Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-10 / 264. szám

Már a nappal is Pilisszántón találja

De jó, hogy jött, Öreg!

A tanácsteremben a kollégák, a főmérnök, a vezérigazgató ülnek vele egy asztalnál. Tiszteletből, barátságból. Már elhangzottak a méltatások, a jókívánságok. Ki-ki tanácsaival is ellátta a nyugdíjba vonulót. Pesák István tekintete a társaság tagjairól az ablakra siklik. A ház jut az eszébe, a csuda tudja miről. Talán éppen a szembeni építkezésről. A sajátja, amelytől meglehet többet volt távol, mint benne. Arra gondolt, hogy ezután majd reggel, délben és este is látják odahaza Pilisszántón. Bizony nem lehetett könnyű a feleségének, de ők valahogy erre szövetkeztek. Hogy neki vándorolnia kell az országban és külhonban, s csak ritkán látják egymást. Most majd nem kell az asszonynak megkérni a szomszédokat, ha valami férfimunka adódik.. .

— Egészségedre, István! — emeli poharát az asztailszomszédja.

— Egészségedre! — viszonozza a köszöntést csendesen.

Pesák István szakmájára nézve kazánkovács. Felnőttként végezte el a technikumot. vagyis éppen annyi időt töltött kenyérkereső munkásként az iskolapadban, mint annak idején gyerekfővel. A vállalathoz, ahonnan nyugdíjba vonul. 26 évig volt hűséges. Karrierje a csoportvezetőségig ért. De mint tudjuk, más dolog a beosztás és megint más a rang.

— Négyéves lehettem, amikor apámat elvesztettem; anyám s az apai nagyszülők neveitek. Nagyanyámat kiváltképp szerettem. Aztán eljött az ideje szakmát választani. A hat elemi elvégzése után nem Sók időm maradt a tűnődésre. Egy napon ott találtam magamat a íalumfoéli kovácsműhelyben. Kemény ■ember volt a mesterem, de értette a dolgát, s „csak” annyit dolgoztatott, amennyit a háború előtt elvártak az inastól: 12—13 órát.

Bármilyen jó mestere is volt Pesák Istvánnak, mégse került volna be az Óbudai Hajógyárba, ha valaki nem protezsálja. A nagy múltú cégről akkoriban még az a hír járta: nehezebb ott valami jó helyet kapni, mint kultuszminiszterré válni Magyarországon. Nem véletlenül. A dinasztiák féltékenyen őrizték pozícióikat, s nem volt ritka az olyan família, amelyben a nagyapa, az apa után a fiú is hajógyári munkás lett

Pesák Istvánt szorgalma, amely szinte legendássá vált a kisebb közösségben; a kollektíva teljes jogú tagjává avatta. Később párttagként is megbecsülték. Iskolára küldték. aztán annak rendje-módja szerint megválasztották alapszervezeti titkárnak. Történt pedig ez 1955-ben. S ha eddig a pilisszántói munkásember nem is tudta, mi a kétfrontos harc. hamarosan a saját bőrén érezhette. Az ellenforradalom napjaiban jobbról éri támadás, bár társai kiállnak mellette. Elhagyja munkahelyét, majd visszatér a gyárba, de amikor Kruppa János barátja, a Könnyűipari Szerelő és Építő Vállalathoz, a Kipszer-hez hívja, már nincs semmi, ami Óbudához kötné.

— Fiatal emberként kerültem a Kipszerhez, és ezt a lépésemet sohasem bántam meg. Itt teljesült ki az életem. Szerettem dolgozni, tudtam a feladatnak örülni. Mindig jó munkatársaim voltak. Előfor dúlt, hogy hajtani kellett, anélkül, hogy ezért külön fizetséget remélhettek volna a fiúk. És dolgoztak két éjjel is. Miért tették? Aki ad magára valamit, becsüli a beosztottait. Hamar rájöttem, nemcsak az emberek munkájára kell figyelnem. Fontos, hogy törődjek a bajaikkal, és segítsek ha tudok. Ha erre nem is lehetek mindig képes, legalább az akaratom legyen meg. Sohasem kívántam emberfelet'

tit. de a lazaságot nem tűrtem.

Amikor Pesák István vállalatot cserélt még aligha gondolhatta, egyszer majd Líbiában öregbítheti a magyar munka hírnevét, hogy az NDK- ban szerel kazánt, s Csehszlovákiában az ottaniakkal egy anyanyelven — szlovákul — beszélve, cellulózgyárat. Sokan irigylik a külföldi utakat. Tény, hogy jobban megfizetik, hogy több jut a konyhára, de nagyon meg kell gondolnia a dolgot annak, aki vállalkozik erre. Csalt az induljon el, aki odahaza jól elrendezi az életét, akit feltétel nélkül támogat a család. Különben hiába a pénz ..«

— Utoljára Zalaegerszegen dolgoztam a kőolajipari vállalatnál. Jó kis gárdát hagytam ott. Az én neveltjeim. Lipó Pisti lett a vezetőjük. Fiatal gyerek, jól hegeszt, szorgalmas. Nagyon ígérték, hogy megállnak a saját lábukon is. Hát persze nélkülem...

Esteledik. Pesák István úgy véli, mára elegendő az emlékekből, a jövőre is gondolná kell. Akad pótolnivaló bőven a ház körül, de hát holnap is. van nap. Aztán gz unokára.. Dávidra is több idéje kell legyen. Ezt szentül megfogadta. Befelé ballagva a házba, eszébe jutnak a többiek, akiket Zalában hagyott. Hányszor örvendtek neki, mondták amikor megjelent köztük: „De jó, hogy jött, öreg”. S ahogy az ajtót becsukja maga mögött, mosolygásféle fut át arcán.

Valkő Béla

Bevált a módszer

Szántás nélkül

Az ásóbotos földműveléstől a íaekóig, majd a legmodernebb szántógépekig hosszú volt a talajmegmunkálás fejlődésének útja. Napjainkban sincs megállás. Erre szolgáltat bizonyítékot többek között a GITR, vagyis a szolnoki központtal működő gabona- és iparinövény-termesztő rendszer. Nyolc megyei alközpontja közül a Pest megyei Cegléden működük, s idén a gödi Dunamenti Termelőszövetkezet is a rendszer tagja lesz.

A belépés előnyeiről az idén már gyakorlati tapasztalatokat szerezhettek a szobi, szokolyai, s kisebb mértékben Göd és Dunakeszi határához tartozó táblákon. Az itt bevezetett új, energiatakarékos és forgatás nélküli talajművelési mód lényege az, hogy nem szántással, hanem nagy teljesítményű, középmélyen dolgozó, úgynevezett rohm-tárcsával lazítják fel a gabonavetésre kijelölt parcellák talaját, s a tárcsa után multitiller dolgozza el, porhanyítja meg a felszínt, miután kialakul a magágy, s következhet a vetés.

Az új technológiát, melynek célja az energiatakarékosság, de általában a korszerűbb eljárások alkalmazása, a talaj kímélése is, egyelőre a mélyebb művelést nem igénylő gabonatáblákon alkalmazzák. Tavaszi vetésre is készítettek már elő viszont az idei őszön vagy 350 hektárnyi területet borsónak, lennek, tavaszi árpának.

Kasnya Sándor főágazatvezető szerint az igy megművelt területek nagy részét az idei szárazság miatt nem is tudták volna a hagyományos módszerekkel előkészíteni, mert szántás közben a kemény földbe szakadt volna az eke, mérhetetlenül növekedtek volna a ráfordítási költségek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezzel a megoldással 30—40 százalékkal kevesebb üzemanyag fogy.

— Nem arról van szó, hogy az ekét most már rozsdásodni hagyjuk — mondta Horváth Szabolcs elnökhelyettes. — Csupán azt kerüljük el, hogy minden évben szántsunk. A 16 aranykorona értékű, nem túl jó minőségű szántóföldjeinken szeretnénk elérni a 4,7 tonna átlagtermést.

K. T. I.

üemcsak kiszolgálni akarják, megérteni is

A talpon maradás stratégiája

Az üdítőital-kedvelők már esztendők óta tapasztalhatják, hogy e téren igen szoros verseny van. Űj és újabb szénsavas üdítők, gyümöilcsnektáro'k, szörpök jelennek meg az üzletek polcain. Sosem hallott, egzotikus növények levét töltik palackokba a gyártók. Amelyik először dobja piacra az újdonságot, rövid életű előnyre tesz szert.

Új KRESZ a Márkánál

— A versenyszellem hihetetlenül inspirál — magyarázza Gágány Tibor, a Pest Megyei Pincegazdaság szentendrei Márka-üzemének vezetője. — Talpon maradni csak akkor lehet, ha folyamatosan fejlesztünk és minden lehetséges megoldást feltárunk a kapacitásbővítésre.

Ennek jegyében jelentek meg ebben az esztendőben az építők az üzemben. Először is áthelyezték a telepen a teherkapukat és leaszfaltoztak egy óriási — csaknem négyezer négyzetméteres' — területet. Ez a szabadtéri göngyölegraktár, ahol két emelet magasságban sorakoznak a láda- és üveghegyek. A helyi KRESZ-t úgy alakították, bogy a rakodási kapacitás az ötszörösére nőtt. Két portát építettek, az egyik bejárat, a másikon a már megrakott kocsik hagyják el a telepet. Így az eddigi két teherautó helyett egyszerre tizet pakolhatnak a fürge villástargoncák.

lefényképezve. Ha öröm, ha baj, ha feszültség, mindig független lettem, erőt merítettem belőle. És reggel azzal keltem és este azzal feküdtem és azzal értekeztem végig a hosszú vitákat, az volt nekem az ebéd és vacsora zárása, és lógott a számban autóvezetéskor. A pipa én voltam, az én személyiségem, függetlenségem, szabadságom, örömöm fokozója, bajaim búvóhelye, kitöréseim erőforrása.

Közben persze volt ám véle sok baj is, gond is. Először maga a dohány. Nem volt már Verpeléti, jöttek a drága, de csupa fináncláb-kocsány dohányok. Jött a válogatás; harmadát eldobni, ha kiválogattam, a másik kétharmada égett. Aztán meg ijesztgettek. Hogy a dohányzás árt — nem új ez az orvosi propaganda, amit manapság mindenki 61- vas-hallgat, ők mindig mondták a magukét. Én azonban úgy véltem, vállalom az árat a függetlenségért. Néha persze rossz volt a szájízem. No és? Hörghurutom támadt, kis köhécselés, krákogás, gyakran nátha. No és? Sokan dicsérték a finom (noná, drága!) dohány szagát, mások szidták. No és?

Hanem most a lábam kezdett rendetlenkedni, másik szenvedélyem, örömöm, függetlenségem, a sétáim, azok kerültek veszélybe. Itt nyomott, ott fájt, betétet cseréltem, lábujjam kisebesedett, körömágygyulladás. Az kérem egy örökmozgó embernek pokol, mert mozgáskorlátozás. Aztán egyet hümmögött az orvosom, elküldték érvizsgálatra és kiderült, nem gyulladás az, csak látszatra, hanem érszűkület.

És ezért, ekkor, jött a fordulat: eltiltottak a dohányzástól. És a választás nagyon is szűk volt: vagy séta, mozgás nincs, vagy pipa. Előbbi esetben a betegség javul, másik esetben rosszabb lesz. Hát ennyiben tudok beszámolni a tisztelt olvasóknak látszólag legszemélyesebb magánügyemről. Amiről általánosságban a következő mondandóm van: kiki ott és úgy kopik, ahogy elhasználja magát. A cipő azon az oldalon, ahol súlyunk ráhelyezkedik, az autó, ahol sokat nyomorgátjuk, féknél, kuplungnál; a szervezet ugyancsak: szívnél, érnél, gyomornál.

É/ alahol mindenkinél valami elkezdi és

' akkor reumás lesz, vagy visszeres, vagy magassá válik a vérnyomása — aztán nincs többé ez. meg az, otthonossá vált szokás, örömteli függetlenség. Ne dohányozz, a dohány árt az egészségnek és — én, te, mi, ti, ők, megadjuk magunkat.

Ezek számítják az új, teljesen. automatizált gépsorhoz a Márka-üvegek rekeszeit. A görgős szalagra kerülő ládákat és üvegeket már nem érinti emberi kéz, ügyes robotok szedik ki a palackokat a rekeszekből, s rakják a mosóba. Különleges látvány a hatalmas üzem, ahol az egyetlen mozgó üvegkígyó mellett alig látni embert.

— Tizenöten dolgoznak ennél az NDK-gyártmányú gépsornál — magyarázza az üzemvezető. — A feladatuk elsősorban az ellenőrzés. Például, hogy az idegen üdítős üvegeket kiválasszák, még palackozás előtt.

A fiatalasszony, akinek ez a dolga, látszólag elmerengve nézi az előtte elhaladó üvegeket, a széles szállítószalagon — úgy saccolom — többszáz halad el előtte percenként. Rejtély számomra, miként veszi észre a sők palack között, amelyeknek csak a nyakát látja, azt a néhány Róna vagy Sztár üdítős palackot, amelyet kiemel.

Harmadaitnyian, többet

A szalagról vastagon csurog a szappanhab. Kiderül, ennek semmi köze a mosáshoz. A szappanozásra azért van szükség, hogy lassabban kopjon a rozsdamentes acéllapokból készült szállítószalag, amelynek métere ezerhatszáz forint.

Óriási mosórendszereken jut át a palacksor, miközben egy elmés szerkezet a rekeszeket is többször átforgatva, kívülbelül, alul-fölül kimosva továbbítja.

— A régi gépsoron legalább háromszor ennyi emberrel, tizenötezer palackot tudtunk megtölteni óránként, most huszonr.égyezret. Természetesen

a kapacitásnövekedést követnie kell a depó befogadóképességének is, ezt elsősorban jobb szállításszervezéssel

akarjuk elérni. Mindent a megnövekedett átfutási sebességhez kell igazítanunk. Annál is inkább, mert már folynak az előkészületek a következő ilyen automata gépsor fogadására, amellyel a literes üdítőket szeretnénk palackozni, már jövőre.

Fotocella figyeli

A szalag végén levő rakodószerkezetet figyeljük, amely egyszerre hat rekeszt emel fel és tesz három sorban egymás fölé a rakodólapokra. Nincs korlát, nincs lánc elég, ha a kezem a fotocellaszemek fókuszába tartom, máris megszakítja a rakodást.

— Jó befektetés a gépsor, nő a kapacitásunk, miközben javul a minőség és csökken az önköltség — mondja végezetül Gágány Tibor. — Van azonban még egy nagy nyereség, amelyről nem szabad elfelejtkezni. Ez pedig a korszerű technika húzóereje. A számítógép-vezérlés, az automatika felkelti a dolgozókban a szakmai fejlődés igényét. Érdeklődnek, szakirodalmat olvasnak, mert nemcsak kiszolgálni akarják a technikát, de meg is érteni. A továbblépésnek pedig ez a záloga.

M. K.

A cím feletti képen: a négyezer

négyzetméternyi szabadtéri raktárban ötször annyi kocsi tud rakodni, mint azelőtt.

Figyelni, s ennyi üveg közül kióránként huszonnégyezer üveget választani azt a néhány idegen tudnak megtölteni finom üdítővel palackot, sem könnyű feladat

A fizikai munka a rakodásnál Is a múlté

i&i’dösi Agnes felvételei)

Gombó Pál:

lÍ3ucáu a pipától

A független szabadság évei véget értek. *■* Nem tartottak fél évszázadig sem. csak 49 esztendeig. Ugyanis érettségim napján gyújtottam rá először pipára, azaz 18 éves koromban és ma 67 esztendős vagyok — nekem pedig a pipa jelentette a függetlenség szabadságát, átkozott neve legyen áldott.

Hej, függetlenség! Akkor, mikor leérettségiztem, először is immár jelképként vált azzá: dohányozhatom, éspedig a magam kedve szerint választhattam, legjobb emlékezetem szerint egy Peterson-pipát és hozzá Verpeléti pipadohányt. Lett belőle némi rosszullét, meg sok tréfa, de valamiféle elismerés is a baráti körben. Egyszóval valahogy úgy lettem én, hogy pipás lettem.

Minden ezzel járó gonddal-bajjal, időveszteséggel, ártalmakkal, de egyre konkrétabban a függetlenítő barát birtoklásával. Hogyan is? Hát ott voltak a lányok-asszonyok, nem mondom, izgalomba hoztak. Hanem akkor volt hová visszavonulnom: füsteregető tevékenységbe. Tömni, tisztogatni, rágyújtani, megszívni, szívni; közben éppen mert mással foglalkoztam, elmúlt a szorongó érzés, különben is a pipa nyugalmat sugall, hát én is csendesebb lettem, lassúbb, megfontoltabb, függetlenebb.

Jöttek aztán a bevonulás és üldöztetés évei. Parancsra kellett élni, mozogni, cipelni, menetelni, kúszniv tűrni. A függetlenség? Itt-ott a pipa. Akkor egy rövid ideig önmagam lettem és gondolkodtam és nekibátorodtam; olykor, mire eltettem a pipát — elszöktem. Végiglocsoltam a kapubejáratot, aztán kinn az utcán hónom alá az üveget és haza. Másnap átmásztam a kerítésen, mikor az őrség távolodott. Aztán még egy pipa.

Ezernyi helyzet jut eszembe, dehát ez nem életrajz. Tény, hogy mikor megoperáltak és az orvos azt mondta, rák, hát rápipáltam és azt mondtam, vagy-vagy, majd kiderül. Amikor meglőttek, én pipáztam.

Aztán felszabadultunk és szereztem dohányt és megjött a munkakedvem. Ha írtam, pipa lógott a számban. Ha kellemetlenség ért, a füstölgésbe vonultam vissza. Az újságírók báli lapjában pipa volt a számba rajzolva, a könyveim hátlapján úgyszintén, de