Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-07 / 236. szám
198«. OKTÓBER 7., KEDD 5 Holland Táncszínház A Hollandia Magyarországon rendezvénysorozatban nagy sikerrel mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban a Holland Táncszínház. A világhírű táncegyüttes művészeti vezetője a cseh származású Jiri Kylian koreográfus. Műsorukon Chavez, Landowsky és Sztravinszkij műveire komponált táncjátékok szerepelnek. Képünkön: jelenet az előadásból. Tápiószelei Blaskovich-gyűj temény Múzeum a falu közművelődésében Családias melegséget áraszt Ä képzőművészet is a kultúra része Nincsen közbülső lépcsőfok Az 1952-ben múzeummá vált Blaskovich-kastély csodálatos épségben őrzi a XIX. század hangulatát. Ez a köznemesi kúria a Blaskovich- család gyűjteményével, amely képzőművészeti, iparművészeti remekműveket, sőt ásványokat, tengeri kagylókat, csigákat és vadásztrófeákat is magában foglal, ma is inkább kellemes lakóház, mint múzeum. Az előtérben Tóth István fényképezőművész időszaki kiállítása vonja magára a vendég figyelmét. A kastély egyszerre árasztja a felemelő szellemiséget, és ugyanakkor a családias -melegséget, kényelmet. Fiatal az igazgató Érkezésemkor Schlier Lujza fogadott, aki még a Blasko- vich-testvérek idejében, 1938- ban került a kastélyba; itt nevelkedett. Két munkatársával együtt segítenek Gócsáné, Móró Csilla igazgatónak,, nemcsak a rend fenntartásában, hanem az idegenvezetésben is. Mindannyian jó házigazdák, szíves vendéglátók. Ä fiatal, 26 éves igazgatónővel Csillával, egy őszi verőfényes dél- előttön, a gondozott kert hatalmas fái alatt beszélgettem. — Aki hirtelen belép, egyszerűen a környezet által su- gallt nyugalom miatt azt hiszi, hogy itt nincs komoly munka. Sokan kérdezik, nem unatkozom-e. Ha éppen nincs is gyereknyüzsgés a kertben vagy az épületben, azért rengeteg munkám van, csak ez nem hangos és nem látványos. Amikor Egerben, a tanárképző főiskolán történelem-népművelés szakon végeztem, éppen megüresedett itt az igazgatói állás. Tápiószelén születtem, itt is akartam dolgozni, érdekelt és ezért vállaltam. Igaz, nem vagyok muzeológus, de egyrészt azért választottam a történelmet. egyik szakomként, mert bekapcsolódtam már gimnazista koromban a helytörténeti kutatásokba, másrészt mint pedagógus-népművelő, úgy gondoltam, lenne kedvem a mostanában országosan i.s szorgalmazott, múzeumpedagógiai tevékenységhez. A délelőttjeim adminisztrációval telnek, ami kartonozást, leltározást jelent. Ez nem felesleges papírmunka, a rend a tudományos kutatáshoz is elengedhetetlenül szükséges. Már három éve vagyok itt, de még mindig nincs a hagyaték teljesen feldolgozva. Ez egy kívülállónak nem tűnik föl és nem is hátrányos, de egy kutató Számára csak ezek meglétével lesz kezelhető az anyag. Sok időmet fordítom időszaki kiállítások szervezésére. Most Tóth István fotóművész alkotásai láthatók, de a hónap második felében már Gorlca Líviának az utóbbi időben ritkábban látható kerámiái kapnak helyet. — Ügy hallottam, az elmúlt vasárnap játszóházzá alakult az egész kastély. Ez is a.múzeumi és műemléki hónap keretében megszervezett programok közé tartozik? Történeti játszóház — Igen, de nálunk az évnek nemcsak egy hónapjában lehetnek itt a gyerekek. Rendszeresek a múzeumi órák, van egy szakköröm is. Hadd dicsekedjem el azzal, hogy tavaly megalakult a múzeumbaráti kör, amely főleg a felnőttek számára nyitott. Ennek én vagyok a titkára, így pontosan tudom, hogy már hatvanegyen vagyunk. Az idén, október 5-én rendezett történeti játszóházat immár negyedik éve megtartjuk. Az eddigiekhez képest a mostani any- nyiban jelent újdonságot, hogy a játékon, a tárgyalkotó tevékenységen kívül, még történelmi ismereteket is igyekszünk a gyerekek fejébe csö- pögtetni. Forgószínpadsze- rűen, négy helyszínen foglalkoztunk velük. Két könyvtáros és egy szentendrei kollégám segített a lebonyolításban. Négy teremben négy témakörrel ismerkedhettek az érdeklődők, és négyfajta tárgyalkotó tevékenységgel bizonyíthatták kézügyességüket. A XIX. század politikai és közéleti tevékenysége, a tápió- szentmártoni Blaskovich-mé- nas, így Kincsem, a leghíresebb magyar versenyló emlékei, a múlt századi életmód -viselet és a kulturális-gazdasági élet voltak a témakörök. Ehhez kapcsolódtak a fűzfa- pipakészítss, a rajzos címer- tervezés, a lószerszámkészítés, a gyöngyfűzés és a kályha- csempe-mintázás agyagból. Szerintem így azok számára is izgalmas Volt a vasárnap, akik amúgy nem szívesen tartják nyitva a fülüket a történelmi hagyományok számára. A foglalkozások után a Tápiómente Néptáncegyüttes tagjai, Szívós István és Kerék Katalin vezették a táncházat. A verbunkos-bemutatót is nagyon élvezték a gyerekek. Több mint muzeológus Gócsáné Móró Csilla tevékenysége más, mint csupán egy muzeológusé vagy egy történész kutatóé. Pedagógusi, népművelői érdeklődése, érzéke, színessé teszi a múzeum életét. Az iránt érdeklődtem, hogy miért tartja különlegesen fontosnak a múzeumpedagógiát. — A községnek hatezernél több lakosa van, és nincsen művelődési háza. Ennek a kastélynak, illetve múzeumnak ezt pótolnia kell. Igaz ugyan, hogy a Kohászati Gyár építő Vállalatnak van egy nagyon szép, modern szociális intézménye, amely néha helyet ad a falu kulturális- rendezvényeinek, de ez. alapjában véve, mégiscsak a gyáré. A költségvetése sem teszi lehetővé, hogy az egész település szolgálatában álljon. Azon persze lehetne gondolkodni, hogy a tanács és a gyár közös megegyezésével, mindannyiunk örömére, jobban kihasználjuk ezt a lehetőséget. Mindaddig, persze, amíg erre nem ikerül sor, az én kötelességeim nem szűkülhetnek le csak a muzeológiai, történészkutatói tevékenységre. Tervezem, hogy ha egy kicsit több időm lesz, akkor a Blasko- vich-család történetét, szűkebben a levelezésüket feldolgozom. Magyarországon a múlt századi köznemesség, mint réteg, nincs elég alaposan feltérképezve. Ennek a munkának a fontosságát azt hiszem, senki sem vitatja, mégis a falu közművelődésének napi gondjai miatt, ezt a tervemet kicsit el kell halasz- tanom. Üjj Írisz Kollégistákat várnak Emléktábla-avatás Emléktáblát avatnak Budapesten az egykori Dózsa György népi kollégium falán, a Dózsa György út 82/b. számú háznál október 10-én. pénteken 16 órakor. Az MSZMP VII. Kerületi Bizottsága, a kerületi tanács, valamint a KISZ- és népfront-bizottság várja az ünnepi eseményre a Dózsa György és a Zalka Máté népi kollégium, a Táncsics Mihály ifjúmunkás kollégium tagjait és. barátait, valamint a mai budapesti kollégistákat. Az avatóünnepség után, 17 órától baráti találkozót tartanak. KITŐL, HONNAN? Nagyot mérgelődtem a rádió mellett a késői órán. Megint megkérr deztek egy illetékest, hogy igaz-e a hir, amely rossz fényt vet cégére? S az illetékes megint — valamely megmagyarázhatatlan logika szerint — visszakérdezett: honnan, kitől tudja? Ahelyett, hogy azt mondaná: igen, kérem, a hír igaz, ezt és ezt szándékozunk tenni. Vagy: nem helytálló, kérem, ezzel és ezzel tudom cáfolni. De nem! Mellékes, hogy mi a valóság, az az érdekes inkább, ki lehetett az a megátalkodott, aki kiteregette a szennyest? Ez a magatartás — amellyel az újságíró gyakran találkozik — több, mint bosszantó. Antal Éva riportja, amellett, hogy közérdekű témát boncolgat, ezt az elítélendő hozzáállást is ostorozza. Már a műsor címe is telitalálat. A vaklárma igazsága — avagy: mozgólépcsők alulnézetben. A tény, amelyet végül el kell ismerni, az, hogy a budapesti metró néhány állomásán, az Arany János utcai, a Marx téri és a Katona József utcai kijáratnál ki kellene cserélni 186 megrepedt mozgólépcső kocsit, amire fellépnek az utasok. Az informátor és a forgalmi napló bejegyzése szerint is ez a helyzet életveszélyes. Az illetékes szerint nem. Azaz, Ha Pest megye művészeti közéletéről kerül szó, legtöbbünknek rögtön Szentendre neve jut eszünkbe. Sokkal többet beszélünk az ott élő alkotókról, mint a Vácott dolgozókról. Pedig az utóbbi város festői, grafikusai, szobrászai is fontos szerepet töltenek be az ország képző- és iparművészeti életében. Ezért kerestük meg őket, no, meg azért, hogy megkérdezzük tőlük, milyen a közérzetük 1986- ban. Csökkenő érdeklődés Nagy B. István festőművész, a Magyar Képzőművészek Szövetsége Pest megyei, területi szervezetének a titkára így vélekedett: — A közérzetünket érintő gondok között van egy, amely folyton visszatér: a képzőművész szeretne beépülni a város életébe, és ez nem mindig sikerül neki. Ügy gondolom, hogy ez országos probléma. Abból eredhet, hogy míg a legtöbb művészeti ág a saját intézményein keresztül érintkezik a társadalommal, a képzőművész közvetlen kapcsolatban van a környezetével, ily módon fokozottan függ attól. A színész a színháza segítségével, a zenész adott esetben az Operaház irányításával kommunikál. A szobrásznál, festőnél nincs közbülső lépcső. Nincs apparátus, amely folyamatos megélhetést biztosít, közvetít és védelmez. Egy- egy kiállításunk alkalmával nem segítenek bennünket intézményrendszerek, testületek. A képző- és iparművészek egyébként sem tudnak zárt stábbá szerveződni, mert a munkájuk érdeke nem ezt kívánja tőlük. Talán ezért sem válhat közüggyé a képzőművészet. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a közhangulat, a kulturális érdeklődés, sem kedvez nekünk' mostanában. — Tegyük fel, hogy születik egy apparátus vagy testület, amely segíti önöket... — Nem tudom, hogy változ- na-e a helyzetünk, hiszen világjelenségről van szó. Csökkent az érdeklődés a kortárs képzőművészet iránt, illetve két irányba tolódott. Egyfelől a lakberendezéshez hasonló, többé vagy kevésbé ízléses műtárgyakat gyűjtik. A másik réteg igényli a korszak problémáit feldolgozó, életérzéseket megfogalmazó alkotásokat. Az utóbbiak viszont jóval kevesebben vannak. Egyébként sincs az értelmiség abban a helyzetben, hogy megvásárolhassa a neki tetmintha a riport vége felé megváltozott volna a véleménye. Erre utal az is, hogy a riporter faggatózása után azonnali intézkedéseket rendeltek el. Hogy életveszélyes-e vagy sem, azt a rádiókészülékek mellől nehéz megítélni. Ez a szakemberek dolga. De hogy az illetékes, újra és újra a bejelentő személyét firtassa, arról meglehet a véleményünk. Egy helyütt ezt nyilatkozta: ez az információ csak azoktól a dolgozóinktól származhat, akik idegesek, mert dolgozniuk kell. Eddig ülhettek napközben a fenekükön, most pedig vizsgálniuk kell a lépcsőket ... Mit tehetnénk hozzá? REPÜLNI JÓ! Négy emlékezetes diákévet töltöttem a Ferihegyi repülőtér közeli középiskolában. A kondenzcsíkot húzó gépmadarak látványa nem volt idegen nekünk, s gyakori vendégek voltunk a légikikötőben a le- és felszálló „repcsiket” nézve. Az élmények befolyásolták a pályaválasztást is. Egykori iskolatár- saink közül néhányan légiirányítóként, technikusként, stewardessként szolgálnak ma is. Sőt, egyik barátom férfi létére jó darabig volt légiutas-kísérő. sző képeket, szobrokat. Ily módon nem tud közvetlen és kiteljesedő kapcsolatot kialakítani a voltaképpen neki készült anyaggal. Ez szomorú tény, de így van. — Mindebből nem az következik, hogy a váci művészek folyamatosan távolmaradnak a bizonyítási lehetőségektől — kapcsolódott a beszélgetésünkbe Blaskó János szobrász is. — Nagyon régóta rendezünk kiállításokat ebben a városban, és mondhatom, hogy nívós tárlatok ezek. A különböző okokból ide kötődő alkotók száma csak nőni fog a jövőben, hiszen új grafikai műhelyünk az ország legjobban felszerelt alkotóháza. A városi művelődési központ pedig két galériát is fenntart számunkra. Legfeljebb azon bánkódhatunk, hogy nem rendezhetünk tárlatokat a görög templomban, amely a legpatinásabb kiállítóhelyünk volt korábban. S ízlés és érdekeltség — Miután a templom a múzeumhálózat kötelékébe tartozik, erre a problémára egy másik beszélgetésben térünk vissza, hogy az illetékesektől kapjunk megfelelő információkat. Kérem, hogy inkább a művészek állami támogatásának egyéb formáiról beszéljenek, például a vásárlásokról, a díjak felajánlásáról. — A vásárlások egyre ritkábbak. Legutóbb két . alkotás vált a közvagyon részévé. Ezekre a gesztusokra egyébként is az jellemző, hogy a kiválasztás a vásárló intézmény vagy szerv egyik képviselőjének az ízlése, illetve érdekeltsége szerint történik. Ezzel szemben nyilván a régebbi gyakorlat lenne az észszerűbb; azelőtt szakmai zsűri segítségével dőlt el, mely művek érdemesek arra, hogy közkinccsé tegyék őket. — Ez az egyik legnagyobb vágyunk, de a város érdeke is ezt kívánná — szólt közbe Nagy B. István. — Hogy vásároljanak önöktől? — Nem, szó sincs anyagi érdekről. Egyébként sem kerülne olyan sűrűn sor egy-egy alkotóra, hogy ennek nagy jelentősége lehetne. Mi a gyűjtőszemlélet kialakítását szorgalmazzuk. Ügy gondoljuk, hogy a váci alkotóműhelyekben dolgozók is részei a magyar kultúrának. Amennyiben művészettörténészek és néhány más szakember is részt venne az arra érdemes képek, szobrok kiválasztásában* a Tőlük tudom, repülni nemcsak jó, szép, hanem nehéz és fárasztó is. Erről tudósította hallgatóit a Napközben című műsor egyik riportja is. Nem véletlen, hogy az utaskísérők között egyre több a férfi, hiszen ez a szakma jó fizikumot, állóképességet igényel. S bizony eléggé háttérbe szorul mellette a magánélet. A riportban szereplő gép személyzetének például a következőképpen telik el három napja: Reggel 9-re jönnek ki a repülőtérre, azután irány Párizs, majd vissza Ferihegyre. Három és fél óra pihenő következik, majd délután indulás Athénba, ahová éjfél körül érkeznek. A másnap a pihenésé, azután kora reggel Pestre repülnek. Kifújják magukat és Zürichbe indulnak tovább, ahonnan délután érkeznek vissza Ferihegyre. Szép kis penzum. És hát ezek nem turistautak. A személyzet jóformán csak a repülőtereket látja, esetleg néhány percet, jobb esetben órát tölthet egy-egy városban. Még ki sem dugul a fülük a légnyomásváltozas- tól, amikor újra fedélzeten vannak, felszállási engedélyre várva. A riporter nem kérdezte: miért csinálják? Hiszen a válasz nyilvánvaló: repülni jól K. L. város reprezentatív, gyűjteményes anyag birtokába , jutna néhány év alatt. Ennyit feltétlenül megérdemelnének a kortárs művészet helybeli képviselői... Ha akarjuk, ha nem, kötődünk a helyhez, ahol élünk. A gyűjtés ezt a kötődést is erősítené, hiszen munkánk szép bizonyítéka lenne. Természetesen csak akkor, ha egy állandó tárlat anyagát képezné, nem pedig raktárban porosodna. Annak is örülnénk, ha a rendezvényeink, kiállításaink fajsúlyos, közügyként kezelt programok lennének, akár májs kulturális műsorok. Csak szakmai hír — Megvallom, én úgy gondolom, hogy viszonylag sok múlik az anyagiakon. Adott esetben a városi tanács pénztárkönyve diktál — szóltam közbe. — Azt mi is tudjuk, hogy a pénz kevés — folytatta a gondolatot Blaskó János —, de még egyszer hangsúlyozzuk, hogy itt elsősorban nem anyagiakról van szó. Sokkal inkább arról például, hogy felborult az arányérzékünk. Sok esetben vagyonokat költünk értéktelenebb dolgokra. Csak a példa kedvéért említem, hogy tudok olyan kispályás labdarúgó derbiről, amelyre ötvenezerért szerződtettek bírót... A váci művészek igenis figyelemre méltó eredményeket értek el! — Tagadhatatlan — így Nagy B. István —, hogy volt olyan év, amikor a tíz Mun- kácsy-díjból kettő itt talált gazdára. Máskor egy nemzetközi kisplasztikái kiállítás megosztott első díját nyerte idevaló művész. Igaz, sem ezekről az eseményekről, sem az eredményekről nem jelent meg egy sor sem a lapokban. .Ugyanígy a külföldön elért sikereinknek sincs visszhangjuk. Félreértés ne essék, az alkotók nem csinnadrattára vágynak, hanem arra, hogy jobban megbecsüljék valós érdemeiket. Ez ellensúlyozná azt a sajátos helyzetet, ami csak a képző- és iparművészekre jellemző; egy író sikeréről gyakran az egész ország beszél. Ha egy festőművész könyvelhet el hasonló eredményt, legfeljebb a szakma emlegeti. Hallgattunk egy sort. Ki rágyújtott, ki felállt és sétált egyet a szobában, végül ismét Nagy B. István szólalt meg: — Éppen arról nem beszéltünk, ami a legfontosabb pillanatnyilag. A díjak alapításáról. Az utóbbi két év kiállításainak színvonalát kilenc-tíz odaítélhető díj emelte, amelyeket különböző intézmények, gazdasági egységek ajánlottak fel. Óriási fejlődés ez, éppen ezért fontos, hogy az értékelések, döntések alkalmával hozzáértő szakemberek is jelen legyenek, mint ahogy ezt a vásárlások kapcsán ugyancsak emlegettük. És még valamit: úgy írja le a beszélgetést, hogy az ne minősüljön egy panasznap jegyzőkönyvének. Még kevésbé szeretnénk, ha bárkit is megsértenénk, hiszen ez a szándék áll a legtávolabb tőlünk. Szilas Zoltán A hét végén Gödöllőn Népművésztalálkozó _ Az Országos Közművelődési Központ októberben érdekes programot kínál a néphagyományok és népművészetek iránt érdeklődőknek. Október 11-én és 12-én Gödöllőn rendezik a hagyományőrző népművészek és táncegyüttesek X. országos találkozóját, ahová 14 népi együttes viszi el az ország minden tájegységéről a népszokásokat, dalokat, táncokat, népviseleteket. A bemutató produkcióját a szakmai bemutatón kívül táncház, néprajzi könyvvásár és a népművészet mestereinek gálaműsora színesíti. ADIOFIGYELOI
