Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-04 / 208. szám

198#. SZEPTEMBER I., CSÜTÖRTÖK 5 Búcsú Benjámin Lászlótól Családja, barátai, pályatár­sai, tisztelői mély részvéttel kísérték utolsó útjára Benjá­min László kétszeres Kos- suth-díjas költőt, az Űj Tü­kör főszerkesztőjét szerdán a Farkasréti temetőben. A ravatalnál a Művelődési Minisztérium nevében Köpe- czi Béla művelődési minisz­ter búcsúzott az elhunyttól. Benjámin László életútját fel­idézve emlékeztetett arra, hogy történelmi mércével mérhető nagy idők résztvevője és tanú­ja volt. Mint munkás kezdte életpályáját, s egész tevékeny­ségét a munkásmozgalomban való részvétel határozta meg. Azokkal a munkásköltőkkel indult, akik a haladó hagyo­mányok folytatójaként elsősor­ban József Attila meggyőző­déséhez, költészetéhez kap­csolódtak. A felszabadulást követően mindenekelőtt a sajtó és a kulturális élet dolgozójaként felismerte a változás szük­ségességét, s részt vállalt an­nak megvalósításában is. Az ötvenes években ő, s vele együtt százezrek a szocializ­mus meggyőződéses hívei az újítás sikereire építve szavaz­tak bizalmat a politikának és csak a valóság figyelmeztetése alapján vehették észre, hogy a dogmatikus vezetés milyen gazdasági, politikai és erköl­csi válságba vitte az orszá­got. Amikor a válság után új- pól megszólalt, híres verse, a Vérző zászlók alatt, a meg­szenvedett hűséget visszhan­gozta. A hűséget, amelyet éle­te alapjává tett, s az új poli­tika segítette abban, hogy részt vegyen a szocialista épí­tés megújulásában. Az új szel­lemiség alakításában, mint költő, és mint az Űj Tükör főszerkesztője, maga is részt vállalt. A Magyar Írók Szövetsége és az Űj Tükör szerkesztősége nevében Fekete Sándor, az Űj Tükör főszerkesztő-helyet­tese búcsúzott Benjámin Lászlótól. A sírnál Alföldy Jenő József Attila-díjas kri­tikus a barátok, az írótársak nevében vett személyes han­gú búcsút az elhunyttól. Ben­jámin László végső nyug­helyét elborították a tisztelet, a kegyelet virágai. A gyász- szertartás az Internacionálé hangjaival ért véget. A Széchényi Könyvtár Az olvasók szolgálatában Mintegy 32 ezren keresték fej az első félévben az Or­szágos Széchényi Könyvtárat. A 10137 beiratkozott olvasó 380 ezer féle könyvet, folyó­iratot, kottát, plakátot lapo­zott át az említett időszak­ban. A különböző olvasótermek­ben összesen 700-an foglal­hatnak helyet. A központi teremben 70 ezer kötet várja az érdeklődőket: ezeket a könyveket és folyóiratokat bárki szabadon leemelheti a polcról. A speciális olvasó- helyiségekben különféle témá­jú, szakterületű anyagokat kérhetnek az olvasók. Az Országos Széchényi Könyvtár olvasószolgálatát gyakran keresik fel azzal a kéréssel, hogy régi újságok­ról, könyvekről másolatot ké­szítsen. E kérést teljesítik, ki­véve, ha olyan értékes és egyedülálló anyagról van szó, amelyet károsítana az eljárás. A könyvtárnak egyébként van olyan gépe is, amely mikro­filmről készíthet másolatot. Jelentős szerepet játszik ten­Az ócsai zöld programról Közművelődés kerékpáron Furcsa térkép függ az ócsai tájház egyik szobájá­ból átalakított irodában. Első ránézésre alig állapít­ható meg róla több, mint hogy egy zöldövezet adta pihenési, szórakozási lehe­tőségeket rendszerez; póni- lovarda, pákászbemutató, méhészet, játszótér, réti nö­vények megismerése... Az ember nem vak — Félreértés ne essék, nem egy második Balatont aka­runk kifejleszteni, ahol a tu­rizmus ön- és közveszélyessé válhat. Éppen ellenkezőleg, a környezeti kultúra védelmé­ben cselekszünk — magya­rázta Sára János, az ócsai táj­védelmi körzet vezetője. — Ha jól értem, ide akar­ják csalni a turistákat! Nem az lenne a szerencsésebb, ha hírzárlattal védenék a lápré­tet és környezetét a kíván­csiskodó, mindent letaposó, összemászkáló tömegtől? — Ez aligha lehetséges. Az emberek nem vakok és ez a táj gyönyörű ... Inkább terel­jük a látogatót, irányítjuk az érdeklődését úgy, hogy az a hasznára váljék. Szervezett oktatást, ismeretterjesztő munkát szeretnénk végezni. Azt is tudjuk, hogy mit aka­runk megmutatni és azt is, hogy mit kell eltitkolnunk. — Természetesen az utób­biakra vagyunk kiváncsiak. — Például a Magyarorszá­gon meghonosodott negyven­öt orchideá közül hét találha­tó nálunk. Van háromszáz- negyven állatfajunk, megany- nyi növényritkaságunk. — Az imént mondta, hogy ezek titkolni való értékek. Nem fél, hogyha az újságban megjelenik... — Ajaj! Az angolok már ta­valy itt álmélkodtak. A nyil­vántartásunk szerint tizenöt­ezren jártak itt az elmúlt idő­szakban, de ez a szám csak egy töredékét jelentheti an­nak a tömegnek, amely ide­vándorolt — akik nem jöttek be a tájházba, azokat nem tudtuk megszámolni. Komoly­ra fordítva a szót: több száz hektár erdőnk van, amelynek csupán egy részét, mondjuk, tizenöt hektárt áldoznánk fel a nagyobb rész megmentése érdekében. — Ha hasznos ismeretekre vágyó turistaként jönnének ide. két agnályom biztosan lenne. Egy: ilyen nagy terüle­ten szétszórt programot lehe­tetlen gyalonszerrel élvezni. Kettő: meglehetősen egyolda­lú ez az erdei műsor. — Erre is gondoltunk. Van húsz bérelhető kerékpárunk. itt van a híres templom- romunk. am°’vr>ek fo'vamatos restaurációs rv ikái naponta szolgálnak új, izgalmas látni­valóval. Tehát: régészet, pó­nilovaglás, mesés környezet, növény- és állatritkaságok. Ugye, erre már nem mond­hatja senki, hogy egyoldalú programokat találtunk ki? Egyébként a csoportok min­den esetben szakvezetőt kap­nak, egész napra. A madará­szaink máris rendszeresen vi­szik az iskolásokat és az egye­temistákat. Az a célunk, hogy a szakérdeklődés irányába fejlesszük az ócsai turizmust. Ez a terv nem mai keletű, hiszen a vándortáborunk már öt éve működik. A turista veszélyes? Seregélyes Tibor, a környe­zetvédelmi intézet munkatár­sa éppen azért tartózkodott a tájházban, hogy a fenti köz- művelődési programot — mert hiszen mindez annak (is) ne­vezhető — megbeszéljék. Tő­le tudtam meg, hogy ez az egész terv az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hivatal munkásságának má­sodik szakaszát jellemezheti. Tíz évvel korábban még arra törekedtek, hogy minél na­gyobb területeket vehessenek a védelmükbe. Ma már a meglevő óvása, fenntartása, és kutatása szerepel a fej­lesztési tervekben. Ennek az országos méretű folyamatnak az elindítása az ócsai tájvé­delmi körzethez kötődik. A két szakember még sokat be­szélt a terület botanikai, ál­lattani ritkaságairól. Elújsá­golták, hogy Ócsa már 1930- tól tájvédelmi körzet, és hogy Jánoska Sándor és Zólyomi Bálint akadémikusok nemzeti parkká akarták nyilváníttatni. Aztán a táj megváltozására terelődött a szó. — Aki a mai Alföldet nézi, el sem tudja képzelni, hogy Petőfi Sándor mit szeretett rajta — mosolygott Sára Já­nos. — Kevesen tudják, hogy korántsem volt ilyen sivár százötven évvel ezelőtt. A turjánvidék például o lecsa- polások miatt változott meg. Csak egyetlen példa: akácfa egyáltalán nem volt errefelé, most meg Európa akácállo­mányának a fele a miénk — a tölgy meg szinte eltűnt. — Látja — nézett rám Sá­ra János —, ön szerint a tu­risták jelentik a legnagyobb veszélyt a környezetünkre, pedig a technikai forradalom vívmányai sokkal szörnyűb­bek! A gyárak, az iparszerű mezőgazdaság megjelenése igencsak súlyos gondokat okoz. Felemelik szavukat — A szakemberek szomo­rúan mesélték a szakszerűtlen repülőgépes permetezés szo­morú következményeit: jön a gép szeles időben is, és hogy a számla fizethető legyen, el is végzi a munkát A szél más­hová repíti a permetet; a bú­zában továbbra is pipacs te­rem, arrább meg az erdő lombja hull: ugyanazt a Rag- Ion nevű mérget használják, amivel Vietnam erdőit pusztí­tották és amely rákkeltő ha­tású. Azután arról is panasz­kodtak, hogy a tsz-nek meg lehet mondani, hogy hová hordja a hulladékokat, de a magánembernek nem. Szabá­lyos fertőzést jelent, amikor a régi, fúrt kútjaikba vezetik a fürdőszobáik lefolyóját. — Ennyire fejletlen a kör­nyezeti kultúránk. Az ember a saját technikai fejlettségé­nek a végzetes rabjává vál­hat, ha nem vigyázunk. — Mit tehet néhány kör­nyezetvédelmi szakember a bajok megelőzésére? — Sokat. A védetté nyilvání­tott területeken nem lehet gyárat építeni. Az M5-ös utat például keresztülvezették vol­na rajtunk, ha nem szóltunk- tettünk volna ellene. Újra megnézem a térképet. Vajon megértjük-e mindany- nyian, hogy miért nem sza­bad vasművet építeni ott, ahol ornitológus oktatóbázis is kialakítható? Szllas Zoltán nivalói között a tájékoztatás. Az elmúlt évben például 664 írásos tájékoztatót küldtek szét szerte a világba az ér­deklődőknek. A könyvtár — az országban egyedülállóan — köteles Magyarországon megjelenő valamennyi könyvet, folyó­iratot gondozni és megőrizni a jövőnek. Az intézmény 6 mil­lió 200 ezer egységnyi anya got: könyvet, folyóiratot, kéz­iratot, plakátot, térképet, ze­neművet, hanglemezt, rop'.a pót, metszetet, színházi dísz­let- és jelmeztervet, valamint fényképet tárol. T v-dok umentumfilm Odessa-művelet Odessa-művelet címmel új izgalmas dokumentumfilmet készített a Magyar Televízió s a Mafilm Híradó- és Do­kumentumfilm Stúdiója. Fre­deric Forsyth neves angol szerzőnek — a hazánkban is jól ismert Sakál című film szerzőjének — valós tényekre épült regénye és filmje, az Odessa-dosszié indította a ha­zai forgatócsoportot arra, hogy filmes oknyomozást vé­gezzen a volt SS tagjainak illegális szervezetéről. E szervezetet annak idején azért hozták létre, hogy a fe- lelősségrevonás alól kimentse a háborús bűnösöket, s a rab­lóit pénzekből új egziszten­ciát teremtsen számukra, leg inkább Dél-Amerikában. Az új 60 perces dokumentumfilm arra keresi a választ, vajon egyedi esetet tár-e a világ elé az angol szerző, s létezik-e még napjainkban is az Odes­sa, és a hajdani bűnösök folytatják-e korábbi tevé­kenységüket Dél-Amerikában. A film — amelynek szer­kesztője Radványi Dezső, ren­dező riportere Székely Ferenc — négy beszélgetésre épül. A Forsyth-tal készült interjú nyomán jut el a forgatócso­port a bécsi dokumentum­centrumba, ahol a vizsgálati dossziékba is bepillanthat a kamera. A dél-amerikai hely­színeken folytatott beszélgeté­sek riportalanya egy vene­zuelai bűnügyi szakember, egy teológusprofesszor, va­lamint egy aktív rendőrfőnök. A riportokat különböző ar­chívumokból gyűjtött, ismeret­len anyagok — köztük angol, francia és amerikai híradók —, korabeli filmrészletek és Forsyth filmjének kockái egé­szítik ki. Az új produkciót szeptember 10-én, szerdán 21.40 órakor sugározza a tele­vízió. V-FIGYELŐ' Buda. Rendkívüli adásnap keretében, de — szerencsére — egyáltalán nem rendkívüli hangossággal emlékezett meg Buda visszavívásának három­századik évfordulójáról a te- telvízió. Dicséretes mértéktar­tás jellemezte ezt a hétfő dél­utáni, esti és éjszakai össze­állítást, amiként az országos rendezvények sem alakultak, alakulnak hivalkodóan. Míg a mohácsi csata 450. évforduló­ja alkalmából emlékülések, tudományos tanácskozások egész sora zajlott le akkori­ban — sőt, egy ma már szo­morúan pusztuló, repedező kopjafáival igencsak lehan­goló képet mutató díszpark is nyílott a tragikus kimenetelű összecsapás helyén —, most tetszetősen szordínósra igazí­tották a visszarévedést. Ami a föntebb emlegetett szeptember 1-jei kínálatot il­leti, nos, ebben a Buda, 1685 című eseményelemzés és hely­színismertetés mutatta meg a legjobb példát a szakszerűség meg a látványosság elegyí­téséből. A kor kiváló ismerője, Sza­káig Ferenc történész volt a szűk egy órának a szakavatott kalauza, aki rokonszenves szerénységgel, ám annál na­gyobb hozzáértéssel vette sor­ra a három évszázaddal ez­előtti ostrom előzményeit és időrendi lefolyását Ahogyan bástyától bástyáig, várfoktól várfokig haladt, úgy rajzoló­dott fel a nézők előtt a nem­zetközi sereg diadalmas előre­nyomulásának az esemény­sora. Homályos részlet egy­szerűen nem maradhatott eb ben a szakelőadásban, mert a helyszín mostani képére új­ból és újból odavetültek a korabeli ábrák, a hadmérnöki pontosságú metszetek, ame­lyek sorra bemutatták, ho­gyan is festett egykor ez a folyam menti erősség. (A szép grafikák, míves ábrák kedve­lői bizonyára nagy örömüket lelték a kötet- és albumlapok­nak ebben a garmadájában Micsoda jóízléssel, pontosság­gal tudtak már akkor is met­szeni, rajzodni! — sóhajthat­ták.) Arról a Váljon s mikor le- szön jó Budában lakásom? című zenés irodalmi össze­állításról, amely ezt a rokon­szenves és mindenestül jó emlékezetű historizálást kö­vette, inkább ne kelljen most véleményt mondani. Legyen elég, ha azt summázzuk: olyan leckefelmondás volt ez, amit kötelezően bemagoltattak és eljátszattak néhány arra al­kalmas muzsikussal, színész- szél. Melengetőbb élmény, mé­lyebb benyomás ez után a Sediánszky János szerkesztet­te trakta után nem maradt, mert egyszerűen nem is ma­radhatott. Akácz László ■ Heti filmtegyzetk Tűz vonalban Gene Hackman és Nick Nolte, a Tűzvonalban című film fő­szereplői A nagy nyugati hírmagazi­nokban elengedhetetlen kö­vetelmény, hogy hétről hétre közöljenek valami szenzációs, exkluzív, nagy vezető anyagot, — úgynevezett cover storyt, azaz olyan riportot, amely a címlapfotó vagy grafika témá­ját is adja. (Cover=címlap). Gyakori, hogy a cover story szerzője, szerzői együtt dol­goznak egy fotóriporterrel, aki a helyszíneken, az események közepette kameráival örökíti meg azt, amiről újságíró-ri­porter kollégái írnak. A kettő együtt ad teljes képet. Ezek a nagy lapok számos hasonló csapattal dolgoznak. Az úgynevezett sztárriportere­ket mindegyik igyekszik ma­gához kötni. De akadnak szép számmal szabadúszók is, olya­nok, akik mindig ott bukkan­nak fel, ahol valami izgalmas történik, őket is, meg a lapok állandó munkatársait is, álta­lában kevéssé izgatja az ese­mények ideológiai háttere. Vagy ha igen, akkor sem vá­logatnak: ahol a dolgok tör­ténnek, ott kell lenni, akár Dél-Afrikáról van szó, akár Kambodzsáról. Tudósítani kell, fotózni kell, ebből élnek (nem rosszul), ezt várják tő­lük a szerkesztők és az olva­sók. Az új amerikai film, ame­lyet Roger Spottiswoode rende­zett, s Tűzvonalban címmel most került a mozikba, ilyen sztárriporterekről szól. Price, a jó szemű, bátor, semmilyen fegyveres konfliktustól meg nem ijedő fotós, Grazier, a ri­porter, és Claire, a szép ripor­ternő kalandjait meséli el, s enged bepillantást ebbe a sa­játos sajtómunkába, de egy­szersmind az eseményekbe is. És eseményekben bővelke­dünk. Először Csádban talál­kozunk hőseinkkel, mert ép­pen ott zajlanak a harcok (elég zavaros körülmények között), majd átrepülnek Ni­caraguába, mert ott kezd ki­bontakozni valami izgalmas, szenzációt ígérő dolog a san­dinisták és Somoza diktatúrá­ja között. - ' És aztán, ahogyan egvre jobban belekeverednek a ni- caraguai küzdelmek megisme­résébe, úgy válnak közömbös külső szemlélőből valamilyen módon érintett részvevővé. Price, akit addig csak a minél merészebb, minél bravúrosabb fotó elkészítése érdekelt, a sandinistákkal szimpatizáló cselekedeteket hajt végre. Claire, a riporternő, társul hozzá, és Grazier, a szerkesz­tő, miközben maga is a szen­záció után ered, áldozatául esik a Somoza-katonák ke­gyetlenkedéseinek. A fotós és a riporternő még megérik, hogy győz a forradalom és Somoza elmenekül. Ha csak ennyi történne a filmben, már akkor is érde­kes és figyelmet érdemlő len­ne. De a rendező, s a forgató- könyvet író Ron Shelton és Clayton Frohman ennél több­re törtek. Azt akarták meg­mutatni, miképp kényszeríti ki a kívülállókból is o forra­dalom, a jogos küzdelem az állásfoglalást, miképp kell el­kerülhetetlenül dönteniük, erre vagy arra az oldalra áll­niuk. Azaz, az emberi felelős­ségérzet és igazságérzet konf­liktusait veti fel a film, s ha néhol erősen emlékezetünkbe idézi is a pár éve látott remek Costa Gavras-film, az Eltűnt­nek nyilvánítva sztoriját és hangvételét, s a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiá­ja című-filmet, azt mégiscsak jól érzékelteti, hogy a helyi konfliktusok mögött többnyi­re ott húzódik a nemzetközi imperializmus mesterkedése. A Tűzvonalban korántsem olyan kemény és kíméletlen gondolatiságú, mint Gavras filmje volt. Nem annyira hi­teles és dokumentatív. Sok benne a hasonló témájú és hasonló hősöket felvonultató filmekből ismert sablon, sok a jól pergő esemény és a vé­res fordulat. S ennyiben azt mondhatjuk róla: a hollywoo­di sikerfilmek sémáit követi, — legalábbis nem tud elsza­kadni tőlük. De talán éppen ez a „hordozó közeg”, ez a sodró lendületű cselekménye- sítés. meg a szintén kötelező szerelmi szál segíti a filmet eljuttatni olyanokhoz is, akik hasonló támájú, de más meg­fogalmazású filmet épp a té­ma miatt esetleg meg se néz­nének. Nem rossz ajánlólevél a négy kitűnő főszereplő sem: Nick Nolte (Price), akit a Végső megoldásban most lát­tunk. Gene Hackman (Gra­zier), Joanna Cassidy (Claire), és egy titokzatos-cinikus CIA- ügynök szerepében Jean- Louis Trintignant. Jégkirálynő Húszéves szovjet mesefilm felújítása. Javára kell írnunk, hogy ma is nézhető, érdekes, és a célba vett korosztályt bi­zonyára érdeklő alkotás. És észrevehetjük, hogy az erede­ti Andersen-mese a filmre író Jevgenyij Svarc és a rendező Gennagyij Kazanszkij kezén kissé más, súlyosabb, komo- rabb hangot kap. Tehát nem­csak gyerekfilm ez az érző, emberi szívét elvesztő kisfiú­ról, s a gonosz, hideg szívű Jégkirálynőről, hanem általá­nosabb érvényű gondolatokat is hordoz. Sajátos technikai megoldásai — a rendes játék­filmjeleneteket itt-ott rajz­filmjelenetek váltják fel — még a filmtechnika történeté­nek emlékezetes művévé is avatják. Szerzetesek géppisztollyal Ez meg huszonegy éves olasz film. És nem felújítás; nálunk most van a premierje. Hogy miért, nem tudni. Való­színűleg most került (véletle­nül?) a filmvásárlók elé. S mivel nagy jóindulattal rá­fogható, hogy amolyan bűn­ügyi filmparódia, és mivel a főszereplője az akkor még hamvasan csúnya és dús hajú Adriano Celentano, úgy vél­hették, a nyár kínosan hu­mortalan moziműsorában el lehet sütni ezt a sületlenséget. A film ugyanis merő sület­lenség, mert bűnügyi filmnek lapos, vígjátéknak humorta- lan, s a tetejébe még lassú, untató, a végén meg egy gü­gye ötlettel mindent fejtetőre állító munkácska. A legjobb benne, hogy nyomban el lehet felejteni. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents