Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-02 / 206. szám

8 «sw HU I 1986 SZEPTEMBER 2., KEDD F-f fl. 1933. szeptember 2. Ifin. |<edd. István napja. ' A Nap kél 6.03 — nyugszik 19.35 órakor. A Hold kél 3.25 — nyugszik 19.04 órakor. Az* ország déli részén kevés felhő, sok napsütés várható. Északon főként kedden időn­ként erősen megnövekszik a felhőzet és ott egy-egy gyen­ge zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet helyen­ként erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. A Budapesti Közúti Igazgató­ság váci kirendeltségének dol­gozói folyamatosan vágják az útpadkákon, rézsűkön a nö­vényzetet a fő közlekedési út­vonalak mellett. Képünkön: a 30-as főút aszódi szakaszán ha­lálnak. ' ' (Barcza Zsolt felvétele) Pályakezdő fiataloknak Ml’OSZ-évn^iió Hétfőin tartotta meg évad­nyitóját a MUOSZ Bálint György Újságíró Iskola is. A bei-, kül-, gazdaság- és mű­velődéspolitikai szakon, illet­ve a fotóriporteri és tördelői szakon az idén 73 fiatal kez­di meg tanulmányait. A pá­lyakezdő fiatalokat Kovács Béla, a MUOSZ Oktatást Igaz­gatóság főiigazgatója köszön­tötte. Az ünnepélyes tanév­nyitón részt vett Bányász Re­zső államtitkár, a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Bereczky Gyula, az MSZMP KB agitációs és pro­pagandaosztályának helyettes vezetője, Kapalyag Imre, a MUOSZ főtitkárhelyettese. — őszi szállítási csúcs. Fel­készültek az őszi mezőgazda­sági szállításokra a Pest Me­gyei Volán Vállalatnál. Meg­történt a jármüvek előzetes karoantartása és az ügyeleti szolgálatot is megszervezték. Várhatóan 150—200 teher­autójuk vesz majd részt á cu­korrépafuvarozásban. A Nagy­kőrösi Gyümölcs- és Főzelek- konzervgyár jelenleg 60—70 kocsijukat köti le, eddig. 17 ezer tonna gyümölcsöt szál­lítottak el a Törökbálinti Ál­lami Gazdaságból. — Fotókiállítás. A váci Ma­dách Galériában szeptember 6-án nyílik Orvos András fo­tókiállítása, amelyet húsza­dikáig tekinthetnek meg az érdeklődők, hétfő kivételével naponta 10—18 óra között. HECKENAST GUSZTÁV SZÁZHETVENÖT ÉVE, született Kassán Heckenast Gusztáv (1811—1878) könyvke­reskedő, könyvkiadó és nyom­datulajdonos. Az eperjesi kollégiumban tanult, de apja rossz anyagi körülményei miatt tanulmá­nyait félbe kellett szakítania. Eredetileg füszerkereskedöi pályára készült, de amikor 1826-ban Pestre került, Wigand Ottó könyvkereskedőnél vállalt munkát, akitől {miután az Lipcsébe telepedett át) 1832-ben az üzletet is átvette. Néhány évvel később társult Länderer Lajos nyomdásszal, s megindí­totta — Bibliographiai Értesítő címmel — az első magyar könyvészeti folyóiratot, amely azonban hamarosan megszűnt. 1838-ban európai viszonylatban is páratlan gazdagságú kölcsön- könyvtárat nyitott meg. Az ő nyomdájába nyomtatták ki 1848. március 15-én a szabad sajtó első termékeit, a Nem­zeti dalt és a Tizenkét pontot. Vállalata 1873-ban beol­vadt az akkor alakult Frank­lin Társulatba. Sorozat: videofelvételre ajánljuk Számi tógépes programok A korszerű oktatástechnika követelményeinek és a széle­sebb értelemben vett közmű­velődés feladatainak megfele­lő műsorkínálat és -szerkezet megvalósítására törekszik az új tanévtől az iskolatelevízió. Mint azt Kelemen Endre, az itv vezetője elmondta: a pro­filváltozást hamarosan nevé­ben is jelző tv-pedagógiai szerkesztőség — az iskola leg­jobb hagyományainak megtar­tásával — elsősorban a per­manens művelődést, a felnőtt- oktatást és az iskolai tanulást kiegészítő ismeretterjesztést kívánja szolgálni. Az iskolai képmagnók szá­mának növekedése, a video­technika elterjedése új kihí­Pest megyei díjazottak Területi szántó verseny A szakemberek véleménye szerint a talajművelésen is állhat vagy bukhat a terme­lés sikere. Mert a . jó magágy- előkészítés ugyancsak feltéte­le a kiemelkedő termésátla­gok elérésének. Fontos- tehát, hogy a traktorosok időnként ne csak a saját üzemükön belül, hanem azon kívül is összemérjék tudásukat, amely­re a szántóversenyek adják a legjobb alkalmat. Ezen a hét végén a Nádud­vari Kukorica és Ipari Nö­vénytermelési . Együttműködés (KITE) Heves megyei terü­leti központja szervezett szán­Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből 1 — Reklám az autóbuszon. A Volánbusz sárga járművein hirdet többek között a Cent- hun), a GT Áruház, a Cipő- bolt Vállalat, s érdeklődött e 'lehetőség iránt az érdi Skála Áruház is. Tizenhét autóbusz bal , oldalán és hátulján olvasható már a reklám, amiért több mint százezer fo­rint bevételhez jutott a Vo­lánbusz. POZSONYI TV 1S.05: Kelet-szlovákiai magazin 16.39: Női röplaöda-vb: Cseh­szlovákia—Bulgária mér­kŐZé,. ■ .„epnárfv« -...r-j lí.'O: Táv)»tok. Tudományos ma­gazin 19 39: Tv-hírádő 29.90: A rajtvonalban. Amerikai t évésorozat 21.90: Űrséta 21.40: Kamarahangverseny 22.25: Hue. Dokumentumfiira 2. MŰSOR 17.05: Az újlászületett Plovdiv. Dokumentumfilm 20.00: Fiatalok tévéklubja A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar idő szerinti 6.09: Híradó 6.4«: Felkelő történet, in. rész 7.5:1: Rajzfilmek 8.29: Azért jöttem, hogy megne­vezzelek. Színmű 8.20: Hírek 12.?0: Hírek 12.50: Dokumentumfilmek 18.35: Hősmonda. 1. rész 15.05; Hírek 15.20: Vietnam nemzeti ünnepén 15.45: X Lotos együttes műsora 16.01): Elet és tudomány 16.45: Világhíradé 17.00: Rajzfilm 17.15: A józanság az élet normá­ja 17.45: Hírek 17.50: Felkelő történet. IV. rész 19.00: Híradó 19.40: Sportgimnasztlkal világkupa 20.25: Világhíradó 20.40: Koreográfiái miniatűrök. Filmkoncert 21.40: Baskervilék kutyája. Tévé­film. II. rész 22.53: Hirek 22.58: Sportösszefoglalő 23.28: G. Vasziljev énekel 0.03: Dokumentumfilim Ti ÁSS I ÓÉ S TV MI1SOKABOL — tóversenyt a Jászberényi Ál­lami Gazdaságban, ahol Pest, Heves és Szolnok megye mint­egy 20 mezőgazdasági nagy­üzemének traktorosai mérkőz­tek msg egymással. Szű&ebb pátriánkból a szent- mártonkátai Kossuth, vala­miint a tápiószentmártoni Aranyszarvas Termelőszövet­kezet küldte el képviiselőit a rendezvényre. Hogy nem vál­tottak szégyent, azt az elért eredmények bizonyítják. Az I. kategóriában, amelyben az MTZ-traktoroké volt a fősze­rep, második díjat nyert Ka- nyó Mihály, a szentmárton- kátai Kossuth Termelőszövet­kezet traktorosa. A III. kate­góriában Babicz Károly, a tápiásizentmártoni Arany- szarvas Termelőszövetkezet szántója lett a harmadik Rá­ba erőgépével. A területi ver­seny első helyezettjei , részt vesznek majd az országos dön­tőn, az itteni győztesek pe­dig a szántóvilágversenyen mérhetik össze tudásukat a leg jobbakkal! vást jelent e szerkesztőség számára is, ezért ősztől meg­indítják a Videofelvételre ajánljuk című sorozatot. Eb­ben — a hét minden napján, délelőttönként — olyan felvé­teleket sugároznak, amelyeket a legértékesebb tantárgyi so­rozatokból, régi műsorokból válogattak ki, s amelyek az alsó tagozatban az esztétika-, irodalmi és nyelvi, valamint környezetismereti oktatást, a felső tagozatban pedig az új tantervhez kapcsolódó ismere­tek feldolgozását segítik és egészítik ki. Az október 7-én induló ciklushoz kiadnak egy jegyzéket is, hogy az iskolák időben felkészülhessenek a műsorok felvételére. Délutánonként külön blok­kot sugároznak majd a nap­közisek számára, amelyben szórakoztatóbb, oldottabb, ke­vésbé didaktikus műsorokat láthatnak a diákok. A jövő évtől délután olyan magazi­nok is jelentkeznek a képer­nyőn, amelyek nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülők­nek is hasznos ismereteket nyújtanak. A felnőtteknek szőlő műve­lődési-oktatási programok kö­zött újdonság lesz a