Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
/ AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXX. Évfolyam, 302. szám Ara; 2.20 forint 1986. december szerda Lassan érő gyüifiolcs « engeteg szép álmunkat temette ba a változó világ teremtette politikai, gazdasági hóförgeteg. Rengeteg szép álmunk immár valóra váltan állta, állja ki politikai, gazdasági viharok hatalmas erejét. Mindkettő Igaz, egyik sem? Együtt igazak. A háború poklából éppen hogy kikerülve, kábán még a fájdalmaktól és veszteségektől, de már álmodtunk. Meleg otthonról, ruháról, jóilakás- ról. S akkor... akkor: 1945. december 23-án, az ország súlyos helyzetére való tekintettel az Iparügyi Minisztérium elrendeli az összes fontos ipari nyersanyag és készáru zár alá vételét. Álmodtunk, örökös kisemmizettek, a földről, a magunk birtokáról. S akkor... akkor: 1946. december 18-án a Nemzetgyűlés törvényt fogad el a földreform befejezéséről. Álmodtunk, örökös megalázótok, kiszolgáltatottak a magunk jogáról, emberségünk méltóságáról. S akkor... akkor: 1947. december 12-én a kormány rendeletet hoz a kötelező kollektív szerződésekről. Álmodtunk kicsit könnyebb életről, szebb otthonokról. S akkor... akkor: 1948. december 30-án kigyúl a villanyfény a hároméves terv keretében villamosított kétszázötvenedik faluban, Váchar- tyánban. Álmodtunk az idősek nyugodt pihenéséről, mint jogról. S akkor... akkor: 1966. december 15-én — húsz esztendeje csupán? lehetetlen!, mintha évszázados természetességű lenne — a Minisztertanács ülése elfogadja a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok új nyugdíj- rendszeréről szóló rendeletet. Álmodtunk. Ügy álmodtunk a szocializmusról, hogy. csak kevesek tudták, mi az. Ügy álmodtunk egy jobb, szebb, emberibb világról, hogy azt hit-' tűk, ha kérjük, a tenyerére emel bennünket. Ügy álmodtunk sorsunk emelkedéséről, hogy nem bíbelődtünk azzal, mitől emelkedik?! Abban bíztunk, amit elgondoltunk, az úgy lesz, bármit akarhatunk bármi meglesz. Álmodtunk. Ma már nem álmodunk? 'Álmok nélkül nem élhetünk. Tettek nélküli nem tudunk megélni. Az elmúlt időben mindig harcban álltunk, a győzelmek ünneplésére kevés idő jutott, s nemzedékek sora ezért — ezért is — érezte megrövidítve magát. Mégis, elődeink, történelmi anyáink, apáink türelmesebbek voltak, mint ma magunk. Mi percekért, órákért, napokért kapkodunk, kapaszkodunk, ők okos elődeiktől tudták, s maguk is gyakorolták, a hónap, az év az évtized az évszázad az igazán fontos, a történelmi megtartás habarcsának keverője, a tettek köveinek összeillesztő- je. Ök tegnapi magukhoz mérték, jutottak-e valahová, s mennyire, mi mások tegnapját nem nézve, holnapjukat vélnénk, nem verítékben, nem küszködésben, nem igyekezetben, hanem gyümölcsben mércének...! Vigyázzunk: arányt, irányt téveszthetünk. Ünnep? Ünnep. S bár a készülődés, az üzletek nem mutatták, visszafogottabb, mint volt ez az ünnep öt vagy tíz esztendeje. Visz- szafogottabb vagy keserűbb? Visszafogottabb és keserűbb? Szavakkal játszanánk? Érzelmeket próbálunk meg közfelelősségű szenzorokként jelezni. Van, amit biztonsággal lehet, s ezernyi más, amit tétován, tipródva, kétségekkel. Mert észleljük, egyre több helyen tapasztaljuk, megnőtt az érzelmek, a szenvedélyek működési terepe, árnyékba parancsolva a higgadtságot, leintve az okosságot. Esztendők óta tudjuk ezt a dilemmát. Esztendők óta nem tudunk dönteni melyiket válasszuk, s tesszük, keverve, következetlenkedve, hol előre lépve, hol hátrálva, mindkettőt. Ezért olyan a kert, amilyen, szívet melengető és riasztó egyszerre. Lehet, hogy minden kert ilyen? Lehet. S talán történelmi szükségszerűség, hogy ilyen legyen, mert csakis így kínálhatja fel a választás, a döntés lehetőségét, a mihez képest haladás, a mihez képest visszaesés mércéjét. Békét akarunk, de nem vesszük tudomásul, hogy megvédésének ára van, erkölcsiekben, anyagiakban egyaránt. Jobban akarunk élni, de nem vesszük tudomásul, hogy a többnek, a jobbnak ára van szemléletmódváltásban, verítékben szó szerint és átvitt értelemben, fizikailag és szellemileg. Kevesebb szöveget követelünk és több tettet, de nem vesszük tudomásul, hogy szövegeink egyre kövérebbek és tetteink egyre soványabbak. Célokat kérünk számon és nem vesszük tudomásul, hogy azokat a célokat sem értük, érjük el, amelyekre mód lett volna, mód van. Csábító mintákat magasztalunk de nem vesz- szük tudomásul; ezek a minták lemásolha- tatlanok, mert alapvetően eltérőek az adottságok, a feltételek hagyományokban, anyagi, erkölcsi adottságokban, környezeti kényszerítő hatásokban. Mások szeretnénk lenni, mint vagyunk ma, de nem vesszük tudomásul, ez lehetetlen akkor, ha ugyanúgy gondolkozunk és cselekszünk mint ma. S mindeközben, újra meg újra, álmodunk. Egy mindenben tipp-topp valóságról, ami úgy teremt világszínvonalú gazdálkodású ha* * >' v * ' te | ^ < ’• •• .r J. 'i' *, * i ÄSilllllü 'SÍP 1 I -■<;& á1 ' - | tékonyságot, hogy foglalkoztatásnak, automatikusan létbiztonságot, ami a műszaki fejlesztés min-/ den eredményét azonnal kamatoztatni kezdi, de úgy, hogy kiküszöböli a versenyt, tehetség, képesség, szorgalom szembesítését a te- hetségtelenséggel a csekély képességekkel, a szorgalom hiányával, a fegyelmezetlenséggel, a pazarlással.., Furcsa váltókon kattog át egyre többek gondolatainak sebesvonata. A világból csak annyi látszik fontosnak, amennyi rosszkedvűnk teleit és nyarait igazolja, amennyi bez- zegeink dajkájaként szolgál, ameny- nyit, amit önkényesen kiválasztunk a roppant bonyolult halmazból, a huszadik század utolsó negyede föld méretű valóságából. Erkölcseink és nem javaink szegényességével küszködünk tehát elsőnek és döntő mértékben, holott leggyakrabban a legveszedelmesebb tévedést követjük el, összetévesztjük, felcseréljük az okot és az okozatot. Nem szégyen az ókor legélesebbjéhez, Arisztotelészhez fordulni tanácsért. ö írta le a Nikomakhoszi etika soraiként: „...ha mindenki vetélkedve törekednék az erkölcsi jóra, s megfeszített erővel igyekeznék a legszebb tetteket cselekedni, akkor nemcsak a közösségben menne minden úgy, ahogy kell, hanem minden magánember is hozzájuthatna a legfőbb jóhoz.” Egyszerű a recept a bajokra? A legnehezebben beváltható. Éppen azért, mert kitől-kitől magától követel szembenézést, tettet, másként gondolkodást, szokások levedlését, kényelmességek sutba dobását, ügyeskedések röstellé- sét. S ahogy magától, úgyszintén követeli ezt a családtól, a szűk környezettől, s ott már nem csupán érdekek kapnak hajba, hanem presztízsek is, tegnapban gyökerező értékeket kellene kétségessé tenni, s holnapok kétséges ígéretére alapozni. Sok ember, sok család nem hajlandó erre. S ma még a társadalmi, gazdasági közeg sem olyan, hogy kikénysze- rítse ennek érdemességét, hogy választás elé állítsa a társadalom minden tagját; váiamiit valamiért, kevésért keveset, sóikért Sokat. A társadalom berendezkedett arra, hogy nőjön csak ráérősen az a fa, de újra meg újra megdöbbenten veszi tudomásul, lassan érik a gyümölcs...! Almokat kárhoztat, legyenek azok valamikori magánálmodozások vagy éppen politikai programokba beillesztett, közösségi (méretűek. S álmokból kiábrándulva, szinte fölkínálja magát az érzelmi spirál, fusson rajta az indulatok kosa, s fejével már olyasmit bököd, mint közös felelősségvállalás, mint összetartozás, mint nemzeti tudat, mint szocializmuskép, mint haza. S ez a spirál már nem játék bár meggyőződésünk, indulatok kosát a legtöbben — a néhány sandát, a néhány fog- csikorgatót nem számítva — meggondolat- lanull engedik útjára, fusson addig, ameddig jut a lendületből. Nem játék ez a spirál, mert már-már politikai divattá teszi a na- gyotmondást, a közélet bátorságként tünteti fel a mellőzését, s avíttnak minősíti, minősítteti a mérlegelő józanságot, oktalanságnak a közösségért cselekvést. Ezért nem já- ■ tékszer ez a spirál, hanem akaratlanul is eszközzé válhat, s válik is a politikában, nagy horderejű kérdések eldöntésében, a holnapba vezető utak meghatározásában, holott ha valamiben nem, ezekben nincsen helye az indulatoknak, az érveket helyettesíteni szándékozó szenvedélyeknek, a tettekkel összetévesztett szavaknak. K arácsony ünnepe, s majd néhány nap elteltével itt az új esztendő. Mérleg az elmúltról és készülődés az érkezőre. Családonként, személyenként más és más ez a mérleg, ez a készülődés. Mégis, mennyi benne a közös! Öröm és aggodalom egyaránt, fiataloké, időseké egyformán, nagy tekirité- lyűeké és névteleneké, sokszor bántottaké és mindig dód el g etettek é. Öröm? Ezernyi ok rá! Aggodalom? Seregnyi indíték hozzá! Melyik a mienk? Bizonyos, mindkettő. Ebből is, abból is rakott idegpályáinkra tényeket, tapasztalatokat az 1986-os év, s kétség nélkül tudjuk, ezt teszi majd 1987 is. Akkor tehát? Folytassuk a kiáltozást, kicsiny a fa, lassan érik a gyümölcs? Vagy inkább kezdjük azt nézni, mit kíván a gyümölcsöt termő fa? Segítsen a válasz megélésében a filozófus, Seneca el nem porladó igazsága: „Senki sem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé”. /'a'-'"' A , í MA: Hittel, cselekvő elkötelezettséggel „A közvélemény nyugtalansága tehát nem alaptalan, hiszen a gazdasági helyzetünk kedvezőtlen tendenciái hasonló típusú és jellegű folya- v matokká állnak össze, amelyek hatásai közvetlenül befolyásolják az anyagi létet és gondolkodást.” (9. oldal) Nem egyformák, de közösek „A népfrontbizottság az egyetlen, amiből mindkét falunak sajátja van. A titkár szerint ez rangot, némi tekintélyt is ad, mivel ez jelképezi a települések önálló létét.” (2—3. oldal) Közömbösség, hanyagság az okok között .......megmagyarázhatatlan: amikor már felfedezték a bűncselekményt, presztízsokokból a vezetők ki akarják magyarázni az ügyet, leplezik a bűn elkövetőit-.” (11. oldal) Az év sportolói „Azóta meredeken ível felfelé a pályafutása, amióta a magyar úszósport »pápája« irányítja az edzéseit. Sokszor úgy érzi, a munka már igazán sok ...” (7. oldal) Van helyük a nagyok között „Csúcstechnológiára keveseknek futja manapság. Csakhogy van, akinek ez kedvét szegi, mások viszont csak azért is megmutatják: van helyük így is a nagyok között.” (10. oldal) Ordítani, nem szereim „Ülünk. KI kellene rohanni az utcára és elkezdeni ordítani, emberek, ez rettenetes?! Ugyan már! Mennyi ilyennel néztél szembe? S ordítottál? S ha olykor, figyelt valaki rá?” (10—11. oldal) A gyermekek testnyelve „Csak akkor válhat valaki jó anyává vagy apává, ha ismeri a gyermekét, nem hunyja be a szómét annak indulatai, esetleg végletes érzelemkifejezései előtt.” (13. oldal) a kulisszák mögé „— Ne értsen félre, én nem vagyok babonás. A Bika jegyében születtem, s az ilyenekre az jellemző, hogy a földhöz közel érzik igazán jól magukat. Ez rám duplán is igaz.” (14. oldal) KELLEMES ÜNNEPEKET! ' :
