Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-07 / 158. szám
1986. JÚLIUS 7., HÉTFŐ pest — •int i eiMS/Jr Tündérrózsa A tudomány céljait szolgálja elsősorban a József Attila Tudomány- egyetem botanikus kertje Szegeden, mint bárhol másutt a világban a hozzá hasonlók. Nem mellékes azonban az a szerep sem, amit a város életében, idegenforgalmában tölt be. Hétvégeken, de hétköznapokon is sokan keresik fel, hogy gyönyörködjenek az egzotikus virágpompában, amivel várja őket a kert. V-FIGYELŐ levelek. Méhes György, ez a Kolozsvárott élő, és éppen most hetvenesztendős rofná- niai magyar író jobbára az ifjú olvasók körében szerzett magának neon kis népszerűséget. Amióta az 1950-es ‘évek éléjén megjelent az első kötete, azóta folyvást publikál, hol mesegyűjteményeket, hol meg kamaszoknak való históriákat nyújtva át a tízen inneni, tízen túli könyvfalóknak. Mindemellett azonban még arra is futja erejéből, idejéből, hogy egy-egy drámát megjelenetez- zen. Ezek a színdarabok aztán rendre nagy sikerrel futnak végig a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a temesvári, a sepsiszentgyörgyi és a nagyváradi színpadokon. Az a 33 névtelen levél című — természetesen szintén isko- , lai, egészen pontosan mondva: líceumi környezetiben játszódó. — jelenetsorá, amelyet a minap a mi televíziónk is bemutatott, alighanem a legtöbb előadásiban hirdette az ő konfliktusérzékét, jellemáb- rázolő tehetségét. Egyszerűen azért történt ez így, mert a tanári szobában, igazgatói irodában, oktatói szálláson végbemenő történet egy mindenki által jól követhető, az iskolafalakon túli világba is kivetülő, tehát egy általánosabb érvényű mondandót is hirdető tanmese. A színészeknek van mit alakítaniuk benne — szinte epizódról epizódra tovább mintázható valamennyi figura —, a publikum pedig jólessen bólinthat a végén: íme manapság is hőssé (a lemondott direktor esetében hőstenorrá) lehet válni... Radti Gyula rendező, aki erre a Méhes-darabra most a kamerákat meg a reflektorokat ráirányította, igazán kedves gesztust gyakorólt a szereplők összeválogatásával is. Végigfutva a színlapot, azt tapasztalhattuk, hogy a játszó személyek zöme éppen azokról a deszkákról toborzódott össze, amelyeken ez a 33 névtelen levél már vastapsos sikereket aratott. A lemondásra kényszerülő Tamás alakítója, Bács Ferenc, az intrikus Teréziát megformáló Tanay Bella, az Irén szerepében készsógeskedő Biluska Annamária és a Borikaként rezonőrködő Borbáth Ottilia egyaránt vezéregyéniségei voltak a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a sepsiszentgyörgyi stb., atb.-társulatoknak, mielőtt a budapesti, a kecskeméti stb., stb. együttesekben — s természetesen az ilyenolyan stúdiókban próbáltak volna szerencsét. Nos, ez a kiválogatás kétségkívül szép köszöntése volt a szerzőnek; akár így is mondhatjuk: ebben a más közegben is a hajdani övéi között lehetett. (És ha a szemünk nem csalt, ott is volt: abban a fehér hajú pedellus bácsiban, aki hol egy térképet akasztott a falra, hol csak egyszemélyes statisztériaként szaporította a társaságot, bizony magát Méhes Györgyöt véltük felfedezni!) Hanem a fogadtatásnak ez a listarendje bizony, nem is kicsit, visszafelé sült el. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az alakítások minősége erősen ingadozott. Mert amíg Bács Ferenc a maga lefegyverző eszköztel ens égével igazán közel tudta vinni a nézőhöz azt a kisvárosi direktort, a jeles fragikaként parádés ünneplésekben részesített Tanay Bella annál külsődlege- sebbnek, már-már bántóan színpadiasnak mutatkozott. Csak így Biluska Annamária is, akit jószerivel még egyszer sem volt alkalmunk televíziós szerepben látni. (Borbáth Ottilia ugyan sokkal jobban érzi már az objektívak közeli kíváncsiságát, de hát ő ebben a produkcióban tényleg csak epizód istaként festegetett.) Így aztán sokszor nem is a 'szövegre figyelt az előfizető,' hanem a színészi jelenlét tar- kaságánrtűnődött el, ha éppen nem bosszankodott. Egy sporthasonlattal élve: ekkora súlycsoportbeli különbségeket amilyen ritkán látni, olyan visszatetsző — fájdalmas? — tapasztalni. Hogy úgy mondjuk, legalább egyharmadában fuser munkaként ment végbe ez a kipostázás, a harminchárom levélnek ez a telekommunikációs kézbesítése... Akácz László Egyre kevesebb van belőlük A népművelő jött, s maradt A megyék sarkába, a hegyek közé vagy a főútvonalaktól távolabbra szorult falvak a szigetekhez hasonlatosok. Köz- Igazgatási rendszer ide, szakfelügyelet oda, a maguk bajában önmagukra vannak utalva. A javak elosztása többnyire a lélekszán) arányában történik, pótolandó a helybeli anyagi erőforrásodat. A különbségek nagyok. így gyakran előfordul, hogy az egyiknek a meglevő szépítésére, bővítésére is futja, míg a másiknak az alapvető szükségletek kielégítése is megoldhatatlan. A községi „egyszemélyes” művelődési házak vagy nagyon jól működnek, vagy nagyon rosszul. Az előbbi esetben főzőtanfolyamra, rajzszakkörbe, myugdijaskilubba járóktól hangos a ház. A másik variáció szerint csak véradás, tüdőszűrés, falugyűlés és szilveszteri mulatság alkalmával nyitják ki az intézmény ajtaját. Attól függ, hogy az az egyetlen ember, a székét cipelő, plakátokat festő és ragasztó kulturális lóti-futi —a népművelő — mennyire szorgos fajta. Érdemes lenne végiggondolni egyszer, hogy mi mindenhez kellene értenie egy falusi művelődési ház igazgatójának. Asztalos, vizvezetek- szerelő szakismeretekkel, fűtői gyakorlattal feltétlenül rendelkeznie kell, hiszen holmi apró javításokra nem szórhatja a pénzt. Ugyanígy menedzseri vénára is szükségé van, hogy a házaló műsorszervezők ne húzzák csőbe naponta. Az a legszerencsésebb, ha ismer néhány száz színészt, muzsikust, élsportolót és bohócot, akikkel közvetlenül megegyezve megspórolhat öt-tízezer forintot. Az sem árt, ha izmosnak és bátornak született, mert ha kitör egy botrány a bálban, nincs idő rendőrért szaladni a falu másik végébe, esetleg másik faluba. Lényeges apróságok — Végigbőgtem az éjszakát az első sikertelen rendezvényem után — mesélte Kiss Sándorné, a kőröstetétleni mű- ’velődési ház igazgatónője. — Nem értettem, hogy miért annyira kevés kisdiák jött el az egyébként kitűnő gyermek- műsorra. Azután rájöttem, hogy nem sírni kell, hanem odafigyelni és körültekintőbben szervezni. Olyan apróságokat is észrevenni, amelyek bármilyen kicsinységnek tűnnek, megbuktathatják a programot! — Ezer lakosú községben a lehetőségek eleve behatároltak. — Az Igaz, hogy kevesen Egy tanulságos könyv Címe: A siker nyomában SZENZÁCIÓS könyv Amerikáról. Eddig mintegy 14 nyelven, több mint ötmillió példányban látott napvilágot. A magyar kiadáshoz Simái Mihály akadémikus írt előszót, amelyben a többi között megállapítja: kevés olyan munka született eddig a vállalatoik belső életéről, amely körül olyan éles viták lángoltak volna fel, mint amilyeneket A siker nyomában című könyv kavart. Az is természetes, hogy az egész mű az amerikai eszmevilágra és feltételrendszerre épül, pragmatikus mupka. Többeb valóságos prófétai műnek, a biblia megjelenése óta legjelentősebb alkotásnak nevezték. Hogy így van-e? Pontosan nem tudjuk. Véleményünk szerint ez utóbbi túlzás, de kétségtelen, hogy Thomas J. Peters és Robert H. Waterman nagyon érdekes és jó könyvet írt az amerikai vállalati vezetésformáról, az amerikai gazdaság gyors sikereiről, arról, hogy mi a motorja a gazdasági fejlődésnek, az emberek jobb és eredményesebb munkájának. Simái Mihály szerint a szerzők ugyan szinte közhelynek látszó alapigazságokat közölnek' az olvasóval, mégis érdekes, amit mondanak. Hangsúlyozzák: az emberi tényező a legfontosabb a termelésben, még egy olyan társadalomban is, amelyről a közhiedelemben az anyagi ösztönzés túlhajtása, a pénz hajhászása és mindenhatósága él. A könyv azt sugallja, hogy nagy szerepe van az egyéni ambíciónak. annak, hogy a vállalatok vezetői megteremtik a beleszólás, a részvétel feltételeit, s megteremtik a munkahely presztízsét, a jó munkahelyi közérzetet. Jól tette tehát a Kossuth Kiadó, hogy — a Közgazdasági és Jogi Kiadóval együtt— magyarul is megjelentette ezt a kötetet. Annál is inkább, mert a magyar vállalatok is keresik az utat, hogyan tudnának jobban, eredményesen és nyereségesen termelni, az emberi tényezőket /jobban kihasználni, vagyis érdekeltté tenni a munkásokat abban, hogy minden tudásukat, erejüket a vállalati termék minőségére, a jobb eredmények elérésére fordítsák. A kötet szerzői, a világhírű Mc- Kinesy tanácsadó és szervező vállalat munkatársai a sikernek eredtek nyomába. amikor 62 neves egyesült államokbeli vállalat tevékenységét nagyító alá helyezték. Megvizsgálták a siker okait s ragyogó logikával, szellemesen megírták tapasztalataikat. Persze, hogy mások a viszonyok az amerikaiaknál, mint a szocialista keretekben dolgozó vállalatoknál, de minden értékes tapasztalatot érdemes összegyűjteni és alkalmazni, hiszen a? emberi érdekeltség, az egyéni ambíció felhasználását a szocialista társadalom sem nélkülözheti. Meg kell tehát találni a módját annak, hogy a szocialista körülmények között még eredményesebben működjenek a vállalatok, s termékeikkel is bizonyítsák a szocialista társadalom rhaggsabbrendűségét. Ezen túlmenően a könyv, mint olvasmány is lenyűgöző, érdekes és egyben hasznos is. Megismerünk egy világot, amelynek sok furcsasága, érdekessége mellett van egy jó tulajdonsága: az embert a termelés szolgálatába állította, s egyben olyan eredményeket produkál, amelyek hasznát az emberek, a dolgozók látják. MIT MONDANAK a szerzők? Mik a tapasztalataik? Vizsgálódásaik során arra a meggyőződésre jutottak, hogy a vállalatoiknak állandóan figyelemmel kell kísérniük a fogyasztók változó ízléséi, érdekeit, olyan szolgáltatásokat kell nyújtani nekik, amelyek megköny- nyítik az adott vállalat termékeinek értékesítését. Figyelemre méltó azonban a megközelítési módok, a formák sokasága, /amelyekkel a vizsgált vállalatok igyekeznek a fogyasztóhoz közel jutni és nemcsak megnyerni, hanem megtartani őket. Nagyon fontosnak tartják, hogy a vezetők és a beosztottak, a dolgozók ismerjék egymást és arra törekedjenek, hogy olyan Ikis és hatékony kollektívákat alakítsanak ki, amelyekben az emberek nemcsak jól érzik magukat, hanem az áttekinthetőbb formák miatt jobban is látják a lehetőségeiket, feladataikat. Érdekes, ahogyan az érdekeket, a tulajdonosok és a többiek viszonyát tárgyalják. A SZERZŐK nyolc „parancsolatot" ismertetnek a könyvben, amelyet részletesen is kifejtenek. Ezek: a cselekvés- orientáltság, a fogyasztókhoz való közelség, a vállalkozó autonómiája, a termelékenység növelése az emberi cselekedetek révén, a vezetők kapcsolata a vezetőitekkel és erős vállalati presztízs kiépítése, az olyan területen maradás, amelyhez a vállalat legjobban ért, a központi bürokrácia szűkítése és sajátos vállalati érdek, a központi értékrendkialaikítás. A könyvben a szerzők mondanivalójukat három részben foglalják össze. Az elsőben a reménykeltő kevesekről írnak, vagyis a sikeres vállalatokról; míg a második részben az új elméleteket fejtik ki, mint például a mi is a racionális modell; a harmadig befejező részben pedig visszanyúlnak az alapokhoz. Ebben azt vizsgálják, hogy hogyan lehet győzni a kételyeken át, mennyire fontos a cselekvés elsőbbsége, a már említett szoros kapcsolat a vevőkkel, s az emberi tényezőkre alapozott termelékenység. Gáli Sándor vagyunk, de annál jobban összefogunk! Amikor megtudtam, hogy lehetőséget kaptunk az intézmény korszerűsítésére és vizesblokkot építhetünk ebben az ötéves tervben, nagyon megörültem. Azon a napon történt, hogy mentem az ebédért a vendéglőbe és megállított egy fiatalember. Felajánlotta, hogy szívességből elvégzi a földmunkát, ha elkérem a téesz erőgépét. Rögtön utána mások is szóltak — egy brigád —, hogy vállalják a villanyszerelést, faderült, hogy az egész falu tud már a jó hírről! — Pedig arról beszélnek másfelé, hogy nagyon nehéz társadalmi munkára fogni az egyébként egyre elfoglaltabb embereket! — Itt egészen más a helyzet, aminek oka a falu történetében keresendő. Kőröste- tétlen urasági birtokok területe volt. Az egykori cselédek mai leszármazottai adják a mai lakosságot. Például a Szolnoki utcát Szabó sornak hívták régen, mert ez a család vette meg a földet és osztotta szét az utódok, rokonok között annak idején. Ugyanígy nyolc-tíz Farkas család lakik itt ma is: ha egyiküknek szólok valamiről, máris viszi a hírt a többieknek. Egy mindennél erősebb szál, a szükség fogja össze az embereket. Magukénak érzik a művelődési házat is, hiszen ok építették harminc évvel ezelőtt — lebontott istállók anyagából. — Az őslakosság általában nehezen fogadja he... a letelepülőket. A kezdet milyen volt? Az embert szeretni — Nagyon jó emlékeim vannak. Ahogy kivettem az albérletet, jött a szomszéd néni és szólt, hogy ha zöldségre van szükségem, őt keressem, de ha csirke kell, akkor is neki szóljak, őt keressem, mert ő tudja, hogy hol szerezhetem be a fazékbavalót. Ki, mit főz, visz belőle a szomszédba is, kóstoló gyanánt. Előfordult, hogy valaki aranygaluskát csinált, amelynek egy részét a lányának, a másik; felét nekünk hozta ót. — Az elégedettség mellett rengeteg gond is lehet, ami a munka jellegéből és a mindig szűkös anyagi háttérből következik. — Nem a munkát, hanem az embereket kell szeretni. Együtt élünk, a szó szoros értelmében. Nem mintha nem akadna éppen elég teendőm, ■hiszen a természetjáró-, fotó-, szabás-varrás-, játékkészítő szakkörökön kívül népitánc-, karate-, gépkocsivezető tanfolyamok, illetve ifjúsági és nyugdíjasklub is működik a házban. — Nagyon sok községi népművelő azért válik meg a hivatásától, mert úgy látja, hogy nem jut egyről kettőre. Az eredmény mérhetö-a egyáltalán? — Szerintem az emberek elégedettségén, közérzetén érződik ... Például amíg nem volt élelmiszerboltunk, sokat mérgelődtünk. Töröm is a fejemet, hogyan lehetne egy vásárlással egybekötött ruhabemutatót, vagy vas-edény kirakodóvásárt rendezni, hi- • szén nincs piac nálunk, da még egy butik sem kínálja magát.- Mennyi a fizetés? — Hótszázötven forinttal emelték az elmúlt időszakban, így már háromezer-kettőszázötven forint. — Ahhoz képest, hogy a művelődési ház igazgatója, a könyvtár vezetője is egy személyben s a helyi népfronttitkár társadalmi funkciójáns ellátja — nem sok... Nincs egyedül, a közösség támogatása ellenére is? — Nem értem a kérdést..; Közvetlen kapcsolatban vagyok az emberekkel. Együtt csinálunk mindent. Nem is tudnék egyetlen munkafolyamatot vagy csoportot vezetni. Amikor akár egy bál végén állok az ajtóban és a hazafelé indulók odaszólnak, hogy „jól van Kissné, csinálj ilyet máskor is”? Nem tudok erről beszélni. Örülök, hogy örülnek. Ennyi az egész. Valóban csak ennyi lenne? Gyanítom, hogy bár pontosan meghatározott munkaidő szerint dolgozik mindkét (?) intézményben, igazából napi 12- 15 órát tüsténkedik, mosogatás közben, elalvás előtt is azon töri a fejét, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Ki számolja például azt az időt, amit egy népművelő az esti klubfoglalkozásokon tölt el, csak azért, hogy a lemezjátszó és a tévé használható legyen másnap is? Vajon hogyan egyeztetik a munkájukat a magánéletükkel? Vagy ez nem közérdekű kérdés? Van-e idejük az újratöltődésre, egyáltalán: a regenerálódásra,- pihenésre? Miféle adottságnak, belső kényszernek engedelmeskedve dolgoznak? Egyre kevesebb van belőlük manapság, pedig aligha volt nagyobb szükség rájuk valaha is. Olyan embereikre, akik összefogják és megszemélyesítik a közakaratot, közvetítenek és rendszereznek, kiszolgálnak és rábeszélnek. Akik azon vannak, hogy egy irányba húzzuk a szekeret... Bele mert vágni A faluból kifelé jövet ez Alföldi Tejüzem kidendeltsé- gének üzemvezetője, Urbán János mondta ki a kézenfekvő, igazságot: — Mindenki Ismeri az igazgatónőt. Bátor, mert bele mert vágni. Mindennap kockáztatni mer és tud is. A mi községünkben élők a mezőn dolgoznak reggeltől estig, vagy ingáznak naponta, a nagyobb települések üzemeibe. Aki megmarad ebben a művelődési házban, azt nagyon kell tisztelni! Szilas Zoltán Jézus Krisztus szupersztár A Rock Színház bemutatója Július 25-én a Szegedi Szabadtéri Színpadon mutatja be a Rock Színház az utóbbi évek zenés színházi nagy sikerének, a Jézus Krisztus szupersztár című rockoperának magyar színpadi változatát. Ezt követően Szegeden még hétszer adják elő a darabot, majd augusztus 9-től Budapesten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 11 alkalommal láthatja a közönség az új produkciót kettős szereposztásban. A történet két síkon játszódik: megjelenik az archaikus történet, s megelevenednek olyan képek, amelyek a mai hétköznapi élet pillanatait ábrázolják. A nagyszabású produkcióban — amely egyben a Rock Színház tizenkettedik bemutatója — csaknem száz művész lép színpadra. A címszerepet Sasvári Sándor és Csuha Lajos alakítja, a főbb szerepekben Makrai Pál, Ho- monyik Sándor, Vikidál Gyula, Nagy Anikó, Kováts Kriszta, Gregor József, Bardóczy Attila és Deák Bili Gyula látható. A darab magyar szövegét Miklós Tibor írta, a zenei vezető Várkonyi Mátyás, a koreográfus Krämer György, a jelmezeket Wieber Mariann tervezte. A rockopera rendezője Szikora János. A bemutatóval egy időben az üzletekbe kerül a Jézus Krisztus szupersztár című nagylemez.
