Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
Lemezadagoló exportra Szovjet exportra lemezadagoló berendezés készül a Ceglédi Vas-, Elektromos- és Műszer Ipari Szövetkezet lakatosműhe lyében. A most készülő egység egy korábbi, hasonló termék továbbfejlesztett változata, melyre újabb megrendeléseket várnak partnereiktől. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Kevesebbet fogyaszt Vandálbiztos lámpatestek A Villamosszigetelő és Műanyaggyárban meggyorsították a termékek műszaki fejlesztését, az idén csaknem kétszer annyi újdonsággal jelentkeznek a hazai és a külföldi piacokon, mint az elmúlt években. Újdonságaik közül kiemelkednek a Prfelux nevű ipari lámpatestek, amelyek olyan kivitelben készülnek, hogy bár a fénycsöveket nem védi takaró bura, mégsem ülepedhet le bennük a por és a pára. Mivel a bura nélküli fényerő fényvesztesége lényegesen csökken, energiafogyasztását egyharmaddal mérsékelhették. A főként ipari csarnokok megvilágításához ajánlott lámpatestek első sorozatának gyártását most kezdték meg, de máris keresik továbbfejlesztésének lehetőségét. A jövő évtől olyan megerősített kivitelben Js szeretnék kínálni, hogy a fénycsövek erőszakos behatásra se törhessenek el. A posta nagy érdeklődéssel várja az első vandálbiztos lámpatestek megjelenését. Új konstrukciókkal bővítik a tárcsafékbetétek választékát is. A jövőben nemcsak a szocialista országokból származó személyautókhoz, hanem a gyakoribb nyugati típusokhoz is készítenék majd fékbetéteket. Ugyancsak szélesítik a már jól bevált műanyag akkumulátorházak kínálatát. Miután a személyautókhoz és a tehergépkocsikhoz szükséges típusokból már teljes a választék, most megkezdték a felkészülést az átlagosnál nagyobb igénybevételnek kitett gépjárművek, mint például a dömperek és a földmunkagépek jelenlegi keménygumi akkumulátor-edényének műanyaggal való felváltására. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 27., SZERDA Felavatják az új konyhát Háromezer adagot főznek majd Pénteken a kapu mindenki előtt nyitva áll Az első csengőszó mindig ünnepélyesebben hangzik, mint a többi. A régi hagyomány szellemében megfelelő külsőségek közepette köszöntik az új tanévet. Különös jelentőséget ad a közeli eseménynek a ceglédi 203-as számú Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézetben az, hogy most készült el a városbeli gyermekétkeztetés céljait maradéktalanul kielégítő háromezer adagos konyha és a hozzá csatlakozó étterem. A Dél-Pest megyei szakmunkásképzés központjául szolgáló iskola folyamatosan fejlődik, bővül évek óta. Ezerötszáz diákja van, akik majd a környező üzemekben, munkahelyeken kapcsolódnak be a termelő munkába tanulmányaik! befejezése után. Nem mindegy hát, hol és hogyan fejlődik, nő fel a munkás- osztály utánpótlása, mint ahogy egyetlen gyermek sorsa sem lehet közömbös, legyen az óvodás, általános vagy középiskolás diák. Ezért kíséri nagy várakozás augusztus 29-ét, azt a pénteki napot, midőn délelőtt 11 órakor a szakmunkásképzőben sor kerül az újonnan elkészült Folyékony műtrágya Talajerőpótló anyagok Folyékony műtrágyát gyártó üzem építését fejezték be Hódmezővásárhelyen és Városföldön, még az idén hasonló — évi 50 000 tonna szuszpenziós műtrágya előállítására alkalmas — gyárat adnak át Sárváron, s ugyanilyen üzem építését kezdték meg Enyingen, Marcaliban, Szentlőnincen és Szerencsen. Az utóbbiakban jövőre kezdik . meg a termelést. A hét üzem létrehozására a Bábolnai Iparszerű Kukorica- termelő Közös Vállalat (IKK) alakított biokémiai társulásokat. Ezeknek 64 termelőszövetkezet, tíz állami gazdaság és három agroker vállalat a tagja. A műtrágyaüzemek átlagosan 70 millió forintba kerülnek; az IKR nemcsak a gesztor — az irányító — teendőit látja el a hét társulásban, hanem csaknem 60 százalékban az anyagi terheket is viseli. Az új üzemek az IKR korábban átadott bábolnai referenciaüzemével együtt 400— 450 ezer tonna szuszpenziós műtrágyát gyártanak évente. Ez a mennyiség félmillió hektárnyi terület műtrágyázásához elegendő. A tervek szerint huszonhat féle talajerőpótló készítményt állítanak majd elő, s lehetőség lesz arra, hogy a választékot a növényfajtákhoz igazodva tovább bővítsék. intézmény felavatására és a körzeti tanévnyitó ünnepségre. Ez alkalommal Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter, városunk országgyűlési képviselője is részt vesz az ünnepségen és átadja az új létesítményt használóinak. Ekkor hangzik el a pályakezdő tanítók, tanárok eskütétele. Bizonyára megható pillanata lesz az összejövetelnek az arany- és gyémántdiplomás pedagógusok köszöntése. A szakmunkásképző intézet és a rendező szervek — a városi pártbizottság és a tanács — nemcsak az érintett szakmunkástanulókat, szüleiket várja az ünnepségre, hanem szívesen látja az egykori diákokat, a munkahelyek képviselőit, továbbá mindazokat a városbeli és környékbeli érdeklődőket, akik szeretnék megtekinteni a vonzáskörzet központjának legújabb büszkeségét. Ezen a déielőttön a kapu midenki előtt nyitva áll. Figyelsz? Napos délelőtt, játszótér. A másfél éves kislány a homokozó szélén. Nincs könnyű dolga, hiszen önmagát, meg a húzós nyuszit is egyensúlyozza. Mamája nézi, szinte gyönyörködik a csöpp teremtésben. Tudja, hogy lányának most ez a legfontosabb dolga. Azért fordul hátra időnként, hogy ellenőrizze nyusziját, s lopva ránézzen anyjára. Időnként találkozik pillantásuk, mosolyognak, mindketten boldogok. ★ A négyéves kislány fagylaltot gyárt — homokból. „Anyu, kérsz?" — és, anyu meg a barátnője kér. Előbb egygombócosat, majd két- gombócosat, különböző ízvariációkban. A két nő remekül játszik a gyerekkel. A kislány elégedett, újabb és újabb ízekkel rukkol ki. ★ A hétéves kislány a mászóka rúdján függeszked- ni próbál. Sikerül! Örömét szeretné megosztani: „Anyu, figyelj!” A mama nem néz oda, belebújik a könyvébe. „Figyelsz? Most olyan magasra értem!" — kérleli a lány. Válasz nincs. Még néhányszor nekirugaszkodik, aztán elszontyolodva lekuporodik a kislány mellé, akinek a fagylaltja olyan kapós, s a másik mellé, akire mindig figyelnek. jé reklám volt Ceglédiek a Hiltonban A fővárosban sokaknak kínált programot a Hilton Hotelben megrendezett — lassan már hagyományossá váló — virágvásár. A rangos szálloda teraszát az alkalomhoz illően rendezték be és árusok sora kínálta szebbnél szebb vágott és cserepes virágait. A kerengőben virág- kötészeti verseny volt és seS anyi tizenkét esztendős, hatodik a általánosba jár, közepes tanuló. Valamikor sokkal jobb volt a bizonyítványa, kapott is érte kerékpárt, órát, könyveket, de akkor anyu és apu is jobb hangulatban voltak. Gyakran le-, ültek mellé délutánonként, megnézték a füzetét, megkérdezték, mi történt az iskolában. Sanyi csendes, jó magavi- seietű gyerek. Kisvendéglőben ebédel menüt, heti előfizetésre. Ha hazaér, kicsit játszik, zenét hallgat, aztán tanul. Tanul és fél: mit hoz számára a késő délután. . Először anyu érkezik, tele szatyorral. Nem is jön. inkább berohan a szobába és azt kérdezi: — Apád nincs még itthon? Mintha nem tudná. Apu ilyenkor még soha nincs itthon, előfordul, hogy ő alszik már, amikor hazatér, de ha korábban jön, abban sincs öröm. Leül, rejtvényt fejt. .tévét néz. Anyu pedig csapkod körülötte. — Inkább porszívóznál — •mondja neki, és már sír. Hogy miért sir annyit, Sanyi nem érti. — Egyszer kizárom — fogad közi k anyu Sanyi előtt, mert mindent előtte mond, Az én otthonom neki mond, de választ nem vár. Sanyi ilyenkor lehajtja a fejét. Aztán pénzt kér mozira. Izgalmas kalandfilm megy, így mondták a srácok a suliban. — Nem mész moziba! — kiabál azonnal az anyja és piros lesz az arca. — Itthon maradsz és tanuísz. Jó, akkor otthon marad. Kimegy a konyhába, körülnéz, mit ehetne. Jó étvágya van, az a kis befizetett ebéd nem sokat számít. Anyu máris a nyomában van, s jönnek az újabb kifakadások. — Ahelyett, hogy apád megmagyarázná neked... — és jön a szöveg, amit Sanyi már ismer és un is, így alig figyel. Ül a füzetei előtt, de nem arra figyel. Anyu már telefonál valakinek, apura panaszkodik. — Hidd el Gizikém, néha már úgy érzem, az idegeim felmondják a szolgálatot. Ennél a helyzetnél még a halál is jobb ... Halál. Sanyi megborzong erre a szóra. Nagyon félti anyut és aput. Nem .tudja, mit csináljon, hogy megvédje őket. És miért kiabálnak vele és egymással? Ezt ő nem érti. Biflázza a földrajzot^ Sok ország, milyen jó lenne együtt, békességben utazni. Apu korábban megígérte, hogy elviszik a tengerhez. Már régóta szó sem esik róla. Csörög a kulcs a zárban, apu hazaérkezett. Néhány szó csendben, aztán a többi egyre hangosabban, indulatosabban. - — Vedd tudomásul, hogy ... Csatt. Apu ledobott a földre valamit — talán a táskáját. ö köszön neki, apu rámordul. — Ezerszer megmondtam már, hogy ne az orrod alatt mormogj. Valamikor apu mesélt, anyu horgolt és olyan sokat beszélgettek is mindenről. Sanyi előveszi a magyarfüzetét. Házi feladat. Címe: Az én otthonom. Canyi ir: „En legjobban az iskolában szeretek lenni. A fiúk jókedvűek, szünetekben jót focizunk.- A3 osztályfőnök gyakran elbeszélget velem. Ügy érzem, hogy az iskola az én otthonom.” Szendrődi Judit regnyi illatos, színes pályamunkában gyönyörködhettek a nézők. Este virágbál zárta a jól sikerült napot, amelynek sikere felett — a rendezők soraiban — a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Tsz is ott bábáskodott. A Vasárnapi Hírek cikkírója szerint a nagy virágtermesztők közül a ceglédieken kívül csak a csepeli Duna Tsz volt ott, a többiek sem tavaly, sem az idén nem jelentek meg. Ez azonban a látványosság színvonalából, élményszerűségéből mit sem von le. Annál inkább jó reklám volt a városunkban termesztett szegfűk, gerberák és rózsák felvonultatása. Teke Augusztus 28-án és 29-én meghívásos emlékverseny lesz Cegléden a Közgép SE Teleki utcai tekepályáján csapat- és páros küzdelemben ifjúsági korú tekézők részvételével. Dánszentmiklös Szeméiiároiás Dánszentmiklóson megvalósul az állati tetemek, hulladékok megsemmisítésére alkalmas dögkút (a Pusztavacs felé vezető műútról a Mária-ma- jorba leágazó dűlőút mentén levő betonsiló) és lesz az egyre nagyobb mennyiségben felhalmozódó szemét tárolására is megfelelő lerakóhely. A dánszentmiklósi környezetvédők remélik, hogy mindenki tudja majd, mit, hová kell lerakni. Tanévnyitó A ceglédi foglalkoztató, kisegítőiskola és nevelőotthon augusztus 30-án, szombaton délelőtt 9 órakor tartja a tanévnyitó ünnepélyt. Egész évben emlékeznek A ceglédi. Várkonyi István Általános Iskola az 1936—87- es tanévben ünnepli fennállása huszonötödik, névadása huszadik évfordulóját. Az ezzel kapcsolatos megemlékezések végighúzódnak az egész tanéven. Ennek jegyében tartják meg augusztus 30-án, szombaton délután öt órakor a városi tornacsarnokban az ünnepélyes tanévnyitót- is. Elismerésben részesültek Alkotmányunk ünnepén minden évben elismerésben részesítik azokat, akik kiemelkedően vesznek részt a lakóhelyi közéletben, a társadalmi munkákban. Az idén a Ceglédi Állami Tangazdaságban tartott városi megemlékezésen . az alábbi személyek kaptak kitüntetést. Kiváló társadalmi munkás lett Pölös István, a DÉTÉV műszaki ’ előkészítője, Farkas Julianna, a Füszért szállítás- vezetője, a népfront ötös számú körzeti bizottságának elnöke, Sipos Ferencné, a Táncsics iskola pedagógusa, a hatos számú körzeti népfront1 bizottság aktívája, Paksi János, a Közgép munkásellátási előadója. Érdemes társadalmi munkás jelvény birtokosa lett Kispál Ferenc nyugdíjas, Soltész Ferenc ács, aki a CÁT szolgáltató ágazatában dolgozik, Nagy Péter, a Közgép gépszerelője, Lengyel Mihály, a Közgép dolgozója, Bakó Gyula nyugdíjas, a hetes számú körzeti népfrontbizottság aktívája, Nagy Károlyné háztartásbeli, a Csanád-trió (Csanád László, Monori Tibor, Varga Pál), Fekete Gyula a 203-as Bem József Szakmunkásképző Intézet igazgató-helyettese. A klub neve: Gábor Áron Megújult a törteH lőtér Áldozatos munkával elkészült és a napokban befejeződött Törteién az M^SZ községi löterének felújítása. Az ünnepélyes avatás vendégeit Pásztor József tűzoltó százados köszöntötte.^Az ünnepi beszédet Fehér István, a községi tanács vb-titkára tartotta. Méltatta a községi honvédelmi klub idáig elért eredményeit. Buzdította a tagokat a további eredmények elérésére. A taglétszám 1978- ban csak 24 fő volt* de 1986- ban több mint 120-ra emelkedett. A klub ez alkalommal Gábor Áron nevét vette fel. A szocialista versenymozgalomban elért eredményeket és a hátralevő feladatokat ismertette a vb-titkár, végül felidézte a lőtér felújítási folyamatát, a 200 ezer forint értékű munka elvégzését. A községi tanács, a városi tűzoltóság, a törteli Dózsa Tsz és az MHSZ összefogásával lehetett csak a nagy feladatot végrehajtani. Az első fázisban a lőtér épületét alakították át. A biztonság növelése érdekében az ajtókra, ablakokra rácsot tettek fel, bekerítették az épületet, kutat fúrtak és egy melléképületet építettek. A társadalmi munkában részt vett személyek köszönetben részésültek munkájukért. A tűzoltóság KlSZ-alapszer- vezetének Bálint Béla, a községi népfrontbizottság elnöke adta át a Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést a * kiemelkedő társadalmi munkájukért, amelyet Józsa János, a ceglédi tűzoltó-parancsnokság KISZ-alapszervezetének szervező titkára vett át. Fajka László, az MHSZ városi vezetőség előadója a testület nevében 25 személynek adott át elismerő oklevelet. A kitüntetések és az elismerések átadása után egész napos színes, gazdag program gondoskodott a résztvevők pihenéséről és szórakozásáról. B. J. Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat gazdasági, politika! vezetése és a gyászoló család, mely megrendeliiléssel tudatja, hogy SÁGI ISTVÁN a vállalat ceglédi üzemmérnökség 198«. augusztus 21-én, vezetője ^ életének 36 évében váratlanul elhunyt. Tgme- tése augusztus 28-án, 14 órakor a ceglédi Cseng.-ttyűs temetőben lesz. A PVCSV saját halottjának tekinti. ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap)