Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

1M6. SZEPTEMBER 87., «ZOMBAT 9 ~~7Fl// EGYÜTT ///// az UTAKON AZ UTINFORM TÁJÉKOZTATÓJA Boros Zoltán: — Pest megye területén a jövő héten is folytatód­nak az útépítési és közműépítési munkák, ezért több közúton kell forgalomkorlátozásra számítani. A 2-es úton, Vác déli határában, a 32—34 kilométer között aszfaltoznak, az utat fél szélességben lezár­ták. A 10-es számú úton, a 20-as és 32-es kilométer között kell csök­kenteni a sebességet. A szakaszon aszfaltoznak, a forgalmat jelző­lámpák irányítják. Cegléd térségében, a 40-es és 441-es úton közmű­építés miatt van érvényben fél szélességű útlezárás és sebességkor­látozás. A váci komphoz vezető utat teljes szélességében lezárták, a forgalom táblákkal jelzett terelöúton halad. EGY BALESET ANATÓMIÁJA E heti példabalesetünk színhelye Csömör, de történhe­tett volna bárhol. B. M. a Széchenyi úton az erősen balra ívelő kanyarulatban nem tudta megtartani személygépkocsi­ját, letért az útról, a vízáteresznek ütközött és jelborult. A baleset következtében B. M. utasa súlyos sérülést szenvedett, az autóban pedig körülbelül 20 000 forintnyi kár keletkezett. Az első rendőrségi vizsgálatok szerint a baleset azért következett be, mert B. M. nem az útvonalnak megjelelő sebességgel vezetett. FI Ez az eset sincs tanulság nélkül, vagyis hogy mindig saját és közlekedőtársaink biztonságának szem előtt tartásával kell köz­lekedni, úgy, hogy elkerülhessük a baleseteket. A mindenkori útvi­szonyoknak megfelelő sebességgel, úgy, hogy jármüvünket az úton tudjuk tartani. Nincsenek pontos adataink, milyen gyorsan ment B. M., mielőtt lesodródott az útról — lehet, hogy nem is lépte át az engedélyezett tempót —, de mindenképpen túl gyorsan ahhoz, hogy megfelelően bekanyarodhasson. Ami pedig a sérülést illeti, bizonyára nem volt bekötve utasa biztonsági övvel, vagy nem volt kellően feszes rajta ez az élet­mentő szerkezet. ISMÉT TOKOZOTT Ismét fokozott ellenőrzést tart a Pest Megyei Rendőr­főkapitányság a megye útjain. Mint Mohos Árpád rendőr őrnagytól, a PMRFK közlekedési alosztályvezetőjétől meg­tudtuk; a legfontosabb a szabályok betartatása. A közleke­dési jegyelem ugyanis — s ez országos jelenség — hagy kí­vánnivalókat maga után. Sokan vannak, akik semmibe ve­szik az előírásokat és megszegik a szabályokat. Ezek nagy része agresszívan vezet veszélyeztetve saját és a többi köz­lekedő épségét is. — A tavalyi esztendőben kimagaslóan nagy volt a bal­esetek számának emelkedése a volt budai és dabasi járás területén, de ez nem jelenti azt, hogy ezekre a területekre korlátozódna a fokozott közúti ellenőrzés októberben. Idén is különös jigyelemmel jordulunk az ittas vezeiők jelé és minden törvényes eszközzel küzdünk ellenük, s kiszűrjük őket a szabályosan közlekedők közül — mondta Mohos Árpád, majd ígyiíáolytatta:—> Ezúttal nemesak a szabálytalankodó járművötökéav'helytelferiü'T ’ftözlékeüő gyalogoso­kat is figyelmeztetni fogjuk, hogy rájuk is vonatkoznak a közlekedési szabályok, s hogy ők maguk is fokozhatják biz­tonságukat, ha megfelelő magatartást tanúsítanak az utakon. — Ezúttal sem győzzük hangsúlyozni, hogy a fokozott ellenőrzés célja a közlekedési morál javítása, a közlekedés biztonságának fokozása, a balesetmentes közlekedés megte­remtése. Jól tudjuk, hogy egy-egy ilyen akció nem képes gyökeres változást hozni egy ilyen hatalmas és bonyolult megye közlekedésében, de reméljük, hogy javulást eredmé­nyez majd, s hogy ez nem hiú remény csupán, arra bizonyí­ték, hogy a korábbi hasonló akciók — például az idén ápri­lisban végrehajtott — szép sikereket is hoztak — mondta befejezésül a közlekedési alosztály vezetője. gödöllői közlekedési nap Szombaton, október 4-én a Pest Megyei Közlekedésbiz­tonsági Tanács és a Magyar Autóklub Pest megyei szerveze­te hagyományos közlekedésbiztonsági napján Gödöllőn várja az érdeklődőket. Kilenc órakor kezdődik a műsor, elméleti és gyakorlati közlekedési ismeretekből versenyezhetnek nem csak a klubtagok. Személygépkocsi, motorkerékpár és kerékpár kategóriákban írnak ki versenyeket a rendezők. A győztesek értékes tárgyjutalmakat kapnak és meghív­ják őket az országos vetélkedő döntőjébe. A Gödöllői Autójavító Vállalatnál ezen a szombaton a Pest Megyei Közlekedési Felügyelőség személygépkocsik díj­talan műszaki felülvizsgálatát végzi. Amennyiben a gépko­csik műszaki állapota megfelelő, s az autó tulajdonosa kéri, 150 forint vizsgadíj ellenében a forgalmi engedélyt a hely­színen meghosszabbítják. Ha pedig nem megfelelő a kocsi állapota, megmondják, hogy mit kell megjavítani, hogy biz­tonságosan közlekedhessenek azzal. Ingyenes műszaki szaktanácsadással és motordiagnoszti­kai szolgáltatással áll az érdeklődők rendelkezésére a Magyar Autóklub Pest megyei szervezete és kedvezményes tagbelép­tetés is lesz. Találkozzunk tehát jövő szombaton Gödöllőn, a repülő­téren az immár hagyományos közlekedésbiztonsági napon! MONOBON MEGYEI DÖNTŐ Mint Papp János rendőr őrnagytól, a Pest Megyei Köz­lekedésbiztonsági Tanács megbízott titkárától értesültünk ró­la, Monoron a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok KRESZ-, egészségügyi, munkavédelmi és gyakorlati vezetési ismeretek döntőjére kerül sor, az állami gazdaság telephelyén október 4-én, azaz egy hét múlva. A területi bajnokságokon legjobban szerepelt csapatok vesznek részt a vetélkedőn és a legjobbak bejutnak a Szuper Kupa idei dön­tőjébe. Ugyanakkor a szervizben a megyei közlekedési felügye­lőség itt is műszaki vizsgáztatást tart. HA NEM KELL - ITT ELKEL Ha nem kell — itt elkel, ez a jelmondata a kamaraer­dei Ifjúsági Park bolhapiacának, amit október 4-én és 5-én tartanak a Budapest XI. kerület Kamaraerdei út 12—14-ben. A Budaörs határában rendezendő eseményen nagy parkoló várja az autóval érkezőket és nemcsak a jövő hét végén, ha­nem a későbbiekben is megrendezik a városligeti Petőfi csar­nokban már népszerűvé vált csereberét. Kellemes hétvégét kíván járművezetőknek és gyalogosok nak egyaránt: ttoóz Péter Jubileumi diplomák A Pest Megyei Hírlap 1986. szeptember 10-i számában ol­vashattuk, hogy átadták a ju­bileumi diplomákat az ötven-, hatvan-, hatvanöt, illetve het­ven évvel ezelőtt végzett Pest megyei pedagógusoknak. A budaörsiek közül dr. Szenkovits Tiborné tanítónő gyémántdiptomát vehetett át. Az I. számú általános iskolá­ban tanított, s különösen a német nyelv oktatásában ért el kiváló eredményeket erede­ti módszereivel. Tompíts Já­nos tanár aranydiplomát ka­pott, ő is az I. számú általá­nos iskolában dolgozott, s tett meg minden tőle telhetőt az iskola fejlődése érdekében. Mi, budaörsiek, őszinte szív­vel kívánjuk, hogy városunk­ban minél több pedagógus ér­je meg azt a kort, amikor díszoklevelet vehet át, s hogy elmondhassuk róluk is: lelki- ismeretesen, hivatásszeretettel végezték a munkájukat. Lénárt József Budaörs lüiákok kerékpárral Véget ért a nyár, megkez­dődött a tanév, de még most is elevenen él bennünk annak a kerékpártúrának az emléke, amelyen augusztus 1—19. kö­zött vettünk részt mi, a szi­getcsépi általános iskola felső tagozatos tanulói. Tizenkilenc diák kerékpározott el Nemes- medvesig, voltak közöttünk hatodikosok, hetedikesek, il­letve nyolcadikosok,: s öten voltunk olyanok, akik már el­végeztük a nyolcadik osztályt. Ez nem az első kerékpártú­ránk, mert tavaly már elju­tottunk Battonyáig. Nekünk is az a jelszavunk, hogy Bat- tonyától Nemesmedvesig, de mi két részre osztottuk az utat. Idei emléktúránk nagyon jól sikerült, s ez tanáraink érde­me: Dobosi Dezső igazgatóé, Gyimesi Ilona igazgatóhelyet­tesé, Jankóné Fazekas Rozá­lia biológia—földrajz szakos tanárnőé és Nagy Sándorné tanítónőné. De nemcsak ők kísértek el bennünket, hanem két szülő is, Szilágyi István és jelesége. Csomagjainkat Nándi bácsi vitte előttünk, kisbusszal. Hol kempingben, hol kollégiumban aludtunk. Naplót is vezettünk, amelyben pontosan rögzítettük minden nap eseményeit. Programjaink között volt múzeumlátogatás, kiállítás megtekintése, s Agár- don megnéztük a madárvár­tát is. Nagyon jól éreztük magun­kat, s még sokáig fogjuk em­legetni ezt a kerékpártúrát. Kirchner Katalin Szigetcsép Ä legmcsga- sabban Szép község Nagykovácsi. A főváros árnyékában a leg­magasabban — a tengerszint felett 342 méter magasan — fekszik. A megye legmaga­sabban fekvő utcája a Séta utca, ahonnan nagyszerű kilá­tás nyílik a falura és környé­kére: a Nagykopaszra, a Nagyszénásra és az Anna-laki erdő részre. Az erdő felől a házak kerítését tölgyek, fe­nyők, vadkörték képezik. A természet alkotta, kerítésen télen-nyáron szabadon sétál-, hatnak a vádállatok. A vidék vízben meglehető­sen szegény, de a vadak szá­mára mindig készítenek inni­valót. télen pedig még élelmet is. Vad és ember szinte test­véri közelségben él itt egy­mással. A Nagykovácsiból kitelepí­tett német nemzetiségiek he­lyére többnyire Besenyőtelek­ről települtek be a nincstele­nek, akik szülőfalujuk iránti tiszteletből rendszeresen visz- szalátogatnak régi lakóhelyük­re, az ott maradottak pedig gyakran jönnek vendégségbe a nagykovácsiakhoz. Ennek eredménye, hogy a két tele­pülés vezetői is felvették egy­mással a kapcsolatot, s ma már rendszeres kulturális, ne­velésügyi és gazdasági együtt­működés van a nagykovácsiak és a besenyőtelkiek között. A német nemzetiségiek is be­kapcsolódtak az újonnan be­települtek régi életformájának megismerésébe. Ez talán más települések számára is útmu­tató lehet. Padányi Lajos Budakeszi Nyugdíjas­A Szentmártonkátán műkö­dő nyugdíjasklub meghívásá­ra a tápiószecsői helyőrség Nógrádi Sándor nyugdíjas­klubja baráti találkozón vett részt. Meghívást kaptak az it­teni katonai alakulat nyugál­lományú tisztjei és nyugdíjas polgári dolgozói is, így egy­kori munkások, parasztok és katonák találkoztak egymás­sal. Százharmincán jelentek meg, köztük a termelőszövet­kezet és a katonai alakulat még aktív vezetői is. A résztvevők megtekintet­ték a Kossuth Lajos Termelő­szövetkezetet, s a határjárás után birkapörkölttel vendégel­te meg a tsz a vendégeket. A vacsora után műsor követke­zett, nagy sikere volt a nyug­díjas-lakodalomnak, amely bemutatta, hogyan zajlik egy lakodalom fiatal korban, és hogyan, ha a pár már nyugdí­jas. A műsor után táncolni is lehetett, a hangulatot közben tombola fokozta. Mindenki úgy érezte, hogy túl gyorsan telt el az idő. A búcsúzáskor könnybe lábad­tak a szemek, s a nyugdíjasok úgy köszöntek el egymástól, hogy a legközelebbi találko­zón igyekeznek valamennyien részt venni. Erdős Pál Szentmártonkáta Sok kicsi, sok?ss megy A perbáli üzletek miatt egy­re több okunk van a bosz- szankodásra. Az ájész-boltok- ban fokról fokra csökken a választék, de a minőséggel sincs minden rendben. Nem­rég vásároltam két csomag 1 kg-os finomlisztet. Rajta volt a Kaposvári Malom pe­csétje, a zacskó nem volt sé­rült, s a liszt semmilyen mó­don nem szóródhatott ki. En­nek ellenére az egyik zacskó­ban 84, a másikban pedig 91 dekagramm liszt volt csupán. Erre a jelenségre már koráb­ban is felfigyeltem, s tapasz­talataim szerint átlagosan egy jorint értékű liszt hiányzik minden zacskóból. Természe­tesen nem az üzletet hibázta­tom emiatt, bár — tudomá­som szerint — nem kötelesek átvenni olyan árut, amely nem felel meg teljesen a mi­nőségi vagy mennyiségi köve­telményeknek. Molnár Zoltán Perbál ★ Sok kiesi sokra megy — ez a mondás ebben az esetben is helyt­álló. Ha csupán tíz dekagrammról is van szó egy-egy zacskónál, ak­kor sem legyinthetünk rá, hiszen ez is a vásárlók megkárosítása. Hajdú András, a Gabona Tröszt minőségellenőre ígéretet tett, hogy hamarosan kivizsgálják a panaszt, s az eredményről értesítenek ben­nünket. Azt is elmondta, hogy előfordul súlycsökkenés a lisztnél, amennyiben a csomagolás és a vásárlás közt eltelt idő alatt ki­szárad, de ez a fogyatkozás nem lehet ilyen nagyarányú. Tájékoz­tatott bennünket, hogy hasonló esetben — ha valamilyen termék­kel kapcsolatban minőségi kifo­gás merül fel —■ a reklamációhoz a zacskóra is szükség van, ugyanis azon található a csomagolás idő­pontja. A közeljövőben, ha a vizs­gálat eredményéről értesülünk, la­punkban visszatérünk rá. Csak készpénz? Mint minden nyugdíjasnak, nekem is lehetőségem nyílt rá, hogy tüzelőutalványt igérryet­jek. Meg Is tettem, s az utal­vány értékét részletekben vonják le a nyugdíjamból. Szentendréi lakos vagyok, de időm nagy részét lányo- méknál töltöm, Vámosmiko- lán, ezért a tüzelőutalványt a vámosmikolai Tüzép-telepen szerettem volna beváltani. Ott azt a felvilágosítást kaptam, hogy utalványra csak kazán­szenet és ját adnak, amennyi­ben brikettet szeretnék, külö­nösen, ha külföldi brikettet, azt kizárólag készpénzért ve­hetem meg. Nem tudom, miért kerül hátrányos helyzetbe az, aki­nek utalványa van, miért nem válogathat szabadon abból a készletből, ami a telepen van? Simon Ferenc Szentendre ★ Megkerestük Jacsó Ilonát, a Budapest környéki Tüzép tüzelő­osztályának vezetőjét, s azt a fel­világosítást kaptuk, hogy a vá­mosmikolai telep nem hozzájuk tartozik, az áfész üzemelteti. Hoz­záfűzte: a vásárlók ilyen alapon való megkülönböztetésének nincs helye, az utalvány éppen olyan értékű, mint a készpénz. Gondá- né Marx Marianna, a vámosmiko­lai Tüzép-telep vezetője ugyanígy vélekedett erről. Emlékezett az esetre: olvasónk nem azért nem kapott brikettet mert utalványa volt, hanem mert a brikett iránti nagy igény megköveteli, hogy elő­jegyzés alapján osszák cl a be­érkező készletet. Erre az évre már nem is vesznek fel előjegy­zéseket, mert év végéig lekötötte a lakosság az összes brikettet, amit a telep kapni fog. A vásár­lók tehát — akár utalvánnyal, akár készpénzzel mennek a telep­re — csak abból válogathatnak, ami van. Ha látnak is ott néhány vagonnyi német brikettet, az már nem eladó. Olvasónknak azt tudjuk java­solni, legközelebb időben gon­doljon a télre, mert sajnos, a né­met brikett iránti kereslet jóval nagyobb, mint a kínálat, így aki nem Jelenti időben az igényét, be kei; érnie más szénféleséggel. Szerkesztői üzenetek B. R., Budapest: Azt kéri, le­gyünk segítségére, hogy hozzá­jusson egy személygépkocsihoz, ugyanis súlyosan mozgássérült és nagy szüksége lenne rá. Felhívá­sok közzétételével nem foglalko­zunk, dé megkerestük a Mozgás- korlátozottak Budapesti Egyesüle­tét, ahol azt a felvilágosítást kap­tuk, hogy ha megkeresi őket problémájával, tudnak segíteni abban, hogy vehessen egy hasz­nált, olcsó autót. Címük: Buda­pest XIII., Hegedűs Gy. u. 43. K. J.-né, Gödöllő: Levelében azt írja, hogy a füstölés ügyében si­kerrel járt fellebbezésük, s most ismét ki fogják vizsgálni az ügyet. Abban egyetértünk önnel, hogy a tűz helye nem mérvadó, hiszen a széliránytól is függ, kit mennyi­re zavar a füst. Reméljük, hama­rosan megoldódik ez a gondja, várjuk értesítését. özv, H. J.-né: Címét megírta, de hogy melyik településen lakik, azt nem, így levélben nem tu­dunk válaszolni. A rádió- és te­levíziódíjat mindenkinek fizetnie kell, aki jhasználja ezeket a ké­szülékeket, a díjszabás szerint sem adhatnak felmentést a fizetés alól, Megértjük, hogy nyugdíjából ne­hezen tudja kiszorítani ezt az összeget, s hogy a televíziózásról nem tud lemondani, hiszen ez az egyetlen szórakozása, de higgye el, nem ön az egyetlen, aki ezzel a gonddal küszködik. Javasoljuk, hogy amennyiben nagyon alacsony a nyugdíja, forduljon segítségért a helyi tanácshoz. Mindenütt van lehetőség az arra rászorulók se­gélyezésére. nehézkes keip€5©Sás®k Azonnali, igen sürgős, sürgős Ha az ember telefonál, ez egyben azt is jelenti, hogy a dolog nem tűr halasztást, hi­szen ha nem lenne sürgős és fontos, megírnánk levélben, vagy elmondanánk személye­sen egy majdani találkozás al­kalmával. Telefonálni persze nem egyszerű, olykor még ugyanazon a városon belül is e^er akadálya van a sikeres hívásnak. Hát még ha a másik fél olyan településen dolgozik, vagy lakik, ahol a kapcsolás még kézzel történik. Pink Györgyné felsőpakonyi olvasónk telefonon keresett meg bennünket, s azt pana­szolta. hogy munkahelyéről, természetesen hivatalos ügy­ben, számtalan esetben kelle­ne telefonálnia. A környékbe­li települések többségét még nem kapcsolták be a cross­bar-rendszerbe, így a kapcso­lás csak a központokon ke­resztül lehetséges, már amikor lehetséges. Ha felhívja a be­jelentőt. a felvevő nem ad semmiféle információt arra vonatkozóan, hogy megköze­lítőleg mikor kerül sor a kap­csolásra, hányán várakoznak, így a legtöbb esetben, ha va­lóban sürgős lenne a beszél­getés, nincs más választása, mint hogy azonnali kapcsolást kérjen, amely tudvalévőén a közönséges beszélgetés díjá­nak tízszeresébe kerül. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, de a telefonálók többsége már jól ismeri ezt a helyzetet, s szinte valamennyien tízsze­res díjjal kérik a kapcsolást. Ebből következően azoknak is sorba kell állniuk, akik a be­szélgetésért tetemes összeget jizetnek. Olvasónk véleménye szerint egyszerűen lehetne változtatni a helyzeten: a fel­vevő közölhetné, mennyien várakoznak kapcsolásra, s mi­kor kerül sorra a bejelentő, ha közönséges beszélgetést kér. s mikor, ha azonnalit... Kisbéri Antalné, a Buda­pest Vidéki Postaigazgatóság távközlési osztályvezetője meghallgatta a panaszt, majd á következőket mondta: a ke­zelő nem adhat felvilágosítást arra vonatkozóan, hányán vá­rakoznak kapcsolásra, mert általában nincs közvetlen áramkör, nem egy esetben több központon keresztül kap­csolnak, így a kapcsolás jelté­teleit a jelvevő nem ismeri. Egervári György távközlési forgalmi csoportvezető a díj­szabással kapcsolatban el­mondta, hogy csak akkor szá­mítják fel tízszeres díjjal a beszélgetést, ha a bejelentéstől számítva, hat percen belül si­kerül a kapcsolás. Ha hat percen túl, de tizenöt percen belül kapcsolnak, már csak háromszoros díjat kell fizetni. Amennyiben a bejelentés és a kapcsolás között tizenöt percnél hosszabb idő telik el, a beszélgetés díja a közönsé­ges beszélgetés díjának két­szerese, függetlenül attól, hogy a tizenhatodik percben kap­csolták a kért számot, vagy csak órák múlva. Egervári György arról is tá­jékoztatott bennünket, hogy az előfizető kérheti, minősít­sék vissza a bejelentését kö­zönséges beszélgetéssé, ameny- nyiben egy órán belül nem jött létre a kapcsolás. Meg is nyugodhatunk ez­után, mert lám, ha tízszeres árat ajánlunk is a beszélge­tésért, nem kell érte ilyen so­kat fizetnünk, ha a kapcsolás késik, hiszen automatikusan kevesebbe kerül. Persze az lenne az igazán jó, ha nem kellene órákat, sőt néha na­pokat várnunk a kapcsolásra, mert az esetek többségében nem passzióból kéri az előfizető az azonnali beszélge­tést, hanem mert valóban ha­ladéktalanul kapcsolatot kell teremtenie egy másik előfize­tővel. Ha ilyen esetben késik a kapcsolás, sovány vigasz, hogy csak kétszeres díjat kell fizetni érte. Pável Melinda

Next

/
Thumbnails
Contents