Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-05 / 183. szám
»•»'vT Mit. re, 1986. AUGUSZTUS 5., KEDD Ilyen szomorúnak régen láttam a határt sóhajt Oláh József Vankó István keze nyomán készül a mindenki virágoskertje Eső kéne, de nagyon... Útón-útfélen, dologidőben Augusztus van. Kisasszony hava. A császár szőlőt permetez, barackot szed, almát aszal, kukoricát sorvaszt — igen, nyolcadik hónapunk névadója munkálkodását lépten-nyomon tapasztalhatjuk az utak, dűlők szabdalta mezőkön, táblákon, gyümölcsösökben. Reggeltől estig küldi ránk s a növénykultúrákra a rekke- nó meleget; aszfaltot olvaszt, földet repeszt, növényt tikkaszt tüzes égi szekere. Esőért esedezik a határban minden élőlény — de az ég csatornái nem nyílnak meg. A vendég vendéglőse Egyetlen pillanatban fontos Szakmán belül sok az ellensége Költőfejedelem köznapi keservek tövén sarjadt sóhaja. „Classicus nép a magyar, kor csaj áros barátom. Fizetned kell, hogy szóljon hozzád, egy-két szót, enni pedig fizetésre sem ad. Nem a. Ha kérsz tőle valamit, azt mondja, hogy nincs, vagy ő biz azért nem rak tüzet.” A betű szerinti idézet Petőfi Sándor 1847 nyarán kelt VIII. útileveléből való, azaz régi csatározás ez a — képletes és valódi — söntcspult két oldalán. Porverő víz volt — Huszadik r.3>pja, igen, immár három hete nem láttak esőt, dinnyeföidjeink — mondja keserűen Padár János. — Tegnap éjjel volt ugyan valami porvérő víz, de minek? A dinnyék nemigen növekednek már s a nagy meleg' amúgy is csak a gombafélék szaporodását segíti, a mi keresetünket pedig csökkenti. Jó esetben a tervezett mennyiség félét fizeti az idén ez a húszhektáros tábla. A ceglédi Lenin Termelőszövetkezet határában, -a Gál dűlőben találkoztunk a Pádár testvérekkel, Jánossal és Dáviddal. Csányról származnak, csakúgy, mint a dinnye- termesztő családok többsége, kiknek nevében most kissé megkeseredett szájízzel sorolják gondjaikat. A termés java részét elpusztította a takácsaiíka, a lisztharmat s a fuzárium, noha a tsz időben és pontosan vegyszere- zett, kultivátorozott. Kora nyáron még jóval biztatta őket az ültetvény, de most, a szárazság beállta óta egyre kevesebb a reményük; hogy tisztes haszonhoz jutnak. — Az első szüretet Anna napján, július 26-án tartottuk — mondja Pádár Dávid —, nem dicsekedhetünk az eredménnyel, bár a dinnye íze az idén jobb, mint tavaly; íze- sebb, zamatosabb. Nézzük csak a naptárt: Anna napja szombatra esett. Mondom a fivéreknek, más halandó olyankor messze elkerüli a munkát. Pádár János nevet: — No, akkor nem is tudják, mi munka van ezzel a gömbölyű gyümölccsel! A dimy- nyés kora tavasztól szeptember végéig keményen dolgozik, nincs szombatja, sem vasárnapja, különben csak annyi lenne a . jövedelme, amennyi éhen halni sok, megélni kevés. Évente mintegy háromezer órát dolgozunk. Ha kifogunk egy jó évet, megvan a számításunk. De lassan tűnő egészségünket ak» kor sem kapjuk vissza. Elsők a nyúl vendégek A tengersík, húszhektáros tábla túlvége párába vész. Az indák tövében mozdulatlanul guggoló görögdinnyék között olykor fehér és. rőt- szinű pamacsok szökkennek tova. — Mezeűnyulak — mondja a sasszemű Dávid. — Ellenük vajmi kevés eredménnyel védekezhetünk, sok gyümölcsbe belékóstolnak. Kétlábú tolvajok azonban nemigen járnak erre, hiszen nézzenek csak körül — mutat körbe—. szinte áthatolhatatlan kukoricatáblák övezik ültetvényeinket. Szavait félbeszakítja egy' közeledő teherautó dübörgése: o szállítók érkeztek. Holnap már a ma szedett, a csányi dinnyések termelte gyümölcsöt eheti a ceglédi s a budapesti fogyasztó ... Forró aszfalton Porzik a dűiőút, s a úiny- nyeszedők szapora iába nyomán porzik az út menti akáo- bokor, a címereket bontó kukoricatábla. Porzik a föld s fejük felett porzik az ég is. Porzik itt minden. No, végre, autónk rákapaszkodik a széléi betonúira. Ezen az acél- kék szalagon vifzont- az aszfalt olvadt meg, surrognak a gumiköpenyek alattunk, kerékkötő, fekete massza mellett szaladnak hátunk mögé a fák. Az akácok, melyek koronáin már itthagyta névjegyét az őszi piktor: sárga és barna foltok keverednek a sápadt zölddel. Furulyázó kukoricatáblák, cseüevész, földre lapuló répasorok maradnak el mellettünk — s aztán a szüvási kanyarban íölbuk- kan a Petrife kocsma épülete. — Kedd van, mégis zárva az ajtó — morog a iegszom- ja&abb torkú férfi. — Pedig ilyen kutya melegben jólesne egy korsó sör. A bolt? Ma sem kapott kőbányait. No, gyertek, cimborák, majd iszunk fröcesöt a Julis néninél! — rángatja hasonló mun; kandiába öltözött társait s megindultak a tápiószőlősi házsorok leié. Mindenki kertje Vankó István újszil vasi lakos nem bögrekocsmákban aprózza föl munkaidejét, de még szabadságát sem: a házuk előtti utcafrontot takarítja, kapálja, gereblyézi a férfi. Szépül, simul a mindenki virágunkért je, alkalmi kertészük láthatóan kedvét leli munkájában. — A Dél-Pest Mep’íi Tanácsi Építőipari Vállalatnál dolgozom, ma szabadságon vagyok — mondja két szus,szántás között. — A ház körül már mindent elvégeztem, most az utcafrontot takarítom. Körbenézek. Itt. a II. kerületben, az Üjföldnek nevezett falurészen kevesen szeretik a szépet, alig van néhány gondozott járdaszakasz. Annál több a kerítésen belüli hivalkodó viliég. — S megbecsülik fáradozását a szomszédok, az autósok? — kérdezem a férfit, mutatva a földút közepére vágott árkokra. — Nem az emberek véleménye érdekel, inkább az, van-e foganatja a munkámnak — mondja Vankó István. — S ezt csak úgy mérhetem le, ha valamelyik utcabeli lakos hasonlóképpen megfogja a kapát itt, kerítésen kívül is. Látja, azért vagyunk né- há-nyan, környezetszépítők. — S hol van a család többi tagja? — A feleségem dolgozik, lányaink üdülnek. Azért nekik is marad még tennivaló kívül is, hévül is ... Satnya árnyékban Továbh, Györgye félé. Elmaradnak a kukoricatáblák, el a rspaíöidek is, itt,' a Nagypásikom-rétsn már csak néhány, ittfelejtett szalmacsomó emlékeztet a minapi aratásra, tehenek hűsöinek a satnya árnyékok alatt. Megáll a szél, megállni látszik az élet is. Ám a hirtelen csendet valami távolról felénk libbenő s egyre erősebb traktorzúgás töri meg. Igen, amott, a rét íúlfelén valami mozdul, s egyre növekszik. Egy MTZ-traktor dohog, fújtat s hagy maga után széles pbrfátylat.''-0 *•'■■'' i Hogy mellénk ér, vezetője megáiíkja- a gépet s leugrik az aszott mezőre. — Oláh József vagyok, a Zöldmező Term előszÖv étkez ét traktorosa — mutatkozik be a poros arcú, poros v'álíú 'férfi. — Nyolchektáros ez a rét, azt kaszálom rotációs fűnyíróval. Egyenletesre kell vágni a torsát, ugyanis ez a mező a MÉM Repülőszolgálat reptere. A növényvédő szereket szóró gépek szállnak le ide , olykor, ha tankolniuk kell. Amoda, a tábla túlielén van a tartály állomás. Füikemeleg: ötven — Milyen a föld? — kérdezem a kaszák alá mutatva. — Az éjjel esett vagy öthat milliméter, kissé föllazult a talaj, de a fűszálak is megpuhultak, így könnyebben fognak a kések. — Hány fok meleg van ott, a fülkében? — Vagy ötvenöt. Szerencsére hamarosan végzek, már csak két forduló van hátra. Azt sem bánom, ha azután esik, zuhog reggelig. Nagyon kell a csapadék. Ilyen szomorúnak régen láttam a határt. Talán tavaly szeptember végén... Beszc Imre Menet lefelé Regi csatározás, mert tart ■ma is, a mostani szezonban mintha még zajosabb lenne, mint tavaly, annak előtte, s a vendég — holott: ő fizet! — gyakran érzi úgy, mellék- szereplő csupán áruk, szolgáltatások, forintok cserélődő körforgásában, bár naiv hite szerint neki járna ki a főszerep, ö fizet, áll az előbbiekben, s tegyük hozzá, nem keveset! Hatalmas összeg elköltésének hogyanjáról szólunk, amikor a vendéglátás — a hivatalos megjelöléssel az űn. kereskedelmi vendéglátás — bármely részterepé- rol írunk, beszélünk. Például az idén, az év első négy hónapjában 17,7 milliárd forintot hagytak ott a vendégek a pénztáraknál, tavaly pedig összesen 57,5 milliárdot. A megyében a forgalom értéke három és fél milliárd forintot tett ki 1985-ben, s hogy érzékelhessük ennek az összegnek az igazi súlyát, leírjuk, a ruházati forgalom ennél egv és negyed milliárd- dal volt — kevesebb...! Eltekintve a szezonális ingadozásoktól, a megye vendéglátásában évek. óta — bár enyhe esésű lejtő ez — lefelé tart a menet. Amit pér- sze akár jelentős eredménynek is elkönyvelhetnénk, mondván, leegyszerűsítve a valóságot,. ennél nagyobb baj ne legyen, kevesebb ital fogyott... Alti azonban. étkezni akar és nem tud, a kiránduló család, . a baráti társaság, mely nem talál pihentető, kellemes környezetet a vendéglátóhelyen, aligha vigasztalódik ilyen kétséges bölcsességekkel. A vendéglátás: különleges szolgáltató szektor! Nélkülözhetetlen Gondoljunk csak rá, mihez kezdene á bel- és a külföldi turista büfék, bisztrók, éttermek híján, azaz veszedelmes tévedés — holott ennek a tévedésnek gyakran ad hangot a közvélekedés — az alkoholizmus és a vendéglátás közé egyenlőségjelet tenni, úgy vélni, a vendéglátás le- züllesztése magával hozza az italfogyasztás mérséklődését is. Ennek éppen a fordítottja az igaz! Tart a vita a szakmán belül is, az irányító szakemberek körében is arról,„a forgalom tényleges — azaz nem folyó áron mért — visszaesésében mekkora része van az életkörülmények megneh szedésének és mennyi a szerepe az áremelkedésnek. Tény, hogy a vendéglátás árszínvonala meredek emelkedőn kúszott felfelé, a legkisebb érték 4,4 százalék volt — 1981- ben —, a legnagyobb 10,2 százalék, 1984-ben. Tavaly „csak” 5,2 százalékot tett ki az ártomamutatvány... Ami egyértelmű pozitívum a megyében: ugyan lassú, de folyamatos változás megy végbe a korábbi, irreális helyzettel szemben, amikor — a hetvenes években — a százforintnyi eladásból a húszat sem tette ki az ételek ellenértéke. Az évtized elején, 1981-ben sikerült eljutni a huszonnégy, napjainkban pedig a 27-28 százalékos arányhoz. Ne dédelgessünk persze illúziókat az étei-ital arány alakulását illetően, az egészségesnek tartható megoszlástól még messzire vagyunk, nemzetközileg ezt ugyanis minimumként a fele-fele arányban jelölik rpeg, s helyesnek a kétharmad étel-, egy- harmad italforgalmat tartják ... Azt, hogy a jelenlegi állapot kíván-e jó irányba ható erőfeszítéseket, kifejezhetjük a következőkkel: a megyében, ha a teljes forgalmat nézzük — azaz, az üzletekben és a vendéglátóhelyeken eladottakat —, akkor kiderül, minden itt élőre, csecsemőre és aggastyánra is értve, tizenkét hónap alatt 08 liter bor és sör elfogyasztása jutott, s akkor a töményszeszekről még szót sem ejtettünk.. .! Lutrihoz hasonló Erről a meghökkentő nagyságú i tanfolyamról természetesen nem a vendéglátás dolga kimondani: sok.-A vendéglátásnak' az (lenné) a dolga, hogy a környezettel, a fogyasztható áruk választékával, a kiszolgálás módjával stb. valóban vendégül lásson minden betérőt. Hangsúlyozzuk: • minden betérőt. Azt is, aki éhét akarja elverni néhány falattal, s nem kér (szeszes) italt hozzá... azt is, aki csemetéjének süteményt, magának kávét rendel, s nem kénytelen menekülni a gúnyos tekintetek elől. Kézenfekvő: a sokféle vendég, azaz az igények sokfélesége, a vendéglátás sokféleségét feltételezné, követelné meg. Amiben tetemes az adósság, lássú a haladás. Holott minden — szó szerint és átvitt értelemben értett — józan vendég a maga vendéglősét szeretné megtalálni, azt, akinél valóban úgy érezheti, vendég, legyén ehhez a környezet akár családias, akár fényesen nagyvilági, csillagokkal jelzett, avagy harmadik osztályba sorolt. Ősrégi foglalkozás mai művelői várják — ha a szó tág értelmében valóban várják —• a vendéget a megye 1285 — legyen teljes a felsorolás — éttermében, bisztrójában, kisvendéglőjében, cukrászdájában, eszpresszójában, étkezdéjében, kávémérésében, büféjében, falatozójában, sörözőjében, italboltjában, kocsmájában. ősrégi a foglalkozás, mert a Szent Benedak- rend pannonhalmi levéltárában lélték fel azt az 1240 körül keletkezett oklevelet, amelynek döntően latin szövegében több magyar szóval együtt, első ízben olvasható a vendegus — későbbi századokban vendégös — kifejezés. Ennek a patinás — és ha teljes becsülettel csinálják, nagyon szép — mesterségnek szakmán belül sok az ellensége. Hogyan? Igen, szakmán belül! Az uniformisba kéhy- szerített ételkínálat, a specialitások hiánya, a rossz modor, a lomposság, a csonkított adag, a vizezett ital, a többletszámolás, a gyakran nem is titkolt csalás mind- mind — és ez csak maroknyi a lehetséges példák közül — vendeget riaszt. Vendéget. A nyári hónapokban kétmillió fölé ugrik azoknak az idegeneknek a száma, akik belépnek a magyar határon és legalább huszonnégy órát — egy éjszakát is — itt töltenek, az átutazókkal együtt pedig ez a tábor hárommillió felett van! Bizonyos, legalább egyszer valahol vendégek lesznek (voltak). Egyszer? Meg ötször, tízszer, naponta háromszor, két- hár-om héten át, pénztárcától, kedvtől, igényektől függően. Márpedig ez akkor havonta hárommillió — és a vendéglátás fő támaszáról, a belföldiekről még szó sem esett! — benyomás, tapasztalat, voks a jó mellett, a rossz ellen, sokszorozódó ítélet arról, milyen a mai magyar „vendégös”. Milyen? Ez az, amire nem szabad, mert nem lehet sommás választ adni. ‘ Vonzások és taszítások, becsülettel megszolgált jövedelmek és felháborító módon folytatott nyerészkedések, takart és nyílt csalások, hará- csolások, remekül elsajátított és magas fokon gyakorolt szakmai ismeretek, illetve ’ a minimumot sem elérő tudás, készség keveréke ma — ma is — a vendéglátás. Gyakran csupán a vendég szerencséje vagy szerencsétlensége — egy településen belül is! —, hová nyit be, milyen kiszolgálásban részesül, holott ez nem lehet — lehetne — a lutrihoz hasonlatos. Mert lutri, van-e, vagy hiányzik a napi menü, a kis- és zónaadag, milyen a cukrászati és hidegkonyhai készítmények kínálata, választéka, de gyakran még az is lutri, vehetünk-e a nyafogó gyereknek gombócnyi fagylaltot, s ha igen — pedig msnhyivel drágább már, mint volt korábban! —, abból az összesen kétféléből melyiket ... Hiszen igaz, a már említett 1285 megyei vendéglátóhelyből — tavaly decemberi állapot — . 62 százalék szerződéses formában, további hat százalék pedig ún. jö- vedeleméi'dekeltségű feltételek között, nyitja még ajtaját napról napra — -tavaly, azaz egyetlen év alatt tizenhat százalékkal nőtt meg a vendéglátásban a magánkereskedők száma a megyében, ez is a kép teljességéhez tartozik —, de csakis a formák változatosságától várhatjuk-e a haladást, az áhított változást, a vendég kedve szerinti vendéglősök táborának gyarapodását?! Ez két világ Kizárólag a vendéglátás asztala lenne — és nem a szabályozásé is? — mind szemléleti, mind érdekeltségi oldalról nézve, hogy még mindig a büfék, sörözök, italboltok,' borozók — amiket a köznyelv egyszerűen kocsmának »nevez — a vonzóak az üzemeltetőknek? Kár lenne persze magyarázkodni, mert ezeket a helyeket az tartja szívósan meg és fent, hogy itt a legmagasabb az egy négyzetméterre vetített forgalom, a légalacsonyabb pedig áz ún. kulturált ■ környezetű — értsük úgy: drága? — éttermekben. Jó lenne, ha tévednénk, de tapasztalataink azt mutatják, ebben a különb leges, kényes szolgáltatói-ke- reskedői szakmában túlságosan sckan vannak olyanok, akiknél a fontossági sorrendben előbb áll a pénz, mint a vendég, eríriek okán azután (le) kéz elése, kiszolgálása is ehhez igazodik. Az ilyen Vendéglősöknek a vendég egyetlen pillanatban fontos. Amikor fizet. A vendég áhította vendéglősnél a stó nemes és tág érteimében a vendégül látásra jut, a hapgsúly, amiért mellesleg — és természetesen — fizetni kell. Csupán kétféle nézőpont lenne ez? Nem, ez két világ! Csak éppen nem tudjuk, melyikkel találkozunk, amikor, benyitunk valahová. Mészáros Ottó
