Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-21 / 17. szám

4 1987. JANUÄR 21., SZERDA Hagyományőrzők Pándon Bármelyikkel kivonulhatnának Ma már nem a gittet rágják Hiányoikklistán a közösségek Szerkocsik a múzeum udvarán Az utóbbi években sok te­lepülésen felismerték, hogy a hajdani tűzoltók szekérre szerelt szivattyúi, szerkocsijai a múlt tanúi, megmentésük, megőrzésük fontos feladat, így azután egyre több helyen rendbehozzák, kijavítják, le­festik a régi eszközöket. Pándon ennél is tovább lép­tek. Széles társadalmi össze­fogással valóságos kis múzeu­mot hoztak létre, ahol együtt látható a Nagykátáról és kör­nyékéről összegyűjtött vala­mennyi régi tűzoltódokumen­tum és felszerelés. Innen a fehérre meszelt épületen ta­lálható elnevezés: tájjellegű túzoltószertár. Szabadban állnak a külön­féle berendezések — mind­egyik működőképes állapotban —, az apró irodában bekere­tezett fényképek, oklevelek, albumok és emlékkönyvek tanúskodnak az egyesületek múltjáról. A szék hátára te­rítve a jellegzetes kék csíkos kabát, mintha valamelyik tűzoltó csak egy percre ve­tette volna le. Eredeti az is­tálló is, ahol valaha a kocsi­kat, vontató lovak álltak. Kemence főutcáján, abban az épületben, ahol valaha kocsma volt, most idős embe­rek élnek, pihennek, szórakoz­nak, étkeznek, töltik kellemes környezetben napjaikat. Az idősek napközi otthona — akkor még a nem túl ked­velt ÖNO nevet viselte (de az elmúlt év vége felé az öregek szót idősekre változtatták) — 1976. február 4-én jött létre és 1981 novemberében hetessé alakult, tehát nemcsak hétfő­től péntekig fogadja tagjait, hanem hét végén is. A kocsmaépület — ké­sőbb egy darabig szolgáltató­ház — társalgóból, ebédlőből, fürdőszobából, konyhából, toa­lettből, irodából és — ami ta­lán a fő — két-két női és fér­fi hetes lakószobából áll. A 26 klubtagból (25 az en­gedélyezett) 18-an hetesek, te­hát ott is alszanak, sőt ja­nuártól áprilisig a személyzet azt is megoldja, hogy a hét vé­gén se kelljen hazamenniük. Étkezésüket az óvoda látja el — megkóstoltam — ízletes koszttal, az óvodai szünnapo­kon pedig a gondozók ügyel­nek és főznek rájuk. Králik Zsuzsa, az intézmény vezetője 1979 óta áll a három gondozónő és egy területi, vagyis házi gondozónő segít­ségével az idősek rendelkezé­sére. Zsuzsa egy kicsit panasz­kodik. Hiányolja elsősorban az egész hetes működési enge­délyt, mert most tulajdonkép­pen szombaton két órakor ha­za kellene mindenkit küldeni, de ehhez nincs szívük: mond­hatni, feketén, egy kis tiszte­letdíjért, részben társadalmi munkával, ellátják a rászoru­lókat. Az életkor egyre emelke­dik: öregszik a tagság. Az a szemlélet, hogy ez nem más, mint szegényház, már tünede- zik, de az még mindig fenn­áll bizony, hogy a fiatalabb nyugdíjast nem engedik, mert A szép parasztbarokk ebéd­lőszekrény — a tanácselnök egy új politúros szekrényért cserélte az egyik pándi gaz­dával — vitrinjében serlegek, kitüntetések sorakoznak. A tablók pedig arról tanúskod­nak, hogy a tagok mikor vé­geztek a tűzoltótanfolyamon. Természetesen a legújabb hasznát lehet venni a család­ban, a háztájiban, mert még aktív. De amint csökken vagy elapad a munkaképessége, már küldik, adott esetben akár a szociális otthonba is, nem­csak ide! Bár lassan ez az intézmény is egyre közelít a szociális ott­honhoz, és feladataik a gon­dozástól sokszor az ápolás fe­lé tolódnak el. (Amíg beszél­gettünk — egy TIT-előadás után, amit nagy örömmel néz­tek végig — az egyik nemré­giben idejáró néni „hazaszö­kött” és ketten is szaladtak utána.) Haza persze lehet menni, ha bejelentik, de ez a néni zavarában ment el. Miat­ta és egy régebbi tag miatt zárják az ajtókat. Van egészségügyi ellátás is. Gyógyszerezik azt. akit kell, a hetente odalátogató orvos uta­sításai alapján. Nyáron, amikor az óvodai szünet van, az otthon is szü­netet tart. Kell ez, az étkez­tetési problémák miatt épp­úgy, mint hogy ilyenkor vég­zik el a szükséges éves taka­rítást, karbantartásokat, javí­tásokat, adják ki a dolgozók­nak az éves szabadságot. De kell ez lelki — pszi­chés — okok miatt is, hogy menjenek egy kicsit az idő­sek vissza a mindennapos csa­ládi életbe. Az a kár, hogy a hozzátartozók egy része, akik már az idős családtagot el­küldték ide, nem lelkesednek ezért a szünetért. Bizony, az intézmény nagy- szerűségének a felismerésén túl — sajnos, vannak közsé­gek, ahol még mindig „dedót” emlegetnek a szegényház meg­tisztelő neve mellé —, egy ki­csit rendet kellene teremteni a fejekben az idősek megbe­csülése és tisztelete terén. És ez már nem csak kemencei ta­pasztalat. Fazeka« Mátyás kori történetük is nyomon kö­vethető : versenyeken nyert oklevelek bizonyítják, hogy például a pándi úttörő tűzol­tók és az ifjúgárdisták szé­pen helytálltak a megmére­tésnél. A kis múzeum épületét a tanácsháza mögött évekkel ezelőtt bontásra ítélték. A romos, elhagyott, öreg ház mégis megmaradt, s ma egyik szép színfoltja, érdekes, meg­tekintésre érdemes látványos­sága a kis településnek. Talán a tűzoltómúzeum si­kere is hozzájárul ahhoz, hogy hamarosan újabb hagyomány- őrző kezdeményezésbe fognak Pándon; tájházat szeretnének. Még a mérlegkészítést meg­előző becslések szerint is leg­alább 40 százalékkal jobb eredményt értek el a Szobi Gyümölcsfeldolgozóban 1986- ban az 1985-ös évhez viszo­nyítva. Hozzájárult ehhez még az év vége felé útnak indí­tott szállítmány az Egyesült Államokba és Kanadába. A szerződésük almasűrítményre szólt, amit majd ott dolgoz­nak fel. Az élet nem áll meg, ezt bizonyítja, hogy a múlt hé­ten már hozzáláttak egy újabb exportszállítmány gyár­tásához, ezúttal a Szovjet­unióba. Húsz vagon meggy­szörpöt várnak odaát. Igaz, Reggel 9-re kellett a javító- műhelybe menni. — Igyekezz! — mondta a felesége. — Majd te megtolod a kocsit, én meg ráadom a gyújtást és elindu­lok. Kezdők voltak még az autó­zásban. Keveset jártak a kis Polski Fiattal, garázst fizet­tek, becenevet adtak neki, ahogy azt a hosszú évekig ku- porgató, kispénzű emberek szokták. A kocsi lomhán gördült ki a garázs előtti térre. — Ülj be — mondta á fér­je —. fordítsd balra a volánt! Kitolta a kocsit a jelzőtáb­láig. s közben az asszony többször megpróbálta begyúj­tani a motort, de nem sike­rült. — Adjanak neki nagyobb lendületet — ajánlotta egy já­rókelő, látszatra kocsitulajdo­nos és ő is tolni kezdte az autót, közben utasításokat adott. — Adja rá a gyújtást! For­duljon jobbra! A lejtön talán beindul. Ott sem indult A segítő­kész férfi csodálkozott és el­köszönt. Az asszony férje mind nehezebbnek érezte a mellkasát Ez nem neki való — állapította meg. Az emelke­dő előtt szólni akart a felesé­gének, hogy álljon féLre, mert nem bírja tovább. Keres vala­kit, aki elvontatja őket a vá­Ha azt hallom: egyesület, azonnal gyerekkori kedven­cemre, A Pál utcai fiúkra gondolok, s a gittegyletre, vagyis hivatalos nevén — aho­gyan ez a fiúk által eszkábált pecséten állt — a Magyar Gittgyűjtők Egyesületére. Eszembe jut Csele, aki egy b-vel írta a zászlóra, hogy „Rabok továb nem leszünk", Barabás, aki olyan hősiesen védelmezte az osztályfőnök úr által elkobzott pecsétet, és Weisz, az elnök, akire egyéb­iránt csúfos leváltás várt, mi­vel elmulasztotta naponta két­szer megrágni az egyesület vagyonát és működésének alapját képező egyleti gittet. Százéves műit Molnár Ferenc regényét alighanem mindenki elolvassa iskoláskorában. De egyesület alapítására már kevesebben adják a fejüket. Hankiss Ele­mér mai társadalmunk hiány­betegségei között tartja szá­mon a nem létező közössége­ket, hogy a régiek felbomlását nem követte újak létrejötte. Neves szociológusunk tanul­mánya, a Közösségek válsága és hiánya 1979-ben íródott. Az azóta eltelt évek alatt a kép némileg kedvezőbbé vált. Az oly fájdalmasan hiányolt, spontán szerveződő csoportok száma az utóbbi időben nőtt. Ám e közösségekből hazánk­a korábbi gyakorlatnak meg­felelően, további megrendelé­sekre számíthatnak erről a piacról, de nem termelhetnek folyamatos igények szerint. Az összegyűlt mennyiséget egyszerre küldik, ami raktá­rozási nehézségeket okoz. Föl­készültségük szerint az első félévben 4—500 vagonnal is elő tudnak állni. Az évnek ez az első szaka­sza egyébként hagyományo­san a szerződéskötéseké. En­nek a szokásnak megfelelően sorra jelentkeznek is a régi partnerek, akik bizonyára elégedettek, csupán az aktuá­lis mennyiségeket kell meg­beszélni. rosi javítóműhelyig. Erre azon­ban már nem került sor, mert villogó sárga jelzéssel kocsi fékezett előttük. — Látom, nem indul — lé­pett ki a vezető. — A javítóba mennénk. — Én is oda tartok, szíve­sen bevontatom magukat. — Nem bízik másban. Azt hiszi, csak ő tud vezetni — panaszolta a férj már a von­tatókocsiban ülve. — Nagy élmény lesz ez ne­ki! — jegyezte meg az autó- mentős. aki csak arra felej­tette kioktatni az asszonyt, hogy mit csináljon, ha a csú­szós úton kifarol a kocsi. Az pedig éppen himbálódzott a kötélen, mert hódara hullt, je­ges volt az út. — Nehogy baj legyen már! — motyogta a vezető és las­sított. — Másfél kilométer az egész távolság — mondta. Kedves, készséges ember — gondolta magában a férj. A szerencsés megérkezés után az autómentős előzéke­nyen végigjárta velük a mű­helyeket, segített megkeresni azt a szerelőt akivel már meg volt beszélve a dolog. Isme­rős ajánlotta őket hozzá, mert mint mondta, itt csak így megy, különben a mazsolák­kal nagyon ki babrálnak. — Az önindító — mondta vizsgálódás közben a szerelő. — Ki kell cserélni Bár kár­ban jelenleg is csupán 7—8 ezer működik, míg például az NSZK-ban mintegy 350—400 ezer. Hazai egyesületeink jó­részt sportegyesületek. Áttekintve szőkébb környe­zetünk helyzetét, a Pest me­gyében található (a sportklu­bokat leszámítva) összesen 196 egyesület, jellegének megosz­lását tekintve, az országoshoz hasonló képet mutat. Több mint százéves múltra tekint­het vissza a megye majd minden településén működő, s összesen mintegy ötezer tagot számláló 127 önkéntes tűzoltó­egyesület. Létszámuk alapján a második helyet foglalják el a postagalamb- és díszga- lambtenyésztők 42 megyei csoportjukkal, melyek közül Pilisvörösváron például kettő is tevékenykedik. A fennma­radó 27 közösség azután az „egyéb" címszó alatt foglalha­tó össze, hiszen egyikükből sincsen annyi, hogy külön nyilvántartást igényelne. Ez a kategória változatos: előfor­dulnak művelődési, egészség- ügyi, útépítő, és közlekedési csoportok egyaránt. Megala­kulásukat a divathullámok is befolyásolják: amióta sokan művelik szívesen kertjeiket, egyre több a kertbarátkor. Ráday Mihály népszerű tele­víziós sorozata nyomán — Unokáink sem fogják látni — sorra születtek meg a hagyo­mány őrző-müemlékvédelmi egyesületek, hogy saját tele­pülésükön megakadályozzák a városvédő Paliasz Athéné lándzsájának ellopását. Ilyen közösségek védelmezik az épí­tészeti értékeket Nagykátán vagy például Zsámbékon — itt a hírnév is kötelez, hiszen a község késő Árpád-kori temploma nem hiányozhat egyetlen gótikával foglalkozó művészettörténeti albumból sem. Gnfeiszámolás t Az újonnan életre hívott egyesület bejegyzéséről taná­csi határozat dönt. Ám mind­ezt meg kell hogy előzze az alapszabály kidolgozása és közgyűlésen történő elfogadá­sa, ugyanitt a vezetőség meg­választása, majd az illetékes államigazgatási szervek jóvá­hagyása. Az egyesületek köz­gyűléseikre e szerv képvise­lőit tartoznak meghívni, s ne- I kik jegyzőkönyveiket eíkülde­dés, hogy van-e most új a készletben. — Hát akkor nagyon kö­szönjük — fordult most a férj az au tómén, tűshöz, de közben az asszony odasúgta: — Én már elrendeztem. Tulajdon­képpen te haza is mehetnél, hogy otthon ne legyen egye­dül a gyerek. — Miért pont én? — Ezt bízd most rám! — mondta nyomatókkal a felesé­ge. A férfi kicsit még tétová­zott. Otthoni dolgaira gondolt, s ezért nem is bánta, csak azt kérte a feleségétől, hogy hazafelé óvatosan hajtson. Mi­előtt elindult volna, a földön kuporgó két munkásra lett fi­gyelmes. Valamelyik napilap sportrovatát böngészték. A sze­relő egyiküket odahívta. Szer­számot kérhetett tőlük. — Megzavarsz a művelő­désben — margóit az, aztán álmosan megindult egy oldal­ajtó felé. — Tényleg igaz lenne? — tűnődött a kis Polski tulajdo­nosa, aki különben tanácstag is volt a városban, s vissza­emlékezett egy napirendre, ahol arról határoztak, hogy a javítóban rendet kell csinálni. Nem dolgoznak az emberek, inkább a borravalót lesik, s ezzel jobban is járnak. A vál­lalatot meg közben tönkrete­ni. A tanács igazgatási osztá­lyának feladata azután ellen­őrizni, tartja-e magát a közös­ség a jogszabályban előírtak­hoz. A tapasztalat azt mutat­ja, igen. Ezért egyesület fel­oszlatására eddig még nem került sor. Előfordult viszont, hogy önmagát számolta fel a csoport — ez történt például Biatorbágyon a