Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-13 / 190. szám

IVv/ ni4»fßfßvi Uírlup snow 1986. AUGUSZTUS 13. Vácott« Dabason Kupaszerda A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupa országos se- lej tezőjének nyi tanyán 64. mér­kőzés szerepel. Ebből kettőt már ma lejátszanak. Mindket­tő Pest megyében kerül sqr- ra, NB I-es vendégekkel, 16.30 órai kezdettel. A műsor: Da- basi Fehérakáe SE—Ferencvá­ros, Esze Tamás SE— Vasas (Vác). Vácott egy másik találkozó Is lesz ma. Az NB Il-es Izzó, a III. kér, TTVE csapatát lát­ja vendégül 17 órakor. Ez a találkozó lesz a hétvégi baj­noki rajt főpróbája. Egyébként az őszi nyitány előtt ma legtöbb csapatunk pályára lép. Hatalmas közönséget von­zott a Forma 1, sokan voltak az atlétikai gálán. Remélhe­tőleg a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás nem vall -szé­gyent, népes lesz majd a szur­kolótábor. Többek között er­ről esett szó áz MLSZ teg­napi összejövetelén,* amelyre az NB I-es klubok ügyvezető elnökeit, valamint a sajtó képviselőit hívták meg. A legfőbb vonzerő Vajon a világbajnoki gyen­gélkedés miatt nem csappán-e meg áz érdeklődés? Felvető­dött ez az aggály is. Sokak szerint, alaptalanul, > hiszen ■ a sportág hívei „kiéhezetten” várják a nyitányt. Az első fordulóban bizonyára nem lesz gond. Hogy a folytatásban is így legyen, arra a legfőbb biz­tosíték a színvonalas, jó, ér­dekes j átéli. Szepesi György, az MLSZ elnöke, Czékus Lajos fő­titkárhelyettes és Komora Imre szövetségi kapitány a magyar labdarúgás előtt álló feladatokról beszélt, részlete­sen kitérve az őszi műsorra. Komora Imre ismertette a vá­logatás elvéit, a magyar váló-. Késő esti magasugrás Folytatás Zürichben öt őrá helyett hétig tartott hétfőn este a Népstadionban a. Hungalu Budapest Nagydíj nemzetközi atlétikai' verseny; Ezt cseppet sem bánta a világhírességek mellett kitartó közönség, mert éppen a tinis, a jobbnál jobb atlétákat felvonultató fér- fimagasügrás jelentette az .egyik csúcspontot.' Az . anjerikai Howard 2,33 méterrel nyerte. Bégen volt már arra példa, hogy egy kora délután kezdődő és éjszakába nyúló hazai atlétikai viadal ekkora sikert arasson, s ennyi — több mint huszonöt ezer — szurkolót vonzzon a Népstadionba. A kilencedik Budapest Nagydíj 23 számban kínált látnivalót, a legtöbben világszínvonalon. A 23 elsőségből 9 az amerikaiak­nak jutott, 4 Bulgáriának, 2 Lengyelországnak, 1—1 pedig az NDK-nak, Nagy-Britanniának, Csehszlovákiának, az NSZK-nak, Venezuelának, Kanadának, a Szovjetuniónak és Magyarország­nak. A bolgár Ilrlszto Markov tavaly a Budapesti Európa Kupa „B” döntőn egyszer már kontinensrekordot javított a hármas­ugrásban, ezúttal 17,80 méteres Európa-csüccsal győzött. A 23 versenyszám közül ll-ben dőlt meg a stadioncsúcs, egyben pedig — a női magasugrásban — a Népstadion eddigi legjobb eredményét sikerült megismételni. A magyar atlé­ták három rekordjavítással tűntek ki, ezek közül a legérté-. kesébbnek Sinka Albert 79,12 méteres kalapácsvetö-csúcsa mi­nősül. 