Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-07 / 133. szám
1986. JÚNIUS 7., SZOMBAT Szembe a Nappal Bártfay Szabó András: Profán litánia Tarts meg magadban! Tarts meg az évezredeken át őrzött gyönyörszerző mozdulatok ritmusában! Tarts meg sikolyaidban! Ölelésed hatalmában! Tarts meg! Tarts meg újra meg újra! Azokra az éjszakákra! Nappal jaidra tarts meg! Életedre! Halálomra tarts meg! Tarts meg szerelmedre! Virág-nyitogató örömödre! Tarts meg! Tarts meg magadban! Most és mindörökre Ámen! Dómján Gábor: A szoba huse Örök nyár fakul egy képen — A szoba hűse nem becsapható. Szülők figyelnek ünneplőben. Asztalon virág, táskarádió. Kijár a deszka az ágyból, a sarokban vakolat pereg. Lármás mennyezet. Beázós. Lavórba gyűlik cseppre csepp. Rohant a gépkocsi, fordult az út, s váratlanul ott vöröslőit a Nap óriás korongja épp előttünk. Ügy tűnt, mintha elzárná az utat. A földre szállt Nap oly fenséges volt, egyszerre gyönyörű s félelmetes. Ámulatomban majdnem sikoltottam: — Vigyázz, belerohanunk a Napba! De amint közeledtünk feléje, folyton fogyott, majd kitárt előlünk, s egy-két perc múlva már csak az erdő lombjain át láttuk halványuló fényét... A tüneménynek vége lett, hirtelen ránk borult az esti árny, ám a káprázat — egyszeri csoda — szemeink tükrén tündökölt tovább. Fiókok mélyén a rokonság: testvérek Bécsből, Amerikából. A postáskisasszony ha szendereg, levelek hullnak a hajából. És emelkedik a szoba szintje: kalligrafikus árvaság... Kezdőbetűk cirkakna árad a korlát kovácsoltvasán. Térség hullámzik legelővel. A dombtetőn katonai tábor. Az idő fehér alkalmait tépi a szél az akácról. Pécsi Gabriella: Naponta naponta többször is balkáni gerlék balhéznak az erkélyemen nem szólok nekik miért szóljak gallérjuk és gavallérjuk van talán képviselnek valamit nem zavarom el őket de uraknak vízigótoknak és egyéb jötímenteknek nem vagyok itthon A kritikus, akár egy nagy vízimadár, billeg be a presszóba. Magasra tartott „csőrrel” vizslat körül, így teljesen érthető, hogy megbotlik egy kinyújtott lábban. — Ülj le! — Perc Adorján behúzza a lábát, megvárja amíg a kritikus rálebben a szomszéd székre, majd a kezében tartott újságra bök. — Mi ez? — Újság — mondja a kritikus, mintha találós kérdésre válaszolna, majd az odaérkező felszplgálónőtől rendel egy kávét habbal. — Ezt én is sejtem — mordul a színész, aztán mint egy tükröt, a kritikus elé tartja a lapot. — Mi ez az otrombaság, amit rólam írtál? — Jó színfoltja volt még az előadásnak Perc Adorján... — olvassa hangosan a kritikus, majd saját szavaitól megittasultan a színészre tekint. — Na, mit szólsz, hát nem eredeti? Perc Adorján rámered, aztán egy nagy gombóccá gyűri össze az újságot. Markol gatja a kezében, mint egy jól megtermett hógolyót, látszik rajta, hogy legszívesebben a kritikus arcába vágná, de mert alapvetően rendszerető ember, végül is zsebre teszi. — Ide figyelj, barátocskám... — kezdi rekedten a dühtől —, én még ilyen kritikát életemben nem kaptam, pedig már megettem néhány kiló sót a pályán. En már voltam jó, voltam rossz, voltam közepes, de Tóth-Mát hé Miklós: Színfolt színfolt még soha. És ezt kikérem magamnak! — De miért...? — képed el a kritikus. — Csak nem azt akarod mondani, hogy nem érted ennek a szónak a jelentését? — De igenis azt akarom mondani... Sőt, nem is mondani, hanem kiáltani. Egyáltalán mi az, hogy színfolt? És ha színfolt, akkor milyen színfolt? Égszínkék, püspöklila, hamuszürke ...? — Dórikám, ne marháskodj. Ebben az esetben a szín egyáltalán nem dominál... — Nem? Akkor ezek szerint én egy színtelen színfolt voltam? Úgy, akkor én nem is látszottam! — Dórikám — esik kétségbe a kritikus —, miért evezel abszurd