Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-04 / 130. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM 1986. JÚNIUS 4., SZERDA Tíz év után újra együtt Bizottsági ülés ízes falatokkal A jó vízre vigyázni kell Akikről keveset beszélünk Meghívtak, vagy kiprovokáltam azt, hogy meghívjanak, így utólag már mindegy. A legszebb az, köszönet érte, hogy ott lehettem közöttük, régi, jó, „öreg” KISZ-vezetők között, akik nemrég adtak egymásnak randevút a téglagyári tavak partján. Régen volt? Mintha csak tegnap lett volna, hogy a Közgép csaknem kétszáz fős KlSZ-szerve- zete élén ezek a fiúk és lányok nagyszerű dolgokat vittek végbe. Jó tíz éve már csönd van körülöttük. Régen volt? Mintha csak tegnap váltunk volna el. Mintha csak tegnap szervezkedtünk, buliztunk volna, s vezettük a vitaköröket, vagy építettünk úttörőtábort, vasutat, gyári sportpályát, KISZ-kiu- bot, s festettük éjfél utánig Is a ceglédi utcák aszfaltjára a' békéért kiáltó szavakat. Régen volt? Mintha tegnap lett volna, A lányok semmit nem változtak, éppoly csinosak, szépek, mint akkor voltak, talán csak megasszonyosodtak egy kicsit. Takarítottak, főztek. mielőtt idejöttek, óvodás korú gyerekeket bíztak erre az estére az apjukra és felvették a legszebbik arcukat. A fiúk megemberesedtek, megpoca- kosodtak, néhányuk homloka megnyúlt egészen a tarkóig, vagy ezüstös szálakat szőtt hajukba az elmúlt évtized. Harminc-negyvenévesen most újra együtt ők, akik, hiszem azt, nem öregebbek ma sem jó egynéhány mai mozgalmi vezetőnél. A Közgép tóparti faházában rendhagyó KlSZ-bizott- sági ülést tartottak egy. az elmúlt hétvégi estén. A résztvevők a tíz, tizenöt év előtti KISZ-bizottság tagjai Jurászik Attila bizottsági titkár vezetésével, a tagok mintegy húszán, kettő kivételével valamenv- nyien eljöttek. Eljött az akkori KISZ-bizottság munkájában jelentős segítséget nyújtó gyárigazgató és a párttitkár is. Valamennyien ünneplőben, Félév tájékán időszerű megnézni, hogyan tudta ellátni a TÜZÉP Cegléden a vásárlásra érkező kuncsaftokat és milyen kínálattal várja azokat, akik már az előttünk álló télre kívánják megvásárolni a tüzelőjüket. — Milyen volt a forgalom 1985—86 telén? 1986 félévre mi volt jellemző? — tettük fel a kérdést Kovács Józsefnek, a ceglédi TÜZÉP-telep vezetőjének. — A nagy tavalyi szénhiány az idénre már mérséklődött, és végeredményben minden vásárló igényét ki tudtuk elégíteni. Bevált az előjegyzési módszerünk, aminek alapján az értesítési időpontban mindig volt a kívánt tüzelőkből. Az első negyedévben 14 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottunk le, mint az előző év azonos időszakában. Kazánszenet mindig tudtunk kínálni, és tudunk most is. Állandóan kapható az NDK- brikett és a magyar brikett több fajtája. Kazánszénből 10—15 mázsát adtunk keverőszén nélkül, s ezért sokan vásároltak belőle. Némi probléma csak az NDK-s, lengyel és a jugoszláv szeneknél van, mert ezekből igen akadozó a szállítás. A hazai szállítók is egymás és a régi idők tiszteletére. A fehérrel terített asztalokra néhány csokor virág is került. A bizottsági ülés legfőbb napirendjeként ízes étkeket szolgáltak fel a házigazdák, s míg tartott a jó falatokból, a KISZ-titkár mondott meleg hangú pohárköszöntőt. Humorosan, de megannyi meghatottsággal emlékezett vissza a felejthetetlenre. Méltatva személy szerint mindenki munkáját, köszönetét mondott egykori társainak, akik ma már az élet s a mozgalom más területein állnak helyt, ki katedrán, ki intézmény vagy szervezet élén, gazdasági vezetőként. De jutott a szeretet szavaiból az egykori főnöknek is. Voltak, mert kellett, hogy legyenek nézeteltérések, viták is, de mindig úgyszólván egyenrangú partnerként megtalálta a közös hangot a gyárvezető és a fiatalok első számú vezetője. A jó kapcsolatra bizton építhetett mindkét fél. A fiatalok felelősen végzett gazdasági munkája nyomán rangot élvezett az ifjúsági, munka a gyárvezetés részéről és viszont. Az akkori idők emlékei ma a kitüntető oklevelek és zászlók formájában a KISZ- klub falain porosodnak. Végzünk a vacsorával, mire beesteledik. Villanyt nem gyújtunk, nem ide való a neonfény. Régi emlékek, kedves anekdoták, küzdelmek, sikerek és tévedések történeteit mesélik és élik gondolatban újra a résztvevők, és a gyertyafény elől eltakarja az arcát az, aki érzékeny. A beszélgetők közül jómagam az egykori propagandistát és alapszervezeti titkárt faggatom, ö szabadkozik, hogy nem tehet mást, de csak jóról, munkáról és eredményekről, s a ma már hihetetlenül hangzó közösségi összetartozásról mesélhet nekem, s szeretné, ha igazul hangzana. Biztatom, mondja csak, más, főleg a maiak úgysem dicsérik őt. Az elismerése az lenne egykori lemeradásban vannak. Így például a második negyedév- re ígért 900 vagon brikett helyett csak 500 érkezett meg eddig. Várpalotai tojásbrikettből és tatai gyöngybrikettből viszont nagy a készletünk. Engedély alapján 150 vagon brikettet adunk el kedvezményes áron, utalványra, vagy. készpénzre egyaránt. — A tűzifáról mit tud mondani? — Sajnos nem tudjuk az igényeket kielégíteni. Még a második negyedévre visszaigazolt 7000 mázsás mennyiségből hiányzik három és fél ezer mázsa. Az erdőgazdaságok nem igyekeznek a vállalt szállítási határidőket komolyan venni, összegezve az elmondottakat azt tudom ajánlani, hogy aki csak teheti, ne várjon az őszre, vagy a télre, hartem már most töltse fel a kamráját tüzelővel. Kiss Sándor Faluhíradó Dánszentmiklóson a községi tanács elhatározta, hogy ezentúl negyedévenként kiadja a faluhíradót, amelyben minden fontos, közérdekű kérdésről tájékoztatja a lakosságot. eredményeinknek, mondom a hajdan volt titkárnak, ha megőrizhettük volna az akkori tüzet. Jó későre jár már, mikorra a beszélgetést felváltja a zene és a tánc. Igen, a nekem kedves arcok, s a hangulat még ma is a régi. Vajon a mai KISZ-vezetők találkoznak-e majd tíz év után, csaknem teljes létszámmal — villan át bennem a kérdés. Annyi szállal nem kötődnek egymáshoz a mai rohanó, anyagias világban, mint ők, akiknek a most is vezetett jelenléti ívére oda- kanyaríthattam: Sándor Béla Lindához csatlakoztak Amióta felépült a dánszent- miklósi művelődési és sportház, számos rendezvény megannyi résztvevőjének ad otthont. Megduplázódott a könyvtárlátogatók száma, nagy az érdeklődés a nyugdíjasok klubja iránt, és az ifjúsági klub is tevékeny. A számítógép körül mindig van néhány érdeklődő, akik megpróbálnak programokat fabrikálni, megtanulni a gép nyelvét, A Linda című tv-játék sorozata a karatéra irányította az ifjúság figyelmét. Nem kellett soká várniuk, beindult a tanfolyam. Persze, amikor kiderült, hogy rendszeres felkészülést, gyakorlást kíván ez a sportág is, sokakban lelohadt a lelkesedés, de még így vagy harmincán csatlakoztak Lindához. Vasárnap van, este nyolc’ óra. A levegő még mindig meleg. de a közelgő szürkülettel érkező fuvallatok némi envhet hoznak a nvári estébe. A 4-es főközlekedési és a tápiószelei. vagyis a 311-es út kereszteződésében vagyunk. Cegléd városa innen három kilométerre látszik, de zaja nem hallatszik idáig. A két gépész Nagy a forgalom mindkét úton. főleg a négyesen; rengeteg kamion száguld a főváros felé, meg hétvégi kiruccanásból hazatérő családokkal személyautók. De legalább any- nyi jármű halad a főváros felől. ki tudja hová ... A kereszteződós egyik szegletében. festett kerítés mögött, nekem ismerős rendeltetésű építmények s egy konténerház húzódik meg szerényen, A drótfonaton túl, a PVCSV vízbázisának védterületén pedáns rend. tisztaság árulkodik nemcsak a higiéniai követelmények szigorúságáról, hanem a két alkalmazott lelkiismeretes munkájáról is. Amint kerékpárral megérkeznek valahonnan. megszólítom őket. s amikor mondom, hogy róluk s munkájuk lényegéről kérdezném őket. beinvitálnak az ugyancsak tisztán tartott konténerházba. a spártai szerénységgel berendezett egyetlen helyiségbe. A harminckét éves Budavári László elmondja, hogy a szobafestés-mázolást hagyta oda ezért a munkahelyért, három éve. A negyvenöt éves Kiss Sándortól megtudom, hogy ő is helybeli. 1959 óta dolgozik a vállalatnál, jelenlegi beosztásában három éve. Egyébként ez az első munkahelye. ami azt is bizonyítja, hogy megtalálta számítását. Vízvezetékszerelő a szakmája. Amikor feladatukról kérdezem a két vízgépészt. elmondják, hogy a ceglédi vízmű összes kútjának állandó ellenőrzését látják el. töibib kollégájukkal együtt, váltott műszakban; MőM éPiPen éjszakások reggel hatig. Ha valamelyik gépházban műszaki hibát észlelnek, az ő dolguk jelenteni a központi irodában. A kisebb hibákat maguk, a nagyobbakat jól képzett brigádok hárítják el. De mindenkinek megvan a maga kijelölt védterülete. ahol a vízbázisokon belül, a kútfejek körül. a gépházakban rendet tartanak. az épületek, berendezések körül kaszáliák a füvet, gondozzák a fákat, festik a kerítéseket. Kiíttól kútig ők vezetik kúttól kútig a Köjál szakembereit, akik rendszeres időközönként ellenőrzik a víz minőségét, a vegyi és bakteriológiai tisztaságát. Az idősebb kollégák lemérték motorkerékpárral, hogy naponta olykor 60 kilométert is meg kell tenni vízbázistól vízbázisig, télen a nagy hóban persze gyalog kell menni, de olyankor átvágnak a havas szántásokon, hogy lerövidítsék az utat. Végezetül megkérdeztem tőlük. hogy mennyire védett a rendszer külső fertőzésektől. — A fertőzésveszély a nullával egyenlő. Az egész vezetékrendszer a föld alatt megy. s zártak a kútfejek iá, a tározómedencék is. Á vízbázisokra pedig az esetleges illegális behatolást három jól zárható ajtó is megakadályozza. no meg mi. akik naponta többször is ellenőrizAz elmúlt néhány hónap során több ízben is szóltunk róla, hogy a ceglédi rendelőintézet rekonstrukciója hamarosan megkezdődik. Immár állványvasak sorakoznak a Rákóczi úti részen, s lezárták az Ady Endre utca egy szakaszát. A város különböző pontjain, négy telephelyen, számos épületben helyezkedik el az intézet. Nehéz az együttműködés a részlegek között, a beteg útját meghosszabbítja, az ellátás idejét megnyújtja a széttagoltság, de ezek mellett még jő néhány hátránya vehető lajstromra. Á rendelések zsúfoltak, szűkös körülmények között zajlanak, az épületbeli kedvezőtlen adottságok akadályává válnak a szakmai munkának. Az ellentmondás korántsem friss, feloldására viszont csupán a közigazgatási átszervezés htán nyílott reális lehetőség. Az elképzelések szerint a társadalombiztosítási kirendeltség jelenlegi helyéről átköltözik a volt járási hivatalba, így a kirer|delt.ség területével, a megürült lakásokkal és tetőtér-beépítéssel növekedne meg az intézet tartománya. Mégpedig nem is akármilyen mértékben. A mostani „toldás” éppen 1500 négyzetméternyi alapterületet jelent, ami másfélszerese a már meglevőnek. 15-ről 32-re gyarapszik majd az itteni szakrendelések száma, minden szakma a központba kerül, kivéve a tüdőgondozót és a traumatológiát. A tervezés két esztendeig tartott, s nagyjából ugyanenyCeglédi VSE—Ybl Főiskola 12-10 (1-2, 4-2, 4-2, 3-4). Cegléd: 150 néző. Vezette: Pászti. Halassy. Cegléd: Konyesni, Beck, Bó- bis, Kiss, Kelemen, Ungvári, Lőrincz, Papp, Sipőcz. Tóth, Lakatos. Béres. Góllövők: Bóbis (5), Kelemen (3), Beck (2), Ungvári, Papp. Edző: Czigány Károly. Nehezen kapott lábra a ceglédi csapat. Az első játékrészben még az ellenfél vezetett, ezután belelendültek a hazaiak, és szép támadásokkal érték el góljaikat. Jó iramú találkozón végül biztosan nyert a lényegesen jobb erőben levő és többet úszó hazai együttes. Ceglédi VSE—CSMSK 11-4 (2-1. 2-1, 3-0, 4-2). Komjádi uszoda. Vezette: Szentgyörgyi, Pék. Cegléd: Konyesni, Beck, Lőrincz, Papp, Bóbis, Kelemen, Ungvári, Kiss, Sipőcz, Lakatos, Tóth, Béres, Tankó. zük a védterületeket és a berendezéseket. — Most egyébként a központi vízműtelepen voltunk, ami a Jászberényi út mentén van. Onnan telefonon is érintkezésbe tudunk lépni a víztoronnyal vagy a központi irodával — válaszolta Kiss Sándor, maid Budavári László még hozzátette, hogy már épül a másik 1 ezer 500 köbméteres víztároló is. új kutakat fúrnak hozzá, ezzel is növelve a város negvvenezer lakosának biztonságos vízellátását. Megnyitja a csapot Amikor elköszönök a két vízgépésztől, már szürkül. Égnek a száguldó gépkocsik lámpái, s ők újabb ellenőrzésre indulnak. Hiába, reggel hatig van- még tennivalójuk. Ugyan ki gondolhat rájuk, az ő munkájukra a negyvenezer lakos közül? De hát a fogyasztónak az a fontos, hogy ha megnyitja a csapot, abból folyjon az egészséges, tiszta víz. És ez jól is van így. Aszódi László Antal nyi időt vesz igénybe maga az építkezés, a szerződés 1988 márciusát jelöli meg átadási határidőként. Addig azonban az arra járók kénytelenek lesznek a munkálatok okozta kellemetlenségeket elviselni. Visszatérül a türelem. Elsősorban a főutcán közlekedőket érinti a hír, hogy a tetőtérbeépítési szakaszba érve, néhány napra lezárják a Rákóczi utat is. A rendelőintézet tehát 5 szintes épületet tudhat majd magáénak, amelyben két lift segíti a betegszállítást. A teljes rekonstrukció hozzávetőleg 35 millió forintba kerül, ebben már a műszerpark fejlesztésére szánt 6 millió is benne van. A város VII. ötéves tervének legnagyobb egészségügyi beruházására rendelkezésre álló pénznek nagyjából felét a megyei tanács adja. Ám valószínű, hogy még a 35 millió sem lesz teljesen elegendő a korszerű rendelőintézet létrehozásához, így alighanem elkel a társadalmi munka is. A tervezés, illetőleg a lebonyolítás a Medinvest nevezetű, kimondottan egészségügyi intézményekkel foglalkozó cég része, az építés pedig a Dé- tévé. A rekonstrukció befejeztével a Reiner utcai telephely a gyermekellátás céljait fogja szolgálni. Három gyermekkörzeti orvosi rendelő lesz itt, az iskolafogászat marad, és az anyatejgyűjtő állomás is ide költözik. Góllövők: Lőrincz (4), Kelemen (2), Bóbis, Beck, Papp, Ungvári, Sipőcz. Edző: Czigány Károly. Ragyogóan játszott a ceglédi csapat, csak az első két játékrészben tudta kétségessé tenni a fővárosi együttes a CVSE győzelmét. Ezután szinte tetszés szerint érte el góljait, melyek főleg lefordulásos támadásokból születtek. Az ellenfél öt emberelőnyös . helyzetéből négyet kivédtek, sőt két alkalommal ők értek el belőle gólt. Az egész csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mégis ki kell emelni a védelem kitűnő _ játékosait, élen Konyesni kapussal, valamint Lő- rincz játékát. A ceglédi csapatnak jelenleg tíz pontja van, amellyel a mezőny közepén áll. Beck Mihály ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hír Up) Balaton saláta exportra W Szovjet exportra félkész alapanyagból Balaton salátát készítenek a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyáregységében. Műszakonként mintegy húszezer ötnegyedes KGS- szabvány üveget töltenek meg savanyúsággal. — (Apáti-Tóth Sándor felvételei) mi Kedvezményes brikettvásár Szén kapható, tűzifa nem Rendelőintézet Állványruhába öltözik Elkel a társadalmi munka is Vízilabda Négypontos hétvége