Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-01 / 180. szám
NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK Emberi kapcsolataink kritikus színtere Ha közérdek, fogjuk fel akként A Nagykőrösi Közlekedésbiztonsági Tanács a minap testületi ülést hívott össze a''városi rendőrkapitányságon. A l'órum feladata volt, hogy megvitassa a KBT elmúlt évi tevékenységét, amelyről Módra Balázs rendőr zászlós, a szervezet titkára adott részUtes tájékoztatást. A KBT működése óta rendszeresen sor kerül ezekre az értékelő tanácskozásokra. Az aktív részvétel a jellemző, mindig sok hasznos javaslat lát napvilágot a munka további javítása érdekében. Ma már közhely azt mondani, hogy a KBT kivétel nélkül minden állampolgár biztonságáért munkálkodik, hiszen a közlekedés immár társadalmi szintű problémává nőtte ki magát, emberi kapcsolataink talán legkritikusabb színtere. Éppen ezért széles társadalmi bázis segítségével tudja csak ellátni feladatait, s ez fordítva is igaz, a vállalatok, intézmények igénylik a felvilágosító. nevelő, propaganda- munkát. amit a KBT fejt ki a város balesetmentes közlekedéséért. Nagy eredmény, hogy mostanára minden vállalat résztvevője lett a Vezess baleset nélkül.' mozgalomnak — tavaly a kocsérl Petőfi Tsz TI. helyezést ért el a versenyben —, s hogy nem üres fogadalmakat hangoztatnak, arra közlekedési statisztikáik javulása, a bizonyíték. De nyilván nemcsak a közlekedés • hivatásosain múlik életünk, testi épségünk, hanem mindannyiónkon, akik velük együtt közlekedünk. Örvendetes, hogy a középes általános iskolákban, de már óvodáskorban is tanítják a helyes közlekedést. Úttörő közlekedési rajok működnek, az iskolák szakreferensi hálózattal rendelkeznek, versenyeket rendeznek. A segéd- motorosok például tavaly bejutottak az országos döntőbe, ahol szép eredményt értek el. Az óvodák többsége KRESZ- parkkal is rendelkezik, s ez jórészt a szülők segítségének is köszönhető. Ebből is látható, mindenki közös érdeknek tartja, hogy gyerekeinket lehetőleg ne érje semmi baj a zsúfolt közutakon. Változtatások előtt * * • A KBT évente 8—10 alkalommal tart munkahelyeken, nyugdijasklubokban. tanintézményekben közlekedéssel kapcsolatos előadásokat, miket esetenként elméleti versenyek is köyetnek. A megyei szervezet által küdött színes, változatos KRESZ-propagan• daanyagokból is bőven jut mindenhová, s ezeket maradéktalanul fel is használják. A különböző rendezvényekhez jelentős segítséget adnak a KBT önkéntes segítői, az iskolákban pedig a pedagógusok. A továbbiakban vessünk egy pillantást a város és vonzáskörzetének közlekedés- biztonságát befolyásoló tényezőkre: Az itt élő 32 ezer ember jórészt gépjárművel és kerékpárra.1 vesz részt a forgalomban. A 441-es főútvonal fokozza ezt a zsúfoltságot. Sajnos a KM kezelésében lévő útvonalak állapota nem valami jó, nem megfelelő időben, mértékben, és minőségben végezték'el azok felújítását. A korábbi években a főútvonal javítása miatt- a forgalom a mellékutakra terelődött, amelyek a túlterheltség miatt tönkrementek. Javításuk folyamatos. A kijelölt gyalogátkelőhelyek biztonságosak, azok be- sötétedés után különleges sárga fénnyel vannak megvilágítva. Nagy a forgalom a Kálvin téren és a posta előtt, tőként hetipiacokon, s ez a járművezetőktől igen nagy figyelmet igényel. A külterületeken. leginkább a betakarítár sok idején a munkagépek sok sarat hordanak fel, nem kellően takarítják le, s ez gyakran okoz balesethelyzetet. A hiányosságokat felszámolandó, a KBT az illetékes szervekkel megelőző intézkedéseket tett. Ezek nyomán burkolatmegerősítésekre, megfelelő jelzőtáblák kihelyezésére, parkírozóhelyek kijelölésére, és még sok egyéb, a közlekedés biztonságát fokozó változtatásokra került sor. Minden bizonyai ezeknek is köszönhető, hogy amíg 1981- ben 67, tavaly 61 baleset történt, s az anyagi kár is jóval kisebb. A balesetek zömmel a közlekedők hibájára, szándékos vagy gondatlan szabályszegésre vezethetők vissza. Műszaki vagy úthiba miatt évente 1-2 baleset történik. A legtöbb gondot a kerékpárosok elégtelen KRESZ-ismerete okozza. Á gépjárművezetők viszont jól ismerik a szabályokat, részükről az agresszivitás, figyelmetlenség a meghatározó, és gyakran megesik, hogy ittas állapotban vezetnek. Napjainkban a közúti közlekedés a modern életforma tényezője. Tapasztalat, hogy a szabálysértések a gyenge alkalmazkodóképességből, a szituációk helytelen megítélésiből is adódnak. Ezeket kivédeni jobbára csak úgy lehet, ha a baleseteket előidéző objektív okokat minimálisra csökkentjük. Ehhez igazodik a rendőri munka java része. A megelőzésbe bevonják a társadalmi segítőket, a KM. Volán ellenőreit. Évente legalább félszáz alkalommal kerül sor az aktívákkal közlekedési akciókra, és legalább három tucat alkalommal végeznek közigazgatási bejárást utak, táblák, te-, lephelyek engedélyezése céljából. A beszámolóhoz többen hozzászóltak, a mondandókból kiszűrhető, mik azok a tényezők. amik napjainkban is gondot okóznak még lakóhelyünk közlekedésében. Többen a kivilágítatlan kerékpárok gazdáival szembeni fokozott erélyt sürgették, volt aki a kerékpárosok oktatásában látta a helyzet javulását, s ez főként a megváltozott közlekedési viszonyok miatt lenne indokolt. digieknél is szervezettebbé, rendszeresebbé tegyék, hogy hatni tudjanak a közlekedésben részt vevők minden rétegére és folyamatos propagandamunkával \ éberen tarthassák a KRESZ-szabályok ismeretét. Közös erővel ki kell szűrni a közútakról az agresszív vezetőket, a notórius szabálysértőket, ittas vezetőket. Megoldhatók Nagy és komplex feladatok ezek, de megoldhatók, csak továbbiba is igényelni kell a város vezetésének, intézményeknek a támogatását, s nem utolsósorban a lakosságét, amellyel az utóbbi időben ugyancsak erősödött a KBT kapcsolata. My. J. Mezőgazdasági célokra Motoros sárkányrepülő Megkezdődött a motoros sárkányrepülök sorozatgyártása a Hódgép vállalatnál. A múlt év végén elkészült mintapéldányt eddig az országban hét helyen, Jugoszláviában pedig két helyen mutatták be a számításba jöhető megrendelőknek. A javaslatok, a tapasztalatok, a felmerült igények alapján a sárkányok három típusát alakították ki. Az egyik a kezdeti, mintegy alaptípusnak tekinthető, sport- és oktatási célokat szolgáló változat, a második típusnál a gépre különféle kiegészítő műszerek, készülékek kerülnek, amelyek megkönnyítik a légi fotózást, videofelvételek készítését, határszemléket, geológiai kutatásokat. A harmadik típust mező- gazdasági célokra tették alkalmassá : kétféle permetezö- szórószerkezeftel látták el. A sárkányrepülő üzemköltsége egyhatoda a hagyományos növényvédő repülőkének, alkalmazási területük azonban más: nem a sok ezer hektáros táblák permetezésért valók — ezt könnyebb is, gyorsabb is repülővel, helikopterrel elvégezni —, hanem a helyenként, foltokban mutatkozó gomba- és rovarfertőzések fölszámolására, kisebb ültetvények növényvédelmére. Az első harminc sárkány- repülő a harmadik negyedévben készül el. az eddigi érdeklődés alapján évente