Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-10 / 213. szám

'«/W* Hírlap SPORT 1986. SZEPTEMBER 10. Karpov feladta iVó'íí az előny Leningrádban a férfi sakk- világbajnoki döntő visszavágó 14. játszmájának keddre ter­vezett folytatása elmaradt. A kihívó szovjet Anatolij Kar­pov telefonon értesítette a pá­ros mérkőzés főbíráját, a nyu­gatnémet Lothar Schmidet, hogy feladja a küzdelmet. Így a világbajnok szovjet Garri Kaszparov már 8-6 arányban vezet. A kiírás ér­telmében 12-12-es végered­ménynél Kaszparov megőrzi .koronáját”, így már csak négy pontra van szüksége a hátralévő tíz játszmából. A 15. játszmára szerdán ke­rül sor. Nemzetközi szuper maratoni Megyénk körül — kerekeken Ma 9 órakor Szigetszcntmiklóson a tanácsháza előtt nyolc fiatalember kerékpárra ül és útjára indul. Ezzel elkezdődik egy újabb akció, amely a szabadidősport-programok válasz­tékát hivatott gazdagítani. A „megyénk körül megyünk kö­rül” mintájára életre hívott „megyénk körül kerekezünk kö­rül” célja szintén a tömegek mozgásra, sportolásra csábítása, szoktatása, csak most egy eszköz, a kerékpár közbeiktatásá­val, segítségével. „Kedves sporttárs! Tájékoz­tatlak arról a két akcióról, amelynek az ötlete idén ta­vasszal merült fel, és most a megvalósítás küszöbén áll. Kérlek, vegyél részt benne legjobb tudásod szerint, és tegyél meg mindent a maga nemében egyedülálló, nemes célú vállalkozásunk sikere ér­dekében.” — így kezdődik az a levél, amelyet Tápiószelén idén augusztus 5-én fogalma­zott meg Nagybányai József. Nyolc részvevő A már hagyományos és si­keresnek mondható futóakció­hoz hasonlóan, három nap alatt nyolcán „bekarikázzák” Pest megyét. És ami a legfon­tosabb az egészben: az egyes településeken csatlakozni le­het hozzájuk, néhány kilomé­Sznnei alán feljavultak Vezet a Dunai Kőolaj Kézilabda-eredmények. NB IL Férfiak. Nyugati-csoport D. Kőolaj—Tatai Rákóczi 28-16 (11-8) Százhalombatta. 150 néző. D. Kőolaj: Hoffmann — Németh (i). Szabó (8), Gólya (2), Koller J. (9), Gáspár (7), Eisrich (1). Csere: Tamási, Boda, Koller II., Nagy, Papp. A várakozási idő letelte előtt 5 perccel érkeztek csak meg .a vendégek, autóbuszuk hibája miatt késtek. A beme­legítést időben kezdő százha­lombattai játékosok kissé el­merevedve kezdtek, s ez meg­látszott ' 'játékukon. Szünet után fél javult a Pest megyei együttes, s biztosan nyert. Jó: Koller J. (a mezőny leg­jobbja), Hoffmann. Szabó. A Dunai, Kőolaj 3 ponttal vezet a Nyugati-csoportban. Középcsoport Orosháza—Váci Izzó MTE 24-23 (13-8) Orosháza, 200 néző. V. Izzó: Bielik — Pálffy (8), Flaskai (4), Rixer (I), Roz- mann (2), Gratzál (2), Rácz (2). Csere: Hegyesi, Vörös, Se­bestyén (4). Végeredményben a két el­lentétes félidőt hozó találko­zón a hazai pálya előnyét él­vező orosháziak nyertek. A Váciak legalább egy pontra rászolgáltak. Jó: Bielik (a mezőny leg­jobbja) Sebestyén, Rácz, Pálffy, Rozmann. Keleti csoport D. Vasutas—Pestlőrinc 24- 23 (11-9). Dunakeszi. Gyenge játékkal is biztosan nyert a Pest megyei csapat. Nők