Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP 1986. NOVEMBER 7., PÉNTEK A NAGY ELTŰNÉSEK ÍVJ indig kis kiruccanásokkal kezdődnek a nagy eltű­­lU nések. A mozitól a füstös presszóig tartó ceglédi úton húszéves korunkra minden porszem helyét tudjuk, csehtamásos lakásainkból két perc alatt beérünk mun­kahelyünkre, addig nem történik semmi. Mi is történne két perc alatt? Aztán azt is hamar megtanuljuk, ha mégis történne valami, akkor arról két héttel tovább kel] beszélni, mint másutt. Ha meg mást se látunk, csak pénzünkig nyitva tartó, egyformán miazmás kiskocsmá­kat. hát akkor kezdünk átugrani ide meg oda. Először csak Á-ba megyünk, aztán B-be, utána indulunk el C-be, esetleg felvonatozunk D-be, átbuszozunk E-be, F-be vagy G-be. Végül egészen messzire megyünk, so­kan vissza se térünk ... ... de akkor már innen elszármazottak vagyunk. Ve­regetik majd vállunkat ittmaradó cimboráink, s azt is megkérdezik, emlékszünk-e még a régi szép időkre, amikor együtt vágtuk a répát a téeszb-en, a vállalatnál vagy éppen a művelődés frontján. Igen, mondjuk majd révedező mosollyal, de úgy igazából nem fogunk min­denre emlékezni. Kihullik majd emlékeink közül, hogy miért is hagytuk el a várost. Talán mert húsz-harminc kilométerrel odébb száz forinttal többet ígértek, vagy ott könnyebben jutottunk kifizethető, beköltözhető la­káshoz, vagy oda nősültünk, ki tudja. Hogy nem kap­tunk volna képzettségünknek megfelelő munkát, és vendégeinket sem tudtuk elvinni vacsorázni, mert nem volt egy hely, ahová leülhettünk volna velük? Lehet. Nehéz azt így, utólag helyére tenni. Amire emlékszünk, azt kívülről fújjuk. A nyolcvanas évek vége felé már nagyon ágaskodott bennünk az elé­gedetlenség. Próbáltuk mi sugallni, hogyan lehet ben­nünket, hőzöngő titánokat megtartani a jövőnek, a vá­ros javára. Azt mondták, sokat követelődzőnk meg ál­modozunk, inkább vegyük át a helyi hagyományokat, Jő, átvesszük, különben is jártunk helytörténeti szak­körbe, nincs azzal semmi baj, de amire njncs szüksé­günk, azzal vajon mit kezdjünk? Néha még a fórumot sem választottuk meg helyesen, csaik beszéltünk bele a vakvidágba strandról, parkokról, csinos kertvárosi há­zikókról, járható utakról, gázvezetékről, színházról, klubról. Mondtunk nagyon cifrákat is, hiába, nem vol­tunk még felkészülve a nagy ügyekre. Egyik ifjú barátunk — hajdani hansági KISZ-es — előállt azzal, hogy választott vezetőinket valamilyen formában kényszerítsüik, éljenek köztünk legalább tíz évet. Akkor talán jobban átéreznék a város út-, ellá­tási és szolgáltatási gondjait, s erősen mérlegelnék, el­vállalják-e megbízatásukat. Ilyenformán nem vehetnék a kalapjukat két-három éven belül, mondván, küsz­ködjön más is, ne csak ők. Micsoda szeleburdi gondol­kodás, reagáltak akkor a városban, de azért az ötlet gazdájának mennie kellett. Ment ő magától is, meg­szokta, hogy át kell adni a helyet. Tudta jól, ha itt marad, pár év múlva a jól ismert szólamot fogja hasz­nálni, bayáti, társaságban: Ne csinálj sem­mit, abból nem lehet báj... Más kérdés, hogy ifjú har­costársunk . később fővárosi üzsm. éiérsí’kearült, oda jó volt. itthon nem felelt meg. Ment akkor innen mindenki. A keramikus egy reg­gel berámolta az agyagot a Wartburg hátuljába, csen­desen elbúcsúzott, majd hazalátogat, ha lehet. A festő­művész alig tudta eladni a házát, hogy Pestre költöz­hessen, közel lehessen a tűzhöz. Amikor a népművelő bútorait felpakoltuk a teherautóra, olyan mérges volt, hogy majd szétvetette a düh. Azt mondta, ebbe a szel­lemi internáló táborba soha többé be nem teszi a lábát. Mi figyelmeztettük, ne ragadtasd el magad, öregem, • gondold csak végig, egyszer még hálás leszel a város­nak; ha minden sikerült volna, itt ücsöröghetnél nyug­díjas korodig. Móricz sem luxusvillából indult, nem hipermodern nevelési központokban tanulta az életet, mégis vitte valamire. Jó, jó. ezt ne nekem magyaráz­zátok — szólt ránk ingerülten —, engem most szépért elnyel a puszta pora, ég veletek. No. igen! Változni fog itt a szemlélet, már hogyne változna! A kilencvenes évek elején majd jönnek a városvédők, csakhogy nem akad sok dolguk, akkorra a teljes óvárost letarolják, s nem lesz miit védeni. A la­kók is felismerik, ők alföldi, kisvárosi emberek, minek nekik tízemeletes házakban összezsúfoltan élni, mikor annyi hely van még. Mindegy, majd kisétálnak a zöld­övezetbe. De ilyen meg nem épült a lakótelepek mellé. Nem baj. a tanácsiak biztatni fogják a lakosságot; itt van egy nagy üres hely a város mellett, azt bekerítitek, teliültethetitek fával, ástok egy nagy gödröt, ide épít­jük nektek a strandot, mellette fű lesz, hatalmas park, sétálgathattok kedvetekre, a gyereket is kihozhatjátok focizni, futkározni. szóval, ez lasz a szabadidőközpont. Persze csak akkor lesz így. ha ti is áldoztok rá rende­sen fizetitek a tehót, a lapátot is megfogjátok, ha kell, a ház előtt elsöpritek a havat, nem ám mindig a kis­pénzű tanácsotokra kentek mindent, hogy azok nem csinálnak semmit. Rendben van. kiált majd fel a tömeg, mi benne va­gyunk, csak kérdezzetek ki bennünket, mit szeretnénk. És gyertek el hozzánk személyesen, nem kell nekünk érthetetlen papírokat küldözgetni, esténként otthon va­gyunk, nem érünk rá napközben rohangászni, akkor dolgoznunk kell, s kikapunk, ha ellógunk ügyeinket in­tézni. Ügy lesz, tudni fogtok eztán mindenről, mondják majd az illetékesek. Meg fog pezsdülni az élet. Amint a városlakók — úgy a maguk módján — érezni fogják a változásokat, elhagyják a sopánkodást, hogy nekik ez sincs meg az sincs, meg a szomszédban bezzeg milyen jól megy. de ná­lunk sehogyan sem jön össze ... Lesznek azért kétel­kedők is, akik majd óva intenek, ne álmodozzon itt senki pezsgő életű városkáról. Nekik a kilencvenes éve­kig osztják a lapot, utána rá kell döbbenniük, új sze­lek fújdogálnak, s ha ezek nem is olyan fényesek, \ mint egykoron, arra mégis jók lesznek, hogy változá­sokat okozzanak. Most sem a kételkedők szájíze sze­rint alakul az ezredforduló városa. L1 gészen bizonyos, hogy a város nagy változások •*-J előtt áll. de mindezekről mi csak az itteniek el­beszéléséből fogunk tudni. Lám, még a végén az is kiderül, miért indultunk el hosszú útunkra. Tudjuk a választ is, arra az esetre, ha újra kérdeznének. Ne­künk akkor — a nyolcvanas évek végén — sok volt még a kiruccannivalónk. hogy más helyeken keressük a perspektívákat. Nem tehettünk mást. tudnunk kel­lett, melyik az az ország, amelyik a helységnévtáblá­­nál kezdődik. RAB LÁSZLÓ REGGELRE ELKÉSZÜLT A TERV ISKOLA A TŰZHÁNYÓ LÁBÁNÁL A nagy világatlaszon alig gombostűfejnyi pont Nicaraguában Chinandega. A város Managuától északnyugatra, az ország leg­fontosabb mezőgazdasági területeinek központjában fekszik. Nemrég még ott is gyapotföldek voltak, ahol tíz hónap múlva már álinak majd az új szakmunkásképző intézet falai. Az is­kola első ütemét a KISZ és a nicaraguai Sandinista Ifjúsági Szövetség együttműködési szerződésének értelmében a magyar fiatalok építik fel. Az építőbrigádból heten már több mint há­rom hete Nicaraguában vannak. Ök azok, akik együtt dolgoz­tak az előző KISZ-akció, a kambodzsai gyerekváros építésén, és azonos a két vállalkozás terveinek elkészítője is: dr. ReischI Gábor, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem építésze. LELKESEK VOLTAK — A kambodzsai gyerekvá­ros egyszerűbb munka volt a mostaninál — mondja az épí­tész —, ott tulajdonképpen rekonstrukcióról volt szó. Az amerikaiak UNESCO-támoga­­tással építettek egy pedagó­giai központot, ez a háború­ban elpusztult, de az alapjai megmaradtak. Ezekre kellett felhúzni az új falakat. Az építkezés helyszíne azelőtt ki­ürített város volt, mindenfé­le betegséggel fertőzött terü­let, a tizenöt fős gárda nehéz és veszélyes! körülmények kö­zött dolgozott. Én csak két­­három heteket töltöttem kint, de ők másfél évet. Ezalatt összekovácsolódtak és együtt is akartak maradni. A gyerekváros építésének emlékét plakett őrzi; a fő­bejáratot jelképező kapu fe­lett az évszámok: 1981—1984. Jutott belőle minden résztve­vőnek. — Két éve, úton hazafelé Kambodzsából a repülőn mindenki nagyon lelkes volt. Itt vetődött fel először az öt­let, hogy Nicaraguában kelle­ne valamit építeni. Magyaror­szág a szolidaritási alapon le­vő pénzét igyekszik a lehető legjobban felhasználni, ennek egyik útját ezek a nagy beru­házások jelentik. így sikerül a segéllyel egyfajta folytonos­ságot teremteni, hiszen ez az iskola folyamatosan bocsátja majd ki a végzett diákokat. A hatása is nagyobb, mintha mondjuk, lisztet küldtünk volna. A magyarokra egészen másképpen néznek Kambo­dzsában a gyerekváros elké­szülte óta. Megnőtt a tekin­télyünk, és ennek köszönhető, hogy most egy szálloda fel­építésére kapunk megbízást, már folynak a tárgyalások. HÁROM ÜTEMBEN Az asztalon a piros fedelű vázlattervek mind trópusi or­szágokba készültek: milyen lenne, mennyibe kerülne egy­­egy meghatározott célú épü­let. Van közöttük gyerekkór­ház, szakmunkásképző és — mivel a sandinisták először ezt kérték — hallássérültek oktatási központja. — Végül sikerült megálla­podnunk a szakmunkásképző intézetben. Mi százhatvan személyesre szerettük volna, ennek az előzetes vázlatter­vét vittük magunkkal, mikor februárban kiutaztunk Chi­­nandegába. De a nicaraguaiak indulás előtt körülbelül két héttel ideküldtek egy hatszáz fős, bentlakásos, tangazdasá­gos programot, amiről úgy láttam, hogy nagyon értelmes elképzelés, kár lenne elvetni, még Magyarországon sincs ilyen nagy, komplex szak­munkásképző. így aztán rög­tön, ahogy megérkeztünk, egy éjszaka alatt megcsináltam a terveket, a hatszáz főt három ütemre lebontva. Reggelre el is készültem: az A ütem az előzetes céloknak megfelelően százhatvan személyre szólna, és ez bővíthető a B ütemben kétszáznegyven, a C-ben to­vábbi kétszáz hellyel. Ott kint már a konkrét helyszínt is kijelölték, és nagy örömmel láttam, hogy a főépület ten­gelye pont Nicaragua legna­gyobb vulkánjára fog nézni. Szerencsém volt, hiszen előtte nem láttam ezt a helyet, mégis így, a központi épület ablakaiból egyenesen ezt a hegyet lehet majd látni.. HAJÓN ÉS VASÚTON A chinandega! iskola bal szárnyán a hálótermek és a tanári lakások helyezkednek el. A jobb szárnyon az elmé­leti tantermek és a laborató­riumok kapnak helyet, majd a tanári és igazgatói rész után a tanműhelyek, a raktá­rak és a gépszín következnek. A két szárny között a köz­ponti hely a nagyteremé. Ez köti össze a szállásokat és az oktatási részt, s hozzá kap­csolódik a konyha Is, mert egyben ebédlőül is szolgál. Ez az egyetlen olyan helyiség, amelyik már nem fog növe­kedni: eleve hatszáz szemé­lyesnek készül. A sok kisebb épületrészt és a központi ter­met szellős, de fedett folyo­sók kötik össze és foglalják egységbe, egyaránt védve a hatalmas esőzésektől és a for­róságtól. — Mi csak az A ütem el­készítését tudjuk vállalni, ez negyvenhétmillió forintba ke­rül. De a beiskolázás úgy is csak folyamatosan képzelhető el, és ezzel párhuzamosan maga az iskola is továbbfej­leszthető. Majdnem mindent, amire az építkezésen szükség van, innen szállítunk, Ma­gyarországról, így a Nyugat­magyarországi Erdő- és Fa­gazdasági Kombinát szend­vicspaneléit is, ezekből állít­juk össze az épületeket. Az áru először Hamburgba kerül és onnan szovjet hajókon jut el Nicaraguába. Az ország ke­leti partvidéke mocsaras, Dr. ReischI Gábor munka közben. A cím fölött: Kép a jövőből: az iskola távlati képe. egyetlen számottevő kikötője. Corinto is a nyugati parton fekszik. így a hajóknak át kell kelniük a Panama-csa­tornán. Szerencsére Chinan­dega már közel van Corintó­­hoz, az építkezés helyszínét pedig a főváros felé vezető főút és vasútvonal között je­lölték ki. Ez a bonyolult szál­lítás még mindig olcsóbb, mintha ott kint próbálnánk meg építőanyagot beszerezni, dollárért. Sikerült úgy megál­lapodnunk, hogy az ottani cikkekért valamilyen más áru, például iskolafüzet szál­lításával fizetünk...... Az előzetes tervek szerint a chinandegai szakmunkás­­képző intézet első ütemét 1987. július 19-én, a standi­­nista forradalom győzelmének nyolcadik évfordulóján adják majd át. MÖRK LEONÓRA NE LEGYENEK DOGMÁK A KLASSZIKUSOK! A HEGEMÓNIA A CÉL A közelmúltban a szegedi József Attila Tudományegyetem meghívásának eleget téve, hazánkba látogatott Antonio Santuc­­ci, a római Gramsci Intézet tudományos munkatársa. Több előadást tartott, ame­lyeken szűkebb szakterülete eredményei­nek ismertetése mellett beszámolót tar­tót a filozófia s a filológia olaszországi helyzetéről. A kutatóval dr. Szabó Tibor, a JÄTE BTK filozófiai tanszék docensének segítségével beszélgettünk. Először munkájáról érdeklőd­tünk. — Az intézetben, amelynek legfontosabb feladata Gramsci műveinek, életének tanul­mányozása, az újabb adatok nyilvánosság­ra hozása, most a teljes kiadást készítjük elő. Itt számtalan érdekes problémával kell szembenéznünk. Gramsci 1926-os letartózta­tása előtt újságíróként is működött, de, mint az szokásos, nem, illetve nem mindig írta alá cikkeit. Most a szóba jöhető írásokat elemez­zük, azonosítjuk. Ez a fajta munka rokonít­ható a MEGA-kiadás előszerkesztési tevé­kenységével, hiszen ott is, úgy tudom, minden eddiginél pontosabb megoldásokra töreked­nek. • A filológiai eredményeken túl mi a haszna az ilyesféle kutatómunkának? — A kutató számára mindig nagy öröm a felfedezés, egy-egy megerősítés. Azt is meg keli azonban mondani, s éppen a hasonló összkiadások kapcsán, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a klasszikusok munkáit vala­miféle emlékművekké, monumentekké vál­toztassák, mozdulatlanságba merevítsék, mozdíthatatlanná, dogmákká merevítsék. Az eredményekre áttérve, fontos új hangsúlyt — olykor hangsúlyeltolódást — okozhat-kaphat addig egyáltalán nem, vagy csak részletei­ben publikált művek újrakiadása. Azonban a mindennapi életben való eligazodás kívá­nalmaival összhangban úgy érzem, mint ku­tatónak, le kell szögeznem: bármennyire is fontos egy-egy klasszikus minden munkája, nyilvánvalóan nagyobb figyelmet érdemel­nek azok a művek, amelyeket eleve a publi-, kálás szándékával vetettek papírra. Ez a faj­ta megközelítés magával hozza a nagy mű— kis mű, mű—nem mű közötti kapcsolat prob­lémájának megoldását is. Ügy gondolom, ennyi nézőpont említése máris hasznos lehet a mindennapi ember számára. • ön az Olasz Kommunista Pártnak is tagja. Mi a véleménye a marxizmus itáliai helyzetéről? — A marxizmus mint társadalomtudo­mány tanulmányozása iránt jelenleg bizo­nyos érdektelenség mutatkozik. A Nyugat- Európát, az USA-t elöntő neokonzervatív hul­lám, s annak — időleges és viszonylagos — sikere most ezen áramlatok megismerésének igényét hozta. Az újkonzervativizmus ideo­lógiai magjának megértése sürgető, napi po­litikai feladat az ellene irányuló harc pon­tos tervezéséhez, s ez sokak számára ma fon­tosabb, mint a bármikor hozzáférhető mar­xizmus tanulmányozása. Talán mondanom sem kell, hogy ez a tendencia intézetünkre nem érvényes ... © Az OKP legutóbbi kongresszusal újsze­rű megközelítési módokat tartalmaznak ko­runk problémáira. Ám ezzel együtt komoly vitákat is kiváltottak úgy belföldön, mint külföldön. Ezek közé tartozik — például — a proletárdiktatúra elvetése. Mi erről a vé­leménye? — Nos, tényleg a magánvéleményemet mondom. Tény, hogy létezik — immáron 69 esztendeje — a marxi tanítások gyakorlati megvalósítását hirdető állam, a Szovjetunió, s más országokban is ezt vallják. Ám az is tény, hogy Nyugat-Európában a proletárdik­tatúra mint szóhasználat, tehát mint kifeje­zés, nem túlságosan vonzó, egyszerűen nem cseng demokratikus alternatívaként. De a lényeg természetesen a kifejezés tar­talma. Én úgy vélem, ha pártunk hegemó­niára törekszik, majd, ennek birtokában, köz­­megegyezésen alapuló társadalmat építhet majd, úgy elérheti célját. Ahogy tudom, va­lami hasonló történik Magyarországon is, mintegy harminc esztendeje. • Köszönjük a beszélgetést. BALLAI OTTÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents