Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-28 / 202. szám

BÄBONYI KRÓNIKÁS Vidékről hoz kávét, kolbászt Nem szívesen mond nemet A véletlennek köszönhetem, 'hogy a Dél-Pest Megyei Áfész abonyi 213. sz. élelmiszerbolt­jának kollektíváját megismer­hettem. Az üzletet a hetvenes évek elején nyitották, hogy . a környék kétezer lakójáról gondoskodjék. Mint látogatá­som időpontjában a vevőktől és Szabados Józsefné boltveze­tőtől hallottam, ennek a köve­telménynek igyekeznek meg­felelni. Ezt bizonyítják a for­galmi adatok is. Másfél évvel ezelőtt a kereskedelmi egység havi forgalma 500 ezer forint volt, napjainkban pedig eléri a 800—850 ezer forintöt. Az Abonyban működő hasonló nagyságú üzletek közül náluk e legmagasabb (238 ezer fo­rint) az egy dolgozóra jutó forgalom. Dicséretükre legyen mondva, hogy a múlt év ja­nuárjától sok régi vevő újra náluk vásárol. Hogyan lehet egy boltban, kielégítő kínálatot teremteni? Minderről a boltvezető a kö­vetkezőket mondta: — Ma már az áru után menni kell. Nagyon jó, hogy az áfész lehetőséget ad a köz­vetlen beszerzésre. Havonta 250 kilométert tehetek meg saját személykocsimmal. Nem­régen például hirtelen meg­nőtt a kávé iránti kereslet. A Duna Füszért mindössze 8 kilót szállított. Autóba ültem, és elmentem Szolnokra, ahon­nan 40 ezer forint értékű ká­vét hoztam. Nem mindig ka­punk eleget az úgynevezett keretes árukból. A hiányzó ki­lókat rendszerint a szomszé­dos megyeszékhelyről hozom. Ugyancsak a közelmúltban történt, hogy 40 kiló csabai kolbászt vidéken szereztem be. , — Gyakori az áruhiány? — Nálunk nem, mert ha mondjuk, kedden nem kapom meg a húsipartól igényelt portékát» szerdán délelőtt mar utazom és délután van elegen­dő árum. Nem szeretem azt mondani: nincs. —* Milyen újdonságaik van­nak? — Most a dobozos gyü­mölcslevek tekinthetők annak — mutatott a pult felé. — Még nem nagyon ismerik a vásár­lók, de azért fogyogat. Pél­dául a narancslé egészen kel­lemes. — Manapság egy boltveze­tőnek mennyire kell rugalmas­nak lennie? — Nagyon. És mindenre terjedjen ki a figyelme. Le­gyen elég és jó áru, a kiszol­gálásra se panaszkodjanak. De szerintem a bolt többi dol­gozójának is hasonlóképpen kell gondolkodnia. Mert az az igazság, hogy a fizetésünket jelentősen befolyásolja a for­galom. Nekem például 3150 forint az alapbérem, ehhez hozzászámíthatok még 1800— 1900 forint jutalékot. így át­lagban megvan a havi 5000. Nem egy nagy összeg, főleg ha számításba vesszük, meny­nyit kell ezért naponta tal­palni. — Ha a mesebeli tündér megjelenne, mit kérne tőle? — Egy hűtőszekrényt, ami­ben a tejet tárolhatnánk. Mir. uHS Bártfai Tünde fiatal keres­kedelmi dolgozó, mindössze egy esztendeje végezte el a szakmunkásképzőt. A gyakor­ló időszak és az egyéves munkaviszony alapján így vélekedett szakmájáról: — Nem bántam meg, hogy kereskedelmi dolgozó lettem. Jó, szép, és változatos mun­ka, nem tudom magam pél­dául egy irodában elképzelni, ahol mindig ugyanazt csinál­ja az ember. Szeretek az em­berekkel foglalkozni, annak ellenére is, hogy néhányan rendszerint morózusak velünk,. Gy. F, CEgjLÉDI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX ÉVFOLYAM, 202. SZÄM 1986. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK Könyvbarátok köre A kiadók is kérik véleményüket Az érdeklődők találkozhatnak kedvenc íróikkal Javában benne vagyunk az esztendőnek azon szakában, amely egyesek szerint az élet legnagyobb élményeivel, szép­ségeivel. örömeivel kecsegtet. Igaz, mások az őszt, megint mások a telet vagy a tavaszt tartják a legszebb évszaknak. Persze, hogy valójában melyik évszak a legszebb, azt hiszem, még népszavazással sem le­hetne eldönteni, hiszen kinek- kinek a látásmódjától függ, hogy melyik időszak a leg­kedvesebb a számára, melyik hozta élete legnagyobb élmé­nyeit. Ha már az élményszerzés­nél tartunk, hadd emlékezzem gyermekkorom, kamaszkorom nagy élményeire, a jó filmek­re, a jó könyvekre. Határozot­tan állíthatom, hogy ezek az emlékek annak idején lénye­gesen beleszóltak az életembe, külön-külön, apránként befo­lyásolva, formálva látásmódo­mat. Szőkébb patria Ezek közül az egykori nagy élmények közül meg kell em­lítenem az Óz, a csodák cso­dája — később Óz, a nagy varázsló — című, nemegyszer felújított, gyönyörű mesefil- met, vagy olvasmányaimból az Andersen-meséket, később Jó­kai, Mikszáth, Móricz, Arany, Ezekben a papokban Abony néhány utcájában „hadiálla­pothoz” hasonló körülmények uralkodnak. Többnyire hosszú, mély árkok Jdgyóznak az . út­test szélén, vagy éppen most ássák, máshol pedig a földet fúrják. Az idén a település újabb részeibe jut el a veze­tékes gáz. A Rákóczi úton Szabados József és nagyobbik fia az utolsó simításokat végzi a ve­zeték majdani helyén. — Iparkodnunk kell, mert állítólag napokon belül meg­jelennek a Tigáz szakembe­rei és fektetik a csöveket. Ha minden jól megy a télen már gázzal fűthetünk — mondja a negyven körüli férfi. Társu­lásos alapon csináljuk, az ut­cából 26-an csatlakoztak. Elő­reláthatóan tizenöt-tizenhat­ezer forintot fizetünk, hogy a lakásokig eljusson a vezeték. A belső szerelés ennél lénye­gesen drágább lesz. Mi ugyan még nem készítettünk költség- vetést, de többektől hallottam, hogy körülbelül 60—70 ezer forintba kerül majd. Termé­szetesen ez az összeg annak is függvénye, hogy ki, milyen mértékbe veszi igénybe -a fű­tőanyagot. — Ez a nagy családi beru­házás szerepelt a költségveté­sükben? Markol a markológép Télen már gázzal fűtenek — Már régen megbeszéltük, hogy bevezetjük a gázt. Si­került a pénzt is összegyűjte­ni. — A Rákóczi és a Márk út torkolatánál egy jókora, erős masina harapdálja a földet. Körülötte néhány férfi, köz­tük Tarkó Sándor tanácsel­nök. aki ezúttal tanácstagi minőségben, és mint a társu­lás egyik tagja van jelen. — A szervezés sokkal köny- nyebb volt, mint a munka — mondja. Nagy fába vágtuk a fejszénket, 900 méter hosszú árkot kell elkészítenünk. Re­méljük határidőre, szeptem­ber 10-re sikerül befejezni. Ak­kor kezdtük el az ásást, ami­kor minden szükséges anyag együtt volt, hogy lehetőleg mi­nél rövidebb ideig legyenek nyitott árkok. Itt, ezen a kör­nyéken 31-en kérték a gázbe­kötést. Az érintettek ellenve­tés nélkül, egységesen részt vesznek a közös munkában. Viszonylag elég sok útkeresz­teződés van erre, és ezeken a helyeken csak közösen tud­tunk boldogulni. Ahol most állunk, körülményes géppel ásni, mivel itt halad a 300 milliméteres expresszvezeték elektromos vezérlője. — A tervező alapjában vé­ve jó munkát végzett, néhány hiányosság mégis felmerült. Például a vízvezeték nem mindenütt a nyomvonalban halad. Ezt az eltérést korri­gálni kell, ami szintén több­letmunkát jelent. — Abonyban hány helyen folyik hasonló munka? — Tizenhat utcában dol­goznak. A lakosság összefogá­sával és a tanács támogatásá­val a 4-es út alatt két helyen sikerült a település másik ré­szébe átvinni a gázt. Így meg­van a lehetőség, hogy jövőre a nagyközség minden részé­ben, hasonló formában, társa­dalmi összefogással folytatód­jon az építés. Számításunk szerint a VII. ötéves terv so­rán 15—20 kilométer vezeték készülhet el. Az említett fő közlekedési út másik oldalán található utcák közül az Abo- nyi Lajos, a Bolyai és a Vö­rösmarty útra jut el az idén a földgáz. — Mennyi pénze van e cél­ra a tanácsnak? — Elsősorban az érintett ta­nácsi intézményekre költünk. Az idén tizenkét helyen kell fizetnünk, és a költség meg­haladja a 200 ezer forintot. Amelyik utcában 20 ezer fo­rint lesz a hozzájárulás, mi is annyit fizetünk, ahol 15 ezer, ott annyit adunk. Akik nem csatlakoztak a társuláshoz és esetleg egy-két év múlva mégis szeretnék a gázt laká­sukba bevezetni, a most ese­dékes hozzájárulás összegét akkor a tanács egyszámlájára kell befizetni. Míg ez meg nem történik, a Tigázzal történt megegyezés szerint a bekapcsolásra nem kerülhet sor. írta és fényképezte: Gyuráki Ferenc A Rákóczi út és a Márk út torkolatánál dolgozik a markoló­gép. Petőfi és a többi magyar klasszikus műveit, vagy Stein- becktől az Édentől keletre, s Remarque-tól a Három baj­társ című könyveket. De nem sorolom, hiszen nem a személyes élményeim felelevenítése a célom, hanem annak bizonyítása, hogy mi­lyen fontos az életünkben az olvasás, vagyis mások élmé­nyeinek a megismerése az írott szó segítségével. De még egyetlen nagy, fia­talabb kori élményemről en­gedtessék meg nekem szólni, az pedig Edward Bulwer- Lytton munkája, a Pompeji utolsó napjai. Ezt azért emlí­tem, mert nagy örömmel fe­deztem fel abban a Listában, amelyet az országos könyvba- rátkör. adott közre, mint az 1987-ben megjelentetni kívánt sorozat egy darabját. Más is­merősökkel s találkoztam a listán, így József Attila, Pe­tőfi Sándor, Radnóti Miklós, Vörösmarty Mihály összes verseinek köteteivel. De személyes olvasmányél­ményeim alapján ajánlhatom Raffai Sarolta Hazatalálás, Szabó Magda Freskó; Szemlé­lők, vagy például Végh Antal Mit ér az ember hit nélkül? című köteteket. Aki ennél is többre kíváncsi, annak azt ja­vaslom, keresse feL szőkébb pátriánk könyvesboltjainak egyikét, ahol részletes tájé­koztatást, prospektust kaphat a tervezett sorozatról, sőt, je­lentkezési lapot is, amelyet kitöltve, bárki az országos könyvbarátkör tagja lehet. S hogy miért is ragadtam tollat a könyv, az olvasás népszerűsítése mellett, azt a következőkben egy aktuális eseménnyel is magyarázha­tom — amellett, hogy az írott szó szerelmesének vaillom ma­gamat. A Hazafias Népfront, a Mű­velődési Minisztérium és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elhatározta, hogy az 1986-os könyvhéten megalakítja az or­szágos könyvbarátkört. A mozgalom elindításával az a céljuk, hogy a magyar olva­sóközönség széles rétegei mi­nél könnyebben juthassanak hozzá az évi könyvtermés ki­emelkedő alkotásaihoz. Sze­retnék elérni, hogy a jó köny­vek iránt érdeklődők biztosan és kedvezményesen megkap­hassák a maradandó értékű köteteket. izgalmas búvárkodás Kezdésként az 1987-ben megjelenő művekből összeál­lítottak egy több mint ötven •alkotást tartalmazó listát. Ezen ki-ki megtalálhatja az érdeklődésének leginkább megfelelő' könyveket. Szere­pelnek rajta a klasszikus mű­vek házi könyvtárba szánt kötetei, az iskolai kötelező ol­vasmányok, a mai magyar irodalom legújabb művei és a bestsellerek egyaránt. A listáról a könyvbarátkör tagjai szabadon választhatnak, és minden 500 forintos vásár­lás után 50 forintos könyv- utalványt kapnak. Ez az utal­vány bármely magyarországi könyvesboltban beváltható lesz. Pest Megyei Víz- és Csatorna­mű Vállalat gazdasági, politikai vezetése és a gyászoló család, mély megrendeliiléssel tudatja, hogy SÁGI ISTVÁN a vállalat ceglédi üzemmérnökség vezetője 1988. augusztus 21-én, életének 36. évében váratlanul elhunyt. Teme­tése augusztus 28-án, 14 órakor a ceglédi Csengi ttyűs temetőben lesz. A PVCSV saját halottjának tekinti. A kiadók évente megjelen­tetnek egy exkluzív kötetet, amely megilleti a kör tagjait, ha 500 forintnál nagyobb ösz- szegért vásárolnak a listán szereplő könyvek közül. Ez a külön jelzéssel megjelenő in­gyenes illetménykötet hosz- szabb ideig nem kerül könyv­kereskedelmi forgalomba (az­az kizárólag a kör tagjai jut­hatnak hozzá). 1987-ben a Himnusz és a Szózat több­nyelvű díszkiadását kapják meg a tagok. Szerepel a listán A kör tagjait a könyvkiadók tájékoztatják a tervezett és megjelent kiadványokról és lehetőséget nyújtanak az elő­jegyzésre. Éves tervük elké­szítésekor kikérik a tagság véleményét, és remélik, hogy az értékes hozzászólások se­gítik a kiadói munkát. A könyvterjesztők évente két­szer tájékoztatják a tagokat az ötvenszázalékos árral for­galomba kerülő könyvekről, és segítenek azoknak a tagoknak a gondján, akiknek lakóhelye közelében nincs könyvesbolt. Számukra díjtalanul küldik meg a listáról kiválasztott könyveket. A könyvbarátkör szerte az országban irodalmi és könyves rendezvényeket szervez. Eze­ken az érdeklődők találkoz­hatnak kedvenc íróikkal, tá­jékoztatást kapnak a könyvek születéséről, a szerkesztés és kiadás folyamatáról. Az orszá­gos könyvbarátkör tagjai évente sorsoláson vesznek részt, amelyen értékes köny­vekből összeállított kiskönyv­tárt nyerhetnek. A könyvba- rátkörbe belépni a könyves­boltokban, a könyvtárakban és a Hazafias Népfront heiyi szervezeteiben lehet. Az évi tagsági díj 20 forint. Nos, izgalmas könyvbúvár­kodást kívánok minden olva­sónknak. Aszódi László Antal Csoda az utcán ¥/ ét nagynövésű, behe- mát férfi megy a maglódi Steinmetz kapi­tány utca keskeny járdá­ján. „Tengerészjárásukon” látni, hogy jócskán ittak már. Belekötnek még az élő fába is, de szerencsére az a pár darab fa a több­százból, amelyek átvészel­ték az ilyenfajta „ápo­lást”, már jól meggyöke­resedtek, ellenállnak az erősködőknek. Olyan kerítéshez érnek, ahol egyébként a jámbor kutya szabadon futkározik a telken belül. A kerítés ütögetésével sikerül felin­gerelni a jószágot és gaz­dáját. Kisgyermekes anyuka jön szembe szöszi lányával. Nekik sem térnek ki, az asszony féltőn húzza az árok szélére tágra nyílt szemű csemetéjét, közben magyarázza, miért nem látnak a bácsik ... Egyszer csak két kis­macska fut a járdán előt­tük. Csöppnyiek csupán, látszik rajtuk, nem régen születtek. A két erős em­ber felkap az út széléről pár darab öklömnyi követ és a macskák után hajít­ja. Szegények mit sem sejtenek az életveszede­lemből, mert ártatlanul a félelmetesen pattogó kövek után futnak. Majd négy pici lábuk közé veszik, mert azt hiszik, hogy ját­szanak velük, hanyatt fek­szenek, úgy hemperegnek, forgatják kis mancsaik­kal. A két góliát közben utol- éri a . jószágokat. Most, most... torz vi- gyorra nyílik a szájuk, le­hajolnak és... — most kezdődnek a csodák — megsimogatják a kedve­sen, dorombolóan hízelgő kiscicákat... idős bácsi ér melléjük, utat engednek neki.., M. F. Mindenkit várnak Avató és évnyitó Augusztus 29-én, pénteken délelőtt 11 órakor a Bem Jó­zsef Ipari Szakmunkásképző Intézet Kozma Sándor utca 2. szám alatti épületében intéz­ményavató és körzeti tanév­nyitó ünnepséget tartanak. Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter, a város országgyű­lési képviselője avatja fel a gyermekélelmezés céljait szol­gáló háromezer adagos kony­hát. Kitüntetéseket és emlékla­pokat adnak át, esküt tesznek a pályakezdő tanítók, tanárok, végül az arany- és gyémánt­diplomás pedagógusokat kö­szöntik. Az eseményre várnak min­den érdeklődőt. Kiegészítés cikkünkhöz A B. egészen mást jelent! § A Nagykőrösi Hírlap ^ augusztus 18-i, hétfői szá- s mában cikket közöltünk S Surányi Dezsőtől Agrár- X múltunk nyomai címmel. ^ A napokban levelet hozott ^ szerkesztőségünkbe a pos- § ta. Ebben a cikk egy saj- k nálatos tévedését említik. „B. Tóth Ferenc nem Báni Tóth Ferenc, hanem Becser Tóth Ferenc volt. B. Tóthnak nem volt gyermeke, Pál ne­vű testvérének csak lányai voltak, így velük a Becser- Tóth család fiúága kihalt. Mindamellett, a jelenlegi Bó- ni-Tóíhoík rokonai, mert test­vére, Becser Tóth Éva, Bóni Tóth Jánosné lett. Valószínű, hogy ez a közös, de mégsem azonos ielentésű B. betű okoz­ta a zavart. A SoósHkúria méltó helye a muzeális emlékeknek, an­nál is inkább, mert eredeti­leg ez is B. Tóth-kúria volt. A homlokzaton látható Teréz­iák felírás B. Tóth Ferencné Szűcs Teréziára utal, s az újra csak véletlen, hogy Soós Lászlóné is Szűcs Terézia volt. (B. Tóth Ferenc testvé­rének unokája, egyben B. Tóth Ferencné férfi testvé­rének leánya.) Mindezek az anyakönyvek böngészésévéi is megerősíthe- tők. De anélkül is fontos, hogy legalább a város lakói legyenek tisztában azzal, ki is az az egyetlen nagykőrösi, akinek szobra van szülőváro­sában. Még annyit, hogy mind­ezeket onnan tudom, hogy dédanyám -Becser Tóth Er­zsébet volt, ismerem tehát a családi kapcsolatokat.” ^ Köszönjük Németh Sán- ^ dór okleveles építészmér- S nők kiegészítését, s csak X azt kívánhatjuk, bárha ^ minden olvasónk ilyen fi- X gyelemmel olvasná cik- s keinket... Gáncsolni tanulhatnak A Ceglédi VSE sportiskolá­ja szeptemberben hat hónapig tartó cselgáncstanfolyamot in­dít. Elsősorban az 1977-ben és az 1976-ban született fiúk je­lentkezését várják. Kisebb számban felvesznek 1975-ös és 1978-as születésűeket is. Az érdeklődők szeptember 12-ig jelentkezhetnek munkanapo­kon délután 16-tól 18 óráig a CVSE sportcsarnokában az edzőnél vagy a szokosztály- elnökénél, a Damjanich u. 3. szám alatt. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) I

Next

/
Thumbnails
Contents