vizekre? Értsd már meg, én ezzel a jelzővel kiemelni, és nem lehúzni akartalak, eszembe sem jutott, hogy ... — Akkor Tárkány Rezsőt miért nem színfoltóztad le? öt tíz sorban agyonmagasztaltad, valóságos himnuszt zengtél róla, holott egyszerűen írhattad volna, hogy nagy színfoltja volt az előadásnak. Nagy büdös színfoltja! — Na, ne viccelj öregem, Tárkány játssza a főszerepet. — Akkor főszínfoltja! Ha színfolt, akkor mindenkinek színfolt, lettél volna következetes. Ne csak egy valaki virítson színfoltként. Mert mit mond az olvasó, ha esetleg látta az előadást? Megdöbben, mert nem emlékszik, hogy egy színfolt is játszott a darabban. Meghasonlik, elmeorvosi kezelésre szorul. De ha a főszínfolttól kezdve, a különböző apróbb foltokon keresztül levezeted a legkisebb pacniig, a jelentéktelen pöttyig, akkor belenyugszik, hogy az egész egy nagy baromság! — Dórikám — áll fel sértetten a kritikus —, ne haragudj, de én ezen nem vitatkozom! — Mit gondolsz — emélkedik fel a színész is —, ha ón most lehúznék neked egy éktelen nagy frászt, akkor milyen színfolt maradna a képeden? A kritikus idegesen hadonászik a felszolgálónőnek, majd amikor az odasiet, megkönnyebbülten mondja: — Egy kávém volt, habbal... Es egy konyak... mutat üres poharára a színész —, amit felháborodásomban ittam. Csak nem képzeled, hogy ezek után majd én fogom kifizetni ?! is csak kijár? Hétvégeken. Értem. No és kinek csinálja a kerekeket? Ide? Ezeknek? Tán csak nem a Ladára szerelik? Jó vicc. Hát akkor hozzá? Kinek van itt szekere? Mit mond? Dísznek? Teljesen jó szekérkerekeket vesznek dísznek? A falra? ideg padláslétrát. Ja, hogy hársfából csinálja. Tudja mit, a falra, dísznek megfelelő hársfából is. Ezt a tizenöt is dísznek lesz? Jó ám, istenemre mondom. Kocsikerék hársfából. A létra az jó hársfából is. Könnyebb vinni. No, isten, isten. Itt a patak. Ezen nem volt híd, most meg már behajtani tilos tábla is áll ott szemközt, a kis utcánál. Hát abban aztán már végképp nem lesz. Hej, hogy az a keserves...! Meg még hogy kocsikerék hársfából. Jó, hogy nem tűzifából. Most mit szólsz? Hársfából, azt mondja, hársfából. Nagyon elfáradtál? Ne haragudj, de sehogy nem találom. Vagy én bolondultam meg, vagy...? Nem, nem kívánom. Csak ülj le itt szépen, és én megint végigmegyek ezen az évszakon, vagy mi a csudán, most majd a téllel kezdem. Bár azok ott régi házak, köztük biztosan nincsen. Úgy van. Kenyér- morzsát, mint Jancsi és Juliska. Tíz §v után aztán visszatalálnánk ide. szerintem visszatalálnánk. Itt még a madarak se csipegetnék föl.. Elfednek a benzinszagtól. K öszönöm. Rendes dolog tőled, hogy ilyen türelmes vagy. Majd itt ülsz, napoz- gatsz, én pedig még egyszer végigmegyek minden utcán. Minden házat külön megnézek. Az nem lehet, hogy nincs meg. Most majd újra megnézem a sínek felől. Emlékszem, itt állt, kicsit jobbra, és elég nagy udvar volt. Vagy porta, vagy telek. Fáj? Pihenteted egy kicsit. Egy jó félóra. Jól van. Köszönöm. Ez a Tél utca, emez meg az Ősz ítca. Aztán a Nyár utca. És a Tavasz ... udvart, mint valami süteményt, aztán külön még vaníliás cukrot is szitái rá, aztán megkínálja vele a szerencsétlen nézelődőt-keresgélőt, tessék, vegyen belőle, magam sütöttem. Az egy igazi, jó porta volt. Az autónak ő is hagyott rendes bejáratot, de a szemközti bérelt földön kukoricát termelt, kellett a jószágnak, volt az udvar végében krumpliföld is, közben nagy tökök dagadoztak, már ceírét érlelt a szilva, a tyúkok pedig leghorniak voltak. És szép nagy büszke kakas. Kirepült a komposzttrágyára, míg be nem zavartuk aztán. Ez a Nyár utca kicsit ferdén visz arra feljebb, de nem volt annyira messze a ház az utca elejétől. Itt volt a tamariszkuszos vagy krisztustövises, nem is tudom, mi a jó neve. És mellette a ház. Mögötte akkor hoztak ki egy összeszerelhető faházat, az a telek kisebb, de az akácos mellett nagyon jól mutatott. Ok ott fűmaggal vetették be az egészet. Még fűrészport is kevertek közé. Azt mondja, felépült a ház, állnak a falak, nézzem meg. És kijön elém az állomásra. Nem kell az nekem, mondtam könnyedén, hiszen ahol én jártam már, oda könnyen odatalálok bármikor. És most tessék. Az egy rendes, jó telek volt. Egy porta. De ezek itt? Hová bújhatott el úgy köztük? Csak nem változtatta ineg ő is a szokásait? De hát egy új háznak, nyers, nemrég rakott falakkal akkor is fel kellene tűnnie, ha bármi van körülötte! Nem és nem. Csipkegirland. Kész röhej. Tegye csak, asszonyom, rá a kerti padra. Gombostűvel! Ügy majd megáll, nem lebegteti a szél. Tudja, mint otthon. Na látja, sikerül az, ha akarja az ember. Bár nekem sikerülne meglelni a házat. Már a tető is rajta van, kapott cserepet, de a kéményt még vakolni kell, és a tetőtérben, is elfalazni a kukorica helyét. Ajtók, ablakok a helyükön ... Hahá, elvitte a szél. Ejnye, ejnye, mondom, hogy gombostűvel. Mint otthon, a sezlonra, a háttámlánál vagy a fotelokra. Tízes szöggel vagy ácskapoccsal mégsem erősítheti fel az ember lánya, nem igaz? No, jó, rajzszöggel is lehet, ha már annyira ragaszkodik a csipkéhez. Ügy is van. Ott kell annak lennie a kerti pádon. Világos. Kerti pad? Csipkét rája. Vert csipkét. Valami kis vacakot, amit nemrég hoztak Francia- országból. _ Vagy az antwerpeni csipkét. Jó az, ha van. Így meg jobban is látja bárki, ha elhalad az utcán. A szilvafákra meg gobelint. Csak a kisebbeket. A velencei tükröt esetleg a diófára. Na, látja, kérem. Megy ez, csak bele kell jól gondolni. Jaj, istenem, hol lehet az a ház! No, itt lekanyarodunk, és úgy százötven méter után jön az Ősz utca, de az már nem valószínű. Ez már nagyon benn van. A csuda vigye el, megkeresem én azt a házat. Friss falak, új tetőzet. Valahol csak kivillan a többi közül. De hol van? Ezt az ütemes kalapácsszót még hallani is jólesik. Abbamaradt. Fejsze zuhog. A vékonyfekete-baj- szos fiatal férfi egy eperfa alatt áli, és kocsikereket illeszt abroncsba. Ügy van. Most majd jó nagy hordó vízbe, hadd dagadjon. Kőrisfa, nem? Vagy tölgy? Jobb a kőris. Az olyan lesz, mint az acél. Mondja, hol épült itt új ház? Nyers falak, új tetőzet. Ott? Az nem az, ott jártam. Nem, az sem az. Itt lejjebb az a három? Nem azok. A domb alattiakat már néztem. No jó, jó.hogv ki tudja azt számon tartani, mindenütt épül új ház. De ennek az udvarán van egy hinta. Nem olyan párnás, hanem tisztességes láncos hinta. Nem tudja? Ne haragudjon. Tudja-e, hogy valósággal jólesik a szemnek látni egy ilyen udvart is, mint ez a magáé? Itt legalább valami ideillő munka folyik. Hol tanulta a kerékgyártó mesterséget? Régen úgy mondták, hogy kcrékjártó. Kerékjártó, aztán szíjjártó. Lehet, hogy itt a szomszédai nem is tudnák, ha azt mondaná nekik, szíjjártó vagyok, vagy kerékjártó vagyok, hogy mi az. Azt hinnék, a nevét mondja, be akar mutatkozni. Mi? Fene bánja, szépítse mindenki, ahogy gondolja, de ez a telep, már ne haragudjon, olyaű, mint egy zsibvásár. Persze, hogy maga nem tehet róla. De látom, nem esett az ő hibájukba. Ez itt rendes udvar. Jószágot miért nem tart? Ja, maga / * rdekes, itt van az akácos, I— amott pedig, a vasút másik » oldalán a hétvégi házak, itt van a homokföldes talaj, a domb is a helyén van, csak az a ház nem akar előkerülni semmiképpen. Akkor még nem volt neve az utcáknak. Most itt van kiírva, hogy Tavasz utca, lejjebb Nyár utca, és természetesen Ősz utca, majd Tél utca. A városka szélén kifelé terjeszkedő üdülőövezet rendezett parcelláin házikók, kerítések, mindegyik másként hivalkodik, leginkább a zöld, a sárga meg a vörös pompájában, aztán a vaskerítéseket felváltja egy-két fényesre lakkozott, gondosan formára fűrészelt elemekből felépített fakerítés, akad azért köztük olyan is, amelyiket sötétbarnára pácoltak, vaskilincsek, rézkilincsek, nyírott sövény, betonból öntött párhuzamlap a gépkocsinak, itt-ott nyitva a hétvégi ház földszint-garázsa, előtte a gépkocsi, Ladák, Trabantok, amott egy Mercedes, vödörrel, ronggyal, slaggal, habzó mosószerrel gatyás, melegítés, szőrös mellű, fürdőruhás férfiak csutakolják a kocsit, asszonyok söprűvel, ásóval, kapával, ni, vasvillával, állnak, lépnek, hajladoznak, az utca felé néznek, nyírott gyep, motoros géppel fut rajta egy fiatal lány, szegfű, rózsa, mályva, beljebb sárgarépasor, petrezselyemsor, a körtefát rázza egy sörpocakos ötvenes férfi, a ribiszkebokrok előtt kislány hasal, könyv van előtte, aha, aha, itt a hinta, azon a telken állt egy hinta, igaz, nem ebben a szögben, de azt mondták, kivették és máshogyan állították. Ez lenne az? A hinta hasonlít, de ez a bejárat! Mint valami svájci villáé. Réz névtábla, villogó postaszekrény, beljebb keramitkocka-gyalogút. Ez nem az. Talán a hidrofor. De az itt sehol nincs. Megvan a vízvezetékük. Ugyan már, hidrofor? Hát akkor hová .lett? Itt kell lennie. Az a telek nem messze volt a vasúttól. Ahogyan ráfordul a földút, kicsit emelkedik a töltésnél, aztán vet egy hurkot, szemközt tamariszkusztüskés szélső saroktelek, mellette pedig ez. Ez? Melyik? Hát nincsen és nincsen. Tavasz utca, Nyár utca ... A legszélső a Tavasz utca. Mögötte már csak a mező húzódik. A gyalogösvény persze nem törődik vele, hogy az évszakok befelé folytatódnak, a városka felé, onnan nézve meg a Tél utcával, a téllel kezdődik az egész telep, az ösvény vidáman kanyargózik a nyárfásig, ott a domboldalban jobbra vált, hosszan fut a dombtetőn, mintha az, aki erre jár, nem akarna elszakadni a telep új házainak látványától, odébb aztán lebukik a domb mögött. Erre nem érdemes tovább menni. A ház körül itt-ott már voltak más házak is. Fel kellene valamelyiket ismerni. Hát persze, tíz éve, tíz éve, azalatt minden megváltozik. De a háznak itt kell lennie valahol. Zöld vaskerítés, elég nagy telek, akkor még ideiglenes szerszámoskamraszerű ház volt, balra előtte a hinta, beljebb a melegágyak, és a kerítés mellett törpeszegfű, végig az utca haladtában. És egy kicsit feljebb állt, mint a másik házsor, illetve az utca felső része kezdett épülni, szemközt talán kukorica volt. Balra pedig a ta- mariszkusz. No, kukorica. Tíz évig fog itt állni talán? A tamariszkuszt is ki lehet vágni. Pláne, ha. valaki örökzöldet ültet a helyébe. Mintha a tamariszkuszt nem lehetne ugyanúgy vagdosni nyesőollóval, bőrkeszlyűs kézzel, ha már így látta gazdája valamelyik szabadidő-magazinban, és elirigylette magát, hogy majd ő is úgy ... Lehet, hogy ez a Nyár utca. Ez valahogyan ismerősebb is, meg a házak sem állnak rajta olyan sűrűn. De hát ez már itt az ötödik telek vagy porta vagy mi, hogyne, porta az! Porta Szemirámisz függőkertje, paradicsomkert, termő gránátalmafákkal, fényesre suvikszolt járdalapokkal, megfésült fűvel, istennyilával. Hát hol van az a ház? A gazdasági udvart kell keresni. Mindig tartott nyu- lat. A kisudvarban tyúkok kapirgáltak, ahogy kell. A nyulak meg mókolt, furcsa szájmozgással harapdálták a friss répalevelet. Ha a gazdasági udvar meglenne, akkor az előtte álló ház is, biztosan. De Itt erről szó sincs. Mindegyre azt várja az ember, hogy kilép valaki a házából, porcukorral, szitán keresztül behinti az Konczek József: Tavasz utca, Nyár utca...
