Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-23 / 146. szám

Menden, a* OS\ Jegyében Ismét szabadidős tábor FSA Nagydíj Detroit Sennáé Vasárnap az egyesült álla­mokbeli Detroitban bonyon- tották le a Forma—1-es vi­lágbajnokság idei hetedik fu­tamát. A verseny első hat he­lyezettje: 1. Ayrton Senna (brazil, Lotus), 2. Jacques Laffite (francia, Ligier), 3. Alain Prost (francia, McLaren), 4. Michele Albore- to (olasz, Ferrari), 5. Nigel Mansell (brit, Williams), 6. Ricardo Patrese (olasz, Bra­bham). . A DIAI telepén Színes program Toldi Miklós az üllői általános iskola testnevelő' tanára (közé­pen) a női kézilabdacsapattal vesz részt a tábor programjában (Hajdú László felvétele) Monori Városi Jogú Nagy­községi Tanács művelődési és sportosztálya június 19-től 28- ig általános iskolás fiúknak és lányoknak Menőén az általá­nos iskolában sporttábort nyi­tott. Eddig a hír, amely nyomán felkerestük a tábor lakóit. Szilágyi György pedagógus, a mendei úttörőcsapat vezetője készségesen tájékoztatott a tábor céljáról, programjáról s arról, hogy az immár má­sodik alkalommal nyitotta meg kapuit. — Előbb Kiss József sport­felügyelő mondott megnyitó beszédet, majd az OSN-napok keretében a maglódi, sülysáp!, mendei diákok szalag- és ka­rikagyakorlatokat mutattak be. A táborban minden dél­előtt foci- és kézilabdaedzést tartunk, délutánonként pedig színes programokat szerve­zünk. — Ma például sportvetél­kedőt tartunk, este Gál József, az első magyar birkózó-világ­bajnok tart élménybeszámo­lót. Holnap asztalitenisz-házi­versenyt rendezünk, s szerdán pedig Szolnokra kirándulunk. Csütörtökön „Ügyesség-bá­torság” címmel rendezünk ve­télkedőt, majd a zárónapon • táborvezetőség sportol. — Harminchárom általános iskolából 70 gyerek a tábor lakója — kapcsolódik a be­szélgetésbe Csuha Jenó tá­borvezető, a monori Kossuth iskola testnevelő tanára. — Célunk a szabadidő hasznos eltöltése, az edzettség fokozá­sa. Ez a tábor kifejezetten a gyerekek kérésére jött létre, hiszen az Idén is sok volt a jelentkező. Mi szeretnénk a sporttal a jellemet is formál­ni. Itt 700 forintért 10 na­pig programot és teljes ellá­tást kapnak a résztvevők. Jó néhány szülő már előre je­lezte, hogy gyereke jövőre is szívesen eljönne közénk. Ügy gondolom, e kérés a mun­kánk tükre. N. I*. J. Várszegi>emlékt«rna Marosi siker A Váci Körzeti Labdarúgó Szövetség Nagymaroson, a labdarúgópályán rendezte meg immár harmadik alkalommal a Várszegi Kupa labdarúgó- tornát, amelyen a Nagyma­ros, a Váci Izzó, a Verőce­maros és Veresegyház csapa­tai vetélkedtek. A találkozón ott volt Várszegi Gyuláné is, aki a vándorserleget a győz­tes Nagymaros csapatának ad­ta át. A résztvevők ezután el­határozták, hogy jövőre Vá­cott rendezik meg a Várszegi Kupa újabb tornáját. A Vác városi szakmaközi bizottság, a tanács művelődé­si és sportosztálya, a KISZ- bizottság és a Lakóterületi SE Vácott, a DCM sporttele­pén június 28-án rendezi meg a városi szakszervezeti tö­megsportnapot. A megnyitó ünnepség után 8 óra 30 perckor 1500 mé­teres tömegfutóversenyt ren­deznek, majd a résztvevők kispályás labdarúgás (női, férfi), kézilabda (női, férfi), tenisz (férfi, női felnőtt és egyéni), lövészet (férfi, női), teke (férfi női, ifi és serdülő) sportágakban mérik össze tu­dásukat. Öttusa Mizsér győzött Darmstadtban az NSZK nemzetközi öttusabajnokságán a 4000 méteres futással befe­jeződtek a küzdelmek. A leg­eredményesebb magyar ver­senyző', a tavalyi világbajnok Mizsér Attila (5457 pónt) ki­tünően