Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-09 / 238. szám

miAi im. OKTOBER 9., CSÜTÖRTÖK A gödöllői GT—80-as csoport Mélyfúrás a személyiségben Általában szigorú egyforma­ságban telnek napjaink. Élünk, dolgozunk, nincs időnk és energiánk kitörő érzelmekre, sem meg-megpihenve elgon­dolkodni: mit, miért csinálunk, mi is a fontos? Fel nem tett kérdéseink, ki nem mondott problémáink azért alattomo­san rágják idegrendszerünket, roncsolják emberi kapcsola­tainkat. Homokórába szorított életünkön a művészetekkel való érintkezés lazíthat.-A leg­több művészeti ágat magába sűrítő játék, a színház felol­dozó szerepét már évezredek­kel ezelőtt ismerte az embe­riség, s századunkban a pszichoterápia is felfedezte. Szükségünk azonban nemcsak akkor van rá, amikor már minden veszve van, hanem akkor is, amikor harmoniku­sabb létezés-technikánkat próbáljuk kialakítani. A megyében legkiválóbb Ezekről a dolgokról beszél­gettem Kerényi Gáborral, a Fővárosi Operettszínház, a Szegedi Opera és a GT 80-as csoport vezetőjével. A GT- csoport már hat évvel ezelőtt megalakult a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen (GATE) és az idén augusztus 20-án megkapta a Kiváló Együttes címet. Pest megye legjobb amatőr színjátszó csoportjának a jelenlegi munkájáról a kö­vetkező évad célkitűzéseiről fagga tóztam. — A nyár végén még nem tudtam, hogyan alakul a to­vábbiakban a csoport sorsa. A tíz-tizenkét egyetemistának a fele új. de nem kezdő. A Diósjenön megrendezett tízna­pos táborunkban sikerült ösz- szeráződnunk. Az együttes szellemisége megmaradt, nőtt a közösségi összetartás, erő­södött az igény a még jobb színvonalú előadások létreho­zására. Ég a társaság rugalmas közösség, útkeresésében követ­kezetes. Az amatőr színjátszás lehetőséget ad önmagunk meg­mutatására, olyan játékmód kikísérletezésére, amellyel nemcsak az értelemre hatunk, hanem az ösztönszintű meg­nyilvánulásokat is életre hív­juk. Mélyfúrást végzünk, ke­ressük, hogy mi rejlik az em­beri viszonyok alsóbb rétegei- ben. Ennek a megvalósítása szívós technikai felkészülést igényel. Az együttes nem ma- gamutogatós széplelkek gyüle­kezete. Kemény pszicho-, be­széd- és énekgyakorlatok elő­zik meg az előadásokat. He­tente három-négy alkalommal próbálunk a gödöllői Petőfi Művelődési Központban, amely a GATE mellett a másik min­ket támogató intézmény. — Milyen darabokat játszik ebben az évadban a GT—80- as csoport és hol lehet ezeket látni ? Tanítvány rendezők — A megújult együttes két darabbal bővítette a reper­toárját. Az egyik egy har­mincperces groteszk játék, Thornton Wilder: Hiawata hálókocsi című műve, amelyet Kiss János ötödéves egyetemi hallgató rendezett, a másik Arany János: Pázmán lovag című balladájának átdolgozott változata. Már mindkettőt be­mutattuk a művelődési köz­pontban, a következő előadás azonban még nem tudjuk, hogy hol és mikor lesz. Ezt az évadot a próbacentrikusság jegyében szeretnénk eltölteni, de azért így is lesz 25—30 elő­adásunk. Mindig örültem an­nak, ha a gyerekekben rende­zői ambíciók mutatkoztak. Az idén rendezhetnek is. Kiss Já­nos mellett Szőcs György ugyancsak szívesen vállalja ezt a feladatot. Akik már elmentek tőlünk, azok is tartják az amatőr mű­vészetekkel a kapcsolatot. Ha­tan szereztek rendezői műkö­dési engedélyt. A tavasszal tartott Csurgói Országos Fesz­tiválon a kiemelkedő teljesít­ményt nyújtó három díjazott szintén az én tanítványom volt. Ezt ne vegye dicsekedés- nek; természetesnek tartom, sőt célom is, hogy a gyerekek komplex módon érintkezzenek a színházzal és rendezzenek. Azok, akik már nem aktív tagjai a GT-csoportnak, sokat segítenek nekünk. A művelő­dési központban Kaposi László és Dankó Ferenc tá­mogatják az együttest, és te­vékenységükkel kiegészítik a mi munkánkat. A jelenlegi csoporttal bensőséges a viszo­nyom — ezek az egyetemi hallgatók igazán jó partnerek. Vannak vitáink, de ez csak erősíti a kölcsönhatást közöt­tünk. A történelemszemléletük például szerintem még nem eléggé differenciált. Ahogyan ez Kiss János rendezésében is megmutatkozik, ők sokkal szélsőségesebbek, mint én. Ha­tásukra szigorúbb és kemé­nyebb lettem. Mindannyian alakulunk és formáljuk egy­mást. Munkánkat és eredmé­nyeinket jelentősnek tartom, éppen ezért aggódom, hogy egyáltalán nem tudom a szín­játszók tevékenységét hono­rálni. Ezeknek az egyetemis­táknak már nincs energiájuk kőműveshez elmenni segéd­munkára. Ha az előadásaink legalább száz-kétszáz forintot hoznának személyenként, már az is előrelépést jelentene, szerényen kiegészíteni az ösz­töndíjukat. — Ennek a közösségi szín­háznak mekkora a hatóköré, meg tud-e mutatkozni más egyetemeken és szőkébb hazá­jában, Pest megyében, hogy a közönséggel is erősebb köl­csönhatásba kerüljön? Tegyük közkinccsé — Elveink közül ebben az évadban csaik az egyik a pró- bacentrikusság. Ez nem jelenti a befelé fordulást. A másik célunk, hogy nyitottabbak le­gyünk. Szeretnénk Pest me­gyében több helyen fellépni. Vállalnánk nyári tanyaszínhá­zi előadásokat is. A debre­ceni és a pécsi egyetemekre már hívtak bennünket, de a budapestiekre még nem. Ügy gondoljuk, Szentendrén is he­lyet kaphatnánk a nyári sza­badtéri programok között. A repertoárunk széles és „ehető”. Arany János: Pázmán lovag és a most készülő Paul Fors­ter: 1. Erzsébet című darabok népszínház jellegűek. Az utóbbit januárban mutatjuk be. Az Erdei kalamajka című előadásunk pedig a gyerekek­nek szól. Nekünk magunknak egyelőre nem jut időnk a szükséges reklámozásra sem. Talán sikerül olyan patronálót találnunk, aki segít az együt­tes számára elengedhetetlen menedzselésben. Üjj írisz Még lehet nevezni Szervezik a csapatokat Jövőre tizenöt éves lesz az a diákmozgalom, amelynek résztvevői országos vetélkedő formájában döntik el, ki tud többet a Szovjetunióról. Az 1973—74-es tanévben három iskola hatvan diákja indította el . a versengést, s legutóbb már 9Í53 iskola’ ’feíntégy '75 ezer diákja vett részt azon. Közülük a legjobbaknak élet­re szóló élmény marad az el­sajátított ismereteken túl az utazás a Szovjetunióba, a nyaralás a Fekete-tenger partján, Szocsiban, és a szibé­riai Bajkál-tó mellett. A rendező szervek az idei tanévben is meghirdették' a középiskolások számára a Ki tud többet a Szovjetunióról? országos vetélkedőt. Megyénk­ben is megkezdődött a négy­tagú versengő csapatok szer­vezése. Tanulmányozzák a diákok az iskolákban találha­tó versen yf.elhív ást,, amelyből kiderül: a vetélkedő célja a. Szovjetunió történelmének, je­lenlegi életének, a .magyar—s szovjet együttműködés ered­ményeinek a megismerése, a népeink közötti barátság el­mélyítése. Az idei tanévben külön hangsúlyt ad a vetélke­dőnek — ez egyben- kiemelt témája is — a nagy októberi szocialista forradalom közelgő 70. évfordulója. Értő válogatás Ceglédi színház Sikeres működése két ta­nulsággal is szolgál. Az egyik: konioly színházi élet nem csu­pán abban a városban ala­kulhat ki, amelyben állandó társulat munkálkodik. A má­sik: igenis van igény fajsúlyos darabokra a kisvárosokban, falvakban is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a ceglédi elő­adásokat a helybéliek és a környéken lakók látogatják. Tény, hogy igen mozgalmas az élet a helység világot je­lentő deszkáin, pedig nincs saját szín,észgárdája, tehát „csak” befogadó jelleggel üze­mel. A rendezvények száma és látogatottsága biztatóan ala­kult az elmúlt másfél évben (a felújított színházterem mű­ködése óta).' Mi több, aki be­lelapoz a színházi kalauz idei kiadványába, öt (!) különbö­ző bérletsorozat közül válo­gathat. A zenés színház sze­gedi, nyíregyházi, pécsi, jó­zsefvárosi vendégjátékokkal kecsegtet. A választékra iga­zán' nem lehet panasz, hiszen a Hegedűs a háztetőn, az Ir­ma, te édes, a Leánykereske­dők, a Koldusopera önmagu­kért beszélnek. Ugyanígy a Thália-bérlet címlapjai is ígé­retes programokkal csalogat­nak: az Űri murit a békés­csabai Jókai Színház mutat­ja be, Tom Jonesszal a kapos­váriak rukkolnak ki, de ven­dégül látják Cegléden a Hö- köm Színpadot, a Népszínhá­zát és a Madách Kamara Színház közösségét is. A pódiumbérlet megváltói olyan kiváló színművészeink előadásait élvezhetik, mint a Kössuth-díjas Keres Emil és a Jászai-díjas Balázs Péter. Érdekes vállalkozásnak tű­nik a Tízen Túliak Színháza. Ennek műsorait az általános iskolások számára állították össze. A sorozat külön érté­két az értő válogatás adja, hi­szen egyáltalán nem mindegy, milyen sikerrel próbáljuk a színház szeretetére nevelni a legifjabb korosztályt. A cí­mek önmagukért beszélnek: Micimackó, Tamás bátya kunyhója, Maugli, Úrhatnám polgár. Zenével kezdtük, zenével is fejezzük be: a ceglédi színhá­zi évadban még egy zenebér­letet kínálnak. Ebben a so­rozatban Fischer Annie-t, a Liszt Ferenc kamarazenekart, Sólyom Nagy Sándort, a Ceg­lédi Állami Zeneiskola taná­rait hallhatják az érdeklődők. Tv-figyelő' Avatás. Amíg az egyes csa­tornán a Zenélő filmkockák Musical múzeum című nyitá­nya kínált parádés látnivalót, addig a második műsorban a Szegedi Nemzeti Színház avátóünnepségét figyelhették végig azdk, akik a zenés-tán­cos kavalkád helyett az új­bóli birtokbavétel megtekin­tése mellett voksoltak. Mindez most, szombaton tör­tént, s nyilván sok készülék­nek kellett ekkor elviselnie, hogy a tulajdonosok folyvást birizgálták a kapcsológomibot: egyszer Frank Sinatráék, Eli­sabeth Taylorék káprázatos hacacáréit figyelték, másszor meg abba kukkantottak bele, hogy ugyan miféle magán- és társas számok kerültek oda a csodaszépen rendbehozott Tisza-parti színpadra. Amikor pedig Fred Astaire is, Liza Minnelli is elköszönt, föitehe- tőleg a masinagazdák zöme járatta a szemét a teátrumi közvetítésen. Nos, ahogyan telt-múlt az idő, és ahogyan az operisták után a prózai társulat tagjai, majd a balett-táncosok vették birtokukba a pódiumot, úgy facsarodott el a bámulók ked­ve. Egyszerűen azért, mert nincs az a meredeken alászál- ló grafikon, amely hűen tudná ábrázolni a mintegy két óra alatt bekövetkezett minő­ségcsökkenést. Fölösleges itt darabcímeket citálni, szerep­lőket emlegetni; csupán azt a jaj, de szomorú tényt kell kénytelen-kelletlen konstatál­ni, hogy a táncosok föltünede- zésekor már holmi csendes botrányról monoiogizálhatott az, aki így csatlakozott — oly­annyira iskolázatlanul, illúzió- rombolóan ügyetlenkedtek azok a trikóikba, selymekbe bugyolált testek. Mindez persze a felléptetők magánügye is lehetne, illető­leg azé a néhány száz embe­ré, aki ott feszengett a fris­sen áthúzott bársonyszékeken. Igen ám, de a szóban forgó eseményen végig ott pásztáz­tak a kamerák, és ettől ez az egész mustra televíziós ese- mérmyé változott: egy-két milliónyian — ha nem többen — biztosan ezt figyelték. S ha már így történt, bizony a továbbító apparátus szintén reáütötte a felelősségvállalás stemplijét erre az ugrabugrá- lásra, tehát . a még oly elvi számonkérésben is osztoznia kell. Ilyen raportra számítani manapság, egyenlő a kisgyer- meki csacskasággal. Csak így az a fantáziálgatás is, amely oda lyukad ki, hogy netalán egy ilyen szekundás minőségi bokázást, piruettezést íe is lehetne keverni a képernyő­ről. Ha úgy lenne például egy ügyeletes széptani főkapitány, mint ahogyan nincs, az kiad­hatná a parancsot, miszerint továbbítást i szüntess(l). Egy. sajnálkozó bemondói mondát' után úszkáljanak inkább a megunhatatlan akváriumi ha­lak, s szóljon közben Händel Vízi zenéje. Hát ilyen. gondolatfoszlá­nyok is megteremhettek az el­szomorított agyakban. Terem­hettek, teremhettek; arra azon­ban botorság lenne fogadni, hogy a fent nevezett státust egyszer majd tényleg betöltik és viselője közbe is lép ott, ahol való'ban közbe kell lép­nie. Riportfllmck. Hanem azt az ügyeletet tényleg felvállalhat­ná valaki, hogy a hazai for­gatócsoportok keze alól ki­kerülő riportfilmek lappan- gási idejét számon tartja. Magyarán azt az időtartamot jegyezné fel, ami a munka el­készülte és levetítése között eltelik. Volna mit papírra vetni! Visszafelé haladva az idő­ben: itt volt például a Schal­laburg üzente című képsor, amely Mátyás király és a magyarországi reneszánsz ausztriai fogadtatását rögzí tette a jeles uralkodónak tisz­telgő kiállítás kapcsán. Bokor Lászlóéknak ez a jelentése 1983-ban készült, és most, ugyebár, 1986-ot írunk. Még tovább hátrálva: a Kalendá­rium mutatta be nemrég a magyar barlangkutatók líbiai expedícióját. Nos, erre a vál­lalkozásra 1981-ben került sor, és maga a riport is dobozban volt még ugyanabban az esz­tendőben, S még egy — szin­tén ßz utóbbi szakmához kap­csolódó — példa: geológusa­ink, „hegymászóink, barlangá­szaink kubai tanulmányút já­rói szintén jó hároméves ké­séssel értesülhettek az érdek­lődőit. Három esetet panaszoltunk el itt, de ugyanígy tizenhárom vagy huszonhárom hasonló utánlövést is fel lehetne so­rolni. Csak az a kérdés, hogy kell-e egyáltalán az egyik év tavaszi zápora után az a má sik őszön kiutalt köpönyeg. . Akácz László Heti eilmtegyzet Break 2. Jelenet a Break 2. című filmből Már megint egy folytatás. A 80-as évek amerikai nagy­városainak táncőrülete, a break, egyszer már filmkészí­tésre ihlette az amerikai fil­meseket. A Break, ez a tipi­kus táncfilm, gyakorlatilag semmi másról nem szólt, mint erről a sokkal inkább akroba­tikának, semmint táncnak ne­vezhető mozgásról. Megpró­bált valamiféle karrier-sztorit kanyarítani a break köré, de ez csak félrevezetésül történt: nem az volt a lényeg, hogyan lesz úgyszólván legalizált elő- adóművószeti ággá Los Ange­lesben ez a tánc — hanem az, hogy miképp pörög, csavaro­dik, ugrál, bukfencezik, töri magát kerékbe megannyi tán­cos. Az sem volt különöseb­ben érdekes, hogy a kifejezet­ten színesbőrűek táncaként feltűnt break egyik sztárja egy fehérbőrű lány lesz. Gyer­meteg jelzése volt ez annak, hogy íme: a break nem ismer faji előítéleteket. Most itt a folytatás, d Break 2. Itt már nincs még annyi sztorisítás sem, mint az első részben volt. Itt egysze­rűen megy a break, a legfan- tes^tikíjsahb^ variácjókban, ir- tó^jos AempóJáahV '^hihetetlen fizikai teljesítménnyel,’'' Óh- gyötréssel, már messze nem a tánc, a mozgás örömét élve­ző fiatalokkal, hanem profi. vagy félprofi táncosokkal,', akik abból élnek, hogy brea-, két táncolnak. Az utcák bra­vúros szórakozása átment hi­vatalos, hivatásos formákba, s ezzel meg is szűnt hamvas, fiatalos, nyers, őszinte és spontán lenni. Ez már a pro-f fik világa, profi ötletekkel, motívumokkal, profi szórakoz­tatóipari megoldásokkal. Hogy minden eredeti külső hely­színeken történik, Los Ange­les utcáin? Édes istenem, végtére is a break nem a klasszikus balettek operaszín­házi világában született és él — hol máshol legyen otthon, ha nem az utcákon? Arról nem is beszélve, hogy az ilyen eredeti helyszíneken történő forgatás mennyivel olcsóbb, mint a műtermi felvételek, a díszletek. Aki kedvét leli a bő másfél órás szakadatlan mozgás­fényképezésben, vibrálásban, az jól elszórakozik majd a Break 2. láttán. Magyar break-követőket aligha tobo­roz a film, mivel az akroba- tikusságnak azt a fokát, amit itt látunk, nemigen tudják produkálni honi „breakeseink — ezen álul pedig az egész break-ügy csak satnya után­zat. Keserű igazság Vannak nehezen érthető dolgok a magyar filmművé­szet történetében. Azon még kevésbé csodálkozunk, hogy egy magyar film, amelyet 1956 tavaszán forgatnak, és (egye­bek között) arról szól, hogy a kierőszakolt munkaverseny, meg a túlhajszolt teljesít- ménycentrikusság emberi tra­gédiákhoz vezet, meg hogy a menő vezető káder nem té­vedhetetlen, sőt, karrierhaj- hász és a családi élete sem szeplőtlen — nos, hogy egy ilyen merésznek tűnő film abban az évben nem került a mozikba. Azt is meg lehet érteni, hogy közvetlenül 1956 után sem volt éppen optimális téma ez a filmtörténet, hi­szen a feliratok szerint 1955- ben játszódik és az az év sok mindent jelentett, csak a Rá- kosi-korszak önkritikájának az időszakát nem. Azt azonban már nem na­gyon értjük, miért nem mu­tatta be a magyar filmforgal­mazás azóta sem ezt a filmet, melyet Keserű igazság cím­mel Várkonyi Zoltán rende­zett, Hegyi Barnabás fényké­pezett, és olyan nagyszerű színészek játszanak benne, mint Barsi Béla, Molnár Ti­bor, Szemethy Endre, Bánhidy László, Ruttkai Éva (hogy csak néhányat említsek az az­óta elhunytak listájáról), vala­mint Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Szirtes Ádám, Kálmán György, Szemere Vera: Nem tudjuk, miért pihent ez a film három évtizedig a dobozok­ban. De hagyjuk ki a kérdése­ket. Beszéljünk inkább arról, amiért a film harminc év múltán is érdekes, feszült, ér­vényes. A sztori jól érzékelteti, miért érezzük ma is találónak a filmet. Egy vidéki városká­ban hatalmas mezőgazdasági építkezésekbe fognak. és Sztankó elvtárs. a menő ká­der, hiúságból is, a vezetők tévedhetetlenségének bizonyí­tása céljából is. meg a felsőbb szervek rosszalló véleményé­től félve is, nem veszi figye­lembe a jelzéseket: a nagy­méretű gabonasilók alapozá­sa rossz, a talaj nem bírja el az óriási betontömeget. Régi barátját, a politikai okokból bebörtönzött, majd kiengedett, s rehabilitálását váró mérnö­köt odaveszi ugyan az építke­zésre, de mivel az nem akar­ja fedezni a hibákat, szakíta­nak. Sőt. a mérnököt szabo­tázs vádjával el is viszi a rendőrség. Két ember halála kell ahhoz, hogy Sztankó rá­jöjjön: hibázott. A keserű igazságot (talán) csak ekkor ismeri fel. Nem szeretnék a nyers ak­tualizálás hibájába esni, de míg a filmet néztem, nemcsak azon gondolkoztam el, milyen kitűnő csapat szerepelt ben­ne, mennyire élő volt min­denki, még a legkisebb sze­repben is, noha erre az idő­szakra nem a hiteles történet és a hiteles színészi játék volt maradéktalanul jellemző. Azon is gondolkodnom kellett, hogy a téma ma -sem idejét­múlt. Ma is szívesen hajszol­ják még bele meggondolatlan­ságokba beosztottjaikat azok a vezetők, akik úgy vélik, ők tévedhetetlenek, nekik min­dent szabad, rájuk nem vo- natkozriak a rendelkezések, törvények. Nem mondom, hogy nagyon sok ilyen ember létezik ma is vezető posztok­ban, de ahhoz bizonyára ele­gen vannak még ma is, hogy a figyelmeztetés érvényes le­gyen. És még valami volt nagyon tanulságos. A film. amelyet nyilvánvaló kritikai célzattal készített az azóta szintén el­távozott. Várkonyi Zoltán és Hegyi Barnabás, azok számá­ra is igen szemléletesen idézi fel az 1950-es évek közepé­nek légkörét, akik akkor talán még ,nem is éltek. Ilyen ér­telemben ez a ma is élvezhe­tő, jó film dokumentum is, híradás a három évtizeddel ezelőtti magyar élet egy jel­lemző szeletéről. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents