Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-27 / 22. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 22. SZÄM Arai 1,80 forint 1987. JANUÄR 27.*, KEDD MÄ I&re Sdtíxátős „A földreformot követelő pa­iss&sbbv» rasztok közötti vérfürdő, s pontos volt. . ■ az a tény, hogjÁ a halottak és-- súlyos sebesültek többsége hátulról kapta a golyót, ugyancsak azt erősíti meg, hogy az akciót előre meg­tervezték.- De vajon ki. volt annak az értelmi szer­zője?” (2. OLDAL) JUwtfffiM /rí '.Karácsonykor,' majd január '5-, munien # r én két-két kazán leállt, kiolvad- hta go a vege tak ugyanis a kazáncsapok. Ügy' hírlik, részint az anyag hibájából, részint azért, mert a fűtő is ember. Csak azt nem döntötte még el a fegyel­mi vizsgálat, hogy csupán alvó ember-e vagy egyben Nehéz behozni a veszteséget A jég hátán kell megéljenek Az elmúlt hetek zord időjárása erSscn befolyásolta a Pest Me­gyei Kévhajózási és Hajóépítő Vállalat munkáját, s rajtuk keresztül több száz ember mindennapjait. Az erős jégzajlás elől a kompokat a kijelölt menedékhelyekre kellett irányítani. A középtávú időjárási elő­rejelzés ilyenkor a legfontosabb információ a vállalat számára, hi­szen ennek alapján állíthatják le, illetve indíthatják útnak járataikat, s bizony, a meteorológiai módszerek fejlődése ellenére gyakoriak a tévedések. Az elmúlt hetekben a hajó- forgalomban szinte naponta változott a helyzet. Amikor az átkelő forgalom teljesen szü­netelt, a Volán a Szentendrei­szigeten körjáratokkal bizto­sította a közlekedést, s autó­buszokkal, ha lassabban is, de mindenki eljutott munkahe­lyére. Köztes megoldásnak számított, amikor Nagyma­ros—Visegrád, Vác és a Pokol csárda, valamint Dunakeszi és Horány között személyszállító kishajók közlekedtek, a gép­kocsiforgalomnak azonban a főváros felé jókorát kellett ke­rülnie. A rövid enyhülés után a vállalat az északi Duna-sza- kaszon igyekszik rendezni a közlekedési körülményeket. Az Árpád komp tegnap útnak in­dult szolgálati helye felé, s úgy tűnik, a Szentendre—Szi­getmonostori járat kivételével valamennyi északi átkelőhe­lyen megindul a kompközle­kedés. Az időjárás függvényében azonban, percenként változik a helyzet, elegendő egy újabb hideg hullám, hogy ismét me­nedékbe kelljen vonulniuk a hajóknak. S e bizonytalanság nemcsak a majdnem 900 Változatlan együttműködési készség Közös célok, tennivalók A magyarországi egyházak főpapjai, vezetői hétfőn láto­gatást tettek a Hazafias Nép­front székházában. A talál­kozón, amelyen részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal el­nöke is, az ország és a nép­frontmozgalom előtt álló idei feladatokról adott tájékozta­tást Pozsgay Imre, a HNF Or­szágos Tanácsának .főtitkára, majd szólt á közös célokról és tennivalókról. A tájékoztatást követő be­szélgetésben minden megnyi­latkozó kinyilvánította válto­zatlan együttműködési készsé­gét a közmegegyezés erősíté­sében, a nemzet közös mun­kájában. Ebben a közös mun­kában a hívők és a nem val­lásos emberek egy oldalon áll­nak — fogalmazták meg töb­ben is. Az egyházak — természete­sen — etikai, erkölcsi oldal­ról közelítik meg a kérdése­ket. Ezért tudnak például jó szívvel kapcsolódni a nép­frontmozgalom családvédelmi tevékenységéhez. De etikai kö­vetelménynek tartják a mun­kafegyelmet, a becsületet, a tisztességet is, amit híveikkel együtt hitelesen kívánnak képviselni. Szó esett arról az egyházpo­litikáról és párbeszédről is, ami világszerte növeli Ma­gyarország megbecsülését, s ami a jövőt illetően is egyet­len járható útként kínálkozik. Kliklok adagol. Üj géprendszert állítottak munkába a Dunakeszi Hűtő- házban. Az vigynevezett „Klik­lok” adagoló géprendszer bérleti szerződés keretében — nyu­gat-európai cégektől — került a vállalathoz. A berendezés rendkívül pontosan adagolja és gondosan csomagolja a legkü­lönfélébb hűtőipari termékeket. Ezekben a napokban cukrozott málna kerül a dobozokba. Ez a termék a svéd piacokon talál vevőre. törzsutas napjait teszi esetle­gessé, hanem a vállalat gazda­sági egyensúlya szempontjából sem mindegy. A járatok kény­szerű szüneteltetése több mint egymillió forintos kiesést jelent a tervezett bevételek­ből; ezt csak a jó idő beállta után, egyéb hajózási tevékeny­séggel lehet pótolni. A korányi hajóépítő üzem is csak lassított munkatempó­val dolgozhatott január kri­tikus napjaiban. A legnehe­zebb időszakban dolgozóik kö­zül,' aki megtehette, inkább szabadságot vett ki, hiszen jó­formán lehetetlenné vált a közlekedés. Az átmeneti megkönnyebbü­lés azonban még most is csak az északi folyamszakaszra ér­vényes. Délen a jégzajlás erő­sebb, még mindig nem érett meg a helyzet a kompjáratok indítására. S ha ismét támad a hideg, valószínűleg lehetet­lenné válik északon is a hajó- és kompjáratok közlekedtetése, s ismét a Volán autóbuszaira számíthatnak csak a szigeten élők. Egyszóval, amilyen ve­szélyes az időjárás, éppen annyira bizonytalan a víziköz­lekedés helyzete. Metszik a fákat A legjobbaknak .Természetesen vannak • r mm , m feketen játszó zenekarok, mitcs aitasuK mi «-merész zenészeknek« nevezzük őket. A rendőrség a váci körzetben többet is felfedezett. Nemcsak a szabálysértés miatt káros ez, hanem azért is, mert lejáratja a zenészeket, szennyezi a terület színvonalát.” (5. OLDAL) Foahíjas „A főtitkár amellett, hogy bosz­” *. . . szankodott a csapat távolmara­buaaarSB tagt dása miatt, leginkább sérelmezte, hogy bár egy nappal korábban személyesen is találko­zott a lőrinci csarnokban az együttes vezetőivel, azok nem jelezték, hogy másnap hiányozni fognak a csoport- küzdelmekről.” (7. OLDAL) Meafoitotta ..Nagy 1986. május elsejéről Jz * g ' 'm. másodikára virradó éjjel lét­VOBt feleséget rán felmászott az erkélyre, behatolt a lakásba és volt feleségét — aki álmából ri-adt fel a zajra — megfojtotta. Ezután Nagy László a városban cravargott, majd hajnali öt óra tájban jelent­kezett a rendőrségen.” (8. OLDAL) A hideg télben, a zárszám­adások időszakában sem szü­netelhet a mezőgazdasági mun­ka. A gyümölcsösökben met­széssel alakítják a fák koro­náit, gépekkel szórják a mű-, illetve szerves trágyát, ezzel is növelve a talaj termőképessé­gét. Képünkön az Örkényi Bé­ke Tsz 80 hektáros gyümöl­csöskertjében metszik a fák koronáját az ügyes, kezű asz- szonyok. Fel kell készülni a belvizekre Jól telelnek a gabonák A rendkívüli tömegű hó, amely az elmúlt időszakban hullott, jó­tékony takaróval vonta be ugyan az őszi vetéseket, ugyanakkor hirtelen olvadás esetén arra is számítani lehet, hogy a mélyebb fek­vésű területeken a belvíz okoz majd gondot. A jó természetesen az len­ije, ha a nagy mennyiségű csa­padék lassú olvadással szivá­rogna be a talajba, ez azon­ban nem a mezőgazdaság dol­gozóin múlik elsősorban, ha­nem az időjáráson. Márpedig hirtelen felmelegedés esetén a búza néhány nap alatt ki­pusztul, ha víz alá- kerül. Mindez nem kis veszteséget okozhat főként azokon a he­A régi, kissé kopott tanács­házán ünnepien földíszített nagyterem fogadta az érkező­ket. A megjelenteket és a vendégeket dr. Szorg István körzeti orvos, levezető elnök köszöntötte az alakuló tanács­ülésen. Az elnökségiben helyet foglalt Furulyás János, a me­gyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a vácszentlászlói Zöld Mező Tsz elnöke, Rónai Ár­pád, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Barta Mik­lós, a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának tit­kára, Kovács Antalné, a Ha­zafias Népfront megyei bi­zottságának elnöke, dr. Bar- kóczy Tamás, a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatalának fő­munkatársa, Pekliné Joó Ka­talin, a gödöllői városi párt- bizottság titkára, valamint Papp István, Gödöllő tanács­elnöke. Ott volt a tanácsülés meghívottjai között Békési Istvánná, a körzet országgyű­lési képviselője, a Galga Vidé­ke Áfész elnökhelyettese. Az alalkuló tanácsülés a törvényben előírt szigorú sza­bályok szerint zajlott: a tes­tület elsőként az ügyrendi bizottságot választotta meg, majd meghallgatta és elfogad­ta a választási elnökség és az ügyrendi' bizottság jelentését. Ezt követően Mayer Ferenc, a községi népfrontbizottság elnöke javaslatot tett a ta­nácselnök és helyettese sze­mélyére, a héttagú végrehaj­tó bizottság tagjaira. A náp- frontbizottság elnöknek Holló Ilonát javasolta. Holló Ilona Zsámbokon szü­letett, ma is ott él. Szak­középiskolai érettségije után a Gödöllői Ganz Áram­mérőgyárban dolgozott elő­ször mint diszpécser, később pedig programozóként. A KISZ Gödöllői Városi Bizott­ságára 1985-ben kerül politi­kai munkatársnak, 1986-tól pedig a KISZ megyei bizott­ságának voilt ugyancsak poli­tikai munkatársa. A tanácsülés egyhangúlag elfogadta a jelöléseket, majd titkos szavazással megválasz­totta a községi tanács elnö­két, elnökhelyettesét, és a vég­rehajtó bizottság tagjait. A szavazás után HoJló Ilo­na vette át a tanácsülés ve­zetését. A fiatal, mindössze 28 esztendős elnök kissé megha- tottan köszönte meg a testület hizalmát. Elmondta, hogy er­re a bizalomra, sőt a tettek­ben megnyilvánuló segítségre a későbbiekben is szüksége lesz, hiszen a mai nap nem lezárása valaminek, hanem a kezdete. S ez az újrakezdés nem lesz könnyű. Csak akkor vezet eredményre, ha a ta­nácstestület élni tud a falu mostani tenniakarásával. A tanácsülés a továbbiak­ban megválasztotta a szám- vizsgáló és a fegyelmi bizott­ságot. Az új elnök bejelentet­te, hogy amíg a végrehajtó bizottság titkárának alkalmas személyt találnak, addig ezt a funkciót ideiglenesen dr. Oláh Lajos, a dányi vb-titkár tölti be. A hozzászóló tanácstagok, Hrágyel Mihály, Vrbán László és Balogh Tibor — arról a felelősségről szóltak, amit a testület magára vállalt. Szót kért Rónai Árpád is, s többek között elmondta: a megye vezetése végig figye­lemmel kísérte az itt folyó munkát és -édes gyermekének tekintette Zsámbokot. Igaz, el­követtünk néhány esetben — különböző szinteken — olyan dolgokat, amelyeket később revideálni kellett. Azt hiszem ezt kölcsönösen megtettük, megértettük, hogy váltásra van szükség és támogattuk is. A továbbiakban Rónai Árpád is arról szólt, hogy Zsámbok önálló életkezdésének feltéte­lei valóban nem könnyűek, ezért csak reális, megvalósít­ható célokat szabad kitűzni. Üj tábla a régi tanácsházán Az alakuló tanácsülés után Zsámbok községi tanácsának végrehajtó bizottsága megtar­totta első ülését. M. N. P. lyeken, ahol elhanyagolták a csatornák, a vízlevezető árkok karbantartását, kitisztítását. A kedvezőtlen, csapadékta- lan őszi időjárás miatt amúgy sem keltek ki megfelelően a kalászosok, ezért valószínű, hogy jelentős területeket kell majd tavasszal kiszántani. Fő­ként azokon a területeken, ahol vékonyabb volt a hóré­teg, vagy a szél elhordta a puha takarót. Szerencsére szaporítóanyag­ból — a Vetőmag Vállalat monori területi központjának tájékoztatása szerint — van elegendő, a fajtaválasztékra azonban mindez nem mond­ható el. Így azok a mezőgaz­dasági nagyüzemek járnak jól, amelyek már most megrende­lik a szükséges vetőmagot. A késlekedés forintokat jelent­het, és nem is keveset, hiszen az amúgy is jelentős mérték­ben kiélezett gazdasági hely­zetben egyik termelőszövetke­zetnek és állami gazdaságnak sem lehet közömbös, hogy mi­lyen eredménnyel sikerül a gazdasági év folyamán a leg­jelentősebb növényt, a búzát betakarítani. A tavaszi vetőmagellátás jő megszervezése mellett fontos, hogy idejében az üzemekbe kerüljön az őszi vetések fej­trágyázásához szükséges mű­trágya. Előfordulhat ugyanis, hogy egy esetleges késői kita­vaszodás miatt e munkával is gyorsan kell végezni, márpe­dig ennek egyik feltétele, hogy a helyszínen legyen a szükséges hatóanyag. Természetesen ennek megfe­lelően cselekednek a legtöbb mezőgazdasági nagyüzemben, sőt, sok helyen az utóbbi na­pok melegebb időjárása kö­vetkeztében megolvadt és jég­gé fagyott hóréteget trakto­rokkal, az állatállomány jár- tatásával törik fel, nehogy a búza befülledjen a levegőtlen körülmények között. B. Gy. Holló Ilona megköszöni a testület bizalmát. Képünkön balrí jobbra: dr. Barta Miklós, Rónai Árpád, Kovács Antalné és Fu rulyás János Muló tanácsülés Zsámbokon Nem lezárása, hanem kezdete Amint arról lapunkban már többször beszámoltunk, Zsámbok ] kői tavaly szeptemberben népszavazáson úgy döntöttek, hogy kiv: nak a Valkói Nagyközségi Közös Tanácsból. A község akaratát Elnöki Tanács is helybenhagyta, így idén január 17-én megtarthatt, az időközi tanácstagi választást a településen. Zsámbok lakói ekkor tanácstagot és tíz póttanácstagot választottak meg. Tegnap pedig me alakult a Zsámbokl Községi Tanács.

Next

/
Thumbnails
Contents