szerepelt, s a harma­dikról az első helyre küzdötte fel magát, s győzött a lengyel Qlesztaski (5431) előtt. Asztaliteniszben számvetés Szentendrei éremosztás Szentendrén a Muskátli vendéglőben rendezte meg a Pest Megyei Asztalitenisz Szövetség az évzáró-évnyitó értekezletét. A gyűlésen Ne­mes Tibor, a Petőfi SE asz­talitenisz-szakosztályának ve­zetője köszöntötte a megje­lent vendégeket és a sporto­lókat, majd Műk Lajos, a me­gyei szövetség elnöke mon­dott beszédet. Értékelte az elmúlt év munkáját és meg­határozta az idei év felada­tait. Ezután kiosztotta a csa^ patbajnokságokon szerzett ér-, meket, majd bejelentetté, hogy szeptember 28-án meg­emlékeznek . Berki Józsefről, a közelmúltban elhunyt me­gyei szövetségi elnökről. Ez­után Bara Éva monori ver­senyzőnőnek átadta az ifi leánykupát. Befejezésül lg- nácz Gyula, a megyei sport­osztály főelőadója köszöntötte a sportegyesület vezetőit és értékelte a végzett munkát Vajon mi a következő lépése Csőm István nemzetközi nagymesternek? Pest megyében Csőm István Az éhező afrikaiakért Mint arról hírt adtunk, a Sport Aid mozgalom kereté­ben az Éhező Afrikáért jelszó jegyében Adorján András nemzetközi nagymesterünk hívta fel a világ sakkozóit, hogy „sajátos eszközeikkel” ők is segítsenek. A sajátos eszközökön itt most szimultá­nok értendők, amelyek bevé­telét ajánlhatják fel az éhe­zők javára. Nos, a magyar sakkozók nem sokáig marad­tak adósak a válasszal, hiszen ezen a hét végén, szombaton valamennyi megyénkben, il­letve Budapesten is táblák­hoz ültek éljátékosaink. Ne­künk, Pest megyének a ki­válóságok közül Csőm István nemzetközi nagymester „ju­tott”. Szombaton 9 óra előtt né­hány perccel érkezett Csőm István a PTSO Steindl Imre úti székházának II. emeleti tanácstermébe. Öt és a szi­multán további mintegy 30 résztvevőjét Solymosi László, a megyei sakkszövetség elnö­ke köszöntötte abban a re­ményben, hogy ez utóbbiak közül minél többnek sikerül „megszorítania” a játék során a mestert. Az asztalok mellett 28 táblánál, idősebbek és fia­talabbak egyaránt, hallgatták ezután Csőm Istvánt, aki el­mondta, hogy valamikor neki is egy szimultánon aratott si­ker adott komoly lökést a pá­lyáján és reméli, hogy ezúttal A Forma»! történetéből (20.) Jody Scheckter, Ferrari 1979. Az előző év krónikájá­hoz tartozik még, hogy meghalt Gunnar Nilsson. Rákban. Min­den pénzét egy rákkutató kórházi osz­tályra hagyta, és alapítványához sok versenyzőtársa is csatlakozott. Bátran viselte szörnyű sorsát, egy pillanatig sem voltak illúziói. Az új szezonra mindenki elkészítette szoknyás autóját, és ezzel utolérték Lo- tusékat. Jody Scheckter átszerződött a Ferrari-csapathoz, Villeneuve mellé. A szezon szenzációsan indul L5- gier-éknek. Az első két versenyt simán megnyerik Laffite révén. Depailler, a csapattárs előbb negyedik (Argentíná­ban), majd második a Brazil Nagydí­jon. Véget ért tehát a Lotus-csoda, s Ligier-mágiáról kezdtek beszélni. Dél-Afrikában edzéselső lett Jabouille és ez volt az első alkalom, hogy az egyes rajtkockából indulhatott turbófel- töltős motoros autó. a korszakot elin­dító Renault. A versenyt azonban Ville­neuve nyerte meg'új 312 T4 típusú Fer- rarijával. Második Scheckter lett. Be­érett tehát ez a konstrukció, ami Bra­zíliában még csak az ötödik-hatodik helyhez volt elég. A kanadai fiú az USA-ban is meg­előzte Schecktert, de a két Ferrari volt az élen, és újra magasan lobogott az ősz Direttore zászlója. Spanyolországban megint Ligier-si- ker született, Depailler révén. Mögötte Reutemann (Lotus), Andretti (Lotus), Scheckter (Ferrari), Jarier (Tyrrell) és Pironi (Tyrrell) volt a sorrend. Bel­giumban Scheckter nyert Laffite előtt, Monacóban pedig Regazzoni (Williams) volt a második mögötte. James Hunt, 1976. világbajnoka, a playboy termé­szetű bohém pedig bejelentette vissza­vonulását. Franciaországban Dijonban volt a Grand Prtx, és eoetverő francia sikert hozott. Jabouille — akit senki sem tar­tott szupertehetségnek — győzelemre vitte a Renault-turbót! Ez volt a gép és a pilóta első F—1-győzelme. Ville­neuve és Arnoux késhegyig menő csa­tát vívtak a második helyért, többször összecsapták kerekeiket, csoda, hogy célba értek. Ott a kanadai 24 század­másodperccel volt jobb. Senki sem em­lékezett, mikor is állt francia a dobo­gó tetején és állt-e már egyáltalán két francia a győzelmi emelvényen. Rá­adásul mindketten francia kocsival men­tek és francia földön! S mindhárom ko­csi Michelin-gumikon futott! A franciák nincsenek elkényeztetve a Forma—1- ben. Most viszont ünnepeltek! És igazán megkezdődött a turbó-kor­szak! Ezt azonban akkor még, senki sem tudta. Regazzoni nyert Angliában, Silver- stone-han. Arnoux pedig előrébb lé­pett, második lett. Az NSZK-ban a másik Williams- ben Jones nyert, márkatársa, Rega előtt Laffite megint jól ment, harma­dik lett. Scheckter negyedik helyre hozta Ferrariját. Ausztriában megint Jones győzött, ezúttal Villeneuve előtt. Laffite me­gint harmadik. Scheckter újra negye­dik, a renault-os Arnoux pedig egy pontot szerzett hatodik helyével. Hollandia következett és Jones újabb sikere. Most a második ferraris, Scheck­ter ért mögötte a célba. Laffite a har­madik. Menetrend szerint. A negye­dik helyre egy brazil milliomoscse­mete érkezett. Nelson Piquet. Brab- hamben. Monzában, a Ferrari házi pályáján Scheckter és Villeneuve szállította a kettős sikert. Regazzoni, Lauda, And­retti és Jarrier követték őket. Amikor a 42. körben Laffite motorja elnémult, Scheckter a biztos világbajnoki siker tudatában kényelmesen autózhatott a célig. Kanadában, a montreali pályán az edzésen Niki Lauda megunta. Kiszállt Jody Scheckter kocsijából, átadta sisakját Piquet-nek, és megkereste Ecclestone-t, hogy beje­lentse visszavonulását. Az újságíróknak pedig azt mondta: Felnőtt ember va­gyok, unom, hogy csak körözzek-köröz- zek a világ autópályáinak szürke be­toncsíkján. Majd repülőre ült és el­ment Los Angelesbe intézni a Lauda- Air ügyeit. A versenyt Jones nyerte. Kisebb viaskodások voltak közte és a második Villeneuve között, de nem ismételte meg tavalyi hazai sikerét a kanadai. Harmadik az ausztrál márka­társa, a szintén williams-es jó öreg Rega lett. A már világbajnok Scheck­ter a negyedik helyre hozta Ferrariját. Az USA-ban, Watkins Glenben volt az idényzáró futam. Villeneuve nyert és ezzel 6 lett a világbajnokság máso­dik helyezettje. S megint visszavonult egy sztár, a belga Jacky Ickx. 116 ver- . senyen vett részt, 181 pontot szerzett, közben nyolcszor győzött. A világbajnoki címet Jody Scheckter szerezte meg 51 ponttal. Második GiMes Villeneuve (47), harmadik Alan Jones (40). A konstruktőrök világbajnokságában a Ferrari végzett az élen. 113 pontot gyűjtve. Második a Williams (75), har­madik a Ligier (61). Roóz Péter (Folytatjuk) A legidősebb résztvevő Kozma «..és a legfiatalabb: ifj. Soly* Ede 72 éves... ő tud szellemi örömet nyújta­ni a jelenlévőknek. Ezután pedig megtette első lépését Sándor Mátyás ellenében, és mosi László 7 éves ezzel elkezdődött az órákig tartó nemes játék egy nemes cél érdekében. Bő. L A CVSE és a Ceglédiéj példája Tejet, túrót küldenek A sportkedvelők, sportba­rátok általában csak a fel­színen történő eseményeket, eredményeket tudják nyomon Ikövetni. Arra sokkal ritkáb­ban nyílik lehetőségük, hogy betekintsenek a kulisszák mögé, megismerhessenek olyan sportembereket, akik legin­kább háttérben maradnak, de akik lelkesedése, ügybuzgalma, sokoldalú segítsége nélkül sokkal inkább döcögne a sportkörök, szakosztályok éle­te. Ilyen ember például a me­gye legeredményesebb sport- egyesületének, a Ceglédi VSE- nek az egyik biztos pontja, Czigony Béla. A CVSE pénz­ügyi ellenőrző bizottságának elnöke civilben is hasonló te­rületen dolgozik, felelősségtel­jes munkakört tölt be. •— Közel háromszáz dolgo­zónk van, akik a ceglédi, a nagykátai és a monori kör­zet mintegy 240 ezer lako­sát látjuk el tejjel és tejter­mékkel — mondta elöljáróban a Ceglédtej főkönyvelője. Jó­magam 1977 óta dolgozom a vállalatnál, s mindjárt be­kapcsolódtam a sportéletbe. Bár a kis létszámú vállalatok közé tartozunk, mégis igye­keztünk mozgásban tartani munkatársainkat. A cél ér­dekében alakítottunk ki 1983- ban egy-egy kézilabda-, illet­ve teniszpályát. Természetesen a Ceglédtej alkalmi tömegsport-vetélkedői­nek kézbentartása csak egy apróság Czigony Béla életé­ben. Kezdettől fogva bekap­csolódott a Ceglédi VSE ügyeinek intézésébe; az évek során mind jobban elkötelez­te magát a CVSE mellett. — Cegléden minden igazi sportembernek szívügye, mi­ként szerepelnek a városi ki­emelt sportegyesületek, a CVSE és a KÖZGÉP SE? Persze az eredményességhez bi­zonyos anyagiak is feltétlenül szükségesek. Erőnk függvé­nyében mi is igyekszünk biz­tosítani a hátországot. Tag­sági díjakkal, s egyéb hiva­talos formában, miként ter­mészetben is segítjük a CVSE-t. Az országban ez idáig egyedülálló súlyemelő-kollé­giumnak például naponta küldjük a tejet és a tejtermé­keket, de juttatunk az ugyan­csak farkasétvágyú birkózók­nak is. A sokéves jő kapcsolatot immár a jogi tagság szintjé­re emelte a Ceglédtej és a CVSE; az együttműködés ke­retében 1985-ben például egy felújított Robur személyszál­lító buszt ajándékoztak a CVSE-nek. — Gyerekeimen keresztül is kötődöm a CVSE-hez; mind­két fiam aktív tagja a sport­körnek. A tizenhat éves Ta­más 1984-ben az úttörő-olim­pián bronzérmet szerzett, ta­valy pedig a serdülő sporto­lók világfesztiválján lett bronzérmes. A Clermont Fer- randban kiharcolt dobogós he­lyezés mellett az országos baj­noki címet is elhódította. — Először csak Tamást kí- sérgettük a birkózókhoz, Bé­la azonban sehogyan sem akart bekapcsolódni bátyja sport­ágába. Két éve azután össze­futott az akrobatikus torná­szokkal; Váradi László kol­légái és tanítványai megnyer­ték őt maguknak. Ma már fiúpárosban az ifjúsági OB-n és több erőpróbán rendszere­sen szerepel. Júliusban pedig előreláthatólag ő is elutazik a franciaországi Grenoble-ba, ahol a CVSE 12 legjobb akro­batikus tornásza edzőtáboro­záson vesz részt. Jocha Károly 2.1. hét Totóeredmények A totó 25. heti Játék szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. IMTK-VM—Düsseldorf x 2. Rosenborg—Malmö x 3. Górník Zabrze—Videoton l 4. Vitosa—Erfurt x 5. Lilleström—FF Kalmar 2 6. Young Boys—Handover 2 1. O. Dózsa—Grasshoppers l 8. Aarhus—Admira Wacker l 9/ Brondhy—Magdeburg 1 10. Widzew Lódz—St. Gallen l 11. Siófok—Lech Poznan x 12. Göteborg—Zürich I 13. SLavia Praha—Ferencváros I Potmérkőzés: 14. Union Berlin—Uerdingen ft

Next

/
Thumbnails
Contents