Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
1986. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT Menyecske csipkében Mattioni Eszter festménye Előd László: Békémet feladom Most aztán felvirradt! Nincs többé nyugalom! Éjt nappá téve Érted aggódhatom! Füttyös koromnak vége, A lépcsőházi dalnak: A féltések fogukkal Mélyen belém marnak. Míg nem volt rá gondom: Asszony vagy szerető —■ Béke volt, béke. Verset foganó idő!.. í Mind nehezül súlya A szónak és versnek — Békémet mégis feladom: Mert szeretlek, szeretlek, Szeretlek! Hunyadi István: Az eladás művészete Utazgató életpályám'gyakran foglalkoztat ma is. Bekéredzkedik álmaimba, mint gondosan megrendezett szó morújáték. Negyvenesztendős se voltam, ami- . kor megelégelték bírói ügyködésemet és az utcán találtam rnagapi- A cáfolhatatlan igazság annyi, hogy sovány kis ügyecskékkel bíbelődtem, mint a záróratúllépés vagy a tiltott virágárusítás. Nem voltak ezek főbenjáró bűnesetek. Jobbára a kapitalisták ivadékai sodródtak a vigéci pályára, jóllehet én lateiner származék voltam. Egyetlen nyitott kenyérkereset volt a vigécség akkoriban. Nyakamba vettem tehát az országutakat, az alig kitaposott mezsgyéket és dűlőket. Kézdetben könyvet, később olajképet és rézkarcot árusít- gattam. Kezemben volt a papír, hogy népes üzemekbe s a toronyházak kéglijeibe kopogtassak. Legelső koccanásom gyári portásokkal kezdődött. — Mit hozott az elvtárs abban a böhömnagy táskában? — Művészi rézkarcokat — válaszoltam hetykén. — Rézkraic? Tegnap járt itt egy fickó kraicokkal. — Nem számít. Jelentsen be a nagyfőnöknek. — Nem tehetem, kérem. Röpgyű- lést tart az igazgató mostanság. Fejtágító értekezlet. Ne zavarjuk az igazgatót. Nem szereti. Futólépésben igyekeztem az irodára. Persze, a könyv egészen más valami. Rangosabb is. Pólika és Monika — két csinibaba —; sorozatokra specializálta magát. A minisorozat hat, a középsorozat tíz, a nagyválogatás tizenöt regényből állott. Ügy sikerült megúszniuk a zúzdát, hogy terjesztők vitték a fedőlapokat. Nem lehetett ezekből kihagyni semmit. 3‘líS itaiiOV Ü.Í&& 102l 218 Kilencven éve született Lengyel József 1 m»iBv§9 írni \ ..jszéi 00Í jnsrírt ddöl j.'oís?' ! Életműve sziklán nőtt fenyő Z árkózott, szűkszavú embernek ismerték Lengyel Józsefet, aki nehezen oldódott föl, a társaságot nemigen kedvelte. Bizonyára kivételesen nehéz sorsa, a hosszú lágerélet, az igazságtalan meghurcoltatás, a szibériai számkivetés évei ültettek el benne valamiféle ösztönös bizalmatlanságot. Éppen ezért magam is meglepődtem, amikor — teljesen ismeretlenül — felhívtam őt, s kérésemre egyszerűen beleegyezett, hogy egy délutánon otthonában fölkeressem. Elfogódottságom egyre nőtt, mikor a Budafoki út mentén épült új lakótelep egyik kockaházában levő lakása ajtaján becsengettem. Olvastam a Visegrádi utcát, a forradalmaknak s a Tanácsköztársaságnak ezt a hiteles krónikáját, a történelmi esszéjét, a Három hídépítőt és az akkor még csak folyóiratban megjelent Elejétől végig című kisregényét; az emberség eposzát, az emberségét, mely szeplőtlen tisztaságával diadalmaskodik az embertelenségen. Mégis váratlanul ínamba szállt a bátorság; vajon elég lesz-e mindez, hogy zavartalanul beszélgessünk. Szorongásom azonban csakhamar feloldódott. Ajtót nyitva egy tenyérnyi kis szobába vezetett. Mint mohd- ta, ezt a zugot szereti legjobban. Nem zavar, s ő sem zavar senkit. Természetes egyszerűség és meghitt közvetlenség jellemzi környezetét, akárcsak írásait, melyeket itt vet papírra. Középen terebélyes íróasztal, a sarokban keskeny könyvespolc, néhány fontos kézikönyv és az értelmező szótár kötetei sorakoznak példás rendben. A beszélgetés elején a Visegrádi utcát hozom szóba, amely 1957-ben jélent meg először hazánkban. Igen, fűzi hozzá, ezt még 29-ben írtam és 32-ben adták k-i a Szovjetunióban. Bevezetőjében elmondtam, hogy könyvemet történelmi riportázsnak nevezem ... Képek ezek, vázlatok, fényképek, amelyek ott, a dolgok közepette készültek. De a felvételek és a képek kidolgozása között tíz esztendő telt el, s az agy nem tartja változatlanul a régi képeket. Másrészt, az marad meg, ami számomra erős élmény volt, amiről azt hiszem, jó, ha megírom'. Sok dologról talán Masznyik Iván rajza már csak én tudok. A forradalmárok általában nem hosszú életű emberek, nekem is sietnem kell. E szavak is arra az emberi és írói szerénységre utaltak, mély. egész életében jellemezte Lengyel Józsefet. Pedig nem mindennapi életút jutott osztályrészéül. Nem egészen húszéves, amikor föltűnik avantgardista verseivel a Kassák szerkesztette A Tett-ben, majd ennek betiltása után a Ma című folyóiratban. Politikai tevékenysége akkor kezdődik igazán, amikor Korvin Ottóval és Sallai Imrével szerepel együtt a Szabó Ervin irányította antiimperialista csoport akcióiban. És az út egyenesen vezet odáig, hogy a Magyar. Kommunista Párt alapítóinak egyike lesz. A forradalmak idején a Vörös Újságnál dolgozik, majd az Ifjú Proletár szerkesztője lesz. A Tanácsköztársaság leverése után kénytelen vándorbotot fogni és az emigráció keserű kényesét enni. Kerek har- r ínchat esztendőn keresztül, mígnem 1955-ben ismét a háza földjére teheti lábát. Miután megjárta Bécset, Berlint, ahol különféle lapoknak dolgozott, 1930-ban Moszkvába érkezik. Itt egy ideig a Sarló, és Kalapácsnak a szerkesztője, majd elszegődik filmdramaturgnak. Am 1938- ban, a személyi kultusz idején őt is letartóztatják. Elítélik, büntetőtáborba viszik, később száműzik, és csak 1955-ben rehabilitálják. Ez idő alatt szerzett keserves élményeit dolgozta föl az Igézőben és más írásaiban. Ezek azzal hatnak mélységesen ránk, hogy a megbolydult körülmények kusza ellentmondásosságában is képes találni egy biztos pontot, melyen hősei megvethetik lábukat. Ez pedig az elszabadult indulatok közt is föllelhető emberség. Ebbe fogódzva, ezt ölelve körül, a kilátástalanságban is felcsillan a remény, a biztatás, hogy hűek maradva önmagunkhoz, egyszer csak földereng a hajnal. Ha meg nem? Az Igézőben azt írja hőséről, Andrásról: Valahol, valahogy nagy igazságtalanság történt vele, a legnagyobb, amikor az igazság válik igaztalanná, és túlnő az emberen. Bűnös ebben a bűntelen, az áldozó, az áldozat, aki már csak azt kívánja, hogy csendes vendégként elfeküdhessen a bozótban, csendesen, kihűlőn, szabadon. Nevét és műveit csak hazatérése után ismerhette meg a magyar közönség. Igaz szavú emberségével, a valóság könyörtelen vallatásával, stílusának rejtett lírai szépségével csakhamar belopta magát az olvasók szívébe. Lengyel József kései művészete a szocialista humanizmus egyik legjelentősebb művészi teljesítménye. Mindig a kor kérdéseire válaszolt tisztán, megejtő szavahihetőséggel. Szívéhez oly közel álló hősei, Prenn Ferenc, Eanicza István, Trend Richárd hányatott .életsorsa az ő életét is magába öleli, azt példázva. hogy a hűséget meg kell őrizni, mert ha az tönkremegy, akkor az élet értelme végképp elvész. M ikor a hatvanas évek elején Kínában járt, a nan- kingi festőiskolán egy szimbolikus képet készítettek róla. Rajta egy büszke, sziklán nőtt fenyő és a télen, az élet telén is virágzó Mei-virág. Lengyel József — akinek kilencvenedik születésnapjára most emlékezünk — életműve valóban sziklán nőtt fenyő —, büszkén állva a múló időben. SZOMBATHELYI ERVIN A két szemfüles nő kiszúrta a gépállomások olvasó brigádjait. Egyik traktoros vaskos káromkodással; fogadta Mónikát: — A nyakamba varrt egy bődüle- tesen hülye sorozatot. Kályhába valók. Másodszor nem tud bepalizni. Mire Monika: — Nem gondolja, hogy magában van a hiba traktorosként? — Éspedig? — Nem eléggé csiszolt koponya a haladó irodalom befogadására. Érnie kell még hozzá. Elajándékozta a könyveket legalább? — Egy nyavalyát! Hogy eldöngessen ? Oda került, ahová való. Eltüzeltem. Futva iszkoltak tovább ebből a taplófejű társaságból. Az olajképre fordítva a szót, az öreg Bonta bácsi kifinomult trükkökkel dolgozott. — Egyenest a minisztertől jöttem. Jelentenem kell, mekkora az érdeklődés a festészet irányában. Az sem lehet közömbös, ugyebár? Famulu- som, a doktor úr bemutatja a képeket. Leült, nem tartozott rá-a többi. Én voltam az említett segéderő. A Grabanc-brigád még rátett egykét lapáttal: — Világrengető alkotásokat hoztunk a legnagyobb festőktől. Pislogjon ide a táskába. Csupa Rönoár, Manet, Pikasszó. Megkezdődött a harc az ízlésrontó giccs ellen. Válogassanak. — Aztán kifélék az elvtársak? Kitől kapták a megbízólevelet? — fag- gatózott a jónép. — A nagymenők vagyunk. Verhetetlenek a szakmában. — Nem hamisak ezek a mázolmá- nyok? — Itt a nacionálé. Megnézhetik, tessék. — Kiteregetik a pecsétes papírokat. Jómagam Kossuth- és Munkácsy- díjas festőkkel operáltam. Járjanak utána, ha kedvük van hozzá. Ki vannak függesztve a táblán a főhatóságnál. A pulikutya se tett egyetlen lépést, hogy a képek után érdeklődjön. ' ’ Az Örendás-bWgád iéféMtim trükkökkel dolgozott. A szakma koronázatlan császárjai voltak. Előszervezőt küldtek a lakásokba. Oda csöngettek be. ahol az alanyok puhítása megtörtént. Zseniális módszernek látszott. A jól kiagyalt antré ritka szerencsét helyezett kilátásba. — Elhoztuk maguknak az álla« milag szubvencionált különleges műalkotásokat. Nem is akárkit részesítünk ekkora kedvezményben. Gondosan kiválogattuk az erre érdemes elvtársakat. Jó félórán át cipelték a nehéz képeket a sofőrrel együtt. A soros áldozatok az árcédulákat böngészték. Ámde Dönci, a vezér, elaltatta a kétségeket: — Ötszörösét érik ezek a világhírű alkotások. Félig-meddig ajándéknak tekintsék. A szomszédok szép számmal ösz- szefutottak, ha nem is a vásárlás szándékából. A fejleményekre vcl- tak kíváncsiak. A vevőjelölt izgatottan járt-kelt a szobában, miközben a bé nejjel tanácskozott. — Kissé drágásak ezek a képek — jelentette ki —, ha részletre mérik, akkor is. Dönci intett, hogy vigyék vissza a képeket. Utánozhatatlan mozdulat volt. — Sajnálom, kedves elvtárs, de itt ma nem lesz vásár. Túlságosan bizalmatlan a rendkívüli akcióhoz. A brigádtagok megragadták a képeket és kicipelték. — A viszontlátásra. A végképp összezavart kliens utánuk szólt: — Vennék ezekből a föstésekből mégis. Az asszonypajtás is benne van. Miért ez a nagy sietség? Mire Dönci, a főrendező: — Világosan megmondtam, ez állami ajándék. Mégis drágállotta aa elvtárs. Lassú felfogásúaknak nem adhatunk ekkora ajándékot. Éx’tve vagyok? Megfelel magának a giccs. Nem bánom, hozzák vissza — tette hozzá. A kifogásolt képek újfent bevonultak a lakásba. Az áldozat sokkosán falfehér volt, remegett p minden porcikája. Az asz- szonyka végigböngészte a rögtönzött bemutatót. Végül rámutatott, melyik kettőt szeretné. Elhatározása döntően esett latba. Hivatalos sze- jnélyekkel nem tanácsos kukoricázni, ez faktum: -<<; súj ü .«ív. Így dolgozott az őrendás-brlgá^L A lélegzetem is elállt a meglepetéstől. Indigózni kellene ezt a fölülmúl- hatatlan szisztémát. Az én Dönci barátom verhetetlennek látszott. Legfontosabb tehát a módszer. Ezt fogom lejátszani én is. Sic! Szabó Csaba: Sorok a nyár hátlapjára vetkőzünk majd az utolsó előtti évszakon levetjük magunkról amit a nyár ránkadott klorofill koronánk pipacskodó színeinket Téritek Imre: Rögtönzés Én nem tudok rögtönözni, és nem tudok bőrt önözni, s őzni sem, ha akarok — mit is kezdhetek voltaképp? levetjük olyan leszünk mint a melegbama humusz hol nincs már semmi lázadás és semmi alázat Engem viszont rögtön őznek, bőröm is a legjobb üzlet, töltelék és toldalék — semmi esélyem voltaképp. A ki isvaros szélén Jóba Éva grafikája
