Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-31 / 307. szám

SOKFÉLE minősítést kap­hat egy lezárt esztendő. Ha visszatekintünk 1986-ra, nem könnyű reális, tömör értéke­lést mondani, két jelzővel azonban méltán illethető az elmúlt év: az átlagosnál is ne­hezebb volt, de mégis eredmé­nyes. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk: dolgaink nem minden területen alakultak úgy, aho­gyan szerettük volna. A VII. ötéves terv első esztendejé­nek eredményei több vonatko­zásban nem kielégítőek. Sok minden beleszólt terveinkbe: a piac kedvezőtlen alakulása, a súlyos aszály, ami vonzás- körzetünk mezőgazdaságának bevételeit több mint 100 mil­lió forinttal apasztotta. A részletesebb értékelést megelőzően szeretném leszö­gezni, hogy a monori vonzás- körzet gazdaságában, vállala­taink, szövetkezeteink döntő többségében derekas munka volt jellemző az év folyamán, a gazdasági egységek, a kihe­lyezett részlegek és kisebb üzemrészek összességében tel­jesítették feladataikat. Ipar­ban, mezőgazdaságban egy­aránt javult az alkalmazkodó­készség. bár az utóbbi ágazat­ban sajnos nem változott az aránylag nagy mértékű diffe­renciálódás. Az' ipari üzemek 1936-os teljesítményei az eddig ismert számadatok alapján némileg jobbak a vártnál. A MEZŐ­GÉP Vállalat ismert nagy vo­lumenű kiesései ellenére is megközelíti a vonzáskörzet iparának teljesítménye a ter­vezettet. Különösén kedvezően alakulnak a hatósági mutatók. Az egy főre eső termelési ér­ték több mint 10 százalékkal, a nyereség több mint 30 szá­zalékkal nőtt 1936-ban. Az elemzések és várható teljesít­mények alapján kiemelkedő a vecsési Ferroeléktrika Ipari Szövetkezet, a pilisi PIHUSZ Kisszövetkezet, a gvömrői La­katos- és Szolgáltató Ipari Szövetkezet, a sülysáp! UNI- TECHNIKA Kisszövetkezet és az ISG Maglódi Járműgyára tevékenysége. Az utóbbi a közelmúltban adta át a jármű­program sikeres teljesítése keretében a kétszázezredik mellső futóművet, e rangos ju­bileumhoz méltó eredményt produkál a maglódi kollektí­va, nyereségük rfieghaladja a százmillió forintot. Kiegyensúlyozottan és ered­ményesen dolgozik a PEVDl gyomrai vegyi gyáregysége, a VlZEP vecsési földmunkagép- javító üzeme, a VERUSZOV, a monori Szcrvomechanika Kisszövetkezet, ■ a gyümrői Vas- és Fémipari Kisszövetke­zel, a maglódi Galván, illetve a Vas-Fém Kisszövetkezet. Az erőfeszítések ellenére sem tudta a tervét teljesíteni a gyümrői HÉLIOS Ruhaipari Szövetkezet, de már 1987-ben megteremthetők az előrelépés lehetőségei A nehézségek le­küzdése után eredményes évet zárt a Monori Kefe- és Faipari Vállalat. Legnagyobb a tervtől való elmaradás a monori MEZŐGÉP Vállalat­nál. amely jelentősen befolyá­solja vonzáskörzetünk ipa­rának összteljesítményét, ör­vendetes azonban, hogy ennél a vállalatunknál 1936-ban olyan gazdasági, szervezeti és szervezési intézkedések szület­tek, amelyek már érzékeltetik a kibontakozás kontúrjait, a vállalat hírnevéhez méltó tel­jesítmény elengedhetetlen feltételeit. A KÉT építőipari egységünk teljesítette idei feladatait. A gyömrői Építőipari Szövetke­zén Közös Vállalat nyeresége a terv szerint alakul, míg a Monori Építők Ipari Szövetke­zetének eredménye valame­lyest elmarad a. tervezettől Mindkét kollektíva képes jól szervezett, a minőségi köve­telményeket is kielégítő mun­kára, azt azonban előrelátób- ban keíl mérlegelniük, hogy az építőiparban fokozatosan versenyhelyzet alakul ki és a kényelmesebb kínálat helyett a jövőben a keresleti piac fe­szesebb pozíciói mellett kell kapacitásukat lekötni, ered­ményesen gazdálkodni. A két áfész várhatóan 5—6 százalékkal növeli bevételeit, amely az árváltozásokat is fi­gyelembe véve a forgalom szinten tartását jelenti. Nyere­ségük az előző év szintjén alakul, amelyhez 5 százalékkal több létszámot,foglalkoztattak. Vállalkozókészségük javításán túl szükség van mindkét egy­ségnél a belső szervezeti, ér- üeKeltségi viszonyok finomí­tására is. Vonzáskörzetünk mezőgaz­dasági üzemei 1936-ban köze­pes evet zárnak, az erőfeszí­tések ellenére a kitűzött terv­célokat nern sikerült mara­déktalanul teljesíteni. A már említett aszályos, csapadéksze­gény évjárat következtében az utóbbi esztendők legalacso­nyabb terméshozamai szület­tek. Őszi búzából 42, kukori­cából 40, napraforgóból 20 burgonyából 110, szőlőből 43 mázsa volt a hektáronkénti betakarított átlagtermés. A korábbiaknál lényegesen ked­vezőtlenebb hozamok szület­tek takarmánynövényekből, gyümölcs- és zöldségfélékből is. Emiatt az állattenyésztési ágazatokban sem várható lé­nyeges javulás a tiszteletre méltó üzemi erőfeszítések el­lenére sem. Konszolidált, eredményes gazdálkodást folytat az ecseri Rákosmezeje és a pilisi Aranykalász Termelőszövetke­zet, valamint a Monori Álla­mi Gazdaság. E három üzem produkálja az 1936-os nyere­ség 75 százalékát. Elfogadható, illetve javuló eredménynek minősíthető a gombai Fáy András, a monori Kossuth Termelőszövetkezet és a va- sadi Kossuth Szakszövetkezet teljesítménye. Átlagos időjá­rási körülmények között mindhárom egységben meg­vannak a továbblépés lehető­ségei. Legnagyobb tartalékunk a két alacsony hatékonysággal dolgozó termelőszövetkezetünk gazdálkodásának javításában van. A vecsési Ferihegy Ter­melőszövetkezet 1986-ban elő­relépett a pénzügyi stabilitás tekintetében. Ezt kell hogy kövesse a gazdálkodás általá­nos stabilitásának erősítése, a szövetkezet hírnevéhez és le­hetőségeihez méltó eredmény tartós realizálása. Az összes nehezítő tényező reális mérle­gelése mellett sem indokolt a sülysápi Tápióvölgye Mgtsz veszteséges gazdálkodása. A szövetkezet adottságai alapján, külső segítséget is igénybe vé­ve,’már 1937-ben nyereséges gazdálkodást kell folytatnia Közös gondolkodással, határo­zott és megalapozott döntések­kel elő kell segíteni a tartó­san gyengébb teljesítményt produkáló gazdaságaink hely­zetének rendezését, gazdálko­dásuk megerősítését. A vetőmagvállalat monori területi központja a szokott­nál gyengébb esztendőt zár, amely elsősorban a piaci pozí­ciók változásával, romlásával magyarázható. Kiemelkedő a NEFAG Monori Erdészeti Üzeme 1986-os gazdálkodásá­nak eredményessége. Változat­lanul kiegyensúlyozott munka folyik a PENOMAH pilisi hiz­laldájában. MOXORON és a vonzás- körzetében levő 17 településen tanácsaink 103 millió forint értékű fejlesztést, kommuná­lis beruházást terveztek. A céltudatos gazdálkodás egyik bizonyítéka, hogy a tervtelje­sítés a tervek szerint alakult. Tervezett beruházásainkat ki­sebb határidőcsúszásokkal, jó minőségben adtuk át, javítva ezzel több településünk lakos­ságának közérzetét, életkörül­ményeit. A jelenlegi gazdasági hely­zetben nagyra értékelhető tény, hogy községpolitikai el­képzeléseink megvalósításában nem került sor módosításra. Az úgynevezett alsó sávon ugyan, de a hetedik ötéves tervben megfogalmazott célok megvalósultak, és 1987-ben azok teljesítése várhatóan to­vább folytatódik. A közismert és növekvő társadalmi mun­kaakciókon túl jelentősek a lakosság különböző célokra létrehozott ónerős társulásai is. Jóleső érzéssel tölthet el bennünket, hogy most már va­lamennyi községünk állampol­gárainak többsége igent mon­dott a településfejlesztési hoz­zájárulásra. Az igenlő szava­zatok mögött nemcsak a sok tízmillió forintot, hanem an­nak erkölcsi értékét kell jól látni és olyan politikai tőkeként kezelni, amely a következő években döntően befolyásol­hatja előrehaladásunk ütemét, az állampolgárok lakóhelyéhez történő viszonyát, kötődését. Nehén esztendőt hagytunk magunk mögött, s a jövő év sem lesz könnyű. Enyhülhet­nek gondjaink, ha mindenki minden szinten a legtöbbet te­szi azért, ami rajta múlik. Volt már a helyzetünk sokkal bonyolultabb, mégis sikerre vittük elképzeléseinket. Persze nem az energiákat csorbító, eredményeinket kisebbítő ci­nizmussal, lelkesedésünket le­szerelő siránkozással, hanem azzal a céltudatosan egészsé­ges optimizmussal, amely mindenkori garanciája lehet egy ütemesebb, s manapság elengedhetetlen megújulásnak. Jól kell látnunk és meg kell tudni értetnünk, hogy olyan korszakváltás részesei va­gyunk. amikor elsősorban a gondolkodásban, a hétköznapi konfliktusok kezelésében kell lényegesen rugalmasabb ma­gatartást tanúsítanunk. Ha er­re képesek leszünk, ettől tel­jesítményeink is nőnek, ami­nek következtében javulni fog közérzetünk. biztonságérze­tünk is. Ezekkel a gondolatokkal köszönöm meg 'valamennyi in­tézmény, gazdasági egység, testület és szervezet kollektí­vájának egész éves munkáiét, helytállását. További kollek­tív és egyéni munkasikereket, jó egészséget, eredményekben gazdag új esztendőt kívánok. dr. Szászik Károly, az MSZMP Monor Városi Jogú Nagyközségi Bizottságának első titkára Tavaly ilyenkor azzal fr, kezdtük: év vége, tehát ^ számvetés nagyban és ki- f csibén — s azzal fejeztük ? be, hogy egy év múlva is- 'f inét megkérdezzük: mit 'í mutat a tükörben a kép? Korábbi beszélgetőpartne­reink közül Nagy Lajos, a monori postahivatal vezetője egy esztendővel ezelőtt azt mondta: nehéz az örökség, amit. átvett, de meggyőződé­se,- hogy nincs olyan kollek­tíva, amit előbb vagy utóbb ne lehetne „összerázni”, hogy a minőségi munkára koncent­rálhassanak. Hogyan látja a most véget ért évet, ha visz- szapillant? W — Alapvető elképzelésem teljesült: előreléptünk. A hi­vatal a minősítésben jó osz­tályzatot kapott, szépek az eredményeink, s nem volt olyan panasz, amely érdemi intézkedést igényelt volna. Si­került feltölteni a létszámot, úgy érzem, „ügyfélcentrikus” szemléletváltozás is bekövet­kezett, jó a hivatalunkban dolgozók munkahelyi közér­zete — tehát jó az én közér­zetem is. — A hangján ellenben azt is érezni, hogy nagyon meg­fázhatott ... — Igen, berekedtem, de et­től függetlenül valóban jó a közérzetem — nevet —; a Pest Megyei Hírlap terjeszté­sében megyei harmadik he­lyezést értünk el, egyéniben pedig elsőt, ez is ok az öröm­re. Szeretnénk ezt az ered­ményt meg is őrizni. Ter­veink közül csak kettőt emlí­tenék most: jövőre megvaló­sítjuk a külterületeken a részleges, támpontos kézbesí­tést. A mintegy százkilenc- ven. külterületen élő család közül körülbelül hatvanat érint ez, nyolcvan százaléku­kat már végigkérdeztük, tá­jékoztattuk. Nekik is, nekünk is hasz­nos lesz, ha a postásoknak nem kell több kilométeres holt utaltat végigjárni. A kapcsolat azért megmarad, a támpontos levélládáknál a kézbesítő félórát is időz, el­látja az úgynevezett gyűjtő- forgalmat is. Ha beválik — erre számítunk —, tovább­fejlesztenénk. Egy másik cé­lunk a központi postaépület külső tatarozása, csinosítása. Eelül többé-kevésbé már rendben vagyunk, a külsőnk­re pedig már csak azért is ügyelnünk kell, hogy a mel­lettünk épülő bankszékház szomszédjaként ne valljunk majd szégyent... Farkas György, a Duna ÉV KV monori raktárházának igazgatója egy évvel ezelőtt vidámabbnak tűnt, s akkor nem kért gondolkodási időt sem, hogy a kérdésre: mi volt az év legemlékezetesebb ese­ménye? — válaszoljon. Azt mondta: a legemléke­zetesebb az volt, amikor megtudták, mennyi a nyeresé­ge annak az évnek, amelyet első ízben dolgoztak végig nyereségérdekeltségben. A tervezett 17 millió helyett — 26 millió felett. Az idei ter­vezés viszont már 29 milliós összegre számít, viszont 33 milliós teljesítést várnak. — Teljesült-e? — Nincs okom a szomorú­ságra! Azért gondolkodtam el a válaszon, mert igen nehéz nálunk „!ag”-et találni. Hogy mást ne mondjak: 10 milliós a napi forgalmunk. Nem ne­héz elképzelni, hogy ehhez mi minden szükséges szervezés­ben, munkában esemény­ben ... Mármost ezek közül kiválasztani valamit... Teg­nap teljesült például 2 mil­lió 300 ezres forgalmi ter­vünk. Nyereségünk eléri a 33 milliót, amit tavaly ilyenkor említettem — de a következő terv már 40 millió feletti... W — Hogyan lehet ezekkel a hatalmas számokkal együtt élni? — Csak úgy, hogy napi bontásban is ismerjük őket. Rettenetesen jó számszerű in formációval rendelkezünk, az egyik napon már tudnunk kell mindent a következőről. Szilveszteri apróhirdetéseink # Szilveszteri apróhirdetéseink Cofc gondot okoztak nekünk az idén d hirdetések. Gyakran miattuk változott meg a lap előre megtervezett képe, ugyanakkor számos ol­vasónk épp az apróhirdetése­ket hiányolja a Monori Hír­lapból. Hagyományaink sze­rint minden szilveszterkor igyekszünk valamilyen mu­lasztásunkat bepótolni, így te­szünk az idén is. Az alábbiak­ban ezért aktuális apróhirde­téseinket olvashatják. Persze ma kétszeresen érvényes: „Rossz az, aki rosszra gon­dol!” Viszont Veres Péter igazsága is: „ ... a tréfa is le­het realista ...” Gyártót keresttnk! Nagyí­tók sorozatgyártására adnánk megrendelést péksütemé­nyeink mellé. Sületlenségek nem érdekelnek. Sütőüzem, Monor. Mi már tudjuk! Az élet nem (a) játék. Jöjjön közénk, itt nem eshet két szék között a pad alá. Jelige: Ne egye a ke­fét! Gyártsa! Szerződéses vállalkozásba adjuk két vegyes profilú üzle­tünket. Az egyik Monor vidé­kén, a másik a Tápió mentén található. Ügyintézőnk: Nagy Bori, telefon: 19-87. Versenytárgyalás! Építőipari szövetkezetek versenytárgya­lást hirdetnek kapacitásaik teljes lekötésére. A győztesek jutalma: „Az építő bírálat, avagy az építők bírálata” cí­mű kiadvány, amely a csináld magad sorozatban jelent meg. Ügyintézőnk: Kovács Gell ér (t). Hé, Lios! címmel január el­sejétől új filmsorozat felvéte­lei kezdődnek Gyomron, a Ru­haipari Szövetkezetben. A ta­nulságos sztori a szerzők szándéka szerint bemutatja, hogy szorgos munkával egy szegény varrólányból is lehet divatdiktátor. A történethez még keresnek szereplőket. Üjabb siker! Piacra került a jól ismert és népszerű kör­zetbeli alkotóközösség. az ISG-csoport „Maglód—Moszk­va tengely” című munkájának a 200 ezredik példánya. Meg­rendeléseket továbbra is elfo­gadnak. Fodrászataink vállalnak: ki­sebb kozmetikai műtéteket, ételhordók polírozását, hűtő­pultok készítését. Ügyfeleinket hazaszállítjuk (saját zsúrkocsi- jainkon) Hajdú—Sámson pjt. Aprómagvak, dugványok árusítására jó piaci helyet bé­relnék, hosszú időre. Ajánla­tokat: Vető Magdolna, Monor, Ady út 61. címre kérek. Gondozót keresünk beteg gyerekünk mellé. Megegyezés esetén örökbefogadás is szóba jöhet. Mező, Gép u. Cegléd. Közérdekű felhívás! Pályá­zatot hirdetünk a monori kör­zet mezőgazdasági üzemei tisz­teletbeli és korelnöki posztjá­nak betöltésére. Javaslatokat „Egy az Utunk” jeligére vá­runk a hirdetőbe. Szavazás: a .Rákos mezején. Értékmegőrzés! Aranykoro­nák, aranykalászok megőrzé­sét, fényesítését — minőségi, mennyiségi garanciával! — vállaljuk. Puskásán is. Telep­hely: Gál—tanyi. Pilis. Ismerd meg hazádat! Ki­rándulást szervezünk a Mo­nor—Gom ba—Pécel—Szent- mártonkáta—Dánszentmik- lós—Monori-erdő—Monor út­vonalon. Szálláshelyeinken a megszokott magas színvonalú, teljes ellátás. Száraz, hegyi le­vegő, egészséges ételek! Tej, kukoricacsíra, alma. Hajdina­kása, csokoládé. Jelentkezés: Gróf MÁG-tours. A régi helyen, de jobb kö­rülmények között várjuk ügy­feleinket. Jelszavunk: takaré­kosabban, olcsóbban. Ujj-ak- ciók, szolgáltatások, Fáy And­rás Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Restaurátorokat keresünk régi Kossuth-képek rendbeho­zatalára, felújítására. A mun­kát már megkezdtük. „Szövet­kezetiek” Pf. 1987. Jól menő. mezőgazdasággal kapcsolatos üzletbe betársul­nánk, lehetőleg a Tápió völ­gyében. Virágüzlet előnyben. Jelige: A pénz nem számít! Pályázat! „Nemcsak a labda, a káposzta is gömbölyű” cím­mel pályázatot hirdetünk sport és mezőgazdasági szakírók, valamint esztéták számára a különböző összehasonlító mód­szerek feltárására. A bekül­dési határidő folyamatos. A borítékra írják rá: Ferihegy III. Vállaljuk: elveszett illúziók, remények, önbizalom felkuta­tását: kudarcok megmagyará­zását; sötét fellegek átfestését (garancia nélkül). Jelige: Mo­nori Hírlap gmk 87. Űj szabadalom! Leválasztott elem, kisebb feszültség, na­gyobb energia. Forgalmazó: Unitechnika. Nemcsak szép lesz, hanem okos is, ha a mi hajsütő va­sunkkal bodorít! Gyártó: Fer- roelektrika. Ml nem szabjuk cl! Kíná­latunk: Mindennapi, Rusz­tikus viselet. Rugalmas fazon- igazítás. Jelige: Emeletráépí­tés. A vállalat legnagyobb rak­tárbázisa vagyunk, önállósá­got élvezünk, s ez azért elen­gedhetetlen, mert az újabb és mindig magasabb követelmé­nyeknek csak merészen, vál­lalkozókedvvel és folytonosan megújulva lehet eleget tenni. — Tehát merészen, vállal­kozva és megújulva. Ez jel­szónak sem rossz ... — S ha szabad ilyet ten­nem, én ezt a hármat aján­lanám az elkövetkezendőkre minden kereskedelmi válla­latnak. w A Monori Bíróság büntető- bírónője, Borbásné dr. Papp Klára tavaly háromfélét is a legemlékezetesebb események közé sorolt: 1985-ben válasz­tották a pár talapszervezet tit­kárává, az országgyűlésen el­hangzott, hogy emelik a bí­róságokon dolgozók, fizetését, végül pedig egy nehezen fe­lejthető büntetőügyet, említett, amelyben az eladdig büntet­len előéletű vádlottat 11 év börtönbüntetésre kellett ítél­niük. — Hogyan látja most a búcsúzó esztendőt? — Örömmel tapasztaltam, hogy a társadalom szinte va­lamennyi rétegében jelentő­sen fokozódott az érdeklődés a bűncselekmények .megelőzé­se1 °írlnt. ’ Ét)b’éh fcŐzréjSfszi k az MSZMP : ifjúságpolitikai határozata is. Egyre több olyan TIT-előadásra hívnak, ahol körbejárjuk a témát, sok a kérdés, érezhető az ér­deklődés. Sajnos ennek hatá­sa az elénk kerülő ügyek mennyiségén még nem érző­dik. sőt... Elszomorít, hogy bár az év közepén próbáltak anyagi helyzetünkön kissé javítani, ennek ellenére változatlanul igen nagy létszámhiánnyal küszködik a megye jó néhány bírósága. — Emlékezetes Ítélet? — Kiemelkedően „nagy ügyet” az idén nem tárgyal­tunk, a mennyiség az, amit kiemelkedőnek nevezhetek ... Azért azt is elmondom, hogy a megnehezedett körülmények között együtt gondolkodva és cselekedve: állunk a vártán. Burján István, a Monori Családi Intézet vezetője hatá­rozottan elégedetlen. Holott az iroda tevékenységét vala­mennyire is ismerő, a vele számtalan, új meg új szolgál­tatásai révén kapcsolatba ke­rülő állampolgár szerint erre nem lehet oka. — Igaz, hogy „pörgött” ez az év is, hogy rengeteg volt az esemény, és ez jó, hiszen azért dolgozunk, hogy köz­megelégedésre minél széle­sebb rétegekhez jusson el minden szolgáltatásunk. Mégis aérzem: sok tekintetben szélmalomharc, amit csiná­lunk, s ha jó szél fúj, jól jár a malom ... hiányolom a hivatalos fi­gyelmet és megbecsülést, hiá­nyolom, hogy anyagilag válto­zatlanul nem vagyunk érde­keltté téve a rendezvények növelésében, s jó néhány öt- létünknek is az anyagiak hiánya szab gátat — pedig a forgalmunk egyre nagyobb. Most felsorolhatnám, fnit vártam az idei évtől, a köz­ségi temetőrendelet megszü­letésétől, a video beszerzé­séig ... — ... mindezek megvaló­sulását tehát a következő év­től várja? — Várom? Remélem?... K. Zs. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Az új esztendő küszöbén Közös munkánk a sikerek záloga Összehasonlítás Mit mutat a tükörben a kép?

Next

/
Thumbnails
Contents