Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-29 / 203. szám
I Építkezőknek, barkácsolóknak Faárak mintaboltja magánházban A Nagykunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság monori erdészeti üzemének korábban jobbára csak közvetett kapcsolata volt a lakossággal. Az általuk kitermelt tűzifát ugyanis a Tüzép-telepek árusították — megbízásukból. Az idén április 15-től azonban mélyült a kapcsolat a vásári lókkal, hiszen faárumintabol- tot nyitottak Monoron, az Ady Endre utca 44. szám alatt, a Topál-féle házban. 51 Mint ismeretes, a Nefag üzemeiben széles körű fafeldolgozás történik, ezekből a termékekből töltötték fel a nyitás előtt a monori mintaboltot is. Elsősorban a magánerőből építkezők gondjain akartak enyhíteni, hiszen a családi házakhoz szükséges faanyagok igen nehezen szerezhetők be még ma is. A bolt megnyitása óta több mint négy hónap telt el, kíváncsiak voltunk, milyen forgalmat bonyolítanak le, megkedvelték-e a vásárlók. Vígh Sándor üzletvezető és' mindenes egy személyben. Ö szolgálja ki a vevőket, ő rendezi a termékeket a raktárban; szóval egyedül dolgozik az üzletben. Egyelőre nem szorul segítségre, mert a havi 200 ezer forintos forgalom a vártnál kevesebb. — Az az igazság, hogy még ma is kevesen tudják, hogy Kerítéselemeket Is kínálnak eladásra A pipatórium. A legolcsóbb pipa 95, a legdrágább 380 forintba kerül (Mutnéfalvy Zoltán felvételei) megnyílt ez a bolt — mondja Vígh Sándor, akinek csaknem fél évszázados kereskedői múlt áll a háta mögött — igaz korábban más profilú munkája volt. Akik bejönnek ide, csak elcsodálkoznak, hogy hát ilyen is van Monoron. A legnagyobb kereslet az akácfa parketta iránt nyilvánult meg az elmúlt hónapokban. Ezeket kedvezménnyel kínáljuk a vevőknek. Megvásárolhatók boltunkban ezen kívül a fakorlátok, falépcsák (elemenként), kerítéselemek, kisbútorok, például dohányzó- és íróasztal, szekrénysor — ez utóbbi ára igen szolid, hiszen csak 11 ezer 800 forintba kerül. De a fehérneműtartó szekrény iránt is elég nagy volt a kereslet az utóbbi hónapokban. A barkácsolók igényeit is igyekszünk kielégíteni. Különböző lambériaanyagokat, fűrészbakokat, tapétázóbakot kínálunk nekik. A kertészke- dőknek pedig virágládákat, szőlőkarókat, támoszlopot, kerítésoszlopot. Kuriózumszámba megy, hogy a vállalat nagykőrösi i pipagyárából kikerülő termékekét is árulják Monoron. Igaz, ezek iránt elég szerény az- érdeklődés, pedig legalább húszféle található a pipatóriumban, olcsóbbtól a drágábbig egyaránt. Az üzlet négy helyiségből áll, ízlésesen vannak elrendezve az áruk. Az udvarias kiszolgálásra sem lehet panaszuk a betérőknek. A Nefag- nak ez a harmadik üzlete, amely az országban hasonló profillal működik. A monori erdészeti üzem nem rendelkezik még kellő kereskedelmi gyakorlattal, s ez nyilvánvalóan kitetszik abból is, hogy a forgalom-felfutás kissé elmarad a várakozástól. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy egyre többen megkedvelik majd a faárumintaboltot, különösen azok, akik egyszer már felmentek az üzlet lépcsőjén, s körülnéztek, vásároltak is ott. G. J. Kulturális programok Ecseren pénteken 10 órától nyitott ház. Gombán, az autós kertmo- ziban 21-től: Forró fagylalt (színes, szinkronizált angol filmvígjáték). Gyömrőn, az úttörőházban 14-től vidám szünidőzáró. A Strand kertmoziban 20.30- tól: Végső megoldás (színes, szinkronizált amerikai film). Maglódon, 16.30-tól és 18.30- tól: Vad banda (szinkronizált amerikai western). Menüén, 17-tól a MAFAK összejövetele és pingpong- edzés. Monoron, a filmszínházban 18-tól és 20-tól: Csak semmi pánik (színes magyar film- vígjáték). A Park kertmoziban 21- től: Szamurájháború (japán kalandfilm). Sülysápon, 16-tól a nyugdíjasklub összejövetele. 18-tól filmvetítés: Piedone Afrikában (olasz film). Síró asszony az utcán Idegtánc popzenére, berregésre Van úgy, hogy több hasonló „ügy” is összeszalad egy napon. Ilyenkor különösen nehéz tárgyilagosnak maradni, hiszen tálcán kínálja magát az általánosítás. Itt van mindjárt az első: bemutatkozik egy asszony a főutcán, és azon helyt sírva is fakad. Nem látóit más megoldást — mondja —, mint hogy szerkesztőségünk segítségét kérje. Körülöttünk zúgnak az autók, amíg köny- nyek között elmondja, hogy mi a baj. Harminc éve élnek a monori utca kis családi házában. Férje állandó éjszakás, nappal tudna 'pihenni, ha hagyná a szomszéd. De nem hagyja. Tavály költözött a szomszédos épületbe, s azóta kisebb szünetekkel valamelyik családtag folyvást gyötri a magnót. Nappal is, fél éjszakákon át is teljes hangerővel üvölt a zene. Pa-* naszosunk bedolgozó, de ez idő alatt sajnos képtelen volt megszokni, hogy popritmusra állítsa át az életét, sőt úgy kikészült a zajtól, hogy állandó vendége a körzeti orvosnak. — Most is a gyógyszertárból jövök, kiváltottam az esedékes Andaxin-adagot, de már ez sem segít. Az orvos azt mondja, ne is várjak sokat a gyógyszertől, ha a helyzet marad olyan, amilyen ... És megint a könnyek. — Nem próbáltak beszélni erről a szomszéddal? — Dehogynem! Azt vágta a fejünkhöz, hogy összeférhetetlenek vagyunk. Mi,, akik harminc éve egy haragost sem szereztünk az utcában. Most meg már ott tartunk, hogy az uram az évtizedek óta nevelgetett galambjait sem meri kiengedni, nehogy bosszúból kárt tegyenek bennük. Mert szóltunk az autó miatt is. Hogy legalább éjszaka egy órakor, fél kettőkor ne zúgassák, ne túráztassák, az ember idegei teljesen kikészülnek. Erre meg azt mondták, hogy félévenként használják a kocsit! Amikor többet vannak úton vele, mint egy miniszter! Aki meg éppen nincs úton, az otthon ordíttatja a magnót... Megígérem,v hogy megkérdezem a szomszédot, mi az ő véleménye mindezekről, s pár lépéssel odébb szembetalálkozom egy ifjúval, aki féltőn ölel egy sztereóban bömbölő Philipset, s amikor a rend őre a vállára teszi a kezét, mintha a víz alól merülne fel, kábultan néz körül. — Fiatalember, tisztában van maga a csendháborítás fogalmával? — kérdezi az egyenruhás, az ifjú pedig megbántottan motyog valamit bizonyos este tíz óráról, de azonmód eloszlatják a tévhitét, miszerint csendháborítás csak az éjszakai órákban létezik. A magnó jóval kisebb hangerőre állítva úszik tovább a fiú karján a főtéri sokadalomban. Bemegyek a szerkesztőségbe, bent vár egy cím, ahová ugyancsak egy panasz miatt kell kilátogatnom. Mondom a kolléganőmnek, hogy útba ejtem a magnót üvöltetőlt utcáját . is, mire megkérdezi: — Csak nem X. utcába mész? — Miért, ott is...?! Legyint. Hajjaj, de menynyire, hogy ott is! A folyton ordító pop- és diszkókazetták portáján kivételesen csend van, és zárt kapu. — Nem lehet azt pontosan meghatározni, hogy mikor érdemes jönnie... — mondja a szomszédasszony. Ez igaz Am én attól is tartok, hogy a kívülről jövő beavatkozás amúgy is értelmetlen. Lásd a következő beszélgetést, amelyet a másik helyszínen folytatunk az A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK Küldöttgyűlés a Poiitoysná! Szociális létesítményt avattak Az elmúlt napokban két jelentős esemény is a Pöli- toys Ipari Szövetkezet, illetve annak ecseri telepe felé fordította szűkebb pátriánkban a közérdeklődést. Augusztus 19-én adták át azt a komplett szociális léte-, sitményt az ecseri telepen, amelyben helyet kapott egy 210 személyes női és egy 100 személyes férfiöltöző, zuhanyozóval és kiegészítő helyiségekkel együtt. A kétszintes épületben kialakítottak egy 130 négyzetméteres ebédlőt, melegítőkonyhát, a földszinten. büfé, üzemorvosi rendelő, valamint a porta kapott helyet. A beruházás még 1983 októberében kezdődött el, s a tervezett 19 millió forint helyett tizenhét és fél millióból, s egyben a szövetkezet saját anyagi erőforrásaiból valósíthatták meg. Jobbító szándék Legutóbb a szövetkezet dolgozói küldöttgyűlésre jöttek össze, amely az ipari szövetkezetek IX. országos kongresszusának jegyében zajlott. A szövetkezet tagsága és a küldöttgyűlés a kongresszusra való felkészülés közben kritikusan foglalt állást a gazdasági egység eddigi tevékenységével, a kitűzött célokkal és feladatokkal kapcsolatban, természetesen a jobbító szándékot tartva szem előtt. Nos, e két aktuális esemény, de önmagában a Poli- toys eddigi eredményei és jövőbeni tervei kapcsán voltunk jelen mindkét alkalommal, s kérdéseket tettünk föl a szövetkezet egészére vonatkozóan dr. Tömöri Zoltán elnöknek, aki majd munkahelyét képviseli a kongresszuson. Előzetesen hadd mondjuk el a szövetkezetről, hogy Budapesten, Ecseren, Galgahé- vízen és Pusztavacson vannak telepei, amelyek sorában a ügyben, hogy a nyári konyhában a környék serdületlen tagjai kora délutántól éjfélig is dübörögnek, diszkó ürügyén, a búcsúzáskor a kapuban még körbeadják a literes üveget, amelyet végül előszeretettel tördösnek szét a szomszéd kerítésének betonlábazatán. Azt mondja erre az édesanya, a nyári konyha, s a társaság tagjai közül két csemete „tulajdonosa”: — Ugyan már, kinek mi köze hozzá? A saját kerítésünkön belül vannak, kólát isznak, zenét hallgatnak. Jobb lenne, ha csavarognának? Gyerekek ezek még, legalább szem előtt vannak. A szomszédasszony nagyon idős már, mindenre érzékeny. Hogy ké- ne élnünk, hogy neki jó legyen, megmondaná? iüiiliiiiii Megmondanám,' ha nem érezném, hogy minden utam- tnal az ördögnek tartoztam ezen a napon, bár már az induláskor jól tudtam, hogy a béke, a kölcsönös megértés angyala ritkán szokott le- szállni és összegyűjteni az andaxinos dobozokat, lehalkítani a magnókat és elmagyarázni az együtt, egymás mellett élés alapvető szabályait. Ahol ugyanis ezt nem tudják és nem próbálják megvalósítani maguktól, ott legfeljebb a szabálysértési hatóság tehet valamit. Aztán táncolunk tovább egymás idegvégződésein. Pop- és diszkózenére. K. Zs. legnagyobb technikai háttérrel az ecseri rendelkezik. A többi te.iepen elsősorban szereléssel, csomagolással foglalkoznak, valamin^ műanyagfeldolgozással, De a puszta- vacsi és a galgahévízi telep termékszerkezetét és ‘ technikai hátterét fejleszteni kívánja a szövetkezet, s ugyanígy az ecseri telep nagyarányú fejlesztése is folyamatban van. Ez utóbbiról részletes tájékoztatást adott dr. Tömöri Zoltán. Hűtés, fűtés — A legnagyobb fejlesztéseket az ecseri telepen kellett elkezdenünk, egyszerűen azért, mert itt olyan beruházások halasztódtak, amelyeket már közel évtizeddel ezelőtt, az' ecseri munkahely -létrehozásakor meg kellett volna valósítani. Ezek közé tartozik a komplett szociális létesítmény átadása, a központi fűtés és a szellőztetés megvalósítása. A hűtés és a fűtés már üzemel, a szellőztető berendezés szeptember első napjaiban lesz beindítható — késnek a kivitelezők! Az elektromosenergia-háló- zatot, a világítást is felújítottuk, korszerűsítettük, alternatív kapcsolókat helyeztünk el, így ezentúl nem kell egy egész csarnokot kivilágítani, csak az éppen üzemelő gépek fölött kell bekapcsolni a világítást. Ezt azért mondom ilyen részletesen, mert a világítás és a hűtőrendszer korszerűsítése révén legutóbb is 150 ezer forintot takarítottunk meg egyévi villanyszámlánkon. Ugyanígy a régi típusú hűtőrendszer korszerűsítésével is nagyon sok energiát takarítunk meg, ugyanis eddig a hűtés folyamatának végén egyszerűen elfolyt a drága budapesti vezetékes ivóvíz^ Most egy zárt rendszerű hűtőberendezés működik. Tavaly kaptunk is az Országos Vízügyi Hivataltól 1 millió forint támogatást, amire az idén is van kilátásunk. Légkondicionálás A munkahelyeken a gépeknél légelszívókat is alkalmazunk, így ha az ősszel működni kezd a szellőztető berendezés, gyakorlatilag tökéletes lesz a légkondicionálás. Ezek a beruházások persze sokba kerültek, a fűtés korszerűsítése 9 millió forintba, a szellőztetés 6 millióba, az elektromos hálózat cseréje és a különböző épületek megfelelő átalakítása további 7 millióba. De megemlíteném még, hogy a szövetkezet évente 10 millió forintot fizetett különböző bérleményekért, ennek az összegnek a megtakarítása érdekében ötmillióért megépítettünk egy magasraktá- rat, amelyet tovább korszerűsítünk hamarosan, így az egymáshoz közelebb k értik) állványzat s a liftrendszc 3 anyagmozgatás bevezetése révén megkétszerezhetjük táro- lókapaci tásunkat. Aszódi László Antal Csoda az utcán IS ét nagynövésű, behe- mát férfi megy a maglódi Steinmetz kapitány utca keskeny járdáján. „Tengerészjárásukon” látni, hogy jócskán ittak már. Belekötnek még az élő fába is, de szerencsére az a pár darab fa a többszázból, amelyek átvészelték az ilyenfajta „ápolást”, már jól meggyökeresedtek, ellenállnak az erősköddknek. Olyan kerítéshez érnek, ahol egyébként a jámbor kutya szabadon •futkározik a telken belül. A kerítés ütögetésével sikerül felingerelni a jószágot és gazdáját. Kisgyermekes anyuka jön szembe szöszi lányával. Nekik sem térnek ki, az asszony féltőn húzza az árok szélére tágra nyílt szemű csemetéjét, közben magyarázza, miért, nem látnak a bácsik ... Egyszer csak két kismacska fut a járdán előttük. Csöppnyiek csupán, látszik rajtuk, nem régen születtek. A két erős ember felkap az út széléről pár darab öklömnyi követ és a macskák után hajítja. Szegények mit sem sejtenek az életveszedelemből, mert ártatlanul a félelmetesen pattogó kövek után futnak. Majd négy pici lábuk közé veszik, mert azt hiszik, hogy játszanak velük, hanyatt fekszenek, úgy hemperegnek, forgatják kis mancsaikkal. A két góliát közben utol^ éri a jószágokat. Most, most.., torz vi- gyorra nyílik a szájuk, lehajolnak és... — most kezdődnek a csodák — megsimogatják a kedvesen, dorombolóan hízelgő kiscicákat... idős bácsi ér melléjük, utat engednek neki... M. V. HMH U G YE LET BOSBi Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyömrőn: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 63., telefon: 70.), Monoron, Monori-evdőn, Csévharaszton, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód). Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonci u. 1., telefon: Sülysáp 50.), Üllőn: dr. Végh Sándor, Vecsé- sen: központi ügyelet (a szakorvosi rendelőben, Bajcsy- Zs. u. 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri, az üllői és a gyömrői. Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 7 órától 13 óráig Monoron a szakorvosi rendelőben, a vecsési és üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják el. Egyéb időpontban, tehát szombaton 13-tól hétfő reggel 7 óráig Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben. Ügyeletes állatorvos: dr. Kövesy Attila Vecsés, Halmitelep. Beteg állatok bejelentése: Monoron a főtéri gyógyszer- tárban szombaton reggel 8- tól 13 óráig, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. ISSN! #133—2351 (Monori Hírlap)