Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-24 / 276. szám
1986. NOVEMBER 84., HÉTFŐ ^tM an Megyei cigány-közművelődési napok A befogadás küszöbe előtt állnak A pomázi művelődés! házban rendezték meg a Pest megyei cigány-közművelődési napokat az elmúlt hét végén. A találkozón részt vett Kozák Istvánná dr., a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának tárcaközi titkára és Balogh László, megyénk tanácselnöke is. Balázs Gézáné elnökhelyettes nyitotta meg a kétnapos programsorozatot. A cigányügyi koordinációs bizottság által összefogott rendezvény ünnepélyes gesztussal kezdődött: pályázatok nyertesei vehették át méltó jutalmukat. Harminckétezer forint osztatott szét tizenkét pedagógus, or\ros, védőnő, családgondozó és óvónő között. A dolgozatok témaválasztása — társadalmi beilleszkedés, életmód, egészségügy, ízérzékelés, ételválasztás — önmagukban is bizonyítják, hogy mennyire igazaik az elnökhelyettes megnyitó szavai: tudatos és folyamatos tevékenység bontakozott ki a mintegy huszonhatezer Pest megyei cigány lakos érdekében. Már az 1970-es évek végén létrejöttek megyénkben az úgynevezett báziskiubok Monoron, Tápiószecsőn, Kerepestárcsán és más falvakban is. Megkezdte munkáját a OMKK cigány-közművelődési munkaközössége, amelynek tagjai között ott találtjuk a klubok vezetőit és a cigányügyi szakembereket is. Eredményes munkájukat bizonyítja az az írásmű, amelyet a Népművelési Intézet, mintakiadványként értékelt (és amelyhez a gödöllői művelődési központ is kapcsolódott oly módon, hogy megjelentette Bari Károly cigány nyelven írt irodalmi antológiáját). Sorolhatnám tovább az elért sikereket, a zebegényi klubvezetőképző tábort és a megyei könyvtár könyvterjesztési akcióit; de hiszen mindezek kezdete és vége, folytatása és eredménye e pomázi találkozó. Még pontosabban: ahogyan és ami történt a hétvégi együttlét alkalmával. Az első nap délelőttjén’ például a pályázatok szerzői ismertették egymással írásaik tartalmát. A díjkiosztás eseménye éppen ettől vált közhasznúvá. -Egyfelől azért, mert nem mindig tettünk jót, s jól ebben az ügyben, másrészt egyáltalán nem könnyű helyesen cselekedni a már említett, nagyon is szerteágazó gondok megoldása érdekében. (Korábban sokszor előfordult, hogy egymást kioltó kezdeményeízéseknek lehettünk tanúi.) Ugyancsak az el'ső napon, délután került sor a tanácsi szakemberek — lakás ellátással, oktatással, egészségüggyel foglalkozók — referátumaira. Valamennyiük megnyilatkozását Balázs Gézáné nyitotta meg a rendezvényt. Mellette balról Várady Géza, jobbra Kozák Istvánná dr. a pontos tájékoztatás igénye jellemezte. A szombati nap a beszélgetés és a kötetlen szórakozás jegyében telt. De milyen társalgás volt az! A díszvendégeik — Lakatos Menyhért író, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének elnöke és C. Daróczi József költő, az országos cigánytanács titkára — próbáltak válaszolni arra a kérdésözönre, ami rájuk zúdult. (Gyanítom, hogy Várady Gézának, megyénk cigányügyi koordinációs bizottsága titkárának az ötlete nyomán csak olyan képviselők ültek a nagyteremben, akik a lakóhelyükön élő cigányok bizalmát élvezik. Nem „föntről” választottak, hanem „követek”, akik bátran, megfontoltan szólaltak meg!) Ami feltűnt: az egybegyűltek már nem csupán lakást, szociális segélyt és egyéb — egykori nyomort bizonyító — gondoltat vetettek fel. A sötét, szégyenteljes múltat csupán egy idős piliwörösvári lakos. Sárközi Antal emlegette, mondván, ha gyermekkorában meglátott egy rendőrt, rögtön szaladt az erdőbe. mert nem lehetett biztos benne, hogy élve. megűszsza a találkozást... Ugyanez az ember így fejezte be a felszólalását: — Jobb sorsunkat ennek a rendszernek köszönhetjük, ezért azt mondom, hogy ne pénzzel, ne arannyal, hanem munkával bizonyítsuk, hogy megérdemeljük! Egy pomázi cigányasszonya szó szoros értelmében megdöbbentett, amikor felháborodva mesélte, hogy „egyesek össze-vissza vásárolják a könyveket, anélkül,. hogy elolvasnák azokat, ugyanakkor azt sem tudják, hogy például ki volt Beethoven ... !” _ A megszólalók mindegyike önkritikusa n fogalmazott. Érződött szavaikból, hogy érzik a Yermondás — cigány nyelven A fotókiállítás a találkozó érdekes színfoltja volt {Hancsovszki János felvételei) felelősséget a többiekért, az egész népcsoportért. Majd’ mindegyik jelentkező szóvá tette, hogy sok esetben azok kapnak anyagi segítséget, akik elkótyavetyélik, eliisszák a pénzit, amit más .haszonnal, ésszel tudna felhasználni! A beszélgetést vezetők pedig többször hangsúlyozták, hogy ezt a problémát helyben kell megoldani; a cigányok alakítsanak bizottságokat a falvakban, vegyék fel a kapcsolatot a tanácsi szervekkel és ellenőrizzék, hogy kik kapnak segélyt és mire költik a pénzt! — Pezseg a vérem, ha ezeket a fotókat nézem! — mutatott Oláh János mogyoródi küldött a nagytermében kiállított szociofotókra —, mert tudom, hogy még mindig igaz, amit ábrázolnak. Mert sokan még műidig így . élnek! Németh János kerepesiarcsai lakos pedig klubjuk.nyirkos falait emelegette. Elmondta, hogy most színpadot ácsodnak és mikrofont, ..hangfalakat vásárolnák, hogy otthonosabbá tegyék a klubot. Változnak az idők. Megyénk hetvenhét cigánytelepéből már csak huszonhat maradt. Pontosan 678 putri, amelyből további háromszáz fog eltűnni a VII. ötéves tervidőszakban. A szombat esti cigánybál kezdetét már nem vártam meg, de néhány délutáni fellépést megnéztem. Természetesen telt ház előtt adták elő műsoraikat a különböző klubok csoportjai. Hazafelé jövet azon. tűnődtem, hogyan adjam vissza, ezt a hangulat tot. Aztán rájöttem, hogy ez hiábavaló erőlködés lenne. Talán elég, ha megemlítem, hogy még a ceglédi védőnő is cigánytáncot járt a színpadon, s azt is jól láttam, hogy a házigazda népművelők lába. is mozgott ültükben, a hátsó sorban ... Szervezőknek és résztvevőknek egyaránt kívánjuk: csak így tovább! Szilas Zoltán Sokszínű, aktuális Keletkutatás Az újságosstandokra került a K'eletkutatás. Az elsősorban tudományos cikkeket közlő, valamint az orientalisztikai témákban rendezett kiállításokat és kiadványokat ismertető folyóiratot a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alatt működő Körösi Csorna Társaság adja ki, évente két alkalommal. A magyar nép és nyelv eredetének a keleti népek és nyelvek felé vezető szálai, s a történelmünkben folyamatosnak tekinthető keleti kapcsolatok szinte nemzeti stúdiummá tették Magyarországon az orientalisztikát. A török*, az aitáji, a mongol, a belső-ázsiai kultúrák tanulmányozása mellett világszerte ismertté tették a magyar tudományt a tibeti, a kínai, az arab, az iráni, az örmény és a kaukázusi nyelvek és kultúrák neves kutatói. A másfél százados török hódoltság hatásaival, értékeivel, lenyomataival foglalkozó oszmahológia népszerűségét ebben az évben még növelték a nemzetközi konferenciák is. Az érdeklődők köre a tudósokénál, kutatókénál ma már jóval szélesebb, ezért vált a hetvenes évek közepén időszerűvé az Acta Orientalica — Bibliotheca Orientalia Hungarioa idegen nyelvű kötetei mellé egy magyar nyelvű folyóiratot társítani. Az első számban a többi között olvasható Ecsedy Ildikó tanulmánya az újév fájáról Kínában, s Bethlenfalvy Gézáé az indiai levéltárakban található Körösi Cső ma-dokumentumokról. Vásáry István az Arányhorda ujgur írásbeliségéről írt, Tardy Lajos pedig egy cári fogságba esett svéd diplomatának, Henrich Brennernek, az aitáji, finnugor és kaukázusi népekről szóló, 1723-ban kelt levelét közli. Sok érdekességet tartalmaznak a témához kapcsolódó eseményekről, konferenciákról beszámoló cikkek is. Nyomdában van, s hamarosan utcákra kerül a Keletkutatás második száma is. A cikkek témái is jelzik a szerkesztőknek azt a törekvését, hogy érzékeltessék a magyar orientalisztika sokszínűségét, egyben aktualitását és friss reagálását. Erről olvastam Minket éberen figyelnek Szülők, pedagógusok segítői Munkájuk ma nélkülözhetetlen „Valami baj van a gyerekkel. Éjszaka gyakran felriad, nappal ok nélkül elsírja magát, nem játszik, s egyáltalán nem szólal meg az iskolában .. Sok szülő kerül szembe ilyen vagy hasonló problémával napjainkban. Van, aki maga próbálja orvosolná a bajt. de mind többen fordulnak szakemberekhez, a nevelési tanácsadót választva segítőül. Pest megyében tizenhárom helyre kopogtathatnak be ez ügyben, hiszen Szigetszentmíklós kivételével valamennyi körzetközpontban működik ilyen intézmény. A pszichológusból, orvosból, pedagógusokból álló szakembergárda a 3—18 év közöttiek-FIGYELŐ Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk, mi kódorgó gazdag szegények ... — mondja tetemes mélabúval a közismert sláger szövege, ám az így summázott állítás igazát nem mindenki osztja. Hogy mennyire nem, arról két szavahihető tanú is nyilatkozott a minap a televízióban. Előbb a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának igazgató karmestere, Lehel György telepedett oda a Fórum Szállodába kihelyezett berendezések elé, hogy Juhász Előd kérdéseire válaszolva a dirigensi hivatás megannyi ktínjáról-keservéről meg az ezekből kisarjadó gyönyörökről szóljon. Bizony egyáltalán nem csak a kottafeiek megelevenítése köti le egy-egy ilyes maestro idejéterejét, hanem a tanáros számonkérés ugyanúgy, mint a tanítóbácsis pátyolgatás. Néhány nappal később pedig a Magyar Állami Operaház kiváló énekművésze, a basszusszerepek egyik első számú gazdája, Faragó András nyílt meg Kolozsi Béla riporter meg a nézők milliói előtt a szó legteljesebb, legszebb értelmében. Ö aztán tényleg sem nem bohém fiú, sem nem kódorgó gazdag szegény, hanem éppen ellenkezőleg, egy önmagával rendkívül igényes, csak a jól felkészült és fegyelmezett partnerek társaságában dolgozni képes dalnok. Egy olyan ember, aki a maximum elérésére törekedik folyton, s ha ebben valaki vagy valami megakadályozza, akár/törni-zúzni sem rest — ismét csak a szó leghagyományosabb értelmében véve. Kidobta például a Metropolitan opera világhíres szólistájának titkárnő-élettársát, mert az színpadra lépése előtt holmi adókulcsokról akart "vele eszmét cserélni: és ugyanígy elmar maga mellől mindenkit azokon a napokon, amikor előadása van. Mindezek után maga sem csodálkozik, hogy amúgy magánemberként is egyedül maradt, hiszen jól tudja, hogy karrierjének ez az ára. Nagy ár, de annyi sikeres alakítás után immár elmondhatja — és véle együtt a közönség is reábólinthat erre a szentenciára —. hogy megérte. Hanem az a műsorszerkesztési seteség-sutaság ahogyan Sára Sándorék pompás Bábolna-filmjét szinte elzárják az érdeklődő tekintetek elől. az megint több, mint ami mellett szó nélkül el lehet masírozni. Gondoljuk meg, ez a sorozat már futott, amikor az egyes csatornán még az imént dicsért irodalmi válogatás tartotta fogva a figyelmet; ugyanígy a Híradót sem láthatta az, aki a régi rrtozitudósítások, mai keletű vallomások mellett tartott ki; de még a számítógépes témájú Linda is odaperdült elibénk telekommunikációs választéknak. Annyi álmos, üres műsoróra akad — miért nem akkorra sorolták be ezt a filmszínházakból már ismert, díj koszorúzta remeklést?! Miért? Akácz László magatartási., tanulási zavarait hivatott orvosolni. Legfontosabb azoknak a gyerekeknek a vizsgálata, kezelése, gondozása, akiknek problémája pszichológiai eszközökkel megszüntethető; vagy komolyabb mértékben enyhíthető. A velük folytatott terápiás munka családcentrikus, tehát , a szülőkre és más családtagokra is kiterjed, de tanácsokkal szolgáinak a gyermek nevelésében érintett pedagógusoknak is. Az intézmények rendelési idejük kialakításánál figyelembe veszik a szülők munkaidejét, az iskolai kötelezettségeket, sőt, a szünidőben ügyeleti napokot szerveznek. A tanácsadók emellett kiegészítő iskolaérettségi vizsgálatokat végeznek. Szűrőmunkájuk nyomán bővült a korrekciós osztályok hálózata. Az itt tanulókat rendszeresen látogatják, utókezelik, konzultálnak pedagógusaikkal. Örvendetes tény, hogy az utóbbi időben megnőtt a nevelési tanácsadókban spontán jelentkezők száma. Mindemellett nemcsak megyei, hanem országos tapasztalat is. hogy kevés 14—18 év közötti fiatal fordul meg az intézményekben. Ezentúl nagyobb gondot kívánnak fordítani rájuk — a váci nevelési tanácsadóban már megkezdte működését a speciálisan ezzel a korosztállyal foglalkozó pszichológus. A nevelési tanácsadók mára^ a gyermek- és ifjúságvédelmi rendszer fontos és nélkülözhetetlen részeivé váltak. — mv —[Vémely állatok ébrenlétűk minden percében rágnak valamit, máskülönben önveszélyes mértékben nőne meg a fogazatuk. Fogalmam sincs, hogy azoknak az embereknek mijük nőne meg, akiket valami folytonos olvasásra késztet. Minden szabad percükben betűkön szánkózik a tekintetük, s ha nincs éppen mit olvasni, hiányérzetük támad. Magam is közéjük tartozom. Ám hiába olvasunk mint a megszállottak, a végeérhetetlen betűtengerből, éljünk bármily sokáig, néhány csöppet tudunk csupán kimeríríteni. Az újságokban megjelenő szövegekből mindenfélét összeolvasok, vannak azonban olyanok, amelyeket szinte soha. Ezért kaptam ki a múltkor. Azon a napon, ahogyan jó ideje szokás, lapunkban .is megjelent a különböző pénznemek árfolyamtáblázata. Többek között ez az, amit nem szoktam elolvasni. Nem nagyon érdekel, hogyan viszonylik a mongol tugrik a kuvaiti dinárhoz, a norvég korona a csehszlovák koronához, a vietnami dong a magyar és a holland forinthoz, a görög drachma a belga frankhoz. Azon a napon tíz óra előtt öt perccel fölhívott egy ismeretlen férfi. Bemutatkozott, s habozás nélkül rákérdezett: mit szólok a forint leértékeléséhez? Nem is hallottam róla, válaszoltam megszeppentem Nem kell arról hallani, mondta szigorúan, nem néztem még meg az árfolyamtáblát? Máskor se szoktam, ismertem be. Különben is, igyekeztem megmagyarázni a bizony! tv,ányt, azt a fővárosban teszik be, mi meg Gödöllőn vagyunk, honnan tudnánk a forint és _a dollár közötti, egyik napról a másikra támadt nagy különbség magyarázatát. Lehet, hogy még a bentiek sem tudják, hiszen ez egyfajta szolgáltatás. Bizonyos napokon megérkezik a táblázat, az olvasószerkesztő beteszi, és kész. A telefonáló ettől, még zordabb lett: mindjárt tíz óra, és maguk még nem kapták meg a fővárosból az árfolyamváltozás magyarázatát, nekem, pedig holnap kell indulnom külföldre, ez egyszerűen érthetetlen. Azon a napon a szokásosnál is figyelmesebben néztem át a kézáratokat. Ha dátum Volt bennük, többször egyeztettem a naptárral, ha valamelyik szó írásában nem voltam teljesen biztos, fölütöttem a szótárat, Munkatársaimtól háromszor is megkérdeztem, tényleg úgy írja-e a nevét az írásukban szereplő személy. Ennél többet mi nem tehetünk. De ennyit kell, mert abban biztosak lehetünk, hogy az újság minden betűjének akad olvasója. Hihetnénk például a lap végén apró betűvel szedett kiadói adatoknak, az impresszumnak nincs olvasója. Van. Nemrég egy, az iméntihez hasonlóan szigorú ember tudakolta, mi lehet az oka, hogy némely lapban a helyettes főszerkesztők nevét abc-rendben hozzák, másutt nem? Sőt már azt is megkérdezték, a mi utolsó oldalunkon a három vezető neve miért nem egy sorban szerepel. S. amikor azt válaszoltam, mert így jön ki, ezzel replikázott: nana, ne legyen maga abban olyan biztos. Jobb is. ha az ember nem olyan biztos, mert úgy jár, mint az egyszeri olvasó. Kilencvenkilenc éves koráig csak olvasott, olvasott, s amikor megkérdezte egy huszonéves suhanc, mondaná meg, miért élünk, abban a sok könyvben biztos benne van, a vén pödörgette bajuszát, s ezt mondta: hát azért. Na látja, mondta nevetve a suhanc, ennyit már én is tudok, noha alig múltam húsz. Kör Pál