kertbarátok körével. A kezdeti fellángolás lelohadt, a szervezeti élet el­laposodott, s a tagok maguk jelentették be a kertbarátkor megszűnését. Nemcsak az egyesület tevé­kenységét, hanem a működé­sének alapját jelentő „alkot­mány” kialakítását is jogsza­bályok határozzák meg. Lé­teznek az illetékes tárca által előre kidolgozott, kötelezően ajánlott alapszabályok, így az önkéntes tűzoltótestületek számára. De volt már arra is példa a tanácsi gyakorlat­ban, hogy egy alakulási kér­vényt elutasítottak. Ez lett a sorsa először a Budakeszi Szé­pítő Egyesületnek is, amely kezdetben hatáskörét megha­ladó feladatokra — út, víz-, villanyvezeték létesítésére — vállalkozott. Nemecsekek keüenak-Alapszabályuk módosí­tásával azután tiszta pro­filú környezetszépítő körré váltak, így nem volt aka­dálya az engedély kiadásának sem. Munkájuknak azóta már számos nyoma van, rendsze­ressé váltak a kultúrházban tartott előadásaik á Budai Tájvédelmi Körzetről, vagy arraól, milyen lesz Budakeszi 2000-ben. Nevükhöz fűződik a helyi Erkel-hagyaték felfede­zése, s nekik köszönhető a ze­neszerző házán az emléktábla elhelyezése. De ők indították el a mozgalmat a község szép, régi kapuinak megőrzé­sére. is. A múlt századi gimnazisták egyletét még hatalmi szóval oszlatta fel osztályfőnökük. A szervezet illegalitásban ala­kult újjá, hála a szemfüles Nemecseknek, aki a dörgede­lem alatt szerényen, háttérbe húzódva újabb adag gittet ka- pargált ki a tanári szoba fris­sen beüvegezett ablakából. Mai egyesületeinknek már nem felsőbb ellenállással, ti­lalmakkal kell elsősorban fel­venniük ä harcot. Sokkal in­kább a közönyösséggel. Mörk Leonóra szik. Ügy tudta, hogy azóta rendet csinált az új igazgató. — Csinált a fenét! — mond­ta mérgesen a felesége, amikor déltájban hazaérkezett. Ha nem adok jattot, két hétig kellett volna várnom a kocsi­ra. Mindenféle komplikációk­ra meg alkatrészhiányra hi­vatkoztak, de a baksis meg­tette a maga hatását. — A garancia ellenére? — Annak ellenére összesen hétszáz, és az a jó modorú vontatás, aki különben is oda­tartott, kereken megmondta: 150 forinttal tartozom neki. — Másfél kilométerért — csóválta a fejét a férje, majd megkérdezte: és az a két új­ságolvasó? — Egész délelőtt ott ültek egy öreg Wartburg felnyitott motorháza előtt. Nem dolgoz­tak. — Akkor tényleg jó, hogy te maradtál ott — mondta a fér­fi —, mert én ebben a világ­ban már nem tudok eligazod­ni. — És mivel ez az egyetlen állami javítóműhely ebben a kisvárosban, meg sem sértőd­hetsz. Nem mondhatod velük dacolva azt. amit a világhírű zenebohóc, ha elveszik a hang­szerét: „Van másik”. Ha te tudnád, hány helyen kell ne­kem egy hónapban játtolnom! És még azt kérdezed, hogy ho­vá megy el a pénz? Az asszony hangja derűsről borúsra változott át, majd til- tólag felemelte a mutatóujját. — Csak fel ne szólalj emiatt a tanácsülésen! Mert akkor keresheted a maszekok ke­gyeit a környékbeli falvakban, ahol még nem ismernek. Kovács T. István _ ’ f ■* • A régi sikerek emlékei és bizonyítékai Idősek között Kemencén Rendet a fejekben! Földrészeken át Szobi szörp külföldre D. Z. Villogó sárga fények A szerelők ülnek és mesélnek

Next

/
Thumbnails
Contents