Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-31 / 307. szám

1986. DECEMBER 31., SZERDA Ráckevén már nem fenyeget a csőd A kibontakozás útjára léptek Könnyű a lejtőn legurulnl, die felka­paszkodni annál nehezebb. Megmondhatói ennek a ráckevei Aranykalász Termelő- szövetkezetben is, ahol vállalták a hegy­menetet. És ha még nem is értek fel a csúcsra, de már messze kerültek a lejtő aljától. Néhány esztendeje, úgy 1981—83 táján — talán sokak meglepetésére — suttogni kezdték: baj van az Aranykalász körük Az 5 ezer 600 hektáros gazdaság olyan nagy beruházásokba vágta fejszéjét, hogy mindez végül csaknem teljesen a mélybe rántotta a nagyüzemet. Mindez egybeesett a világgazdaság bennünket is egyre job­ban sújtó válságával, az exportárak csök­kenésével. Fizetik a hiteleket — Pedig nem voltak rosz- ezak akkori elképzeléseink, amint az elmúlt időszak is bizonyítja — mondja Patonai Ervin elnökhelyettes. — A gyümölcs- és zöldségfeldolgo­zás vertikumát próbáltuk megteremteni. E célra mint­egy 800 millió forintot fordí­tottunk, amiből csaknem 300 millió forintba került a hűtő­ház. Ugyanakkor jutott pénz az 1200 férőhelyes húshasznú szarvasmarhatelepre, 2 ezer hektár meliorációjára, 200 hektárnyi alma és 40 hektár­nyi szilva telepítésére, vala­mint ezek egy részénél a cse­pegtető öntözés megvalósítá­sára. Ki gondolta volna ter­veink készítésekor, hogy a 6— 8 százalékos kamat 11—13 százalékra ugrik rövidesen? Ügy tűnt, minden kedvezően alakul; a hűtőház építése, a benne előállított termékek ára, s ugyanakkor kiszélesed­ni látszott a felvevő piac is. — Vagyis pontos számítá­sokkal alátámasztott terveik voltak? — Semmiképpen sem hebe­hurgyán összehányt elképze­lésről volt szó, hanem reális kockázatvállalásról. Sajnos „nem jött be”. Mindennel szá­moltunk, csak a közgazdasági feltételek változásával nem, és ez nehéz helyzetbe sodorta a gazdaságot. A sok okos, de kívülálló mind azt mondta; megérdemeltük, miért nem addig nyújtózkodtunk, amed­dig a takarónk ér. Ez utóbbit, ha késve is, megfogadtuk, összébb húztuk magunkat, illetve az új közgazdasági szabályozók ismeretében átér­tékeltük helyzetünket. így 1983 óta folyamatosan felfelé halad a tsz szekere. Akkor 8, tavaly 32 millió volt a nye­reség, az idén meg 40—41 millió forintos eredményre számítunk, miközben minden fizetési kötelezettségünknek eleget teszünk. Kapós az aitgóra Krall Béla mezőgazdasági igazgató néhány hónapja jött Ráckevére a jó hírű dabasi Fehérakác Termelőszövetke­zetből, ahová közvetlenül a diploma kézhez vétele után került. Most az Aranykalász­ban szeretné bizonyítani rá­termettségét. — A kukoricaszárat is be­báláztuk az idén, hogy télre legyen olcsó tömegtakarmány a szarvasmarha-áilománynak. Mérséklőén hat ugyanakkor a kukoricatermelés költségeire ’s, mivel nemcsak a csövet, a szárat is hasznosítjuk — mondja a mezőgazdasági igaz­gató. — Most kezdtünk fog­lalkozni az angóranyúl te­nyésztésével is. Ezekkel hasz­nosítjuk a korábban vesztesé­Nem akarják, mégis csak félgőzzel Versenyképes, mint a Mercedes >8 Hálátlan szerepkör a szol - ^ giltatóké. Jobbára akkor em- í legetjük őket, ha valami za- v var támad a munkájukban z Mert ugyan ki gondol például z azokra, akik nélkül hiába kat- Z tintanánk fel a viilanykapcso- í lót, indítanánk be elektromos j masináink egyikét, kapesol- ^ nánk be elektromos káiyhán- í kát. Szóval: kinek jutnának í eszébe „békeidőben”, mondjuk Z a százhalombattai Duna Menti Z Hőerőmű Vállalat dolgozói? — No, nem is akarunk mi előtérbe kerülni és azon sem borongunk, hogy az emberek magától értetődőnek tartják a zökkenőmentes áramszolgál­tatást. Arra szegődtünk, hogy ezt teljesítsük — mondja Tóth István, a Duna Menti Hőerőmű vezérigazgatója. Jól emlékszem, lapunk 1985 csikorgó januárjában kö­zölt képes riportot a battai gárda helytállásáról; arról, miként igyekeztek úrrá lenni az erős fagy okozta bajokon. Most viszont, amikor beszé­lünk. még a nap is bekandi­kál az ablakon, s az idő sem túl hideg. Ezek szerint megy minden a maga útján, gond nélkül? Ember és technika — Azt azért nem mondhat­nám — ingatja a fejét az or­szág legnagyobb hőerőművé­nek vezérigazgatója. — Elte­kintve attól, mekkora felelős­ség, hogy az itt előállított energiát nem lehet más ener­giahordozóval helyettesíteni, s attól, micsoda nagy értékű technikát kell működtetnünk, időnként váratlan problémák­kal is szembetaláljuk magun­kat. Ilyen volt például az idén a csernobili atomerőmű­ben bekövetkezett baleset, amelynek hatása minket is érintett. A szovjet villamos- energia-import kimaradása miatt októberben egyes hazai iparvállalatok fogyasztását korlátozni kellett. Hasonló helyzettel számolni kell még ezen a télen, mivel az atom­erőműtől néhány száz méterre lévő alállomás o’yan erős su­gárzást kapott, hogy még mindig nem lehet az energiát továbbító hálózat egy részét feszültség alá helyezni. Egy­szóval fennáll a veszély, hogy téli szolgáltatásunkban zavar támad, noha o szovjet part­ner felajánlotta; a kieső vil­lamos energia helyett földgázt exportál számunkra. A ma­gyar kormány minden bi­zonnyal él a lehetőséggel. Mi mindenesetre készen állunk erre az eshetőségre. Egyéb­Tóth István vezérigazgató: — Most is csak félgőzzel dolgozunk. ként az a határozott vélemé­nyem: van elegendő kapa­citástartalék a magyar vil- lamosenergia-rendszerben, bár ezek a villamosenergia-impor- tot teljes egészében nem pó­tolják. — Ha már itt tartunk: mi a szerepe ebben a rendszer­ben a Duna Menti Hőerőmű Vállalatnak? — Kétezer megawatt kapa­citásra alkották meg a hőerő­művet; 1200 ember működtet mai értéken mintegy 25 mil­liárd forintnyi vagyont. Sajá­tosságunk. hogy kőolajszár­mazékokból, földgázból, illet­ve egyidejűleg mindkettőből állítjuk elő a legnemesebb energiát: a villamos energiát. Csak érzékeltetésül: minden egyes dolgozónkra 20 millió forintnyi technika jut, leg­alább annyi, amennyit ma egy szuperszonikus repülőgép pilótája ural. Magas fokú az automatizáltság, ez sok min­dent megold, mégis óriási a szerepe, felelőssége az ember­nek, dolgozzon az bármely poszton. Tartósan együttélni — Talán nem mondok újat, ez az erőmű úgynevezett alap­erőműnek épült, akár a paksi atomerőmű. A Mercedes autóhoz szoktam hasonlítani és nemcsak a színvonala miatt, hanem, mert ugyan­úgy mint az, az évek eltelté­vel is korszerű tud maradni. Bár negyedszázada kezdődött az építése, 200 megawattos, számítógéppel, komplex auto- matikával felszerelt blokkjai ma is modernek. A vezérigazgató íróasztalán kis műszer jelzi, mikor meny­nyit termelnek. Ottjártamkor ez az érték mindössze negye­de. volt a lehetségesnek. Az év utolsó napjaiban elegen­dőnek bizonyult az ötszáz megawattos teljesítmény is, általában viszont ‘fele kapaci­tással dolgozik az erőmű. Ami jó adottság a népgazda­ság számá'ra, hiszen van biz­tonsági tartalék, de egyálta­lán nem jó a vállalatnak, mert az ingadozó, rángatott termelési viszonyok rendkí­vüli módon koptatják az em­bert, de főként a technikát. Mint a gépkocsit, ha az foly­ton első, második fokozatban jár, az optimális negyedik (ötödik) helyett. Ez azonban olyan adottság, amivel alig­hanem tartósan együtt kell élni, lévén drága üzemanyag az olaj és a földgáz. A lakosságot nem Ránk, lakosokra az össz- mennyiség egyötöde jut. És hogy eljut otthonainkba a fényt, meleget adó, munkára fogható energia — ebben biz­tosak lehetünk. Nem veszé­lyezteti a szolgáltatást az 1985-öshöz hasonló tartós zi­mankó és alapvető technikai akadály sem. A korlátozás — ha elkerülhetetlen lesz — a lakosságot nem fogja érinteni. Ehhez azonban nem elegendő a kormányzati garancia. Erő­művi szakemberek hada tevé­kenykedik azért — éjszaka és ünnepen is —, hogy az oly­annyira természetesnek vett fényt és hőt már-már úgy te­kintsük: a természet aján­déka. Szigcthi Teréz Gondos kezek csomagolják a boltokba induló árut a tsz hfi­tőházában. (Erdősi Ágnes felvétele) Kérdezni mindig elfelejtették Bölcselkedüník. Mindig, mindamy- nyian. Iróasztalközi kisbirodalmakban, zöldségtisztítás közben, a televízió előtt, a strand füvén heverve. Bölcsel- kedünk, miért van az ... S e miért van fed háborút és bókét, tegnapot, holna­pot, társadalmat, egyes embert, min­dent. Amikor bölcselkedünk, valójában nem a világgal, hanem magunkkal foglalkozunk. A világot nézzük, de a magunk sorsát akarjuk látni mások sorsa, a világ dolgai tükrében. Csak­hogy: a magunk sorsa mennyiben a magunké?! Hihetnénk, ha valaki ötvennyolc esztendő elmúltával is ott él, ahol született, azzal az emberrel nem sok minden történhetett. Mennyi csacska- ságban hiszünk! Csillag Károly Nagy­kőrösön született, ma is ott lakik. Ut­cák pókhálója. Tázerdei, Csipvári, Vá­góhíd, Háromszéki, Fáskert, Gyopár... Mosoly a barázdált arcon, mondván, s no. ez itt, a Lajosmizsei úton, a vég­állomás. Utcák pókhálóján nem a kí­váncsiság, a kedv, hanem a muszáj kergette. Cseléd volt az apám, öten voltunk testvérek. En a harmadik va­gyok. Édesanyánk belehalt az ötödik szülésbe, a húgom, Erzsébet megma­radt, anya nem. Tizenkét esztendősen Ilona nővérem lett az anyánk, rá ma­radtunk. Ügy nevelkedtünk fel. Rövid, koppanó mondatok. Bennük? Hetek, hónapok, évek. Jajok és neve­tések, sűrű koplalások, ritka jólLaká- sok, utcák, fák, madarak, rétek. A má­sodik elemi után kiskondás lettem. Egyetlen életünk van, az életrajzunk is egy, bár sokan sokféleképpen mondják el a maguk egyetlenét. S ami nekünk fontos, ami nekünk egyetlen­egy, legtöbbször ki mást érdekel?! Csil­lag Károly mondhatja úgy is az élet­rajzát, hogy leventeként mozdult ki először a városból, ám akkor meg sem állt az ausztriai Absdortig, hogy onnét — már fogolyként — Winzendorfba került, onnét tovább, Loretto, Rohrau... gazdáknál cseléd, gyárban munkás, bányában csillés, nem kér­dezték, mit tud, mit akar, mindig csak egyvalamit közöltek vele, csináld! Ha­zajutott 1945 októberében... Mondhat­ja úgy is az életrajzát, hogy dolgozott a juttatott földön, ment Pestre gyári munkásnak, vitték katonának, hat te­lepülés laktanyáit ismerhette meg, s persze ott sem kérdezte senki, mit tud, mit akar, újra meg újra azt hal­lotta, csináld! Mondhatja úgy is az életrajzát, hogy igaz társra talált Mu­hart Rózában, s három gyermeket kí­vántak a sorstól, s örömben, bánatban annyit is neveltek fel. Folytathatja az­után a felnőtt fejjel vállalt iskolapad­dal, az első, kicsiny házzal, melyet a belvíz rontott össze ázott vályogha­lommá, a forintok örökös számolásával, telik-e egyáltalán a legszükségesebbek­re is belőlük, az asztmával küszködő legkisebb gyerek miatti rémületük­kel ... Vékony, inas ember, soha nem bí­belődött magával, mígnem kórházba parancsolta az azonnal műtendő gyo­morfekély. Képzelheti, akkor álltunk éppen a tetőácsolással itt, a háznál.. .1 S furcsa módon, akkor, éppen a kór­házban érezhette meg, szünetet adott az örökös csináld, csináld! Pontosab­ban azon a napon, amikor elbocsátot­ták a kórházból. Igaz, akkor már ki­lencedik esztendeje dolgozott a kon­zervgyárban, de furcsán, értetlenked­ve állt, amikor nem a család jött érte, hanem a szakszervezeti bizottság tit­kár asszonya meg a brigádvezetője, ko­csival. S vitték. Nem haza, a vizes fa­lú, szűkös bérleménybe, hanem a ház­hoz. Ott várta a család! S ott a ház, teljes tetővel, becserepezve, ajtók, ab­lakok berakva ... Róza sírva borult a nyaltamba. Sírtam én is. Szégyelltem, de sírtam. Milyen szépszívű összeesküvés kel­lett ahhoz, hogy meg ne sejtsen bár- , mit is a kórházi ágyon, a látogatók te­kintetéből! A brigádtársak nyugtató szavából, amikor nyugtalankodott, jön a tél, mi lesz a házzal, a csupasz fa­lakra tető kell, nem maradhat úgy! S milyen szépszívű összeesküvés volt az is, amikor a három gyereket — mert apjukat ismét műteni kellett, s anyjuk, az izgalmak következtében, szintén gyógyintézet lakója lett —, sza­bálytalanul és minden papírrendre rá­cáfolva, hét héten át nyaraltatta a gyár. Apám úgy halt meg, hogy azt mondta a halálos ágyán, én ettől az élettől szépet csak anyátoktól, meg tő­letek kaptam. Ezt az adósságot nekem már nem fizeti meg senki. Álltunk ott az ágyánál, mind az öten, nem értet­tük. Nem értettük, mit akart ezzel — Hogyan? — Ügy például, hogy azokat a gazdasági társaságokat, amelyeknek székhelye tőlünk távol esett, nehézkes volt az ellenőrzésük, felszámoltuk — tájékoztat Patonai Ervin. — A biiharugari gt gesztorságát átadtuk a hódmezővásárhelyi Vörös Csillag Termelőszövet­kezetnek, a környezetvédelmi gt-nket a tyukodi Kossuth Tsz vette át. A mezőgazdasá­gi alaptevékenység korszerűsí­tése mellett javítottuk az ipa­ri ágazatok gazdálkodásának színvonalát is. — Letettek a tárolótér föl­építéséről? — Terveinkben szerepel a második ütem megvalósítása is, 1990-ig — mondja az el­nökhelyettes. — Mindezt ve­gyes vállalati formában pró­báljuk létrehozni, valamely nyugat-európai céggel társul­va. Az Interágon keresztül szeretnénk kiszélesíteni kap­csolatainkat, mert sok min­dent kell még tennünk a na­gyobb jövedelem eléréséért. Bosszantó, sőt szinte tragédia, hogy a csomagolóanyagok gyenge minősége miatt 5 kiló málnát 4 márkáért vagyunk kénytelenek exportálni. Kül­földön meg az importőrök — mert megfelelő a csomagoló­anyaguk — 10 dekánként 6 márkáért árusítják a gyümöl­csöt. Békési Sándornak, a Pest Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályveze­tő-helyettesének, valamint dr. Gyovai Pálnak, a Teszöv újonnan megválasztott titká­rának is kedvező véleménye van mindarról, ami a rácke­vei Aranykalász Termelőszö­vetkezetben az utóbbi időben történt. Mondották, jó úton halad a gazdaság, okultak hi­báikból, és azok többségét már korrigálták. Némi fino­mítás még szükséges. Fontos, hogy az alapon kívüli tevé­kenységüket a törzshelyükön alakítsák ki, vagyis Ráckevén. Bóna Zoltán ges, úgynevezett HSZV-tele- peinket. Újdonság, hogy a nyulakat nagyüzemi telepe­ken, nagyüzemi módszerek­kel, ugyanakkor egyéni érde­keltségi rendszerben tenyészt­jük. Remélem, „bejön” ez a kezdeményezés, annál inkább, mert a világpiacon ma na­gyon keresett termék az an- góragyapjú, és jó árat fizet­nek érte. A háztáji gazdasá­gok integrációjának erősítésé­ről sem feledkeztünk meg; nem kevesebb, mint 5 ezer hízósertést, ezer marhát, több tonna zöldséget, gyümölcsöt veszünk át tagjainktól évente. Hatszázas húshasznú tehené­szetünk mellett intenzív gyep­gazdálkodást alakítottunk ki, így olcsóbb és könnyebb a jó­szágok takarmányozása. Az idén 10 millió forintot költöt­tünk a leromlott termelőesz­közök felújítására, jövőre 15 milliót szeretnénk. Lefölözik a hasznot A megújulási szándék ben­ne van a gazdaság vezetőiben és sopánkodás helyett a tet­tekre koncentrálnak. — Tíz hektárnyi málna felújí­tását is tervezzük, és 50 hek­tár almát szeretnénk még te­lepíteni — erősít meg Králl Béla. — Mert továbbra sem a bankban akarjuk tartani a pénzünket, ülni ölbe tett kéz­zel és várni a tőkénk után já­ró kamatot. Nem a kamatok­ból kívánunk élni, hanem a korábbi kudarcok ellenére ■ is szeretnénk tovább fejleszteni gazdaságunkat. Mert örök igazság, hogy csak így lehet olcsóbban, jobb minőségű, ugyanakkor több terméket előállítani. Ezért tértünk át a folyékony műtrágyázásra, és mivel búzavetőmag-előállító üzem is vagyunk, bevezettük a korszerű, úgynevezett mű­velőutas termesztési tech­nológiát. Mutatós a fejlődés, amely a megtorpanás után kibontako­zóban van a ráckevei Arany­kalászban. — Melléfogásainkat korri­gáltuk és igyekszünk alkal­mazkodni az adott körülmé­nyekhez — veszi vissza a szót az elnökhelyettes. — A sérel­meken is túltettük magunkat, bár még mindig nem egy ve­zetőségi ülésen felvetődik, hogy amikor a beruházások , megkezdésére ösztönöztek bennünket, akkor minden , olyan szépnek látszott. Ami- ! kor meg a nyakunkba sza- i kadt a baj, azt kérdezték: „Ki , mondta nektek, hogy akkora beruházásokba fogjatok?" Pe- . dig mi nem irodaházat épí­tettünk, hanem hűtőházat, . ami a korszerű zöldség-gyü- . mölcs termelés kiegészítője. Talán a bajban is méltányo- sabb megítélést érdemeltünk volna, de spongyát rá, túl él- . tűk. KORODAT KIBESZÉLI AZ ARCOD

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents