Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-11 / 188. szám

1988. AUGUSZTUS 11., HÉTFŐ 5 ■Tv-FIGYELŐB Néptáncosok és népzenészek Még a véletlenre van bízva Dunántúli, szatmári és széki dallamokat tanulnak a gyerekek Barcza Zsolt felvétele Kérők. A kor divatja szerint előbb öt, messzi földön játszó­dó szomorújátékot írt meg első főhivatású színműszer­zőnk, folyóiratszerkesztőnk, mindenes literátorunk, Kisfa­ludy Károly, majd nagy hirte­len közelebbre tekintett, és ar­ról kezdett jeleneteket fabri­kálni, amit a legközvetleneb­bül ismert; a XIX. század elejének affektáló, pénzek után futkosó, a jól fizető há­zasságokban reménykedő ma­gyar nemességéről. Legelőbb — 1817-ben — a Kérők három felvonása futott ki a tolla alól, majd a Párt- ütők és a Csalódások; mindhá­rom a fellendülőben levő ha­zai színjátszás nagy-nagy örö­mére. Ezekben a Baltafy uramat, Lidi, Mill, Rózi lányomat, Li­na asszonyságot felvonultató életképekben ugyanis pompá­san lehetett illegni-billegni, az alakoskodó tudományt tombo­ló tapsok közepette bizonyíta­ni. Kisfaludynak ezek az alak­jai szinte egytől egyig úgyne­vezett ziccerszerepek. Egyúttal azonban olyanok is, hogy csak a nézőközönség közvetlen közelében hevülnek igazán fel; tehát föltétlenül kell melléjük a kiszólásokat hevesen lereagáló, a cselveté­seken harsogva kacagó pub­likum. Tudván tudta ezt a televízió rendezője, Bohák György is, s a Kérők minapi feldolgozását úgy tálalta a nézők elé, hogy abban nem csupán Máliék, Károlyék, meg a többiek mondták fel a szöveget, ha­nem egy keretjáték jóvoltából az 1830-as évek kolozsvári vándorszínészei, a kincses vá­ros urai, asszonyságai bámuló tömegként is megjelentek. Ebből lett a jellemfestési összevisszaság, a színjátszási kalamajka! A népes szereplő­sereg ugyanis képtelen volt fi­gyelő kívülállóként, majd ilyen-olyan közreműködőként ?nás-más arcot ölteni. Ki kellő gyakorlat, ki meg tehetség hí­ján nem tudta elhitetni, hogy mikor, hol, kicsoda. A legtöb­ben meg sem próbálkoztak az alakváltással, hanem egyre- másra ugyanazt a harsány ál­paródiát drámázták el. így aztán a Baltafy kapitányt és Hadházi direktort együttesen megszemélyesítő Agárdy Gá­bor szinte egyedül maradt a maga pompás — tökéletesen néki való — komédiázásával, amelynek kettőssége felől egy pillanatig sem lehetett kétsé­ge az előfizetőknek. Mindehhez a közreműködői keveredéshez a rendezés álta­lános lassúsága, képi ötlette­lensége is hozzájárult, hiszen nem egyszer és nem kétszer érezhettük úgy, hogy rá kell hujjantani a ráérős mocorgás- ra: nyisszantson már egyet az a dirigensi olló! Kisfaludy Károly televíziós felfedezése, ügybuzgalmának modern kori elégtétele tehát még tovább is várat magá­ra... Pest megye, a most lefutott műsorok sem voltak híján Pest megyei látnivalókkal — nyilván szőkébb országrészünk lakóinak együttérző örömére. Előbb az Ablak kedves munkatársa, Kóthy Judit ka­lauzolta el a nézőket Zsám- békra, ahol most köztudomá­súan nagyobb szabású ásatá­sok folynak a világhíres temp­lomrom körül. Amint azt Valter Ilona régész elmondta, régebben is kutattak ott már leletek után, ám akkor azokat a sírokat, amelyek szakszerű és teljes kibontásához nem volt meg az erő, nem bolygat­ták. Most viszont fel fognak nyílni a hatalmas kőlapok, és számos föltételezésre választ kap a tudomány. Az Ablak stábja természetesen jelen lesz a nagy eseménynél, s így a pénteki adásból akár szenzá­ciókat is csemegézhetünk. A szombaton kora este a második csatornán bemutatott Ötletek című, Az év lakóháza pályázat díjnyertes épületeit bemutató összeállítás pedig egyebek között Pomázra ka­lauzolta el a szépre éhes sze­mek gazdáit. Ott díszük ugyanis a maga ősi szépségé­ben a szalmás sárból villával fölfalazott otthon, amelyet első díjjal jutalmaztak. Csu­pán az alapja kő; a falait eb­ből a vályognál is régebbi ma­tériából sűrítették, nyestek — hiszen az még így is alakítha­tó. A rusztikusán egyszerű belső felöltöztetés pedig külön díjakat érdemelne! Szépen magyarul Táj szeretet Valamikor tájtű volt az iránytű. Ma már nem mond­juk így. Szó sincs azonban ar­ról, hogy háttérbe szorultak volna táj- előtagú kifejezé­seink. Sőt, mintha egyre job­ban szeretnénk őket. Tájéko­zódjunk csak! Jó néhány éve. amikor a tájékozódási futásként emle­getett sportágból tájfutás lett, többen idegenkedtek tőle, mondván, hogy az új név megcsonkította a régit. A va­lóság ellenben azokat igazolta, akik táj szavunkkal hozták összefüggésbe ezt a sajátos összetételt. Polgárjogot nyert ugyanis a tájfutás nyelvhaszná­latunkban. Kedvezhetett neki az is, hogy egyre többet törő­dünk a természet, a hagyomá­nyos életmód értékeivel. így hát nem csoda, hogy bővül a táj-tagú összetett szóknak az egyébként is népes családja, ősi eredetű szavunknak ko­rábbról olyan társulásait is­merjük, mint a tájjelleg, a tájkép, a tájrajz, a tájszólás stb. Üjabban tájházak gazdagít­ják a tájmúzeumok körét. A természetet utánzó tájkerté­szet mellett fontos szerephez jut a tájrendezés. Az egyes vidékek kultúráját tájkutatók vizsgálják, hogy tájrendezvé­nyeken méltassák. A környék azonos foglalkozású emberei tájértekezleteken cserélik ki tapasztalataikat. A nagy vi­lágban csupán egy apró, de mindennél kedvesebb pont a tájhaza. Mi másról árulkodik ez. mint a táj szere tétéről? A szülőföldéről és a szóéról is. Mert embernek lenni, hazát és emberiséget szolgálni csak ott tud az ember, ahol él. Mennyivel emberségesebb, hogy a tömegközlekedés me­gyei vállalatait immáron nem számmal, hanem tájakra utaló névvel illetjük: Balaton Volán (Veszprém megye), Jászkun Volán (Szolnok), Kisalföld Volán (Győr-Sop- ron). Kunság Volán (Bács- Kiskun), Pest Megyei Volán, Vasi 'Volán stb. Sorolhatnánk, esetleg rész­letezhetnénk még tovább az ember-nyel v-haza összefüg­gésének szép példáit. De ta­lán a táj is elég iránytű. M. Z. M. Hazánkban, „Bartók és Ko­dály országában”, sok szó tor­nyozódik népzenei örök­ségünkről, népművészeti ha­gyományaink ápolásáról. A tévében és a rádióban napon­ta látjuk, halljuk a népmű­vészet ifjú mestereit, sőt az utóbbi két évtized népzenei és táncházmozgalmának hely­zetéről folyó viták felhangjai is el-eljutnak fülünkbe. Ar­ról azonban keveset tudunk, hogy miként épül be a köz­oktatásba, az általános isko­lai és a népzenei nevelésbe a néptánc és a népzene. Zenekar kísér Novak Lászióné, az aszódi tanács közművelődési előadó­ja szorgalmazta és megszer­vezte, hogy az idén nyáron július 31. és augusztus 9. kö­zött az aszódi új általános is­kolában kerüljön megrende­zésre a Pest megyei gyermek- tánc- és népzenei tábor. A kor­szerű iskola három tantermét katonai vaságyakkal háló­termekké alakították. A torna­teremben a táncosok, két tan­teremben külön a hegedűsök és egyéb hangszeres zenészek gyakorolhatnak. Tv-video az ebédlőben, erősítők, hangfalak, mikrofonok a tornateremben, a folyosókon plakátok, tér­képek feledtetik az iskola év­közi hangulatát. Széphalminé Iglói Évát, a bagi Dózsa György Művelő­dési Ház igazgatóját, az ot­tani hagyományőrző és nép­táncegyüttes, s a jelenlegi aszódi tábor vezetőjét arról faggattam, milyen hagyomá­nyokkal rendelkezik, az idén miként szerveződött a tábor, a jövőben hogyan szeretné megvalósítani elképzeléseit? — Ez már a negyedik nyár, hogy gyermektánctábort veze­tek. Zebegényben, Tahitót- falun és Veresegyházon kap­tunk a korábbiakban helyet. Az idei abban különbözik az eddigiektől, hogy most nép­zene oktatására is van lehető­ségünk. A tábort 10—14 éves gyerekek számára hirdettük meg. Pest megye minden olyan községéből, ahol néptánccso­port létezik, két pár és egy táncos szakmai vezető jöhe­tett. Ügy gondolom, hogy ak­kor igazán hasznos ez a tá­bor, ha a gyerekekkel együtt a tanárok is hazaviszik és át­adják a tapasztalatokat. Negy­ven táncos és 15 zenész gye­rekkel dolgozunk. A progra­munk szoros, a gyerekek napi 5-6 órát táncolnak. A délelőtti háromórás foglalkozásokon tanítjuk az új anyagot, a szat­mári, a széki, a Galga menti táncrendet, az esti táncház­ban pedig ezt ismétlik, ön­állóan gyakorolhatják. A tán­cok bemutatásában assziszten­seim, Széphalmi Zoltán és Skuczi László segédkeznek. A gyerekek délutáni foglalko­zásokon videofelvételekről tanulmányozhatják, hogyan csinálják a „nagyok” a meg­ismert figurákat, eredeti nép­zenei felvételeket hallgathat­nak, vagy a Túráról származó Maczkó Mária irányításával népdalokat tanulnak. A nép­rajzi ismereteket nyújtó elő­adásokat fényképek, térképek nézegetésével színesítjük. A tíz nap szigorú menetrendjét a község nevezetességeinek — Petőfi Múzeum, Podmaniczky- kastély — meglátogatásával, Galga menti kirándulással, sza­lonnasütéssel lazítjuk. Dunántúli táncrend Rónai Lajost, a Gödöllői Körzeti Zeneiskola aszódi ta­gozatának igazgatóhelyettesét arról kérdeztem, hogyan ke­rült kapcsolatba a népzené­vel és mik az előzményei an­nak, hogy ez a tábor az idén a népzenészeknek is helyet ad? — Jó pár évvel ezelőtt ke­resett meg Bagról Iglói Éva, hogy az együttes számára szervezzenek zenekart. Szegedi József hegedűtanárral akkor még nem tudtuk, mi lesz eb­ből. A főiskolai élményeink­ből adódóan, mindkettőnk nyi­tott volt a népzene iránt, szí. vesen tanultunk. Az oktatás­ra komolyan csak az elmúlt évtől kezdve vállalkoztunk. A kezdő lökést és biztatást Halmos Bélától kaptuk a ta­valy nyári püspökladányi nép­zenei táborban. Októberben Novák Lászlóné kezdeménye­zésére itt Aszódon alakult meg a Galga menti Népzenei Műhely, amelynek tagjai a környékbeli gyerekek, a mos­tani táborlakók. Egyelőre ti­zenöt gyerekkel foglalkozunk. Jóska a hegedűsöket tanítja, Blaskó Csaba a kontrások és bőgősök oktatásában segít; Nagyon eltérő a tanulók hang­szeres tudása, ez okoz némi nehézséget. Mindenki megta­nulja a dunántúli táncrend ismertebb dalait, az ügyeseb­bek a szatmári és a széki dallamvilággal is ismerked­nek. Kíváncsi voltam, hogy Sze­gedi József, akit egy évtized fűzött a MÁV Szimfonikusok­hoz és szlerződéssel nyugatné­met zenekarokhoz, hogyan ál­lapodott meg a tanításnál és kötött házasságot a népzené­vel: Nincs módszertan — Egy évtizedes hajsza után a családom és magam miatt is szükség volt már a megnyugvásra. Miskolcon én hegedűtanári diplomát kap­tam és mindig szerettem is tanítani. Gödölllőre véletlenül kerültem és hasonlóképp Aszódra. Megszerettem a kol­legáimat, a gyerekeket és a népzene művelése, oktatása is felkeltette kísérletező kedve­met. Élveztem, ezért maradok itt A népzenének nincs ki­alakult oktatási módszertana. Halmos Béla és a nagyobb népzenei együttesek tagjai foglalkoznak ugyan a táncházi zenészek utánpótlásának a fel­nevelésével, de mindeddig nem teremtődött meg a kap­csolat a klasszikus hangszeres zenei oktatással. Csak pró­bálkozom én is, kísérletezek és talán évek múlva gyűlik össze annyi tapasztalatom, hogy érdemes lesz mások szá­mára is használható formá­ban leírnom. Ez a tábor nagy lehetőség a zeneoktatás szá­mára is. A néptánc kíséretén keresztül a gyerekek már a kezdet kezdetén közös zenei élményhez jutnak. A siker és az eredmény komoly motiváló erő a gyakorlásra. Öröm szá­momra, hogy gyermek zené­szeinket csitítani kell, hogy legalább a délutáni csendes­pihenő alatt tegyék le hang­szereiket. Kár, hogy a Gödöl­lői Zeneiskola kezdeményezé­se nem általános az ország­ban. Egyelőre a véletlenre, egy-két megszállóira van bíz­va a gyerekek hangszeres nép­zenei oktatása, mert a zene­tanárok körében sem tolon­ganak a vállalkozók. Újj írisz Akácz László Berecz János könyve a magyar—szovjet kapcsolatokról Szoros, baráti szövetségben K ivételesen szép, tartalmá­ban átfogó könyvet je­lentetett meg a Kossuth Kiadó. Növeli esztétikai értékét, hogy' eredeti képekkel do­kumentálják a mondanivalót. Címe: Baráti szövetségben. írója: dr. Be­recz János. A kötet a magyar— szovjet kapcsolatok több évtizedes történetét foglalja össze. Ez a ne­gyedik, egyben bővített kiadás. Ugyanis Berecz János már koráb­ban is foglalkozott ezzel a témával. Ebben a kötetben már benne van képekben és szövegben Mihail Gor­bacsov látogatása, amelyet két hó­nappal ezelőtt tett Magyarországon. A történész pontosságával, a ba­rátság fényében, magas elvi síkon mutatja meg Berecz János, hogy miként alakult, hogyan formálódott a két nép barátsága, amely egyre jobban erősödik, mélyül, és egyre gyümölcsözőbben hat. A magyar nép millióinak érzéseit, gondolatait is megfogalmazta a szerző, amikor összegezte a magyar és a szovjet nép barátságának eddigi útját, meg­rajzolta, hogy miként kezdődött, formálódott és hogyan teljesedett ki. Berecz János abból a történelmi igazságból indul ki, hogy a magyar és a szovjet népet természetes ba­rátság köti össze. Már az indulás idején a két nép forradalmárai együtt hullajtott vérrel pecsételték mag a barátságot. Ugyanis százezer ma­gyar internacionalista ragadott fegy­vert a szovjethatalom védelmében, harcolt a nagy októberi szocialista forradalom győzelméért. A barátság fokozódott azzal, hogy a két tanácshatalom között együtt­működés bontakozott ki. Lenin fi­gyelemmel kísérte és segítette a Ma­gyar Tanácsköztársaságot. Sajnos a magyar forradalom akkor elbukott, de az akkori dicsőséges napok ta­pasztalatai. hagyományai, és hősei­nek emékei ma is éltető elemei, tör­ténelmi bázisai a magyar—szovjet barátságnak. Berecz János rendkívül jó érzék­kel. meggyőző erővel, sokoldalúan mutatja be azt a tényt, hogy még az ellenforradalom negyedszázada alatt sem lehetett kiirtani a magyar népből a Szovjetunió népei iránti rokonszenvet. Az uralkodó osztályt ugyan dühödt szovjetéi!enesség jel­lemezte. de a magyar nép legjobbjai baráti érzelmeket tápláltak a szov­jet emberek iránt. Erre egy sor do­kumentumot ismertet a szerző: idé­zi az 1941 tavaszán megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár esemé­nyeit, amikor a szovjet pavilon előtt tízezrek tolongtak, hogy megnézzék a szovjet árukat. Erősítette ebben az időszakban a barátságot, hogy a Szovjetunió 1941 tavaszán visszaad­ta a cári csapatok által 1849-ben zsákmányolt 58 magyar forradalmi honvédzászlót. A felszabadulás új korszakot nyi­tott a magyar és a szovjet nép ba­rátságában. Már maga az a tény, hogy szabadságunkat a Szovjetunió­tól kaptuk, és hogy a felszabadító szovjet katonák szinte minden helységben nagy segítséget adtak az élet megindulásához példátlan, egy­ben erősítette a barátságot. S Ma­gyarország nemegyszer érezhette a szovjetek jóindulatát, segítőkészsé­gét későbben is, amikor visszatérhe­tett a nemzetközi életbe, s amikor az ellenforradalom újra veszélyez­tette a népi demokrácia addig kihar­colt, megküzdött vívmányait. Azóta újabb négy évtized telt el. Kiteljesedett és örökre széttéphetet- lenné vált a barátság. Vagyis a ba­rátság gazdag évtizedei következ­tek. Berecz János sorra veszi ennek állomásait, ismerteti az új barátsági szerződést, a sokoldalú politikai együttműködést, a gazdasági együtt­működés elmélyülését az iparban, a mezőgazdaságban, a külkereskede­lemben az integráció közös útján. Pontos számokkal, adatokkal il­lusztrálja a tudományos, egészség- ügyi és orvostudományi, kulturális együttműködést» Külön fejezetet szentel az inter­nacionalista együttműködésnek. Megállapítja, hogy az 1980-as évek derekán új korszak küszöbéhez ér­keztünk a szocializmus építésében. A történelem valamennyi szocialis­ta országgal szemben új követelmé­nyeket támaszt: a gazdasági, társa­dalmi fejlődés meggyorsításának kö­vetelményét, a hozzá szükséges ob­jektív és szubjektív feltételek meg­teremtését. S ebben a munkában is együtt halad a magyar és a szovjet nép. A célok közösek, az utak sa­játosak. Berecz János idézi ezzel kapcsolatban Mihail Gorbaésovot, aki így fogalmazott: ...amikor a szocializmus útján számos ország, és nép halad, a végső magasztos célok elérése maximális figyelmet követei a szocializmus közös nemzetközi fel­adatai iránt ugyanúgy, mint a konk­rét feladatok sajátosságai, az egyes szocialista országokban folyó szocia­lista és kommunista építés konkrét tapasztalatai iránt. Itt egyaránt ve­szélyes a kizárólagos nemzeti je­gyekre történő hivatkozás, valamint más pártok és országok tapasztala­tainak mechanikus kölcsönvevése, il­letve ilyen tapasztalatok figyelmen kívül hagyása. Ismerteti Magyarország kapcso­lódását az SZKP ú.i programjához, amelyet a XXVII. kongresszus ha­gyott jóvá. Ugyanis hazánk számára az SZKP kongresszusa és új prog­ramja húzóerőt jelent, mert a Szov­jetunióban felgyorsítja a fejlődést. Ismerteti Gorbacsov magyarországi látogatását, amely számunkra is még friss élmény. Berecz János végül könyve befe­jező részében felveti: mit is jelent nekünk a barátság a Szovjetunió­val? így válaszol rá: mindenekelőtt a békét, biztonságot. Biztónságot, mert Magyarország a Szovjetunió­val, a szocialista országokkal együtt szoros szövetségben, magabiztosan lép fel a nemzetközi porondon. A magyar—szovjet barátság és a fel­szabadítás, a béke elválaszthatatlan egymástól. A mj számunkra, kitű­zött céljaink megvalósítása szem­pontjából első számú nemzetközi po­litikai kérdés a magyar—szovjet kap­csolatok erősítése és ápolása. S nem is elsősorban a magyar népnek a felszabadításáért érzett hálájára épül. Ez a hálaérzet természetesen létezik, de a kapcsolatok alapjául kevés lenne. Ennél több kell és van is: közös érdekek, közös eszmék, sok szállal összekötődő történelmi múlt, kölcsönös megértés és bizalom. Ez­zel kapcsolatban idézi Kádár Jánost, aki a csepeli barátsági nagygyűlé­sen a következő gondolatok jegyé­ben üdvözölte Michail Gorbacsovot és kedves feleségét: Személyükben köszöntjük a hazánkat a hitleri megszállás alól felszabadító Szov­jetuniót, a testvéri szovjet népet, a velünk jóban-rosszban kitartó, se­gítő, igaz barátot, nagy szövetsége­sünket. E z a könyv is ennek szelle­mében fogant. Berecz Já­nos őszinte, igaz szavak­kal tárta fel e barátság in­dulásának körülményeit, ismertette a sokéves fejlődését, s mutatta meg írásban, hogy e barátság miként fejlődött és hogyan vált a két nép kapcsolatában jövőbe mutató erő­vé. A kötet tartalmazza azokat a dokumentumokat, szerződéseket is, amelyek a barátságot állami egyez­mény keretében is megfogalmazták, a többi között a Magyar Népköz- társaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés fejlesztésének 2000-ig szóló hosszú távú programját. __ Gáli Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents