Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-28 / 280. szám
.1##;« »fi 1086. NOVEMBER 28., PÉNTEK Hogy szolgál az egészsigünk? Rendelők városi színvonalon Tisztelt tanács! — hangzott a testülethez címzett megszólítás tegnap délután a dunakeszi tanácsháza nagytermében. A városi tanács ülését Villási László elnökhelyettes nyitotta meg. Az ülésen részt vevők sorában köszöntötte Szigeti Sándornét, a városi pártbizottság titkárát. Részt vett az ülésen Antal János, a HNF városi bizottságának titkára, Nagy La§ josné, a szakszervezetek szak- S maközi bizottságának titkára, ® Ilovai Julianna, akit nemrég póttanácstagból tanácstaggá választottak a 23-as választókerületben, a tegnapi tanácsülés kezdetén vette át megbízólevelét* Kévé; a műszer Dr. Gádor Ferenc városi főorvos az egészségügy helyzetéről számolt be. A főorvos, jelentésében áttekintette a körzeti rendelés kialakulását. Az országos átlaghoz hasonlóan körülbelül kétezerötszáz ember tartozik egy körzethez, s 11 rendelő működik a város területén. A fogorvosi ellátásban. már a VI. ötéves terv ideje alatt betöltötték a nyolcadik szakorvosi állást. Ebben a státusban o gyermekek fogászati kezelése a feladat. Sikerült megoldaniuk az óvodás és iskolás korúak fogbetegségeinek szűrését. A jó színvonalúnak tartott fogászati rendelés, jövőre a helyi szájsebészettel válik teljessé. Nem minden városban lehet még elmondani azt, ami itt már természetes. Minden körzeti orvos elvégezheti rendelőjében az EKG-vizsgálatot. A gyermekszemészeti szűrővizsgálatoknak máris tapasztalható eredménye a látási zavarok korai felismerése. Az anya- és gyermekvédelem számos jó eredménye és törekvései ellenére viszont nagy gondot okoz, sokrétű feladatot ró a közeljövőben a szakorvosokra az a tény, hogy tavaly óta a megyei átlag fölé emelkedett a csecsemőhalálozás arányszáma. Azt persze tudni kell, hogy a megyei átlag öszszesen 25 ezrelék, s ezzel szemben a dunakeszi jelenleg 37,38 ezrelék. Az okokat a kis súlyú, 1500 gramm alatti koraszülésekben látják az egészségügy szakemberei. A főorvosi beszámoló szerint bár emelték, még mindig nem elégséges az egyéb szakorvosi rendelések óraszáma. Kritikusnak tartja a szakrendelők gép- és műszerellátását, s többek között arról is Rendszeresen figyelemmel kíséri a lakosság a városi szakren delő építését. Képünk a csempézők munkájáról készült. értesülhettek a tanácstagok, hogy az elavult röntgenkészülékhez már tartalékalkatrészeket sem gyárt az ipar. Ezen a helyzeten az építkezéssel együttjáró beruházás, az új szakrendelő jövő esztendei megnyitása változtat majd véglegesen. Jobb megelőzni A szociálpolitikai kérdéseket érintve a beszámoló sürgette, hogy fejlesszék tovább a rászoruló idős emberek érdekét szolgáló szociális étkeztetést, amely a városban minimális. Az egészségügyi alapellátás céljai, feladatai között szerepel, hogy a VII. ötéves terv időszaka alatt létrehoznak egy úgynevezett szűrési centrumot. Ennek előreláthatólag a tüdőgondozó lesz a gazdája, mert mint Magyarországon általában, így Dunakeszin' is itt áll rendelkezésre a legtöbb adat ahhoz, hogy korcsoportonként vizsgálják az emberek egészségügyi állapotát, s kiszűrhessék a veszélyeztetett korúak szív- és keringési betegségeit, időben felismerjék a cukorbetegség kezdetét. A gyermekek szűrővizsgálatait a városkörzetre is kiterjesztik. Ehhez a humánus, de nagyon sok munkát, fáradságot, időt igénylő feladathoz kérni kell a lakosság megértését és segítségét is. Számítanak a társadalmi szervezetekre is. A megelőzéssel, a gyógyítással együtt jár a nevelőmunka Gázvezeték épül Gödön A falugyűlés már megtárgyalta, következik a szavazás. Többen kérdezték Gödön, hogy merre haladnak a gázvezeték fő vonalai. Mint a múlt héten részletesen megírtuk: a lakosságtól területfejlesztési hozzájárulást is kér a tanács. A képen látható terv szerint a jövő évben megkezdik a munkálatokat. is. Dunakeszin nemsokára ifjúsági védőnő kezdi meg a középiskolások egészségre nevelését. - ' A házi szociális gondozásról, az új szakorvosi rendelőintézet megnyitásának előkészületeiről és a szervezeti kérdésekről elhangzott tájékoztatás, majd a vita után Hernádi Jánosné az egészségügyi és szociálpolitikai bizottság munkájáról terjesztett elő beszámolót. Szociálpolitika A tanács mellett működő társadalmi testület 1977-ben alakult meg. a jelenlegi választási ciklusban négy tanácstag és három bizottsági tag vesz részt a muhkában. Feladatuk, hogy előzetesen megtárgyalják, véleményezzék a szakterületükkel kapcsolatos napirendeket, s erről mondjanak véleményt, foglaljanak állást, tegyenek javaslatot. Foglalkoznak az alapellátással, a szakorvosi rendeléssel, szociálpolitikával, az intézmények munkaegészségügy! helyzetével, a cigánylakosság életkörülményeivel. Hernádi Jánosné felvázolta a bizottság eddigi munkájának, intézkedéseinek főbb vonásait, s ezek között több olyan testületi ülés is szerepel, melyeken a tanács által nem tárgyalt külön kérdéseket beszéltek meg. A továbbiakban döntöttek a pénzügyi előirányzatok átcsoportosításáról, módosították a költségvetésnek azokat a rovatait, melyek az évi tervtől némileg eltérő módon alakultak. A város vezető testületé ezután megtárgyalta a jövő évi munkatervet. A program végleges elkészítése előtt a tanács szervezeti és működési szabályzatában meghatározott szervektől, bizottságoktól előzetes javaslatokat kértek. OUB^KESZI *zH,n$a A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Különleges munkaeszköz fiz üzem dolgozószobája Terem talán lesz Az üzemi műszaki könyvtárnak a termelés feltételrendszerében ugyanazt a helyet kel) elfoglalnia, mint a gépeknek és más termelőeszközöknek. A MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzemében a műszaki könyvtárhoz könnyű odatalálni, mert mindjárt a főporta közelében rendezték be. Szabó Györgyné műszaki könyvtáros pedig a szomszédos irodában végzi azt a munkát, amit főállásban bíztak rá. Nyitná ugyanazt az ajtót, amit a műszakiaknak, a szakmunkások számára is, de ők ritkábban keresik fel, legfeljebb egy-egy szakmai továbbképző tanfolyam vagy vetélkedő idején, vagy ha otthon akad valamilyen barkácsolnivaló a ház körül. Akkor keresnek hozzá szakkönyvet. A nem túl tágas helyiség polcain ezért kapott helyet többek között a Vasúti Lexikon mellett a házépítésről szóló kötet is. A négy idegennyelvű folyóirat közül a ZEV Claseres Annales, a Schinen Fahrzeuge, az Autonimicseszkaja Szvarka mellett ott található a lakberendezési tanácsokat adó német Möbel und Wahnraum című is. Nem túl tágas Nincs abban semmi különös, hogy sokszor az egyedi kívánságokat is teljesítik, hiszen a különféle szakmákhoz különféle folyamatos és friss információk kellenek. Ami van, azt különben nyilvántartják a helye szerint is, hogy ha netán más is bele akar nézni, tudják, melyik osztályon kérhetik el. Jó lenne persze, ha központi példányok is maradhatnának bent, s azokat a kis dohányzóasztal és két szék helyett kényelmes munkaasztalok mellett, megfelelő világításnál böngészhetnék, vagyis, ha lenne egy igazi, gyári dolgozószoba, szellemi központ. Terem talán lesz is, ahogy ezt Szabónétól hallottuk, mert hamarosan tágabb helyre költöztetik az állományt, de beszerzésre jövőre is csak annyi lesz a pénz, mint az idén, az pedig kevés. A 6200 kötetes állomány évi 50—60-nal gyarapodik. Minden egyébbel együtt évi 70 ezer a költségvetése. A könyvek olvasó gárdája mintegy 178 szakemberből áll. A hivatalos nyitva tartási idő napi egy óra, délelőtt 9-től 10 óráig, de ez, mint a könyvtáros mondt^: nem szentírás. I Napi egy óra — öt évvel ezelőtt bízták rám ezt a feladatot — mondja Szabó Györgyné. — Magam is érzem, hogy kevés rá az időm, egész embert kívánna ez a munka, de csak a jelenlegi megoldásra van lehetőség. Nem vagyok könyvtáros szakember. Tudtommal kimondott műszaki könyvtárost nem is képeznek. Ám ennek a hiányát sokszor érzem. Több könyv, folyóirat kellene, a nyugodt elmélyülésre lehetőséget adó dolgozószoba minden üzemben. A járműjavító csak kiragadott példa, aminél van jobb is, de inkább több az, amelyik nem éri el ezt a színvonalat. Az innovációhoz, a rendszeres megújuláshoz pedig nélkülözhetetlen a bőséges információforrás, a termelő közösség szellemi támaszpontja. Közös dolgainkról Jé az a ház k osszul döntött a tanács. K Láthatta volna előre, hogy a lakosság nem szavazza meg a múlt évi tohót, melynek bevételét a József Attila Művelődési Iláz felújítására akarták fordítani. Ilyen és ehhez hasonló nézetek már többször hangzottak el, s legutóbb a gödi falugyűlésen fejtegette ezt az egyik felszólaló. Azzal érvelve, hogy ennél sokkal fontosabb dolog is van még, amit meg kell oldani, s arra áldozni a kevés pénzt. Mert ugye a lakásokban mindenütt ott van már, s behozza a világot a fekete-fehér, de nem ritka helyen a színes képet közvetítő televízió. Aztán meg itt fekszik ez a nagy település közel a főváros kulturális intézményeihez, azonkívül is két város, Dunakeszi meg Váe között. Aki tehát művelődni akar, szórakozni szeretne, az válogathat, merro induljon. Mert bár a közlekedés olyan, amilyen, mégiscsak félórányi a legnehezebb távolság délre is, északra is, akár busszal, akár vonattal utazik az illető. A többség pedig úgyis bejáró dolgozó, akár ott is maradhat Pesten, munkaidő után. Amikor meg hazaér, különben is olyan fáradt, s annyi a dolga, hogy nem a művelődési házba indul a maradék szabad idejét eltölteni. Tetszetős, majdnem helyeselhető érvek ezek, amikkel mégis vitatkozni kell. Szerencsére még ott, a helyszínen akadt is, aki vitába szállt a felszólalóval. Mert bár igaz, hogy több csatornán . érkezik az információ cs a kultúra, ám számos helyi kérdésre ma még ezek a csatornák nem adnak választ. Azt a feltételt sem elégítik ki, hogy az egyazon településen lakók találkozhassanak, ■ beszélgethessenek, s a közös élmény legyen a forrása az összetartozás érzésének. S ezt szolgálja majd a januárban megnyíló felújított épület. Péntektől péntekig — Zongoradélután lesz november 30-án vasárnap 15 órakor a Park étteremben. A vendéglő vezetőinek nagy érdeklődésre számottartó kezdeményezése ez a műsor, melyen közreműködnek a zeneiskola növendékei. — Egyszer volt, hol nem lesz. Mesék felnőtteknek. Vasárnap este 7 órakor zenés, vidám irodalmi est kezdődik a József Attila Művelődési Központban. Fellép: Schütz Ila és Sztankay István. Közreműködik: Oláh Ferenc. — Egy utazó naplója. December 2-án nyitják meg a Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában a Liszt Ferencemlékkiállítást. A tárlat az iskola galériájában a hónap végéig, munkanapokon 8-tól 18 óráig tekinthető meg. Itt látható még a hónap végéig Kovács Péter festőművész kiállítása is. — Elővétel. Megkezdték a jegyek árusítását a József Attila Művelődési Központban sorra kerülő december 6-án 17 órakor kezdődő ünnepi kórushangversenyre, amelyen fellépnek a dunakeszi énekkarok, a művelődési központ fúvószenekara, valamint a városban élő Sellei Zoltán, neves előadóművész. Sablonok nélkül, szemül szembe Gyakrabban kell találkozniuk döntöttek, s miért nem versenytárgyaláson bízták meg a kivitelezőt, s miért a drágább, 11 milliós kivitelezési költséggel építő költségvetési üzem kapta a megbízást. Szakadék látszik a tanács és a lakosság között, ha talán a dolog nem is annyira súlyos, mint amilyennek ebben a hangulatban tűnt. Tóth Lászióné, a városi tanács munkatársa a 19-es számú választókörzetben Cseke Miklós tanácstag beszámolóján vett részt. A Posta utcai általános iskolában Bitter Antal és Czermann Mihály állt a választói elé. A lakótelepi nagyon jó beszámoló volt, konkrét kérdésekkel foglalkozott, társadalmi munkára is mozgósított — mondta a közigazgatási szakember. — Sok év óta nem vettem részt ilyen jó beszámolón. A másik körzetben viharosabb volt a hangulat. Ez természetes, mert a feszültséget itt is a gázvezeték építése, a bekötések késése okozta. Az oldalt irta: Kovács T. István Fotó: . Vimola Károly i Ahány ember, annyi nézőpont, s természetesen annyi vélemény a tapasztalatokról. Ez utóbbiak is meglehetősen változatosak voltak a nemrég lezajlott tanácstagi beszámolók hangulatáról. A lapunkban megjelent tudósítás a Barátság-lakótelep egyik körzetéről szólt. Antal János, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára úgy összegezte tapasztalatait, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva megnőtt a tanácstagok felelőssége, de ennek megfelelően jobban készültek fel például arra, hogy választóik előtt számot adjanak munkájukról. Talán ez is közrejátszik abban, hogy a körzeti beszámolókon részt vevők száma háromszorosa az öt évvel ezelőttinek, vagyis 40—80 érdeklődő választópolgár tanácskozott az idei, őszi estéken a közügyekről. Kovács János, a tanács és a végrehajtó bizottság tagja a 45-ös és 46-os választókörzetben, az úgynevezett alagi városrészben szerzett tapasztalatokat. Különösen a felszólalások ragadták meg a figyelmét. Ezek többsége a gázvezeték-építéssel kapcsolatban hangzott el, mert a hálózat bekötése az idei őszön is késik. Az emberek nem akarnak, mert nem tudnak kétféle módon készülni a télre, nem jut pénzük szénre is meg építkezésre is. Sok panasz hangzott el az utcák világítására. Habár a lámpákat rendszeresen javíttatja az áramszolgáltató vállalat, azok másnapra már ismét felmondják a szolgálatot. A csaknem két és fél órás tanácskozás Kovács János szerint parázs hangulatú volt és főleg a panaszok határozták meg a körzet más városrészhez képest is elmaradott volta miatt. Fizetjük a tehót, de mit kapunk a VII. ötéves tervben? — tették fel a kérdést, ugyanakkor nem zárkózva el a társadalmi munka elől sem. Javasolták például játszótér épíjését az úgynevezett Barackos területén. A munkában sokan hajlandók segédkezni. Mit lehet tenni azért, hogy a panaszok helyett előretekintőbb, termékenyebb körzeti eszmecserék legyenek a jövőben? Megelőzni a panaszokat, többször kimenni az emberek közé — válaszolta meg az önmaga által feltett kérdést a körzet tanácstagja. Ezen a tanácstagi beszámolón részt vett Koller Istvánné is, a városi pártbizottság munkatársa. Az elhangzott panaszokból azt a következtetést vonta le, hogy mint azt a tanácstag mondja, valóban többet kellene találkozni a választókkal, s több információt szolgáltatni. Nem kellene megvárni, míg az év egy-két napján rendezett, hasonló találkozások alkalmával kerül felszínre a sok panasz, a jogos vagy annak vélt kritika. Nem lehetett kikerülni a 2. számú általános iskola tornatermének építésével kapcsolatos vitákat, azt, hogy miért a kisebb s miért nem a nagyobb méretű változat mellett