Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-23 / 146. szám

I 1986. JCNIÜS 23., HÉTFŐ A cseh pedagógus emléke Comenius társaság A sárospataki Comenius Ta­nítóképző Főiskola dísztermé­ben tartotta meg alakuló ülé­sét a Magyar Comenius Tár­saság. Comenius, eredeti ne­vén Jan Amos Komensky, a nagy cseh pedagógus, Rákóczi György meghívására 1650-ben érkezett Sárospatakra, négy évet töltött a kollégium élén, s ebben a funkciójában sokat tett a_ magyar oktatásügy és pedagógia korszerűsítéséért. Patakon írta meg Orbis sen- sualium pictus (A látható vi­lág képekben) című híres munkáját. A megalakult Magyar Co­menius Társaság szerepe, fel­adata a comeniusi hagyomá­nyok ápolása, a magyar peda­gógia, közoktatás fejlődésének előmozdítása lesz. A társaság elnöke Huszár István, a Párttörténeti Inté­zet igazgatója, titkára Földy Ferenc, a sárospataki Come­nius Tanítóképző Főiskola fő­igazgatója lett. A társaság díszelnökévé Köpeczi Béla művelődési minisztert válasz­tották. Magyar—szlovén film .Visegrádi forgatás Magyar—szlovén tévéfilm készül Mátyás királyról, akit mindkét nép történelmének legnagyobb alakjai között tart számon. A forgatás Visegrá- don, a reneszánsz palota' romjai között kezdődött, s a film további jeleneteit rész­ben Magyarországon, részben Szlovéniában veszik fel. A Mátyás király nyomában című dokumentumfilm elké­szítését a ljubljanai televízió kezdeményezte. A forgató- könyvet Jósfay György írta, és ő a rendezője is a körül­belül ötvenperces, magyar és szlovén nyelven készülő alko­tásnak. Előreláthatóan július elején fejeződik be a forgatás az Adriai-tenger partján, s a film a tervek szerint még az idén — azonos időben — kép­ernyőre kerül Magyarországon és Szlovéniában. Már ké­szülnek a Kapisztrán János­ról szóló következő közös vállalkozásra is. A népművészet tárlata Budapesten, a Váci utcában megnyílt a Népművészeti és Házi­ipari Szövetkezeti Vállalat Folkart Centrum kisáruháza. A szombat-vasárnap is nyitva tartó üzletben népművészeti tár­gyak és emlékek, szőttesek, ruhák és bútorok kaphatók. Az üzlet a népművészet gazdag tárlata lett Dunakesziek muzsikáltak Térzene a múzeumudvarban Pattogó ritmusú induló csa­logatta tegnap délelőtt a Vá­rosligetbe, a Vajdahunyad vá­rához az arra sétálókat. Ugyanis az udvarban a duna­keszi József Attila Művelődé­si Központ negyventagú fú­vószenekara térzenét adott Gergely Gyula karnagy veze­tésével. Az 1980-ban alakult együt­tes harminckét tagja a duna­keszi járműjavító dolgozója, Illetve nyugdíjasa. Néhányan a környező településekről jár­nak az amatőr zenekarba, raj­tuk kívül Nagymarosról és Budapestről is. Legalább ti­zenöten a fiatal korosztályba sorolhatók, szakmunkástanu­lók is akadnak közöttük. Ha­sonló a nyugdíjasok aránya is. Tv-FIGYELŐ' Évszakok. A koktélokat szo­kás úgy keverni, hogy ebből is egy kicsit, abból is egy ki­csit. Látszólag nagyon egy­szerű az ilyen elegyítés, hiszen csak csorgatni kell, jegelni, és kész. Igen ám, de sem a sor­rend, sem a mennyiség nem mindegy; emezt betartani, amazt kiporciózni, egyaránt valóságos művészet... Nos, valami ilyesféle lehet az úgynevezett esztrádműso- rok megkomponálása is. Amikor a Szeszélyes év~ szakok című sorozatát elindí­totta a televízió, még nem­igen törődtek azzal, hogy mi­lyen ízű lesz ez az eszten­dői szakaszokhoz kötődő tele­kommunikációs koktél. Eli- bénk lökdösték a jóváhagyó pecséttel ellátott mutatványo­kat, és az ügy ezzel el volt intézve. Ám aztán szép csendben el­kezdték szerkesztgetni a szó­ban forgó szórakoztató maga­zint, s minél több gondot for­dítottak az összeállításra, an­nál jobban elnyerték az elő­fizetők tetszését. Akik legutóbb is a meg­tekintése mellett voksoltak, egyáltalán nem csalatkoztak. Antal Imre mint elnyűhe- tetlen humorú porondmester természtesen ezúttal is meg­szokott színvonalán sziporká­zott, és szövegének halovány- sága ellenére, szintén tapsot érdemelt Máthé Erzsi és Tá­bori Nóra, a szoknyában járó Hacsek é's Sajó kettőse. A legterjedelmesebb attrak­cióként Nóti Károly szecska- vágós jelenetét forgatták le, s ebben több kiváló színművé­szünk társaságában ott pará­dézott a manapság oly ritkán látható Horváth Teri és a hu­moros darabokba csak elvétve beválogatott Szirtes Ádám is. Tették a dolgukat becsület­tel, éppen az elvárt népiesek műmodorban tüsténkedtek, csak hát nyilván nem egy és nem kettő előfizetőben buj­kált ott a kérdés: idő múltá­val már egy ilyen jellegzetes parasztcsúfolóba is belekóstol a Talpalatnyi föld feledhetet­len Góz Jóskája?! Ha mulat­tatott, azért a szégyenpírt is több orcára odavonhatta ez a kevéssé stílusos egymásra- kopírozódás ... Még szerencse, hogy slusz- poénként az a Nagy Bandó András mutatta be karika- turista művészetét, aki egyre inkább betör a népszórakoz­tatás élvonalába. Dicséretére legyen mondva, sorra-rendre elhagyta alantasabb hatás- vadászói fogásait, és mindin­kább a maga fanyar humorát adja, benne azokkal a késlel­tetett poénokkal, gegekkel. Még amikor — mint most — a rajzolószenet villogtatja, ak­kor is így viccel; gondolkod­tat, s ezért érdemli meg mind a tapsot, mind a figyelmet. Parabola. Hanem Árkus Jó­zsef ék legutóbbi Parabolája ép­pen nem sikeredett olyanra, hogy rajongani kellett volna. Természetesen a Mundiálon oly elszomorítóan leszerepelt magyar labdarúgást és kap­csolt részeit választotta témá­jául, ám amíg szegény Me- zeyéken elménckedett, bizony csikorgóit a szövege, és hát a látvány sem akart összeállni valami leleplezően tetszetős egésszé. A parabolások szándéka nyilván ott bicsaklott meg, hogy ez a mexikói fiaskó egy­előre még nem egészen olyas­mi, amin szívből tud derülni egy átlagmagyar. így aztán akár szivárványos szikrákat is szórhat a szatíra éles fegyve­re, inkább a történteken rágód­nak, mintsem a programgazdá­val együtt kacarásznak a meg­csalatkozott milliók. Akácz László Ez azonban nem akadálya a harmonikus muzsikálásnak. Sőt, műsorszámaik közül a dzsessz-stílusú művek — Karl Safaric: California; XV. H. Middleton: A néger álma; Gergely Gyula: Los Angeles — voltak igazán kidolgozot­tak. A napsütötte, zöld lomb ár­nyékolta udvarban ülő hall­gatók száma a kezdettől fél­időre kétszeresére növekedett.. Akadtak azonban, akik egyál­talán nem halif.'rkn’k, hanem konkurensként jelentkeztek egy-egy ismert dallam elhang­zása után, természetesen csak a színfalak, akarom mondani — a védőháló mögött. Az áll­ványokon ugyanis festők dol­goztak a Mezőgazdasági Mú­zeum külső rendbehozatalán. Ez azonban csak fokozta a közönség jó hangulatát, s szemmel láthatóan nem za­varta a muzsikusokat sem, akiknek tíz műsorszáma vá­lasztékos repertoárról tanús­kodott. így is igazolva azt, hogy megérdemelten kapták a nemrégiben megtartott minő­sítő vizsgájukon a kiemelt arany diplomát, a múzeumud­varban pedig a tapsot. V. A. Egy műalkotás-sorozat első képe után A felajánlás a semmibe vész? Nem támogatják Egy nagyméretű táblaképet is láthatnak azok, akik a Várhegy kiállitótcrmeit járják. A Budavár visszafoglalásának 300. évfordulójára rendezett tárlat előterében elhelyezett kép az 1526-os mohácsi csatát ábrázolja. Kurucz D. István festő­művész alkotasa egy sorozat része lenne — az alkotó szán­déka szerint. A leendő művek — a további két festmény — felölelnék történelmünknek a Törökvilág Magyarországon összefoglaló címmel emlegetett fejezetét: az ország három részre szakadását ts Budavár visszafoglalását. Egyelőre azon­ban váratnak magukra az alkotások, jóllehet, nem a művész gondolta meg magát. nemzeti, történelmi témáiban fejthetett vodna ki, és amit a kulturális propaganda művé­szi megfogalmazásaként ed is várhattunk volna! Akik isme­rik a mexikóiak e tárgyakban készített nagyméretű festmé­nyeit, nyilván nem vonják kétségbe az állítást. Az ötvenes években megiz­mosodott szocialista-realista irárfyzat befolyásolta ugyan művészeti életünket és hasz­nálhatott volna ennek a mű­fajnak is, ha nem követelik meg a múlt századra jellem­ző akadémista, naturalista Talán nem árt némi művé­szettörténeti visszatekintés. Ha másért nem, hát azért, hogy meggyőződhessünk: a nagyméretű freskók, pannók, táblaképek készítői nem él­veztek egyértelmű támogatást korábban sem Magyarorszá­gon. Freskófestészetünk első szakaszát a török háborúk zárták le. A második korszak az ellenreformáció idejére esett, amely után a műfaj is­mét elfelejtődött. Némely vé­lemény szerint a múlt század végén szorgalmazták utoljára a nagyméretű táblaképfesté­szetet; a nagybányai művész­telep hatására. Ám Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla és társaik háttérbe szorították a monumentális festészetet. Akaratuk ellenére is; a plain air látásmódját felhasználó stílusuk a nemzeti művészet egyik legfőbb összetevőjévé vált, és meghatározta a XX. század első éveinek forma- nyelvét. Gerevich Tibor (1882—1954) munkásságának köszönhető, hogy nem mondtunk le végleg a nagyméretű képekben gon­dolkodókról. A világhírű aka­démikus a Nemzetközi Mű­vészettörténeti Kongresszus állandó főtitkáraként is min­dent megtett a műfaj nép­szerűsítése érdekében. Tegyük hozzá: állami és egyházi sfcérvei'íik' ■ is nagyobb teret biztosítottak a monumentális piktúrának a két háború kö­zött. Aba-Novák Vilmos pan- nója a francia—magyar kap­csolatokról 1937-ben készült és nyert aranyérmet a párizsi világkiállításon. (Picasso egy kérdésben foglalta össze véle­ményét, mintegy a műfaj élet- képességét, korszerűségét is bizonyítva: Ki az a barbár zseni, aki ezt csinálta?) A II. világháború után a Nyugat-iEurópából betörő el- elvontabb stílusokat részesí­tettük előnyben, szemben az elbeszélő piktúrával, amelyet túlhaladottnak tartottunk. Ném vettük figyelembe a mo­numentális festészet tudatfor­máló erejét, amelyet éppen a szemléletet. Így azonban ez az út sem bizonyult járható­nak; a monumentális festészet leegyszerűsített világát forma­listának minősítették és el­vetették ebben az időszak­ban is. Nehéz megítélni Nehezíti az akkori — és a mai — művószetpoiitika meg­ítélését, hogy ugyanakkor szép számmal láthat (t)unk monumentális alkotásokat a szobrászat műfajában. Ezek a politikai jellegű és tartalmú művek (lásd: emlékművek) teret és támogatást élveznek. Talán elég, ha a Budapest Ga­léria egyik gyűjteményes tár­latát említem, ahol a bemu­tatott fotók, albumok és az el­készült terveket bizonyító la­pok bőségesen szemléltették a kőbe vésett mondanivalók szabad útját. De hol maradt a monumen­tális festészet? Ügy sejlik — és a Kurucz D. István fel­ajánlása körüli huzavona szintén ezt tanúsítja — nap­jainkban is elutasítják a nagyméretű képekben gondol­kodókat. Letűnt irányzat mel­lett ágálok? Hiszen ilyen for­mátumú művek meggyőzően reprezentálhatnák korunk po­litikai, esztétikai igényeit és tartalmát is. Felmerül a kér­dés: a kortárs művészet mi módon tudná megfogalmazni történelmi eseményeinket? A térben és időben távoli emlé­kek megörökítésére éppen a monumentális falikép látszik a legalkalmasabbnak — már az említett elbeszélő jellegé­nél fogva is. Miért nem mérlegelik a fes­tőművész felajánlását kellő súllyal? Hiszen az alkotó szándéka visszanyúlik a ta­nulságokkal ugyancsak szol­gáló századokba, emellett elő­remutat: erkölcsi erőt sejtet — a már elkészült képen bi­zonyított művészi kvalitásról nem is szólva. A felajánlás gesztusa önmagában is több^ napjaink olykor kicsinyes elvi kérdéseinél. A festőművész mindnyájun­kat érintő, történelmi tuda­tunkat tágító törekvésről győz meg; támogatása egy közös­ségi műfaj méltó érvényesü­lését jelentené. Ha tetszik, ha nem A monumentális festészet ideológiát sugalló irányzat, mai piktúránk némely meg­nyilvánulásával szemben, amelyek — bár elfogadjuk azokat (?) — meglehetősen erőtlennek tűnnek az említett szempontokból. (Tán éppen ezen tulajdonságuknak kö­szönhető akadálytalan fo­gyasztásuk és mértéktelen kultiválásuk?) A nagyméretű táblaképek műfaja a látványon túl a könyvet nemigen forgatókat, a történelmet csak foghíjasán ismerőket is meggyőzheti, se­gítheti egy-egy történelmi tény helyes megítélésében. A képi megfogalmazás elő­nyei mérhetetlenek, kivált eb­ben az esetben és éppen nap­jainkban. Az idegenforgalom hatalmas tömegeket mozgat: a képi látvány értelmezése nem okoz nyelvi nehézsége­ket! A hazánk történelmét megismerni igyekvők, vagy a honi érdeklődők mérhetetlenül sokat nyer hét (n éjnek! Ügy gondolom, hogy Kuruca D. István leendő műveinek létjogosu 1 ts ága tagadhatatlan. Az ügyben hathatós ítéfet meghozatala nem a mi dol­gunk. Abban azonban bizo­nyosak vagyunk, hogy na­gyobb megértésre, az alkotá­sok megszületését segítő tá­mogatásra lenne szükség. A művész szándéka — amelyet a történelmi hűség és közért­hetőség jellemez — nemze­tünk legfontosabb eseményei­nek, megpróbáltatásainak el­ismerése is erre kötelez ben­nünket. A megvalósítás mellett szóló érvek leírattak. Többet aligha tehetünk; a megvitatás, a döntés joga másaké. Végül is mi történhet? Legfeljebb egy felajánlás ismét a semmibe vész. Veszett már több is Mo­hácsnál ... Szilas Zoltán A gyestől a gyedig Nők hagyományos szerepkörben sült az utóbbi időben, külö­nösen azzal, hogy 1982-bén bevezették Magyarországon a gyermekgondozási díjat. Ezzel szinte teljessé vált népesség- fejlesztő szociálpolitikánk. A könyv nemzetközi kite­kintést is ad. Idézi a Nemzet­közi Munkaügyi Hivatal ada­tait, mely szerint a dolgozó nők száma a nyolcvanas évek elejére 656 millióra emelke­dett. Afrikában azonban még mindig csak 9 százalékuk dól- gozik, Európában már 37,8 százalékuk A fejlődés iránya, hogy a jövőben még több hő vállál munkát, tehát a gyer­meknevelést intézményesen kell megoldani, de úgy, hogy a főszereplő a család és az anya legyen. Ezért az euró­pai országokban, köztük a szocialista országok többségé­ben hasonló gyermekgondozá­si intézményrendszert vezet­tek be. Ahogyan a szerző fo­galmaz, a gyereküket nevelő nőket a nevelés időtartamára megkülönböztető támogatás­ban részesítik. Ezek formái különbözőek, de abban meg­egyeznek, hogy a társadaldm egyre inkább elismeri a gyer­mekes anyák tevékenységét és segíti őket abban, hogy a gyermeknevelés kezdeti gond­jai után visszatérhessenek munkájukhoz. A KÖTET tartalmazza a gyermekgondozási segélyek­kel kapcsolatos rendelkezése­ket, a Minisztertanács határo­zatait, valamint a gyermek- gondozási díj tudnivalóit. Gáli Sándor ■ helyzetünket, a születések száma és a termelékenység • alakulását, a gyermekellátást 1 és nevelést. Pontos képet rajzol arról, i hogy a gyermekgondozási se- i gélyrendszer bevezetése milyen i hatással volt társadalmunkra. • Elemzi a demográfiai helyze­• tét, a családtervezés mai állá— ■ sát és azt, hogy a gyes beve- , zetése mit jelentett a család- i nak. Segítette például a fiata­• lók beilleszkedését a társada­■ lomba, könnyített a család- . fenntartás gondjain és lehe- : tővé tette, hogy a gyermek ! odahaza a családban nevel- : kedjék és ezt a feladatot az ■ anya lássa el. A továbbiakban a gondok­ról ír, arról, hogy föllépett bizonyos gyes-neurózis. A fia- . tál anyák nem tudnak mit ; kezdeni odahaza idejükkel. • Nem köti le őket teljesen az ■ egy-két gyermek gondozása. Ezért nem szabad az anyákat i magukra hagyni. Lehetővé keli tenni számukra, hogy a gyes ideje alatt a kapcsolat ne ■ szakadjon meg korábbi mun­kahelyükkel és támogatni kell őket a munkába való vissza­téréskor. A szerző azzal is foglal­• közije, hogy a gyermekgondo­zási segély intézménye milyen lényeges, új elemekkel módo­egy fizetésből kellett megél­niük. Ehhez képest a mai hely­zet összehasonlíthatatlanul jobb. Erről szól Sándorné dr. Horváth Erika könyve, A gyestől a gyedig, amelyet a Kossuth Könyvkiadó és a Magyar Nők Országos Taná­csa együtt jelentetett meg. A szerző a munkahely és a csa­lád kapcsolatát vizsgálja, azt, hogyan lehet összeegyeztetni a gyermek ápolását, gondozá­sát, a magasztos anyai hiva­tást a társadalmi érdekekkel. Aki élethivatást választott és talált magának, s ilyen egyre több van a nők között, annak szüksége van arra, hogy mun­káját, szakmáját a gyermek vállalása mellett is folytat­hassa. Ennek elérésére szüle­tett meg 196? januárjában a gyermekgondozási segély, mint anya-, gyermek- és családtá­mogató szociálpolitikánk ré­sze. A gyes létrejöttének kö­rülményeit elemezve a szerző vizsgálja a nő és munka vi­szonyát, azt, hogy az utóbbi negyven évben hogyan ala­kult a nők gazdasági helyze­te, a kettős hivatás, az anya és a dolgozó nő szerepének betöltése érdekében milyen intézkedések történtek, s egy­ben kimutatja azok szükséges­ségét. Ismerteti népesedési AZ ANYÄK kettős leter­heltségéből eredő gondokat megoldja-e a gyes? Ezt a kér­dést újból és újból fölteszik a szociológusok, a társadalmi kérdésekkel foglalkozó tudó­sok, de felteszik a kérdést maguk az anyák is. Mindjárt felelhetünk is: nem oldja meg, de enyhít a problémákon. A gyes a .szocialista társadalom egyik legnagyobb vívmánya. Az általános hazai elismerés mellett nagy nemzetközi vissz­hangra talált és alapgondola­tát több szocialista ország is átvette. A gyes segít népesedési gondjaink megoldásában és lehetővé teszi, hogy a nők ha­gyományos szerepkörükben, anyaként éljenek, dolgozza­nak. Hogy milyen nagy vív­mány ez, elég arra gondolni, hogy az ötvenes években, amikor a nőket sorban mun­kába állították, lényegében nem volt semmiféle ösztönző, hogy anyaként is élje­nek. Nem volt bölcsőde, ke­vés volt az óvodai hely és ha a családban nem akadt nagyszülő, akkor a dolgozó nőnek egyedül kellett helyt­állnia a munkahelyén és oda­haza is, nevelni a gyerekeket. Ha e kettős terhelést nem .bírta, akkor otthon maradt és

Next

/
Thumbnails
Contents