Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-27 / 279. szám
Már terítik az aszfaltot Közlekedés ... Egyike napjaink legaktuálisabb témáinak. Érthető is, hogy az idén több fórumon is szóvá tették a gyömrőiek a biztonságos közlekedés feltételeinek hiányosságait. Ott, ahol mintegy ötezer ember jár naponta dolgozni a fővárosba, nagy a település átmenő forgalma, s nagyok a községen belüli távolságok, még nagyobb szükség van a jó utakra. A korábbi években szilárd burkolatú utak s jelentős hosszúságú betonjárda épült részben vagy egészében társadalmi munkában — ám mindez nem elég, nem is szólva a karbantartás folyamatosságáról. Éppen ezért a helyi tanács, mintegy kétmillió forintos megyei támogatás felhasználásával, hozzálátott több utca kátyúzásához, illetve aszfaltozásához. Jelenleg a Táncsics Mihály út kátyúzása folyik jó ütemben. Mondani sem kell. hogy a helybeliek nagy örömmel szemlélik a munkálatokat. A. L. A. Az Aszfaltútépítő Vállalat gyömrői, gyáli, debreceni illetőségű dolgozói aszfaltos kőzúzalékkal kátyúznak a gyömrői postahivatal előtt Takács József, az Aszfaltútépítő Vállalat Gém nevű gmk-,iának dolgozója könnyedén irányítja a hatmázsás önjáró úthengert (A szerző felvételei) Az emberért, az életért Túl a századikon is Kissé köpcös, de határozott egyéniség Holota Lajos. Az első látásra nem úgy néz ki, hogy többszörös véradó. Pedig az, méghozzá ötvenszeres! November 6-án adták át ne'ki a magas kitüntetést: h zománcozott, piros kereszttel és sárga szalaggal díszített aranyérmet, a diplomával. Utóbbin az aláírás: dr. Alföldy Árpád, a Magyar Vöröskereszt Szervezet főtitkárhelyettese. Holota Lajos 1945 óta véradó. Akkoriban még fizettek minden deci vérért, nem volt önkéntes véradómozgalom. A szolnoki cipőgyárban dolgozott, amikor felkeresték, hogy akar-e vért adni. Akart, mert édesapja, aki részt vett az oroszországi proletárforradalom megvédésében mint vöröskatona, arra tanította: mindig segíts ott, ahol nemes, igaz ügyről van szó! A tizenéves fiú ebben a szellemben nőtt fel, s a későbbiek folyamán a közösségért érzett felelősség határozta meg cselekedeteit. 1960-ban szerveződött a térítésmentes véradómozgalom. Holota Lajos ott volt az elsők között, akik karjukat nyújtották. Ekkor már a fővárosi autóbuszüzemben dolgozott, majd később került a Volánhoz, mint ellenőr, leszázalékolásáig az volt a munkahelye. Vércsoportja ritka: B—RH pozitív, így kétszeres szükség volt és van éltető vérére. Amikor egészségéről beszélgettünk — utólag bánva —, tapintatlanul megkérdeztem tőle: — Nem akadály-e a véradásban az, hogy gyomorműtétje volt? Mosolyogva .válaszolta: „Amint a nagy számok törvénye bizonyítja, nem!” Erről tanúskodik a kis Vöröskereszt-igazolvány, amelyben ott sorakoznak a véradást jelző körbélyegzők. Kevés embernek van olyan nacionáléja az emberi önzetlenségről, áldozatvállalás nemes gesztusáról, mint Holota Lajosnak. Túl van már a századik véradáson. s ebből ötvenegyet térítésmentesen adott. — Hogyan tovább? — kérdezem a Vetőmag Vállalni monori területi központjában rendészként dolgozó vöröskeresztes aktívát. —■ Nagyon szeretnék még, ha egészségem engedi, vagy tíz évig vért adni. Büszke vagyok gyermekeimre ... fiam, Lajos, Sopronban határőr, amikor szabadságra hazajön, mindig azt kérdezi: Győzöd még, édesapám? A felelet mindig ugyanaz: ha hívnak, ótt leszek az elsők között. Legutóbb Gödöllőn a vérplazmához ismét 8 deci vért adott, s délután már ott volt a munkahelyén. Nem kért felmentést. Hörömpő Jenő A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 279. SZÄM 1986. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK Ajándékok az időseknek Második otthonukként emlegetik Ma is követendő példaként állhat előttünk az a társadalmi megmozdulás, amely Vecsésen végbement, amikor szóba került az öregek napközi otthonának szükségessége. Az őszinte tenni akarás, az összefogás nagy teremtő erejével vált valósággá, hogy tizenöt évvel ezelőtt megnyílt a Tamás utcában az MHSZ jóvoltából, szókházukban az akkor társbérletként nappalra átengedett helyiségekben az öregek napközi otthona. Persze alapos átalakítást kellett elszenvednie a háznak, amely végül is egy nagytermet eredményezett, s kialakult a parányi konyha, a kicsi pihenőszobácska. Sok társadalmi munkát, s nem kevés költséget vett igénybe akikor ez a „létesítmény”. Berendezés is került, méghozzá rangos helyről, egyenest az Országházból. Az avatóünnepség felejthetetlen eseménynek számít ma is azok számára, akik átélték azt az örömet, amely az otthont jelentette az akkori rászorultaknak. Az azóta eltelt tizenöt évben megkétszereződött a létszám. Indokolttá vált az otthon áthelyezése. S ma már mindent, a higiénés igényeket csakúgy, mint a kényelmet a legmesszebbmenőkig biztosítja a Jókai utcai ház, amely a szociális gondoskodás vívmánya. Méltán szenteltek a jeles évfordulónak egy délutánt, hogy meghívottak és a vendéglátó „otthoniak” együtt ünnepeljenek. Végh Gyuláné, az otthon vezetője nagy gonddal állította össze a meghívandók listáját. Politikai, társadalmi vezetőket, egészségügyi, szociálpolitikai intézmények, vállalatok vezetőit tüntették ki a meghívással. Ősz Béla, a HNF nagyközségi bizottságának titkára üdvözölte a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő napközi otthon „lakóit”, a főállású és társadalmi munkás gondozókat. Külön köszöntötte az alapítástól — 15 éve — bejárókat: Berger Pálnét, Babies Lajosáét. A 14 éve bejáró —szintén keveseket: Molnár Mihálynét, Mile Imrénét, Kovács Mihályiét. Azokat a kedves gondozottakat, akik az állapítástól második otthonukként emlegetik ezt az intézményt, mint otthonpótló szervezetet, ők valamennyien bizonyságai annak a vitathatatlan igazságnak. hogy a közösségben élés erőt adó szükség, amely nélkül az ember elfelejtetté, magányossá, idegenné válhat — mondta ősz Béla. — Sokszor elhangzik — nem is alaptalanul, a vád —, hogy önzővé váltunk, egymás mellett elmegyünk közönnyel.. Nem a mi ügyünk! — s fel tette a kérdést: Valóban ilyenek lennénk? Ez volna jel lemző társadalmunkra? Nem a mi ügyünk a mások fájdalma, magáramaradottsága, egyedülléte? S nyomban meg is válaszolta a kérdést: ékes cáfolata e feltételezésnek ez az otthon. Időskorúaknak nyugalmat biztosító, kikapcsolódást nyújtó, gondozást, orvosi ellenőrzést jelentő szervezete ez társadalmunknak. A társadalmi összefogás, az intézményesített gondoskodás hozta létre és tartja fenn olyanok számára, akikhez az élet lehet hogy jó volt, lehet, hogy több fájdalmat, keserűséget, nehézséget okozott, mint kellett volna, de mindenképpen otthonpótló szerepet szánt a hátralevő évekre, évtizedekre ... — A jövőben is felkaroljuk azokat, akik az élet terheitől megfáradt, netán reszkateg kezeiket nyújtják segítségért az őket követő generációk felé. ősz Béla erőt, egészséget kívánt az otthon közel félszáz lakójának, majd a színes kosárkákat ajándékozó legkisebbek, a Bajcsy úti óvodások műsora vidámította az ünneplő ünnepeiteket. Ezután léptek színre a Kun Béla téri, Kulturális program Ecseren csütörtökön 15.30- tól logopédia, 18-tól a nyugdíjasklub foglalkozása, 17-től német nyelvtanfolyam és karate. Gyomron 15-től művészi torna, az úttörőházban 14.30-tól az ügyes kezek szakkör összejövetele. Maglódon filmvetítés 16.30- tól és 18.30-tól: Coca-Cola kölyök (szinkronizált ausztrál filmvígjáték). Menőén 17.30-tól a sportegyesület teremfutballja. Monoron a filmszínházban 18-tól: A Sárkány útja (színes, hongkongi kung-fu kalandfilm). 20-tól: Utolsó tangó Felhívás a lakossághoz Lomtalanítási akció Monor Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács egész területére (Monor, Monori-erdő, Péteri) lomtalanítási akciót szervezünk a helyi gazdasági egységek, intézmények, a lakosság, a Hazafias Népfront-bizottságok összefogásával 1986. november 29-re. Arra kérjük a lakosságot, a tisztelt állampolgárokat, hogy a nem háztartási hulladékba tartozó felesleges lomokat 1986. november 28-án, pénteken este és november 29-én szombaton a reggeli órákban 7 és 8 óra között szíveskedjenek lakóházuk, illetve lakásbérletük elé rendezett formában kirakni és azt 29-én társadalmi összefogással fogjuk elszállítani. Ezzel az akcióval is védjük környezetünket és vegyük elejét az illegális szemétlerakásoknak. Segítségüket és megértésüket előre is köszönjük. Kovács Benő megbízott tanácselnök Párizsban (színes, olasz—francia film). Vecsésen a Veruszöv termékbemutatója és -vására, 13- tói a Napsugár bábcsopört; 19- től az ifjúsági klub foglalkozása. Gyömrő, Táncsics Mihály út 43. sz. alatti cipészműhelyünkbe . cipész szakmunkást felveszünk LAKATOS ÉS SZOLGÁLTATÓ IPARI SZÖVETKEZET Gyömrő, Steinmetz kapitány út 12. 4-es számú iskola első osztályosai es negyedikes kisdobosai. Játékukkal igaz örömet szereztek, de elhozták még óriás ajándékcsomagjukat, amelyben valamennyi idős ember számára volt valami finomság. S nem hiányzott a virágok sokasága sem. Az ajándékozás öröme még teljesebbé tette az ünnepet, amely a másfél évtizedre volt visszapillantás, s előre vetette fényét a jövőbe. Fekete Gizella Vecsésen Közös játék Legyen szerencsénk című önálló műsorával mutatkozik be Rózsa György Vecsésen. a József Attila Művelődési Házban november 28-án, pénteken este hít órai kezdettel. Kistermelőkhöz A Monori Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács mütef-osztálya értesíti a helyi kistermelőket, hogy szarvasmarhadotációs kérelmeik ügyében 1986. december 3-ig keressék fél a Monori Tanács mütef-osztólyát (Monor. Kossuth Lajos utca 78— 80.), mivel a december 3-a utón benyújtott kérelmekre a támogatást a Gödöllői Állategészségügyi és Élelmiszereilenőrző Állomás — az év végi pénzügyi zárás miatt — előreláthatólag csak 1987 februárjában fogja kiutalni. Pályaválasztók A gyömrői pályaválasztási klub tagjai közül az asztal esés fodrászszakma után érdeklődők ma — csütörtökön — a gyömrői Lakatos és Szolgáltató Ipari Szövetkezetbe látogatnak és tájékoztatót hallgatnak meg e két mesterség érdekességeiről, szépségeiről. Mostanában sűrűn megfordulok a gyömrői vasútállomás környékén. Valahányszor arra járok, feltűnik, hogy milyen sok az ittas ember errefelé. Reggelente kézről kézre járnak a szeszes itallal, teli üvegek. A minap a 8 óra 9 perckor, a Lökösházáról érkező, Budapest, Józsefvárosba induló vonatra várakoztunk jó néhányon a dohányzó-váróteremben. Két erősen italos férfi tartózkodott a. helyiségben. Az egyikük aludt, majd amikor félálomban felállt, hatalmas csörrenéssel egy pohár esett le a földre kabátja alól. A vonat érkezéséig még volt hátra legalább tíz perc. Feltűnt, hogy egyszerre többen elhagyták a helyiséget, s az aluljáró túlsó oldalán lévő Erzsébet nevű italbolt felé veszik az irányt. Kimentem a peronra, $ nem akartam hinni a szememnek. Csak úgy tódult befelé a tömeg az ajtón, kifelé már néhányon dülöngélve közlekedtek. Ez a vendéglátóegység tehát fitytyet hány a reggel 9 óráig tartó szesztilalomnak, s készségesen kiszolgálja a delikvenseket. Elkelne a gyakoribb ellenőrzés az Erzsébet italbolt környékén is. Labdarúgás ’86 esz Csapataink a mérlegen Lezajlott az utolsó őszi forduló a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban is, a II. osztálybeliek már november 16-án befejezték. A nyáron felkerült Pilis derekasan helytállt a magasabb osztályban. Adósak vagyunk még a II. osztály Déli csoportjának teljes tabellájával, fme az állás a felnőtteknél az őszi szezon végén: 1. Sülysáp 2. Nagykőrös 3. Bugyi 4. Tópiószecső 5. Hernád G. Monor 7. Örkény 8. Nagykáta 9. Üllő 10. Tápiószele 11. Klskunlacli. 12. Gyömrő 13. Szigetújfalu 14. Kakucs A kezdeti 13 7 3 3 27-12 17 13 7 3 3 25-21 17 2 4 22-14 16 1 5 18-17 15 6 3 17-13 14 2 5 18-17 14 33 5 3 5 18-18 13 6 21-20 12 4 5 12-16 12 2 6 14-24 12 3 6 19-22 11 4 6 12-15 10 2 7 16-22 10 13 2 5 6 10-18 ' 9 13 4 13 3 gyengélkedés után magára talált a Sülysáp, remek hajrával sikerült megszerezniük az első helyet az őszi szezon végére. Most már jogosan szövögetnek feljutási terveket, mert a tavaszi sorsolásuk kedvezőnek mondható. hiszen a riválisok többségét otthonukban fogadják. A monoriak valamennyi hazai mérkőzésüket megnyerték, idegenben már kevésbé ment a játék, mindössze két szerény — gól nélküli — döntetlent értek el. Az üllőiek sok új játékossal kezdték az idényt, akiknek egy része időközben leállt, ezért törés következett be a csapat szereplésében. Nagyszerűen kezdett a Gyömrő. aztán októberben négyszer egymás után vesztesen hagyták el a játékteret. Különösen fájó, hogy náluknál nem jobb csapatok vitték el a pontokat, pontot Gyömrőről. A javítás lehetősége azonban számukra is adva van, hiszen tavasszal kiharcolhatják a bennmaradást. Ezt az alapvető célt annál is inkább illene elérniük, mert lövőre ünnepli a sportegyesület fennállásának 75. évfordulóját ... Labdarúgócsapataink őszi szereplését az elkövetkező napokban tesszük mérlegre. Elsőként — holnap — a Pilisi KSK együttesének őszi eredményeit értékeljük. G. J. mik A Vízügyi Építő Vállalat vecsési üzeme felvesz gépészmérnököt, gépésztechnológust, műszaki rajzolót, anyaggazdálkodót, villanyszerelő művezetőt, vas- és fémszerkezeti lakatost, hegesztőt, gépszerelőt, maróst és esztergályost jelentkezni tehet a következő címen: Vecsés, Dózsa György u. 86. vagy o következő telefonszámok egyikén: Vecsés, 60, illetve 343-780. 1SSM 6135—2651 (Monori Hírlap) Dülöngélő emberek