kétszázat terveznek gyártani hazai és külföldi értékesítésre. Mikrofilm, adattárolóhoz A számítógéppel feldolgozott adatok közvetlen mikrofilmes rögzítésére a Datorg Külkereskedelmi Adatfeldolgozó és Szervező Rt. úgynevezett Com-rendszert hozott létre a közelmúltban. A vállalat új szolgáltatása révén lehetővé válik, hogy a számítógéppel feldolgozott adatokról — papírra történő kiírás nélkül — közvetlenül a mágnesszalagról készítsék el a mikrofilmet. Ez a megoldás a rendszeresen sok adatot feldolgozó vállalatok számára fontos. A Com-rendszer révén ugyanis levelezőlap nagyságú mikrofilmlapon — a kicsinyíÜgyelet A körzeti főállatorvos értesíti az állattartókat, hogy augusztus hónapban a nagykőrösi, kocséri és nyársapáti állattartóknak a következő rend szerint tartanak ügyeletet: Augusztus 2-án reggel 8 órától 4-én reggel 8 óráig dr. Modor Péter, állatorvosi rendelő. Tel.: 466. Augusztus 9-én reggel 8 órától 11-én reggel 8 óráig dr. Horváth László, Búvár u. 1. Tel.: 698. Augusztus 16-án reggel 8 órától 18-án reggel 8 óráig dr. Virsinger György, állatorvosi rendelő. Tel.: 466. Augusztus 23-án reggel 8 órától 25-én reggel 8 óráig dr. Balogh József, Nádor u. 1. Tel.: 402. Augusztus 30-án reggel 8 órától szeptember 1-én reggel 8 óráig dr. Kassay József. Kalocsa B. u. 1Ó. Tel.: 373. tés arányától és telítettségétől függően — átlagosan 150—200 A'3-as oldalnak ' megfelelő táblázat helyezhető el. Ez azt jelenti, hogy egy teherautónyi terjedelmű papírra kinyomtatott adat elhelyezhető egy dossziéban elférő mikrofilm- lapokon. Zord őr Sóderes út, Szentpéteri- tanya, kukoricás. Rongyos atyafi áll a tábla szélén. Fején a rekkenö hőségben is kucsma. Igaz, inge kigombolva, derekán madzag a nadrágszíj. Pipaszár lábai 'nem tűrik a zoknit. Ábrázata zord, pedig pillája sem rezdül. Csak áll, de úgy ám,, mintha bármely pillanatban odavágna egyet botjával. A környék őslakosai tisztelik, jóformán tájékára sem mernek menni. Hisz' olyan félelmetes, ahogy karján az elnyűtt ingbe belekap a szél. A madárijesztő teázi a dqlgát...-lt Gyomirtóveszély A Magyar Államvasutak értesíti a lakosságot, hogy a területéhez tartozó vasúti sínek mentén 1986. augusztus 11-c és 13-a között vegyszeres, gyomirtást végeznek. A gyomirtás méregjelzés nélkül és gyenge méreggel történik, ennek ellenére a gyamiríott területeken és annak körzetében a legeltetés 14 napig tilos. A legeltetésből eredő károkért, vagy elhullásért a vasút nem vállai felelősséget. Konzerv Kupa Nemzetközi birkózóviadal Negatív előjelekkel indult, s ha rendhagyóan is, de remek sportot hozott az idei nemzetközi ifjúsági Konzerv Kupa birkózó csapatviadal. A Pest megyei ifjúsági válogatott és a Ceglédi Vasutas SE visz- szamondta a szereplést, a bolgárok később érkeztek és igv délelőtt helyett délután került sóé az igazi jó birkózást hozó. hagyományos nagykőrösi versenyre. ★ A Toldi tornacsarnokban Dányi István, a Kinizsi szakosztályának vezetője köszöntötte a Pest Megyei Testnevelési' és Sporthivatal, valamint a Nagykörösi Konzervgyár Kinizsi SE vendégeként öt napig nálunk tartózkodó két déli baráti ország sportolóit, köEgy koncert ürügyén Hát ezért nem mentem el Szigorúbb büntetést Felvetették a gépkocsivezetők fokozott ellenőrzését, a feketefuvarok kiszűrése érdekében, s az ittas vezetők szigorúbb megbüntetését kérték. Szóba került, hogy a taxiparkoló kijelölése sem történt még meg, javaslatokat adtak jelzőtáblák felállítására, gyalogátkelőhelyek felfestésére. s az Abonyi út és Ceglédi út torkolatának szabályozására. Megtudtuk, hogy a központban a jelzőlámpák felállítására is rögtön sor kerül, mihelyt műszakilag megfelelő készülékeket kap a város. Sorolhatnánk még az észrevételeket; ebből is látható, hogy noha a KBT a helyi párt- és állami szervekkel közösen eredményesen tevékenykedett az értékelt időszakban, 1986-ra is bőven maradt tennivalója. Fontos, hogy a munkát az edrunk 1971 nyarán jött el,'amikor a városi építötáborozók a művelődési központban bulizni kívántak, nekünk szóltak., .tekerjük a szalagokat. Tekertük is ... Azután felbomlott az Omega, s a felvételek gyűjtése is egyre inkább az én gondom lett. hiszen testvérem kazettás magnóra, ráadásul rádióval egybeépítettre tett szert. Tizenöt esztendeje az akkora szó volt, mint ma egy videó- berendezés. Rá egy évre befejeztük a középiskolát, s a klubdélutánnal már csak tanárként találkoztam. Meghívott diszkás hajtotta a lemezeket, akarom mondani. a felvételeket. Szuper fel szerelése volt.'annyi szent, két magnó. keverő. hangfalak, erősítő. Megért vagy hatvanezer forintot. A számokat kazettánként kétszáz forintért vásárolja. rádióról semmit sem tud felvenni, mert azo olyan régiek. Nem is csoda, hogy a diszkósnak a fellépése az osztály kétszáz forintjába került, amit a kinkeserv- vel összegyűjtött .közös pénzből kellett kifizetni. Ami számomra a legkülönösebb volt. az éppen az. hogy a gyerekek ezt így tartották természetesnek. A koncertjegyek ára ekkor már a százas körül alakult, s az Omega Nagykőrösre miért jönne? Nincs sportcsarnokunk, 3 művelődési központöt régen kinőtte már a legjobb hazai együttes. Az, hogy meg sem hívnák őket, meg sem fordul a fejemben. S umma-summárum, az egykori olcsó kamaszszórakozásból iparszerű tevékenység leit. Hatásvadászok készítik az együttesek szerelését. s tánc helyett a videó- diszkó személytelen tévészemébe illik bámulni, hogy utána kiskonyakra hívjuk meg a nőt. Nem. még csak véletlenül sem a lányt. Hát. én ezért nem mentem e! a Queen-re. Bullái Ottó • zöttük a román Simon István szabadfogású világbajnokot és a Szófia megyei sporttanács elnökhelyettesét, valamint a városunkban edzőtáborozó csepeliek • vendégeként az NDK-ból ide érkezett sportolókat és vezetőiket. Az összecsapásokra olyan fogásnemben került sor. ahogy a 'vendég külföldiek kérték. A sorrendet nem döntötték el, de így is sokszor tapsra verődtek a tenyerek • nagyszerű akciók végén. Még a kétvállas győzelemmel végződött egyéni összecsapások zöme is nagy küzdelmet hozott. ■ ★ Bemutató úttörő csapatmérkőzés, szabadfogásban: Nagykőrösi Kinizsi—Wismut Aue (NDK) 9-5. 32 kilogrammban: Zsigár Ernő az első perc végén kétvállal győzött. 36 kg-ban Balogh Antal jó .mérkőzésen 8-4-es pontozással győzött, s máris 2-0-ra vezettünk. Petrák János ellen az első menet végén az erősebb német sportoló kétvállal nyert. Benyik József p nagyon aktívan birkózott és á második menet végén tusolta ellenfelét. 4Ö kg-ban Kecskés Sándor az első menet második felében kétvállal győzött. Kecskés Győző pedig az első menet végén kétvállal vesztett. 49 kg-ban az igen aktív Dp- meter István jó összecsapáson 11-0-ra nyert, s 5-2 lett a csapatállás. .50 kg-ban: Tekes Csaba az ellenfél pgyik legjobb.iátől az első menet végén tussal vesztett. 52 kg-ban Faragó Zsolt az egyik legküzdelmesebb összecsapás második menetének végén tussal győzött. Tóth Péter 0-4 után fordított és a végén kétvállal győzött. 53 kg-ban Tóth Zoltán jó ellenfelét az első menet végén tusolta, s 8-3 volt az állás. 57 kg-ban Barna Sándor szoros találkozó végén kétvállal vesztett. 58 kg-baiv Faragó Zsoltot jobb ellenfele tusolta. 60 kg-ban Pavolek Ferenc sokkal aktívabb volt ellenfelénél és a második menetben technikai tussal (12-0-i’b) győzött. A körösi Sárosi Béla és Susan István vezették a mérkőzéseket. Az egyórás viadal nagyon jót tett a Kinizsi ügyes utánpótlásának. Az ifjúságiakról legközelebb számolunk be. S. Z. Elveszett, egy barna mübőrtás- ka Nagykörösön, fontos igazolványokkal. Becsületes megtaláló, jutalom ellenében adje le a benne levő címre. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) ( phon szalagunk is lett, s gyűltek a számok. Az osztályklub-délutánokra rövidesen mi vihettük a zenét, s azoknak a szalagoknak volt a legnagyobb sikerük, ame-, lyek betartották az akkoriban aranyszabálynak számító három gyors — három lassú felvételi arányt. A Je t'aime című szám természetesen egymagában kielégítette az említett szabályt, ami nem is csoda, hiszen éppen háromszor másoltuk egymás mögé egy kölcsönkért magnóval. A Led Zeppelin-féle Csupa szerelemből kiöltük az unalmas.szólógitárt, így alkalmassá vált a táncra is — de Zeppelinre akkor sem táncoltunk, így végül mégis csak az eredeti változathoz ragaszkodtunk. A felvételeket Szokolról, vagy Miniszuperről — mind- . kettőnk saját masinájára esküdött — készítettük, maszek készítésű dróttal, a fülhallgató-kivezetésből. Hogy a mostani felvételek jobbak!? - De azok is szóltak ... ! Micsoda sikere volt a My sweet lordnak. George Harrison szép dalának, amit egyenesen a luxemburgi adásból rögzítettünk! Akkoriban ugyanis két dolgot művelt a magnótulajdonos: vagy rádiót, vagy szalagot hallgatott. Előbbit azért, van-e olyan jó szám. ami neki még nincs meg, utóbbi1- meg azért, hogyan sikeredett a rögzítés. így nem volt csoda, hogy párnánk alá tett rádióval „aludtunk”, amiből ömlött a már említett Radio Luxemburg. Akkoriban egy magnótulajdonosnak az volt a legnagyobb elismerés, ha látszólag ismeretien társaság is meghívta. ott is szolgáltasson talp alá valót. így a mi fénykoS avanyú a szőlő, mi? — mondja barátom, s arra céloz, hogy nem azért nem mentem státusszimbólum Queen-re, mert nem akartam, hanem., mert nem voltam elég ügyes, s nem szereztem jegyet. Nos. jegyet meg sem próbáltam szerezni, így állítása igaz, tényleg nem voltam ügyes. Más kérdés, hogy még az Omegára se mentem volna el. S ha most valaki mosolyog, hadd tegyem hozzá, nálam ez a dolgok netovábbja, a non plus ultra, nem a Queen, akiket máskülönben nagyon szívesen hallgatok, ám ezen sorokhoz ők csak az apropót szolgáltatják. Régen volt, annyi szent, amikor 1970. március 21-én testvéremmel bementünk a Keravillba, elővettük a — közösen gyűjtött — 2540 forintunkat, s. nagy büszkén kértük az eladót, vegye le a polcról azt a bizonyos ZK 120-al, 4 Grundigo.t. vagyis nekünk A MAGNÓT. Valahonnan még előkapartunk némi pénzt — jó pár vasárnap csomagoltunk érte a konzervgyár raktáraiban ilyen-olyan fémdobozba zárt konzerveket — s még két darab. Emgeton rnár- 'kájú, azaz háromszori lejátszás után szinte használhatatlan, de igen olcsó magnószalag is a birtokunkba 'került. ' Akkoriban már rendszeres koncertlátogatóknak számítottunk, hiába nevet a mai tini, hiszen Nagykőrösön szerepelt, többször is. a Metro, az illés, s még az Omega is vagy háromszor fellépett a művelődési központban. A jegy húsz forintba került — a legdrágább mozi is olyasmi volt —. ezt „bármikor”, (értsd: egyheti reggelipénzből) — meg tudtuk venni. Azután idővel Mii-