Pest Megyei Hírlap, 1986. november (30. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-20 / 273. szám
1986. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Premie r előtt a Váci Nézőtér A szerelem alapja a bizalom A váci amatőr színészek a próba szünetében Almos őszi köd ereszkedik a városra Kihalt a művelődési központ környéke is ilyen kora délutáni órán. Bent már észlelhető némi mozgás. Kopácsolás zaja veri föl a folyosó csöndjét. Újabb kiállítás megnyitásába készülnek a váciak. Nem üres a színházterem sem. A színpadon hófehér díszlet előtt a péntek esti premier két főszereplője, Hűvösvölgyi Ildikó és Juhász Jácint próbál. A széksorok előtt Berek Kati áll szinte ugrásra készen; dicsér és javasol, mit hogyan kellene változtatni. Robbanóan impulzív egyéniségétől szinte vibrál a levegő. Végszavaz, alájátszik, ha kell, helyettesíti az összes további szereplőt. ' Egy lélegzetvételnyi szünetben Federico García Lorca most színre kerülő bohózatáról, A csodálatos vargánéról beszél. Színészek és amatőrök — Nagyon szeretem Lorcát. Nemcsak azért, mert játszottam a darabjaiban, meg ennek a bohózatnak egy változatát rendeztem már Egerváron, szabadtéren, hanem mélyen emberi mondanivalója miatt is. A mű a szerelemről szól, amely az emberi lét legnagyobb ajándéka. A szerelemről, amelyet ellenséges közeg fog körül, s amely önmagára is csak akkor ismerhet, ha nem hiányzik alóla a bizalom fundamentuma. Hivatásos színészek és amatőrök játszanak itt együtt. Az utóbbiak Vácott és környékén élnek, dolgoznak, az előbbiek Budapestről járnak le a próbákra. Nem volt könnyű egyeztetni, s még betegségek is nehezítették a közös munkát. A színészek találkozása az amatőrökkel harmonikus volt. A világ legtermészetesebb módján dolgoznak együtt. A színésznő mint rendező? Erről a hivatásról nincs papírom, ám azt hiszem, van a világirodalomban tíz olyan dráma, amit szívesen rendeznék. Valamennyire a mély emberi tartalom a jellemző és legtöbbjére a gyermeki értelemben vett játékosság is. Nem szeretem az életet sötét színekkel festő, sokkoló drámákat, hiszen a valóság százszor megrázóbb hatású. Elég, ha az ember elmegy egy gyermekotthoniba, vagy egy kocsmába ... Az én véleményem szerint a színháznak az a dol&a, hogy a humánum nevében fölemelje a lelkünket. — Jó ebben a társtalan, válással teli világban olyan darabban játszani, ahol —■ igaz a maguk gyötrődése és egymás kínzása után — a szereplők egymásra találnak. Mi, férfiak, egy kicsit valamennyien vargák vagyunk. Elmenni már nagyon tudunk, de vajon viszszatérni tudunk-e? A szívemhez nőtt ez a szerep. Magam is megjártam már efféle poklot. Vonz tehát tartalmilag, de ettől függetlenül: a varga kitűnő karakterfigura — foglalja össze mondandóját Juhász Jácint. A harmadik hivatásos színész Bodó Györgyi. Ö, a Piros szomszédasszony, aki egyúttal a falu szócsöve. Jelképszerű szerep ez; a görög sorstragédiák karvezetőit idézi föl az emberben. Családban élni — Nehéz a feladatom 4- mondja —, mert kevés kivételtől eltekintve partner nélkül kell játszanom. Hűvösvölgyi 'Ildikóhoz nagyon illik a tizennyolc esztendős fiatalasszony figurája: — Valóban, azt hiszem, magam is hasonló alkat vagyok. Kedvelem ezt a temperamentumos, talpraesett, egészséges optimista lányt, aki meri vállalni, hogy egyetlen, már nem fiatal emberhez tartozik. Meri vállalni és nem érdekli mások véleménye. Öntörvényűén él, úgy, ahogy gondolja, hogy élnie kell. A párkapcsolat rendkívül fontos a mai világban.* Lassan elfeledkezünk arról, hogy úgy kell elfogadni a másaikat, ahogyan van, s ugyanakkor nekünk magunknak kell változnunk, hogy tudjunk családban élni, hogy megtarthassuk azt az embert, akit szeretünk. Mostanában elárasztottak zenés szerepekkel, s elfeledkeztek arról, hogy színésznő vagyok, aki őrömmel játszik prózát. Erre, színpadon, hosszú idő óta most van először lehetőségem. A siker kovácsai A próba folytatódik. Figyelem a négy művész munkáját. Mindannyian azt fejtegették, hogy külön öröm számukra a Váci Nézőtér — fennállása óta harmadik —- darabjában játszani. Valamennyien hazajöttek. Berek Kati és Bodó Györgyi azért, mert már sokszor szerepeltek a városban, s megszerették az itt élő embereket. Hűvösvölgyi Ildikó ezen a környéken, örszentmiklőson született (ma örbottyánnak hívják). Juhász Jácint szintén Pest megyei. Mogyoród a szűkebb pátriája. Most izgatottak, idegesek. Ahogy az már lenni szokott, legalább egy héttel el szeretnék tolni a bemutató időpontját. Ami a felkészülésben rajtuk múlt, tanúsíthatom: megtették. A többi már a közönség dolga, hiszen a siker jó része a nézőtéren kovácsolódik. Elég egy kis kuncogás, ós g színész szíve kinyílik... Körmendi Zsuzsa Hűvösvölgyi Ildikó és Juhász Jácint az egyik jelenetben (Hancsovszki János felvételei) mémmm-FIGYELŐ Évgyűrűk. Két szomszédvárnak ugyan nem lehet őket nevezni, hiszen az egyik a Tisza partján, a másik meg a Dunán jóval túl, a Mecsek tövében kapott működési területet, s szerzett hírt és nevet magának, ám a Magyar Televízió két körzeti stúdiója, a szegedi, illetőleg a pécsi mégis két egymásra utalt, egymást segítő erősségként vált a hazai tévézés részévé Éppen tíz esztendeje, 1976. november 24-én jelent meg a képernyőkön az újonnan szervezett, nem budapesti illetőségű műhelyek szignálja és azóta egyre tágabb kitekintéssel, meg a sokszoros gyakorlás jó rutinjával jelentkezik ez a telekommunikációs ikerpár, mind az országos programban, mind pedig a két város környékének szánt összeállításokká!. Ha egy picit protokollárisra — a kelleténél némiképp jobban fésültre, kirakati kínálatára — is sikeredett ez a Dél- Alföldről meg Dél-Dunántúlról közvetített mustra, azért így is jó alkalmat adott arra, hogy a közreműködők szakmai hozzáértése felől megbizonyosodjunk. Szurkolóiknak nagy-nagy örömére úgy pörgették Végig ezt a bő egyórányi adást, hogy abba a Szabadság, téri szerkesztőségek munkatársai még a kisujjukat se merítették bele, és lám, mégis milyen olajozottan követték egymást a külszíni riportok meg a stúdióbeszélgebéisek. Fesztelenül jelen lenni, a tárgyaló partnert fölkészülten és tisztelettel kifaggatni jól megtanultak hát ezek az odalent felfedezett és kiiskolázott riporterek — egyikükmáisikuk, mint például a baranyai illetőségű, ritka rokonszenves Panics György akármelyik adóállomás nagy nyeresége lenne — és ugyanígy arra is van nyitott szem meg éles fül, hogy a kínálkozó témák közül azokat halásszák ki, amelyekkel az országos tévéhálózatba friss vér csörgedezhet. A regionális fejlesztés kérdésköréről például mindkét helyszínről eredetien új gondolatok hangzottak el, s ha egy kissé megerőltetjük az emlékezetünket, azt is felidézhetjük, hogy a pécsieknek a Sorstársak című, a halláskárosultaknak szóló sorozatuk volt a páratlan nagy találmánya, míg a szegediek a népi hiedelemvilág, ’ a paraszti múlt emlékeinek a gyűjtésével halmoztak sikert sikerre, elsősorban is Polner Zoltán költő-újságíró gyűjtéseinek jóvoltából. FÓCÍm. Azt írja a műsorújság, hogy január elsejétől a huszonnegyedik évfolyamába lép a Delta, és ebből az alkalomból — no meg azért, mert e veterán magazinon amúgy is fazont igazítanak — új főcím kerül az adás elébe. Három új nyitó képsor közül lehet majd választani, illetőleg a régi megtartása mellett is voksolhat az, aki ezt szereti. Szabadjon itt ez utóbbiak nyilván népes táborához csatlakozni azzal a szerény megjegyzéssel, hogy ha már szinte valamennyi régebbi fej lécet eltakarítottak a form?' újítás heves harcosai, a Tele sport meg a Parabola mel lett, legalább ez a közismerten pompás — mert mozgalmasan mutatós, éppen az utána következő látományole szellemét-lényegét kifejező — embléma maradjon meg. Pecsét ez, amely a jelleget, a minőséget szavatolja! Egy olyan stempli, amelynek az előfizetői agyakban és szívekben jó! megszolgált hitele van. Amiként egy újság is addig őrzi klasszikus címbetűit amíg csak lehet, egy televíziós műsornak sem tanácsos csak úgy leemelgetni jellegzetes kalapját. Maradjon csak ez a fejfedő! Ha kopott is, ezt szoktuk meg, és ezt szeretjük vulkánostól, kutyaszánostól — mindenestől Akácz László Berek Kati az elképzeléseiről beszél Csorba Monika a darab gyermekszereplője s ELHUNYT BÁRDOS LAJOS A Művelődési Minisztérium, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, és a Kórusok Országos Tanácsa fájdalommal tudatja, hogy életének 88. esztendejében, rövid betegség után elhunyt Bárdos Lajos Kossuth- és Erkel-díjas kiváló művész, zeneszerző, karnagy és zenetudós. Temetéséről később intézkednek. ■Heti filmtegyzetb A bál Jelenet A bál című francia—olasz—algériai filmből ötven év francia — vagy inkább: párizsi — történelme, egy táncterem és sok-sok régi sláger segítségével elmesélve. Ez az új francia— olasz—algériai film rövid foglalata. Rendezője az olasz Ettore Scola, akitől mi legutóbb a Mennyire szerettük egymást s A terasz című filmeket láthattuk. A film egyes képsoraiban elég kevés a csendesség és az illedelmesség. De hát ez azokhoz az időkhöz igazodik, amelyeket A bál megelevenít. A film ugyanis valóban ebben a táncteremben idézi fel az elmúlt ötven esztendő történelmének egyes mozzanatait. Úgy kezdődik, hogy egy öreg pincér sorban felkapcsolja a világítást, beindítja a lemezjátszót, harsog a zene, és lassacskán szállingóznak be a táncolni vágyók. Előbb a nők, aztán a férfiak. Mustrálgatják, méregetik egymást, majd játszani kezd az élő zenekar, s ekkor ki-ki táncolni kezd á kiválasztott partnerral. Mai zene szól, mai táncot lejtenek a nem nagyon fiatal párok Aztán egyszer csak kimerevedik a kép, s visszatérünk ugyanebbe a táncterembe, csak épp 1936-ban vagyunk. Az akkori slágerek szólnak, az akkori táncokat ropják. Újabb váltás: a háború napjai. Ismét váltás: egy náci 'tiszt téved be a terembe. Aztán a felszabadulás napjai, az amerikai stílus, majd faji problémák, aztán 1968, diákok, s újra a ma. Noha ezek a visszapillantó képek hűen idézik a megfelelő korokat, a figurák nem változnak. Ugyanazok az alaptípusok jelennek- meg 1936-ban is, mint a jelenben, csak az öltözék s a tánc és a tánczene más. De megjelennek az adott korok hírességei, illetve utánzataik. Feltűnik Jean Gabin, Ginger Rogers, Fred Astaire, Danielle Darrieux, s mások. És. halljuk a slágereket, Chevalier, Nat King Colé, Elvis Presley, a Beatle sek hangján. Tangó, flamenco, swing, rock and roll,. — ahogy jöttek sorban. Idézetek és paródiák, irónia és nosztalgia. Kis drámák, kis flörtök, kis kakaskodások, ki.s szomorúságok. Mindeközben pedig: egyétlen sző sem hangzik el. A film a szó szoros értelmében: néma. Hangja van ugyan, de ez csak a zenei hang vagy zörej, beszélni viszont senki írem beszél. A mozdulatok, gesztusok, a mimika, s főleg a tánc veszi át a verbális kommunikáció szerepét. És ami ? legfurcsább: nem is érezzük a szavak hiányát. A birsalma illata Már a címével is valamiféle lírai hangulatot kíván kelteni ez az új jugoszláv film, melyet Mirza Idrizovic rendezett. Aki valaha is belépett egy kedves, félhomályos falusi szobába, melyben a szekrények tetején körben birsalrnák sorakoztak, valószínűleg soha nem felejti azt az édes és mégis kissé fanyar illatot, melyet ezek a gyümölcsök árasztottak. Megtelt velük a szoba, még az esetleg ott lógó kabátok is átvették a birsalma jellegzetes illatát. Van ebben az illatban valami szelíd békesség, nyugalom, van egy kevés nosztalgikus líra. A jugoszláv film ezt a lírai hangulatot a II. világháború eseményeire vetíti rá. Szarajevóban vagyunk, a német megszállás idején, s egyben a partizántámadások időszakában. Az ekkor még talán száz évvel korábbi állapotokat őrző városban a viszonylag csöndes felszín alatt indulatok feszülnek, szenvedélyek forrnak, s veszedelmek leselkednk a zsidók életére, meg á zsidókat bújtatókra, s az ellenállókra. Látszólag békésen zajlik az élet, de egy-egy családon belül is kemény összeütközések mennek végbe. Az a család, amelynek életébe bepillantunk, szinte tökéletes példa erre. Az apa visszavonultan és reménytelenül várja a nehéz idők végét, a vele partizánnak állt, az egyik fia az ellenállókkal tart, a másik kollaboráns, németbarát. S ráadásul ehhez a családhoz kerül egy magára maradt zsidólány, akit rejtegetni kell. Ä kollaboráns fiúi feljelenti az apát, amiért a lányt rejtegetik. A másik fiú meg akarja óvni. Aztán egy házkutatáskor lelövik a némejiék az apát. Á temetéskor a .németbarát fiú leszúrja az addig kebelbarát náci tisztet, a másik fiú meg gránátot dob,, a németekre, s a tűzharcban, ő is, meg bátyja is elesik. Csák Luna, a szép zsidólány menekül meg. Nagyon szépnek szánt, lírai felhangokban bővelkedő történet ez, ha kicsit tantörténetizű is. De'a végeredmény már korántsem egyezik mindenben a szép szándékkal. A nagy költőiségben ugyanis szétlazulnak a konfliktusok, elbizonytalanodnak a jellemrajzok, terjengőssé válik ’az előadásmód. A legjobbak azok a villanások, melyek a megszállt Szarajevó mindennapi életét idézik, s annak a vad, haláltáncos mulatozásnak a képsorai, melyek előrevetítik a tragikus véget. A filmben sokszor kerülnek elő a birsalmák, sokszor emlegetik andalító illatukat — de hát a szágosfiím még , feltalálásra vár. pedig csak az adná meg azt az összetéveszthetetlen hangulatot, ha érezhetnénk a birsalma illatát a nézőtéren is. Talán a jegyhez mellékelni kellene égy-egy birsalmát... Takács István
