Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-27 / 279. szám

VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM 1986. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK T A tanácsülés megvitatta Újabb gondoskodási formákat! 5 Tegnap délután tartotta í ülését Vác Város Taná­­$ csa. A testület a tanácsi S> szociális gondoskodás ered­­^ menyeiről és feladatairól ^szóló jelentést, a városi ta­­^ nács és szervei jövő évi munka tervének javaslatait § vitatta meg, illetve az 5 Elektroakusztikai Kisvál­­^ lalat igazgatói posztjának § betöltését véleményezte — S előzetesen. • Dr. Barta Györgyi, az egész­ségügyi osztály vezetője, je­lentésében számos szép ered­ményről adhatott számot a városi tanácsnak. Vácott az összlakosságon belül az idő­sek 16,7 százalékot képvisel­nek, helyzetük egyszerre a család és a társadalom gond­ja. Az anyagi feltételek az ese­tek többségében adottak, a családoknak mégis nagy fel­adatot ad az idős ember, hiszen napközbeni gondozásuk, ellá­tásuk csak nehezen biztosít­ható. Voltaképpen a fentiek határozzák meg az állami és társadalmi szervek tenniva­lóit. Az egyik forrás A városi tanács legutóbb 1980-ban foglalkozott e kér­déskörrel, akkor a szociális segélyek megállapításának rendjét, szabályozását ille­tőéin. Az akkori határoza­tok folyamatosan megvalósul­tak, s ez meglátszik az ered­ményekben is. A szociális gondoskodás főbb formái Vácott; — az anyagi ellátások rend­szere (rendszeres és rendkí­vüli segélyek, szociális étkez­tetés), — idősek napközi otthona, — házi szociális gondozás. Az intézményi szociális gon­doskodás az időskorúak szo­ciális otthona, és a szakosí­tott szociális otthon keretében történt. A felnőttek védelme területén sokat fejlődött a gondoskodás, különösen az anyagi ellátás, va­lamint a házi szociális gon­doskodás hálózatában. Az időskorúak megélhetését job­bára a nyugdíj biztosítja, ám azok összegében lényegesek a különbségek. Az árak emel­kedése is ezt a korosztályt sújtja legjobban. A létfenn­tartásukat biztosító jövede­lemmel és a tartásra képes (és kötelezhető) hozzátartozó­val nem rendelkező munka­­képtelen emberek megélheté­sének egyik forrása a tanácsi szociális segély. Az anyagi el­látásra fordított összeg Vá­cott 1980 és 85 között több mint kétszeresére nőtt. Ezen belül rendszeres szociális se­gélyre 6 évVel ezelőtt mintegy egymilliót, tavaly már 1 mil­lió 300 ezer forintot fordítot­tak, úgy, hogy eközben csök­kent a rászorulók száma. Kö­vetkezésképp nőtt az egy sze­mélynek kifizethető összes nagysága, mégpedig 1121 fo­rintról 1695 forintra. Ez a ke­ret lehetővé tette, hogy sen­ki indokolt kérelmét nerrj kel­let elutasítani, sőt, Weisz György tanácselnök kivétele? méltányosságból olykor ennél magasabb összegeket is ki­utaltatott. A rendszeres segélyben ré­szesülők életkörülményeinek javítását évente négyszer ki­emelt összegfű, 2500 forintos rendkívüli segéllyel is támo­gatják. Az ilyen segélyezés­ben részesülők száma öt esz­tendő alatt 103-mal nőtt. ta­valy 397-en voltak. Voltaképpen az anyagi jut­tatások közé kell sorolnunk a szociális étkeztetést is, mely­nek keretében a rászorulók naponta egyszer ingyen vagy csekély térítésért meleg ételt kapnak. Ezt az étkeztetést az Egyesített Szociális Intézmény, mint integrált gondozási köz­pont biztosítja, ök gondoskod­nak az ebédek házhoz szállítá­sáról'is, két gépkocsival. Mint arról lapunkban már korábban beszámoltunk, a város három gócpontján lerakatot állítottak fel, ahonnan tiszteletdíjas gon­dozók viszik tovább a meleg ebédet az idős emberek ott­honába. Míg 1980-ban 41-en, jelenleg 107-en részesülnek a gondozás e formájában, ak­kor 151 ezer, tavaly már több mint egymillió forintért. Ha az igénylők száma növekedni fog, szükség lesz az üzemi konyhák és a Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalat váci igazgatóságának segítségére is, minthogy a Burgundia utcai szociális otthon jelentős költ­séggel felújított 300 adagos konyhájának kihasználtsága már ma is teljes. Az. idősek napközi otthonát azok vehetik igénybe, akik vagy saját maguk el tudnak sétálni a Mártírok útjára, vagy mikrobusszal szállíthatók. A napközi otthon a szociális ott­hon konyhájáról na.pi három­szori étkezést biztosít, tisz­tálkodási és pihenési lehető­séget, rendszeres orvosi ellá­tást, valamint színvonalas kulturális programokat. Még­sem tartozik a gondozás . idő­sek által kedvelt formái kö­zé, legalábbis ezt bizonyítja, hogy kihasználtsága több év átlagában mindössze 60 szá­zalékos. Ahogy nőtt a szociális étkeztetésre igényt tartók szá­ma, úgy csökkent az idősko­rúak napközi otthonának ki­használtsága. Bizonyára vál­toztatna a helyzeten, ha az idősek által sűrűn lakott Kis­­vácott is, létesítenének egy ilyen otthont. A házi szociális gondozás keretében olyan idős emberek részesülnek társadalmi gon­doskodásban, akik nem kíván­ják otthonukat elhagyni. Je­lenleg tíz házigondozó dolgo­zik a városban. Lapunk ha­sábjain korábban arról a fel­mérésről is beszámoltunk, amelynek keretében — a kör­zeti orvosokkal együttműköd­ve — 4864, hatvan évnél idő­sebb polgárt kerestek fel, hogy felmérjék a különböző gondozási formák iránt tá­masztott jövőbeni igényeket. Ennek nyomán 27 rászoruló embert gondozásba vettek, 12-en napközibe járnak azóta, és hárman rövid időn belül 'megkapták szociális otthoni beutalójukat. E felmérés arra enged következtetni, hogy a belátható jövőben mintegy 300-an igénylik majd a házi­gondozást. 100-an a szociális étkeztetést, 35-en az öregek napközi otthonát, 50-en szo­ciális otthoni elhelyezésüket, s további 100-?jn az emelt szin­tű szociális otthon lehetőségét. Szocialista brigádok A házi szociális gondozás is látványosan fejlődött az utób­bi ót év a.latt, míg az elmúlt tervidőszak elején 10 hivatá­sos és 23 tiszteletdíjas gondo­zónő, 22 szocialista brigád és iskolaközösség 55 idős ember­nek nyújtott segítséget, addig manapság hivatásosan 10-en, tiszteletdíjért 48-an gondoznak 159 embert, 10 szocialista bri­gád és iskola segítségével. Látható, ez utóbbiak száma sajnos csökkent. A tisztelet­­díjas gondozók díja 700-ról át­lagosan havi 1500 forintra emelkedett. Azok, akik a területi szo­ciális gondozás formáiban már nem láthatók el, egész­ségi állapotuknak megfelelő szociális otthonokba kerülnek. A városban két otthon mű­ködik, a Burgundia utcában (új részlege a Rádi úton) és a Vak Bottyán téren, míg Sződligeten a szellemileg sú­lyosan fogyatékosak számára alakították át az idősek ko­rábbi otthonát. A Burgundia utcai 85 férőhelyet a Rádi úti otthon, a PETÉV korábbi munkásszállása átalakításá­val 131-re növelték. A szer­vezésnek és a gazdaságos be­szerzésnek köszönhetően egy szociális otthoni férőhely a be­rendezéssel együtt mindössze 146 ezer forintba került. Sokan szeretnék Ennek ellenére még mindig sok az elhelyezésre várakozó, Vácról és a vonzáskörzetből 100 jelentkezőt tartanak nyil­ván. Közülük i/többen, egyéb­ként is sokan szeretnék, ha emelt szintű — kétágyas — otthonban kaphatnának elhe­lyezést. Nem -kevés azoknak a száma sem, akik egy ilyen ott­hon kialakításához anyagilag is hozzájárulnának. Bizonyára — min-t eddig is — száihít­­hatnának a város üzemeinek és intézményeinek társadalmi munkájára, amelyben különö­sen a földhivatal, a HAGY, a Forte és a Kötöttárugyár bri­gádjai jártak az élen. (Mivel a városi tanács ülése lapzártakor még tart, beszá­molónk folytatását lapunk holnapi számában közöljük.) Bányász Hédi Évzáró hangversenyek A naptári esztendő vége felé közeledik, a kulturális intézmények decemberi mű­sora is az ünnepek hangula­tát, s az óév búcsúztatását jelzi. A Váci Nézőtér új előadása, Federico García Lorca: A csodálatos vargáné című ze­nés bohózata folytatja siker­­sorozatát. Négy előadását hir­detik. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Vácott vendégszerepei, Moliére: Úr­hatnám polgár című vígjáté­kénak két előadásával. A Tízen Túliak Színházában bemutatják Rimbaud: Szív dobog a reverenda alatt és Csehov: A dohányzás ártal­mai _ című egyfelvonásosait. Végül a szolnoki Szigligeti Színház vendégszereplése zár­ja az idei színpadi játékok sorát, Seress Rezső—Müller Péter: Szomorú vasárnap cí­mű zenés játékával. Zenei esemény is lesz a következő hónapban. A Vác városi KISZ-kórus ad hang­versenyt, Bogányi Tibor ve­zetésével. A zeneiskola először karácsonyi hangversenynek ad helyet, majd szilveszteri kon­cert zárja az évet. Közremű­ködik a Vox Humana Kórus, vezényel: Maklári József. Változatos az ifjúsági klub műsora. Lesz KRESZ-vetélke­­dő, videodiszkó, lemezbemu­tató és előszilveszter. Vita, előadás a fiatalokat érhető egészségkárosító hatásokról, játékos műsor az egészségvé­delem érdekében. Végül, meg­felelő időjárás esetén kirán­dulást terveznek Danovalyba: sítúra, különbusszal. A téli szünet alatt naponta 15—21 óráig biztosítanak programot a fiataloknak. A Hajós Alfréd Űttörőház gyalogtúrára invitálja a csa­patokat, vetélkedőt rendez Vác felszabadulásának 42. év­fordulója tiszteletére. Gyer­tyagyújtás címmel lesz fe­nyőünnep a szakkörös pajtá­soknak, ajándékdélelött a napköziseknek. A pedagógusklub örboty­­tyán-ban rendez Télapó-esfet és értékeli az éves munkát. A nők klubjában megemlé­keznek Vác felszabadításáról. A kertbarátoknak a szobanö­vények ápolásáról beszélnek. A Dunakanyar eszperantó csoport Za-menhof-emlékün­­nepséget rendez. A börzsönyi természetjáró kői- három gyalogtúrát szervez december­ben. A Híradástechnikai Anya­gok Gyárában két kiállításon kívül lesz csillagászati elő­adás és Mikulás-bál. A DCM munkásszállójában jogi ta­nácsokat adnak az érdeklő­dőknek. A szocialista brigád­klub vidám hétvégét tervez, s a résztvevők megtekintik a népligeti Planetárium leg­újabb előadását. Tizenkilenc új fj’met és felújítást kínál a Kultúr mozi műsora, Néhány érdekesebb filmcím: Foglalkozása mester­­lövész (japán). Kétéltű ember (szovjet), Moszkva nem hisz a könnyeknek (szovjet), Macs­kafogó (maeyar), Egy bolond százat csinál (magyar). Sze­münk fénye (olasz). Mary Poppins (amerikai), Édes gon­dok (csehszlovák). Vad- és halételek bemutatója Az idei váci vendéglátó na­pok keretében ma, csütörtö­kön. november 27-én egész napos vad- és halétel-bemu­tatót rendeznek a kisváci Kőkapu étteremben. Szombati ügyelet a patikában Megváltozott az időbeosztás a váci központi gyógyszertár­ban. Szombaton reggel fél 8- tól 14 óráig tart a rendes munkaidő, utána ügyeleti szolgálatot adnak a gyógyszer­­tár munkatársai. Hangosak a javítémííhs ysk Csak a mélyszántás Elcsendesedett a határ, be­fejeződtek az őszi munkák. A város környéki termelőszövet­kezetekben már csak a mély­szántás egy része van hátra. A püspökhatvani Galgavöl­­gye Termelőszövetkezetben a nagy teljesítményű gépeken 'kívül a Zetorokra is ekéket szereltek, hogy még a fagyok beállta előtt elvégezzék a ta­­lajmunkát. Folyamatosan, jó ütemben halad a szerves trá­­igya szórása is. A helyiek el­nevezése szerint a Magyarka táblának nevezett területre ottjártunkkor tizenhárom gép­kocsi hordta a szerves trá­gyát. A gépműhelyből a szerelők fáradozása nyomán üzemké­pesen kerülnek a „szérűkbe” Fűrész Attila szerelő nyugod­­a kombájnok. tan dolgozhat, van elegendő S. J. alkatrész Jó ütemben szórják ki a szerves trágyát. (Vimola Károly fel­vételei) Vasdipsoma A meghívás a Semmel­weis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületének dísztermébe szólt. A széksorokban he­lyet foglaltak azok az or­vosok és gyógyszerészek, akik 50. 60. 65 és 70 évvel ^zelőtt vették át az első diplomájukat. Közöttük volt Vácról dr. Ruzsicska Béla nyugalma­zott főorvos. Dr. Somogyi Endre rektor nyújtotta át 'a díszkötésű va^diplomát városunk egyik köztiszte­letben álló „nagy öregjé­nek”, akit utána családi körben köszöntöttek a szép évforduló alkalmából. Ma is fiatalos energiával dolgozik, figyeli az orvos­­tudomány újabb eredmé­nyeit. Pedig régen volt' 1921 decembere, amikor a buda­pesti Pázmány Péter Or­vostudományi Egyetemen doktorrá avatták. Néhány évig Balassagyarmaton dol­gozott. utána 16 évig kör­orvos volt Pencen, s 1941 óta váci lakos. A napokban adott, át a Váci Tüdőbe­teggondozó Intézet vezető főorvosának egy tanul­mányt arról, hogy a negy­venes évek elején. mint városi hatósági orvos ho­gyan harcolta ki az első helyi tüdő- és nemibeteg­­gondozó intézet életre hí­vását. A vele együtt érettségi­zők közül ő maradt egye­dül az osztályából, s négy orvos és két gyógyszerész kortársával együtt vette át a vasdiplomát. Az arany­diplomások között volt az egykori neves váci gyógy­szerész-dinasztiából Göll­­ner László is, aki fél év­századdal ezelőtt kezdte meg egészségügyi szolgála­tát. P R. Váciaknak is? Erdei iskola Kemencén A kemencei és a kiskunfél­egyházi tanács közös beruhá­zásban épült sportszállóban rendezett be erdei iskolát a budapesti V. kerületi Deák téri általános iskola. Az ötlet a váci Okolicsányi Lórándttól, a Hazafias Népfront Pest Me­gyei Bizottsága környezetvé­delmi bizottságának kezdemé­nyezéséből származott, aki so­kat tett az ügy sikeréért. Az elmúlt hétfőn érkezett meg az első csoport kisdiák, 7. és 8. osztályosok. A hajnali ébresztőt és tornát követő reggeli után délelőtt fél 10-ig, 10 óráig iskolai órákat tarta­nak, majd a tízóraival az ol­dalzsákban, nyakukba veszik a környéket, és avatott szak­emberek vezetésével ismer­kednek a növény-, állat- és madárvilággal, mezőgazdasá­gi üzemekkel, helytörténeti emlékekkel. Az étkezést a Szobi Áfész biztosítja kedvezményes áron. a szállítást az iskolát patroná­ló üzemek és intézmények. Az első hét tapasztalatai na­gyon jók, s úgy tűnik, hogy a téli szünetig heti vattásban köveik egymást a csoportok. Ugyan jobb , lenne, tanárnak is, diáknak is, ha legalább két hetet tölthetnenek egy helyben, ám ez egyelőre a szülők egy része miatt nem lehetséges. ők ugyanis nem szívesen válnak meg hét vé­gére gyermekeiktől. Ezt most a szervezők úgy igyekeznek áthidalni, hogy az epület né­hány szobáját szombaton és vasárnap a gyermekeiket meg­látogató szüiők rendelkezésé­re bocsátják, s ezzel lehetővé teszik, hogy a családok együtt vehessenek részt a hét végi programokon is. Ügy hírlik, Vácott is gon­doskodnak a környékbeli le­hetőségek ilyen kihasználásán, ám más rendszerben. Az első osztály legalább két, de in­kább három hetet tölthetne el valamelyik erdei iskolává előlépett környékbeli üdülő­ben, vagy turistaegyesületek „kuicsosházában’'. b. h. Ezren készülnek tavaszra Lezárult az 1986/87-es baj­noki mérkőzések utolsó szaka­sza a körzeti labdarúgásban. Az első osztályban 12 felnőtt és 11 ifi, a második osztály­ban 11 felnőtt és 7 ifi, a ser­dülőknél 11 csapat pihen a té­li hónapokban. Végeredmény: I. osztály, felnőtt: 1. Galga-, völgye. 2. Esze Tamás SE. 3. Nagymaros, 4. MáTianosztra.. I. osztályú ifi: 1 Nagymaros, 2. Márianosztra. 3. Vácduka. II. osztály, felnőtt: 1 Sződ­­liget. 2. Letkes. 3. Örbottyán. II. osztályú ifi: 1 Letkés, 2. Sződliget, 3. Dunakeszi VSE. Serdülök: 1. Dunakeszi VSE, 2. Fót. 3. Szokolya. A pihenést nem kell szó sze­rint érteni, értesülésünk sze­rint az 52 csapat közel ezer játékosa készül a tavaszi rajt­ra. Három körzeti csapat a megyei MNK-ban vesz részt (Vámosmikola, Esze Tamás SE és Galgagyörk). A játékve­zetők számára továbbképzést szerveznek, örvendetes, hogy egy-két fiatal is van a keret­ben. Kovenc Antal, a labdarúgó­szövetség elnöke elmondta, hogy minden kedden 16-tól 17 óráig tart ügyeletet. Január­ban készül el a végleges ta­vaszi menetrend. A köfzeti bajnokság előreláthatólag március 21—22-én kezdődik. Itt mondjuk el, hogy a vá­rosi kispályás bajnokok torná­ján első lett a Váci Kötött­árugyár, második a váci men­tőállomás. harmadik a kisvá­­ciak csapata. Labdarúgó teremtorna A Lakótelepi SE és a szak­maközi bizottság szervezésé­ben négy meghívott városi csapat vesz részt november 29-én a 204-es Számú Kilián György Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet tornatermében ren­dezendő versenyen, amely a városi labdarúgó-szövetség irá­nyításával 8.30 órakor kez­dődik. A mérkőzések után, várhatóan 12 óra körül lesz az eredményhirdetés és a ku­pa átadása. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents