Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-12 / 215. szám
Összefogásra épülhet a jövő Mondd meg, hol laksz... Nénje levetett ruháit hordja Öjabb feszítő fejlesztési igényeket teremt Töprengés nélkül befejezhetjük az első címsorban félbehagyott mondatot, mert hiszen mindannyian — tapasztalatból — tudjuk, minek kell folytatásként ott állnia. A hol laksz ugyanis megszabja a hogyan lakhatsz, miként élhetsz határait, ami a tárgyi világot illeti. (Folytaid* az 1. oldalról.) gilag megerősödött. Eredménynyel zárult a kistelepülési rekonstrukciós program, amelyet a tagság elismeréssel fogadott. Pest megye azonban, »«/átos fekvéséből adódóan az országos átlagtól eltérő vonásokat is mutat. — Nálunk még az elmúlt tervidőszakban is az alapellátás javítására helyezték a hangsúlyt a szövetkezetek, bár ez nem mindig esett egybe a jövedelmezőség növelésére irányuló törekvésekkel — mondotta Beke András. Kevés pénz marad a beruházásra A megye szövetkezeteinek egy része olyan monopolhelyzetben van, amelyet aligha irigyelhet bárki. Kistelepüléseken és külterületeken működtetnek 325 kereskedelmi egységet, amely 15 százalékos részesedést képvisel. Nyilvánvaló, hogy itt a gazdaságosság kérdése nem lehet elsődleges, de örökérvényűnek sem szabad elfogadni ezt a helyzetet. Keresni kell a jövedelmezőség javítását eredményező megoldásokat — hangsúlyozta a Mészöv elnöke. A többszektorú kereskedelemmel rendelkező városokban azonban az elnökség álláspontja szerint elsőrendű fontosságú a jövedelmezőség, azaz: a kereskedelemben is érvényesülnie kell annak az általános elvnek, hogy ami nem jövedelmező, azt — ha nem az alapellátást érinti — ne fejlesszék. Alig akad, vagy talán nincs is fórum manapság, ahol ne érné kritika a szabályozó- rendszert, illetve annak gyakori változásait. Nem meglepő tehát, hogy a szövetkezetek tagsága is hangot adott aggodalmának, amely szerint az állammal és a bankkal szembeni kötelezettségek teljesítése után elenyészően kevés pénz marad a beruházásra, a forgóalap feltöltésére, a dolgozók anyagi ösztönzésére. Nehézzé válik az egyszerű újratermelés is, de kivált a technikai megújulás. Márpedig — és ezt megerősítette több hozzászóló is — Pest megye agglomerációs övezeti áfészeinek nyomasztóan nagy konkurenciát jelent a főváros. Budapest nem csupán több fizetést, hűségjutalmat, de lényegesen jobb munkaköKatonai küldöttség élén tartózkodik hazánkban O. Gük Rjol hadseregtábornok, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, a Koreai Néphadsereg vezérkari főnöke. A küldöttség tegnap délután Reményi Gyula altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnökének helyettese kíséretében tett látogatást a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságban, ahol dr. Magyar Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, dr. Kocsis Péter, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának gazdaságpolitikai osztályvezetője és a házigazda, Góg Mátyás, a kísérleti gazdaság igazgatója fogadta. Az igazgató köszöntötte a vendégeket, majd röviden bemutatta az 5000 hektáron gazdálkodó, 650 dolgozót foglalkoztató nagyüzemet. Elmondta, hogy az összes termelési értékük 600 millió forint, ebből 75 millió a nyereség. Ezerkétszáz hektáron termesztenek búzát, .hektáronként 6 tonna az átlagtermés, míg a kukorica hét tonnát hoz. Kétezer szarvasmarhát tartanak, egy-egy tehén évente 6300 liter tejet ad. Tizennégy ezer sertés nevelkedik az ólakban, de a növény- termesztésen és állattenyésztésen kívül meghatározó szerülményeket tud nyújtani kereskedőinek. És ebbe beletartoznak a munkát könnyítő, gyorsító gépek, berendezések is. Egyenlőtlen esélyek a felvásárlásnál A körülményekre vagy akár a szabályozórendszerre való panaszkodás persze nem visz előre. Ezt maguk az érdekeltek is jól tudják, keresik is azokat az utakat, amelyek a talpon maradásnál többet: nyereséges tevékenységet ígérnek. Mind a tagság, mind az elnökség támogatja a vitaanyagnak azt a gondolatát, hogy a fogyasztási szövetkezeti mozgalom pozícióját erősítené egy országos szintű szövetkezeti nagykereskedelmi hálózat, és az, ha ipari tevékenységre fognának össze közös pénzeszközökből. Az egyetértésük mellett többen felvetették viszont, hogy mintául ne a Skála-Coop szolgáljon, mert ennek működését nem tartják kielégítőnek, ha az eredeti célokkal vetik ösz- sze. Véleményük szerint nem javult általuk eléggé a szövetkezeti. kereskedelem áruellátása és a tagszövetkezetek érdekei sem érvényesülnek kellően. Feszitő gondjaik közé sorolták általában a nem azonos pozíciót, azt, hogy az áfész-boltok hátrányban vannak például a magánkereskedőkkel szemben, de nem egyenlők az esélyek a mező- gazdasági termékek felvásárlásánál sem. A vitaanyagból hiányolták a mezőgazdasági szakcsoportok fejlesztésére vonatkozó elhatározásokat is, jóllehet ez nélkülözhetetlen, segítségre érdemes tevékenység. — A fogyasztási szövetkezetek következő öt évében elsőrangú követelmény az intenzív fejlődés kibontakoztatása, amelynek feltétele, hogy a fejlesztési eszközök a hatékony területre összpontosuljanak — fejtette ki szóbeli kiegészítőjében Beke András. — A szövetkezeteknek a termelőkkel a mainál eredményesebb együttműködést kell kialakítani. Javítani kell mindenütt a személyi feltételeket is. Tarthatatlan, hogy ha fegyelmet, teljesítményt követelünk, sokan egyszerűen odébbállnak, s ennek úgyszólván alig van ma következménye. E megállapítással a tisztesrepe van a gazdaságnak a folyékony műtrágya és az abraktakarmányok gyártásában, és gépgyártó tevékenységet is végeznek az ipari üzemükben. A herceghalmiak az ország 124 állami gazdasága között az előkelő harmadik helyen állnak a rangsorban termelési eredményeik alapján. A tájékoztató után a vendégek nagy érdeklődéssel tekintették meg a tavaly átadott, valóban színvonalas éttermet, és azt a bemutató- helyet, ahol fényképek segítségével is ízelítőt kaptak a Hungahib sertéstermelési rendszerről. Ezután az út a Dávid-majorba, a tehenészeti telepre vezetett, ahol a gépi fejést és az elletőtelepet tekintették meg. Kinn, a földeken a napraforgó betakarítását mutatták be a házigazdák. Érdemes megemlíteni, hogy Herceghalmon a napraforgó hektáronkénti hozama ebben az esztendőben jobb a megyei átlagnál. A bemutató után dr. Magyar Gábor miniszterhelyettes vázolta a vendégeknek a magyar mezőgazdaság útját. Elmondta egyebek . között, hogy míg a hatvanas évek közepén behozatalra szorult országunk gabonából, húsból és zöldségből, addig mára a séges többség messzemenően egyetért, mint ahogyan azzal is: a kritika, az igények mellé oda kell tenni mindenkinek azt, ami tudása legjavából telik. Azért persze érthető, ha az efféle összejövetelen ki-ki elmondja, ami a szívét nyomja. Az elégedettség leginkább a takarékszövetkezeti ágazatra jellemző, joggal. Ők azok, és lapunk erről rendre hírt adott, akik szinte töretlenül fejlődtek az utóbbi esztendőkben; betétállományuk, nyereségük tisztességesen gyarapodott, vállalkozókészségük jövőbeni sikereket is ígér. A harmadik ágazat, a lakásszövetkezeti. Náluk nem rózsás a kép, ahogyan az több felszólalásból is kirajzolódott. „De másra, mint önerőre, nemigen lehet számítani — mondta Ullár János, a százhalombattai lakáskarbantartó szövetkezet küldötte —, az önfenntartó karbantartó részlegek működése a kulcs a fennmaradáshoz.” Nagyobb erőfeszítés szükséges Szót kórt dr. Kocsis Péter a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Egyebek között ismertette a megye ez évben elért eddigi eredményeit, hogy a küldöttek ebbe ágyazva alkossanak képet saját tennivalóikról. Hiszen valamennyiünket érint az aszály, valamennyiünk munkáját minősíti, hogy nincsen összhang a bérek és a teljesítmények között. Ez arra Int: mindenütt nagyobb erőfeszítésre van szükség. Rámutatott arra is: kereskedelemről, ellátásról beszélve nem lehet cél mindent megszüntetni, ami gazdaságtalan. Felszólalt Jakab Tibor, a megyei KIS7.- bizottság titkára is, aki az iskolaszövetkezetek emberformáló hatását méltatta, s a tevékenység kiterjesztésére ösztönzött. Ugyancsak letette a testület voksát az ifjúsági bizottság újbóli megalakítása mellett. A vitaanyagot és Beke András összefoglalóját a résztvevők egyhangúlag elfogadták, majd sor került a kongresszusi küldöttek, valamint a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa hét Pest megyei tagjának megválasztására. Szigetül Teréz termelés egyharmadát külföldön értékesítjük. O. Gük Rjol hadseregtábornok elismeréssel nyilatkozott a magyar eredményekről, közöttük a herceghalmiak sikereiről, s megemlítette, hogy az itt látottakat a KNDK-ban is hasznosítani tudják. Mást akar elhitetni Hol laksz? Városban. Kisebb vagy nagyobb városban? Bármelyikben, akkor is elfogadható közműves szolgáltatások, helyi tömegközlekedés, zsúfolt, de sokféle áruval teli üzletek kerítik a köznapokat. Községben laksz? Kisebb vagy nagyobb faluban? Bármelyikben, akkor is nehézkes belső közlekedési viszonyok, foghíjas közművek, a rendeltem, de nem szállították ideget őrlő, ismétlődő gondjával küszködő üzletek, szűkös köz- intézmények ... Fehérre, feketére leegyszerűsített felelevenítése város és falu gyakran feszültségekkel, igazságtalanságokkal teli különbözőségének? Az előbbi sorok valóban leegyszerűsített említői a való viszonyoknak, hiszen lelünk a megyében saját fejlődése ezernyi baja alatt nyögő városokat és harmonikusan haladó községi közösségeket, falunak is nagyon elmaradott városrészeket, s községi településdarabokat, melyek minden tekintetben városi jellegűek. Ennek tudatában is hajiunk, sok az igazság volt kortársunk, a bolgár író, Atanasz Dalcsev sóhajos véleményében. Szerinte „a vidék a főváros húga, és amint ahogyan általában a fiatalabb leánytestvérrel lenni szokott, nénje levetett ruháit és gondolatait hordja.” Kár lenne tagadni, a községek sokaságának kijutott, kijut ezekből a levetett ruhákból, gondolatokból, bár meglehet, formájuk éppen az ellenkezőjét, az újdonságot, a fejlesztést akarta, akarja elhitetni. Egyre kevesebb sikerrel. Gyorsan erősödik ugyanis a fölismerés — és a tervezésben éppúgy növekvő szerephez jut, mint a fejlesztési források felosztása elveinek meghatározásában —, hogy a települési, hierarchia, aimi gyakran nem több közigazgatási hierarchiánál, túlzott szerepet játszik az állampolgár min- dennapjaibap, életkörülményeiben. s ez a túlzott, szerep kedvezőtlen társadalmi hatások. következmények sokaságával jár. Elvi igazságként kézenfekvő: az állampolgárt nem lehet „büntetni”, azaz sokszoros hátrányba hozni csupán azért, mert. falun — községben — lakik. Ami már csak azért is súlyos jogsérelem lenne, mert a megyében élő állampolgárok minden százas csoportjából huszonnyolc a városlakó, azaz a döntő rész, minden százból hetvenkettő községben él! Ebből az arányból persze nem az következik — holott ilyen logikával gyakran találkozhatunk a megye különböző területein, testületi üléseken éppúgy, mint falugyűléseken —, hogy mindenütt olyan életkörülmények teremtődjenek, legyenek, mint a főváros legkorszerűbbnek tartható részein, ám az sem következhet belőle — márpedig ilyen logikával szintén gyakran találkozhattunk az országos irányító és tervező szervek gyakorlatában —, hogy a falu egyenlő a hiányos közintézményi alapellátással, a szerény kereskedelmi kínálattal, a közüzemek legtöbbjénél az akadozva működő szolgáltatásokkal és így tovább. Nem megyei különlegességről, hanem az országos gyakorlat tükröződéséről van szó, ám ezzel együtt is szembetűnően érzékelteti a kialakult, lehetetlen helyzetet a következő — tagadhatatlanul ritkán emlegetett — viszonyszám. A megyében 1984-ben — ez volt az utolsó olyan év, amikor még változatlanul érvényesült a korábbi településhálózat-fejlesztési koncepció — a nyolc város, miközben lakosságuk a megye népességének 24,4 százalékát adta, a kommunális beruházások minden ezer forintjából 462-vel rendelkezett, azaz 46,2 százalékkal...! Népességarányosan nézve majdnem kétszeres súlyú a részesedés. Egy folyamat szakasza Ezek szerint remek volt a városok sorsa? Ne siessük el a választ! Az akkor még reménybeli, azóta városi rangot kapott Szigetszentmiklós például, bár lakossága a megye népességének két százalékát tette ki, a kommunális beruházásokból ötször kevesebbet, 0,4 százalékot részelhetett csupán. Nem egyedüli eset! Ebben a cipőben járt például Érd is, s ilyen, rettenetesen szorító topánkában botladozott az egész megye maga. Igen. A szocialista szervek egy lakosra vetített kommunális beruházásait nézve, a tizenkilenc megye közül a tizennyolcadik helyet foglalhatta el... A többi között annak is következményeként, hogy Pest megyében alacsony a városi lakosság aránya, nincsen megyeszékhely, azaz a pénzosztó mechanizmusok — ne feledjük, az 1984-es állapotokról írunk — sokkal inkább honorálták a települési hierarchia mutatta képet, mintsem a gondok által rajzoltat. Mielőtt bárki félreértené a szerzőt: az újságíró tudja, egyetlen esztendőből nem szabad végletes következtetéseket levonni. Itt azonban nem egyetlen évről, hanem egy folyamat éppen kiválasztott szakaszáról szóltunk, szólunk, mind a megye, mind a megyén belüli települések esetében. Ez a folyamat a hátrányok halmozódásának egyre nehezebben viselhető terheivel járt, s logikus, az országos tervezésben és elosztásban kapott hátrányokat a megyei tervezés továbbosztotta a települések között, mert hiszen soha nem volt fedezet az egyensúlyok keresésére, csupán a legégetőbbé vált feladatok megoldására futotta úgy-ahogy. Szerény változást a tavalyi évtől rögzíthetünk. Ennek a változásnak a forrása aligha a belátás, sokkal inkább az a, nagy horderejű politikai döntés, amely a párt XIII. kongresszusának határozatában fogalmazódott meg, o községek népességmegtartó képessége erősítésének szükségességében. A megye hozzájutott némi pótlólagos forrásokhoz — felzárkóztatási többlethez, amint hivatalosan jelölik —, amit szeretnének úgy felfogni, mint első kézzelfogható jelét a többszörös hátrányok elismerésének. Ezeknek a sok területen meglevő, többszörös hátrányoknak az elismerését — s ami ettől elválaszthatatlan, a gyakorlatban való érvényesítését — furcsa módon éppen a többletek megadása tette még inkább sürgetővé. A megye ugyanis, a tanácsi beruházásoknak az egy lakosra számított összegét tekintve, 1984-ben az országos átlag 60,3 százalékát érte el. Tavaly viszont ugyanez az arány már csak 52,9 százalékot tett ki...! A változások ilyen irányához aligha szükséges kommentárt fűzni. A többlet ugyanis csupán arra elég, hogy az elmaradás mértéke lassabban növekedjék! A sokféle ok, az okok és az okozatok bonyolult viszonyai miatt — tudva a népgazdaság erősen korlátozott lehetőségeit is — véljük igaznak: nem a több pénzen, a miért nincsen többön kell tiprődni a költségvetési támogatások, az ún. központi források elosztásakor —r ezen a miért nincsen több jövedelemforint gondon a termelésben kell töprengeni! —, hanem a meglevő források megoszlásának — feldarabolásának — arányain. A tanácsi gazdálkodásnak aa idei januártól érvényes, a korábbiaktól alapvetően eltérő rendszere — a költségvetési és a fejlesztési forintok egyesítése az egységes pénzalapban, az ún. megpántlikázott, célhoz kötött, célcsoportos stb. pénzek súlyának, arányának mérséklése — elvben már ma tág teret nyit a tanácsok önálló gazdálkodásához. A gyakorlatban ehhez hosszabb idő — és ami nem mellékes —, valamint több pénz kell azokra a helyekre, amelyek indokolatlanul kerültek hátrányba a települések egy másik, szűk csoportjával szemben. Remélhetően ez az új gazdálkodási rendszer — amelynek finomítása azonban már most, a kezdeti tapasztalatok alapján is látható, elkerülhetetlen — módosít majd azon a furcsa helyzeten, hogy az. aki költözik, automatikusan hozzájut — vagy éppen elveszíti azt — a társadalmi erőforrások teremtette javak egy jelentős tömegéhez. Számára olcsó vagy éppen ingyenes közműfejlesztések élvezője lesz, a korábbinál alacsonyabb közüzemi — például áram-, víz-, stb. — díjszabások alapján fizet, ráadásul úgy teszi mindezt, hogy közben puszta jelenlétével a települési hierarchia magasabb fokán álló helyen újabb feszítő fejlesztési igényeket teremt, amelyek kielégítéséhez azonban — szemben a községben élőkkel — minimális mértékben járul hozzá vagy még így sem. Micsoda különbség! A megye az egyetlen a hasonló közigazgatási területek közül az országban, amely az 1981. és 1985. közötti évek mindegyikében jelentős népességnövekedést — 1985-ben is még mindig községnyi népet, ezer főt — mutathatott ki, fél évtized alatt tizenegy- ezer ember a gyarapodás. Ennek azonban kevés nyoma van a fejlesztési lehetőségekben. A magunk nagyon laikus eszével csakis erre következtethetünk például abból a tényből, hogy míg országosan, 1934-hez képest, 1985-ben százegy forinttal kisebbedéit az egy lakosra számított tanácsi beruházások összege, addig a megyében ez a visszalépés 367 forintot tett ki. A visszalépésekre sokféle lehet a magyarázat — és a legfőbb magának a népgazdaságnak a helyzete, romló pénzügyi pozíciója — általában is, a megyére értve is. A visszalépés megyei mértékére azonban — az országos 2,4 százalékos csökkenéssel szemben 14,3 százalék! — aligha lehet meggyőző, az igazságosságnak megfelelő magyarázatot adni. S ráadásul milyen nagy különbség (az országos) 4240 forintból elveszteni 2,4 százalékot, avagy (a megyei) 2560 forintból 14,3 százaléknyit...! Mészáros Ottó F. E. Ebből a búzából készül a kenyerünk. Góg Mátyás O. Gük Rjol hadseregtábornoknak mutatja az új búzából készített köteget (Veress Jenő felvétele) Koreai vendégek Herceghalmon Hasznos magyar tapasztalatok
