Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-26 / 278. szám

Diáksport >— továbbra is előtérben Leggyorsabbak a váciak A minap testnevelő tanár ismerősömmel találkozva ha­mar szóba került az iskolai sport ügye. A kérdésre, hogyan állnak, alakítottak-e egyáltalán diáksportkört vagy -egyesületet, azt válaszolta: „ráérünk, hol van még a tanév vége”. A hal­lottak alapján önkéntelenül adódik az újabb kérdés: vajon va­lóban ráérnek-e a szóban forgó iskolában és a megye más általános és középfokú intézményeiben lépni ebben a manap­ság oly jelentősnek tartott ügyben? 1986. NOVEMBER 26. Lezárult a Dunai ügy November 30-án közös meg­egyezéssel megszűnik Dunai Antia-1 labdarúgóedző a ZTE- vel fennálló munkaviszonya. A zalaegerszegi egyesület tá­jékoztatása szerint a nagy port felvert ügy az .MLSZ közvetítésével és jogi segít­ségével kötött kompromisz­­szumos megoldással zárult. Kedden reggel a 9. forduló függöjátszmáit folytatták a dubai sakkolimpián. A Ma­gyarország—Egyesült Államok találkozón félbemaradt Sei­­rawan—Portisch játszmában még mindig nem született döntés, továbbra is függő a küzdelem. Románia nagy kü­lönbségű győzelmével felzár­kózott az élbolyba. A nőknél Anglia tette ugyanezt, miután 3-0-ra lelépte Svájcot. A kedd délutáni. 10. for­dulóban a magyar férfiválo­gatott az NSZK-val mérkő­zött, s 3-1-re győzött, míg a női együttes Angliával került szembe, s egy függőjátszma mellett 1.5-0.5 arányban ve­zet Férfiak: Magyarország—NSZK 3-1. Por-tisch—Kindermann 1-0. Lau—Ribli 0-1. Pintér—Bíscftpff 1-0. Hickl— Csőm 1-0. További eredmények: Spanyol­ország—Anglia S'iö-O.ö. Egyesült Államok—Argentína 2,5-1,5. Szov­jetunió—Románia 2-1 (1). Bulgá-Néhány hónapja Vass Ist­ván Zoltán rádióriporter ja­vaslatára sportsegélyt hoztak létre. Október végén megala­kult az a bizottság, amely a későbbiekben a segély odaíté­léséről dönt, 9 foglalkozik a rászorulók érdekvédelmével is. A testület tagjai jelenlegi, s volt élsportolók: Géczy Ist­ván, Kargitay András, Ma­gyar Zoltán, Monspart Sarol­ta, Ránkyné Németh Angéla, Szalma László, Taróczy Ba­lázs, Vaskuti István és Zsi­­vótzky Gyula. A „sportsegély akció” meghirdetéséről, a szükséges indulótőke megte­remtését elősegítő gálaműsor előkészületeiről kedden dél­előtt a Budapest Sportcsar­nokban tartottak sajtótájékoz­tatót. Vass István Zoltán, a sport­­ségély kitalálója: — Még a nyáron értesültem Vadászná, az egykori kiváló kézilabdázó súlyos betegségéről, akkor született meg bennem az ak­ció gondolata — hangoztatta. — Tudom, sok sportoló kerül betegség vagy baleset miatt nehéz helyzetbe, és segítség nélkül áll. Tudjuk, hogy sze­rény lehetőségeinkkel nem se­gíthetünk minden rászorulón. Ez utóbbi kérdésre választ előbb a Pest Megyei Tanács testnevelési és sportosztályán próbáltunk keresni. A konkré­tum: Pest megye 14 körzeté­ből eddig 4 körzet juttatta el a területén megalakított diák­­sportkörök és -egyesületek lis­táját. Budaörsön két általá­nos iskolában és középfokú intézményben alakítottak sportköröket. Az akció a leg­sikeresebbnek a pátyi általá­nos iskolában tekinthető, ahol ria—Chile 1-1 (2). Csehszlovákia— Ausztrália 2,5-1,5. Az élcsoport: Egyesült Államok 27 pont (1), Anglia és Spanyol­­ország 27—27. Szovjetunió és Ma­gyarország 26,5—28,5 (1—1), Ar­gentína és Csehszlovákia 24,3— 24.5, Bulgária 24 (2). Nők: Magyarország—Anglia 1,5-0,5 (1). Verőczi—Miles 1-0. Jackson— Mádl íüggő. Ivánka—Arkell dön­tetlen. További eredmények: Szovjet­unió—Bulgária 3-0. NSZK—Kína 2,5-0,5. Románia—Lengyelország 1-1 (1). Kuba—Jugoszlávia 1-1 (1). Görögország—India 1,3-0,5 (1). Az élcsoport: Szovjetunió 23,5 pont. Magyarország 19,5 (1). Kí­na 19.5, Románia 19 (1), NSZK 19, Lengyelország 13,3 (1), Anglia és Görögország 17,5—17.3 (1—1), Kuba 17 (1). Szerdán szabadnap lesz. A kö­vetkező fordulóra csütörtökön ke­rül sor. A magyar válogatottak ellenfelei egyelőre ismeretlenek. Hírek érkeztek arról is, hogy a világ élvonalához tartozó nagy­mesterek — á teniszezőkhöz ha­sonlóan — körversenybe világku­pa kiírását szorgalmazzák. A vi­lágbajnok szovjet Garri Kaszna­­rov által felvetett javaslat sze­rint a világ húsz legjobb játékosa venne részt a tornasorozatoa. A segélyből volt és jelenlegi válogatottak, illetve indokolt esetben I. osztályú sportolók, vagy haláluk esetén család­tagjaik részesülhetnek, az egy­szeri összeg vagy folyamatos támogatás odaítéléséről a bi­zottság dönt. A szükséges alaptőke előte­remtése érdekében december 3-án este mintegy ötórás gá­laműsort rendeznek a Buda­pest Sportcsarnokban, amely­nek tiszta bevételét — opti­mális esetben mintegy 900 ezer forintot — a segélyszám­lára utalják át. A hazai pop­élet legjobbjai mellett fellép­nek még más művészek és sportolók is, sőt, a Budapest­re érkező népszerű énekes, Toto Cutugno is vállalt egy rövid bemutatót. A BS is ko­moly segitséget nyújt, többek között a szokásos terembérről is lemondtak. A sportsegély szervezői számlát nyitottak az OTP II., Frankel Leó u. 21—23. szám alatti fiókjánál. Azok, akik támogatni kívánják az akciót, az 566-23331 számú OTP-, vagy a 217-98 302 számú MNB-szám­­lára utalhatják át a felaján­lott összeget. tagja a Sarlós Györgyné ve­zette sportkörnek és plusz még 52 pártoló taggal is szá­molhatnak. Körzeti mérleg Szentendrén összesen 13 diáksportkör és két sportegye­sület alakult. Ez utóbbiak egyike a központi általános, a másik pedig a pomázi 2. Szá­mú Általános Iskolában jött létre. Mint megtudtuk, mind­össze két általános iskolában, a Felszabadulás-lakótelepen és Budakalászon nem alakult se DSK, se DSE. A ceglédi körzetben az ál­talános iskolák közül tízben alakítottak diáksportkört, míg egy településen Cegléd­­bercelen diáksport-egyesüle­tet. A középfokú intézmények­ben pedig hat DSK alakult. És végül, de nem utolsósor­ban, nézzük, mi történt Vá­cott ez ügyben. De erről már számoljon be a h^lyi sport­­felügyelő, Jakab Béla: — Diáksportkörből 26 ala­kult meg szinte a tanév első heteiben, amelyből 19 általá­nos, 7 pedig középiskolában működik. Sportegyesületet öt intézményben hoztak létre, ebből négy általános iskolai, egy pedig a Hajós Alfréd Úttörő Házban található. Már most megállapítható: ezek az új formák megpezsdítették az iskola-i sportéletet. Erre egy bizonyíték: a november 7-e tiszteletére szervezett labdarú­gó tornára a korábban; meg­szokott 10—15 csapat helyett most 50 együttes nevezett, amelyből mintegy 35 jött az iskolákból. Időben elkezdték , rí:. n ’ Ezt követően Jakab Bélától még két dolgot tudtunk meg, az egyik az, hogy a körzetük­ben minden középiskolában létrehoztak DSK-t és az ál­talános iskolák közül is csak öt lóg ki ebből a sorból. A másik pedig: Vácott már a hivatalos tanév kezdete előtt nagy hangsúlyt fektettek az iskolai sport terén bekövetke­ző változások megismerésére — több előadást és tájékoz­tatót szerveztek a témakör­ben — aminek az lett a kö­vetkezménye, hogy szinte he­tek alatt túljutottak a szer­vező munkán az iskolák. A 14 körzetből tehát négy­ben ismerjük annak a folya­matnak a pontos számszerű végeredményét, amely az is­kolai sport megújítására irá-Hármas holtversennyel zá­rult a megyei I. osztályú lab­darúgó-bajnokság őszi idé­nye. A 21 pontosok között a gólkülönbség dönti el a sor­rendet: Göd, Dunakeszi VSE, Dabasi Fehérakác SE. Számított-e dobogós helye­zésre Rotschild Tamás daba­si edző? nyúlt. Hogy sok ez vagy ke­vés? Sok, ha arra gondolunk, hogy jöszerint teljesen isme­retlen, a szóban forgó intéz­ményekben még nem működő szervezeti formák megalakí­tásáról van szó, amelynek sikeres megvalósításában bi­zony sokan kételkedtek, ké­telkednek. Kevés viszont, ha arra gondolunk, hogy az idei tanév első felében ki kell ala­kítani ennek a szervezetnek a területi és országos irányí­tó testületéit, demokratikus választások útján. És ez utób­bi tény arra figyelmeztet, hogy ha pánikra ugyan még nincs is ok, de mindenképpen az eddiginél jobban kel! igye­kezni a DSK-k és DSE-k szervezése, megalakítása terén. Bódi István Korai kezdés Szöuli vita Az 1988-as nyári játékok szer­vezőbizottságának legutóbb kiadott programjából kiderül, hogy a szöuli házigazdák a tor­naversenyek szerenkénti dön­tőit — a NOB egyetértésével — délelőtt 10 órától kívánják lebonyolítani. Éz az időpont fe­lel meg a legjobban a televí­zió« adások kizárólagos jogát megvásárolt NBC amerikai tv­­j árvaságnak, amely egyenes közvetítésre készül, s nem fo­gadja el a felvétel lehetőségét. A Nemzetközi Torna Szövet­ség (FIG) kedden kiadott köz­leményéből kiderül: a sportág vezérkara nem fogadja el a szöuli menetrendet, s egy újabb forgatókönyv elkészítésére tesz javaslatot.. A Nemzetközi Torna Szövet­ség a döntők kezdési időpont­jául 13 órát javasol, amely vi­szont semmiképpen sem tet­szik az NBC-nek. Várhatóan a jövő héten ismét tárgyalóasz­talhoz ül a négy érintett fél, a szöuli szervezőbizottság, a NOB, a FIG és az NBC kép­viselője. FTC — pénzbiintefés Eltiltások Kedden délután ülésezett a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség fegyel­mi bizottsága. A testület az aláb­bi döntéseket hozta az elmúlt fordulóban kiállított játékosok el­tiltásáról : Szelbert György (MTK-VM) S, Gróf András (Dunaújvárosi Ko­hász) 2, Hegedűs Bála (Bp. Volán) 3, Heinchard Tamás (Veszprém)) Z, LOrincz Emil (MTK-VM) 1 bajnoki, illetve kupamérkőzésen nem játszhat. Az FTC—PMSC NB I-es mér­kőzésen, majd a lefújást követően történd rendbontás miatt a Fe­rencváros 50 ezer forintos pénz­­büntetést kapott, valamint köte­lezték az egyesületet, hogy — saját költségén — két mérkőzés­re szövetségi ellenőrt kérjen. A Vasas—Eger NB I-es, illetve a Veszprém—Metripond NB n-es találkozó rendbontása miatt a hazai együttesek képviselőjét és a mérkőzés főrendezőjét pénte­ken 14.30 órára, illetve december 2-án 16 órára idézték be meg­­'hallgatásira. volt, aki a 22-es számú Vo­lán utón a Köteles SE színeit viselte. Leszerelését követően érkezett Dabasra, s ősszel hat gólt lőtt. összesen 11 labdarúgó osz­tozik a dabasi 26 találaton. — Reitter — Megyei bajnokság Őszi végeredmény a tanulóifjúság 70 százaléka Pori «seit: maradt a függő Felzárkóztak a nők A «portolók megsegítéséért Gálaműsor a BS-ben Veretlenül az idény közepétől A Fehérakác hajrája Doppingbotrány öttusában A magyarok előreléptek A Nemzetközi Öttusa és Biatlon Szövetség, az UIMPB végrehajtó bizottsága Stock­holmban megtartott ülésén — az UIMPB orvosi bizottságá­nak jelentésére támaszkodva — úgy döntött, hogy 15 élvo­nalbeli öttusázót 30 hónapra eltilt a versenyzéstől. A súlyos büntetés oka valamennyi ük­nél doppinghasználat, s csak­nem kivétel nélkül minden eltiltottnál a lövészetnél szoká­sossá vált béta-blokkolók sze­dése. Az öttusasport történeté­nek első, s azonnali minden képzeletet felülmúló dopping­botránya az idén augusztus­ban. az olaszországi Monteca­­tindban megrendezett világ­­bajnokságra, illetve az azt megelőző júniusi birminghami nemzetközi viadalra vezethe­tő vissza. Az eset csaknem „re­kordot” jelent a doppingtörté­­nelemben, ennél több verseny­zőt egyszerre csak 1983-ban, a caracasi pánamerikai játéko­kon tiltottak el. A 15 eltiltott között magyar versenyző nincs. A doppingbotrány magyar vonatkozása ezzel szemben az, hogy a Montecatiniiban a fel­nőttversenyben 4. helyen vég­zett Dobi Lajos bronzérmessé lép elő. ezüst jár a juniorver­senyben bronzérmet átvett, s ugyancsak feljebblépő Mada­ras Ádámnak, míg a magyar junior válogatottra aranyérem vár, miután az előtte végzett Szovjetunió hármasfogatót ki­zárták. — A hajrában belelendült a gárda. A finálé előtti utolsó hat meccsén veretlenek ma­radtunk, s ez feljogosított a bizakodásra. Nehezen kezdett a csapat, sérülések bolygatták meg az összeállítást. Mivel néhány el­távozott játékos helyére úja­kat kellett beépíteni, kezdet­ben kiütközött az összeszo­kottság hiánya. A mérkőzések múltával egyre jobban bele­lendült az együttes. Az őszi idény befejeztével, a teremtornára tekintettel, nem térnek pihenőre a daba­­siak. Hetente két edzésen vesznek részt, majd a terem­torna csoportmérkőzései utón rövid szünet következik. Egyébként az őszi utolsó hat akadályt egyaránt győzelem­mel vette a Fehérakác SE, a legutóbbi három mérkőzést méghozzá úgy, hogy gólt sem kapott. A helyiek legeredmé­nyesebb játékosa Kőhalmi !. Göd 15 9 3 3 32-13 21 2. Dunakeszi 15 9 3 3 26-12 21 3. Dabas 15 10 1 4 26-16 21 4. VOSE 15 6 6 3 22-19 18 5. Fót 15 7 3 5 23-16 17 6. T.-márton 15 6 5 4 21-25 17 7. Bae 15 7 2 6 32-22 16 8. Cegléd 15 7 2 6 20-19 16 9. Szentendre 15 5 5 5 26-23 15 10. Pilis 15 5 5 5 23-28 15 11. GEAC 15 6 2 7 29-19 14 12. Dány 15 5 4 6 19-19 14 13. P.-vörösvár 15 4 4 7 9-23 12 14. Bem SE 15 3 5 7 25-32 11 13. SZTK 15 1 5 9 20-36 7 16. Veresegyház 15 1 3 11 10-47 S 48. hét Totótippek 1. Blau-Weiss 90—Hamburg 2 2. B. München—VfB Stuttg. x 1 3. M.-gladbach—1. FC Köln 1 4. Kassel—Aachen 2 x 5. Wattenscheid—Braunschw. 1 6. Fortuna Köln—Freiburg x 1 7 Salmrohr—Solingen 1 8. St. Pauli—Karlsruhe 2 x 9. Saarbrücken—Hannover x 10. Em noli—Fiorentina 2 11. Sampdoria—Ascoii 1 12. Torino—Milan x 2 13. Catania—Genoa x Pótmérközések; x, L St Jövedelemérdekeltsé­gű B kategóriás ru­házati boltba szak­képzett vezetőt felve­szünk, pilisvörösvári munkahelyre. Telé­ion: 187-143.__________ Gödöllő területén pénzügyi előadói, ön­álló ügyintézői ál­lást keresek. Levele­ket a Gödöllői Hír­laphoz kérem, novem­ber, decemberi kez­dés lehetséges jel­igére. Tanya eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, spájz, 1100 négyszögöl területtel hereíöld és szőlő. Víz, villany van. Érdeklődni le­het: Kovács Miklós, Csemő. Zöldhalom I, kér.. Fő út 12._______ Sürgősen eladó há­romszobás lakás, Ceg­léd, Dugovics u. III. i/l. Érdeklődni lehet: az esti órákban Tóthéknál,____________ Jó állapotban levő Simson SB 50-es mo­torkerékpár eladó. Tápiószőlöu, Bicskei üt 17. Sándor István. Gödöllő központjában 2 szoba összkomfor­tos szövetkezeti lakás eladó, kp. + OTP. — Érdeklődni: dr. Pola­­reczki, Gödöllő, Kor­­vin Ottó krt. 8. I. 6. Három szoba, kony­­hás családi ház, 730 négyszögöles telekkel eladó. Valkó, Vörös­marty utca 5. Ér­deklődni lehet bármi­kor. ___________ Olcsón elaaó UD-s rendszámú Trabant combi érvényes mű­szakival. Érdeklődni lehet: Horváth Fe­renc, Cegléd XI., Ugyer, 12. dűlő 859. Megközelíthető az ör­kényi úton.________. Gödöllőn, az Állat­kórház mögött (Ke­nyérgyár út), azonna­li használatbavétellel tágas garázsok eladók, bérelhetők, illetve sajáterős kivitelezés­hez terület vásárol­ható. Részletesebb fel­világosítást nyújt: Nagy Béla, Gödöllő, Szabadság tér 12—13. Tel.: 10-200/472, Bokor Árpád, Gödöllő, Kas­tély köz 7. Telefon: 20-363.________________ Kék színű, ll éves 1200-as Zsiguli, friss műszakival eladó. Trabant vagy Wart­burg csere is érdekel. — Érdeklődni lehet: Nagykőrös. Május 1. u. 3, (főleg délután). Monoron, a Strázsa­­hegyen pince, nrés­­házzal eladó. Villany megoldható. Érdek­lődni lehet: Monoig Rákóczi ti. l. Dabason 4 szoba, komfortos családi ház, melléképületekkel, állattartásra, fóliázás­ra alkalmas telekkel eladó. Ugyanott: szo­ba, konyha, éléskam­rás ház eladó. Hét­végi háznak is alkal­mas. — Érdeklődni: Bognár László, Dabas II.. Wesselényi u. 24. A város központjá­ban kis garzonlakás sürgősen eladó. Ér­deklődni: Nagykő­rös, Lázár Vilmos 22. szám.__________________ Tanya eladó Nagy­kőrös, Csíkvár dűlő 29. sz. Víz, 3 fázisú villany van. Érdek­­lődni: Rózsa F. u. 3. Eladó 130 négyszögöl építési telek. Érdek­lődni : Monor, Somo­gyi B. u. 72._________ Jó állapotban levő téglapince eladó Mo­noron, a vágóhídi dű­lőben. Érdeklődni le­het: Monor. Bem u. 34/A. Rojcsik Mihály. Szentendrén kétszin­tes, közDonti fűtéses családi ház, 210 négy­szögöles telekkel el­adó. Megtekinthető: Szentendre, Math! ász u. 25. Rossel. Érdek­lődni: 114-996.________ Ház eladó. 2 család részére is alkalmas. Cegléd. Bezerédi utca 1. szám.________ Nagykőrös, Kodály Zoltán u. 5. sz. alatt, almával ellátott, kb. 45 n.m ahmterüietű műhely. házrésszel nagy kerttel eladó. Víz az. udvarban, gázvezeték az utcában van. Érdeklődni le­het: Cegléd, Sas u. 10. sz. alatt. Budapest és Vác Kö­zött, Sződligeten. fé­lig kész családi náz. sürgősen anyagáron eladó. Irodának, mű­helynek is kialakít­ható vagy két család­nak alkalmas. 463- 364 vagy dr. Kraf­­esik, Egereséül. KÖZLEMÉNY Pályázati felhívás! A Vác és Kornyéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ver­senytárgyalás útján 3-S évre bérleti rend­szerű üzemeltetésre átadja: a Szödliget, So­mogyi Béla u. 26. sz. alatti Ingatlanban üze­meld zöldség-gyümölcs 'árusító pavilonját., A .versenytárgyalás 1986/ december '29-én, dél­után 14 órakor lesz a vállalat Vác, Beloian­nisz u. 1. sz. központjában.' Pályázatokat leg­később december 22-ig tehet1 benyújtani a vállalat Igazgatási és jogi osztályára. Vác és Környéke Élelf»iszt;r Kiskereskedelmi Vállalat-: • » ■■ - > Albertirsán, Széche nyi út 5. sz. alatti, 3 szobás, új, kertes családi ház, beköl­tözhetően, eladó. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd. Török Ignác u. 11. sz.-Vennék Gödöllő kör­nyékén zártkertet. Parlag vagy erdős is lehet. Árajánlatot ké­rek. „Nyugalom” jel­igére. a Gödöllői Hír­laphoz. Szabadság út 2. szám, • Cjszerü kis családi ház 800 négyszögöl szőlővel eladó. Víz, ipari áram van. Ér­deklődni lehet Ceg­léd, XL. kér. Szomo­rú dűlő 634. Szilágyi Sámuelnénál. A Szentmártonkátai Kossuth Mgtsz áta­­iányelszámolásos vil­lanyszerelő részlege felvesz: secunder há­lózati szerelésben gya­korlott villanyszere­lőt, valamint lemez­­lakatost, kedvező fi­zetési feltételekkel. Jelentkezés: Buda­pest XX., Virág Be­nedek u. 67. Telefon: 279-772, Dömötör Dé­nes et. Lakótelepi lakást bé­­relnék Nagykőrösön. Megkeresést „Decem­ber 190 301” jeligére • kérem, a Hírlapkiadó Vállalat tó rendeltsé­gé re, Cegléd, Teleki utca 30. szám. KJ Zasztava GTL—55 reális áron eladó, Monor. Lenin u. 39. 5ü-es MTZ, jó álla­potban eladó. Törtei, Déli út 11. Telek eladó, 4. sz. fő­út mellett, a fürdőhöz közel. üdülőteleknek vágy hétvégi ház épí­tésére is alkalmas. Villany van. Érdek­lődni : Albertirsa, Vé­­csei u. 3. Lajosmizsén ház el­adó, kp. -f OTP-át­­vállalással, 230 n.-öles telekkel. Érdeklődni: dr. Kőkényesi, Lajos­­mizse, Szabadság tér ll. Tel.: 116 vagy Bp.-en, 2'37-6ül, este. Redőnyklinika! Mini­tokos műanyag re­dőny 1350 nm. reluxa 750 nm. azonnalra megrendelhető. kö­­zületeknek is. Tel.: 287-339, 573-884. Le­vélcím: Bp„ Szárnyas utca 2., földszint 2. 1107 Megnyitottam virág-, ajándéküzletemet Mo­noron. Luxemburg u. I. szám alatt. Nyitva: hétköznap 7.30-tól 13- 1g, délután í 5-től 18 óráig, szombaton 7.80- tól 12 óráig, szeretet­tel várom a kedves vásárlókat. Barkas (dobozos), 4 éves, friss műszakival eladó. Cím: Törtei, Dózsa György u. 12. Eladó Szödliget bel­területén 200 négy­szögöles, bekerített saroktelek, termő sző­lővel és gyümölcsfák­kal. Érdeklődni lehet: Szödliget, Széchenyi utca 51. sz. (2133). Eladó garanciális, új ZUK, ponyvás, kis teherautó, új személy­­gépkocsit beszámí­tok. Monor, Ybl Mik­lós u. 26. Bíró. Eladó igényesnek 3 éves, GA rendszámú 126 Polski Fiat sze­mélygépkocsi, ugyan­itt ÉTI—25-ös gázka­zán, Nagykőrös, Kos­suth Lajos u 46: Eladó 800 n.-öl zárt­kert, Csemő, Zöldha­lom, Iskola dűlő, buszhoz 5 perc. — Érdeklődni: Csemő, Láng dűlő 15. László Ferenc. TSZ-EK, FUVAROZÓK, FIGYELEM! Gépjárműveik téli indítását megkönnyíti: ■ Kis családi ház eladó. Érdeklődni egész nap, Nagykőrös, Taksony utca 8. sz. 2750. . Megrendelhető: SZILAS MENTI MGTSZ, elektrotechnikai ágazatánál, Budapest XVI., Rákosi u. 90. Telefon: 638-789 vagy 838-740. Telex: 22-5911. Áronnal szállítható! Sóder, homok, sitt, trágya, egyéb anya­gok szállítása, föld­munka. 777-878. Eladó Nagykőrös, Bokros dűlőben Hor­­váth-féle zártkert, szőlő és gyümölcsös, 600 nvöl a református imaházzal szemben. Érdeklődni lehet: Ko­­csér, Kossuth 35. Eladó 333 négyszög­­öles telek, rajta egy szoba, konyha, spá.iz, épülettel. Érdeklődni lehet: november 29. és 30-án, 10—18 óra között Monoron, Jó­sika u. 20. sz. alatt. Kohári. 300-as abrichter el­adó, 1500 Ft-ért. Nagy­kőrös, Gerle u. 5. 1® Kőműves, tetőfedő­­bádogos szakmunká­sokat, brigádokat fel­újítási munkákra, jó kereseti lehetősegge] felveszünk. Vidékiek­nek munkásszállást biztosítunk. Utazási költség térítve. Tájé­koztató, munkaidő alatt: a 386-462-es te­lefonon. Vizes házak, nedves épületek utólagos szi­getelése, gyorsan, ol­csón, garanciával. — Tel.: 134-975, Bodor­kos Károly, Bp„ Fa­zekas u. 8. 1027. ANTENNASZEKELES. Egyedi antennák és központi antenna­­rendszerek szerelése, javítása, átalánydíjas karbantartás. . Szak­szerű, precíz, gyors munkavégzés. TV­­ANTKNNA MÉRNÖKI IRODA ■ GM. Levél­cím : Budapest, To­­borzö u. 11. Telefon­üzenet: 638-627. Elcserélem Bp., Üllői úti szoba-konyhás, ta­nácsi lakásom vidék­re, lehetőleg Cegléd és környékéire, taná­csi lakásra. „Csere PMH 51 626” jeligére, a kiadóba. Külföldi, belföldi és szovjet televíziók ja­vítása, videók áthan­golása, antennaszere­lés, alkatrészek eladá­sa, utánvétellel is szállítok. Cím: Ceg­léd, Kossuth F. u. 33. Tv-szerviz. Telefon: 10-084. Gödöllő területén pénzügyi előadói, ön­álló ügyintézői állást keresek. Leveleket a Gödöllői Hírlaphoz kérem „novemberi, decemberi kezdés le­hetséges” jeligére. Exportinunkához asz­talost, betanított fa­ipart dolgozót, jó ke­reseti lehetőséggel ke­resek. Göd, Úttörő u. 10. Telefon: <27)-45- 190 Reluxa, redőny és zsalugáter készítését vállaljuk. Megrendel­hető: Assenbrenner György, (Dánszent­­miklós, Dózsa György u. 95. 2735), ügyinté­zőnél. 50 km-en belül árengedmény! Megnyílt: autó-, mo* torkerékpár-közve­­tftő üzlet. Adás-vétel! Vác. Damjanich tér 6 szám Vidékieknek! Nyelv­tanítás levelezéssel száz forinttól havon­ta, angolul, németül, franciául, oroszul, ola­szul abányoiui.’ (Te­­tefonetikával). Doktor Farkas, külföldi dip­lomás szaktanár. Bu­dapest, Tábornok hu­szonegy, 1149. (835- 761). Elcserélném veszpré­mi két szoba össz­komfortos, tanácsi la­kásomat budapesti ha­sonlóra. „Telefonos, 111 506” jeligére, a Magyar Hirdetőbe. Veszprém. Kossuth u 6 sz. Reluxa sok színben, minitokos redőny ext­ra kivitelben, redőny­­cserék. 695-024.

Next

/
Thumbnails
Contents