Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-29 / 229. szám

1986. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐ 5 Elhunyt Ruttkai Éva A Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség és a Vígszínház mély fájdalommal tudatja, hogy Ruttkai Éva Kossuth-díjas színművésznő, a Magyar Népköz- társaság kiváló művésze hosszan tartó súlyos betegség után szombaton hajnalban, 58 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. ★ ★ Hollandia Magyarországon Sokszínű kulturális kapcsolatok Az elmúlt színházi évadot Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabjában a betegséggel birkózva még végigjátszotta. Az újabb darab­nak, amelyben szerepet vál­lalt, a bemutatóját már nem élhette meg: szombaton es­te nélküle gördült jel a füg­göny Dosztojevszkij ördögök című darabjának bemutató előadásán a Vígszínházban. Ruttkai Éva 1951 óta mind­végig a Vígszínház színpadán játszott. Gyermekszínészként kezdte a pályát Lakner Artur színházában, majd a Vígszín­házban tűnt fel a Hattyú cím­szerepében bravúros beugrásá­val. Az azóta eltelt évtizedek alatt klasszikus és mai dara­bok, drámák és vígjátékok sorában csillantotta meg sok­oldalú tehetségét. Egyéniségé­nek bája, művészetének vará­zsa az egyik legnépszerűbb hazai színésznővé emelte. Gyakran írták róla: számára nem létezik kisebb vagy na­gyobb szerep, mindenkor ki­magasló alakítást igyekszik nyújtani. Ezer szállal kötődött a színpadhoz. Erről egyik utolsó interjújában így be­szélt: „... eddig mindig meg­adatott, hogy mindazt, ami az életben nem sikerült, a szín­padon valósítsam meg: hogy ott boldog lehessek, hogy sze­rethessek, hogy szerethesse­nek, hogy királynő legyek, Németalföld -ér Magyaror­szág a Habsburg-uralom alatt címmel belga—magyar törté- nószkollokvium kezdődött szombaton Budapesten az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen. Az ELTE egyetemes törté­neti tanszéke által szervezett háromnapos eszmecserén bel­ga tudósok — a brüsszeli, a leuveni és a liége-i egyetem professzorai —, valamint a Magyar Tudományos Akadé­mia és a budapesti egyetem történészei vesznek részt A ★ gazdag legyek, tündér le­gyek .. Parádés szerepek hosszú so­ra kísérte Ruttkai Éva pályá­ját, s a kritikák tanúsága és a közönség emlékezete szerint a Néma levente Ziliájaként, a Szent Johanna és a Rómeó és Júlia címszereplőjeként ugyan­olyan feledhetetlen volt, mint például a Vízkeresztben, a Makrancos hölgyben vagy a Si­rályban. Kiemelkedő alakítást nyújtott Csehov nőalakjainak megformálásában, s emlékeze­tes maradt játéka a többi kö­zött Tennessee Williams Macs­ka a forró tetőn című drámá­jában. Ruttkai Éva több mint fél­száz filmszerepben is bizo­nyította sokoldalú tehetségét. Temperamentumával, humo­rával, könnyed játékával a Ludas Matyi, az Egy pikoló világos, a Butaságom történe­te, a Komédia a tetőn, vagy a Szindbád című filmek sikeré­ben egyaránt része volt. Munkásságának elismerését számos művészeti díj jelzi. Jászai Mari-díjat két ízben kapott, 1960-ban Kossuth-díj- jal tüntették ki, 1971-től a népköztársaság kiváló mű­vésze volt, 1984-ben pedig SZOT-díjat kapott. Ruttkai Éva halálával nagy veszteség érte a magyar színház- és filmművészetet. jövő esztendőben -hazánkban megrendezendő nemzetközi felvilágosodás-konferenciához kapcsolódóan a szakemberek megvitatják a két ország XVI11. századi történelmével kapcsolatos kérdéseket, s az új kutatási eredményeket. A tanácskozást Köpeczi Béla művelődési miniszter — a konferencia egyik előadója — nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket, köztük Roland Mortier brüsszeli professzort, a XVIII. század-kutatás nem­zetközi társaságának elnökét. Frankfurt Könyvvásár A 38. frankfurti nemzetközi könyvvásáron — amely októ­ber 1-jén nyitja meg kapuit — a Hungexpo szervezésében nyolc magyar vállalat mutat­ja be kínálatát. Mintegy két­ezer magyar és idegennyelvű kiadványt ajánlanak a kül­földi könyvszakma képviselői­nek. A magyar könyveket jól is­merik Frankfurtban, a Kultú­ra Külkereskedelmi Vállalat 30 éve folytat eredményes együttműködést NSZK-beli partnereivel. A vállalat kép­viselői várhatóan a vásáron kötik meg a következő évre szóló már előkészített szerző­déseket. Egyben felajánlják a magyar nyomdák jövő évi szabad exportkapacitásait is. A nemzetközi könyvvásáron idegennyelvű művészeti, il­letve tudományos könyveket mutat be a Corvina és az Akadémiai Kiadó. Kiállítja újdonságait az Interpress, a Generalprintex, a Kartográ­fiai Vállalat, az Ifjúsági Lap­kiadó Vállalat, valamint az Artisjus is. Aki úgy téved be Tímár Zsuzsa fazekas zsámbéki ki­állítására, hogy nem ismeri a művészt, az is néhány perces szemlélődés után bizton meg­állapíthatja, hogy egy fiatal alkotó munkáival áll szemben. Pedig a fiatalosság — ha úgy tetszik modernség — csak na­gyon áttételesen jelenik meg ezekben a kerámiákban. A formák, a motívumok ugyanis nagyon messzire, e szakma múltjába nyúlnak vissza, Ahogy ár. Bodri Ferenc mű­vészettörténész mondta meg­nyitójában: évszázados embe­ri tisztaságot közvetítenek ezek a tárgyak. Mégis miben nyilvánul meg ez a-JiaJalos szemlélet?., Első­sorban a kerámiák humorá- i>on..Nem tévedés, a különbö­ző lakodalmas kancsók, csa­lafinta edények jókedvet, de­rűt árasztanak magukból. Lát- tukon az embernek eszébe jutnak a hagyományos lako­dalmi szokások: a tréfás, csip­kelődő rigmusok, mondókák. Timár Zsuzsának mindezt si­kerül belesűrítenie edényeibe. S teszi ezt úgy, hogy közben illő alázattal őrzi a hagyomá­nyokat, az erdélyi fazekasság örökségét. A motívumok, a A holland kultúra és tu­domány értékeit bemutató rendezvénysorozat kezdődött szombaton Budapesten. A Hol­landia Magyarórszágon elne­vezésű kulturális seregszemle — amelynek megvalósulását több éves felkészülés előzte meg — a sok évszázados múlt­ra visszatekintő holland— magyar kulturális kapcsola­tok jelentős állomása, hiszen a holland szellemi élet és al­kotóművészet keresztmetsze­tét tükröző művészeti ese­ménysorozatra mind ez idáig nem került sor hazánkban. Az egy hónapon át zajló ese­ménysorozat során mintegy 50 rendezvényre várják Bu­dapesten és az ország több városában az érdeklődőket. A rendezvénysorozat színeit felvillantó látványos nonstop show-val vette kezdetét a holland kulturális hónap Bu­dapesten. A Vörösmarty téren és a Vigadó téren két zene­színek. a formák jelentik a folyamatosságot, ez ötvöződik a művész sajátos látásmódjá­val. Timár Zsuzsa jó évtizede rriűveli már a mesterséget, ki­állításainak felsorolása is hosszú listát tenne ki. Munkái nemcsak az ősi hagyományok alapos tanulmányozásáról árulkodnak, hanem arról is, hogy a korongozás fortélyait alaposan ismeri. Mert az még a laikus számára is világos, hogy a különböző trükkös edé­nyek elkészítése nem csekély szakmai tudást igényel: a kancsókba valóban lehet bort, a butykosokba pálinkát töl­teni. Egyáltalán, minden egyes darab úgy készült, hogy ere­deti funkciójában használni is lehessen, legyen szó étkészlet­ről vagy sütésre és főzésre szánt tálakról, edényekről. Ez sem más, mint a hagyomá­nyoshoz való ragaszkodás, hi­szen a népi művészet soha nem tűrte az öncélúságot. A tehetséges, fiatal fazekas szombaton délután megnyitott kiállítása október 11-ig látha­tó Zsámbékon a művelődési házban. M. N. P. kar, a Koninklijke Philhar­monie Boeholtz fúvószenekar és a pécsi Vasutas Koncert­fúvószenekar ünnepélyes fel­vonulása után felcsendült a muzsikaszó: egymást váltot­ták klasszikus melódiák és pattogó ütemű indulók, dzsessz- és popritmusok, a holland folklór dallamai és táncszárrvai. Szombat délelőtt a Vigadó Galériában holland. könyvki­állítás nyílt. A megnyitó ün­nepségen Vajda György mű­velődési miniszterhelyettes, il­letve Jan Riezenkamp, a hol­land közegészségügyi, népjólé­ti és kulturális minisztérium miniszterhelyettese mondott beszédet. A rendezvénysorozat első napjának programja délután hangversennyel folytatódott. A Pesti Vigadóban az amszter­dami Loeki Stradust Quartet lépett pódiumra. A Hollandia Magyarorszá­gon rendezvénysorozatának ünnepélyes megnyitására este a Zeneakadémián került sor. Az eseményen részt vett a magyar állami, társadalmi és kulturális élet számos vezető személyisége, s ott volt Go­dért Willem de Vos van Steenwijk, a Holland Király­ság budapesti nagykövete. Az ünnepi esten Köpeczi Béla művelődési miniszter és Elco Brinkman, a Holland Ki­rályság közegészségügyi, nép­jóléti és kulturális minisztere mondott beszédet. Köpeczi Bé­la a magyar—holland kultu­rális kapcsolatok kialakulásá­ról, illetve fejlődéséről szólva hangoztatta: országaink kap­csolatai a tágan értelmezett kultúra területén több évszá­zadra nyúlnak vissza. Ez a szellemi kapocs akkor forrt össze az Európa északi kapu­Szerelmck. Jókai Mór szel- lemképe ragyoghatott folyvást Hajdufy Miklós előtt, amíg a minap bemutatott Szerelmek című televíziós filmjének for­gatókönyvét írta. Patrícia, Márton, György és a többiek ugyanis nem csupán azokban az abroncsos rokolyákban, sujtásos nadrágokban, menték­ben feszítettek, mint a nagy mesemondó hősei, hanem ér­zelmeik is hasonlóképpen túl- hevültek, már-már a fehériz­zás állapotáig. És hát maga a megidézett kor — 1849, a szabadságharc kihunyásának szomorú ideje — szintén a példakép pennáján vált halha­tatlanná, minden nekiszaba- dultság ellenére feledhetetlen irodalmi élménnyé. Csakhogy ezúttal is másnak bizonyult a minta, és megint másnak a kései utánszabás! Mert amíg például a Baradlay fiúk kalandjait olvassuk, egy­általán nem zavarnak a ter­mészetestől való elrugaszkodá­sok, hiszen az eszményítés Jókai írásművészetének a leg- lényegét képezi, addig Hajdu- fynál minden ilyesmi utánér­zés, leckefelmondás, modor. Ahogyan ezt a vidéki ud­varházat benépesítette, már az is a kismesteri méricskélés jellegzetes példája. Mozgatott és beszéltetett tehát egy sze­releméhes asszonyságot, ágyá­ba mellékelt egy daliás hon­véd egyént, odafönt, a padlá­son pedig elbújtatott egy fér­jet, hogy a trió teljes legyen. Mindezekhez pedig mutatós körítésként odaterelte a ter­mészetesen ékes magyarság­gal évelődő orosz tábornok cári csapatát, hadd fenyegessen jobban a vég. Ami pedig ezt az egész mesterkéltséget, mint filmet leleplezte, az a rendezés ope­rái tablótechnikája, kicenti- zettsége volt. (Emlékezzünk csak a parasztok kaszás-villás lázadására! Hajszálra ugyan­úgy merevültek ők a pózok görcseibe, mint amikor a ze­nés színpadokon a Trubadúr cigánykórusának jelenetét pró­bálják.) Mindezek után nyilván már mondani sem kell, hogy ezek a Szerelmek semmi különö­sebb élménnyel nem gazdagí­jában fekvő Hollandia és az Európa Szívében található Magyarország között, amikor a protestáns magyar diákok Németalföld egyetemein sajá­tították el a humanizmus esz­mevilágát, a filozófia és a teo­lógia új irányzatait. E kap­csolatok a további századok­ban folytatódtak, s minden idők politikai, társadalmi és kulturális forrongásait átvé­szelve fennmaradtak. Utalt azokra a XX. századi törté­nelmi eseményekre, amelyek során a holland emberek se- gítökészsége jelentősen hozzá­járult ahhoz, hogy a -két nép közötti barátság, az egymás iránti érdeklődés kiterebélye­sedjék. Aláhúzta: mindezek alapul szolgáltak ahhoz, hogy különösen az utóbbi évtize­dekben tovább fejlődjenek, erősödjenek és gazdagodjanak a két ország közötti kulturális kapcsolatok. Elco Brinkman arról szólt, hogy a nemzetközi kapcsola­tok egyik alkotóeleme a szel­lemiség, amely kis országokat kulturális „nagyhatalommá" tehet, amely a különböző or­szágok népeit összekapcsolhat­ja, amely a biztonságos jövő alapja lehet. Magyarország mindig azon fáradozott, hogy az európai enyhülési folyamat támogatójaként tevékeny ré­szese legyen a béke megőrzé­sének, s kulturális kapcsola­tainak fejlesztésével, erősíté­sével és kiterjesztésével is ezt a célt szolgálja. E törekvések valóra váltásában Hollandia és Magyarország azonos olda­lon áll. A holland miniszter köszönetét mondva a sereg­szemle létrehozóinak, kife­jezte reményét, hogy Hollan­dia és Magyarország kulturá­lis kapcsolatai a jövőb,en még tartalmasabbá válnak. tóttá k az előfizetőt. Élvezetet legföljebb ha Sinkó László pompás játékában találhat­tunk, aki ezúttal is bebizonyí­totta, hogy egy papíron fo- gamzott alakba szintén le­het lelket lehelni. Sőt, olyan egyéniséggé lehet formálni, aki fenyegetően hamiskás, gu­nyorosan egyszeri, s aki így messze kiemelkedik a két lá­bon járó közhelyek színesben is egyenszürke tömegéből. Két íény. Azt már jó ideje megszokhattuk, hogy a Kék fény újabban nem a véresen drámai szenzációkat keresi, hanem sokkal inkább figyel­meztet; néhány bűnügy, vét­ség kapcsán a közönség éber­ségét birizgálja, az el-ellan- kadó figyelmet ébresztgeti. Tisztes koncepció ez, egyetlen szavunk sem lehet ellene. Ugyanígy azt is jó szívvel nyugtázhatjuk, hogy a kame­rák, mikrofonok elé került kliensek bemutatásakor is a jogszerű korrektség vezérelte a szerkesztőket: tapasztalható- lag csak azokat fotografálták felismerhetően, akik ebbe elő­zetesen beleegyeztek. A szóban forgó műsor leg­utóbbi adását nézve azonban ez a hitünk egy kissé meging­hatott. Pontosabban szólva, az a gyanúnk ébredhetett fel, hogy egyszer-másszor attól is elfogadják a rábólintást, aki nem úgy és nem annyira ura önmagának, amint annak len­nie kell. Itt volt ugyebár az a fiatalember, aki mindenáron nő szeretett volna lenni, és ehhez az átalakuláshoz máris tüntetőleg megnövesztette a haját és átalakította az öltöz­ködését is. Nos. ha felütjük dr. Buda Bélának A szexuali­tás modern elmélete (Tan- könyvkiadó, 1983) című köny­vét, abból könnyűszerrel kiol­vashatjuk, hogy ez a bizonyos transzvesztizmus, mint a nemi azonosságtudat egyik legsúlyo­sabb zavara, betegség. Ilyen­formán egy beteg ember két­ségkívül komikus betegségtü­netei váltak hosszú perceken át láthatóvá, s hallhatóvá azok a szavak, amelyek szintén a klinikai Orvosszobák csendjé­be illenek. Akácz László A távlatok és a lehetőségek Környezetünk holnapjáról * A brahám Kálmán államtitkára, gazdája a környezetvédelem­nek. A napokban a Kossuth Ki­adó gondozásában könyve jelent meg erről a témáról. S mindjárt a beveze­tőben felteszi a kérdést: önpusztitó-e az emberiség? Nehéz erre a kérdésre válaszolni. A szerző megpróbál. Egy egész tanulmányt szentel neki. Két­ségtelen, hogy az emberiség ősidők óta együtt él a természettel. A föld, a nö­vény- és állatvilág, a nyersanyagok és a földi élet alapvető elemei: a víz, a levegő — ma ezt környezetnek nevez­zük — természetes állapotukban nem okoznak gondot, hiszen az ember is ebből a közegből fejlődött ki évmil­liárdok során. Ezek biológiai létének alapjai. Az utóbbi században, évtizedekben felgyorsult az élet, az ember a ter­mészeti kincseket olyan mértékben ve­szi igénybe, hogy szinte alig lehet nyo­mon követni. Az ember is nagyon el­szaporodott. Egyes becslések szerint a mostani ötmilliárdos lakossági szám 2000-ben mar 6,4 milliárd lesz, 2027- ben tízmilliárd, és 2091-ben, tehát száz év múlva harmincmilliárd. Ezek félelmetes számok, ha meggondoljuk, hogy már most úgy tetszik, mintha többen volnánk a földön, mint amennyit az el tud tartani. Nem be­szélve éppen arról, amiről Ábrahám Kálmán könyve is szól, a környezet­ről, a nyersanyagokról, amely egyre szennyeződik, illetve, amelyek egyre fo­gyóban vannak. Valamit tehát tennünk kell, ha meg akarjuk védeni az emberiséget a pusz­tulástól. Ezzel foglalkozik a szerző. Vizsgálja a fejlődést és a környezet alakulását. Megállapítja, hogy a tudo­mányos-technikai forradalom igen sok lehetőséget tárt fel az ember számára életének jobbá tétele, anyagi igényei­nek teljesebb kielégítése és környeze­te kialakítása érdekében. Foglalkozik az urbanizációs gondokkal, a globális és a helyi veszéllyel, elhárításuk lehe­tőségeivel; a környezetvédelem, a po­litika és a gazdaságpolitika összefüg­géseivel. Hangsúlyozza, hogy szükség van a környezet védelmére, s ezt a politika egyre jobban felismeri, a gaz­daságpolitika pedig a tervezésnél fi­gyelembe veszi. A védelem célja: az ember. Szükség van erre, mert a szív­ás keringési zavarok éppen a környe­zeti ártalmak sokasodásával függnek össze. A továbbiakban a magyarországi helyzetet elemzi. Ismerteti a talaj, a víz, a levegő, az élővilág és az erdő helyzetét, azt, hogy ezek milyen mér­tékűek hazánkban és mennyire szeny- nyezettek. Megállapítja, hogy a táj­rombolás országos méreteket öltött. A jó termőföldekre építik a gyárakat, túlságosan nagy területeket szakítanak ki erre a célra. S esetenként a vélt pillanatnyi gazdasági előnyök elérése érdekében feltörnek olyan gyepterüle­teket, amelyek teljesen alkalmatlanok intenzív művelésre, irtják a szórvány­erdőket, facsoportokat, cserjéket, de még az egyedül álló fákat is. Az sem biztos, hogy a környezetre, magára az emberre jó hatással van, hogy város­ba zsúfolódik össze. Hazánkban az 1980. évi népszámlálás szerint a la­kosságnak több mint 53 százaléka vá­rosban él. Foglalkozik az ipari fejlő­dés árnyoldalaival, a zajjal, a veszé­lyes hulladékok felhalmozásával, és a megoldásra váró feladatainkkal. Leszögezi, hogy jobban kell gazdál­kodnunk környezetünkkel. Külön fe­jezetben tárgyalja Budapest és kör­nyékét. Leírja, hogy veszélyeshulladék- égető üzemel a Dunai Kőolajipari Vállalatnál Százhalombattán. Pest me­gyéből kapja a vizet a főváros, ezért nagyon kell ügyelni arra, hogy a Cse­pel-szigeti és a Szentendrei-szigeti vízkutakat ne érje szennyezés. Leírja, hogy tervezik a Cement- és Mészmű­vek Váci Gyárának teljes rekonstruk­cióját, a Ráckevei-Duna-ág, a Szent­endrei-sziget fokozottabb védelmét. A természetvédelmet az egész szigetre ki­terjesztik, védetté nyilvánítják. A Fe­rihegyi repülőtér mindkét fel- és le­szállópályájának összehangolt üzemel­tetésével gondoskodnak, hogy a zajok csökkenjenek. Külön fejezetet szentel a tudatfor­málásnak. Szükség van arra, hogy az ember maga felismerje: biológiai fenn­maradása függ attól, hogy felismeri-e a veszélyt. Jobban meg kell becsül­nünk a természetet, védenünk kell. S ebben nagy szerepet szán a sajtónak, az újságoknak. A sajtó tudatformáló ereje igen nagy, élni kell vele. Véle­ménye szerint az újságírók már fel­ismerték, hogy milyen szerepük van a környezetvédelemben. E témakörben évente mintegy hat-hét ezer publiká­ció jelenik meg. Sajnos, sok a téves információn alapuló írás, renj^li. hogy számuk csökken, s a sajtó a jó ügy mellé áll. Hangoztatja, hogy ma már nincs olyan szerkesztőség hazánkban, ahol ne lenne néhány „megszállott” környezetvédelmi újságíró, aki segítő­készen, a környezetvédők gondjait megértve, tárgyilagosan foglalkozik a természetvédelémmel. V égül a várható lehetőségeket, a jövőt kutatja. Számolni kell az­zal, hogy a népesség és az egy főre jutó fogyasztás növekedésével fo­kozódik a veszély. Ezért a védelmet is az eddiginél jobban meg kell szer­veznünk. S ezt nagyon komolyan kell vennünk, mert a tét: földünk, az egész emberiség jövője. Gáli Sándor Németalföld és Magyarország T örténészkollokvium Tímár Zsuzsa kerámiái Zsámbékon Messze nyúló gyökerek bTv-figyelőm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents