Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
Megjegyzés Emelt fővel Javaslom, akinek van hozzá tehetsége és tere adatik hozzá, tudatosítsa mindenkiben, aki még nem tudja, aki már elfelejtette, megállapodtunk arra, hogy a Himnusz felhangzásakor kihúzzuk magunkat, moccanatlanul, fejünket nem lehorgasztva állunk addig a néhány percig, amíg a nemzeti ének szól. Nemzetünk legjobbjai, ■ legjelesebb férfiai és asszonyai sugallták a megállapodást, melyet sehol sem kötöttek meg, de ismernek mindenütt, ahol vallják, ‘ együvé tartozunk, örömben és bánatban osztozunk. Elkeserítő látvány mondatja, az intelmet, kérést: elcsön- desedő teremben, téren fölcsendülnek az első akkordok, s a tömegben szép számmal ifjak, középkorúak és idősebbek éppoly hevenyészetten álldogálnak tovább, mint a várakozás tereferés, laza perceiben. Mintha csak közönséges nóta ömlene a hangszórókból. aminö inkább bántja a fület, mintsem érzelmet keltene. A nemzeti ének szól. felebarátaim-, s a magállapodás szerint ilyenkor illik kihúzni magunkat. Egyenesen állva, fejünket fölemelve tisztelegni múltak fiainak, lányainak, ma élőknek, s majdan leendőknek, mindaddig, amíg élet lesz e hazában, s oly szóval szólnak egymáshoz, mely az értés melegével köt össze mindahányunkat. Bizonyos dac is villogjon ilyenkor szemünkben: itt voltunk, itt vagyunk, itt leszünk. Baráti nyíltsággal miniden jóakaraiú iránt, de nem palástolva együvétarto- zásunkat, a közös múlt, a közös nyelv, a közös jelen , és jövő okán. Amit be kell - vallani, valljuk be: elénekelni tisztességesen már nem vagyunk képesek nemzeti énekünket. Csak hallgatni. A kórus, a zenekar, a zenegép hangjait. Hallgatni azonban csak feszesen, emelt' fővel hallgathatják. Hiszem, erre még képesek vagyunk. k. p. ŐRI ííiia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 240. SZÁM 1988. OKTOBER 11., SZOMBAT Emberek vagyunk Örök érvényű az a török átok Most már tudom, hogy az ilyesmi nem tréfa. Sokáig vallottam, s hasonló esetek kapcsán hirdettem is, hogy a szomszédháborúknak kívülről jövő intő szózat nem vethet véget, még akkor sem, ha szabálysértési eljárással vagy 'bírói ítélettel van megtámogatva. Gyilkolni lehet szép csendben is. meg hangosan — és átvitt értelemben is. Például egymás életét, amiből viszont csak egy van és nem ismételhető. Ezt a közhelyszerű tényt azonban az indulatok könnyedén képesek elsöpörni, minek következtében úgy összegubancolódnak a szálak, hogy csak külső beavatkozástól várható a csoda: a békés egymás mellett élés megteremtése. A vétlen hajlik rá, hogy ezt a békét idegen közbelépés nélkül hozza létre. Ám ha nincs meg ehhez a partner? Márpedig az esetek többségében nincs meg. Nézzük a példákat. Megint van belőlük egy halomra való. X. megállít az utcán és el- panaszolja, hogy a helyzete tűrhetetlen. A szomszéddal közös kerítése tövébe sóskát vetett és ez a sóska most alighanem sósavval van lelocsolva. mert összepöndörödtek. a levelei, kiszáradt. A tettes minden bizonnyal a szomszéd. Ha nem hiszem, győződjem meg róla. Mondom: én szívesen meggyőződnék, éppen, de higgye el, attól, hogy esetleg Az én időm drága! Nem érek rá magával vitatkozni — fakadt ki az utcán a fuvaros. Messze ha»gzó szózatára az alacsony, idősödő férfiember legyintett egyet, s fakép- nál hagyta.'Hogy miről vitáztak, azt csak találgattuk mi, kívülállók, az autóbuszra várakozva. Hamar megszületett a sommás, de alaptalan ítélet: „Biztos átvágta az öreget egy-kct mázsa szénnel, s így akar tőle megszabadulni.’’ A szintén nem épp fiatal asz- szonyság kinyilatkoztatását nem is vitatta senki. Persze, csak így lehet, gondolhattuk, hiszen annyi hasonló történetét hallani. fengem, mivel esélyem sem volt rá, hogy megtudjam az összetűzés okát, nem is az foglalkoztatott. Inkább az a bizonyos mondat, amit de sokat hajtogattuk eddig is sokféle változatban. Az idő pénz. Ha ezt hallottuk, szinte oda sem figyeltünk. Ügy hullott le a többi mondat, közhely közé. mint az őszi fa- lévél. A súlyát sem éreztük nagyobbnak. Azután valahogy mégis kezdett nőni a teher. Egyre többen vállalnak ma már túlmunkát, mellékfoglalkozást. S először csak a .számukra drágult meg az idő, de utána egyre többen kezdtük el érezni, hogy az elvesztegetett órák, percek valamennyiünk zsebét vékonyítják. Az üzemekben. szövetkezetekben gazdasági kényszer szülte a szigorító intézkedéseket, amelyek egyébként is a normális helyzetet igyekeznek visszaállítani. Vagyis, hogy a munkára szánt idő valóban munkával teljék, s fizettség csak a megtermelt értékekért, elvégzett feladatért járjon. A gyakorlat persze ennél sokkal bonyolultabb. Az elhatározást követni hivatott tetteknek néha valódi akadályokat kell leküzdeni. Hiszen tény — vagy egyre inkább így: tény volt —, hogy ügyeit, bajait a dolgozó állampolgár is csak munkaidőben tudta rendezni. S mivel a szabadságát mindenki a pihenésére tartalékolja, valami ürügyet/ mindig kellett találni a távolmaradáshoz. A főnökök pedig, akik gyakran maguk is hasonló ci- nőben jártak, nem lehettek szőrösszivűek. Végül szintén a körülmények kényszerítették ki, az egyébként kézenfekvő megoldást: olyan munkahelyeken, ahol az állampolgárok a legsűrűbben megfordulnak, át kell alakítani a munkarendet. S ebben a' tanácsok jártak elöl, Ma már a körzetben hétfőnként mindenütt este hat óráig fogadják az ügyfeleket. De így van ez a rendőrségen, s legújabban — október 1 óta — a mono- ri ügyészségen is. ßöt, az utóbbi helyen nemcsak hétfőn, hanem csütörtöki napon is reggel 8-tól 18 óráig tartanak ügyeletet. Egy ügyész és egy adminisztrátor várja a hozzájuk fordulókat, bármely jogi ügyben érdemes tehát munkaidő után is fölkeresni az ügyészséget. Az első néhány héten a tanácsoknál sem sokan fordultak meg a késői órákban. Ma már azonban a legtöbb helyen olyankor is mindig akad dolguk az ügyintézőknek. Mert bár valóban közhely, hogy az idő pénz, de mint minden közhely, az igazságból gyökerezik. V. J. meg is írom, a szomszéd — ha olyan ember — még nyugodtan sétál a kerítés mellett a sósavas fiaskóval. Szerinte viszont igenis lenne haszna a látogatásnak, mert senki nem’ szereti, ha ilyen ügy kapcsán bekerül az újságba. Ezen mélyen eltűnődöm, és amikor legközelebb másvalaki sírv(a panaszolja, hogy a szomszédja éjnek idején poralja a szőnyegét az udvaron, de ezen kívül is minden alkalmat megragad, hogy őt ne hagyja pihenni — hozzáfogok, hogy megírjam. Menat közben aztán kiderül, hogy aki panaszkodott, az a megvádolt szomszéd szerint, tulajdonképpen nem is az ő viselt dolgaira allergiás, hanem a saját családjára. Annak belső békétlenségétől, a naponta zajló hajcihőktől borul ki, de . mert saját férjére, fiára, lányára az újságban mégsem szórhat átkokat, megpróbálja más célpont irányában levezetni indulatait és keserűségét. A célpont viszont — a szomszéd — egyre kétségbeesettebben kapkodja a fejét a vádak nyílzáporában. Z. néni — zokon ne vegye — engem is az állandó riadalom állapotában tart. Hol a rendőrség előtt, hol a bíróságon találkozunk, -már ismerem a testén található összes sebhely, műtét és fájdalom nyomát, amelyet — bizonyíthatatlanul bár — szomszédjától szenvedett el. Ismerem az összes beadványt. Ügy hajszolja az igazát, mintha élete kizárólagos értelme ez lenne — de ezt az igazat még egyetlen fórumon sein sikerült bizonyítania. Tekintete az űzött vadé, már nem beszél, csak suttog, s a társaságában úgy érzem, fojtott hangon szigorú államtitkokat tárgyalunk, miközben minden falnak fülei nőttek. Kopog a szerkesztőségben Y-né is. Úgy érzem, igaza van, amit mond, hihető és meggyőző. Szomszédja riadalomban taítja a környéket, A kertekbe már nem merik kiengedni a gyerekeket, mert olyan hangélményben van részük rendszeresen, ami felér egy nem kívánatos zupás őrmesteri kiképzéssel. Ha valaki felmegy a padlásra, a szomszéd azonnal az udvarán terem és leírhatatlan szitkokkal adja a világ tudtára: ez is azért ment megint a padlásra, hogy öt kilesse. Ezenkívül lopják a vizát — igaz, hogy neki ásott kútja van. a közelben meg mindenki rákötött már a vezetékes vízre, de az mit sem számít. Meg az áramát is lopják. Habár a villanyórája érintetlen. Sőt: éjszaka bejárnak a fürdőszobájába! Ennél a pontnáj megéled bennem a gyanú: ez a szomszéd nem lehet épelméjű. Az lehet — mondja Y-né —. de ok ez arra, .hogy senkit ne hagyjon élni maga körül? Becsületsértésért , már feljelentették, de a tárgyalásra el sem ment. Hát ezek szerint mindent lehet? Nem lehet mindent. Elmegyek az említett utcába, csengetek. kopogok. Nézem a leeresztett redőnyöket. Az egyik mintha mozdulna, amúgy néma csend. Később ismét próbálkozom, sikertelenül. Vajon I ebben az esetben mely külső ‘ beavatkozás lesz képes arra, hogy megteremtse a környék áhított nyugalmát? Van egy félmondat, amit többnyire széttárt karok közreműködésével és elnéző hangsúllyal szoktunk alkalmazni, ha a hibáinkról van szó: „...emberek vagyunk!’’ Most csak azt szeretném megkérdezni ezzel kapcsolatban: kívül — vagy belül? K. Zs. Mindig friss az árujuk A volt malomipari szakbolt helyén Mámoron, a Deák Ferenc utcában nemrégen nyílt meg a Monon Állami Gazdaság hús- boltja. Az üzletben a saját vágáhídjukon feldolgozott, mindig friss sertés és malachúst árulnak. (Hancsovszki János felvétele.) Kulturális programok Ecseren szombaton 18 órától video-filmvetíté's, 19-től szüreti bál, holnap 14-től a nyugdíjasklub összejövetele. Gyomron ma 10-től baletttanfolyam, 15-től a gyermek színjátszók próbája, 18-tól Hírhedett zenésze a világnak címmel Liszt Ferenc-emlék- műsor. Közreműködik Sellei Zoltán előadóművész, Bikfal- vy Júlia énekművész, Hegedűs Valér zongoraművész. Filmvetítés a művelődési házban ma 16.30-tól, holnap 18.30-tól: Kicsi, de szemtelen (szinkronizált olasz filmvígjáték), vasárnap 16.30-tól: A kis egyszarvú (szinkronizált japán rajz-mesefilm). Maglódon szombaton 19-től az 1. sz. napközi otthonos óvoda szülők bálját rendez a községi tornateremben. Menüén ma 9-től honvédelmi oktatás, 18-tól: ifjúsági klubfoglalkozás. Monoron a filmszínházban ma és holnap 16-tól és 18-tól: Macskafogó (színes magyar rajz-játékfilm),' 20-tól: Break I. (színes amerikai zenés film). Szombaton 22-től az archív filmklub zártkörű bérletes előadása. Versesen má ,14-től dzsessz- bslett, 20-tól diszkó. iessie szál! a harangszó Aratókeszorúk, szőlőkosarak ^ Csendes kis utca egy kis faluban. A domboldalban ?! hagyományos, apró parasztház. Ott él két apró termetű § etiiber, nagy békében, tiszteletben, a falubeliek, s tesl- § vérek szereteiében. Ök maguk is testvérek. Gyebnár ^ Zsuzsanna a gombai Fáy András Tsz nyugdíjasa, öccse, $ Gyebnár Mihály, a falu — Bénye — harangozója. Úgy ^ alakult, hogy bár mindketten házastárs nélkül, de ^ mégsem magányosan élték le eddigi éveiket. Mindket- ^ tőjüket csak keresztnevén szólítja mindenki, a fiata- ? labbak — úgy ötv éntől lefelé — hozzátéve: néni, bácsi. . A takaros ház csendes, a hangos köszöngetés zaját csak az udvar végében magasodó partoldal veri vissza. Az agyagba kapaszkodó líciabok- rokon verebek veszekednek, alulról tyúkok figyelik, mikor hull le nekik is a zajos társaság révén egy-egy zöld levél, mag vagy bogár. Az udvar végében a partban egy üvegezett ajtó mögül rádió hangja szűrődik ki. Mögötte — a valamikor Bényén is gyakori — pinceszobában hímez a gazdasszony. Félhomályban — igaz. szemüveggel — pedig látom, valószínűleg egy segítőkész rokon ide is bevezette a villanyt. W//////////////////Í — Itt szeretek én üldögélni, amíg el nem jönnek a hidegek — kattintja le a xádiól Zsuzsi néni. — Ek nyáron jó hűvös; télen meg meleg. Az öcsém sokszor még olyankor sem akar lejönni a házba, pedig hát én most már nagyon beteges vagyok, mi lesz velem, ha rámjön a rosszul- iét... zsörtölődik. — Á* betegségekkel Zsuzsi néni még megbirkózik — vigasztalnám. Hasznos szolgáltatás Ismét új kezdeményezés Hihetetlenül gyorsan népszerűvé lett Monoron a családi iroda két éve bevezetett, hiánypótló szolgáltatása. Hogy a végtelenül egyszerű dolgok is lehetnek nagyszerűek, * az eset jó példa rá: addig-áddig panaszkodtunk, berzenkedtünk a közterületeken kiragasztott, élő fákra szögezett cetlik ellen, mígnem észrevettük, hogy mintha kevesebb lenne a cetli. De nem a pá- naszkodástól — hanem merí a családi iroda „feláldozta” egyik kirakatát, s helyet adott benne az egységes, érthetően fogalmazott' lakossági hirdetéseknek. A kirakat később zárható falitáblákkal is bővüli, most pedig itt a még vadonatújabb szolgáltatás: a hirdetések füzete, az iroda kiadványa. Távol áll tőlünk, hogy reklámot csapjunk, ennek. De tény, hogy az ingyen megszerezhető füzet, amelyet eladó vagy vevő hazavihet, böngészhet, megint egy lépés afelé, hogy az utolsó cédulák is eltűnjenek a fatörzsekről. Hogy a Marx ligetben ne százas szöggel verjék bele a platánba, hogy hordó eladó, és ne a cipőbolt melletti szerencsétlen, sokat megélt öreg akác hirdesse az őrző-védő kutyákat. Hanem a rend, a megkímélt fák — az őrző-védő embert. — ez — Meg ám, ha csak az akaraton malija — vágja rá. — De eljárt ám már az idő, mit gondolsz fiam, hány éves vagyok? — lerakja a hímzést, utána a szemüveget is. Ha nem ismerném , régről, akkor udvariaskodás nélkül is úgy hatvan-hatvanöt esztendősnek mondanám. így — sejtve, hogy több, még hoz- zátoldok két-három évet. Pedig Gyebnár Zsuzsanna az idén már betölti a hetven- kettedik évét is. Az öccse négy esztendővel fiatalabb. Mindketten világéletükben paraszti munkát végeztek. Részben otthon, részben napszámban, azután meg a közösben. Talán, mert mindketten alacsonyabbak ,az átlagnál, egy idegen nem is sej lené. menynyit dolgoztak, mennyit kibírtak a század második évtizedétől idáig. Munkájuk ereöménj/éből nagy vagyont nem gyűjtöttek — nem is akartak, mondják —, de tisztesen, tisztességesen megéltek. Persze az idegen más furcsaságot is találna náluk. Például egy Szocialista Kultúráért kitüntetést, amelyet két éve — augusztus 20-án — kapott meg Gyebnár Zsuzsanna. Monoron, a gyermek- könyvtár avatására őt is meghívták, elvitték. Akkor beteg is volt, nagyon zavarban is érezte magát, az ott- lévők közül pedig sokan tanácstalanul kérdezgették egymást: ki ez az idős parasztasszony, s mivel érdemelte ki az elismerést? — Gyere fiam. nézd meg azt, amit utoljára készítettem. Már jönniük kellett volna érte, de csak nem jutottak el idáig. Minden esztendőben csinálok a téesznek egy ilyet, mert ezerötszáz forintot kapok tőlük havonta, s én nem tudom másképp megköszönni — mondja, amíg leballagunk a régi konyhába. .wwwwwwwwv\\f Ott szinte a mennyezettől a padlásig érő remek alkotás, dísz' — hogyan is illik nevezni? — tölti be a teret. Tudomásom szerint, ilyennel i máshol e hazában nem találkozhatok. Itt helyben nevezték is el arató- vagy búzakosárnak. Egyedül Gyebnár Zsuzsanna készít ilyet, s amióta — jó néhány éve — a f áy Anurás Tsz a pártfogója, pat- rónusa, eljutott a remekeiből egy-cgy a szakminisztériumba, egy régebbi országos mező- gazdaságK kiállításra, a Néphadsereg Központi Klubjába, Kubába, a monori párt'oi-. zottságra, s Zsuzsi néni bizony számon sem tudja tartani. hová. — Nem ördöngösség ilyet csinálni — mondja, miközben az aratókosár titkáról faggatom. — Kislány koromban a tarlón kezdtem el az elhullott búzaszálakból ilyen kis- csöngőket fonni, mint ezek ni — mutatja sokszögletű táblákból összerakott* koronára, templomi népi díszítőelemekre egyformán emlékeztető alkotás spirálos elemeit. — Aztán mindig mást meg mást gondoltam ki, úgyhogy körülbelül kialakult ez a forma. De azért mindig más. Zsuzsi néni búzakoszorúit a hagyományos piros, kék virágok, a nemzetiszínű masnik díszítik. A közepén szintén búzaszálakból font kis szélmalom áll, oldalának támasztva apró zsákocskában pedig ott a búza is. Az alkotás művészi értékéről lehetne vitatkozni, de hogy a készítés technológiája egyedülálló, és mennyire értékes, arról aligha. — Van-e, aki eltanulta Zsuzsi néni tudományát? — Két lány, ők talán nem felejtik el, tovább őrzik. Mert én lehet, hogy már nem készítek több kosarat. Kínoz a cukor, a magas vérnyomás, a meszesedés. A szemeim se a régiek. Gyebnár Zsuzsanna régebben szüreti szőlőkósarakat is készített a felvonulóknak. Az idén, mondja kicsit keserűen, nem kértek tőle. Két ember él egy kis falu apró házában. Túl messzire, vagy túl hosszú ideig sohasem utaztak, nem 'is kívánkoznak ők el már máshová — mondják. Gyebnár Mihály helyett sok határon túlra eljut a harangszó, Gyebnár Zsuzsanna hírét pedig elviszik az aratókoszorúk. Vereszki János ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Jegyzet A közhely igazsága