0> . ’ A folytatás szerdán Zürichben következik, az IAAU Mobil GP 12. erőpróbájával, ahol a magyar színek képviseletében csak ketten, Siska Xénia és Malovecz Zsuzsa bizonyíthatnak. Sződligcti gyakorlás A Vasast váró honvédek Labdarúgó . MNK-mérkőzé- sen a Honvéd Esze Tamás SE ma az NB I-es Vasast fogad­ja Vácott. — A klub í963-ban alakult — vezetett a csapat történe­tébe Balogh István, az alaku­lat testnevelője, aki felkészí­tette a váciakat a találkozóra. — Történetükben ez a legna­gyobb siker, amelyet labdarú­góink elértek. A megyei II. osztályból ki­esett gárda e kudarcot né­hány sikerrel feledtette. Két hónapja veretlen a csapat, s a közelmúltban a fiatalok ré­szére kiírt Fészek Kupa via­dalt is megnyerték Gödön. A játékosok egy kivételével a sorállományból kerültek .ki. - 1 — Ä hét elején a szödlige- ti KISZ-iskola pályáján gya­koroltunk elsősorban a gyor­saság és az állóképesség ja­vítása érdekében. Sajnos két kulcsemberünk sérült. Pedig nagy szükség lenne a tehet­séges középcsatár Bánföldi Imre játékára. A kaput Les- tyánszky János őrzi majd, Iiácz Albert, Bucsek István és Sebestyén Gábor a mezőnyben sikerrel bizonyított. - Sokak számára a mai találkozó a szó szoros értelmében a bú­csúmeccs lesz, hiszen heten le­szerelnek. Balogh István elmondta még, hogy szerettek volna a városi stadionban játszani. Ám ugyancsak ma tartja baj­noki főpróbáját az NB ÍI-es Váci Izzó, így az alakulat pá­lyáján lesz fél -S-kor“ a talál­kozó, amelyet remélhetőleg sokan megtekintenek. Surányi János Kajak-kenu váSogaíaü Ma Montrealba utasnak Szerdán — Róma érintésé­vel — Montrealba utazik a magyar ! kajak-kenu váloga­tott, az augusztus 19-én kez­dődő világbajnokságra. Hosz- szú évek hagyományának megfelelően, ezúttal is a du- navarsányi edzőtáborban töl­tötte az együttes.- a felkészü­lés hajráját. Minden eddiginél keményebb gyakorlásokat ve­zényelt ezekben a napokban Parti János szövetségi kapi­tány, és az őt segítő edzői stáb. — Mindenki egészségesen, jó erőben, az ilyenkor szoká­sos versenylázzal várja az uta­zást — mondta a szövetségi kapitány. — Versenyhajóink már úton vannak, körülbelül a csapattal egy időben kell Kanadába .érkezniük. Azért edzettünk Dunavarsányban szinte az utolsó pillanatig — rendhagyó módon még ked­den délutánra is erős futamo­kat iktattam be! —, mert nem tudni, a montreali pályán mennyit és milyen körülmé­nyek között tudunk majd gya­korolni. gatott előtt álló feladatokat, a felkészülési tervezetet és cél­kitűzéseket. Szepesi György el­mondta, hogy valószínűleg lét­rejön az NB I-es klubok lij gája. A liga segítője és part nere lenne az MLSZ-nek. A két újonc képviselőjének — Dunaújváros, Eger — be- számolóján kívül a kupa­együttesekről is hallhattunk. A Bp. Honvéd mai elnöksé­gi-ülésén döntik el, ki lesz az új vezető ' edző. A BEK-ben induló mágyar bajnokcsapat franciaországi tornagyőzelme után az NSZK-ban, majd Belgrádban és Szalonikiben is pályára lépett, jó eredmény­nyel. . • iVagvkálai finálé A megyében is megtartot­ták a szokásos idénynyitó li­ga ülést,, amelyen részt. vett íg- nácz Gyula, a PTSO csoport- vezetője. Saiga Lajos, a PLSZ főtitkára néhány újításról , is. beszámolt így, az 1986/87. évi küzdelemsorozaton eldöntik a megyei serdülőbajnoki címet is. Hét körzetben zajlik a csatározás, melyben a megyei I. és,II. osztály együttesei is részt vesznek. A hét serdülő győztes mellett nyolcadikként annak a körzetnek a második helyezettje indul, amelyik a legtöbb résztvevőt mozgósítot­ta.'- ■ Május 54-én lesz az első forduló, innen négy együttes jut tovább a május 30—31-i -serdülő fináléba. A nagykátai' körzet vállalkozott arra: meg­rendezi majd a fiatalok csa­tározását. Idén is, immár harmadik al­kalommal, megrendezik a téli terembajnokságot. Az eltérés a korábbiakhoz képest az: a me­gyei első osztályú csapatok részvétele kötelező, a másod- osztályúaké.'ajáplptjiií , j Az ifjúsági együttesekben két junior korú szerepelhet a bajnoki mérkőzéseken. A hoz­zászólások során felvetődött, emeljék négyre a létszámot. A megyej. bajnokság jóváhagyott versenykHrása viszont' ?csak 'k-é9tőb rögzít. Szó esett a sárga lapokról js.; Az a labdarúgó, aki hár­mat kapott, egy mérkőzésen automatikusan nem játszhat. Üjabb három sárga lap után két találkozón nem szerepel­het. A lecserélt játékos ott maradhat a kispadon, nem kell bemenni az öltözőbe, Saiga Lajos kérte az egye­sületek ■ képviselőit: sok klub­Fogatliajíók Angliában Csütörtöktől Ascotban és Windsorban rendezik meg a nyolcadik négyesfogat-hajtó vi­lágbajnokságot., A; magyar szí­neket négyen képviselik, de Váczi Ernő szövetségi kapi­tány csak a helyszínen jelöli ki a hármas csapatot, s hogy ki lesz az, aki csak egyéni­ben szerepel, A magyar együt­tesben Pest megyei verseny­ző is van. Bozsik József (1952-ben szü­letett, a Tápiószentmártoni Aranyszarvas Termelőszövet­kezet versenyzője, a két év­vel ezelőtt szilvásvárad! vb-n negyedik helyezést szerzett). nál volt edzőváltozás,- ezt süV- gősen közöljék a PLSZ edző­bizottságával a pontos admi­nisztráció érdekében. Körösi edzőtábor Nemcsak a játékosok, a já­tékvezetők is készülődnek. En­nek jegyében tartják a bírók edzőtáborozását, amely au­gusztus 26—29. között Nagy­kőrösön lesz. Elméleti és gya­korlati oktatáson vesznek részt a sípmesterek. Egyszóval: minden kész a rajtra. Reitter László A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság' Északi cso­portjának őszi műsorát hol­nap közöljük. A 33. hét Totótippek 1. Nürnberg—Bochum 1 x 2. Kaiserslautern—Möncheng. 2 x 3. Düsseldorf—Bayern Münch. 2 x , 4. Schalke 04—Mannheim 1 5. Uerdingen—Blau-Weiss SO 1 6. Hamburg—Bremen x 1 7. Karlsruhe—Oberhausen x 8. Solingen—Kassel 1 9. Essen—Fortuna Köln x 1 10. Darmstadt—Wattenscheid 1 x 11. Salmrohr—Osnabrück 1 12. Aschaffenburg— Braunschweig 1 x 13. Bielefeld—Freiburg x 2 Pótmérkőzések: 2, x; 1, x; 1. * A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság a 35. játékhéten úgyne­vezett bianco totószelvényeket hoz forgalomba, amelyeken nem sze­repel dátum. Ugyanezen a hé­ten az emlékezetes totócsalást kö­vető bírósági tárgyalás nyomán befolyt 1 óS8 363,80 forintot a négy nyeröosztály között egyenlő arányban osztják fel. A 36. héttől akció indul, amely­nek lényege: négy alkalommal — hetenként — 1—1 millió forintos külön nyereményalapot létesíte­nek a 13 plusz 2 találatos totó- szelvények részére. Természete­sen a 13 plusz egyesek megkap­ják eddigi rendes jutalmukat. Londoni sakk >i-‘ x 5 • 1 ■ : | Döntetlen Londonban a Kaszparov— Karpov sakkvilágbajnoki pá­rosmérkőzés 6. játszmája hét­főn a 41. lépésben függőber maradt. A keddre kiírt foly­tatásra azonban nem kerül' sor, mert a két játékos dön­tetlenben egyezett meg. Az ál­lás 3:3. A hetedik játszma szerdán lesz. Éj edző irányításával Varsányi készülődés Képünkön a csapat két tagja, Major Veronika és Milkovits Erika a nyári olaszországi tornán nyert gyönyörű tisztelet- díjakkal és serlegekkel. (Hancsovszki János felvétele) Megkezdte felkészülését a szeptéínberi NB I-es nyitány­ra a DúnaVansár.yi Petőfi Mgtsz női röplábdacsapata. A Pest megyei újonc új edzővel vág neki az J első vonalbeli szereplésinek. Az edző nem más, mint a sokszoros váloga­tott, a hazai sportág egyik legnagyobbika, Tatár Mihály. A lányok felkészülésük során először „otthonukban”, Erzsé­beten kezdik meg a gyakor­lást, majd „haza” mennek és kéthetes edzőtáborozáson’vesz­nek részt a dunavarsányi edzőtáborban. APRÓHIRDETÉSEK KÖZLEMÉNY A tápiószentmártoni Aranyszarvas Mgtsz versenytárgyalás útján, 3 éves, időtartamra szerződéses üzemeltetésre adja át, .a Tápió- szentmártóril MaJinöVszikij u: 1. 6z. alatt üze­melő Kincsem bisztró III. o. vendéglátó egy­ségét. A versenytárgyalás ideiéről és helyé­ről levélben Sttésítik a pályázókat. Tájékoz­tató adatokat a termelőszövetkezet közgazda­ság! osztályán lehet benevezni a fenti címen. ÁLLÁS A Csepeli Duna Mgtsz Vasipari Ágazat fel­vételre keres: szerke­zeti-lakatosokat, esz­tergályosokat, maró- -sokat, betanított mun­kásokat, illetve mun­kásnőket. Továbbá 30 fős könnyűfém-ön­tödéjébe üzemvezetői munkakörbe üzem­vezetőt és fémörítöket. Érdeklődni lehet, (06)- 26-79-004 telefonon, a munkaügyi osztályon vagy a helyszínen, Tököl, Vasipari Ága­zat ágazatvezetőségén, Tököl, Vince-tanyá telephelyen. A Bp. Főv. Tan. V. B. Visegrádi Gyógy­intézete (Visegrád, Gizella-telep, 2026), gyakorlattal rendel­kező hentes munka­társat keres. Lakás megbeszélés tárgyát képezi. Jelentkezni lehet személyesen vagy Írásban a gyógy­intézet munkaügyi csoportjánál. A monori Tűzoltópa- rancsnokság felvesz érettségivel rendelke­ző, katonaviselt fiatalt (dolgozót), tűzmegelő­zési munkakörbe. Egy­éves próbaidő után tűzoltőtiszti Iskolán történő továbbképzés elengedhetetlen felté­tele a további alkal­mazásának. A2 alkal­masság elbírálásánál előnyben részesülnek mindazok, akik meg­felelő rátermettséget éreznek e munkakör betöltésére. Kedvező fizetés, ruhaellátás stb. Jelentkezni lehet: Monori Tűzoltópa­rancsnokság (Monor. Kossuth L. u. 73. Tele­fon: 14. 8-tól 12-ig) A Váci Magasépítő Közös Vállalat, Vác, felvesz jó szakmai felkészültséggel ren­delkező: kőműves, ács, tetőfedő, bádo­gos, festő, központi­fűtés-szerelő, asztalos szakmunkásokat, va­lamint festőrészleg- vezetőt. — Bérezés: megegyezés szerint. Vgmk.-lehetőség van. Jelentkezés munka­időben: Vác, Horváth M. u. 7. Agrármérnök. több­éves gyakorlattal ál­lást változtatna, első­sorban Gödöllő kör­nyékén. de más is szóba lőhet. Válaszo­kat ..Gödöllő. 15« 686” jeligére a Felszaba­dulás téri hirdetőbe kérem. Március 15. Mgtsz, Hennád, szállítási fő- ágazat felvételt hir­det az alábbi szak­mákban. Autószerelő, autóvillamossági sze­relő. szervizes. Bé­rezés megegyezés szerint, dabasi járá­siak előnyben. Je­lentkezés személye­sen a járműjavító műhely vezetőjénél. Bedolgozókat kere­sünk (szerszámkészí­tő. forgácsoló, laka­tos), fő- és mellék- foglalkozásban. Mű­hely. gép szükséges. Érdeklődni:. kedden 16—19. óra között,. a 639-577 telefonon. Cserkeszölön. ír. ke­reszídülo 4. szám, 403 n;-&l új telepítésű, első osztályú. minő­ségű szőlő eladó. Ma- gasművelésű. Nyaraló, mellékhelyiségek, kút van, Levélcím: Szol­nok, Veres Péter út 83. ir. sz. 5008. Eladó 299 négyszögöl porta, olcsón. Ceg­léden, a Bulcsú ut­cában. — Érdeklődni: Csemő. Bállá dűlő 10. Eladó családi ház. melléképületekkel. 1650 négyszögöl te­rűi Htel. de kevesebb földdel is lehet. Vil­lannyal. vízzel. Víz a lakásban is benn. Központhoz 15—20 perc járás. Érdek­lődni lehet a helyszí­nen mindennap, özv. Lesték Lász'óné. Űt- szilvás III. kér.. 413. szám alatt, ____________ El adó 320 négyszögöl telek. n.asy alappal. Újszilváson, bent a Dózsa György úton. — Érdeklődni lehet mindennap, Gavaldik Istvánménál. Újszil­vás III. kér.. 413. szám alatt.____________ Né srykeretes mézoer- gétő eladó. Cegléd X. kér.. Kiss Ernő u. 23. szám.__________________ El adó 'szóba, összkomfortos családi ház, garázzsal. nagy műhellyel. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Sajtó u. 3. szám. Eladó kát szoba, konyhás, záfrt verandás ház. 1300 négyszög- öles telekkel. Érdek­lődni lehet: Gál Fe­renc. Tápiószölűs, Bo­garas 85, szám,_______ Ce gléd III.. Teleki u. 35. sz. alatt 199 négy­szögölön három szo­ba összkomfortos, be­költözhető családi ház eladó. — Érdeklődni: Cegléd III.. Fáy A. u. IV. 5,__________________ Ta nya eladó, műút mellett. 200 nm-es disznóóllal, falutól 500 méterre, víz. villany, ipari áram. van. Ér­deklődni lehet. a helyszínen, Jászkara- jenó. Csérdalapos 39. Eladó Jászkarajenő. Alsókara 23. szám alatti tanya. Állattar­tásra, gazdálkodásra alkalmas. Villany be­köthető. Érdeklődni lehet Kele Lajosnál, a helyszínen,__________ Eladó 500 négyszögöl földterület, bekerítve, fele puszta, fele ter­mő gyümölcsös, víz van, villany megold­ható és egy 400-as Honda rotációs kápa. — Érdeklődni lehet: Cegléd. Körösi út 50. Eladó Újszilvás III. kér.. 238. szám alatt levő tanya, 1 szoba, konyha, spájz, ve­randa, alsókonvha, 9 m hosszú mellék- épület, hármas ser­tésól, 1600 négyszögöl terület, ebből 1309 négyszögöl szőlő, ter­mő fákkal. Villany és víz van. Azonnal beköltözhető. — Ér­deklődni lehet: Ke- manezévs Pál, Újszil­vás, Dózsa György u. 56. szám. ______. Da chia 1300-as eladó. Cegléd. De3sewffy u. 45. sz.___________ 75 0-cs Zastava. úi gumikkal, lejárt mű­szakival eladó. Ér­deklődni : Isaszeg. Szt. László út 14. 8— 19 óráig, ______3 Ré gi stSusú: pirteW házrész eladó. Le­választható. Nagy kerttel. Nagykőrös. Zátony utca 6. Monoron. a Tégla­gyári dűlőben pince eladó. Érdeklődni le­het: Mo-nor. Kossuth Lajos utca 148. __ Sü rgősen eladó 1 db 50-es Zetor felújítva, levizsgáztatva. Érdek­lődni lehet Kasza Jó­zsefnél. Cegléd, Márta dűlő 53. szám. Ma­gyar-Szovjet Mgtsz. gépműhellyel szemben. Eladó Cegléd, Budai úton, a Horgász büfé­nél 540 négyszögöl te­rület, fele szőlő, fele puszta, lakható épü­lettel, locsolási lehe­tőséggel. Villany is megoldható. Érdek­lődni lehet, Cegléd, Malóm if. .9. Egy szoba összkom­fortos, I. emeleti öröklakás készpén­zért' etádő. Cegléd, telefon: 11-210 (este). 350 négyszögöles, be­kerített gyümölcsös és szőlő, új, alápincézett hétvégi házzal, ipari árammal, fürott ku­takkal, terméssel együtt, a Bállá1 dűlő­ben eladó. Érdeklőd­ni lehet este. Telefon: 11-210 (Cegléd). _______ El adó Cegléd, Budai úton, az öregszőlőben (vasúti felüljáró után) 3 szoba, konyha, kamra, sok mellék- épülettel családi ház, Gazdálkodásra, jö- szágtartásra kiválóan alkalmas. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: egész nap a helyszí­nen, Cegléd XI. kerü­let, Irtvány út 409. szám, Krieg Jőzsefék­nél. ____________ Ta nya eladó a Kata! út . mellett a Hibrid üzem' mögött Víz. villany van. Érdek-, lődni lehet: Ü. Kovács Sándornál, Cegléd XIV. kér.. 45/A. Városközpontban 2 szoba, konyha, gáz­fűtéses házrész eladó. Cegléd, Árpád u. 31. szám alatt. Érdeklőd­ni lehet. Árpád u. 29. szám alatt Höröm­pőéknél.________• Ce gléden, a vasútál­lomás mellett eladó 2 szobás, erkélyei, gázfűtéses lakás. Ér­deklődni leheti mun­kanapokon, 18 órától, szombaton és vasár­nap egész nap. Ceg­léd, Kölesei tér, 5. lhéz. 8. em. 0. ajtó. Szín tel to Iá sós,-"**régy- szobás családi ház eladó. Cím: Verőce­maros, Nyár n. 6., kp. 4- OTP-átvállalás. Érdeklődés: ' dú. 2 órától. Eladó tanya Nyárs­apáton, Szélső dűlő 8. Értekezni lehet: Ceg­léd, Csutak Kálmán utca 1. _______■ Ke rtes családi ház eladó, Káva, József A. u. 13. Érdeklődni: Végh Ferehcné, Pilis, Rákóczi ti. 14. Pilisen, a Haleszben, (Albertlrsa) gyógyfür­dőhöz. közel, 500 négy­szögöl szőlő, borház­zal eladó. Érdeklőd­ni: Pilis, Bicskei u. 30. Özv. Sedró Mi­hályié. Ár: 150 ezer forint.__________________ El adó Vécsés, Tán­csics M. utca 41. alat­ti 4 szoba összkom­fortos, két családnak alkalmas családi ház, 240 négyzetméteres műhellyel, ipari áram­mal. — Érdeklődni a helyszínen szomba­ton, vasárnap. ________ Al bertirsán, az üdülő­höz közel üdülőtelkek eladók. Érdeklődni le­het: Albertlrsa. Dánősi út 16. szám.__________ Csillaghegyre néző, déli fekvésű, békás- megyeri, 57 nm-es szövetkezeti lakás (2 szoba + étkező) el­adó. Ára: 800 ezer Ft -I- OTP. Tel.: 801-192. Levélcím: Varga, Bp , Csillaghegy,. Pf.: 20. 1311. _______ Gy önyörű, új, török, női fél irhabunda és a mosodához közel 300 n.-öl zártkert el­adó. Nagykőrös, Ta­vasz u. 3. Futózott gumik el­adása, szerelése, eent- rírozása. Nagykő­rös. Kossuth L. u. 28. Bencslfc gumijavttó.__ Só der, homok, sut, trágya egyéb anyagok szállítása, földmunka. 777-878.________________ . Vizes házak, nedves épületek utólagos szi­getelése. gyorsan, ol­csón, garanciával. — Tel.: 134-975. Bodor­kos Károly, Bp.. Fa- zekas u. 8, 1027. Varrónő, villanysze­relő , házaspár bármi­lyen bedolgozást vál­lal. Igényes munkát is. ; Megkeresés levél­ben vagy személyesen, Cegléd XIII.. 408. 2700. Balogh Dezső. Redőny, reluxa ké­szítése, javítása ga­ranciával. Minitokos is. Tel.: 346-181. Vidékieknek! Nyelv- tanítás levelezéssel, száz Ft-tól havonta angolul, németül, fran­ciául, oroszul, olaszul, spanyolul, telefoneti- kávaí. Doktor Farkas, 'külföldi' diplomás szaktanár, Budapest, Tábornok huszonegy. 1149, (835-761).________ Fö lűieper-palinta óriás szemű, őszi tele­pítéssel, biztos termés, bő termésre, korai érésre nemesített faj­ták. Gorella, rivát, darabja 2,50 Ft. Álla­milag ellenőrzött törzs- ültetvényről. Megren­delhető, szállítás augusztus 20-tól szep­tember végéig. 100 da­rabtól utánvéttel. — Kélíl József, Debre- cen, Tőzsér u. 22, Rács-ponyva-réluxa helyett segít önnek a Solarfilter. 477-208. Minden vasárnap délelőtt AUTÓPIAC Kisku nlacházán, a BGH autószerviznél, 51-cs főút 42,5 km. A szervizben műszaki átvizsgálást és tanácsadást biztosítunk. Mindennemű építő­anyag, nyílászáró szerkezetek, fürdőszo­bai , berendezések, csempe, mettlachi és más burkolólapok nagy választékban. Iparművészeti csem­pék — mintapéldány alapján — a helyszí­nen megrendelhetők. Várhldiné, Rákoscsa­ba, Péeeli út 155. Te­lefon: 480-440. A DMRV Vízmérő­javító Üzemmérnök­ség, a nagy kapaci­tású vízfüggönyös, modern festőműhelyé­nek jobb kihasználása érdekében festési bér­munkát vállal. Cím: DMRV Vízmérőjavító Üzemmérnökség, Vác, Kőhíd u.- 2300. Tel.: 13-611. Rajt előtti foei témák Serdülőbajnok-avatás

Next

/
Thumbnails
Contents