Pest Megyei Hírlap, 1986. december (30. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-18 / 297. szám

Minden megkerült Névnapi meglepetés A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 297. SZÄM 1986. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Hideg szobában nehéz várni Amíg a kék láng meleget ad Legyen szives, mondja meg, mi lesz? így becsaptak en­gem! Kilencvenegy éves em­bert gondozok a lakásban, s nem tudok befűteni. Azt ígérték nekem, hogy az őszre bekötik a gázvezetéket. Ja­nuárban én voltam az első, aki csatlakozott a program­hoz. Ahol maszek volt a sze­relő körülöttem, ott már leég a lakás, csak mi fagyosko- dunk. Annyi pénzem meg nincs, hogy a szerelést is fi­zessem, meg szenet is vásárol­jak. Gazdaságos energia Kovács Józsefnek, a Fóti Tanács műszaki csoportveze­tőjének panaszkodott így az asszony. Minden ősszel visz- szatérő jelenség ez a megye Bök településén. Napjaink legmodernebb s egyben legol­csóbb fűtőenergiája a földgáz, nem csoda, ha óriási az igény. Pest megyében 1990-ig 382 ezer lakásban fűtenek majd ezzel az energiával, amiből lesz elég, mert 1990- Ig kiépül és földgázt szállít a Szovjetunióból érkező jam- burgi vezeték. Göd, Dunakeszi és Főt tér­ségében a jövő évtől Göd la­kossága kezd bele a nagy munkába. A Budapest—Vác Veino Suoninnen: A nyugdíjas egy napja JReggelinél a feleségem azt javasolta ne- *■ kém, hogy helyette menjek már el az üzletbe, vegyek két serpenyőt, meg egy kisebbfajta fazekat. Az újságban olvasta, hogy most ezeket a dolgokat leértékelték. Éreztem, hogy fontos feladatot kaptam, mert eddig még soha nem bízott rám ilyen vásárlást, minden konyhába való dolgot ő vett meg. Figyelemmel hallgattam minden utasítását, kérését, hogy milyenek legyenek az edények. Már elindultam, de a jó tanácsok még min­dig áradtak felém. Amikor az edényüzletbe érkeztem, az első dolgom az volt, hogy körülnézzek. Egy fél­óráig forgattam az edényeket, megnéztem őket kívül, belül. Utána az eladólánnyal be­szélgettem, megnéztük az edényeket mind­ketten még egyszer. Elmagyaráztam neki a feleségem minden kívánságát. A végén aztán megvettem a három edényt. Hazatérve büszkén tettem az asztalra a be­vásárlókosarat. Együtt kezdtünk el kicsoma­golni. Amikor az edények láthatóvá vál­tak, a feleségemnek elsötétült a szeme. A há­rom edényt látva azt mondta: „Pont olya­nok, amilyeneket nem akartam.” Nem tet­szett neki az alakja, a minősége, a nagy­sága. Azt nem tudta eldönteni, hogy túl na­gyok, vagy kicsik, csak azt tudta biztosan, hogy nem ilyet akart. Ezért megkérdezte: „Remélem, vissza tudod cserélni?” Amíg a feleségem ezeket, mondta, meg­fájdult a fejem. Ügy kezdődött, hogy a ha­lántékom lüktetett, majd a tarkómon is tom­pa nyomást éreztem. Nem szóltam egy szót sem, hanem kimentem az udvarra és rá­gyújtottam egy cigarettára. Ezt nem sértő­désből tettem, csak megszokásból. Tudom azt, hogy a cigarettázás egészségtelen, sőt azt is tudom, hogy a feleségem nem szereti. Az ő foglalkozása olyan, hogy egyáltalán nem lehet munka közben dohányozni. A dohányzás tekintetében egy kivétel van: este, mielőtt elaludnánk, elszívunk egy ci­garettát. Ilyenkor kinyitunk minden ablakot, ajtót, hogy a szoba jó! kiszellőzzön. Visszamentem a lakásba, a feleségem ak­korra már elkészítette az uzsonnát. Ettünk, utána kávéztunk. Közben elmondta ne­kem, hogy azok az edények, melyeket én vásároltam, tulajdonképpen tetszenek ne­ki, olyanok, amilyeneket ő elképzelt. Ismerve a feleségemet, tudom, hogy ezt nem udva­riasságból mondta. Ügy érzem, hogy meg­változtatta az előbbi véleményét. Az igaz, hogy ezek után a fejfájásom még nem szűnt meg teljesen. Már előre hallot­tam: „Jó lenne, ha ilyen szép edényeknek fedelük is lenne! Nem hiszem, hogy nagyon drága, de mer csak azért is jó lenne, hogy amikor főzünk bennük, nem szállna el a gőzzel a sok vitamin.” Ezekután gondol­kodott még, majd a kezét a homlokára tet­te, s azt mondta: „Van nekem egy fedőm, próbáljuk meg valamelyikre, hátha jó lesz.” Abbahagyta a kávézást, s kinyitotta a konyhaszekrény ajtaját. „Itt kell lennie vala­hol.” De nem volt ott. A következőkben sem. Hiába várta a feleségemet a félig üres kávés­csésze, ő nem jött, mert szakadatlanul keres­te a fedőt, ami évekig szükségtelen volt, s hirtelen most igen fontos lett. El is hűlt a kávéja. Lehet, hogy a feleség foglalkozásáról még nem meséltem: gyerekekkel dolgozik, gon­dozóként. Addigra estefelé járt már az idő, ilyenkorra legtöbbjüket hazaviszik már, csak a 2 éves Mauri kölyök maradt még nálunk. Nagy figyelemmel kísérte feleségem vesz- kelődését, majd ölembe mászva így sutto­gott: „Kell, apucskám (úgy szokott engem hívni, mert úgy érzi, hogy két apja van) ki­ürítened azokat a szekrényeket, hogy köny- nyen találhasson Norma-anjám azt, amit keres.” „Igazad van” — mondtam neki. Nor­ma anjuskának ugyanis az az elve, hogy semmi hiábavalót se szabad eldobni. Kaca­gott egyet a gyerek, a dolgot jól látva. To­vább folyik a feleségem fedőkeresése. Ugyan­akkor a szóáradat is: „Lehet, hogy Éva (lá­nyunk, aki néhány héttel ezelőtt vendégeske­dett nálunk) más helyre tette.” Ügy is lehet, hogy én, a férje, a pajtába vittem. Hiába meséltem neki, hogy a kedves paran­csolása nélkül biztos sehová nem vittem. Még azt is mondtam: nem emlékszem, hogy olyan parancsolást kaptam volna. „Hát akkor úgy lehet, hogy maga sétált volna oda ” — felelte mérgesen. Egyedül mentem száunázni, a feleségem­nek nem volt ideje. Hazatérve láttam, hogy mór kávézott. Azt is láttam, hogy jókedvű. Kimentem én is a konyhába. Sokat locsogott mindenről, mind az eltelt, mind a jövő szabadságokról, a jövő hét ételterveiről, mindenféléről. Eközben csak röviden említet­te, hogy eszébe jutott, azt a fedőt valaha a ruhásszekrény felső polcára tette. Az egyik új serpenyőhöz olyan jól megfelelt, hogy kívánni sem lehet jobbat. Végre ránézett az órára. Látta, hogy az ő kedvenc tv-műsora megy. Egy-két lépést tett a nappali szoba irányába, majd megállt: „De hol van a szemüvegem?” Az asztalon nem volt, a polcon, a pohár- szekrényen sem. Tervet kellett készíteni, azo­kat a helyeket vizsgálni, ahol a fedőt keres­te. Ráadásul gyorsan meg kellett találnia, mert szemüveg nélkül nem tudja nézni a programot. Még nyugodt volt. Mégsem mondtam meg neki az igazságot; soha nem láttam, hogy a tv-t szemüveggel nézte volna. Ottmarad­tam a konyhában és lassan ittam a kávét. Csak amikor a keresgélés zaja tv-hangra változott, bekukucskáltam a nappaliba: ott feküdt a pamlagon, mindennapi szokása sze­rint sok párnával körülbástyázva és szen- deregve. A szemüveg az ökölbe szorított kezében volt. A szerző Vác testvérvárosá­ban, a finnországi Jervenpääban él, s magyarul, lapunk számára, irta ezt a tárcát. vezetékvonalról lecsatlakozó hálózat építéséhez területfej­lesztési hozzájárulást is kért a tanács, melyet az utcai ve­zetékek közös és a házi belső szerelések kiadásain felül fi­zetne a lakosság. A szavazó­lapokkal csengető tanácstagok feltehetően eredményes be­szélgetést folytatnak majd vá­lasztóikkal. Nagy az igény Foton, ahol 1984 óta 30 ki­lométer vezeték épült, s a ge­rincvonal megvalósításához nagymértékben járult hozzá a tanács, az idén 13 kilomé­ter csőhálózat lefektetését tervezték. Itt még 80 család várt türelmetlenül az elmúlt hetekben. Kovács József kicsit fárad-1 tabbnak látszik, s ezt nem is tagadja. — Egész embert kívánna ez a munka — mondja —, a jö­vőben alkalmazunk is vala­kit, akinek csak ez lesz a dolga. Csúszott az idei prog­ram. de az is oka ennek, hogy sokan későn jelentkez­tek. elhúzódott az OTP-ügy- intézés is. Az üzembe helye­zések most már megkezdőd­tek. Ezek sürgetése mellett a tűzoltómunkán túl, ideje a tanulságot levonni. A jövőben úgy kell ütemezni a munká­latokat. hogy azok október 15-ig befejeződjenek. Ezt a nézetet vallja Duna­keszin Villási László tanács­elnök-helyettes is, ám még egy feltétellel kénytelen szá­molni. A kivitelezőknek tisz­telniük kell a szerződésben kikötött határidőket. Dunake­szin jelenleg ezek közé a Ti- gáz, a 23. sz. Állami Építő­ipari Vállalat és a PÁÉV cso­portjai tartoznak. Villási László szerint jövő­re sem árt emlékezni arra, hogy az idén bizonytalan volt az anyagellátás. Több helyen, Váchoz hasonlóan, késleltette a használatbavétel engedélyezését a nyomáscsök­kentők és a mérőórák hiánya, amit most már importból sze­reznek be. — Eddig háromezer lakásba vezették be a gázt. A VII. öt­éves terv végére a háztartá­sok 75 százalékában ez lesz a fő energiaforrás — mondja az elnökhelyettes. — Ha üzemza­var van, vagy gázszivárgás, akkor a gödöllői kirendeltsé­get kell értesíteni. Ekkora hálózat, amihez hozzászámít­hatjuk még a fótiakat, majd később a gödieket, önálló ki- rendeltséget igényelne. Ez egyelőre nincs, a Tigáz pedig épületet kér, anyagi gondokra hivatkozik. A megoldást ke­resve szorgalmazzuk egy za­varelhárító szolgálat megszer­vezését. Tárgyalunk buda­pesti cégekkel is. Kevés a szakember Foton a szolgáltatóház fel­építése után tervezik a kör­zeti szerelőség kihelyezését. Jelenleg a Fegyver- és Gáz­készülékek Gyárának jár ki a szerelője, aki a tanácsházán gyűjti össze az igényeket. Csak nehéz megtalálni. A Pest Megyei Tanács ipari osztályán Takács Géza fő­energetikus osztja azt a né­zetet, hogy a jelenlegi fejlesz­tés ütemét a Tigáz valóban nem tudta követni létszám­mal és technikával. A körzet- szereíőségeken dolgozó né­hány embernek sok helyen nincs rádiója, telefonja. Ne­héz őket megtalálni, ha a te­rületen dolgoznak. A kivite­lezésről így vélekedik a fő­energetikus: — Inkább a kis gmk-kal, alkalomszerűen verbuválódott csoportokkal van a baj, mert a felszerelésük és a tudásuk egyaránt kevés ahhoz, amire vállalkoznak. A lakosság pénzéért felelős tanácsok gyakran náluk keresik az ol­csóbb megoldást, ami sok- szof a hibák miatt lesz drá­gább. Mérhetetlenül nagy a fele­lősség, és évtizedekre szóló itt minden ember munkája. Különösen az a műszaki el­lenőré. Ám mint a tájékozta­tásból kiderül: e téren sincs minden rendben, mert a ta­nácsok minimális ismeretek­kel rendelkező, gyakran csak érettségi bizonyítványt szer­zett műszaki előadói közül kerülnek ki a munkát ellen­őrzők. Változtatni-, javítani­való van tehát bőven még. Takács Géza szerint így látja ezt a Tigáz nemrég megújult vezetősége is. Késik a számla Kultúrát, kényelmet te­remt az új fűtőenergia. Majd­nem akkora lesz lassanként a hálózat, mint az áramszol­gáltatásé. A kezdeti nehézsé­geket most már le kell küz­deni. Vannak háztartások, ahol egy év óta másfél-két­ezer köbmétert is elfogyasz­tottak a bekötés óta. Számlát még nem kaptak, legfeljebb szerény előleget fizettek. Ké­nyelmes lenne ez az állapot, ha nem tudnák, .hogy egyszer fizetésre kerül majd a sor. Ám nem mindegy,, hogy mi­lyen módon. Különösen a kispénzűeket, a nyugdíjaso­kat terhelné meg, ha egy összegben érkezne a számuk­ra igen nagynak tűnő gáz­számla. Kovács T. István Állatorvosi ügyelet Szombaton és vasárnap (20-án és 21-én) az alábbi ál­latorvosok tartanak ügyeletet: az északi körzetben (Berne- cebaráti, Kemence, Perőcsény, Tása, Nagybörzsöny, Letkés, Ipolytöligyes. Márianosztra, Ipolydamásd, Szob, Zebegény, Nagymaros, Kóspallag, Verő­cemaros. Kösd, Vác) dr. Tau­ber Ákos (Vámosmikola 79-015). A déli körzetben (Sződliget, Szód, Vácduka, Váchartyán, Kisnémedi, Piispöksziiágy, Vácrátót, Főt, Göd, Dunake­szi) dr. Dóczy Ödön (Főt 58-131). Az ügyelet szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig tart. Ezerötszáz tonna szóróanyag Az igazi telet jelentő hó­esés kezdete nem érte felké­születlenül a Váci Kommuná­lis Költségvetési üzemet. A nagyobb hószállingózással egy időben megjelentek a KKÜ jelzésű célgépjárművek az ut­cákon s tolták a havat, biz­tosítva az autók zavartalan közlekedését. A Deákvári fasori üzemi te­lephelyen állandó a hóügyelet. Konecsni Miklós arról tájé­koztat, hogy ez a, sokszor ke­mény munkát igénylő téli fel­adat a köztisztasági ágazat­hoz tartozik, de — ha szüksé­ges —, kertészek, parkgondo­zók s mások is segítenek. Két ekés szórókocsi és egy Multicar járja az utakat, a vá­rosi tanács által megj elölt sür­gősségi sorrendben. Ezerötszáz tonna szóróanyagot, só-, ho­mok- és fűrészporkeverékat készítettek elő a téli időszak­ra. A novemberi kommunista műszak idején 25 sárga színű tartályt helyeztek el a város területén, a szóróanyag táro­lására. Elsősorban a lépcsős, vagy meredek utak közelébe rakták a 'tárolókat. Ez, mint a korábbi években, nemcsak közületeik számára biztosítja a szükséges mennyiséget: a la­kosság is vehet belőle, a jár­dák beszórására. P. R. Hogyan ünnepelnek? Család nélkül Karácsonykor, a szeretet ünnepén, a nagycsaládok tag­jai is együtt vannak, éljenek bár az ország távoli részei­ben. Ádám, Éva napján dél­után a közlekedés is alább­hagy, az utcáról mindenki be­húzódik a melegre, legfeljebb a nagyszülők indulnak sétára kisunokájukkal, amíg elkészül a fa és alá kerülnek a meg­lepetések. Hogyan töltik' ezt az estét, azok, akik egyedül, család nélkül maradtak öreg­ségükre? Sokuknak szociális otthon adja a család érzését, mint Vámosmikolán is. December 24-én izgalmas készülődés kezdődik náluk. Hagyomány,, hogy plafonig érő 3-4 méteres fenyőfát dí­szítenek fel az ebédlőben. Ezen a közös fán kívül, a betegszobába is állítanak egy kisebbet. 110-en laknak az otthonban, néhányan már igen magas kort megéltek, van aki a 90. évét is elhagyta, de 70 alatt már kevesen van­nak. Délután négykor ünnepi vacsoránál találkoznak, mi­után megkapták az intézet kedves ajándékait. Apróságo­kat, narancsot, édességet. Az ünnepi menü még nem tudni mi lesz, de a rántott hal való­színű, hisz eddig is mindig asztalra került karácsony nap­ján. A lemezjátszó és magneto­fon nem pihenhet, ugyanis az ünnepi hangulat meg sem születhetne szép orgonamuzsi­ka vagy kórusok éneke nél­kül. Az ünnep többi napját is a falak között töltik, nagyon ritka, ha valaki eljut egy té­li üdülésre. Természetesen nem maradnak egyedül, min­dig van, aki vigyázzon rá­juk, segítsen, ha kell. D. Z. Ismét találkoztak Több mint háromszáz nyugdíjas vett részt, a Tungsram Rt. Fényforrásgyárának ebédlőjében a találkozón, ahol évente egy alkalommal tájékoztatják a gyár vezetői az idős embereket az üzem helyzetéről, majd finom ebéd és muzsikaszó mellett el­beszélgetnek. Tájékoztatást kapnak az őket érintő szociálpoli­tikai kérdésekről, a kommunista műszak bevételének felhasz­nálásáról, melyből százezer forinttal kisnyugdíjasokat segé­lyeztek. (Papp László felvétele) ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) M. vidáman indult aznap a munkahelyére. A szokott­nál egy fokkal nagyobb gondot fordított a külsejé­re, hiszen ma a kollégák között is ő lesz az ünne­pelt, Előre örült a virágok­nak, névnapi gratulációk­nak, de igazán az estét, a családi vacsorát várta. Mégiscsak az a legbenső­ségesebb. A nap a várakozásának megfelelően, kellemesen telt. Kedves szavak, apró figyelmességek, bókok, fe­csegések. Délig az egész ház felköszön tötte. Már csak a napi postáért kellett elmenni e, elvinni egy anya­got, a város túlsó végére, vissza a hivatalba... Rá­döbbent, jobb, ha siet. Be kéne mára fejezni a hiva­tali teendőket. Azért valahogy önbizal­mat ad az embernek, ha ennyi figyelmességgel ve­szik körül. A pősta parko­lójában még a kocsiajtót is magabiztosan csapta be. De meggondolta magát, a tás­káját mégis inkább az ülés­re tette. Ma kapott fizetést, sokan vannak odabent, le kéne tennie, amíg a postá­val bíbelődik. Inkább rá­zárta az ajtót, a kulcsot zsebre tette. Tulajdonkép­pen már nem is örült, hogy három lépés után ismét is­merősbe botlott. Sietve túl­esett a pár udvarias mon­daton, sikerült gyorsan el­köszönnie. Azt hitte, rosz- szul lát, amikor a távozó barátnőnék búcsút intett. Mintha a saját kocsijából látna kiszállni egy idegen embert. Először nem a fizetése, hanem a gyermeke vizsgá­lati leletek jutottak eszébe. A doktornő mondta, hogy ezekre vigyázzon, ne kell­jen a vizsgálatsorozatot elölről kezdeni. A pár lé­pést a kocsi felé villám­gyorsan megtette. A jóképű, magas fiatal­ember mintha nem értette volna, hogy a táskáját akarja visszakapni tőle. A kabátja alatt szorongatta, láthatólag nem akart meg­válni friss szerzeményétől. M. előbbi magabiztossága hirtelen félelemmé válto­zott, a tolvaj kabátjába ka­paszkodott és a táskáját követelte. Később csak a hatalmas pofonra emléke­zett, meg arra, hogy a já­rókelők cinkos mosollyal figyelik őket. Akkor még azt hittek, hogy házastársi perpatvar tanúi lehetnek. Névnapja délutánját a rendőrségen töltötte. Sze­rencsére hamarosan a szemtanúk számára is vi­lágossá vált, hogy nem férj-feleség clvódik egy­mással a posta parkolójá­ban, és segítségére siettek. A táska is megkerült, ben­ne a leletekkel, a fizetésé­vel. Nehezen tudta felidéz­ni, hogy mi is történt ab­ban az öt percben. Csak gondosan ápolt, lakkozott körmeinek állapota bizo­nyította, hogy mindent el­követett jussa visszaszer­zéséért. Sajgott valamennyi ujja hegye, körmei beda­gadtak, letöredeztek. Mire hazaért, férje már várta az ajándékkal. Igazi meglepetést azonban felda­gadt képe, bekötözött ujjad szereztek az ünnepi han­gúja tú családnak. A névna­pi megemlékezésnek ezt a módját eddig egyikük sem ismerte. Mindez december 2-án, Melinda napján történt. Bízzunk benne, hogy nem válik népszokássá az effaj­ta köszöntés.

Next

/
Thumbnails
Contents