Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-21 / 170. szám

1986. JO LIUS 21., HÉTFŐ 5 Tantárgy lesz az egyetemeken Legújabb kori históriánk Szeptembertől az ország valamennyi felsőoktatási intéz­ményében új tantárgy oktatását kezdik meg. A legújabb kori magyar történelem stúdiumot a magyar munkásmozgalom története helyett tanulják majd a főiskolák, egyetemek hall­gatói. Az új tantárgy programjának egyik kidolgozója, a készülő tankönyv szerzője Izsák Lajos, az EL TE BTK új és legújabb kori magyar történeti tanszékének docense. 0 Miért vált időszerűvé az új tantárgy bevezetése? — Ez a tárgy már tan anyagánál fogva is többet ad, mint amire a magyar mun­kásmozgalom története sző­kébb keresztmetszete miatt eleve vállalkozhatott. A leg­újabb kori magyar történelem bevezetésének gondolatát az adta, hogy a történelemtaná­roknak készülő diákokat le­számítva, a felsőoktatási in­tézmények hallgatói érettségi után intézményesen már nem tanultak nemzeti történelmet. Ezt a hiányt súlyosbította, hogy a középiskolás tanköny­vek is csak periférikusán tár­gyalják legújabb kori histó­riánkat. Viszont az egyete­mekről, főiskolákról kikerülők — akár orvosok, akár mérnö­kök, közgazdászok, üzletkö­tők, politikusok vagy éppen diplomaták — az állami és gazdasági élet legkülönbözőbb területein fontos funkciókat töltenek be. Munkájuk felté­telévé kellene hogy váljon a nemzeti történelem megbízha­tó ismereté, mivel e nélkül nem lehet felelős, a nemzet érdekeit figyelembe vevő po­litikai, gazdasági és kulturá­lis döntéseket hozni. A tör­ténelem magában foglalja az emberiség, a nemzet évszáza­dos, évezredes tapasztalatait, hagyományait. Ez a tudo­mány egyszerre tény és logi­kai tudomány is. önálló gon­dolatokra, megfelelő követ­keztetésekre, s ezt követően időálló- döntésekre csak az képes, aki ismeri a tényeket, s a tények halmazából — függetlenül attól, hogy ez ne­künk „jó” vagy „rossz” —1 képes kiválasztani az igazsá­got. 0 A legújabb kori magyar történelem bevezetéséhez — könyvön, segédanyagon túl — elengedhetetlen a megfelelő oktatói gárda... — Talán ez a tantárgy be­vezetésének egyik legsúlyo­sabb problémája. A bölcsész­karokat leszámítva kevés a történelemtanári végzettségű oktató, ugyanakkor sok a hallgató. Amíg a magyar mun­kásmozgalom története című tantárgy oktatásához a tudo­mányos szocializmus szakot végzettek képzettsége megfe­lelő volt, addig a legújabb- kori magyar történelem taní­tásához ez már nem elegen­dő: illetve nem megfelelő, E tantárgy oktatásához ugyanis más irányú felkészültség, tá­jékozottság, átfogóbbb szem­lélet szükséges. Igaz, hogy szervezünk előadássorozato­kat, tanfolyamokat. De ez, tudjuk, csak félmegoldás, hi­szen bizonyos rossz beidegző­déseket, képzettségbeli hiá­nyokat lehetetlen máról hol­napra leküzdeni. Az oktatók többsége még akkor végzett, amikór az egyetemi oktatás is más szemléletű volt, s a tudományos szocializmus ta­nítása, a politológiában való elmélyülés sokaknak nem tet­te lehetővé, hogy emellett a történeti szakirodalmat is ta­nulmányozza, hogy megis­merje az új oktatási eredmé­nyeket. • Tehát oktatóknak, hall­gatóknak nagy segítséget nyújthat egy jó tankönyv. Hogyan épül fel, miként ké­szült? — A tankönyv pontos címe Magyarország története 1918— 1975 között — Balogh Sándor professzor irányításával ké­szült, csapatmunkával. Raj­tam kívül a könyv megírásá­ban Gergely Jenő, valamint Föglein Gizella vettek részt, akik szintén az ELTE böl­csészkarán tanítanak. A tan­könyv írásában • arra töreked­tünk, hogy a tudomány leg­frissebb, legpontosabb ered­ményeit használjuk fel szá­mos új forrással is gazdagít­va az ismereteket. A könyv kétharmada az 1944 utáni eseményeket taglalja, míg az első részt a forradalom, majd az ezt követő Horthy-korszak történetét öleli fel. A legfon­tosabb, hogy nemzeti törté­nelmet akartunk írni, ame­lyen belül természetesen sze­repelnek a munkásmozgalom- történet kérdései is. A tények tiszteletére törekedtünk. O Milyen újszerű, a törté­nelemtudományban idáig nem hangsúlyozott következteté­sekre jutottak? — Másfajta megközelítés­ben vizsgáltuk az eseménye­ket jó néhány esetben. Tisz­tázni kívántuk például a magyar társadalom fejlődésé­ben a korszerűség és az el­maradottság fogalmát, ugyan­is ezek fejlődésünk egyes lépcsőfokain sajátosan egy­szerre voltak jelen. Nem ki­sebb jelentőségű volt a Hor­thy-korszak tárgyilagos, elfo­gulatlan meghatározása sem, hiszen egy konzervatív ural­mi rendszer nem azonos, s nem is azonosítható, mosható össze a fasizmussal, tudomá­sul kell venni, hogy jellegét tekintve nem egységes, ho­mogén. Valójában e korszak­ban olyan rendszer működött itt, amelyben a parlamentá­ris demokrácia jegyei tekin­télyuralmi elemekkel páro­sultak. Teljesen eltérő volt például a bethleni konszoli­dáció és a Gömbös-féle szél­sőjobboldali kísérlet. A neve is jelzi azonban, hogy ez is csupán kísérlet maradt! A háborúban való részvétellel, a német befolyás növekedé­sével, majd a megszállással azután erősödnek a társada­lomban a fasiszta jegyek. De némileg még ez is elhatárol­ható a Szálasi-féle totális nyi­las diktatúrától. Ma már nem elég csupán arról beszélni, hogy a nem­zeti történelmet a nemzet­közi eseményekkel összefüg­gésben kell vizsgálni, hanem azt is komolyan mérlegelni kell, hogy az említett köl­csönhatásban milyen mozgás- lehetőségei vannak egy nagy­hatalom szomszédságában élő kisebb nemzetnek, s hogy ezekkel mennyire képes vagy tud élni. © Ahogy időben közele­dünk napjainkhoz — okjektív okok miatt —. a tények is­mertetése, a tanulságok levo­nása egyre nehezebb. — Valóban így van, ugyan­is a történeti kutatásnak szüksége van egy bizonyos kifutási idő’’-re. Ezért nem határozott meg eddig egyér­telműen számos fogalmat, s keveset foglalkozott a népi demokrácia intézményrendsze­rével is. Fontos volt, hogy az eseményeket történészi mód­szerekkel örökítsük meg. Valójában erre csak 1962-ig volt lehetőségünk, de az 1956 és 1962 közötti periódus is nélkülözi még bizonyos je­gyeiben a teljes objektivitást. Az 1962 és 1975 közötti idő­szakra pedig inkább csak ki­tekintésre nyílott mód. Földes! Margit Nyári tárlat nyílt Szegeden Szegeden tegnap délben nyi­tották meg a XXV. szegedi nyári tárlatot. Az országos képzőművészeti seregszemlére mintegy 400 mű érkezett, s ebből a zsűri 177 alkotó 283 művét találta bemutatásra ér­demesnek. A megnyitó ünnepségen ad­ták át a különböző intézmé­nyek díjait, illetve a különju- talmakat. A Művelődési Mi­nisztérium díját Szabados Ár-, pád grafikusművész, a Ma­gyar Népköztársaság Művé­szeti Alapjának díját Veress S. László festőművész kapta. A Csongrád Megyei Tanács díját Dienes Gábor festőmű­vésznek, a Szeged Városi Ta­nács díját Nagy Gábor festő­művésznek * ítélték oda. A Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának díját Kéri László festőművész, a KISZ Csongrád Megyei és Szeged városi bizottságainak díját Buhály József festőművész, a Szegedi Fesztivál Intézőbi­zottság díját Kő Pál szobrász- művész vehette át. Színpompás találkozó Mendén (Folytatás az 1, oldalról) az egész országot, a megyei és országos minősítő versenye­ken kiváló címeket értek el. Tavaly jutottak el először kül­földre, az NSZIC-ba. Az 1978- ban félszáz felnőtt taggal ala­kult pávakör időközben 30 gyermektáncossal bővült. Az egyik szünetben meg­kérdeztük a vendégegyüttes vezetőjét, hogy érezték magú­ikat Magyarországon? — Eddig 20 országban jár­tunk, eljutottunk az Amerikai Egyesült Államokba is, de a .magyarok vendégszeretete, a családok őszinte barátsága egyedülálló. Ma már bizton tudom, barátságunk tartós lesz; a mendeieken kívül a vecsési népi együttest is meg­hívtuk 1987-re Hüfingenbe. Ma reggel indulnak haza az NSZK-beli vendégek. Sok ké­pet vittek magukkal, hogy a gazdag, illusztrált élménybe­számolójuk mihamarabb be­kerüljön megyei lapjukba. Ügy érzik, feltétlenül sok A mendei népi együttes férfi tagjai népdalcsokrot adtak élj mindent el kell mondaniuk honfitársaiknak Magyaror­szágról, az itt élő emberek kulturális érdeklődéséről, mű- vészetszeretetéről, ' minden­napi életéről. Aszódi László Antal Az „én” és a „másik” A hétköznapi élet anatómiája Csepeli György «soclálpszíchológust jó! Ismeri a tévénéző és a rá- dióhaUgató. A különböző fórumokon szívesen látjuk és hallgatjuk okos, világosan megfogalmazott észrevételeit, megjegyzéseit. Legin­kább filozófiai, társadalmi, emberi kérdések foglalkoztatják, szíve­sen mondja el a véleményét a szociálpszichológiai és tömegpszicho­lógiai kérdésekben is. Talpraesett válaszai, kérdésfelvetései sokak szí­vébe lopta be magát. Most egy érdekes tudományos ismeretterjeszt« könyvvel jelentkezett. A Kossuth Kiadó ugyanis a napokban jelen­tette meg Csepeli György A hétköznapi élet anatómiája című köte­tét, ameiy a mindennapi életünkbe vezet el bennünket és a társas viszonyok lélektanát vizsgálja, valamint a társadalomban az em­berek egymáshoz való kapcsolatát, a tömegpszichológia alapfogal­mait elemzi. nem román volt. Hanem em­berek voltak mindketten" — írta Tamási. Vagyis, akkor tudjuk legyőzni az önzést, tu­dunk ember maradni, ha le­győzünk magunkban minden előítéletet, & megbecsüljük a rpasikat, aMrmilyén szárma­zás,ú is, mert mindenki Em­ber. Embernek maradni A kötet első részében az „én" és a „másik" kapcsolatát vizsgálja. Hivatkozik* Marxra, aki szerint a társadalom olyan dráma, ahoi az emberek egy­szerre szereplői és szerzői a játéknak, amelyben élnek. Hozzáteszi, hoigy ha ez igaz, akkor ennek okai a természet­től való függetlenedésben, a munkában, <a termelés kény­szere által1 szervezett különbö­ző kapcsolatokban keresendő. Ezután az egymáshoz való viszonyt elemzi, s Custá szo­ciológus nyomán megállapít­ja, hogy nemcsak az ember van a társadalomban, hanem a társadalom is benne van az emberben. Máris eljutott a kérdés lényegéhez: az „én” és a „másik” problematikájához. Nem vagyunk egyedül, pedig sokan szeretnének maguknak élni. Ezt nevezik önzésnek. Az embernek le kell győznie ön­magát, önzését, ha ember akar maradni, ha a „másikat” is el akarja fogadni. Erre pél­dának a szerző Tamási Áron Erdélyi csillagolt című novel­láját idézi, amelyben székely leány és román fiú között sze­relem szövődik, s az íróban kételyek keletkeznek, s ami­kor kutatta az okokat, valami megvilágosodott előtte, ami­nek örült, az a felismerést „Ama leány nem székely leány volt. És ama katona T» * 1 1 Vértesszőlőstől Pan­Kegeszkeao diákok, non^ címmel r^c­O szeti tábort szervez­tek a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az általános iskolai tanu­lók megismerkednek a múzeummal, a régészettel, a víz alatti régészettel, a restaurálással, a kormeghatározás rejtelmeivel. Képünkön a gyerekek a múzeum belső udvarán „eljátsszák” az őskori világot. Egyensúly, ellentmondás Ezután Csepeli a társasvi­szonyok lélektanával foglal­kozik. Milyen az emberek kö­zött az együttműködés, mi­lyen a verseny? Példákat hoz fel a szociálpszichológia terü­letéről1. Véleménye szerint a különböző csoportokat a kö­zös siker összekovácsolja, hajt­ja őket a másik legyőzése, az ösztönző verseny. S aztán idő­vel o sikeres beategyüttesek, sportcsapatok szétrobbannak, megszűnnek, az örökös elsők magányossá és megkeseredet­té válnak. Ennek lélektani ha­tása van. Az emberek egy­máshoz való kapcsolta táhan kell keresni az okot. Itt van egy nagyon is élő mai lélek­tani szituáció — erről még nem írhatott könyvében a szerző — a magyar futball- válogatott mexikói szereplé­se. Mi lehet az oka, hogy az évekig sikereket halmozó, jól összeszokott együttes pillana­tok alatt széthullott?! Csepeli az ilyen esetekre so­rolja az okokat. Ilyen a fúrás, a szimpátia, a viselkedés, a hízelgés, a segítségnyújtás el­maradása, a hála, a féltékeny­ség, az iniigység. Mind együtt lehet egy adott esemény, tár­sadalmi jelenség esetén. Mind­ezzel számolnunk kell. A szer­ző szerint az a baj, hogy köz­napi életünkben az egyensúlyt kedveljük. Az ellentmondáso­kat igyekszünk kiküszöbölni életünkből. S ebből származ­nak a bajok, a feszültségek, a nyugtalanságok. Veszélyes stigmák A továbbiakban a megisme­rés szögesdrótjait veszi szem­ügyre. Az előítéleteket vizs­gálja, azt, hogy ez milyen ká­ros jelenség, majd különböző stigmákat említ meg. A stig-. mával sújtott lény nem is em­ber valójában, legalábbis nem ugyanaz, mint mi, a „normá­lisok”, a „boldogok”.. Ez ve­szedelmes dolog, mert az ilyen egyén lénézi a másikat, csak azért, mert más a külsője, másképpen él, más nézetet vall stb. Idézi Franz Kafkát, alti u Átváltozás című elbe­szélésében drámai erővel vil- itawtja fel a lehetőséget, hogy egyszer mindenkiből stigmati- záilt válhat, ha nem számolunk le a stigmatizálás 'hamis logi­kájával. Egy emberi lény sok­kal bonyolultabb annál, hogy egy vagy két jegy alapján rá­csok mögé száműzzük. A sze­mélyi léthez, az egyszeriség- hez és megismétélhetetlenség- hez mindenkinek joga van. Így sorjázza a szavakat. Te­szi fel a kérdéseket, s na­gyon Okosan érvel, bizonyít könyvében Csepeli György. Sorra veszi az emberekben lé­vé. -értékeket, a konfliktusok eredetét, az ízlést, a döntési hibákat, a kommunikációt, a véleményváltozást, a meggyő­zés, a rábeszélés, a befolyáso­lás, a propaganda szerepét. Végül is a nagyvárosi élet piszchológiájával foglalkozik. Ezzel kapcsolatban érdekes megállapításokat tesz. A kötetet az animációs film­jéért Camnes-toan Arany Pál­ma-díjjal kitüntetett Vajda Béla illusztrálta. Gall Sándor Libben szoknya, dobban a láb Kíváncsiskodók a színpad mö­gött (Barcza Zsolt felvételei) V-FIGYELO Kard és Kocka. somiyó Zoltán nevezte magát elátko­zott költőnek, de a próza- és drámaírásban jeleskedő Re- menyik Zsigmond sem dicse­kedhet valami vaetapsos si­kerekkel. Életében sem hal­mozott diadalt diadalra, halá­la után pedig előbb elfeled­ték, majd alkalomszerűen ku­takodtak a hagyatékában az inkább szerencsevadász, mint értékkereső kezek. Az a színpadi müve, ame­lyet Kard és kocka címmel 1955-ben írt, szintén rossz csillagzat alatt születhetett, mert színházi bemutatásáról különösebb emlék nem ma­radt fenn; mozlváltozatának legföljebb ha a fülbemászó címe emlékeztet a hajdani forgatásra; no és a mina.p lá­tott televíziós feldolgozás mindenre jó volt, csak arra nem, hogy a mai publikum egy picit is megérezze: tehet­séges egy tollforgató lehetett ez a Nyugat köréből induló, majd József Attila Szép Szó című folyóiratát is szerkesztő, múltban, jelenben egyaránt jártas Réményik. Félix László átírótói és ren­dezőtől legelőbb is azt lett volna jó megtudni, hogy ugyan miért csapott le erre a ikurucos-labancos — amúgy hitelesen családi emlékeket feldolgozó — jelenetsorra. Sem olyan évfordulóról nem tudunk ugyanis, amelynek kapcsán most éppen a Rákó- czi-kor emlegetése esedékes, maga a látott játék pedig szintén híjával volt a vala­mit mondás szándékának, plá­ne az eredményének. Csínom Jankónak és Csínom Palkó­nak ezek a felvidéki kollégái ugyanis a lehető legszeren­csétlenebb komolysággal akar­ták megjeleníteni a kuruc— labanc kockázás tétre, majd vérre menő kalandját. Iskolá­sok módjára belefeledkeztek a színi lecke felmondásába, és így a néző előbb csodálkozha­tott, hogy a handabandázá- son kívül nem mutatkozik semmi érdemleges, aztán meg bosszankodhatott a sok félne- siklott (-siklatott) karakter- mintázás láttán. Amikor pe­dig azt a kardviadalt muto­gatta a képernyő, egyszerűen el kellett pirulnunk ennyi fi­zikai felkészületlenség, testi; hozzá nem értés láttán... OinSZkÍ-tÓ. Szeretett fővá­rosunk és a szívünkhöz szin­tén közel álló Pest megye ta­lálkozási pontján csillog az Omszki-park tavának csábító vize, amely felület ugyan csak gyönyörködtetésre szolgálhat­na, de ahol köztudomásúan szörföznek is, lubickolnak is hol százan, hol ezren. Közben pedig meg is betegszik a ven­dégek egyike-másika, mert ez az állóvíz nem eszményien és előírásosan tiszta. Üjabban azonban valamicskét javult a minősége, mert egy kísérleti masina dolgozik benne — olyasféle berendezés, mint ami a Feneketlen-tó életét is meg­mentette. Mindezt a Buda­pesttel foglalkozó körzeti adás tudatta, felvillantva azt a tá­voli reményt, hogy majd egy­szer talán szabad lesz az, ami most (igaz, be nem tartotta») (tilos. Akácz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents