Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-05 / 131. szám
prvr Mnte, 1986. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK A közművelődésügy hasznára A mai nappal befejeződik — az igen rövidre sikeredett — ünnepi könyvhét. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy megszűnik a tolongás a könyvesboltok előtt, és talán a könyvsátrakat sem bontják le olyan sietve. A megjelent nyolcvankilenc műből bőven akad olyan, amit érdemes megvásárolni, elolvasni. Ezek közül ajánlunk figyelmükbe néhányat. Németh László nem erőszakolható be kizárólag az irodalomtörténet lapjaira, hiszen a század egyik legjelentősebb alkotója pedagógus, orvos és népművelő egyszemélyben: „Én a sikert nem külsőséges, múló dolgokkal, hanem a céljaimmal mérem. Az én pályámnak volt egy közvetlen és távolabbi célja: a demen- tiás magyar nép fölött a tudatot újraszőni, s e tudat új- raszövésében az európai gondolkodásnak, öntudatnak is helyet adni.” Az ő értelmezésében az irodalom valóban a nemzet összetartó ereje lehet, a „nemzet lámpása”. Annál tiszteletreméltóbb a szerepvállalása; az élen járó felelősségérzet, amelyet egyetlen másodpercre sem felejtett. Hallatlan népszerűség övezte a hatvanas években. „A marxista kritika — írta Vekerdi László — egyenesen hálás lehet Némethnek; az ő műveivel gyürkőzve nőtt fel a tanítványbírálók egész sora.” A most megjelent Társadalom és művelődés című könyv szerkesztői szándéka a lehető legtudatosabb. A beszédrészletek, jegyzetek, tanulmányok, egy népfőiskolái tanterv, esszék és levelek közt szép számmal akadnak olyanok is, amelyeket nem válogattak be az 1980-ban kiadott Utolsó széttekintés című kötetébe és nem jelentek meg a különböző folyóiratokban sem. A cím sejteti, hogy elsősorban a közművelődésügy dolgozóinak szánták a kiadványt. Ám ha belelapozunk, arról is meggyőződhetünk, hogy nem csupán a szakembereknek tanulságos. A Nép és író című beszéde például a magyar falu gyors és sajnálatos változásait elemzi — az 1929- ben lejegyzett gondolatok egy polihisztor látnoki sorai. Hasznunkra válna, ha elgondolkodnánk azon, mit is tehetnénk az író akkori véleményének és jóslatainak mai megvalósulása ellen. A szokásait és hagyományait felejteni igyekvő, erkölcsi normáit megtagadó falvak közösségi élete menthetetlenül bomlik. Természetesen, a könyv jóval több, mint különböző műfajú írások gyűjteménye. A szüntelenül vívódó lelkű szellemóriás eszmei tájékozottsága, küldetéstudata adja a kötet igazi súlyát. A könyvheti újdonság csupán töredéke a hatalmas életműnek. Titkon reméljük, hogy a kiadványt olvasók kedvet kapnak a sohasem belenyug- vó, megadásra képtelen ember más műveinek újbóli tanulmányozásához is. Rendhagyó önéletírás Eseménytelen események Rabokról szól Baráth Lajos Vakvágat című regénye. Az elítéltek a bányában dolgoznak; együtt a köztörvényesek és a politikaiak. S közöttük vannak még a „kinti világ”- ból néhányan, akik munkások. A könyv fő vonala egy elítélt párttitkár és egy katolikus pap kényszerű összekerüléséből bontakozik ki: a kialakuló — s világnézeti különbségük ellenére is szorossá váló — emberi kapcsolatot ábrázolja, amit pusztán a körülmények miatt nem nevezhetünk barátinak. Közös bennük az, hogy mindketten gondolkodnak múltjukból! dolgokon, s meghallgatják egymást, vitába szállnak a másikkal. A történet feszültségét fokozza, hogy sorsukat az 1956-os események előtti és kezdeti időszakában ismeri meg az olvasó — szépen kidolgozott és felépített párbeszédekből, Jóllehet, főleg a bánya az eseménytelen eseBARÁTH LAJOS VAKVÁGAT A Magvető kiadásában jelent meg Mocsár Gábor ... Eleitől fogva című regénye. A cím és a kezdő oldal szójátékra ad lehetőséget: Mocsár Gábor ugyanis elejétől fogva úgy írja élete történetét, mintha nem saját magáról szólna, mintha egy új regényének hőseit indítaná útjukra. Hogy ki az általa emlegetett egykori „megszomorodott hadiözvegy”, az csak később derül ki. Addig is (és mindvégig!) élvezhetjük az író csodálatosan egyszerű és szívből szóló szavait, gazdag nyelvezetét. Az olvasó úgy érzi most is — mint mindenkor, amikor könyveit olvassa —: az író ott ül vele szemben és mesél. Hangosan elmélkedik egy-egy eseményről. Elmondja önmaga történelemmel, politikával, irodalommal kapcsolatos gondolatait — lehet az akár a magyar háborús irodalmat hiányoló vélemény is. (Sorol néhány címet, a listát azonban rövidnek találja.) „Születtek persze gyorsan elfelejthető — s elfelejtendő — katonatörténetek, frontkaland- írások, sematikus történetek, de ez magyar háborús irodalomnak aligha nevezhető, ha irodalmon irodalmat értünk” — írja. Minden bizonnyal ez az önéletrajzi regény kezdetnek tekinthető csupán, hiszen a hatvanas éveinek közepén járó szerző „totyogó pendelyes” korától a fogságból való visz- szakerülésének idejéig mondja el életét — tehát 1945 novemberéig: s nemcsak életét, hanem mindazokat a fogalmakat meghatározza, amelyek számára az életet jelentik. Ifjúság és szórakozás ménydk színhelye, ám az író a cselekmény bonyolításával mégis izgalmas hangulatot teremt. Baráth Lajos regénye a Népszava Könyvtár-sorozatban jelent meg. Van-e szórakozási kultúránk egyáltalán? — teszi fel a kérdést az Ifjúság és szórakozás gyűjteményes kiadvány. Kur- tán-furcsán bánunk magának a fogalomnak a megítélésével is. Némelyik álláspont szerint a szórakoztató művészetek szükségképpen ízlésrombolónak, giccsnek minősülnek. Alig hallani olyan véleményt, amely szerint „nem is olyan könnyű az a könnyű műfaj ...” Tv-figyelő Eltéphetetlen ikerfogalomként kapcsolódik immár egymáshoz Szőnyi Istvánnak és Zebegénynek a neve. Ha századunk festészetének ezt a meghatározó hatású mesterét emlegetjük, tüstént eszünkbe villan a dunai tájnak az a gyöngyszeme, ahol Kós Károly építészettörténeti remeke, az az erdélyi elemekből megkomponált szecessziós templom nyújtogatja tornyait, és viszont: e településnév hallatán azonnal erre a posztnagybányai iskolát maradandóvá rangosító, markáns arcéi ű és amúgy is mindenképpen karakteres férfiúra gondolunk. Egyek ők ketten, és csak örvendhetünk, hogy D. Fehér Zsuzsa szerkesztő-forgató- könyvíró és kis csapata is így, az összetartozás alapképletéből kiindulva mutatta be az otthont adó tájat meg annak sosem nyugvó, folyvást tevékeny egykori lakóját a minap. Igaz, nagy gyakorlatuk van már az efféle művészportrék felrajzolásában a mi televíziónk föntebb emlegetett munkatársainak, de az, amit ebben A zebegényi mester című felvételsorban a képernyőre juttattak, éppen nem a rutin jegyeit viselte magán, hanem a tisztelgés áhítatáról, a felfedezés izgalmairól tanúskodott. Hogy egyáltalán miben lehetett újat mondani Szőnyi zebegényiségéről szólván ? Nos, ez a negyven perc szinte valamennyi pillanatában a festő leghétköznapibb ember-arcát rajzolta elénk. Tehát arról értesülhettünk mind a reá na- gyon-nagyon hasonlító leányától, mind más megszólalta- tottaktól, hogyan élt, miképpen szívta magába, majd vitte vászonra azokat az egyszerűségükben magasztos élményeket. Legjava művei közül is kiemelkedik a közismert — színes nyomatokon minduntalan szemünkbe tűnő, és minden egyes találkozáskor gyönyörködtető — Zebegényi temetés című képe. Nos, most működésének egyik szemtanújától hallhattuk, hogyan ivódott belé a nagy mű képzete. Egyszerűen azért ragadta meg Szőnyit a gyászolók koporsós serege, mert az rendre ott vonult el apósa háza előtt, ahol házassága révén otthonra lelt. Az pedig már derűs kedélyéből, az élet forgandóságát megértő szemléletéből fakadt, hogy a búcsúztatásnak ezt az ősi jelenetét nem tragikusan vetítette elénk, hanem éppen valami játszi mosollyal, napsugaras elevenséggel. (Ugyanígy ritka érdekes — nyilván a művészettörténészek számára is sokat mondó — volt a Zebegényi est című képének mikrofonba mondott keletkezéstörténete.) Mindehhez a sok okos és szép szóhoz, lassú hömpöly- gésű mutatványhoz pedig még olyan amatőrfilmes felvételek is csatlakoztak, amelyeken maga a mester jön, megy, emelgeti az ecsetjét. Hogy honnan keveredtek elő ezek a javarészt szintén zebegényi, de néhány kocka erejéig itáliai snittek, nem tudni. Mindenesetre külön öröm, hogy D. Fehér Zsuzsáéit még ezeket is begyűjtötték, és a hallgatag óriás utólagos jellemzéséül eliíbénk tárták. Velük lett még teljesebb ez az amúgy is szeretettel és szaktudással kikerekített ábrázolás. Pult mögött. Keddre kedd,s csak zúdul, zúdul az előfizető szeme elé a Nők a pult mögött című csehszlovák filmsorozat. És minél többet látunk belőle, annál gyanúsab- baknak tűnnek azok az előzetes dicséretek, amelyek a Kórház a város szélén című, valóban emlékezetes felnőttmeséhez hasonlítgatták An- náék történetecskéit. Nem túlzás talán, ha azt állítjuk: ez a prágai közért-sztori igencsak halovány utánérzése amannak a gyógyítóintézeti orvoskodásnak, szerelmeskedésnek. Talán még azt is meg lehet mondani, miért. Egyszerűen azért, mert a kiváló — — sajnos, korán elhunyt — forgatókönyvíró, Jaroslav Dietl köztudomásúan hosszú évekig nyomta a kórházi ágyat, s valóban testközelből tájékozódhatott a fehér falakon belüli világról. Míg ellenben a csehszlovák főváros vegyeskereskedéseibe csak kirándult, hogy a pultok mögé benézegessen. Amabban a korábban látott eseményelegy- ben ott perzselt az igazi élmény, emebben a kiszolgálós- diban pedig aligha van több. mint felületes tájékozottság. Ezért nem nézeti magát úgy, mint reméltük, s kellene... Akácz László Hogyan alakul és mitől függ a termékeny, illetve terméketlen szabadidős tevékenység? Tartalmas szórakozási lehetőségeink tervezése mennyiben áll rajtunk, és mi lenne az erre hivatott intézmények feladata? Avatott szakemberek — Tóth Dezső, Almási Miklós, Hankiss Elemér, Király Jenő és mások — keresik a válaszokat a Népművelési és Propaganda Kiadó könyvében. Mit nevezünk szórakozásnak? Fontos kérdés ez, mi több, a társadalmi életünk egyik sarkalatos problémája. A szórakozás a testi és szellemi nevelés része volt az antik világban. Ezzel szemben napjainkban negatív előjelet kapott. Hankiss Elemér is kereste az elmarasztalás okát; nálunk az ötvenes években, a szuperfelhalmozási kísérlettel együtt járt a szórakozás visz- szafogása, az aszkétikus puritanizmus ... Ma is megfigyelhető, hogy az erősen felhalmozó rétegek elzártságban élnek. A szórakozástól kérjük számon a művelődést is az utóbbi időben. Ugyanakkor a szórakoztató intézmények általában lebecsülik igényeinket. Nem beszélve a hazai szórakoztató iparról, amely manufakturális szinten üzemel... A kutatók abban egyetértenek, hogy az életkor, az iskolai végzettség és a regionális helyzet határozza meg a szórakozási szokásokat. A kötet ismerteti a KISZ KB állásfoglalását az ifjúság szórakozási szokásainak időszerű kérdéseiről. A felmérés foglalkozik a diszkóval, a könnyűzenei koncertekkel és a játékigénnyel is. A könyv utolsó negyede ugyancsak méltán számíthat a fiatalok érdeklődésére. Kőbányai János beatünn épről szóló írása az egyik legelső, elemző igényű dolgozat, amely a rockzene hatásával tudományos igénnyel foglalkozott. Ezt követi Gyulai László és Lukács János A púnktól az új hullámig című tanulmánya. Végül Wilpert Imre, a Hungaroton menedzsmentje és Thoma László filozófus ír az üzletté változott, éppen ezért manipulálható ifjúsági zenékről. ■ Heti filmtegyzet Halálos tavasz Szörényi Éva és Jávor Pál a Halálos tavasz című filmben. Régi magyar filmsikerek felújításával próbálja áthidalni a MOKÉP azt az űrt, ami az új magyar filmek megjelenésének folyamatában e hetekben (s gyakorlatilag egész nyáron) keletkezik. A gondolat végül is nem rossz: mivel régi sikereken most az 1945 előtti filmekre gondoltak, ezek közül akadhat néhány újból vetítésre érdemes (és alkalmas) munka. Az sem árt, ha e filmeket valamiféle legenda övezi. Közönséget vonzani ez is jó. Más kérdés, ha a film vetítése e legendát szertefoszlat- ja. Vagy esetleg: megerősíti, újrateremti. Nem véletlenül említem a két szélső lehetőséget. A mostani felújítás ugyanis valószínűleg e két szélső pont között fog mozogni. A cím az idősebb korosztályoknak bizonyára ismerős. De csak azoknak, akik a bemutatás, 1939 évében már elmúltak 16 évesek. Ez volt ugyanis a szigorú korhatár (az akkori egyetlen korhatár egyébként). És a Halálos tavasz csak tizenhat éven felüliek részére volt megtekinthető. Volt ugyanis benne egy olyan jelenet, amely az akkori fogalmak szerint vad erotikát képviselt, s ezt a serdü- letlenebb korosztálytól mégiscsak tiltani illett. (Hogy mi is ez a jelenet, arról később.) A film azonban így is (vagy: épp ezért) hatalmas közönség- sikert aratott. Ennek viszont több tényezője is volt. Tehát. Ez a film annak a Zilahy Lajosnak az 1922-ben megjelent Halálos tavasz című regényéből készült, aki a 30-as évek végén az egyik legolvasottabb, legfelkapottabb magyar író ""olt. Sikerkönyvek — Két fogoly, A lélek kialszik, Valamit visz a víz, A fegyverek visszanéznek —, sikerdarabok: Szibéria, Zenebohócok, Hazajáró lélek, A szűz és a gödölye — álltak már mögötte. Számos művéből film is készült, saját filmvállalata is volt Pegazus Film néven. Zilahy-könyvből, -darabból filmet forgatni: biztos kasszasiker volt, s ha ehhez még olyan színészgárdát is sikerült biztosítani, mint épp a Halálos tavasz esetében is, a siker nemzetközi lehetett. A könyv egyébként ekkor már több európai nyelven megjelent s aratott közönségsikert, a filmnek tehát „meg volt ágyazva”. Nos. a szereplőkkel sem volt baj. Ott volt mindjárt a népszerűség csúcsán álló Jávor Pál. Ekkoriban nemigen lehetett magyar film nélküle. Ö játszotta a dzsentri vidéki urat, aki tehermentes és remekül kezelt ötszáz holdas, kastéllyal, fogatokkal s népes személyzettel rendelkező birtoka mellett egyszer csak állásba megy Pesten, mivelhogy (mellesleg) jogi doktor is. A nagy szerelem utáni „kutya- harapást szőrével” másik nagy szerelmet egv fiatal, szőke színésznő. Szörényi Éva, a Nemzeti üdvöskéje játszotta. További névsor: Somlay Arthur, Pethes Sándor, Biha- ry József, Misoga László, Tasnády Ilona, Rózsahegyi Kálmán, Bilicsi Tivadar. Stb., stb. A magyar színjátszás és film panteonja. No és a női főszerepben egy filmdebütáns: Karády Katalin, ö a halálos nagy szerelem. <5 a nagy sztár, a fülledt nőiességű, erotikus hangú új csillag, aki ugyan eladdig még csak egyetlen színdarabban mutogatta oroszlánkörmeit, s nyurga és kissé csontos alakját, és búgatta érzéki hangját — de ezzel a filmmel befutott, olyannyira, hogy három év múlva már évi hét (!) filmet forgat. Karády mindazt jelentette, ami az 1939-es „úri Magyar- országon” az erkölcsökben tilalmas, elítélt, megszólt volt — de létezett. A tiltott gyümölcsöt jelképezte, a nyílt és bátor érzéki szerelmet — noha ebben a filmben is, a híres 16 éven felüli jelenetben, csak annyit művelt, hogy a kis tabáni lakás szobájában a zongorán a film nagy slágerét (Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte) játszó Jávor .Pál.,**,ö gp.t t: levetkőzött, úgy, hogy csak á levetett ruhadarabok repülését láttuk (de azokból kiderült, hogy teljesen levetkőzött), majd egy akt árnyékát a falon. Ennyi. Ma ez a tévé gyermekfilmjeiben is megszokott jelenet lenne. Akkor ezért majdnem betiltották a filmet, s elmondták erkölcsrombolónak, perverznek. Mások meg épp az érzelmek bátor kifejezéséért, a merészségéért magasztalták. A Halálos tavasz esetében azonban nem az a szelíd jelenet az érdekes. Hanem inkább az, hogy végül is, ha le- hántjuk róla az olykor elviselhetetlen modorosságokat, a giccsesen érzelgős hangokat, a történet szívszaggatónak szánt, de mára már inkább megmosolyogtató fordulatait, s a sztár Jávor kötelező „já- vorpaliskodásait”, akkor ez bizony elég leleplező mű a kor nagypolgári és dzsentrivilágával szemben, s olykor még a művészi megoldásokat sem nélkülözi. (Például a kezdő és záró képsor a Duna- parton, az öngyilkosságra készülő Jávorral, vagy a kis hotelszoba atmoszférája a korszak francia filmjeire emlékeztet.) Mindez persze ma már menthetetlenül filmmúzeum, melyben kiderül, hogy Karády igen gyönge, kevés árnyalatú színésznő volt. csak az éneke, a hangja hordozott valóban valami elektromos felfűtöttséget, és hogy az eoizódfisurák kismesterei — Bilicsi, Pethes, Bihary például — hiteles munkát végeztek. Tehát jó vagy nem jó ez a felújítás? Sem-sem, is-is. Meg lehet nézni. Legendákat oszlal majd, vagy nosztalgiákat ébreszt. esetleg nevetést vagy bosszúságot fakaszt? Ki-ki eldönti magának. Hóbortos népség Jamie Uystól láttuk a Sivatagi show és Az istenek a fejükre estek című jópofa filmeket. Most a Hóbortos népségben rejtett kamerákkal filmezi félrevezetett, átejtett, felültetett embertársait. A másfél órás filmnek körülbelül a fele érdekes és mulatságos is, a másik fele kimó- doltnak tűnik, sőt, olykor egyenesen bántó és kínos. Takács István
