Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-01 / 258. szám

1986. NOVEMBER 1., SZOMBAT »HslKt .' ■" — Mit hagynál el ä Jelenle­gi úttörőmozgalmi gyakor­latból.' — faggatták az- mttmi­­vezetőket egy kérdőíven. A kérdőíveket — olvasom az egyik választ. Akadtak azért komolyabb feleletek is. mu­tatva, hogy az úttörőélet 1983 óta új utakon jár. Miskolcon, az úttörövezetők Vili. orszá­gos konferenciáján a mozga­lom társadalmasítását, az úttö­rőcsapatok nagyobb önállósá­gát, a programoknak a gyere­kek igényeihez való igazítását határozták el. Hogy hogyan teljesítették ezeket á feladato­kat, arról az idén december­ben összeülő IX. országos konferencián kell majd szá­mot adni. Itt tárgyalják meg a Magyar Üttörők Szövetsége alap- és működési szabályza­tának tervezetét is, mellyel kapcsolatban az országos ta­nács vitaanyagot bocsátott ki. Ok a tömeg Olyan a mozgalom, mini a Trabantom...! Kevesen dörömbölnek az ajtókon Az országos konferenciát természetesen csapat-, városi és megyei szintű értekezletek előzik meg. A Pest megyei ta­pasztalatokról beszélgettem néhány úttörővezetővel: Gaz­dik István Diabas, Fürjész Jó­zsefné Ráckeve, Horváth Fe­­rencné Monor, Hegedűs József Nagykáta, Bak Ferenc pedig Szigetszentmiklós úttörőelnö­ke. A második vonat — Hogyan sikerült az* el­múlt három év alatt bevonni a társadalrhi szerveket az út­törőmozgalom munkájába? Hegedűs József-:' — Nem úgy sikerült, ahogyan azt Miskolcon eltervezték. Hátrál­tatta a folyamatot egyrészt az, hogy minden szervezetnek ez a célja, és így valósággal egymást < társadalmasítjwk, másrészt mindenki fut a pénz után. Bak Ferenc: — Az együtt­működés1 a különféle üzemek­kel, intézményekkel az esetek többségében személyes kapcso­latokra épült, s ha ez meg­szűnt, vége volt a segítségnek is. Ezért nem lenne szabad senkinek sem kisajátítania a kapcsolatok tartását, hanem szükség lenne egy második vonal kiépítésére, hogy az új embernek ne kelljen a nullá­ról' indulnia. Gazdik István i — Miskolcon déklaraítulc, hogy mi a 'tár­sadalom gyermekszervezete vagyunk. Csak az a baj, hogy erről nem szóltunk a társa­dalomnak! Nem dörömbölnek az iskola kapuján a segíteni akarók, a kapcsolatfelvételt a legtöbb esetben nekünk kell kezdeményeznünk. Már az is nagy dolog, hogy sikerült őket becsalogatni az iskolába. És itt nemcsak arról van szó, hogy pénzt kapunk tőlük, hanem konkrét segítségről: a bugyi telefongyárban például szá­mítógépes szakkör működik, a Dabasi Nyomdában könyvkötő. Fürjész Józsefné: — A mi körzetünkben nagyon jó együttműködés alakult ki a helyi álészekkel; érdemben támogatják az iskolaszövetke­zeti csoportok működését. Hegedűs József: — Szerin­tem társadal masí tani az ifive­zetőkkel lehet, és ha a "rajve­zetést elfogadnák teljes érté­kű KISZ-munkának, a számuk is megnőne. Ez nálunk már megtörtént. Másoknak is ja­vaslom, mert így lehet a leg­jobban tehermentesíteni a pe­dagógusokat. Az úttörőélet mostani helyzete olyan, mint a Trabantom: a két első ke­reke, húz, a két hátsó szaba­don fut és van egy utánfutója is — a társszervek. Minél több kereket tudunk bekapcsolni a húzásba, annál , elevenebben pezsegne az úttörőmozgalom. De senkit ne küldjünk el, mért akkor kiszúrtuk az egyik kereket! Negyven szál gyertya a tortán. S ahogy a gyerekek mondják: negyvenévesek kár, hogy csak egyszer vagj-unk — Miskolc óta megnőtt a csapatok önállósága, csökkent a központi irányítás szerepe. Mennyire éltek az iskolák a kínálkozó nagyobb lehetősé­gekkel? Horváth Ferencnél — Évek­kel ezelőtt ha meghirdettek egy központi vetélkedőt, utá­nanéztek, ott volt-e az úttörő­­csapat. Most eljutottunk odáig, hogy ez már nem számít mi­nősítésnek; csak akkor nevez­nek bé az iskolák, ha arra al­kalmas csapatot: tudnak indí­tani. Új közösségi formák létrehozására . két úttörőcsapa­tunk tett kísérletet. Az egyik fél év múlva . visszatért a ha­gyományos egy osztály — egy raj felálláshoz, de a gyömrői 4. sz. Jelky András úttörő­­csapatnál érdeklődés szerint szakrajok alakultak, és náluk ez jól bevált. Semmiféle előz­mény nem volt, mindent ma­guk izzadtak ki. Nyilván ép­pen ezért, nagyon ragaszkod­nak hozzá. Fürjész Józsefné: — A csa­patok úgy törekednek sajátos arculatuk kialakítására, hogy mind bátrabban mernek ne­met mondani, és tervezik meg saját programjukat. Figyelem­be veszik a helyi sajátosságo­kat, így például nálunk a vízi úttörőélet virágzik, a Kiskun­ságban lovas úttörők vannak. Hegedűs József: — Lehető­ség .nyílt az ünnepek hagyo­mányos formáinak megváltoz­tatására is. Nálunk régebben az volt a szokás, hogy a nagy­községi ünnepségekre kivezé­nyelték az iskolásokat, hogy ők legyenek a tömeg. Nagyon nagy eredmény, hogy elértük: a pártbizottság megtiltotta a gyerekek központi kirendelé­sét. Ha akarnak, mehetnek, Tápióbicskén például mindig részt vesznek az április negye­dikéi fáklyás felvonuláson. A másik oldala a dolognak, hogy azok a csapatok, melyek eddig ezzel kényelmesen „letudták” az ünneplést, most kénytele­nek megmutatni, hogyan ké­pesek új formákat kitalálni. — Az úttörőmozgalom egyik hibájaként említették Miskol­con, hogy elszakadt a gyerekek szélesebb rétegeitől, minden rendezvényen ugyanazzal a néhány arccal lehetett talál­kozni. Vagyis figyelmen kívül hagyták az életkori sajátos­ságokat. Most mennyire ala­kítják g terveket a gyerekek kívánságai szerint? / Gazdik István: — A csapa­tok többségében eljutnak a gyerekekig: ötleteik, javasla­taik legalább az iskolai úttö-* rőtanácsok elé kerülnek. Sok programunk van, amelyeket kimondottan a pajtások kezde­ményeztek. Ilyen az Ünnepel­jünk együtt!, ezt a dabasi 2. és 3. sz. úttörőcsapat indítot­ta. Kölcsönösen meghívják egymást ünnepségeikre, és rendszeresen tartják a kapcso­latot. Horváth Ferencné: — Ná­lunk az idén óriási sikere volt a születésnapi stafétának: őrs Őrsnek talált ki feladatot, és a gyerekeket ezzel fel lehetett rázni. Az elsők nem azzal húzták maguk után a közössé­get, hogy sok kitüntetést kap­tak, hanem az összetartásuk­kal — ezt látva a többiek is oda akartak tartozni. Szenzá­ciós volt a jubileumi gyerek­hét is. a június másodikai gyermeknapon ők maguk írtak a Pest Megyei Hírlap monoid különkiadásába. Az egvik cikk így végződött: De kár, hogy csak egyszer vagyunk negy­venévesek! — Ügy tűnik tehát, hogy az előző konferencia határozatai hosszú távon megvalósítha­tók? Gazdik István: — Nincs Miskolcnak egyetlen olyan ha­tározata sem, amelyet kipi­pálhatnánk. Van, ahol előre­léptünk, van, ahol kevésbé, de az eltelt három év még kevés volt. Ami most új lökést ad­hat, az az új oktatási tör­vény, ennek céljai párhuzamo­sak az úttörőélet irányzataival, csak mi ezt néhány évvel ko­rábban kezdtük. Gumkmtok — Az országos decemberi konferenciára kiadott vita­anyagot az iskolák már az elő­ző tanévben megkapták. Mi­lyen problémákat vetett ez föl az iskolai értekezleteken? Horváth Ferencné: — A pe­dagógusok nem voltak eléggé felkészülve egy . ilyen nagy .anyag megemésztésére. A negyvenéves évforduló után, egy eseménydús, fárasztó idő­szakban túlfeszített tanári gárdával kellett végrehajtani a szokatlan feladatot. Ha hosz­­szabb lett volna az átfutási idő, alaposabban átgondolt vélemények születtek‘volna. . Gazdik István: — Az anyag valóban élénk vitára sarkallt, ez jó volt. Viszont volt benne egy-két gumicsont, ami vál­toztatásra szorul ugyan, de nem biztos, hogy a tézisek közé kívánkozik. Ilyen a tag­díj, a fogadalomtétel, sokan ezeknél leragadtak, ahelyett, hogy fontos alapkérdésekkel foglalkoztak volna. Hegedűs József: — Az út­törőmozgalom továbblépését szorgalmazó dolgokkal min­denki egyetértett. A pedagógu­sokat az zavarta, ami kimon­dottan a személyüket érintet­te. A megye tizennégy terüle­téből tizenkettő elutasította a tagdíjfizetést, tizenegy a foga­dalomételt. Bak Ferenc: — Az alapsza­bályzat több pontjában van A és B változat. Ezekkel kap­csolatban másképpen foglaltak állást a különböző területek, és még csapatokon belül is el­térő vélemények alakultak ki. Hegedűs József: — A mi el­képzelésünk a következő: ahol alternatív lehetőség kínálko­zik az úttörőcsapatot érintő dolgokban, ott a döntési jogot vissza szeretnénk adni nekik. Döntsön a helyi mozgalmi kö­zösség — és ez már minősíti is őket. Mark Leonóra A tavaly augusztusban ala­kult együttessel szeptember­ben több felvételt készített a Magyar Rádió, bemutatta a televízió Pulzus adása,, önálló koncertjük volt a Petőfi csar­nokban, valamint szerepeltek a Kertészeti Egyetem klubjá­ban és sok-sok önálló kon­certen. Legutóbi sikerüket az Interpop-fesztiválon aratták, ahol a győztes Giorgiával léptek fel. Két hete került az üzletekbe az első nagyleme­zük, melynek sikerét bizonyít­ja, hogy megkezdték az LP utánnyomását. Hogy milyen együttes a Z’ZI Labor? ... Ezt legjobban az ítélheti meg, aki látta őket élőben muzsikálni. Mint ahogy a nevében van: sokszínű és kísérletező együttes az övék. Amit csinálnak, nincs kor­osztályhoz kötve, több tucat levelet kapnak rajongóiktól. Egy Szilvia nevű kislány Deb­recenből például így fogal­maz: „Nagyon tetszik a ze­nétek, de anyunak, apunak, sőt még a nagymamának is.” Az együttes „nagyágyúja” a veresegyházi asszonykórus. A huszonkét délpálóc népvise­letbe öltözött menyecske meg­jelenése könnyűzenei színpa­don önmagában véve is meg­lepetés. Hát még a vokális hangzás! Ahogy abban a Rol­ling Stones-nótában énekel­nek!... Utánozhatatlan. — Mindenesetre nagy me­részség kellett hozzá, hogy ilyen felállásban lépjetek kö­zönség elé — mondom Jani­­csák Istvánnak, az együttes vezetőjének. — De úgy látszik, bejött, már több mint egyéves ez a kapcsolat. Ilyen tartós ez a házasság a menyecskék­kel? Dániában hogyan csinálják? A céhlegények A SZAKMA MESTERÉVÉ válni — hosszú időbe telik. A középkori szokás szerint az inas- és legényéveket vándor­évek követték. Az országuta­kon megszokott látvány volt a vándorló mesterlegény, aki bottal a kezében járta végig a városokat, országokat vá­lasztott mesterségének fogá­saival ismerkedve. Az évszázados hagyomány szakmai tapasztalatcsere­­jellegének felelevenítésére utal nevében a KISZ Vándor­bot akciója. A mozgalmat — melynek célja a mezőgazda­ságban dolgozó fiatalok hazai és külföldi továbbképzése —, a KISZ élelmiszer-gazdaság­ban dolgozó fiatalok tanácsa szervezte, együtt az Állarhi Ifjúsági és Sport Hivatallal, a Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium ifjúsági bizottságával. Az idei téma a szarvasmarha-tenyésztés. Az egynapos hazai tapasz­talatcserék színhelyéül égy­­egy kiváló mezőgazdasági üzemet választottak. Az itt látottak alapján lehet fejlesz­tési javaslatot kidolgozni és azt január 15-ig a KISZ KB már említett tanácsához pályamunkaként benyújtani. E pályázatok szerzői közül kerülnek ki a külföldre uta­zók. Így ösztönöz ez a rend­szer a nyelvtanulásra is, hi­szen mas országokba csak az juthat ki, aki — azon túl, hogy részt vesz három szaba­don választott hazai rendez­vényen — legalább alapfokon beszél németül vagy angolul. A Vándorbotot az élelmiszer­­gazdaság harminc éven aluli szakemberei közül azok fog­hatják kezükbe, akik öt év­nél nem régebben fejezték be közép- vagy felsőfokú tanul­mányaikat. Megfelel ezeknek a feltéte­leknek Oskó Róbert, a buda­örsi Taurina Agrárfejlesztő Közös Vállalat szarvasmarha­­tartási technológusa. A Hód­mezővásárhelyen, az Állat­orvos tudományi Egyetem ál­lategészségügyi főiskolai ka­rán végzett fiatalember-egyi­ke volt annak a tizenhárom magyar fiatalnak, aki au­gusztusban Dániában járt. A KISZ KB szervezésében há­rom hetet töltöttek az északi országban, a mezőgazdaságot tanulmányozva. — Az első héten egy népi főiskolán hallgattunk általá­nos és politikai jellegű, tehát nem szakmai témájú előadá­sokat. Utána tíz napig kis farmokon dolgoztunk; végül az utolsó három nap Koppen­hágában, kulturális progra­mokkal telt el. Nagyon érde­kes és főleg hasznosan eltöl­tött idő volt ez: segítettünk a farmereknek, s közben-meg­ismertük a dán szarvasmarha­­tenyésztést és a gazdaságban használt különféle gépeket. Ezek között láttam egy na­gyon egyszerű anyagmozga­— Még ennél is tartósabb, Pfpasszonyok lesznek nem­sokára, egy önálló lemezt is tervezünk velük. — És mi van Giorgiával, akivel Siófokon léptetek fel? Egyáltalán, hogy ismerkedte­tek meg vele? — Lehet, hogy nem hiszed, de nagyon egyszerűen. Hal­lottuk őt a próbán, fantaszti­kus hangja van. Odamentünk hozzá, és megkérdeztük, nincs-e kedve velünk énekel­ni? A Z’ZI együttes nemcsak zenekar, hanem majdnem színliáz is. Tagjai — a profi zenészeken kívül — Lőrincz Gabriella tévébemondónő, Si­­morjay Emese és Gömöri Ist­ván színészek (mindketten az Arany János Színház tagjai), valamint technikusok, világo­sítók, öltöztetők, kellékesek és gazdasági ügyekkel foglalkozó szakemberek. Együtt írják, rendezik, zenésítik darabjai­kat, melyeket a kicsinyek leg­nagyobb örömére a népligeti Planetárium épületében állí­tanak színpadra. — A szakma kicsit csodabo­garaknak tart benneteket — mondom a zenekarvezetőnek. — Ti hogy álltok ezzel? — Mi tiszteljük az egész szakmát Szikarától a Dolly Rollig, csak mi mást, más­képpen csinálunk. És nem hiszem, hogy azzal kellene lépnie valakinek, hogy a má­sikat lejjebb nyomja. Van hely bőven mindenkinek a színpadon. Amíg keltünk a közönségnek, addig csináljuk. Hogy a Z’ZI milyen sokszí­nű, bizonyítja: december 4- től minden hónap első csü­törtökjén dzsesszt fognak ját­szani a Kertészeti Egyetem klubjában. Tálát a Z’ZI Labor: pop — gyerekszínház — dzsessz, ki­­nek-kl-nek ízlése szerint. Antal Piroska tási berendezést, amelyet egyetlen ember is kezelheti. Indítványomra