Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
198«. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT ^£Man EGYÜTT AZ UTAKON AZ ÚTINFO&M JELENTI Farkas György: az Ml-es autópálya forgalmát továbbra is elterelik Törökbálint és Biatorbágy között. A főváros felé haladók azonban egy rövid szakaszon már az új autópálya nyomvonalán mehetnek a törökbálinti csomópont és az M7-es csatlakozása között. A budaörsi és a budakeszi összekötő utakon megváltoztatták a forgalmi rendet, ezért itt nagyobb óvatossággal vezessenek és figyeljék a táblák utasításait. Hétközben aszfaltoztak a 10-es úton Plliscsaba és a megyehatár között. A tízes úton még hiányoznak a burkolati jelek és ezért kell a sebességkorlátozást betartani. Nagyon sokan érdeklődnek, ezért Ismételten elmondjuk, hogy Parassapusztánál zavartalan a határátkelőhely forgalma. EGY BALESET ANATÓMIÁJA E heti elemzésünkhöz egy Ecseren történt gyermekbal- «setet választottunk példaként F. J. kiskorú az apjával együtt szállt le az autóbuszról, majd a gépjármű előtt átszaladt, pontosabban át akart szaladni az országúton, azonban egy segédmotoros-kerékpár elgázolta. A kislány súlyos sérülésekkel került kórházba, de a segédmotor-kerékpáros is megsérült. I El i baleset sincs tanulság nélkül, ráirányítja a figyelmet az Úttesten való áthaladás veszélyeire. A kislány nem volt körültekintő. de sajnálatos módon az apa sem figyelmeztette időben, hogy gépjármű előtt, amikor nem látható be az Úttest, nem szabad körültekintés nélkül kilépni. Alapszabály, hogy csak akkor léphet le a gyalogos az úttestre, ha meggyőződött a biztonságos áthaladás minden teltételéről. EKéSZAKOS GÁTLÁSTALANOK Az utóbbi hetekben megnőtt a közúti balesetek száma, és sajnos több vétlen halálos áldozatról is olvashattunk a jelentésekben. Sokan a szokatlan kánikulában keresik az okot, De lehet-e csak a kánikulában, a lassuló reflexekben keresni? Nyilvánvalóan nem. A fő ok a közúti gátlástalan* eág, amely gyakran emberéleteket követel! Valamit tenni kell tehát. De mit? A közlekedési szakemberek körében két nézet uralkodik. Egyesek szerint enyhíteni kell a közúti közlekedés szabályait, mások szerint szigorítani. Mindkét tábornak megvannak a maguk figyelemre méltó érvei. Egy biztos: a KRESZ előírásait lelhetne tovább tökéletesíteni. Szakértők dolgoznak is ezen: időről időre hozzá* igazítják a szabályokat a megváltozott körülményekhez. Egyelőre azonban az is nagy dolog lenne, ha az érvényben lévő KRESZ-t be tudnánk tartatni. A szigorúbb és ésszerűbb ellenőrzés mellett ugyanolyan fontos lenne a nevelés. Nem elsősorban .iaz iskolában, bár annak is „ki kellene fennie a részét■,a2't©hböflvvéfjyií£íéns és a közúti közlekedés■ szabályainak oktatásából. Ebiben a nevelő munkában mindannyiunknak van feladata. Az erőszakos autósok ugyanis nem gondolnak arra, hogy gyerekeik — és sok más autós is, akinek ez tetszik — róluk vesznek példát. Ezzel tovább nő a közlekedés veszélye mindannyiunkra nézve. AUTŐCENTSNÁKIUM Mint a többi angol autógyártó, Thomas Humber is kerélcpárké- Szitöként kezdte még 1867-ben. A kilencvenes években azonban már négvkereküekét gyárt, vagy legalábbis ilyenekkel kísérletezik. A piacon" 1898-ban jelentkezett először Humber márkanévvel, a kocsiban Pen- nington-motor dohogott. Az lSől-es Humberette-be egy De Dión egy- hengeres motort szereltek. Az l»J7-es szériából (képünkön) négyezer darabot gyártottak. Igazi sláger volt ebben aa időben az elegáns Humber-Saloon. Egy év múlva