Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
MAGAZIN 1986. DECEMBER 24., SZERDA ■MM \ . . i Vadon nőtt ifjúsági ház Változatlanul szabad a gazda szint — a lakószobákéval megegyező alapterület — kizárólag közösségi célokat szolgál, itt klubszoba, bar- kácsműhely, sportterem, szinte bármi lehet. Csupán az a bökkenő, hogy a nyitott légterű folyosókon és lépcsőházban, a közösségi helyiségek és a szobák között legfeljebb kabátban közlekedhetnek télen a fiatalok, s nem túl otthonos érzés, ha valaki kalucsnit kell húzzon, ha tévét nézni megy. Most már — talán valóban a finis előtt — szinte lehetetlen kideríteni, ki hagyta jóvá szakmai ellenőrzés nélkül a jó tíz éve készült terveket. Ám, ha alapvető funkciójának ellátására nem is igazán alkalmas az épület, valamiféle otthont sok állami gondozottnak mégis jelenthetne. Üzembe helyezését most már nem a kivitelezés húzódása, nem is a funkcionális hiányosságok akadályozzák meg. Egyszerűen az, hogy mindeddig senki nem vállalkozott az ifjúsági otthon üzemeltetésére. Vonakodását eddig minden érintett fél a legelfogadhatóbb indokkal támasztotta alá: nem áll rendelEppen egy éve, tavaly decemberben számolt be lapunk Finisben egy régi építkezés címmel arról, hogy a fóti ifjúsági ház hamarosan elkészül. Akkor úgy tűnt, hogy 1986 áprilisában átadják az új intézményt, s átmeneti otthont találnak benne azok a 18. életévüket betöltött állami gondozott fiatalok, akik még utógondozásra, segítségre szorulnak, nehezen tudnák a családi háttér híján reájuk váró munkásszállások, albérletek légkörét elviselni. Utolsó nekifutás? A hányatott sorsú építményt azonban o mai napig sem vehették birtokukba a fiatalok. Sőt, nemcsak múltja, most már jövője is egyre inkább ködbe vész. Amikor Kádár Jenőné, a Fóti Gyermekváros jelenlegi igazgatója átvette hivatalát, lelkiismeretesen végigböngészte az ifjúsági házra vonatkozó dokumentációt is. Az első írásos emléket, amely az intézmény létrehozásáról született döntést tartalmazta, 1973- ból, tehát 13 esztendővel ezelőttről találta az iratok között. Meglepődtek önmagukon — Micsoda? Hogy Mattkovich Ilona? Kérem, ilyen nem dolgozik nálunk. — Esetleg Pajomé néven .. ? — Pjorné, Pajorné... — várjunk csak. Aha, hát gyesen, pardon gyeden van. — Nem, a Pajor úr nincs bent. Tudja, kötetlenben van, nem ülhet itt mindig. Hogy holnap? Vidéken lesz. Persze átadom. Kicsi helyett nagy Pajor Tibor az üzenetet megkapta, visszahívott: — Szia, hogyan jutottunk eszedbe? — Gondoltam, ti lesztek a karácsonyi témám. Mint két éve is, amikor éppen a szeretet ünnepén keltetek egybe. Most meg arra lennék kíváncsi, mi történt veletek azóta. Tényleg — együtt vagytok még egyáltalán? Mit lehet tudni ebben a mai világban ... — Gyere csak nyugodtan, holnap este várunk. Hegycsúcson szövődő szerelem — ízlelgetem az akkori riport címét. Leszálltak-e azóta a földre? Jó lenne, ha nem. Ha megmaradt volna a derű, a jókedv, egymás untalan ugratása. Járnak-e vajon még sportolni, túrázni, hegyet mászni — ami összehozta őket. És mi van a nagy tervekkel? Előrejutás a munkában, nyelvtanulás, hamar akarunk gyerekeket — sorolták. Hogy őket is megtaníthassák mindarra, amit szeretnek. Tibor 30, Ilona 25 éves volt akkor. A fiú a MERT biztonságtechnikai osztályának mériiö- ke, a lány a Kaev—Technoimpex közös irodájának üzletkötője. Kis házat keresek, nagyot találók a váci Bajcsv-Zsilinszky utca 13. alatt. A kaputól pallón kell egyensúlyozni felfelé, mindenütt éoítkezés nyomai. Tágas nappali szobába toppanunk. a boltíven át látni lehet a konyhát,, amelyikbő,! még egy kisebb helyiség nyílik. Onnan kanyarodik felfelé a lépcső, a tetőteret is beépítették. Nincsen kész egyik sem, de már lakható. — Ez az a kis ház, amiről beszéltetek ...? — Az már nincs meg. ez van helyette — mutat körbe Pajor Tibor. Eredetileg egy szobát akartunk hozzáragasztani a régi házhoz,- de mindenféle gondok adódtak. A terveket sorra visszadobta a tanács, Részletesen talán nem is lehetne felidézni az elmúlt 13 esztendőt. Hol kivitelezőváltás, hol pénzhiány miatt állt az építkezés. A földszinti szolgáltatóház üzlethelyiségeinek üzemeltetésére egykor vállalkozó kisiparosok sorra visszaléptek, hiszen ennyi idő alatt téglánként is össze tudták hordani saját műhelyüket. A Fóti Nagyközségi Tanács — annak ellenére, hogy nem helyi, hanem országos ügyet vett a nyakába — igyekezett lehetőségeihez mérten az építkezést folytatni. Tavaly — akkor úgy tűnt, az utolsó nekifutás előtt — pályázatot adtak be az Állami Ifjúsági Bizottsághoz, s el is nyerték a befejezéshez szükséges 7 millió forintot. Most mégis azt mondja Tóth Sándor tanácselnök, hogy talán jobban tette volna, ha igent mond tavasz- szal, amikor egy vállalkozó szellemű cég 30 millióért szállodának meg akarta venni az épületet. Nincs rá fedezet Az ifjúsági ház makettje a tanácselnök szobájában alaposan beporosodott, mire a műszaki átadás szintjéig eljutott az épület. S mi tagadás, még porosán is vonzóbbnak tűnik a törékeny kis papírmakett, mint valódi mása, amely már felfedi a belső hiányosságokat is. Mert mi másnak nevezhető a 22 parányi szoba, amelyek alapterülete két ember számára nem otthonnak, legfeljebb éjszakai szállásnak felelhet meg. Igaz, a tervező széles folyosókkal, közösségi helyiségekkel bőségesen ellátta az épületet. A legfelső statikailag pedig gyenge volt az épület. Néhány nap alatt lebontottuk, újat építettünk. Május 1-jén kezdtük az alapozást, azóta nincs megállás. Előfordult, hogy még éjfélkor is betonoztunk. A felesegem — dicséretére legyen mondva — szintén megfogta a lapát nyelét. Iszonyat egy építkezés. Mindig hiányzik valami, valaki, anyag vagy ember, és minden másképp van, mint ahogy elképzeltük. — Beszéljünk- másról, mert idáig vagyok — mutatja kezével Ica. — Állandóan ez a témánk. Gyakran azon kapom magam, hogy már megint ez jár az eszemben. Pedig a krízisen túl vagyunk. A ház is, mi is. A kettő ugyanis összefügg. — Sportolok, futok, de még az IBUSZ-maratonin sem voltam képes kikapcsolni, azon gondolkoztam, mit kell majd másnap csinálni. Ha most bejelentés nélkül jössz, akkor munkásruhában, malteroskanállal a kezemben találsz. Prózai tervek Hát az úszással, az evezéssel, a hegymászással mi van? Ica, te például énekelsz még a kórusban? — Dehogy énekelek. Hamar jött a gyerek. Nagyon aranyos, okos, egészséges kisfiú, hála istennek, de hamar jött. Közben meg az építkezés..-. Nem kevés ám két év alatt! Síelni is csak egyszer voltunk, akkor is eltörtem a lábam. A múltkor, vagy egy év szünet után végre társaságba mentünk. Éppen csak körülnéztünk, amikor a Tibi kinyögte: jó, hogy itt vagyunk, de most már induljunk haza, álmos, fáradt vagyok. — Bent is, itthon is dolgozni, sok egyszerre — teszi hozzá Tibor. — És nagyon kell figyelni, nem kicsi a felelősség. A külföldről érkező gépeket vizsgáljuk munkavédelmi szempontból. Ha valamit elnéznék ... Jobb nem gondolni rá. Ja, és közben elvégeztem a szakmérnökit a közlekedési karon. — Akkor te most dr. Pajor Tibi vagy’’ — Nem. mert a diplomamunkámat még nem tudtam elkészíteni. Ugye, kevés az idő. — Én is félbehagytam az angolt, de nemsokára folytatom — mondja Ilona. — Jó volna arabul, kínaiul vagy japánul megtanulni. Nemcsak kezésére az üzemeltetéshez szükséges összeg. A ház fenntartására — éppen azért, mert tisztázatlan volt, ki lesz a gazda — sehol, se helyi tanácsnál, se a gyermekvárosnál, a GYIVI-nél, a Pest Megyei Tanácsnál, sőt, még a Művelődési Minisztériumban sem terveztek költségeket. Ennélfogva, amikor a Művelődési Minisztérium kérte a Pénzügyminisztériumtól az ifjúsági házra a működtetési fedezetet, a PM, mini terven felülit, elutasította a kérelmet. az érdekesség kedvéért, hanem a szakmai előrejutás miatt is számítana. Egyelőre azonban prózaibb terveim vannak. A gyed második félidejében szeretnék németet és (vagy) oroszt tanítani valamelyik váci iskolában. Ha tíz órát adnék hetente, az nem lenne megterhelő, viszont anyagilag sokat segítene. Aztán, ha letelik a három év, visz- szamegyek dolgozni. Máris félek tőle. Jobban mondva attól, hogy az ingázás miatt nem tudok majd a gyerekkel eleget foglalkozni. És ha lenne még egy gyerekem — márpedig lesz —, még nehezebb lenne. Szóval hátrány vidéken lakni, mert sok szakmában, az enyémben is csak Pesten csinálhat az ember karriert. — Miket hordok össze? — gondolkodik hangosan Ilona. Ha két éve valaki így beszélt volna előttem, elintéztem volna azzal: úristen, milyen unalmas nö! Akkor annyi minden járt a fejemben, izgága voltam, mára megértőbb vagyok, lecsillapodtam. A Tibi ugyanígy. Azt hiszem, lelkileg cserélődtünk ki. Annyi minden történt, annyi mindennel kellett megküzde- nünk. És leszámolni az illúziókkal. Most a földön járunk. Ne hidd, hogy ez rossz. Ettől még vannak álmaink, terveink, csak győzzük őket megvalósítani. Mielőtt jöttél, előkerestük a két éve született cikket. Ráismertünk akkori magunkra, de meg is lepődtünk a változáson. Ma másként gondolkodunk ugyanazokról a dolgokról, másként felelnék ugyanazokra a kérdésekre. Szokványos helyzet Ilona megakad a beszédben, a másfél éves Levente kacsázik be a szobába. Most ébredt délutáni álmából. Mindent akar egyszerre. Játszani, szaladgálni, enni a papa ölébe ülni. Végül is az utóbbit választja. Sütemény kerül az asztalra, tömjük magunkba a még meleg tésztát. Kifogytunk a szóból. Indulnék kifelé, amikor Ilona utánam szól. — Szokványos helyzet, történet, ugye? Szinte sajnállak: mi fogsz te erről, rólunk írni? Tibor félszemme! az óráját lesi, miközben kikísér. Hat óra felé jár. Átvillan az agyán: be lehetne keverni egy adag maltert... KÖVESS LÁSZLÓ A hegycsúcsról lefelé, a földre Pillanatnyilag ott tart az ügy, hogy a Fóti Tanács január ötödikéig vállalta, hogy kidolgozza a fenntartás anyagi, szervezeti hátterének lehetőségeit. A gyermekváros szakemberei ez idő alatt amolyan házirendet, szervezeti és működési szabályzatot készítenek, belefoglalva az utógondozás, szakmai felügyelet kérdéskörét is. Nehéz azonban elképzelni, hogy például a házirend betartásának kérdésével hogyan birkóznak meg. Mi a teendő akkor, ha netán a jövendő otthonlakó valóban otthonának, nem munkásszállásnak tekinti a lakhelyet és „teljesen szabályellenesen” férjhez megy vagy gyermeknek ad életet? A pont: januárban Talán épp az ilyen és ehhez hasonló érzékeny kérdésektől tartva senki nem szívesen vállalja a gazda szerepét. A gyermekváros arra hivatkozik, hogy feladata csupán 3— 18 éves korú gyermekek gondozása. A tanács nem szívesen működtetne egy országos intézményt, különösen szakmai tapasztalatok nélkül, amikor a település őshonos fiataljainak lakáshelyzetét is csak üggyel-bajjal tudják megoldani. A tervezéskor úgy látszott, a ház kiindulópontja lehet az önálló lakáshoz jutásnak. Azóta változott a helyzet. Mi tehát a teendő egy olyan intézménnyel, amely szinte vadon termett, mert mindenki támogatta, de üzemeltetőként, jövendő gazdaként senki nem vállalta? Amely nagy nehezen elkészült ugyan, de funkciójának igazán nem felel meg, s ráadásul a beköltözők számára az itt töltendő öt esztendő igazi perspektívát nem jelent? Az illetékesek olyan megoldást keresnek, amely az eredeti célt szolgálja, az állami gondozott fiatalok önálló életkezdését, lakáshoz jutását segíti elő. Figyelembe veszik a pillanatnyi gazdasági, munkába állási, takarékoskodási lehetőségeket. Egy évtizedes huzavona után azonban nem mindegy, meddig kell még az összefogással épült intézmény igénybevételére várni. Valamennyi érintett fél bevonásával januárra tűzték ki azt a megbeszélést, amelyen az ifjúsági otthon hasznosításáról, illetve az üzemeltető megbízásáról végleges döntés születik. Az eredményről tájékoztatjuk majd olvasóinkat. MÁRVÁNYI ÁGNES A megoldás egyik Eltévedtünk Pasthidegkúton, a Pinceszer utcát keresve. Már a harmadik zsákutcából, tolatunk ki, amikor feltűnik a Rozmaring Tsz hómarója. Mivel a szövetkezet központja a velünk szemközti dombon van, úticélja csak az lehet, ami a mienk, gondoljuk reménykedve. A teherautó nyomában hamar megtaláljuk a mozgássérültek számára épített lakótelepet és a számítóközpontot. Szembetűnő, hogy a környéken mindenütt vastag h5 borítja az utakat, itt szinte száraz minden utca és járda. A számítóközpont előterében kissé meglepő látvány a bevetésre kész járdatisztító hóeke, de rövid idő alatt rá kell jönnünk, ezen a telepen az átlagostól eltérő követelményeket diktál a szükség. Társadalmi lelkifurdalás Az asztalok előtt — amelyeken számítógép-klaviatúra és a monitor áll -r- nincsenek székek. Tolókocsiban ülő fiatal nők hajolnak az asztalok fölé, végtelen számsorokat táplálva a gépbe. „Az adatrögzítő a huszadik század rabszolgája", jutnak eszembe Sípos Gézának, a Datafix gt vezetőjének — maga is mozgás- sérült — szavai. Azért mondja, mert tudja, valami szépet, magasztosát szeretnék írni róluk, „sorstársakról”, akik Pesthidegkúton a rokkantak nemzetközi évében támadt társadalmi lelki ismeretfurdalás után sok segítséggel lakáshoz és értelmes munkához jutottak. A kampány elmúlt, elcsendesedett a hangulat, nem váltják egymást a praktikusan kialakított küszöb nélküli otthonokban, a modem, tiszta munkahelyen áz újságírók és fotóriporterek. Maradtak a mindennapos gondok, a lakásrészlet törlesztése, a beázó tetők miatti pereskedés. ' Annak idején a rokkantak évében a csekkszámlákra befolyt pénzek és a széles társadalmi összefogás lehetővé tette, hogy igen jelentős, csaknem negyedmilliós lakásonkénti támogatással épüljenek fel az otthonok, azon a telken, amelyet a Fővárosi Tanács biztosított a budapesti Marcibányi téri Szociális Intézetnek. Már a tervezés időszakában is sok ellenzője volt annak, hogy külön lakótelep épüljön a mozgássérülteknek, különösen ilyen távol a város központjától, a mindennapos bevásárlási lehetőségektől, ráadásul egy dombon. Ám ezen a helyen a lakótelep mellett elkészült a Rodata — akkor még a Rozmaring gesztorságával dolgozó gazdasági társulás, amely kimondottan a mozgássérültek foglalkoztatására alakult — számítóközpontja, ahol lakásuktól néhány méterre munkát találhattak a nehezen mozgó emberek. Az eltelt három- esztendő alatt a Rodata leányvállalat lett, a számítóközpont pedig Datafix néven a gazdasági társulása. Eközben bizonyították, hogy mozgássérültekkel is lehet teljes értékű, pontos munkát végezni. Kialakult a megrendelői körük, termelési értékük — hatvan dolgozóval — meghaladja az öt és fél millió forintot. Bebizonyították, hogy állami támogatás nélkül is életképes lehet egy beteg emberekkel dolgozó vállalkozás. Nem adományért — A fizetés itt nem adomány — szögezi le Sípos Géza. — Igen kemény munka az adatrögzítés. Bármilyen egyszerűnek és szépnek is tűnik a külső szemlélő számára. A kereset a teljesítménytől függ. Az átlagbér közelít az ötezer forinthoz, de van, aki kilencezret is házává sz egy hónapban. Ilyenkor inkább arra kell ügyelni, nehogy az egészsége kárára menjen a magas teljesítmény, hiszen tudomásul kell venni, hogy a mi kondíciónk nem bír any- nyit, egészségünk is labilisabb. Játék az anyuval. Szóródiné és kislánya, Anna. (Erdősi Ágnes íelvételei)