nagy sike­rű számítógépes * sorozat foly­tatása, amely a számítástech­nika alkalmazásával ismerteti meg az érdeklődőket. Gyurgyalagoknak Iicpülűgvokorlaí A hazánkban fészkelő, de más egyéb éghajlatú földré­szeken telelő madaraink ké­szülődnek a nagy útra: meg­kezdődtek a nyár végi vonu­lások. Búcsúznak a gólyák, sorra üresednek meg a ta- nyaépülctek kéményeire, a magasabb fákra, a villanyosz­lopokra épített fészkek. A dél- aliülrii mezőkön, a pusztaszeri, a mártélyi tájvédelmi területe­ken csapatokba verődtek a hosszú lábú madarak. Egyelőre reoülögyakorlatokat tartanak, hogy a fiatalokat hozzáeddzék a távhoz, hiszen sok ezer ki­lométert keli megtenniük — napi 1EŐ-200 kilométeres telje­sítménnyel —, amíg megérkez­nek téli szálláshelyükre, Dél- Afrikába. Legszebb madárvendégeink, a gyurgyalagok már meg is indultak a Tisza mentétől dé­lebbi tájakra. A folyók agj a- gos, meredek partjaiba vájták fészkeiket, s a partifecskék szomszédságában töltötték a nyarat. A kék, zöld és citrom­sárga tollazatú, színpompás madarak ugyancsak Afrikában töltik a telet. Gazdaságos (rjleszlés A Boscoop Agrárfejlesztő Közös Vállalat tavaly három­millió forintot költött fejlesz­tésre. A különféle takármárny- és tartástechnológiai korszerű­sítések eredményeként lét­rejött új termékek — ■ többek között a fagymentes önitató — sikeres, keresett árucikk­nek bizonyultak. ül- és tízforintosok búcsúja Bevonják a régi érméket A következő napokban a Magjrar Nemzeti Bank a for­galomból bevonja a régi 1971-ben kibocsátott — 1971- től 1982-ig terjedő, úgyneve­zett verési évszámmal ellátott — nikkel 5 és 10 forintos ér­méket. Ezek az érmék 198 7. március 31-ig még törvényes fizetőeszközök, azt követően visiíoftt csak az új "típusú — 19'83-tól készülő' —klisébb át­Bevont jogosítványok Kiszaladt az úttestre KOSSUTH RADIO 4.25: Rákőczi-induló 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hirek. Időjárás 8.20: Társalgó 9.44: Dallal üzen Ázsia 10.00: Hírek. Időjárás 10.05 :; Két keréken Magyarorszá­gon 10.35: Éneklő ifjúság 10.52: Két trió 11,35: A planétás ember l.’.OO: Harangszó. Déli krónika 12.305 Ki nyer ma? 32.45 4 A madarak — komolyzenei válogatás 13.41: Zenés játékokból 14.O0: Hírek. Időjárás 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Arcképek a lengyel Iroda­lomból 15.18: Népdalok, néptáncok 16.00: Hírek. Időjárás 16,95: A Nyitnikék postája 17.00: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ün­nepén 17.30: Beszélni nehéz 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt..« 18.30: Esti magazin 19.15: Gondolat 20.00: Opera-művészlemezek 20.40: Nótaest 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Népzene Vietnamból 22.15: Az alkohol 22.55 : Évszázadok mesterművei 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.25: Rákőczi-induló 4.30: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora 8.00: Hírek. Időjárás 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközően 9.05: Napközben 12.00: Hirek németül, oroszul és angolul 12.10: A Lipcsei Rádió füvószene- karának lel vételeiből 12.30: Népdalok kóruselöadásban és népi hangszereken 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Betűtenger 15.00: Hirek. Időjárás. Útközben 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Krause Annamária zongo­rázik 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.00: Hírek. Időjárás, Kommen­tár. Otközben 17.30: Kamasz-panasz 18.30: Talpalávaló 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Csak fiataloknak! 20.09: Korda György és Balázs Klári énekel 20.38: A Vatikán titka 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Á Vatikán titka 21.30: A Rádió Dalszínháza 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Könnyűzene esti hangulat­ban 0.10: Magyar és idegen nyelvű víz jelző szolgálat 0.15: Éjfél után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: A kiállítótermek program­jából 9.03: Zenekari muzsika 19.35: Töltsön egy órát kedven­ceivel 11.35: Trisztán és Izolda 12.40: Andreas Vollenweider sa­ját műveiből hárfázlk 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: A külpolitikai rovat mű­sora 1^20: Felejthetetlen arcok az Operaházból 13.49: Zenekari muzsika 14.50: Zenei tükör 15.20: Schubert: Alfonso és Est­rella 18.30: Szobraimmal szólok az emberekhez ... 18.30: Na maternjem Jezyku 19 9)0 • Hirek. Időjárás 19.95 * In der Muttersprache 19.15: Magyar zeneszerzők 29.17; Egy pálya vonzásában 20.37: Mendelssohn: D-dúr szo­náta 21.06: Barokk zene 22.16: Afrika francia nyelvű Iro­dalma 22.40: Bemutatjuk a Ray Brown trió „Lelkierő” c. dzsessz- lemezét 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás és pontos idő­jelzés TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna 8.30: Az élet kalandja 9.25: Buffalo Bill hagyatéka 10.30: Képújság 15.45: Iskolatévé 16.20: Hirek 16.30: Tegeződő 17.20: A Vietnami Szocialista Köz­társaság nemzeti ünnepén 17.40: Könnyűzene Vietnamból 18.05: Diagnózis 18.25: Agrárvilág 18.50: Mini-Stúdió >86 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05 : Rabszolgasors 21.10: stúdió >86 22.10: Sopoti dalfesztivál 22.30: Híradó 3. 22.40: Himnusz 2. MŰSOR 18.10: Sakk-matt 18.30: Körzeti adások 19.35: A Szent István székesegy­háztól a Szent István szé­kesegyházig 20.20: Gondolkodó 21.25 : Beköszönt a szeptember A helyszínen meghalt. Du­nakeszin a 2-es számú főúton Dudek Pável lengyel állam­polgár személygépkocsijával figyelmetlenül haladt. Elütöt­te az úttesten áthaladó Bóna Sándor 59 éves segédmunkást, aki a helyszínen meghalt. A gázoló gépkocsivezető jogosít­ványát bevonták. Körültekintés nélkül. Mo- nori-erdőn Szőnyi Ferenc 38 éves gépkocsivezető figyel­metlenül haladt tehergépko­csival és elütötte az úttestre körültekintés nélkül kiszaladó 8 éves Juhász Sándort, aki megsérült. Gyorsan hajtott. Ecseren a 20 éves Varga Lajos lakatos nem az útviszonyoknak meg­felelő sebességgel vezette sze­mélygépkocsiját. Áttért az út­test bal oldalára, ahol egy fának ütközött. A gépkocsi- vezető könnyebben, utasa, Hermann István 19 éves gal­vanizáló súlyosan megsérült.-aramból. Üllőn Katona György 31 éves gépkocsiveze­tő tehergépkocsijával áttért az úttest bal oldalára. Össze­ütközött Fialka János 31 éves lakatos személygépkocsijával. A balesetnél a személygépko­csi vezetője súlyosan, utasa, Diliig László könnyebben megsérült. Féktávolságon belül. Ha­lásztelken egy mikrobusz el­ütötte a féktávolságon belül elélépő 58 éves Kállai János- nét, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Az árokba borult. Visegrá- don Rajczik Tamás 20 éves gépkocsivezető személyautójá­val az árokba borult. Utasai közül Németh Ildikó 18 éves bedolgozó súlyos sérüléseket szenvedett. Kertész Istvánná 28 éves adminisztrátor és a gépkocsi vezetője ugyancsak megsérült. Parkolás közben. Sziget- szentmiklóson Kovács László 18 éves esztergályos motorke­rékpárjával egy parkoló te­herautónak ütközött és sú­lyos sérüléseket szenvedett. Elélépeít. Szadán Tulipán Andrásné 53 éves gondozott figyelmetlenül egy teherautó elé lépett és megsérült. Nem adott elsőbbséget. Bu­daörsön Németh Jenő 32 éves traktorvezető személy- gépkocsival haladva nem adott elsőbbséget Bodnár Já­nos 46 éves segédmotorosnak, aki súlyos sérüléseket szenve­dett. Elgázolta. Monoron Pető Hona 16 éves tanuló körülte­kintés nélkül egy személyautó elé szaladt, amely elütötte. A fiatal lány megsérült. Áttért a bal oldalra. Rác­kevén Bogárdi István 30 éves sz bafestő személygépkocsival áttért az úttest bal oldalára és ott egy másik személy­autóval összeütközött. Súlyo­san megsérült. A másik gép­kocsi utasai, Józan Károly és Bajnok Mária ugyancsak megsérültek. Bogárdi utasa. Juhász Jolán könnyebben megsérült. Ittasan. Halásztelken Kié­ber János 32 éves villanysze­relő személygépkocsijával it­tas állapotban áttért az út­test bal oldalára és ott egy villanyoszlopnak ütközött. Utasa, Hamli Jánosné súlyos sérüléseket szenvedett. A gá­zoló jogosítványát bevonták. A rendőrség tovább vizs­gálj i a balesetek körülmé­nyeit. mérőjű 5, illetve a sárga szí­nű 10 forintos érmék marad­nak forgalomban. Akik jövő év márciusának végéig nem váltanák be régi érméiket* azok az MNB pénztáraiban 1987. szeptember 30-ig még átválthatják. Ezzel az érmebevonással a Magyar Nemzeti Barjk elér-. Kézéit az egységes forgalmi érmesor kialakításának. utolsó állomásához. A több éve tar­tó folyamat eredményeként alapanyagában korszerű ér­mesor jött létre. Az érmék ötvözete kopásálló, károsodás nélkül igen sokáig részt tud­nak venni a forgalomban, automata gépekkel gyorsan számiálhatók. Berobbant az olajkályha Leégett a (sház Veresegyházon az öreg­hegysor 10. szám alatt lévő hétvégi faház az eddigi ada­tok alapján olajkályha-berob- banás miatt kigyulladt és le­égett. A ház Horváth Jánosné tulajdona. A gödöllői és a váci tűzoltók a lángokat lo­kalizálták. A keletkezett kár mintegy 150 ezer forint. A tűzoltóság és a rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja a tüzeset körülmé­nyeit. Érvényben: szept. 2-től 8-ig Valnfaár folyamuk Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egységr« forintban Angol font 6 247,29 6 633.72 Ausztrál dollár 2 556,02 2 714.12 Belga frank 99,89 106,07 Dán korona 546,75 580,57 Finn márka 858,98 912.12 Francia frank 630,98 670,00 Görög drachma a) 30,85 32,75 Holland forint 1 832,82 1 946,20 Japán yen (1000) 272,63 289,49 Jugoszláv dinár 10.86 11.54 Kanadai dollár 3 025,28 3 213,48 Kuvaiti dinár 14 389,11 15 270,15 Norvég korona 576,91 612,59 NSZK márka 2 05°,05 2 1.95.97 Olasz 1 ra (1000) 29,96 31.82 Osztrák schilling 2,'3,73 311.89 Portugál escudo ,28,89 30,57 Spanyol peseta 31.49 33,43 Svá jci frank 2 553,36 2 721,92 Svéd korona ÖlO,85 648.64 USA dollár 4 194,43 4 453,87 ' ECU (Közös Piac) 4 341,16 4 609,68 (a) Vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 500-as. nrpT MCPVCI lilDI AD A Magyar Szocialista Munkáspárt "Pest Megye! Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik _ _ rf A I Mr b l ti niilLnr Főszerkesztő-helyettes; Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IR4NY1TÖSZAM- 1446 — Klárii* a V kV I IllhU I fc* Vín,.la4 nudnnrait öl ti Vi a TiiÍ7a tőr 10=50 TTml A«- VinriA- ^111 Trr.ro vpyóriciaoontó _ A cvnrhoeotőeó« Ar- „ l.UJlu: “V. A*40: __P-laaJa 3 va sárnap kivételével. — naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes. — ________r______________ _> 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÓSZAM: 144G — Kia Hí rlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-n Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÓKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossutn tér 1., pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP Érd Engels u i—? rc.'jgl.g r» Iá omn 'TolofViri • 0f)_7Q6 MflVflRI HlRT IP TUÍnni-rr- TTncCll+V* 11 Tnlofnr,. _ xt \ z-vrr Aníto. ~ 130. 2330. Hősök tere 5. "agyar Posta, vacv Dostautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díjf egy hónapra 43,—_Ét, egv neevedévre 258 — Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index; 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—-1557 (Gödöllői Hírlap' JÖSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2750 (Váci Hírlap). • v

Next

/
Thumbnails
Contents