egyesült a Hilman céggel, és Humber—Hitman— Commer cégnévvel futott tovább, ám megtartották a korábbi Humber- modeUek elegáns, egyedi karosszériás formáit. Am 1964-ben felvásárolta az amerikai Chrysler-konszem és Chrysler limited Kingdom Did. cégként gyártottak kocsikat Coventrybea és Beestonbau. STATISZTIKA AZ NDK SÓL A Német Demokratikus Köztársaság belügyminisztériuma közlekedési főcsoportfőnöksége vezetőjének tájékoztatása szerint 1984-ben az NÜK-ban (a kereken 1,6 millió kismotorkerékpárt nem számítva) mintegy 5 millió gépjármű és 1,2 millió utánfutó volt nyilvántartásba véve — olvashatjuk a Közlekedésbiztonsági Figyelő legújabb számában. — Ez azt jelenti, hogy száz lakosra kereken harminc gápjármű jut. A nyilvántartásba vett 308 ezer 449 közlekedés! baleset során közel 40 ezer személy szenvedett súlyos balesetet. Ez a biztosítótársaságoknak több mint 28,8 milliárd márkájába került. A baleseti sérültek naponta átlagosan 2300 kórházi ágyat foglalnak le. Kellemes hétvégét kíván járművezetőknek és gyalogosoknak egyaránt: Boóz Péter Postabontás VARJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 Méskor ezt ne f@gye! Az stábbá levelet minden kommentár nélkül adjuk közre. úgy, ahogy a levélíró azt papírra vetette. Lapjukban és más újságokban is gyakran olvashatunk a különbözőképpen nevezett társadalmi gyomiáin iva lókról; úgymint csúszópénz, borravaló, hálapénz, korrupció és egyéb megvesztegetések. Ezeket különböző formáikban lehet eljuttatni a címzettekhez, például: borítékban, zsebbe csúsztatva, marékba nyomva, személyi igazolványba lapítva, satöbbi. Állítólag ennek elfogadására mi, emberek szoktattuk rá a markukat tartókat. Nos, én nemrégiben a következőknek voltam szemtanúja. A gödöllői rendelőintézet orr-fül-gége szakrendelésén várakoztam. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és megjelent az imok-asszisztens, aki a személyi Igazolványokat szedte be. Szólította az egyik várakozó beteget, majd kedvesen átadta neki az igazolványba tett papírpénzt, és mindig az itt dolgozók ked- hozzáfűzte: máskor ilyet ne vességét és jótékony szándé- tessék tenni! A többiekkel kú gyógyító törekvését tapasz- összenéztünk. Én régi gondo- taltam. zottjuk vagyok, és mi taga- K. Lizár Lajos dás, örömmel nyugtaztam a J látottakat, mert magam is Dány VIsxontlóiüsra húsz év múlva Mem a pénz a Ka bemegyek, hogy {övök ki? A bizonyítás elmaradt T. Mária olvasónk fura esetnek volt szenvedő részese. Áprilisban karonfogta férjét, és besétált egy budapesti nagyáruházba, lábán a sógornőjétől kéz alatt vett új, fekete szandálban. Kifelé jövet azonban útjukat állta a rendész, és a hölgy orra alá dugott egy pár viseltes, a lábánál néhány számmal nagyobb páros szandált. Olvasónk állítólag abban érkezett az áruházba. Mindezt jegyzőkönyvezték, T. Mária azonban az igaztalan vádakat nem írta alá. Nem tesz semmit, az irományt — ez az útja, módja — megküldték az illetékes városi tanács hatósági osztályának, mint szabálysértési feljelentést. Az igazi meglepetés azonban csak ezután érte a panaszost. Munkahelye — mely véletlenül ugyanazon tanács, ahová a feljelentést küldték — felszólította dolgozóját, hogy augusztus elsejével mondjon .feiyvkülönhen* ífe te- * szik ki a szűrét. Hogy" miért... ? A főnök így sorolta az érveiket: munkáját nem végzi, rendesen, nem megfelelő a magatartása, lóg a munkahelyéről, és a többi, és a többi... Olvasónk azonban megtagadta az önkéntes felmondást, hivatkozván az eltöltött egy év munkaviszonyára, mely idő alatt egyszer sem kapott sem szóban, sem írásban figyelmeztetést. Ellenben kétszer is jutalomban részesítették. Mikor védekezésül felhozott érvei nem hatottak, a döntőbizottságot kezdte emlegetni. Főnöke ekkor figyelmeztette, ha továbbra is ma- kacskodik, megjárhatja, mert állításait tanúkkal tudja bizonyítani. Jobb lesz, ha csendben szót fogad, mert esetleg még a tanácstól igényelt építési telket sem kaphatja meg. Mi tagadás, T. Mária megijedt, és elbizonytalanodott. Tanácstalanságában fordult hozzánk levelével. Az ügy lezártával mindenképp elmennék innen, hiszen ilyen légkörben nem tudnék itt tovább dolgozni, de legalább azt a lehetőséget adnák meg, hogy bebizonyítsam; nem vagyok tolvaj. Most hajoljak meg a fenyegetés előtt, s meggyanúsítottam, megalá- zottan távozzak, vagy tartsak ki igazam mellett, és szálljak szembe főnökeimmel? — kérdezi kétségbeesetten. ★ Kedves T. Mária! Engedje meg, hogy a választ egy személyes megjegyzéssel kezdjem. Az ön által leírtak alapján ezentúl valahányszor csak átlépem egy cipőbolt küszöbét — egy új lábbeliben —, nyt hiszem:, reszketni fog a 'térderii: ' ' A tanácsom pedig a következő. Ne hátráljon meg, ha igaza van. Mivel a felettesével folytatott négyszemközti beszélgetésükre néni hivatkozhat — nincsenek fültanúk! —, várjon, míg írásban kapja .meg a felmondását. Semmiképpen ne tegye azt önként! S ha munkahelye eljárását önnel szemben méltánytalannak tartja, fellebbezésével forduljon bátran először a munkaügyi döntőbizottsághoz, majd — ha kell — a munkaügyi bírósághoz. Ha valóban ártatlan, az előbb-utóbb kiderül, s akikor legalább felemelt fejjel távozhat. A. P. Dr. Sándort! László igazgató köszöntötte a nyugdíjasokat. ü visszhang Űjabb nemzetközi kapcsolattal színesedett megyénk élete. Egy gyönyörű ország, Svájc népművészeti csoportja látogatott el a hagyományőrzéséről híres Tápiószecsőre, ahol nemzetközi barátsági estet rendezték. Az előzményekről érdemes néhány szót ejteni. Idén tavasszal az idegenforgalmi program keretében Látogatott el néhány svájci turista a sze- csői lakodalmasra. Az idegen or.szágbélieket megejtette a hely szelleme, hangulata. Kérték az idegenvezetőt, tolmácsolja kérésüket, szeretnének visszatérni az Echo Port nevű jődüegyüttesükkel vendég- szereplésre. A dolog összejött, és nemrég közös műsoron szerepeltek a szecsői Páva klubban a svájci jódilisok, s a helyi népi együttes tagjai. Bizonyítván, hogy a zenét kedvelők között nincsenek nyelvi határok, a 20 főből álló vendégkórus gyorsan összebarátkozott a vendéglátó helybéliekkel. A barátság, úgy tűnik, folytatódik, a svájciak tavasszal szívesen lótnák vendégül hazájukban — egy Bázel melletti kisközségben — a tápiószecsőieket. 1 — a Évekkel ezelőtt olvastam valahol egy fiatalember nyilatkozatát: akkor kellene nyugdíjba menni, amikor az ember még fiatal, mert akkor tudna mit kezdeni a szabad idejével, öregkorban mit ér már a szabad idő? Míg aktív dolgozó az ember, sokszor mondja, s valóban kívánja is, bár már itt lenne a nyugdíj! Egy napot sem dolgoznék tovább! Amint közeleg azonban a nyugdíj- korhatár felé, s megkezdődik a visszaszámlálás, tervezgetni kezd, milyen jó lesz, mennyit fog pihenni, olvasni. Majd ttifádénr^ 'jut ! idő. ‘'Árúikor'1 azonban eljön a búcsú pillanata, s elszakad az utolsó szál is, fájdalommal jár, hiába tagadjuk. Az első szabad reggelen még az évtizedek alatt be- idegződött időben, automatikusan készül az ember a munkába, amikor hirtelen rádöbben, már nem kell sietnie. Nem kell „kapkodni a reggeli* vei, a lakás rendbetételével. Ráérünk. Miénk az egész nap, lesz idő mindenre. Ahogy tel- nek-múlmak a napok, egyre lassabban végezzük teendőinket, hisz minek sietni, holnap is lesz nap. Csak az üresség nő egyre, hiányzik valami, vagy valakik.. Néha találkozunk a régi munkatársak közül valakivel, aki futva odaköszön, s megjegyzi : de jó neked, ráérsz, nincs dolgod. Ekkor döbben rá az ember, hogy tényleg nincs dolga. Hiányzik a munka, a munkahely, a kötődés, a tartozás valahová, az érzés, hogy még szülő ég van ránk, még nem vagyunk feleslegesek. S akkor az ember gondol egy nagyot, és egy kicsit visszamegy dolgozni. Ha szerencsés, és van hová. A monori Mezőgép Vállalat nem zárkózik el a nyugdíjasok munkavállalása elől, szép számmal dolgozunk. És tényleg dolgozunk, örömmel és szívesen. Egyenlők vagyunk a többiekkel minden tekintetben. Előfordul, hogy némelyik fiatalabb munkatárs megjegyzést tesz, mit akar ez, ennek sem elég a nyugdíja? Ö még csak pénzben gondolkodik. Persze sokan nem tudnak már visszajönni, mert családi1 teendőik' ^vagjr egészségi állapotuk riérri teszi lehetővé a rendszeres munkát. Azért ők sem szakadnak el teljesen a vállalattól. Az ünnepségekre meghívót kapnak, s a nyugdíjastalálkozó már-már hagyományszámba megy. Bármilyen gonddal vagy nehézséggel kínlódik is az üzem, erről nem feledkeznek meg. Mint ahogy azokról sem, akik már munkát sem vállalhatnak, és .kevés a nyugdíjuk. Mikor mennyire van lehetőség, enyhítenek anyagi gondjaikon. Ezeken a nyugdíjas-összejöveteleken egy-egy délutánra elfelejti az ember, hogy elszállt az idő a feje felett. Nem törődünk a derékfájással, s hogy az éjszaka sem aludtunk már jól. Viszontlátásra 20 év múlva ugyanitt, de pontosak legyenek — mondja a műsorvezető, s mi hisszük is, hogy itt leszünk és pontosak leszünk. Másképp nem lehet. Dr. Bencsik Mihályné, a monori Mezőgép Vállaltat nyugdíjasa A svájci vendégkórus nemzeti viseletben Becsület Az idős hölgy karjára teszi fekete retiküljét, és fehér botjával tapogatózva leszáll a lajosmizsei vonatról. Ismerősének hozza tartozását a nagyvárosba. Lánya is elkíséri. A kőbányakispesti megállóban telefonálni akarnak. Próbálgatják a fülkéket. Lánya az elsőben, ő a harmadikban kísérletezik. Aztán megürül a középső, gyorsan átmegy, de a táskáját sietségében otthagyja. Nem baj, szemmel tartja. Egy pillanatra, talán a beszélgetés hevében leveszi tekintetét a szomszédos fülkéről, s mire odanéz, a táskának hűlt helye. Mondják, egy asszony az éppen induló metrószerelvény vezetőjéhez szaladt vele. Futnak utána. Már késő, a vonat elment. Az asszonyt, aki a táskával szaladt, megmutatják neki. Az mondja, odaadta a vezetőnek, azt hitte, valaki ottfelejtette. Megadja a lakáscímét, s hüledezik, talán csak nem rá gyanakodnak. Elsiet a vonatához. Józsi bácsi, egy metrós dolgozó, tudja, ki vezette a vonatot. A vissza - fordulóban bevárják. A vezető állítja, az asszony, aki neki a táskát átadta, rámutatott valakire; az övé. Odaadta. Egy idegen nőnek a fekete kézitáskát. Benne pénz, iratok, igazolványok, havibérlet. A károsulttal saját kezűleg jegyzőkönyvet íratnak az esetről a Deák téren. Egyik kezével ír, a másikkal a fehér botját markolássza. A jegyzet olvashatatlan. Másnap a fehér botos asz- szony bejött hozzánk a szerkesztőségbe. Ha megírjuk, hogy rokkant, talán visszahozza a táskát, aki tévedésből elvitte — reménykedik, cs címét itthagyta nálunk. (antal)