Budaörs—Váci Forte 9-16, (5-8) Budaörs, 50 néző. Budaörs: Sínkéi — Taffer- ner, Onódi (1), Kővári, Strauszné (4), Kovács I. (1), Demeter (2). Csere: Denei — Kovács É., Szászi, Virág. Forte: Békési — Lukács, Spargl (3), Herédiné (1), Lá­zár (4), Lánczi (1), Jakulyák- né (3). Csere: Svéda — Tóth, Pálffy (1), Greff (2), Dónusz­né (1), . , ... , Az alacsony iSzínvonalú .ta­lálkozón a -hazaiak- kezdtek jobban a gólínségben szenve­dő váciak ellen és a 18. perc­ben 4-1-re vezettek. Ezt kö­vetően a Forte két perc alatt 4 gólt lőtt és fordítani tudott. A színvonal a második fél­időben sem javult a váciak­nak itt is volt egy jó soroza­tuk. mely eldöntötte a talál­kozó sorsát. A 37. hét Totótippek 1. FC Köln—FC Homburg 1 2. Kaiserslautern—B. München 2 x 3. Düsseldorf—Uerdingen x 2 4. Dortmund—Vfb Stuttgart 1 x 5. M.-gladbach—Frankfurt 1 x 6. Hamburg—Leverkusen 1 7. Karlsruhe—Wattenscheid 2 x 8. Essen—Aachen x 2 9. Aschaffenburg—St. Pauli 1 10. S. Kickers—Oberhausen 1 ti. Saarbrücken—Fortuna Köln x 1 12. Dartmstadt—Bielefeld 1 13. Salmrohr—Kassel Pótmérkőzések: x, l; 1; X x Régiek és újoncok A fótiak dobogós terve Hárman az éllovas fóti csapatból. Balról jobbra Bursi Gábor, Roller János, Szabó Sándor. Százszázalékos teljesítmény­nyel pontveszteség nélkül áll a negyedik forduló után a megyei labdarúgó-bajnokság­ban a Fóti Tsz SK. —' Néhány játékossal meg­erősítve kezdtünk —• mondot­ta Takács Zoltán, a fóti lila- fehérek edzője, A Dunakeszi Vasutasból Bursi jött hozzánk, a Gödöllői SC-ből Varga ér­kezett, s a Volán két kiöre­gedett ifistája, Gyuricza, vala­mint Pál Attila is csapatun­kat erősíti. A régi játékosok alkotják az együttes gerincét, s a cél az első három között végezni. tért együtt kerékpározhatnak az érintett helységek lakói a nyolc vállalkozóval. Badenszki Ferenc, Dobos Imre, Halápi Sándor, Kenyó Kálmán, Nagybányai József, Sáthy István, Szabó Győző és Szabó Tamás tehát ma 9 óra­kor a szigetszentmiklósí ta- nácsiház előtt ülnek kerékpár­ra és kezdik el a háromnapos utat. Az első nap: Tökölre 9.25-kor érnek, Szigetcsépre 9.45-kor, a további sorrend: Szigetszentmárton (10), Szi­getújfalu (10.20), Ráckeve (10.45), Kiskunlacháza (11.15), Bugyi (11.55), Dabas (12.30). Délután 15 órától folytatódik a program, Dabas főterén lesz a rajt. A kerékpárosok Űj- hartyánban lesznek 15.25-kor, Újlengyelben 15.40-kor. A kö­vetkező állomások Nyáregy­háza (15.50), Pilis (16.05), Al- bertirsa (16.30), Ceglédbercel (16.50), és végül Cegléd főte­re (17.30). Béke *86 Mivel az egész akciót azért szervezték, hogy minél több embert rábírjanak a kerékpá­rozásra, egy kis mozgásra, vár­ják a csatlakozókat, diákokat és idősebbeket egyaránt. A szeptember 11. és 12-i útvonal tervét szintén közöljük azna­pi lapjainkban. Végezetül néz­zük röviden, melyik az a má­sik kezdeményezés, amelyet a szóban forgó levél említ. Az ENSZ által nemzetközi békeévnek nyilvánított 1986-os esztendőben nyolc Pest me­gyei kerékpáros — a megyénk körül kerekezünk körül rész­vevői — egyedülálló vállalko­zásra indul szeptember 24-én. Az NDK-beli Suhl városból — Pest megye testvérmegyéjéből — indulva, Csehszlovákián át Tápiószeléig 58 órán keresztül egyfolytában kerékpározva 965 kilométert tesznek meg. A nemzetközi szupermaratoni kerékpártúra célja, a népek közötti barátság elmélyítése, a nemzetközi sportkapcsolatok ápolása és a teljesítménysport népszerűsítése. Csatlakozzanak Természetesen ezen akcióhoz is lehet csatlakozni a magyar- országi szakaszon; szeptember 26-án Budapesten kb. 14 óra­kor a Kerepesi úton, a rákos­falvi HÉV-megállónál, Men- dén, 15.45-kor, a 31-es úton; Tápiószecsőn kb. 16.40-kor, a művelődési központ előtt; Nagykátán kb. 17.30-kor, a 311-es úton, és Farmoson kb. 18 órakor, szintén a 311-es úton. Bódi István Szendrei kitűnő védései Nem esett gól Oslóban A labdarúgó Európa-baj- nokság selejtezőjére készülőd­nek a csapatok. Ennek je­gyében került sor tegnap es­te mérsékelt érdeklődés mel­lett Oslóban, a felújított Ul- levaal Stadionban a norvég- magyar barátságos találkozó­ra. Űj szövetségi kapitány, Komor a Imre dirigálja az új­jászervezett magyar, '..együt* test..:., t A holland Geurds sípjelére így kezdett a két csapat. Norvégia: Thorstvedt — Fjaelberg, Giske, Kojedal, So- 'er — Berg, Sundby, Osvold, Mordt — ökland, Andersen. Magyarország: Szendrei — Sallai, Róth, Garaba, Keller — Hannich. Fitos. Balog, Vincze — Mészáros, Hajszán. Az otthonában idén veret­len. öt idegenlégióst felvonul­tató hazai együttes fölényével telt el az első 45 perc. Szend­rei többször is szép védéssel bizonyította jó formáját. Egyik alkalommal a lesről kilépő Andersen közeli lövé­sét hárította. oldalról &z g}./ 1 " 1 A magyarok kontraakciók­kal próbálkoztak. Thorstvedt kapusnak nem sok munkája akadt. A 32. percben Fitos szabadrúgása kerülte el a kaput, majd a 40. percben Garaba a 16-os tájáról rálő- hette volna a labdát, ehe­lyett Mészárosnak adott, aki az alapvonal közeléből, bal oldalhálót találta % ígjöjjjji 0^ 4$»'*0 Szünet után mindkét csapat cserélt. A magyaroknál Koz­ma, Szekeres, Preszeller és Kvaszta állt be Hannich, Mé­száros, Vincze, illetve Hajszán helyére. így a kezdő Keller- rel egyetemben összesen öt újonc jutott szóhoz. Most sem volt színvonalas a játék, Szendrei most is jól védett. A másik oldalon Balog előtt nyílt lehetőség. A gól nélküli döntetlen az újjászervezett magyar váloga­tottnak kedvező eredményt je­lent. Norvégia—Magyarország 0-0. Mozgalmas fociszerda Itthon és külföldön Mozgalmas labdarúgó-szerda kö­vetkezik itthon és külföldön. Ma tartják a labdarúgó NB ÍI hato­dik fordulóját. A Váci Izzó Baján vendégeskedik, a találkozó 16 óra­kor kezdődik. A területi bajnok­ság Duna-csoportjában mára hozták előre az eredetileg decem­ber 7-re kiírt fordulót. A Pest megyeiek találkozói 16.30- kor: Dömsöd—III. kér. (Kauf« marin), Érd—Esztergom (Szabó II. Béla), Várpalota—Dunai. Kőolaj (Kendek!), Dorog—Kartal (King), Rákóczi SE—Ráckeve (Nagy II. János). ★ öt mérkőzéssel ma kezdődik az Európa-bajnokság 11« találkozóból álló és 1987. december 20-ig tartó selejtezősorozata. Hét csoportban 32 válogatott küzd. szerda! mérkőzések: Románia— Ausztria, Izland—Franciaország, Finnország—Wales, Belgium—Íror­szág, Skócia—Bulgária. Papírral a fuíúnapra Hi-fit, videót lehet nyerni Aki keres — talál, aki talál — keres. Ezen alapigazságok hang- súlyozásával nyitotta meg a MÉH Tröszt és a Budapesti TSH kö­zös sajtótájékoztatóját Deutsch György, a MÉH sajtófőnöke. A témát az október 25-án immár 4. alkalommal megrendezésre kerü­lő budapesti futónap adta, amely­nek előkészületei során egy új együttműködési formát ötlött ki a két együttműködő partner, a ren­dező BTSH és az anyagi hátteret biztosító MÉH Tröszt. — A sport sem működhet meg­felelő anyagi alap nélkül, ennek biztosításához keressük a segítő­kész partnereket; így jutottunk el a MÉH-hez: ők érdekeik képvise­letét, jó reklámlehetőséget .látnak ebben az együttműködésben — mondta dr. Spiegl József, a BTSH elnöke. Mindez konkrétan: a MÉH . va­lamennyi budapesti és Pest me­gyei átvevőhelyén augusztus 10. és október 24. között aki legalább 10 kiló papírhulladékot térítés­mentesen átad, sorszámozott elis­mervényt kap, amellyel részt ve­het az október 26-án, vasárnap délelőtt sorra kerülő futónap tÖ- megfutó-akcióján, amelynek táv­ja 9500 méter. A befutót követően az igazoló szelvények tulajdono­sainak lesz miért izgulniuk, ugyanis nagyértékű nyereménye­ket sorsolnak ki. így videó-mag­nót, színes tevét, mini Hi-Fi-tor- nyot, IPM-előfizetéseket és vásár­lási utalványokat nyerhetnek a szerencsés futók. Ami lényeges: egy személynek akár tíz szelvé­nye is lehet, ha mondjuk, 100 ki­ló papírt vitt előzőleg a MÉH-be. — A gazdaság és a sport köl­csönösen korrekt kapcsolatai alapján támogatunk bizonyos, szá­munkra jó reklámlehetőséget je­lentő sportrendezvényeket — ér­tékelt dr. Mátsik György, a MÉH vezérigazgatója. — A BTSH-val két éve él az az együttműködési szerződés, melynek keretében a MÉH számos, más tömegvetélke­désen is megjelenik. Ami a népligeti futónapot ille­ti, fontos, hogy lehetőleg a pén­tek-szombati. előzetes nevezési na­pokon jelentkezzenek az indulók. A nyereményeket viszont csak vasárnap, a futás után vehetik ál: aki nincs ott, nyereményét újra­húzzák. Jocha Károly .- i'iák APRÓHIRDETÉSEK A kategóriás nagy­kereskedelmi Vailalat felvételre keres az alábbi munkakörök betöltésére munka­társakat: Budapest VI. kér., Majakovsz­kij u. 12. raktartele- pere: drogista vagy gyógyszertári asszisz­tenseket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmunká­sokat. Törökbálint, Depó város raktárába: drogista vagy gyógy­szertári asszisztense­ket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmunká­sokat. Kőbánya, Tün- dréfürt utcai kötszer­raktárba: drogista vagy gyógyszertári asszisztenseket, férfi fizikai anyagmozga­tókat, női raktári se­gédmunkásokat, tele- lefonkezelőt, takarí­tónőket. Budapest XIV. kér., Telepes u. 016—112. raktárba: drogista vagy gyógy­szertári asszisztense­ket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmun­kásokat. Budapest XI. kér., Kőérberki út gyógynövény rak­tárba: drogista vagy gyógyszertári asszisz­tenseket, férfi fizikai anyagmozgatókat, női raktári segédmunká­sokat. Pomáz, Li- szenkó telepre: dro­gista vagy gyógyszer­tári asszisztenseket, férfi fizikai anyag- mozgatókat, női rak­tári segédmunkáso­kat. Érdeklődni le­het a telepvezetősé­gen: hétfőtől pénte­kig, 8—14 óráig, a 226-038 vagy 225-460 telefonon vagy sze­mélyesen, Budapest VI., Majakovszkij u. 12. Telepvezetőségen. Göd, Dózsa György u. 16/B alatt 164 négy­szögöl gyümölcsös­telken, 50 nm-es csa­ládi ház toldalék-épü­lettel eladó. Irányár: ..........Tel.: 329­El adó 8 éves, sárga, Alapi tenyészetből származó kanca ló, valamint idei és ta­valyi csikója!, Tápió- bicske, Rákóczi u. 30. Váctól 2 km-re, 450 n.-öles, zártkertes te­lek, eladó. Faház, kút, gyümölcsös van. Cím: Bacsó Bertalan­ná, Újpest, Újkisház utca 52. 1046. SKif sátras utánfutó eladó. Nagykőrös, Né- meth Irén 8. Kállai. Eladó felújított MIA diesel, Csemő II. kér., Majoros dűlő 14. sz., Vett úton, a 4-es km-kőnél._____ Ta nya eladó, Lencsés­világos 75/D. Érdek­lődni helyszínen, özv. Kecskésné. ___________ Ha sznált szegedi cse­rép eladó, 7000 db. Ara: darabja 1,50. — Nagykőrös I. kér., Damjanich u. 23. jobbkéz meghajtású, utcai betegtolókocsi, vadonatúj állapotban eladó. — Érdeklődni: Albertirsa, Móricz Zs. u. 13. sz._____________ El adó Vecsésen 1 + 1/2 szoba, konyhás csalá­di ház, 150 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Vecsés, Fürst S. u. 47 A. Bozsik Gábor. Másfél szobás lakás eladó, Nagykőrös, Farkas u. 3/B, III. em. 10. Kp.: 350 ezer -f OTP Érdeklődni egész nap. ___________ 650x 20-as és 30 cm-es széles, komplett Ro- bur kerekek, 1000 db- os baromfikeltető el­adó, Kocsér, IV. dűlő 51. Tóth György. _____ Se prűnek való cirkot vennék. Nagykőrös, Kárpát út 94.________ Eladó 1 db 3 q-ás után­futó. Nagykőrös, Köl­esei u. 32. Érd.: egész nap. _________________ Há rom és fél szobás, komfortos családi ház. sürgősen, olcsón eladó vagy elcserél­ném OTP vagy szö­vetkezeti lakásra, má­sodik emeletig. Cím: Cegléd X. kér., Sátor köz 7. _______________ Ép ítési telkek eladók az öregszőlőben. Dió­fa-köz. — Érdeklődni l~het: Cegléd, Szé­chenyi u. 10. Eladó jó állapotban levő, 8 éves, platós Barkas. Műszaki ér­vényes 87. június, 400 mm-es szalagfűrész és egy oszlopos fúrógép. Cím: Pásztor Géza, Törtei, Kossuth L. u. 50. sz. KÖZLEMÉNYEK Karnis szakbolt nyílt, Ferenc krt. 32. Tel.: 170-627. Széles választék. Szedd Magad 1 Ne felejtse el téli alma­szükségletét biztosítani a Munkatherápiás intézet pomázl almáskertjéből. A kiskovácsi almások a dobogókői müút mellett talál Rá­tok, a dolinái almások a pomázl HÉV-állo- mástól a Rákóczi úton át közelíthetők meg. Dolinában még körte és szilva vásárlásra is van lehetőség. Az útirányokat táblák jelzik. Szeptember 9-től cca. október végéig vár­juk kedves vevőinket. A hét minden nap­ján, 7 órától 16 óráig, vasárnap 12 óráig engedjük be vásárlóinkat az almáskertbe. Jonathán, starklng, golden, húsvéti ésstay- mared téli almafajtákat kínálunk. Induló ár: 8 Ft kg. Az ár a piaci árak alakulásá­tól függően, menetközben változhat. Almás­ládát a pénztáraknál 20 Ft-ért vásárolhat. Érdeklődni lehet, a (06)-26-25-022. 25-288 és 25-065 telefonszámon. ló állapotban levő pianínó eladó. Érdek­lődni : 18—20 óráig, Cegléd, Köztársaság u. 6. IV. 1. Telefon: 11-756, ________________ Fő útvonal mellett, minden Igényt kielé­gítő, kétszintes csa­ládi ház, újszerű ál­lapotban, eladó. Ga­rázs, központi fűtés, ipari áram van, két családnak Is megfelel. Különféle Ipar gya­korlására. alkalmas műhellyel. Érdeklőd­ni: Törtei, Vörös Hadsereg útja 21, Bekerített tanya. 2 szoba, konyha, mel­léképületekkel eladó Csemőn, az V. kerü­let, Pesti út 19. alatt. Műúthoz, buszhoz 3 perc. Érdeklődni: a helyszínen vagy Hert- ling Imrénénél, La- josmlzse, Alsólajos utca 272. _____________ El adó V alkon, zöld­övezetben családi ház, melléképületekkel, azonnal beköltözhe­tően. Cím: Valkó, Isaszegi út 67. Tusor András. Sürgősen eladó Du­nakeszi központjában 74 nm-es, tehermen­tes, azonnal beköl­tözhető, nem panel, II. emeleti, összkom­fortos, 2 szoba, 2 manzárdszobés örök­lakás, 980 000 Ft-ért + garázs. Érdeklőd­ni lehet munkaidő alatt: 664-820-as tele­fonon. Eladó új, 140 nm-es 170 nm), családi ház, panorámás Érdeklődni: Dobó K. u. nap!________ 4 szobás, (szuterén, gázfűtéses 300 n.-öl telken. — Gödöllő, 33., egész Nagykőrös, zrínyi u. 88. sz. ház eladó. Ér­deklődni lehet: Szol­nokl u. 64, __________ EM U—250 tipusu esz­tergagép eladó. Bp. XVII. kér., Klapka ú. 35. Érdeklődni dél­után 17-től vagy hét­végém________________ Mosodához közel, 300 négyszögöl zártkert eladó. Nagykörös, Ta­vasz 3,_____t________ Gö döllő központjá­ban 2 szoba össz­komfortos szövetke­zeti lakás eladó. Ér­deklődni és megte­kinteni lehet: dr. Po- lareczkl, Korvin Ottó krt. 8. I. 6. Eladó Monoron 4 szo­ba összkomfortos, padlástér-beépltéses családi ház, külön egy szoba, konyhás épü­lettel, Budapesten XX. kerület. Hungá­ria közben 260 négy­szögöles telek és egy Ford Granada 2100-as dízel. Érdeklődni le­het 18 óra után, Mo- nor, Puskin u. 15, 548 négyzetméter, be­építhető telek Monori- erdő. Tölgyfa utca 39. alatt eladó. Érdek­lődni: Fekete György, Gyömrö, Kossuth Fe­renc utca 37 2230. Ipari Interlock gép el­adó Cegléd, Pesti út 22 szám Üvegajtó kerettel el­adó. Nagykőrös, Hel- meczi u. 8. Eladó Gödöllő, bes- nyői részen, Damja­nich u. 36. sz. alatt panorámás, 330 n.-öl építési saroktelek, víz, villany, gáz van. Ko­vács Jözsefné, Buda­pest XIV., Vazul u. 12'A. 1141. ___________ 39 0 négyszögöl köz­művesített építési te­lek van eladó. Törtei, Kinizsi Pál út 13. sz. alatt. Érdeklődni le­het: Csemő I. kér., 14. dűlő, mindennap 17-töl 20 óráig, Ollón X szoba kony­hás családi ház eladó, 280 négyszögöl telken, azonnal beköltözhe­tően. — Érdeklődni: Üllő, Tyukodi Árpád u. 11._________________ Eladó két csalud ré­szére alkalmas, kertes ház. 1200 négyszögöl földdel. Újszilvás III. kér., 329. szám. Ér­deklődni szombat, va­sárnap a helyszínen, Juhászéinál, ______^ ZA írsz. Skoda S 10Ó eladó. — Érdeklődés: Vác-Deákvár, Kucsma út 8. (egész nap). 3 éves, 1300 S eladó. Valentin József, Nagy­maros, Nimród utca 5, sz. ! Törzskönyvezett, 4 hó­napos magyar vizsla, eladó. Cegléd, Déli út 68/A. Bátori László. Német juhász köly­kök, 3 hónaposak, 8xCAC, HFGY apától, kitűnő II. helyezett anyától kaphatók. — Cím: Szilágyi Katalin, Bag. Vasút út 21. Dobbermann kölyök­kutya eladó. Cégléd, Csákány u. 10. Tégla- gyár mellett. _______ Be dolgozást Interlock- ra vállalok. Barna Sándorné, Ceglédber- cel. Béke u. 50. 2737. AIWA adf 220 magnó- deck, jótállással. QWAD 405. végfok 2x90 W. 2x45 W, szte­reó, eladó. Érdeklőd­ni: Cegléd, Folyó u. 6, 2700,____________ Ál lást kínál. A Jász- karajenői Árpád Mgtsz lakatosüzeme felvé­telre keres hegesztő és lakatos szakmun­kást. Feltétel: szak­munkás végzettség, minimum S éves szak­mai gyakorlat. Érdek­lődni személyesen az üzem vezetőiénél. — Cím: Jászkarajenő, Malom üt, lakatos­üzem._________________ Sóder, homok, sitt, trágya, egyéb anya­gok szállítása, föld­munka. 777-873. Elcserélném budapes­ti, szép, világos. Su­gár mellett levő. ta­nácsi lakásomat nagy­kőrösi, kis kertes házra, lehetőleg ha­sonlóra, központban. Érdeklődni: Kiss Jó­zsef, XIV., Ond vezér üt 13—15. VIII. 100. 1144,__________________ Elcserélem vagy el­adom, Pesthez 7 km- re levő, pilisvőrösvár;. 300 n.-öles telken le­vő, 90 nm-es családi házamat. Tetőtér-be­építési engedéllyé'. (Állattartásra alkal­mas). Kisebb telek nem aktuális. Meg­tekinthető egész nao. Cím: Vasas Mihályné. Pilisvörösvár. Arany János u. 6. 2085. Vidékieknek! Nyelv­tanítás levelezéssé’, száz Ft-töl havonta, angolul. német!, franciául, oroszul, ola­szul, spanyolul, tel fonetikával. Doktor Farkas külföldi din’n- más szaktanár, Buda­pest, Tábornok hu­szonegy. 1149. (831­761), _________________ Re dőny, reluxa készí­tése, Javítása garan­ciával. Mlnitökos Is. Te!.: 346-181. Társat keres? Meat - lálja. Gyors, diszke t ügyintézés. Kérte tá­jékoztatónkat válasz- borítékkal. „Aranv- híd” Társkereső Iro­da. Cegléd, Ff.: ion 3701, Vizes házak, nedves énületek utólagos szi­getelése. gyorsan, ol­csón, garanciával. — Tel.: 134-975. Bodo- kos Károly, Bp., Fa­zekas ti, fi. 1027. Reluxa több színből, mínltokos redönv, normái redőny, 46’- 4fi’, Bakos, Ro-st, Rá­kén-’ ”. 1. l’fifi. Totóstársam! önnek sem kell lemondani hobbijáról, mert elké­szült az új játékrend­szerhez Igazodó VI-os számú totótájékozta­tóm, melynek anyaga a legmodernebb t.iá- mltógépes techniká­val kidolgozott (nem vezetéses és nem hi­bapontos elvre épült), olcsó befizetésű ösz- szegű, ugyanakkor nagy nyerési esélyű totókulcsokat tartal­maz. Ajánlatom a ré­gi és új ügyfeleimnek a kevés pénzzel ját­szóknak és a nyugdí­jasoknak is rendkívül előnyös. Hogy erről meggyőződő essen. kérje ingyenes tájé­koztatóm at! Fekete László szerkesztő, Bu­dapest, Pí.: 316. 1445.

Next

/
Thumbnails
Contents