hamarosan a mi vállalatunknál is használ­ni fogják, már a prototípus elkészülte előtt áldunk. — A többi, itthon is hasz­nosítható tapasztalatom üzem­­szervezési jellegű; a tejterme­lő gazdaságok üzemszerve­zésére vonatkozó javaslataim­ból fogom megírni a pálya­munkámat is. Mi — szem­ben a Dániára jellemző, csak téjelő tehenészetekkel — hús­marha tartásával is foglalko­zunk. Ez a fő profilja a Kis­kunhalasi Állami Gazdaság­nak, ahol az első hazai ta­pasztalatcsere lezajlott. Ezen szintén ott voltam, s ebből azt tanultam meg, hogy a leg­fontosabb a helyi sajátosságok kihasználása. AZ ŐSZI BETAKARÍTÁSI munkák befejezése után, no­vember 3-ától indul igazán útjára a „Vándorbot”. Az el­ső tapasztalatcsere november 3-án az Agárdi Mezőgazdasági Kombinátban lesz. A huszon­öt hazai színhely között Pest megyeiek is vannak: novem­ber 25-én a Gödöllői Agrár­­tudományi Egyetem tangazda­ságának hatvan-nagygombo­­si telepével, november 26-án a kocséri Petőfi Tsz-szel, de­cember 3-án pedig a budaörsi Taurina Agrárfejlesztő Közös Vállalat szarvasmarhatelepé­vel ismerkedhetnek meg az; érdeklődők. M. L. Almok Huszonnyolcán jöttünk el a tízéves érettségi találko­zóra a negyvenfős osz­tályból. Aki valamiért nem tudott részt venni a rendha­gyó osztályfőnöki órán, levél­ben írta meg, mire jutott ed­digi életében, milyen terveket dédelget, milyen célokért küzd. Huszonnyolc éves emberek, legtöbbjük alig pár esztende­je állt föl az iskolapadból. Al­maikról beszélnek, s arról, mit sikerült megvalósítani azok­ból. Mit mondjak? A kép nem éppen lila ködbe burkolva tár­ja elénk a realitásokat. — Háromszor felvételiztem jogra, háromszor nem vettek fel. Elmentem adminisztrátor­nak egy iskola üzemi konyhá­jára, ma már élelmezésvezető vagyok. Azt hiszem, itt is ma­radok. Innen megyek nyugdíj­ba —■ sorolja az elmúlt évti­zed eseményeit az egyik. — Én is lemondtam két si­kertelen felvételi után a to­vábbtanulásról — kapcsolódik hozzá a másik. — Férjhez mentem, gyerekeket szültem j — kettőt —, s tavaly lakáshoz jutottunk a férjem vállalata révén. Harminc évig nem tu­dunk előbbre lépni, úgy cladó­­sodtunk. Utána meg már mi­nek? Alig akad valaki, aki azt csinálja, amire tizenévesen vá­gyott. A legfontosabbon, hogy lakást szerezzenek, legtöbbjük már túl van, S hogyan to­vább? Tervek erre vonatkozó­lag nincsenek. Megélni a fizetésből, felne­velni a gyerekeket. Huszon­nyolc éves emberek, akik „be­fejezték” életüket, feladták terveiket, álmaikat. Fiatalok, s mégis „lemondtak” egy élet­re arról, hogy valami újat csi­náljanak ... Akad ugyan még egy-két nyughatatlan teremtés, aki még várakozással néz a jövő elé; ők azonban nem nagyon mernek a még élő, s bensőjü­ket állandóan mozgásban tartó vágyakról beszélni. Illába, ki­lógnának a sorból Fejet haj­tanak a hétköznapok követel­ményei előtt, felveszik a lé­pést aT többiekkel, de azért suttyomban arra gondolnak: úgyis „másként” formálom az életemet. Talán lesz erejük megvaló­sítani álmalkát, s talán akad egy-két ember, akiben feléb­reszthetik a szunnyadó vágya­kozást. Mert mindig lesznek olyanok, akik csak egy lökés­re várnak. Lehet, hogy a húszéves ta­lálkozón már több bizalom­mal néznek a jövő elé, ha már féledik az életkezdés va­lóban nehéz, erőt, őrlő eszten­deit? F. A. M." Tartós házasság a menyecskékkel \ h < Kísérlet a íll

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents