ezek 10 százalékkal kevesebb elektromos energiát fogyasztanak, mint elődeik. Holtszezonban Focifarsang Bár a labdarúgásban éppen holtszezon van, azért mégsem maradnak program nélkül a legnépszerűbb sport hívei. Ugyanis január 10-én, szombaton 14 óra 30 perctől ceglédi focifarsang keizdődik a városi tornacsarnokban. Serdülő, ifjúsági, felnőtt mérkőzések lesznek. Igazit csemegét kínál a szurkolóknak a CVSE—Magyar válogatott öregfiúk ösz- szecsapás, amelyet 17 óra 15 perckor rendeznek meg. Január 11-én, vasárnap 9 órától ismét a focinak ad majd otthont a tornacsarnok. Ekkor a városi téli labdarúgó teremtorna döntőit bonyolítják le. Minden bizonnyal sok diák buzdítja a kedvenc csapatát a Télapó Kupa mérkőzésein, amely során az általános iskolások labdarúgótornájának szuperdöntői zajlanak. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM 1987. JANUÁR 7., SZERDA A szakmunkásképzés lehetőségei Várható a demográfiai csúcs Napjaink vasútjáróf (2.) Na és a tisztelt utasok? Régi gépeken tanulnak a holnap mesterei A város és a környék egyik legnagyobb oktatási intézménye a Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézet. Szakképzett tanárok, jó felkészültségű gyakorlati oktatók foglalkoznak a rájuk bízott fia tatokkal. Sokan közülük munka mellett szerezték meg a szükséges képesítést, és ma is szép számmal tanulnak tovább a nevelőtestület tagjai közül. Nemcsak a szakmai előrehaladást tekintik fontosnak, hanem a rendszeres politikai képzést is, amelynek a folyamatos oktatás ad keretet. Tanárok és diákok Sajnos az üresedésben levő állások betöltésére hiába hirdetnek pályázatot, mert lakás híján figyelemre sem méltatják ajánlatukat. Szerencsére a nevelői gárda stabil és jól felkészült. Harmincegyen a Kiváló Munkáért elismerés birtokosad, tízen miniszteri di- séretben részesültek az idők Az óévi leltár Bizonytalan a költségvetés Ha nem is nagy számú, de szerfölött értékes pontokat gyűjtöttek össze 1986-ban nemzetközi küzdőtereken a Ceglédi Vasutas sportolói. Emlékeztetőül: Harczi Zsolt csapatbeli 5. helye az asztalitenisz-világbajnokságon, Sághy Tünde és Pető Mónika 5. és 6. helye a sportakrobatikai világbajnokságon, Papp Attila 5. helye a birkózó IBV-n. Az országok közötti kapcsolatokat azonban nem csupán a pontszerzők bővítették. A pingpongosok számára kiváló erőpróba volt a Duna Kupa, ahol osztrák, csehszlovák és magyar élvonalbeli gárdák társaságában mutatkoztak be. Időközben Bánlaki Zsolt az NSZK-beli Stuttgartban szerepel. Lengyelországba, Bulgáriába és a Szovjetunióba látogattak el a sportakrobaták, viszont két hónapig Cegléden vendégeskedett és segített a koreográfiái munkában a bolgár edző, Kolerova Szimeonka. A Suhl megyét, Zentát, Nagyváradot és Palermói megjárt birkózók közül leginkább Papp' Attila és Czigony Tamás jeleskedtek. Tavaly sajnos meghiúsultak « súlyemelők reményei: Rom- hányi László a felnőtt válogatottbeli, Kakas Ferenc és még néhány fiatal az IBV-n való szerepléstől esett el a sorozatos sérülések miatt. Az emlékezetesebb események listájáról nem maradhat le a vízilabdacsapat egy-egy szép sikere (mint például a belgrádi), « szintén pólós Vikuv Kupa, a sportakrobaták Négercsók Kupája, a győzelem napi birkózóverseny, a focisták Veres Jánosról elnevezett serdülőtornája, a szakmunkásképző intézettel közösen szervezett, NSZK-beli vendégekkel megtűzdelt súlyemelő Bem Kupa, s végezetül, bár nem nemzetközi mezőnnyel, a Juhos József országos asztaliteniszező ranglistaverseny és a cselgán- esozók Évig Kupája. Itthon egyéni sportágakban 207 Vasutas-versenyző ért el minősítést, így például a felnőtt I. osztályú szintet 16-an (1985-ben 15-en), az ifjúsági aranyjelvényes szintet pedig 40-en (1985-ben 38-an) teljesítették. Pontosan egy tucat országos bajnoki cím vándorolt Ceglédre. Sportakrobatikában 6 (Kiszely Krisztina—Boros Erika, Deli Ágnes—Tóth Adrien—Máté Katalin), atlétikában 4 (Karsai Éva, Szabó Roland), súlyemelésben 1 (Farkas István), birkózásban 1 (Czigony Tamás). Bár az asztaliteniszezők jelenleg az OB negyedik helyén tanyáznak, mégsem alaptalan a reményük arra, hogy dobogóra kapaszkodjanak. Igaz ugyan, hogy Bánlaki külföldre szerződött, Karsai pedig végleg távozott a városból, ám Harczi Zsolt egész éves jó szereplése (most katonaidejét tölti, de továbbra is a Vasutasban játszik), és a nyáron Szegedről igazolt Berta tehetsége okot ad a bizakodásra. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a II/A osztályban viaskodó vízilabdacsapat bronzérmet szerezzen: a bajnoki fordulók során valamennyi ellenfelét térdre tudta kényszeríteni, a későbbi első Hódmezővásárhelyt például annak otthonában Sereghajtói pozíció és edzőváltás után a nyolcadik helyre verekedték fel magukat a Vasutas-focisták. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szakosztály tavaly már jelzett gondjai megoldódtak volna, az egyesület önmagában továbbra sem képes nagyobb támogatást nyújtani a labdarúgóknak. főképp ami az anyagiakat illeti. A közönség pedig jobb eredményeket vár. Pénzszűkében lévén, a CVSE kiegyensúlyozatlan gazdálkodást folytat, növekvő feladatok és legalábbis részben bizonytalan bevételek jellemzik a költségvetést. Január van, s nem tudni, az egyesület mekkora támogatásra számíthat a helybeli vállalatoktól. V. S. folyamán. Hárman a vezető pedagógus címet viselhetik. Azokkal a vállalatokkal, amelyeknél az ipari tanulók gyakorlati ismereteiket szerzik, jó a kapcsolatuk. Megfelelő szakoktatógárda foglalkozik a holnap szakmunkásaival. Főleg a nagyvállalatokkal felhőtlen a kapcsolatuk, ám a többi helyen is inkább csak kisebb gondok fordulnak elő. Sajnos a gépesítettség, az eszközellátás nem mindig megfelelő, a jövőnek a múlt szerszámaival tanítják az utánpótlást. Igaz, a közelmúltban tfz tanteremmel és — a város gyermekétkeztetését szolgáló — konyhával, ebédlővel bővült az intézet, nagy szükség volna a tanműhelyekre és a kollégiumra is, mivel sokan vidékről járnak be. A diákotthon az állami gondozottak beiskolázását is megoldhatná. A tanműhely elengedhetetlen tartozéka az iskolának, annál inkább, mert a vállalatoknál kialakított ilyen célú műhelyek némelyikét már másképpen hasznosítják. A tanulók egy .részének alacsony az előképzettsége. Az általános iskolákból a szerényebb felkészültségű — és képességű — gyerekek próbálnak náluk szerencsét. E2 is hozzájárul ahhoz, hogy egy hányaduk hamar lemorzsolódik. Nincsenek hozzászokva a folyamatos munkához, az anyagi ösztönzés nem eléggé jelentős. Sok esetben hiányzik a szilárd családi háttér, s ezek a hiányosságok együttesen megnehezítik a fiatalok helyzetét. ken, eredményesen kapcsolódnak be a közösségi életbe. Az ifjú szakmunkások verse nyein, a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőn, sportban egyaránt öregbítik az iskola hírnevét. Méltán érdemelték ki a KISZ KB vörös vándorzászlaját A szakképzett vezetők irá nyitásával sokféle foglalkozást tartanak a szabadidő hasznos eltöltésére. Ki-ki kedve és érdeklődési köre szerint találhat elfoglaltságot magának. A tanulmányi színvonal megyei viszonylatban is jónak mondható. Kevés a bukás, a fegyelmi helyzet jó. Az orszá gos tanulmányi versenyeken szépen szerepelnek, évente általában négy növendékük kerül az első tízes mezőnybe. A demográfiai csúcs 3—4 év múlva várható a szakmunkásképzőben. Ehhez a gyakorlati háttér megvan. Az iparban kihasználatlan tanműhelyek várnak a szakmunkástanulókra. Az elméleti ok tatásban — várhatóan — részlegesen be kell vezetni a két műszakos oktatást. Szakközépiskolaként Tanulmányi sikerek Akik viszont rendezett körülmények közül jöttek vagy felülemelkedtek a nehézségeEz az iskolatípus sokat fejlődött az elmúlt években. Cegléden megvan a lehetőség, hogy ipari szakközépiskolai oktatás indulhasson. Erre megalapozott döntésekkel időben elő kell készülni. Az arra illetékes vezető testületek állásfoglalására van szükség, hogy a lépéseket késedelem nélkül megtehessék. A város és a vonzáskörzet várható munkaerőigénye alapján kell kiválasztani azokat a szakmákat, amelyek nagyobb szám ban várnak utánpótlást a kö vetkező évtizedekben. Taniasi Tamás Rendelet a tájékoztatóban Az együttélés szabályai A városi tanács ismét rendszeresen megjelenő tájékoztatója célul tűzte, hogy a tanácsi rendeletieket időről időre közli. Legutóbbi számában a lakóépületek és ingatlanok házirendjét ismerteti. Ez a dokumentum a lakók nyugalmát, pihenését, és a lakóépületek endeltetésszerű használatát, állagának védelmét szolgálja. Miután a városban meglehetősen nagy számú állami és OTP-lakás van, nem árt, ha ezek bérlői részletekbe menő alapossággal ismerik az előírásokat, hogy maradéktalanul betarthassák őket. A társasháziakban élők nyugalmának egyik háborítója a hangoskodás. Az úgynevezett csendrendeletet” sokan nem tartják be. A hangos éneklés, a rádió, tv, magnetofon böm- böltetése éppúgy szabálysértés, mint a kiabálás, éneklés, zajos gépek működtetése. A magukról megfeledkezett lakók sok embertársuk türelmét próbára tették már. Általános alapelv, hogy este 8-tól reggel 7-ig mellőzni kell a porszívó, mosógép, centrifuga, padlókefélő használatát. A szőnyeget, matracot, ruhaneműt porolni, tisztítani csak az arra kijelölt helyen lehet, de semmiképpen sem úgy, hogy az alacsonyabb szinteken lakók nyeljék a port, piszkot. Ezért kell körültekintően kirázni a porrongyot is. Még az erkélyeken függő virágtartókban nevelt növények locsolásával is elővigyázatosnak kell lenni. A társasházak kezelőinek — házmestereinek — kötelességeit is tételesen felsorolja a rendelet. A lépcsőházakat, előtereket naponta seperni, hetenként felmosni kell. Tavasz- szal és ősszel nagytakarítás szerepe! a kívánalmak között. A járdák tisztántartása, a hósöprés és a csúszásveszélyelhárítása ugyancsak munkaköri kötelesség. Csupán néhány mozaikot ragadtunk ki a tanácsrendeletből, amely sok fontos, megszívlelendő kötelmet gyűjtött csokorba. Munkában a fiatal forgalmi szolgálattevő, Bilii Miklós. Mögötte Varga Pál főfelügyelő, forgalmi oktatótiszt (A szerző felvétele) írásunk első részében jobbára a ceglédi vasútállomás dolgozóinak egész éves munkájáról szóltunk. Ezúttal néhány vasutas dolgozót mutatunk be, s rajtuk keresztül az általuk betöltött munkakört is — az üvegablak másik oldalát világítva meg. Elsőként Varga Pál tőíeU ügyelő forgalmi oktatótiszttel beszélgettünk. A híres vasutasközségben, Csemöben lakik, ahol mint a többi aktív és nyugdíjas szaktársnak, neki is van szépen gondozott gyümölcsöse, szőlője. Tizennyolc évesen, vagyis 1953-ban került a vasúthoz, Cegléden ötvenhét óta dolgozik. Ismerős vasutasok beszéltek neki erről a felelősségteljes és szép hivatásról. Mint a legtöbben akkoriban, ő is alacsonyabb beosztásban kezdte, kocsirendező volt, munka mellett tanult tovább. Augusztus óta oktatótiszt, feladata az új dolgozók elsődleges szakmai képzése. Ez szervezési és pedagógiai jellegű munkát is takar, de szoros kapcsolatot tart fenn a végrehajtó forgalmi szolgálattal. Rendszeresen ügyeletet tart a forgalmi szolgálatban, amikor is az áltála oktatottafc munkáját egyben ellenőri?!}! is tudja. Munkaköre még egyszemélyes, de már tervezi az igazgatóság, hogy munkatársat kap, összefüggésben a ceglédi körzeti üzemfőnökségnél januárban várható létszám- átszervezéssel. E munkakör látszólag nem követeli meg az utasokkal való közvetlen kapcsolattartást, ám neveltjei magatartásáról, munkastílusáról mégis , kap visszajelzéseket. S amikor egy szegedi vonaton hagyott kesztyű gazdájához általa került vissza, az az utas, amikor két év múlva ismét találkoztak, még mindig nem felejtette el, hogy milyen gyorsan intézkedtek a vasutasok. Igaz, egy élvesztett kesztyű megtalálása nem nagy ügynek látszik, az utasok szempontjából nem létezik kis vagy nagy ügy között különbség, mindenkinek a maga apró-cseprő dolgai a legfontosabbak. Varga Pál azért némi kritikát is gyakorolt egyes utasokkal szemben. Látszott, mély nyomot hagyott benne, hogy amikor Vecsés és Pilis állomások között ellenőrzést tartott s felszállt munkatársaival Pilisen a vonatra, magára hagyták az utasok a szeme előtt randalírozó néhány „nagyfiúval” szémben. Ugyanis a „tisztelt utasók” egyike sáros cipővel felállt az ülésre, s kicsavarta a villany- égőket, s eldobta. De elég gyakori a másféle, és még durvább rongálás, az üléshuzatok felvagdalása, az ablakok kivetése és más vasúti berendezések is a vandál elemek áldozataivá lesznek, súlyos anyagi veszteséget okozva a MÁV- nak. Szóval mindebből az világosodik ki, hogy az utazási feltételek kulturáltabbá tételéhez maguk az utasok is hozzájárulhatnak, hozzájárulhatnának. Aszódi László Antal Szenzáció volt — és lesz Amikor felröppent a hír, csodának hatott. Aztán július 20-án 75 ezer néző — 5 évestől a 60 évesig — élvezhette a világhírű Queen együttes koncertjét. Sőt erről az eseményről, az angolokkal közös film is készült. Kétségtelen, hogy a rock történetében volt ennél fontosabb és nagyobb parádé — így a woodstocki fesztivál —, de nekünk már az is szenzációt jelentett, hogy még a csúcsán lévő együttes látogatott el hozzánk, és nem a nosztalgia kedvéért újra ösz- szeállt 4-es fogat. A Magic — varázslat avagy a Queen Budapesten ceglédi bemutatójának külön érdekessége, hogy ezzel debütált a Szabadság filmszínház mint az ország első vidéki sztereo mozija. Egy szupersztár csapat a videoclipjét sem bízza akárkire. Zsombolyai János és 16 operatőrtársa nem okozott csalódást. Nagyszerűen fo- tografálta és vágta az első kockától az utolsóig a remek muzsikát játszó Queen-le- génység forró hangulatú produkcióját. Ezt maga Brian May, az együttes vezetője is megerősítette a budapesti világpremiert követően. Milyen kár, hogy azokból az intimitásokból, amit ilyen nagy művészek életéből szeretne a földi halandó ellesni, sajnos csak néhány kép villan fel Freddie Mercury egy galériában képet vásárol, s később az Országház előtt megkérdezi, hogy az épület nem eladó-e. Ugyanis gondolni kell a személyzetre is. Elbűvölő véletlen, hogy John Deacon az utcán sétálva pont egy 6 év körüli angol kislányba botlik bele, aki felismeri őt. S a rövid társalgás alatt büszkén mondja él, hogy abban a városban lakik ahol Paul McCartney. Brian hőlégballonon repül a város felett, ami jó alkalom arra, hogy a rendező megmutassa: Budapest gyönyörű. S persze Roger hol lehetne máshol, mint az új nevezetességünk, a Hungaroring aszfaltján — go- cartozik. Zsombolyai János a tévében elmondta, hogy á Queen akkora sztár, hogy még a film sem teszi megközelít- hetőbbé. F. F. A Kortárs filmklubban Február 9-én Woody Allan történetével (Brodway Danny Rose) indul a Ceglédi mozi Kortárs filmklubja. A bérletes sorozat folytatása: Február 16.: Teliholdas éjszakák (francia, rendező Eric Rohmer). Február 23.: Bolygók együttállása (szovjet, rendező Va- gyim Abdrasitov). Március 2.: O—BI, O—BA, avagy a civilizáció vége (lengyel, rendező Piotr Szulkin). Márcus 9.: Gregori Cortez balladája (amerikai, rendező Robert M. Young). Március 16.: Halálos szerelem (francia, rendező Alain Resnais). Jó a kapcsolat Jó a kapcsolat, a Mészáros Lőrinc iskola és az Évig leányvállalata között. A nyolcadikosok számára heti egy alkalommal fakultatív oktatást tartanak a szakoktatók. Csütörtökönként mintegy 25 —30 gyerek vesz részt a kétórás foglalkozáson, amely a pályaválasztást kívánja segíteni. Az eredmény rövid idő alatt jelentkezett. A tavalvi részvevők közül ugyanis öt diák helyezkedett el a leány- vállalatnál. ISSN 0133—26«t (Ceglédi Hírlap)