Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
«Színházi levéli // Ősbemutató Szentendrén Nem vonalat, képet kell rajzolni Mindenki a maga szintjén Festői környezetben a zebegényi szabadiskola A véletlen hozta úgy két esztendővel ezelőtt, hogy Szentendrén, a Templom tér helyett a városháza udvarán mutatták be egy darabjukat fiatal színi növendékek. A zárt udvar alkalmas színjátszóhelynek bizonyult, több sikeres előadást rendeztek itt azóta. Ez a sorozat idén is folytatódik. Méghozzá igazán gazdag programmal. A nyíregyházi Bessenyei Színkör A debreceni lu- nátikus című darabot hozza él, gyerekeknek mutatják be Weöres Sándor Csalóka Péter és Romhányi József Hamupipőke című darabját. Két produkcióval szerepel az Egyetemi Színpad, az egyik egy pajzán játék népi tréfák alapján: a Paraszt Dekame- ron, a másik pedig a Parasztbiblia című előadás, amellyel tegnap este kezdetét vette a városházudvari színjátékok idei sorozata. Ősbemutató volt a tegnap esti előadás — még akkor is az, ha Szép Ilona előadóművész korábban már föl is dolgozta a témát egy önálló estben —, a társulat Szentendrén állt először közönség elé a darabbal. A hasonló című könyv alapján Vándorfi László alakította ki a történetet, s ö is állította színpadra a művet. S ezzel csöppet sem lehetett könnyű dolga. Mert mi is egyáltalán a Parasztbiblia? A könyvről Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós a következőket írja: „Egyszerű a kérdés és egyszerű a felelet. Szerintünk a Biblia néphagyománybeli tükröződése, továbbélése, elburjánzása ... Hány úgynevezett bibliai történetnek nincs semmi köze a Bibliához, viszont annál több köze van a Biblia fantáziát megtermékenyítő erejének a népi alkotókedvhez, mely a szent anyagból ember- és önközpontú világot hozott létre. E világ legalább annyira abszurd, mint valóságos, és annyira profán, mint szentséges. Meghökkent, ml több, megbotránkoztat. Úgy alkot rendet, hogy fölrúgja a rendet. Ügy lát, hogy torzít. Ügy néz, hogy szépít. Tényeket kiforgat. Eredetit meghamisít. Valótlanságot hitelesít. Idősíkokat összekavar, a mát felvillantja a kétezer éves múltban. És fordítva, mert folyton aktualizál. Helyzeteikkel, alakdkkal gátlástalanul játszik. Mint a Teremtő egykoron az embert formálta kedvére, úgy alakítja a nép az egész gyönyörű, gazdag bibliai világot örömére, beléhelyezve a maga egyáltalán nem gyönyörű világába.” Éppen ezt a népi gondolkodásmódot próbálta meg színpadon megjeleníteni Vándorfi László és társulata. S éppen ebben rejlik a már említett nehézség. Hiszen a színjáték cselekményt, de legalább párbeszédeket követel meg. A Parasztbiblia esetében viszont igazán egyikről sem beszélhetünk. A szöveg népi mondó- kákból, rigmusokból áll ösz- sze, s ezekből formálódnak a különböző bibliai történetek. És ebből kellett a rendezőnek mozgalmas előadást produkálnia. Óriási lehetett annak a veszélye, hogy a jelenetek élőképek sorozatává merevednek. Ezt a buktatót sikerrel kerülte el a társulat. A párbeszéddé formált szövegeket tudták lendületes mozgással, párosítani, olyannal, amely nem öncélú. hanem valójában segíti a szöveget érvényesülni, hatni. S ez a mozgás lehetővé teszi az önfeledt komád iázást, a borsos, olykor vaskos népi humor karakterisztikusabb megjelenítését. Minden bizonnyal sokan lesznek, akik fölteszik a kérdést. hogy ez a népi humor, népi gondolkodás valóban Uyen volt-e. Biztos, hogy nem csak ilyen volt. Biztos, hogy ilyen is volt. Ennyire szabadszájú, ennyire durva, ennyire érzelmes és fájdalmas egyszerre. Földhözragadt egyben ez a gondolkodásmód, és nagy magasságokban is szárnyaló. Olyanok is sokan lesznek, akiket fölháborít az időnként szinte záporozó közönségesség, helyenként trágárság. Bár ezek előadása, eljátszása félreérthetetlenül értésünkre adja, hogy ez nem több karikatúránál. De jelzi azt is, hogy a nép magától értetődő természetességgel nevezett meg bizonyos dolgokat. S ez ugyanaz a nép, amelyik a virágénekekben oly hallatlan szemérmességgel írta 'körül mondandóját. Még profánabból hat mindez, amikor a színpadon az ember teremtését, a paradicsomból való kiűzetését, Jézus születését és megfeszítését, s más, úgynevezett szent történeteket látunk. Egy ilyen előadásért a középkor inkvi- zítorai gondolkodás nélkül máglyára küldték volna az egész társulatot. A mai nézőnek viszont sokkal inkább jelenti ez a produkció' a népnek a valláshoz, az istenes dolgokhoz való viszonyát, annak minden ellentmondásával együtt. Van az előadásnak egy pontja — a leghatásosabb pillanatok ezek —, amikor igazán kristálytisztán érezzük ezt a szándékot. A ' Miatyánkot interpretálja az egyik szereplő, azt az imát, amit kizárólag kántálva szoktunk hallani. A fohász versként való elmondása — a sajátos hangsúlyok, szünetek alkalmazása — hozza felszínre' annak igaz értelmét, vagy legalábbis, ahogyan a nép értelmezte azt. A társulat mindössze nyolc szereplővel adja elő a darabot, így’ minúenítire több figura megformálása jut. A jelmezek gyors váltásával érzékeltetik, hogy az adott pillanatban kit is személyesítenek meg. Az alakításokra mindenekelőtt az jellemző, hogy a színészek — Bősze György, Ecsedi Erzsébet, Gazsó György, Mester László, Nyirkó István, Simon Aladár, Szénái Edit és Szentkirályi Aladár — örömmel, szívből játszanak. Nehéz is kiemelni közülük jót, jobbat vagy legjobbat. Talán Óősze György és Gazsó György emelkedik ki némiképp az egységesen jó színvonalú társulatból. K iválóan alkalmas helyszínnek bizonyult a városháza udvara ebben az esetben is. A környezet, mint természetes díszlet, jól harmonizált Kulifay Tamás színpadképével. Ennél talán csak az előadás" mai játéktere lehet találóbb. Este 9 órakor ugyanis a zsámbélci szombatok soron következő előadása a Parasztbiblia lesz. A darab profánságát. groteszkségét minden bizonnyal hatásosan erősíti majd a játszók fölé fenségesen magasodó templomrom. Azok jönnek a szabadiskolába, akik művészek akarnak lenni, vagy azok, akik csupán valamilyen szabadidős, nekik tetsző elfoglaltságot keresnek? — kérdeztem dr. Hann Ferenc művészeti igazgatót. — Azzal kezdek minden megnyitóbeszédet, hogy mi nem művészeket képezünk. Ez nem is lenne kivitelezhető; a növendékek felkészültsége nagyon eltérő. Nincs felvételi, nincs pályázat, így legfeljebb a régi törzstagokról tudjuk, hogy mire képesek. Mindenkivel a maga szintjén foglalkozunk. Vannak, akik szórakozásból veszik kezükbe az ecsetet, míg mások évek óta igyekvő, sokra érdemes tehetségek. Természetesen a tanár is más-más módon segíti őket. Gondolja meg: van közöttük orvos, diák és lovászfiú, idős holland rajztanárnő és tizennégy éves kislány is. Egy amerikai néni pedig az utóbbi években el sem tud már jönni közénk, de elküld minded nyáron egy jelképes összeget, amelyet „chicagói díj”-ként ítélünk oda az arra legérdemesebbnek ... Teljesebb élet Kisfaludi Márta a keramikusokkal foglalkozik: — Kezdők dolgoznak ,a csoportban. Az az alapvető célunk tehát, hogy mindenki hozzájusson a koronghoz és elsajátítsa a legfontosabb fogásokat, amelyeket majd otthon gyakorolnak a kedvük, szorgalmuk és az elképzeléseik szerint. Előbb én is arra készültem, hogy a szakmát tanítom meg két év alatt. Azután rájöttem, hogy a csoport tagjai mást akarnak. Számukra az a fontos, hogy ä saját kezükkel produkáljanak valamit. Sokféle dolgot akarnak elkészíteni tehát egy bizonyos szintű gyakorlattal. Lám Istvánná indokolta is a vezetője által elmondottakat: — Tanárnak készülök és Vácott fogok tanítani süketnémákat. Az agyag biztosítja a kreatív foglalkoztatás lehetőségeit. Olyan szinten akarom elsaiátítani az anyaggal végezhető feladatokat, hogy ennek a pedagógiai előnyeit kihasználhassam. Ascher Zoltán tizenöt éve jár Zebegénybe. Kötődése a szabadiskola létjogosultságának szép bizonyítéka: — Az a tény, hogy biológus vagyok, önmagában kevés ahhoz, hogy teljes életet éljek. A hivatásom kizárólagos gyakorlásába beleszürkülnék vagy megőrülnék... Itt többféle dolog is elfoglal. Nem egy szakmát akarok megtanulni! Jóval többről van szó, hiszen még az emlékeim is lényegesebbek annál, mint hogy az agyaggal, vagy éppen tűzzománccal, vagy bármi mással dolgozom. Sok is, kevés is — Kórusz József grafikus- művész, a szabadiskola legrégibb tanára: — Különböző korosztályok, a lehető, legváltozatosabb képességű emberek dolgoztak a csoportomban annak idején. Belőlük alakult az a középgenerációs csapat, amelynek a nagy része visszajáró. Többségük nagyon komoly szándékkal munkálkodik. Megindult tehát egy kiválasztódási folyamat; találkozunk évközben is, illetve lejárunk ide, Zebegénybe. Hogy mennyire érdemes igényesen foglalkozni velük, azt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy kilenc fiatal végzett művészeti főiskolát közülük. Valamennyiük indulása egyértelműen a szabadiskolához kötődik. Külön kell említenem a rajztanárokat, akiknek szinte kizárólag itt van lehetőségük arra, hogy továbbképezzék magukat, és akik elmondták, hogy többet tanultak nálunk két hét alatt, mint főiskolai éveik alatt együttvéve! — Meglehetősen rövidnek tűnik ez a néhány hét -.. — Ez-igaz. Nagyon jó lenne, ha egész nyáron dolgozhatnánk vagy legalább hat hétig. Jövőre jubilálunk: húszéves évfordulót ülünk. Lehet, hogy ebből az alkalomból beteljesül ez a vágyunk is. Azért nagy kérdés ez, mert önfenntartónk vagyunk. Jets György festőművész oktatási módszereikről beszélt, és a párját ritkító előnyöket emelte ki: Hiányt pótolnak — Nem véletlen, hogy a rajztanárok, a külföldiek, de még a hazai főiskolások is eljönnek hozzánk dolgozni. A folyamatos korrigálással egybekötött aktív munkára csak itt van lehetőségük. Meglehetős szakmai hiányt igyekszünk pótolni pedagógiai értelemben is. Nyilván oka van 'annak, hogy a művészeti pályákra készülők, a leendő hivatásosok is olyan sokat panaszkodnak az intézményes képzési fórmákra. Némelyeknek egyszerűen nincs módjuk arra, hogy elsajátítsák a szakmai fogásokat, mert nincs, aki megtanítsa őket... Hiánypótló feladataink ugyancsak vannak bőséggel. Igaz, hogy az idő szűkre szabott nálunk is. Éppen ezért a szemlélet elsajátítására törekszünk elsősíjrban. Nem azt tanítjuk meg, hogy hogyan kell egy szék támlájának az egyik göcsörtjét ábrázolni, hanem azt, hogy hogyan kell megjeleníteni a széket a térben! Ügy is mondhatnám, hogy nem vonalat, hanem képet kell rajzolni. Szőnyi mondta, hogy a művész azt örökíti meg, amit mindenki lát, csak éppen ő veszi észre. A zebegényi szabadiskolában szobrász, restaurátor, alakrajz, tűzzománc, festő, sokszorosító grafika és kerámia szakcsoportokban tanulhatnak az érdeklődők, illetve művészettörténeti előadásokat is hallgathatnak. Szilas Zoltán Képeinken: Ismerkedés a formálható anyaggal (a cím fölött balra). Az egyetlen amatőrtábor, amelyben akt után is rajzolhatnak (a cím fölött jobbra). (Veress Jenő felvételei) BS ÖNNEK MILYEN A KÖZÉRZETE? Nagy Bandó András nem tudott válaszolni, mert ő áz ország közérzetével foglalkozik. Ez utóbbiról viszont volt véleménye, példáid: kicsi az ország, de erős, él és virul. Továbbá el- ' mondta, hogy a sajtó mindig tud valamit, de az olvasó-hallgató csak arra kíváncsi, amit nem írtak le. Ugyancsak Nagy Bandó András szerint néhány éve ránk ijesztették: földrengés lesz. a cigaretta rákot okoz, a Xiladekor mérgező, romlik a pénz, terjed az alkoholizmus, a szipózás, végül jött az AIDS, amelytől már csak egy lépés volt a sugár... De a közvélemény csak úgy tudja, hogy jól vagyunk, illetve csak azt meri kimondani. A kitűnő humorista ezúttal bizonyára tévedett, vagy nem olvasta azokat az újságokat, amelyebben a közvélemény hathatósan képviseli magát. A műsor egyébként arról szólt, hogy a riporter kiment az utcára és megállított több tucat járókelőt — hivatalnoknőt, matrózt. írót. parkolóőrt, közjegyzői ügyintézőt és másokat. Ki így, ki úgy örült az életnek. Voltak, akik okkal szomorkodtak, mások — egy doktornő például — tökéletes, felhőtlen boldogságát bizonygatta. Dénes Gábor szerkesztő irigyelésre méltóan könnyű kézzel és logikával egymás mellé rakta a nagyon Is különböző véleményeket. Nyilván annak tudatában, hogy a műsor így lesz általánosító erejű. Ismeri a kedves olvasó a kőleves meséjét? Az ügyes vándorlegény mindenféle fi- noimságot kicsikart az irigy faluból azzal a csellel, hogy kőlevest főz — miután csak ezzel az egyetlen, nem éppen fazékba való alkalmatossággal rendelkezett. Természetesen isteni levest rittyentett, hiszen mindent megkapott hozzá. Szemben ezzel a rádióműsorNyelv és jellem Még ma sem tudatosodott mindenkiben, hogy a mondanivaló nyelvi megformálásában kifejezésre jut a beszélőnek a hallgatóhoz való kapcsolata, annak jellege. Együttérzés, egyetértés, szeretet, rokon- szenv, tisztelet, kétkedés, tartózkodás, viszolygás, ellenszenv, utálat — csak ízelítő abból a gazdagságból, amelyből a beszélő egy-egy szóval kifejezéssel és értelmi nyomatékkai együtt választhat. Ugyanazt a szót vagy mondatot Különoözo érzelmi tolt issei lehet kiejteni: alázatosan, kedvesen, bizonytalanul, meglepődve, magabiztosan, gorombán, kényszeredetten, tréfásan, ironikusan stb. A nyelvi megformálásban a mondanivaló mögött — vagy inkább abban — mindig jelen vagyunk mi magunk is. A sok ciki, állati, oltári iß egy<*b „divatos” jelző például arról árulkodik, hogy az illető nemcsak nyelvileg, hanem gondolatban is szegény, nem tudja (vagy nem akarja) magát árnyaltan kifejezni, és igénytelenség (esetleg sznobizmus) jellemzi. A közhely semmitmondó, üres, gépies, clkoptatott kifejezés (például: kár tovább ragozni; szerény véleményem szerint; azt mondta az öreg Kis stb . . .); nemcsak a nyelvet sziirkíti el, hanem használóját is jellemzi: egyenruhába bújtatja a gondolkodást, gépiesen, kritika nélkül vesz át mindent, jólesik neki, ha együtt haladhat az árral . . . Ügy tűnik, hogy az igényes és helyes magyar beszéd háttérbe szorításával, a megkopott nyelvérzékkel együtt és egy időben maga a beszélő is ingerültebb, türelmetlenebb, gorombább lesz. Mindezt igénytelenséggel, az anyanyelvi kultúra hiányával, korunk rohanó tempójával lehet ugyan magyarázni, de menteni már nem. Sokan töltelékszóként használják a valam-ikor arcpirító szavakat és káromkodásokat. Sőt felütötte fejét az obszcén humor is: pódiumot, mikrofont és nyomdafestéket kapott. Pedig az illetlen szavak kimondása vagy leírása a színvonal alatti humor keresésének olcsó és ízlésromboló fogása. Az ilyen „humor” és magatartás is minősít: lerántja a leplet a nyelv használójának mű- veletlenségéröl, durvaságáról. Az ilyen embernek teljesen mindegy, milyen nyelvi eszközökkel fejezi ki gondolatait, mert érzelmileg is sivár és közömbös. Mivel maga a nyelv sohasem hibás azért, mert rosszul vagy „illetlenül” használják, nem anyanyelvűnkön kellene változtatni, hanem a beszélő szemléletén. Illyés Gyu,- la szerint: ,,Jól beszélni és írni magyarul, igazánból jellemkér- dés”. Mert az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátja, magatartásának, jellemének tükre, közvetítője és alakítója. Saiga Attila ral. amelyben minden együtt volt, csak az a bizonyos kő hiányzott. Mert S. Nagy István adókimutatásának semmi, de semmi köze nincs Gáspár Margit emberiségért aggódó gondolataihoz, ugyanígy Csongrádi Kata angyali naiv- ságának a nyugdíjas néni, azon problémájához, hogy ruhát is, éleimet is szeretne venni, de csak az egyikre telik. Mit akartak elérni a műsor készítői? Nekem, egyáltalán nem lett jó a közérzetem attól, hogy meghallgattam az összeállítást, miután az nem akart összeállni! Nemcsak azért nem, mert az egynfás mellé erőszakolt kétperces vagy éppen harminc másodperces interjúk nem teremtettek semmiféle összefüggést egymás között, hanem, mert egyszer mosolyra akartak kényszeríteni, máskor komolyra fordult a dolog, hiszen a munkásnő nagyon meggyőzően mondta, hogy ő fáradt... A szerkesztő végül is közölte. hogy neki és a zenei munkatársnak is jó a közérzete. A PÁROS KABARÉCSÜTÖRTÖK programjából azok hallatták a hangjukat, akik máskor is, de ezúttal ugyanazt mondták el. amit korábban is előadtak. Persze, az ismétlésnek is meg vannak a maga örömei. Major Tamást mindig jó hallgatni, hát még Psota Irént. Nem így a mai kabarészerzők. színészek (?) raccso- lását. Ha már egyszer ismétlésekből állítanak össze műsort, annak nyilván oka van; nincs annyi idejük nyáron, vagy ■nincs ihlet... Az így kialakult üresjáratokat logopédusnál tölthetnék az érdekeltek. Nemcsak azért, mert ez hasznukra válna — hiszen a humort ott sem tanítják —, hanem mert szóból ért az ember. Aki pedig szóból él. annak kutya kötelessége megtanulni beszélni. Szilas Zoltán M. Nagy Péter Hárman a játszók közül (balról jobbra): Nyirkó István, Bősze György és Gazsó György RaDIÓPI G YE LŐ
